 Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival. A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt. Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott. A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában. A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.
|
|
|
- Öhm... szóval elárulod, hogy mi is az elemed? De nem muszáj, ha nem akarod, csak azt érzem, hogy te is közénk tartozol, és biztosan nem vagy terromágus... ugye nem vagy az? - kérdezem meg, biztos, ami biztos alapon. Még annyira nagyon ügyes azért nem vagyok, és azt sem tudom, hogy valaha leszek-e. Meg kellene kérdeznem legközelebb Zsófitól vagy Farkastól, hogy ezt mennyire lehet pontosan betájolni éppenséggel, ha egyáltalán lehet. Azt tudom, hogy Farkas például valamiért könnyen kiszúrja az aeromágusokat, mert feszült lesz tőlük. Még Avától is, pedig ő teljességgel ártalmatlan, de tény, hogy az a föld ellentétes eleme. Engem viszont nem zavar, hogy a barátnőm eleme a levegő, mert szerintem nem vagyunk mi olyan nagy ellentét, sokkal inkább kiegészítjük egymást. Biztos terromágusa is válogatja, ki hogy viszonyul, nem tudom. Azt viszont igen, hogy előnyök, hátrányok, erősségek és gyengeségek függvényében is igazán eltérőek lehetünk, úgyhogy ezen fogok a legkevésbé fennakadni. Én bemutattam Avát, mert úgy éreztem rendesnek, hogy ismerjék, főleg, ha néha bent is alszik. Azt is tőle tudom egyébként, hogy Alicia is elemi mágus, csak éppenséggel azt meg Zsófitól, hogy nem mindenki szereti ezt reklámozni. Engem a legkevésbé sem zavar a dolog, de ezzel nem mindenki van így. - Kíváncsiskodhatok, hogy hogy derült ki? De nem muszáj elmondanod, ha nem akarod. Az enyém nem volt látványos, pedig tud a terro is az lenni, viszont egyszer csak volt. Mintha mindig is lett volna, pedig amúgy kiskorom óta arról álmodtam, hogy melodimágus leszek. Kicsit irigy is vagyok azért Sigridre, amiért ő az, de na... túlélem - jelentem ki vigyorogva, közben pedig megsimogatom Gombóc urat. - Meg akarod simizni amúgy? Nem harap.
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2024. november 27. 20:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884241#post884241][b]Dragomán M. Aurél - 2024.11.27. 20:21[/b][/url] - Öhm... szóval elárulod, hogy mi is az elemed? De nem muszáj, ha nem akarod, csak azt érzem, hogy te is közénk tartozol, és biztosan nem vagy terromágus... ugye nem vagy az? - kérdezem meg, biztos, ami biztos alapon. Még annyira nagyon ügyes azért nem vagyok, és azt sem tudom, hogy valaha leszek-e. Meg kellene kérdeznem legközelebb Zsófitól vagy Farkastól, hogy ezt mennyire lehet pontosan betájolni éppenséggel, ha egyáltalán lehet. Azt tudom, hogy Farkas például valamiért könnyen kiszúrja az aeromágusokat, mert feszült lesz tőlük. Még Avától is, pedig ő teljességgel ártalmatlan, de tény, hogy az a föld ellentétes eleme. Engem viszont nem zavar, hogy a barátnőm eleme a levegő, mert szerintem nem vagyunk mi olyan nagy ellentét, sokkal inkább kiegészítjük egymást. Biztos terromágusa is válogatja, ki hogy viszonyul, nem tudom. Azt viszont igen, hogy előnyök, hátrányok, erősségek és gyengeségek függvényében is igazán eltérőek lehetünk, úgyhogy ezen fogok a legkevésbé fennakadni. Én bemutattam Avát, mert úgy éreztem rendesnek, hogy ismerjék, főleg, ha néha bent is alszik. Azt is tőle tudom egyébként, hogy Alicia is elemi mágus, csak éppenséggel azt meg Zsófitól, hogy nem mindenki szereti ezt reklámozni. Engem a legkevésbé sem zavar a dolog, de ezzel nem mindenki van így. - Kíváncsiskodhatok, hogy hogy derült ki? De nem muszáj elmondanod, ha nem akarod. Az enyém nem volt látványos, pedig tud a terro is az lenni, viszont egyszer csak volt. Mintha mindig is lett volna, pedig amúgy kiskorom óta arról álmodtam, hogy melodimágus leszek. Kicsit irigy is vagyok azért Sigridre, amiért ő az, de na... túlélem - jelentem ki vigyorogva, közben pedig megsimogatom Gombóc urat. - Meg akarod simizni amúgy? Nem harap.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. december 11. 19:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884490#post884490][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.12.11. 19:46[/b][/url] ××× Aurél

Avától tudtam meg, hogy a fiúja is elemi mágus, mint ő, meg - mint az nemrég legnagyobb megrökönyödésemre kiderült - én is. De nem kaptam a sráchoz személyleírást, nem mutogatta képen sem nagy lelkesen, pedig hát volna miért.. mármint jó, azt hiszem, megértem, hogy inkább nem büszkélkedik vele, még a végén elirigyelik tőle. Nem is igazán értem, hogy futottunk össze most itt kint. A körülmények persze világosak, megláttam egy cuki nyuszit, és muszáj volt éles hangon sivítva lerohannom szerencsétlen jószágot. És aztán vettem észre, hogy nem felügyelet nélkül szökött ki valahonnét. - Nem vagyok terrormágus - rázom a fejem, azt hiszem, hogy megnyugtassam őt. Még nem teljesen értem az elemek egymásra gyakorolt hatását, bár persze azt sejtem, hogy a tűz nem szereti a vizet. - Várj, megmutatom! Vagyis.. megpróbálom..! Kinyújtom felé a kezem, tenyérrel felfelé, és homlokom ráncolva koncentrálok. Egy pár pillanatig nem történik semmi, és aztán sem, úgyhogy sóhajtok egyet. - Hogy derült..? Nem mesélte Ava? - kérdezek vissza aztán, mert Aurél közben mondja ám a magáét. - Épp neki segítettem, gyakorolni akarta az elemét, és én meg épp.. - Ráértem? Unatkoztam? Barátokat akartam szerezni? Egyik rosszabb, mint a másik. - Szóval épp arra jártam. És az elemem azt hiszem.. megvédett tőle. Nem tudta, hogy nem akar bántani, ösztönösen a segítségemre sietett. Még mindig egész hihetetlen a dolog, hiába történt már hetekkel korábban. Vagy hónapokkal? Elvesztettem az időérzékem, mióta felgyorsultak az események az életemben, azt hiszem. - Pff, Nessie-re csak irigykedni lehet - kuncogok, miközben végre-valahára megsimogatom a nyuszmókot.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2024. december 12. 18:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884501#post884501][b]Dragomán M. Aurél - 2024.12.12. 18:44[/b][/url] - Levegő? - kérdezem, miközben felém nyújtja a kezét kitárt tenyérrel felfelé, még a homlokát is összeráncolja, úgy igyekszik valamit mutatni. Sajnos nem érzékelem az eredményt, inkább csak tippelem, mert ez az az elem, aminél nem mindig látni mindent. Eszembe jut, amikor Ava az illatokkal játszott, így a levegőbe is beleszagolok, nem ilyesmivel próbálkozik-e ő is. - Ava? - kérdezek vissza meglepetten, majd megrázom a fejem. Belegondolva azt hiszem, pontosan tudom, miért nem került ez szóba, és a gondolatra elmosolyodom. Majd jól megölelgetem, amikor találkozunk később. - Nem, nem, mert... hát tudod, az úgy van, hogy nem minden elemista szereti, ha másoktól tudják meg róla, mi az eleme, meg hogy jelent meg. Van, akinek elég nagy trauma tud lenni, ezért ezt igyekszünk mindketten tiszteletben tartani, és majd mindenki mesél magától, ha szeretne - fejtem ki, hogy mi is magyarázza a dolgot, amiért bár a barátnőm tud a dologról, nekem mégis újdonság. Ez amolyan elemista íratlan szabály, azt hiszem, legalábbis amikor megismerkedtem a többiekkel, Annát például elég rosszul érintette, hogy Ava megelőzte az eleme megtippelésével. Azt hiszem, kicsit közelebb hozott minket egymáshoz a dolog már akkor, ez csak szimplán ilyen bonyolult is lehet. - Óóó... értem - jelentem ki, bólogatással is jelezve, hogy minden világos. Megemlítem Sigridet is, akinek a képességére egyébként talán még mindig irigykednék is, ha nem békéltem volna meg a sajátommal, amivel egyébként is rengeteg részlet értelmet nyert. Közben Alicia már Gombóc urat simogatja, aki kifejezetten élvezi a dolgot. Szereti, ha foglalkoznak vele, ellenkező esetben pedig mindent is megrág a klubhelyiségben. - Mondasz valamit - állapítom meg én is elnevetve magam. - Szegény már biztos csuklik. Gondolom, most is a VAV-ra tanul már, mert ha valakiből, hát belőle kinézem, hogy aztán behúz egy száz százalékosat. Egyébként hogy tetszik itt neked? Említette, hogy csak egy évre vagy itt cserediákként. Vagy maradnál utána is?
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. december 16. 13:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884554#post884554][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.12.16. 13:07[/b][/url] ××× Aurél

Látványos bemutató helyett csak azt sikerül szemléltetnem, milyen fejet vághatok nagydolog közben, de remélem ez csak nekem jut eszembe. Ő betippeli a levegőt, ami lehet össze is jön, ha még tovább erőlködöm, csak nem ott jelentkezik majd, ahol tervezem. Habár úgy legalább volna valami igazán lobbanékony gázom, amivel már tudnék dolgozni. Mikor aztán beleszimatol a levegőbe, gyorsan fel is függesztem a próbálkozást, mielőtt még tényleg összejön valami, ami után égne is az arcom, csak nem szó szerint. - Tűz. Legalábbis az próbálna lenni, csak még nem sűrűn jön össze a dolog - rázom meg a fejem csalódottan. Magyarázatát hallgatva kikerekedik a szám, hiszen tényleg, sokan igyekeznek titkolni, mintha valami szégyellnivaló csúf betegség lenne, és nem a legmenőbb dolog a világon. Gondolom a félelemből ered ez is, hiszen egy képzett elemista borzasztóan veszélyes lehet, hát még egy képzetlen. És az emberek amúgy is hajlamosak tartani attól, amit nem ismernek. Én viszont nem félek Auréltól, sőt, aki ilyen cuki nyuszival mászkál, a légynek se árthat, ha meg mégis csinálna valamit, gondolom újból kijönne rajtam a tűz. - Iskolaelsőnek készül a VAV mellett is. Megszállott, esküszöm! - csóválom meg a fejem, de hitetlenkedő szavaim mögött azért csodálom őt valójában. Bár csak feleennyire okos és szorgalmas lennék! - Azt hiszem tetszik. Jobb kicsit az idő. Csak hiányzik a húgom meg a cicám. Meg persze a többiek is kicsit, de főleg ők. Azt hittem, tényleg csak pár hónap lesz, de most, hogy ez a képesség.. ami eskü van, csak most nem látszik.. szóval emiatt most lehet tovább fog nyúlni a dolog, hiszen nem mehetek csak úgy haza, hogy nem tudom uralni. Ugye? Még nem jött igazán szóba, de bennem elég hamar felvetült ez a gondolat, és egyből rettentően elszomorított. Ugyanakkor izgalmas is, szóval nem tudom... Melegség önt el, és érzem, hogy forró levegő fodrozódik körülöttem. Újból magam elé emelem tenyerem, és koncentrálni kezdek, mire egy ponton összesűrűsödik a már nem is egészen áttetsző légnemű anyag, és végül belobban. Apró kis tűzgolyóbis csupán, de az enyém!
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2024. december 30. 00:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=884934#post884934][b]Dragomán M. Aurél - 2024.12.30. 00:57[/b][/url] - Ó, akkor te vagy a kiválasztott, aki tényleg Zsófitól tud mindent tanulni - válaszolom neki elmosolyodva. Ugyan a nap végén nekem is ő hivatalosan a tanárom, ahhoz mégiscsak szükségem van egy terromágus mentorra, hogy az igazán a saját elememre jellemző sajátosságokat begyakorolhassam. Mondjuk eszem ágában sem lenne panaszkodni, mert éppen ezért élhetek Bogolyfalván, ahol most egy hatalmas, terromágusok számára igazán csodás birtok közepén gyakorlatilag saját kis házikóm van, és még a házigazdáim is kifejezetten kedvesek. Ráadásul Ava is akkor jöhet, amikor csak szeretne. Összefoglalom aztán a kérdésére válaszul, hogy miért is nem beszélünk mások elemi mágiájáról Avával, mindenki elmondhatja magáról, és még azt is elmesélem, hogy én egyébként nagyon sokáig reménykedtem abban, hogy melodimágus leszek egyszer. Helyette azonban ezt dobta az élet, és tulajdonképpen ennek is nagyon örülök, és sok mindent még meg is magyaráz velem kapcsolatban. - Igazi stréber, és ezt nem sértésből mondom, hanem őt idéztem. Tavaly megosztva lettünk iskolaelsők, azt nem is tudom, hogy sikerült. Szerintem biztos elfelejtett felvenni valami tantárgyat - jegyzem meg kuncogva. A magam részéről igazán nem törekedtem erre a dicsőségre, csak kellemes meglepetés volt az ötödiket úgy végezni el, hogy ennyire jó eredményeim legyenek. - Ó, nálatok nincs képzés? Mondjuk az igaz, hogy a Bagolykő épp a tehetséggondozásban kiemelkedő. Elég sok képességoktatás van itt, ami máshol nem annyira hangsúlyos. Azt tudom Sigridtől, hogy melodi nincs nálatok, de azt gondoltam volna, hogy elemi talán. Nem tudom. Viszont csak nem olyan rossz. Vagy igen? Mindjárt itt a szünet, akkor meg biztosan mész haza te is, nem? Hop-hálózatot használtok ilyenkor? Azt tudom, hogy az elején nehéz amúgy, de hidd el, könnyű megszokni. Biztos jó azért, hogy nem vagy egyedül, nem? - kérdezem, igyekezve közben pozitívumokat is felsorolni, ha már ez a téma így szóba került. - Amúgy elhiszem, hogy hiányozni tud az ember testvére. Nekem is van kettő, és Budanekeresden laknak. Vagyis hát... a húgom félig Szalamantonban, ő csak magántanuló, mert fellép a Mirákulumban, de teljesen megértelek, hogy hiányzik. Viszont biztos vagyok benne, hogy annál jobb lesz majd találkozni az ünnepekre, meg a nyári szünetre. Néha egy kis távolság csak még erősebbé teszi ezeket a kapcsolatokat... óóó... hűha. Milyen kis csinos tűzgolyó. Veled biztos nem érdemes packázni - jelentem ki elmosolyodva, amint sikerül megidéznie a kis tűzgolyót a tenyere fölött. - És tudod már, hogy mi mást fogsz még tudni? Nem sok pyrót ismerek, és Zsófit általában nem erről szoktam faggatni.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2024. december 31. 14:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885021#post885021][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.12.31. 14:34[/b][/url] ××× Aurél

Büszke vigyort eresztek, habár fogalmam sincs, egész pontosan mire föl. Persze menő lenne Zsófi saját külön bejáratú patronáltjának lenni, de nem tudom, van-e neki erre elég ideje. Meg, hogy én megérem-e a fáradságot, hiszen eddigi teljesítményem finoman szólva sem mondható kiemelkedőnek. Most is csak attól félek, pukizni fogok tűzgyújtás helyett, azért is teszek le róla inkább. Aurélnak láthatóan amúgy sem szükséges bizonyítanom, készséggel hisz nekem. Elnevetem magam aztán szavaira, kicsit hangosabban is, mint illene, és csak aztán esik le, hogy nem kárörvendő volt a srác, csak viccelődött azzal, hogy Nessie elfelejtett felvenni egy tárgyat. Valószínűleg őt épp úgy meglepte, hogy felért hozzá, mint mindenki mást. - Te meg az az idegesítő fajta vagy, akinek alig kell odafigyelnie, és mégis mindent tud? - kíváncsiskodom, mert tudom, hogy a nagyobbik Sjöli képes lenne víztaszító bűbájjal ellátni a könyveit és zuhanyzás közben is bújni őket, de Aurél nem tűnik ilyen megszállottnak. Megrázom fejem kérdésére, odahaza tényleg nincs annyi speciális tehetséggondozó, ellenben az általános képzés sokkal jobb. Legalábbis úgy tudom, mert én sajnos sehol sem bizonyultam különösebben tehetségesnek. Nem vagyok rossz tanuló, de nem is leszek soha évfolyamelső. - Kicsit kacifántos, több kandallón keresztül kell menni, és sétálni is, amit ki lehetne hoppanálással küszöbölni, de én azt még nem tudok. Lehet mugli vonatra is felülök majd viszont! Szóval nem hipp-hopp leszek otthon, de igen, megyek kicsit haza. Már nagyon várom, de addigra remélem be is tudok majd mutatni valamit az otthoniaknak a képességemből. Mint amilyen most ez a tűzgolyó, ami tenyeremen kezd el lobogni, kicsit égetve is bőröm, de még bőven tűrhető módon. - Olyan furcsa, hogy nem fáj! Pedig tudom, hogy fájnia kéne, de nem olyan vészes - ámulok még kicsit művem nézegetve, aztán Aurélra pislogok. - Elvileg tudok majd hevíteni meg hőt elvonni dolgokból, meg robbantgatni is! Azt nagyon várom..! És formálni, irányítani a lángokat, eloltani akár, ha valami ég. Ja meg érzékelni a hőt, szóval mások testhőmérsékletét is bizonyos távolságban. Mint valami hőradar, nagyon fain - vigyorgok megint, mint a tejbetök, mintha már birtokában lennék mindennek, pedig csak egy béna kis golyó pislákol a tanyeremen. - Te mit tudsz amúgy? Mutatsz valamit?
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2024. december 31. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885040#post885040][b]Dragomán M. Aurél - 2024.12.31. 19:45[/b][/url]  - Lehet - válaszolom, megvonva a vállam, mint aki erről nem tehet. Van azért olyan tantárgy, amivel nekem is meg kellett küzdenem, a sötét varázslatok kivédését például nem nekem találták ki. A párbajszakkörbe sem véletlen nem jelentkeztem, viszont Sigriddel ellentétben tanársegéd sem vagyok, ráadásul a képességem is sokkal később mutatkozott meg, mint az övé. Ez összességében talán önmagában is magyarázza, hogy miért boldogultam viszonylag jól az elmúlt tanévben. Az állandó kérdezősködésről is sikerült leszoknom, aminek szerintem külön örült némelyik tanár, mert így nagyobb eséllyel sikerült befejezni az órára betervezett tananyagot, mint ha folyamatosan eszembe jutott volna valamire rákérdezni. Most már inkább csak feljegyzem, és megpróbálom megtalálni magamnak a választ a könyvtárban több-kevesebb sikerrel. - Hú, az elég bonyolultan hangzik. Ti is Gotlandon laktok, mint Sigridék? Bevallom, sose kérdeztem, hogy jut haza, és ő sem mesélte. Ehhez képest én egy szót se szólhatok, mert csak Budanekeresden lakunk - osztom meg vele. Amúgy sem szokásom panaszkodni. A hallottak alapján inkább csak még hálásabb vagyok, hogy ha nem is Bogolyfalván lakik a családom, Budanekeresd sincs különösen messze. Tavaly pedig a hoppanálási jogosítványomat is sikerült megszerezni, így gyakorlatilag az iskola kapujától egészen a házunk elé tudok ugrani a térben. Percek alatt otthon vagyok, ha szeretnék. Többször kellene mennem, nem csak szünetekben. Megidéz aztán egy kis tűzgolyót is, amire rácsodálkozom, meg is dicsérve. - Mert ez hozzád tartozik. Ez is te vagy... tényleg fura, de majd biztosan megszokod - mondom neki elmosolyodva. A felsorolást érdeklődéssel hallgatom végig, még ha meg is simogatom közben Gombóc urat, majd elé tartok egy nagy lapulevelet, hogy egye csak meg. Egész serényen kezdi rágcsálni azonnal. - Azta... az komoly. Hasznos lehet, nagyon. Én olyat tudok, hogy a földre nehezedő súly alapján be tudom határolni, hogy nagyjából mivel van dolgom és hol. Még kell gyakorolnom, nem tökéletes, de ha koncentrálok, te is érzékelhető vagy. Ezen túl meg... jobban boldogulok a növényekkel, tudok segíteni nekik gyógyulni, ha betegek, meg életben maradni, meg tudom változtatni a talaj minőségét, irányítani indákat is, meg érzékelni ásványokat, de azt is mocst tanulom még. Hmm... - hallgatok el végül ezzel, elgondolkodva, mit is mutassak. Végül azt érem el, hogy a fölénk magasodó fák egyikének az ága vállon veregesse. - Nem fognak megindulni nekem, mint abban Shakespeare darabban... azt hiszem, a Macbethben volt a jóslat, hogy ha jön az erdő... meg a Gyűrűk urában az entek. Olyasmire nem tudom őket rávenni, de az ágaikat meg tudom mozgatni, ha kell.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 7. 18:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885398#post885398][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.07. 18:26[/b][/url] ××× Aurél

- Aha, ott - bólogatok. - Persze nem egy házban, egymás hegyén-hátán, mint a szardíniás dobozban, de elég közel állunk egymáshoz, azt hiszem. És mindenki mindenkinek a kuzinja, mert egyszerűbb, mint családfát fejtegetni. Abban vagyok csak biztos, hogy kik a szüleim, és a húgom. Sigrid elvileg a nénikém, de az annyira bizarr, hogy jobb nem úgy nézni rá. A kisebbik tesóiról nem is beszélve. Ami viszont jelenleg kézzelfogható, valóságos, mégis elképesztően hihetetlen, az a kezemben táncoló kis lángocska. Alig merem a tekintetem is levenni róla. - Tényleg olyan érzés, mintha.. nem is tudom, ez lenne a hatodik ujjam. Ami a tenyerem közepére nőtt - nevetek szórakozottan, és meg is próbálkozom átformálni a golyót valami elnyújtott, ujj-szerű alakra. Kitartó koncentrációval sikerül is úgy-ahogy, már csak tényleg valami értelmes helyre kéne áthelyeznem. De az valószínűleg már a következő alkalomra marad. De talán addigra sokkal több mindenre is képes leszek. Elámulva hallgatom, hogy Aurél birtokában is milyen izgalmas erő van, mások érzékelését különösen érdekesnek találom. Ő is egy radar akkor, csak másféle, mint én. - Hú, akkor te mindenkiről tudod hány kiló? Ezt nem minden csaj díjazná! - vigyorgok, majd ijedtemben kis híján bepisilik, ahogy valami a vállamat érinti. Kis tüzecském persze elalszik, de az a kisebb baj, nem örülnék neki, ha hirtelen arra kéne vágynom, bár inkább a folyadékokat tudnám irányítani. - Ez nagyon jóó! - vigyorgok a szívemre szorított kézzel, figyelve a mozgó ágat, aztán újból Aurélhoz fordulok. - De amúgy miéééért nem? Ha az ágaikat mozgatod, a gyökereiket nem tudod? Azokon járhatna!
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. január 14. 21:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885620#post885620][b]Dragomán M. Aurél - 2025.01.14. 21:38[/b][/url] - Haha, olyan sokan vagytok rokonok? Azt futólag említette mondjuk, hogy mindkét oldalon eléggé nagy a családja, szóval azt hiszem, nem igazán meglepő végülis - válaszolom neki vigyorogva. Érdekes lehet úgy élni, hogy az embernek annyi rokona van, hogy inkább nem is bogarássza, ki kicsoda. Nekem nincs ilyen sok, mert apu felől ő az utolsó családtag. Anyunak mondjuk van pár testvére, de ott sem tobzódunk azért az unokatestvérekben. Egyedül mi lettünk hárman, máshol egy a legtöbb, ha van. Mondjuk ebben is van valami jó, kevesebb ember között kell majd elosztani a nagyszüleim gyógynövényeit, ha egyszer arra kerülne sor. Azért remélem, hogy az sem mostanság lesz, még nem olyan idősek ám. Megidéz közben egy aprócska tűzgömböt, ami szerintem nagyon is menő. Lehet, hogy kicsit még fura, mert tudom, hogy nekem is az volt az elején az elemi, de aztán egészen hamar meg lehet szokni, ahogy elkezdi megtanulni uralni az ember. - Meg fogod szokni, ez biztos - jelentem ki, majd elnevetem magam a megállapításán, a fejemet csóválva. - Nem szoktam ezzel szórakozni, mert tudom, hogy sokaknak kényes téma. Egy aurornak biztos hasznos tudás amúgy, de én nem is tervezek ilyen irányba menni tovább... szóval legfeljebb akkor jó, ha az erdőben fel akarom mérni, nincs-e valami veszélyes a környéken - jelentem ki, megvonva a vállamat a végén. Tényleg nem tudom, hogy a tudásom egy része hol és milyen formában lenne hasznos, de a lényeg, hogy van. Ha szükségem lenne rá bármikor, elő tudom kapni. Sokkal jobb, ha van és nem kell, mint ha nincs, de kellene. Mutatóba végül egy ágat bírok mozgásra, mert az tűnik igazán látványosnak, a kérdésére válaszul pedig megrázom a fejem. - Az ágai szabadon vannak, a gyökereket meg nagyon ki kellene mozgatni. Lehet, hogy menne, sose próbáltam, de nekik elég mélyre nyúlnak a gyökereik... nem vagyok biztos benne, hogy jót tenne nekik, de szerintem jól vannak ők ott, ahol vannak. Így is biztos elég para, ha ezt éjszaka játszom el. Mint valami jó kis horror... most képzeld el.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 18. 09:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885717#post885717][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.18. 09:31[/b][/url] ××× Aurél

Sokatmondóan bólogatok kérdésére, hogy bizony nagy család a miénk, de nem kezdem el felsorolni az összes távoli nagybácsitól kezdve minden másod- harmad- tizenhatodunokatestvérig a rokonságot, mert lehet reggelig itt lennénk. És vagy ötször bealudnék a számolás közben, de ez még ezt a rettentően cuki srácot se érdekelné szerintem, ha egy darabig úgy is tenne, mintha. Inkább a mágiámmal, a kis tüzecskémmel foglalkozunk, és biztat afelől, hogy hozzá fogok szokni, és remélem így is lesz, mert ennél sokkal de sokkal többre vágyom. - És gyakran mászkálsz az erdőben? - kérdezem aztán a kisebbféle sokkot követően. - Táncolsz a fákkal, mi? Fura egy hobbi, de nem ítélkezem. Felszabadultan kuncogok a kis ugratásomon, nem vagyok hozzászokva, hogy nem én vagyok a céltáblája ilyesminek, ugyanakkor én nem is bántóan mondom Aurélnak, hiszen kedves, tök jó fej srác, és nem győzök irigykedni Avára. Elképzelem az éjszaka, holdfényban felém nyúlkáló, ropogó ágakat, és megborzongok. De arcomon széles vigyorral. - Ki is próbálnám szívesen, milyen! - Csak előtte tutira elintézem minden folyóügyemet.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. január 21. 20:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885863#post885863][b]Dragomán M. Aurél - 2025.01.21. 20:48[/b][/url]  Igazán látványos meg izgalmas, hogy tüzet képes gerjeszteni a semmiből. Az én képességem ehhez képest lassú és észrevétlen, nyugodt, ráérős, nekem pedig éppen tökéletes, már csak azért is, mert a levegő elemű barátnőm mellé így én vagyok az, aki a földön tartja szó szerint is. Kiegészítjük egymást. A kérdésére elnevetem magam, ujjaimat közben a nyuszi bolyhos bundájába fúrva. - Az az igazság, hogy nem, mert most egy olyan terromágus családi birtokán lakom a faluban, ahol a kert hatalmas és amolyan szabadon használható gyakorlóterület, meg aztán az erdő veszélyes is tud lenni. Vannak vámpírok, kentaurok, még vérfarkas is... a házirend szerint tilos oda kijárni, de van, aki éppen ezért bátorságpróbának tekinti, hogy este menjen ki. Biztos érdekes lehet amúgy megismerni ezeket a lényeket is, de még szeretnék sokáig élni. Nappal mondjuk nem feltétlen rossz hely az erdő széle, sok a szép növény - válaszolom, megvonva a vállam. - De a fákkal táncolni lehet, hogy kipróbálom egyszer - teszem hozzá vigyorogva az egész elképzelésen. Mókásan hangzik. - Szereted a horrort? - kérdezem meg aztán a válaszát hallva. Nekem nem annyira az a kedvenc műfajom, bár olvastam a Drakulát meg a Frankensteint is például, hiszen klasszikusok, de nem mozgat meg különösebben. - Mi az, amit szeretsz? Mármint ilyen pszichoizé lélektani, vagy amiben sok a vér? Vagy a természetfelettit? Olvastam néhány könyvet, de nem is tudom, tetszettek-e. Jó, persze, minden könyv jó, és legalább tudom, mit nem szeretek.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 25. 16:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=885994#post885994][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.25. 16:27[/b][/url] ××× Aurél

Nekem is nagyon tetszik, ahogy elképzelem a fákkal táncolást, ugyanakkor lehet, hogy néhány mókus és madárka eléggé kétségbe lenne esve, hogy mi ez az eszeveszett földrengés. Nem mintha fizetnének a lakhatásért, szóval egy szavuk nem lehet, ha az otthonuk kicsit megkergül. Ugyanakkor a többi, amit Aurél felvet, méginkább megmozgatja fantáziámat, és valamelyest magamra ismerek azokban, akikre utal, bár én nem bátorságpróba gyanánt tenném a lábam az erdőbe éjnek évadján, hanem mert rettentően izgat, hogy mi mindent láthatok. De nem lennék bátor, ó nem, nagyon félnék, az holtbiztos. - Én úúúúgy szeretnék találkozni egy vámpírral! Állítólag tök jó érzés, ha kiszívja a véred - harapok ajkamba, és tudom, tudom, nem vagyok normális, alighanem a srác most fog komolyabban elgondolkodni rajta, hogy megkötöz és elvisz az iskolapszichológushoz. - Inkább az ijesztő dolgokat szeretem, de ha kicsit fröcsög, meg repkednek a végtagok, az se baj - rántom meg a vállam, és igen, most már biztosan elkönyvelt valami pszichopatának. - Szóval nem tudod, mit szeretsz, de azt igen, hogy mit nem?
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. január 26. 04:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886031#post886031][b]Dragomán M. Aurél - 2025.01.26. 04:32[/b][/url] - Ó, hát azért nem kell szerintem az erdőig menni. Lakik néhány Bogolyfalván is, amennyire én tudom. Némelyikük egészen emberbarát, már nem úgy, hogy embert enne - nevetem el magam. - A Kins és Kens egyik tulaja is az, és néha fizetségként véradományt is elfogad, úgy hallottam - mesélem neki. Arról fogalmam sincs, hogy ez tényleg így van-e, mert még nem jártam egyszer sem abban a boltban, legfeljebb csak a kirakatában lévő dolgokat néztem meg. Gyakoribb vendég vagyok a cukrászdában, amikor éppen időm engedi. - Azt hittem, az is ijesztő - állapítom meg, bár úgy tűnik, erről kicsit másak az elképzeléseim. Azért már csak Eridonosként sem vagyok egy kifejezetten ijedős valaki egyébként, azt hiszem, ezt elmondhatom, de valahogy mégsem az én műfajom az ilyesmi. Egyszerűen csak nem kedvelem. - Ezt nem teljesen így mondanám, inkább csak azt is elolvasom, ami nem feltétlen tetszene, mert adok egy esélyt minden könyvnek, és a végén csak kiderül legfeljebb, hogy nem szeretem. Megalapozott véleményem lesz. Meg igazán lenyűgöző horrort még nem találtam, de szeretem a krimit például, az izgi tud lenni - válaszolom, még egyelőre a könyvek témájánál maradva, de máris folytatom. - Azt is tudom egyébként, hogy Avát is szeretem, meg a családomat, de a konyhában kísérletezni is, nyelveket tanulni, a növényeket és a zenét. Jól van, Gombóc úr, téged is szeretlek - jelentem ki a nyúlnak is, megsimogatva vattacukorszerű bundáját. - Na és te miket szeretsz?
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 27. 19:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886132#post886132][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.27. 19:47[/b][/url] ××× Aurél

Egy kissé el kell gondolkodjak, mert eddig valamiért úgy tűnt, az erdő van közelebb, és azon túl Bogolyfalva, de persze lehet attól is függ, honnan nézi az ember. De persze lehet, hogy Aurél nem távolságban értette, amit mondott, hanem merészségben. Valószínűleg biztonságosabb az otthonában felkeresni egy vámpírt, mint azt remélni, hogy az erdőben botlok egybe, miközben vacsorát keres magának. - Véradományt? Vúúú, és azt hogyan? Adhatok neki a véremből, és akkor lejön negyven százalék? - kíváncsiskodom, mert el nem tudom képzelni, hogy működhet egy ilyen üzlet. Mondjuk Aurél is csak "úgy hallotta", szóval lehet a forráshoz kéne fordulnom. - Az nem, az csak undi egyeseknek - avatom be aztán a horror rejtelmeibe, mert a kiszakadó belek és mindenfelé fröcskölő vér látványa inkább csak elborzasztja a gyengébb gyomrúakat, mintsem megijesztené. Én azonban nem félek, csak megijedek! De azt nagyon. Ezután ő fejti ki jobban, mire is gondolt a mit szeret és mit nem kérdéskört illetően, és a jelek szerint a legbiztosabban Avát szereti, ami naaagyon cuki. Egy elnyújtott "aahww" is elhagyja számat. - Na jó, neki most helyzeti előnye van - simogatom meg a nyuszi füleit. - Én is nagyon szeretem a családom persze, de érdeklődési körökre gondoltam most inkább. És igeeen, Ava is érdekel, tudoom - nevetek.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. január 28. 21:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886205#post886205][b]Dragomán M. Aurél - 2025.01.28. 21:03[/b][/url] - De ezt csak úgy hallottam. Szerintem kérdezd meg a boltban, ott biztosan tudják, hogy is van ez pontosan - válaszolom neki kicsit megvonva a vállam. Sosem mozgatott meg, hogy ilyesmiken borzongjak, de ha őt ez izgatja, akkor már javaslom, hogy hol szerezhet további információt a témában. Azt nem igazán értem, hogy a horrorban mi is a jó pontosan, de elfogadom, hogy neki ez tetszik, ezért nem is kommentálom. Inkább csak bólogatok egyetértően, ha már hozzátenni semmit nem tudok a témához. A kérdésére válaszul kifejtem aztán, hogy mi mindent is szeretek, bár a lista közel sem teljes. - Hát ő is benne van... de mondtam, zene, sütés-főzés, elemi mágia, növények, nyelvek... hmm... a krimit is mondtam, amúgy még történelem, minden, ami Örményországhoz kapcsolódik, mondák és mítoszok... - sorolom tovább, közben el-elgondolkodva, mi is az, ami úgy tényleg kiemelkedőbb módon érdekel. Tovább simogatom közben Gombóc úr bundáját, amit most egész lelkesen fogad, közben egy káposztalevelet rágva. Hoztam még neki, ne kelljen a vadőr készleteit megcsócsálnia ahhoz, hogy éhes ne maradjon, de csak egyenként adom oda neki. - Na és neked? - dobom vissza ismét a kérdést, amire az előbb nem válaszolt, de nem hibáztatom. Hirtelen nagyon sok téma kerül terítékre, Gombóc úr pedig egyébként is képes bárki figyelmét elvonni bármiről.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. január 31. 21:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886320#post886320][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.01.31. 21:45[/b][/url] ××× Aurél

Bólintok, megerősíti ugyanis, hogy ha valóban érdekel a téma, azzal kell beszélnem, aki ezzel foglalkozik, és nem szegény Aurél fülét rágnom, akinek lehet már a hallószerve csócsálása is horrorba illő kép lenne. Ami amúgy az is, most, hogy így a szavak értelmén morfondírozok magamban amellett, hogy meg kell kérjem Sigridet, legközelebb, ha a városban járunk, vegyük az irányt a Kins & Kens felé. - Miért épp Örményország? - csodálkozom rá, kiragadva a legkevésbé a sorba illőt. - Vaagy specifikusan az örmény mítoszokra gondoltál? Azok milyenek? Vannak köztük horrisztikusak is? Azt hiszem, nehezemre esik elszakadni a témától, akárcsak annak észrevételezése, hogy a srác vissza is kérdezett. Meglepődve pislogok, ugyanis nem vagyok teljesen hozzászokva, hogy bárkit is érdekel, hogy én miket szeretek. - Ó..? Én? Hát.. nem is tudom. Sok mindent, például a szokatlan, furcsa dolgokat. Hiszek az űrlényekben is például, ezért csúfoltak azzal, hogy engem is ők hoztak a Földre. - Mondván, hogy nekik se kellettem, de ezt már nem teszem hozzá. Amúgy is tudom, hogy hazugság, mert a családom nagyon szeretett mindig is, ha a bántalmazóim nem is. - Meg nem tudom, szeretek mindenféle izgi dolgot.. szóval a történelmet azt pont nem, és a krimin is bealszom, mert az olyan lassan bontakozik ki, ugye? Jobb a pörgés! Ezen felbuzdulva újból megpróbálkozom a kis tűzlabdámmal, ezúttal azonban igyekszem nagyobbra duzzasztani. Ha pedig már kisebbfajta labdává nőtte ki magát, a mutatóujjamon "egyensúlyozom".
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. február 2. 00:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886388#post886388][b]Dragomán M. Aurél - 2025.02.02. 00:56[/b][/url] - Mert végsősoron onnan származom. Örmény vagyok - válaszolom. A válasz talán nem ennyire egyszerű, de a lényeg mégis ez. - Apa ott született, eredetileg Tharkmanyan lennék, csak magyarosította, mielőtt megszülettem, de anyukám is magyar örmény. A mondák meg nem, nem... Örményországról úgy minden érdekel, a kultúra, a gasztronómia, a nyelv, a történelem, a mondák és mítoszok meg általánosságban. Érdekes a görög mitológia például, de olvastam indián mítoszokat is. Elég izgi némelyik - magyarázom, hogy mit hogyan is értettem pontosan. Nem mondanám, hogy horrorisztikusak, bár ez lehet, hogy néha csak nézőpont kérdése. Kíváncsian hallgatom aztán, hogy neki például mi is érdekes pontosan. - Pedig az is elég izgi téma. Elég valószínűtlennek tűnik, hogy egy ekkora világegyetemben csak mi lennénk értelmes lények, nem? - teszem fel a jobbára költői kérdést, hiszen biztos választ erre amúgy nem tudunk adni, mert nem áll rendelkezésünkre megfelelő információ. - Ez változó szerintem. A skandináv krimiket például szeretni szoktam, mert elég izgik. Nem feltétlen élvezem, hogy a háttérben sokszor van valami ilyen fura drámai szál, hogy egy család élete vagy szerelmi hűhó, de önmagukban az egyes sztorik eléggé pörögnek szerintem, és nem is olyan nagyon hosszú sok. Csak ilyen háromszáz oldal és alatta - fejtegetem kicsit a témát, mert szerintem a krimi egyébként nem rossz műfaj. - De a pörgés tényleg jó. Ha ennyire szeretsz pörögni, hogy viseled a Rellonban az életet?
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. február 7. 18:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886641#post886641][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.02.07. 18:28[/b][/url] ××× Aurél

Ó betűt formálnak ajkaim, ahogy megvilágosodom az örmény érdeklődést, és ezek szerint származását illetően. Így már azt hiszem, van értelme, habár bizonyára máshogy is lehetett volna, de ez a legegyszerűbb magyarázat. Nem ott él - nyilván -, ezért bizonyára jobban foglalkoztatja ez, mint engem svéd gyökereim. Az inkább már untat, azért is lelkesedtem annyira ezért a cserediák programért. - Ezt ki se tudom mondani - jegyzem meg. Nem mintha a magyarosított változata jobban a nyelvemre állna. - Jók az ottani kaják? Tudsz csinálni valami örményt? És indiánt? Mármint nem indiánt csinálni, hanem indián kaját. Az mind bölényből van vajon? Még mindig kicsit meg vagyok lepve, amiért visszakérdezett, és amellett, hogy én faggatom, nekem is akad mondandóm számára. Kicsit olyan érzésem van, mintha randiznánk, olyankor szokás így érdeklődni a másikról, nem? De sajnos elégé foglalt, és Avát jobb nem magamra haragítanom, meg aztán ki tudja, hány legilimentor szaladgál a környéken, jobb az ilyen gondolatokat nemhogy magamnak megtartani, de inkább eltemetni. - És szerinted hogy néznek ki? Szerintem fényből vannak, vagy valami gázból, rég meghaladták ezt a béna szintet, ahol mi vagyunk - merülök bele a földöntúli támába. A kicsi, zöld, nagyszemű űrlények nem tűnnek valószerűnek. De az se, hogy Aurél képes a háromszáz oldalas könyvet nem hosszúnak titulálni. Hát én azokon kihalok kétszer! - Huh.. miért? Úgy hallottad, nálunk odalent döglött a buli? - nézek rá kérdőn, nem egészen tudva hova tenni kérdését. - Persze tudom, hogy állítólag ti vagytok a mérgezett egerek vagy mi, és körbe-körbe rohangáltok a farkatokat kergetve... - hangosan elnevetem magam, mert amilyen élénk a fantáziám, ezt el is képzelem egyből. Bele is pirulok persze, de jobb nem kifejtenem neki, miért. Remélem a nevetésnek tudja be, hogy érezhetően vörösödik a képem.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. február 9. 22:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886778#post886778][b]Dragomán M. Aurél - 2025.02.09. 22:22[/b][/url]  - Leírni még annál is kacifántosabb, de egyébként vicces, mert tolmácsot jelent, és a szüleim mindketten tolmácsok. Jó, anyu megtartotta amúgy a nevét, és Jakabffy, de azért még tolmács - magyarázom máris lelkesen a családnevemet és a szüleimet illetően. A nagyszüleim ennek ellenére saját pékséget üzemeltettek, amíg el nem törölte az egészet velük együtt a háború sok évvel ezelőtt, erről pedig valami csendes megegyezés eredményeképpen nem beszélünk. - Leginkább sütiket ismerek, azok nagyon finomak. Ha érdekel, majd amikor legközelebb hozok otthonról, akkor szólok és megkóstolhatod - ajánlom fel, mert ezek mégiscsak olyan sütik, amikkel nem kísérletezem. Annyira az örökségem részét képezik, hogy mindnek megvan a maga ideje és rendje, mikor és ki készíti a családból, ebbe pedig eszem ágában sincs belekavarni. Olyan, mint valami Dragomán rituálé, hogy különféle ünnepekre és egyéb jeles alkalmakra mindennek megvan a maga rendje. Úgy érzem, ha megbontanám ezt a rendet, valamit megszentségtelenítenék vele. - Indiánt nem... de nem is tudom, megnézhetjük amúgy, hogy van-e a könyvtárban valami receptkönyv és akkor szívesen állok neki ilyesminek. Biztos készítettek valamiféle kenyeret amúgy, esetleg kukoricával dolgokat - mesélem az eddigi ismereteimre alapozva. Tényleg nyitott vagyok rá, hogy ha találunk hozzá receptet, még ki is próbáljam akár, milyen lehet ilyesmit főzni vagy sütni. Remek kihívásnak hangzik már az is, hogy az esetlegesen különleges hozzávalókat beszerezzem, márpedig szeretem a kihívásokat. - Vagy tényleg ezüstösek és nagy lufifejük van meg csápjaik - válaszolom mutogatva is mellé, inkább szórakozásból ábrázolva így őket, mert tulajdonképpen ezen még sosem töprengtem el, hogy milyennek is képzelem a földönkívülieket, akiknek a létét nem zárom ki egyértelműen. Megrázom aztán a fejem, és újra megsimogatom Gombóc urat, mielőtt adnék neki egy salátalevelet, rágcsáljon csak tovább. - Csak nem akkora, mint nálunk - válaszolom, majd én is elnevetem magam a folytatáson. - Mondjuk a házvezető-helyettesünk egy mókus lesz, ha akar, mert animágus, ő tényleg tudja a farkát kergetni, az előző pedig egy maine coon volt - osztom meg vele. - És a legjobb barátom pedig vidra, ő is. Szóval... végülis nem jársz messze a valóságtól.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. február 10. 12:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886794#post886794][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.02.10. 12:27[/b][/url] ××× Aurél

Lehetetlen nem jól érezni magam ennek a srácnak a közelében, olyan lelkesen tud magyarázni halál unalmas dolgokról is, de persze az se hátrány, hogy közben egy édes kis bogyó nyulambulamot simogathatok. Meg persze a süti ígérete sem elhanyagolható tényező, amiatt is izgatottság fog el, és meg is esketem, hogy bizony hozzon nekem, mert ha megtudom, hogy volt, és nem kaptam belőle, biztos, hogy ki-a-ka-dok. Na jó, kicsit lehet túldramatizálom a dolgot, de igenis örülnék neki, és ezt lelkes bólogatásommal is kifejezem. - Uhh, a könyvtár Nessie-nek való - húzom el a számat, erre az ötletre már kicsit visszafogottabb lelkesedéssel reagálva először, de aztán folytatom: - Esetleg megkérem, hogy vegyen ki nekünk párat, biztos fejből tudja már, mik vannak, gyakorlatilag odabent él. Talán az élienekről is lenne valami könyve, de én elfogadom Aurél elképzelését is róluk, a csápok kimondottan tetszenek, ahogy elképzelem őket. Fura kis vigyor is rajzolódik arcomra. - Tudnak vajon gondolatot olvasni? Biztos azért kell nagy lufifej, hogy ne csak a saját, hanem mások gondolatai is elférjenek. Felhagyva a nyuszibirizgálással hátrébb húzódom ismét, hogy újból megpróbálkozzak egy tűzlabdaccsal, ezúttal azonban szeretnék kis tűzcsápokat is csinálni rá. Akárha a Nap kicsinyített mása lenne, amazok pedig apró napkitörések. - De jó! És láttad már őket kergetni a farkukat? Vagy nem elég nagy nekik, hogy észrevegyék, hogy ott van? Egymásét is kergethetnék, mekkora állatság lenne! - most már a hasamat fognám a nevetéstől, ha nem egy tűzgolyót egyensúlyoznék éppen.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. február 12. 20:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886880#post886880][b]Dragomán M. Aurél - 2025.02.12. 20:52[/b][/url] - Dehogyis, a könyvtár teljesen jó hely - vágom rá szinte azonnal, vigyorogva rázva meg a fejem. - Mondjuk őt tényleg onnan ismerem. Szerinted rejteget valahol egy párnát valamelyik kevésbé frekventált részlegen egy takaróval együtt vagy csak jól megy neki az átváltoztatás? - teszem fel a kérdést. Most egészen kíváncsi lettem, mert azért a magam részéről fontosnak érzem a kellő mennyiségű alvást is, azt meg szeretem a saját ágyamban megejteni. Ott kényelmesebb mégis, mint a könyvtár asztalainál. - Lehet, hogy nekik is van saját megfelelőjük a legilimenciára, bár az nem teljesen gondolatolvasás, azt hiszem, de a fene érti. Sose akartam mások fejében turkálni amúgy sem. Ki tudja, mi lakik ott - viccelődök. Azért szeretem a legjobbat gondolni mindenkiről, és optimistán állni a helyzethez. Biztos vannak mindenkinek jó ötletei, legyen az kicsi vagy éppen világmegváltóan nagy, de beérem azzal, hogy ezt mindenki önszántából megosztja velem, ha szeretné. Ha meg véletlenül nem szeretné, úgy is pont jó. Gombóc úr simogatását átvállalom, amint hátrébb húzódik kicsit, és újra megpróbálja az elemi mágiáját használni. Addig noszogatom a nyuszit, amíg az ölembe nem ugrik végül, úgyhogy két kézzel tudom gyömöszölni vattacukorra emlékeztető dús bundáját, amíg a salátalevelet rágcsálja. A kérdésén gondolkodás nélkül nevetek fel. - Hát... ezt nem biztos, hogy el akarom képzelni, de amúgy neeeem... dehogy. Ismerik mondjuk egymást, de Anti bá sose volt az a vicces természetű, csodaszámba ment, ha kedvelt valakit. Mondjuk Regit elvileg ő ajánlotta be a helyére, de egy évet még Zsófi is volt a házvezető-helyettesünk. Szegénynek szerintem kicsit agyára is mentünk - mesélem, bár lehet, hogy nem teljesen erre volt kíváncsi.
|
|
|
|
Alicia Sara Sjölander Diák Rellon (H), Elemi mágus, Negyedikes diák
 még kisebb Sjöli | Lissi offline RPG hsz: 99 Összes hsz: 111
|
Írta: 2025. február 15. 13:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=886981#post886981][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.02.15. 13:36[/b][/url] ××× Aurél

Jót nevetek Aurél elképzelésein Nessie-t illetően, és őszintén szólva bármelyiket elképzelhetőnek tartom. Simán olvas és tanul annyit, hogy jól menjen neki a könyvből párna vagy a tekercsből takaró. Ugyanakkor... - Szerintem biztos azon rágódna, hogy véletlenül lúdtollak maradnak a lapok közt, vagy ilyesmi, valószínűbb, hogy megágyazott már magának két sor között. Esetleg hozott egyet a faházban lévő hálózsákokból. Én azt tenném. De nem vagyok legilimentor, hogy lássam, mi jár a fejében, erről meg még nem faggattam. Az viszont simán elképzelhetőnek tűnik, hogy az űrlényeknek van rá megfelelőjük, szerintem legalábbis egészen tuti biztos, hogy a fejükbe látnak, azért sem mertek még, csak titokban idemerészkedni. - Szerintem épp emiatt nem mertek eddig szóba állni velünk, van pár nagyon ijesztő fazon, akinek a fejébe se kell látni, hogy messzi el akarjam kerülni. Gondolom ők az egész fajunkra így nézhetnek. Valószínűbb volt egy ilyen forgatókönyv, mint egy inváziós. De fene tudja, én biztos nem. Inkább a tüzemmel játszom, míg az eridonos az ölébe veszi a nyuszit, hogy végképp gyömöszölésébe merülhessen. De rossz lehet neki! - Én elképzeltem - osztottam meg aztán vele büszkén, és aprót kuncogva. - És az a jó a képzelgésben, hogy ott még az undi bácsi is lehet cuki. Pláne ha egy naagy cica. Feldobom a magasba a tűzgolyót, és egy körívet rajzolva vele lobbantom szét, csak füstöt hagyva utána. - Megéheztem ezt a nagy salátazablást látva... visszamegyünk? - kérdezem aztán, és ha nincs ellenére, szedelőzködni is kezdek. Visszafelé pedig elkérem Gombóc uraságot, hogy a nyakamba kapva simogassam a hátát, amíg a fülembe szuszog.
|
“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”
|
|
|
Dragomán M. Aurél Mestertanonc Eridon (H), Elemi mágus, Világalkotó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc
 boldogsággombóc offline RPG hsz: 174 Összes hsz: 219
|
Írta: 2025. február 16. 11:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=887014#post887014][b]Dragomán M. Aurél - 2025.02.16. 11:30[/b][/url]  - Jobb könyvjelző, mint ha szamárfülezni kezdené a könyveket - jegyzem meg, bár kizártnak tartom, hogy valaha is eszébe jutna egyáltalán neki is ilyen barbár megoldásokhoz folyamodni. Vigyorogva bólogatok közben arra, hogy bizony ez elég valószínű, hogy valamelyik félreesőbb részlegen inkább megágyazott a Rellonos. Hamarosan pedig már az űrlényekről beszélgetünk, hogy milyenek is lehetnek, meg a legilimenciáról, amiről egyébként különösebb tudásom nincs, mert soha nem is érdekelt, hogy mások fejébe lássak. Tökéletesen megfelel az is, hogy mindenki azt osztja meg velem, amit éppen szeretne, minden mást pedig megtart magának vagy éppen másoknak. Ezen igazán nem szoktam problémázni. - Macskának tényleg elég aranyos amúgy... óriási szürke kandúr, és ha az ember nem ismeri, eszébe se jutna, hogy amúgy ember. Szerintem többször láttam macskaként, mint emberként, amíg itt tanított - mesélem, ha már így szóba került. A mostani helyettes azért nem bukkan fel mindenhol mókusként, elég ritkán mutogatja a tudományát ilyen téren. Utoljára talán pont a tanévnyitón láttam. Kitartóan simogatom Gombóc úr bundáját közben, amíg ő a salátát rágcsálja, Alicia pedig a tűzgolyóval játszik, amit megidézett, a kérdése azonban elgondolkodtat. Nem érzem éhesnek magam, de az nem jelenti, hogy ne lenne jó ötlet lassan mégis visszamenni a kastélyba. - Mehetünk, persze. Majd bent is meg tudja enni a maradék zöldséget, amit hoztam neki. Nem akartam, hogy a vadőr veteményesét nyirbálja meg esetleg - válaszolom a fejemet ingatva, és a nyuszit odébb tessékelve már fel is kelek a földről. Néha noszogatni kell ugyan a nyuszit, egészen addig, amíg a Rellonos úgy nem dönt, szeretné a nyakába ültetni. Onnantól egészen gyorsan sikerül haladni, visszaérve a kastélyba pedig vissza is viszem az Eridon klubhelyiségébe a mi kis szőrmókunkat, hogy ott rágcsálja tovább a zöldségeket a bútorok lába helyett lehetőleg.
|
|
|
|