Kahlil - mm gyakorlati óra

Kahlil- mm gyakorlati óra

mm gyakorlat

Kahlil - mm gyakorlat

Kahlil - mm gyakorlat

Kahlil- mm gyakorlat

Meglep, hogy annyira nem is mondtam butaságot, persze anno még még a mugli iskolában tanultam én biológiát, de akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy netán szükségem lesz rá a jövőben. Ebből következik, hogy nem is vettem komolyan, ami pedig azt eredményezi, hogy mostanra az alapvető dolgokon kívül szinte semmire nem emlékszem. A hiányosságaimmal tisztában vagyok, de főleg a gyakorlások során bukkannak a felszínre, és ilyenkor tudatosul bennem, hogy mennyi munkát és kitartást jelent az, ha érteni is akarom, hogy mi, hogyan, miért működik és még erre jön az, hogy tudjak is mit kezdeni a helyzettel. Ideje lenne már komolyan elgondolkodnom rajta, hogy tényleg gyógyítással akarok-e foglalkozni a jövőben, vagy egyáltalán alkalmas vagyok-e én erre. Mióta a képességem tudatában ez teljesen kézenfekvő dolognak tűnt, nem is áll messze a személyiségemtől és ennyi.
Apró biccentéssel jelzem, hogy megértettem az elhangzottakat: simaizom réteges, vázizom rostos. Ahogy ezt megbeszéltük, a következő feladatom a szervek összehasonlítása. Rochard figyelmeztet, hogy ez bonyolultabb dolog,nem is kételkedem benne, hogy így van, de a szervek vizsgálata valahogy kézzelfoghatóbbnak hangzik az eddigieknél. Ahogy Rochard is mondja, ha majd élőkkel gyakorlunk, nem lesz lehetőség "félretenni"  a zavaró tényezőket, ezért úgy döntök, nem is fogom erre kérni a férfit. Aprót sóhajtok, aztán hozzákezdek a dologhoz. Nagyjából olyan szögben küldöm a hanghullámokat, mint amit a szívizmokhoz használtam, és így "alulról" közelítve a borz egész belsőjére "rálátásom" van. Azonnal megértem, mit értett azalatt Rochard, hogy ez komplikáltabb és nagyobb pontosságot igénylő feladat. Echoval eddig főleg csak tájékozódtam, azt gyakorolgattam, hogy minél részletesebben felismerjem az engem körülvevő dolgokat, ez a nagyobb távolságok miatt viszonylag könnyen ment, most megtanultam, hogy egészen kis területre figyeljek minél részletesebben, a szervek vizsgálata pedig olyannak tűnik, mintha a kettőt kombinálnám. Kicsik a távolságok, így a visszaverődő, különböző, hanghullámok szinte egyszerre érnek el hozzám. Egy dolog az, hogy elválasszam őket egymástól, és a másik, hogy aztán azt is "lekövessem" melyik szervhez tartoznak, és akkor kapjak egy képek az adott szervről. Újra próbálkozom, bár ezúttal sem jobb a helyet, mint az előbb, az első néhány hang után megint elvesztem a fonalat és összefolynak a hanghullámok. Rochardra pillantok - aki közben kényelembe helyezte magát a földön -, megerősítést várva, hogy jól csinálom én folytassam, vagy inkább próbálkozzak máshogy.
Úgy döntök, talán nem volt olyan jó ötlet, hogy egészben akartam vizsgálni az egész testet, így inkább kisebb részekre osztom a testet. Igyekszem egyszerre csak két-három szervre összpontosítani, és ezek hangjait, és a hangokból leszűrt  összetételt, struktúrát memorizálni. Így megyek sorra a beleken, majd a gyomrot,lépet és a májat vizsgálom, aztán jön a tüdő és szív. Egyik-másik szerv vizsgálatához több időre van szükségem, mire úgy érzem, biztosan fel tudnám ismerni. Mikor így az egész testen végighaladtam, ismételten megpróbálkozok azzal, hogy az egészet nézzem. Ezúttal sokkal jobb a helyzet, mint az első próbálkozásaimkor, véletlenszerűen fel-felismerem az egyes hanghullámokat, de mire hozzátársulhatna a szerv képe, eltűnnek a többi között. A következő nekifutásra már sikerül külön tartanom a hanghullámok közül néhányat. Még néhány próbálkozással eljutok odáig, hogy tudok váltogatni a hanghullámok között, és összehasonlítani a választottakat, de mindre nem tudok figyelni. Nem tudom eldönteni, hogy kellene-e vagy egyáltalán lehetséges-e hogy ennél részletsebben és átfogóbban vizsgáljam a szerveket, úgyhogy ismételten Rochardra nézek.
- Ez így jó...?
Ezután már csak a csontok, és porcok maradtak ki. Hogy ezeket vizsgáljam, jóval mélyebbre kell küldenem a hanghullámokat. De ezt leszámítva a csontok, és azok egymáshoz való kapcsolódásának vizsgálata, egyszerűbb feladat, mint a puha szövetek és szervek "tapogatása". Bele telik egy kis időbe, mire rájövök, hogy miért tűnik egyszerűbbnek a dolog. Az eddigiekben minden szövetet le tudtam bontani rétegekre, és beléjük tudtam nézni, a csontoknál nem így van. Hogy bebizonyítsam magamnak a dolgot, mielőtt netán hülyeséget kérdezzek, a koponyát célzom meg egy erősebb hullámmal - sikertelenül.
- A csontokon nem lehet "átmenni"? És így.. mondjuk az agyat egyáltalán nem is tudjuk megvizsgálni? Mi van ha valakinek vérrög van az agyában, vagy tumor? Akkor az ilyesmit hogy lehet észrevenni?

Kahlil - mm gyakorlat

A dicséret hallatán kissé szégyellős, de azért büszke mosolyra húzódnak az ajkaim.  Ugyanakkor tudom, hogy Rochard szavai egyben azt is jelentik, hogy az alapok rendben vannak, de még sok gyakorlás vár rám, hogy a későbbiekben gyorsabban és precízebben el tudjam végezni a feladatot. Mégpedig az ultrahangnak tökéletesen kell mennie, mert triviálisnak tűnik, hogy ezek után a specifikus varázslatok majd mind erre épülnek. Igen, ha van tantárgy, amiben tényleg a maximumra törekszem, az a melodimágia. Úgy érzem, az a minimum, hogy kihozom a maximumot a képességemből, ha már egyszer megadatott. Aztán ki tudja, talán egyszer majd átültetem ezt a filozófiát az életem egyéb területeire is.
Egyelőre azonban csak ott tartok, hogy a hanghullámaim nem akarnak átmenni a csontokon, Kahlil intésére pedig fel is hagyok a próbálkozással. Egyáltalán nem szeretnék fejfájást kapni, bár nem érzem úgy, hogy közel állnék hozzá, és a férfi hanghordozása alapján sem kell attól tartanom, hogy ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Miközben Rochard elpakolja a borztetemet, magamban megállapítom, hogy egyáltalán nem is volt olyan vészes a dolog, mint ahogy az elején gondoltam. Egy "köszönöm" kíséretében elveszem felkínált hűsítőt. A limonádét kortyolgatva hallgatom a magyarázatot, ami megint csak azt erősíti meg bennem, hogy mennyi mindent nem tudok még.
Egy bólintással veszem tudomásul az utolsó két feladatot, ugyanakkor kicsit félek is, mert most már meg kell tudnom mondani, mi van a rókákkal. Mielőtt még azonban hozzáfognék Obszidiánon kipróbálni az ultrahangot, valami szöget üt e fejemben. Néhány pillanatig elgondolkozva nézek Rochardra, próbálom  értelmes mondatokká összetákolni a gondolatfoszlányokat.
- Lehet, hogy most butaságot kérdezek - szólalok meg végül, még mindig keresve a megfelelő szavakat - ,de Obszidián fogja érezni, amit csinálok? Meg összességében az élőlények érzik, ha melodimágiát használnak rajtuk? Vagy is... a rossz, ha érzik, nem? Mert akkor az azt jelenti, hogy nem jól csinálom, és kárt teszek a másikban? De mondjuk az igézőknél... Azt érzékeli az ember, ha egy igéző manipulálni akarja? Vagy... - valódi kérdés helyett inkább csak hangosan gondolkodok, de azért remélem, Kahlil így is megérti, mire vagyok kíváncsi. Új ez még nekem, és félek, hogy ha valamit elrontok, azzal kárt teszek a kutyában.
Végre aztán mégis nekilátok a feladatnak. Igyekszem eltalálni azt az erősséget, amit korábban is használtam. Meglepődve tapasztalom, hogy a kutya szerveiről visszaverődő hullámokat tényleg egyszerűbb elkülöníteni egymástól. Ugyanakkor ezek mellett a más ismerősnek tetsző hangok mellett újakat is felfedezek. Obszidián szívverésének ritmusa, az ereiben csörgedező vér, ahogy a levegő beáramlik a tüdejébe, majd ki, a szervezet minden egyes működő sejtje hozzájárul a képhez, amit Obszidiánról kapok. A benne lüktető élet egységet alkot, és én ezt a harmóniát érzékelem.
A leonberger vizsgálata után némileg magabiztosabban fordítom a figyelmemet ismét a rókakölykök felé. Mintha teljesen új szemszögből vizsgálnám őket, mint először. Most már, hogy tudom, hogyan, mire figyeljek, sokkal könnyebben észrevehető a két róka közötti különbség. Első ránézésére azért még semmi konkrétumot nem tudok mondani, egyik szerv sem kiabálja magáról, hogy "hé, itt a gubanc", a disszonáns hang megpróbál szépen beolvadni a többi közé. Így kénytelen vagyok sorra venni a lehetséges területeket, és az egyes számú rókának a beleiben bukkanok eredményre. De a bélhangok nem egyszerűen eltérnek a normálistól, hanem valamilyen ismeretlen közeg is visszaveri a hanghullámokat, aminek elméletileg nem is kellene ott lennie. Valami felrémlik még a mugli iskolából, amikor mindenféle undorító parazita férgekről tanultunk.
A másik róknál egyszerűbb a dolgom, mert nem kell a szervekkel bíbelődnöm, ugyanis a betegségről árulkodó hangok az állat jobb hátsó lába felől érkeznek. A végtagokat könnyebb elkülöníteni egymástól, mintha a törzset kellene még kisebb részletekre bontanom. A végtagra koncentrálok, ahol valamilyen apró, élettelen testet "tapogatok" ki a mélyen az állat bőrébe fúródva. Körülötte másnak tűnik a szövetek összetétele, de az már meghaladja a képességeimet, hogy megmondjam, miben más.
Ennél többet valószínűleg akkor sem tudnék megállapítani, ha még órákig bámulnám a rókákat, úgyhogy megpróbálok valami diagnózist felállítani.
- Háát, az első a betegebb. Mert ööö talán valami élősködő van belében...és a másiknak meg be van gyulladva a lába... - enyhe kérdő hangsúllyal mondom ki az elképzeléseimet.

Dwayne

Dwayne