Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Hosszú napok állnak mögöttem, én pedig... fáradt vagyok. Ebben az a végtelenül szomorú, hogy különösebben semmit nem kell tennem, mert csak jön, és maga alá gyűr annyira, hogy a koncentrálás is alig megy. Hatékony sem vagyok annyira, mint amennyire szeretném, így esik meg, hogy tovább maradok a könyvtárban. Mire mindent elrendezek, itt a kastélyban már takarodót fújnak.
Viszont mielőtt az új lakásunkba mennék, lebattyogok a konyhába, hogy bezsebeljek két pohár forrócsokit, és a birtok felé veszem az irányt.
Tudom ugyanis, hogy Magor a szokásos körjáratát végzi, vagy hogy is nevezik, én meg... én meg csak beszélni akarok, csak egy kicsit nem arról a nagy változásról, ami szinte teljesen hirtelen történt. Nem akarok identitást veszteni, nem akarok nem Lilla, vagy Kamilla lenni, hanem csak egy terhes nő... vagy egy anya. Sose értettem, hogy miért kell lemondani egy életről, és alárendelni magad másnak, csak mert gyereked van. Félreértés ne essék, én alapjáraton szeretem ezt... leszámítva a rosszulléteket, a szédüléseket és az émelygéseket, meg azt, hogy a kedvenc ételemre rá se bírok nézni, de még csak az illatát se bírom. Ezeket az apróságokat  - mert ezek tényleg csak apróságok -, nem olyan rossz dolog gyereket... várni. Azt hiszem. De szeretem a könyvtárat, és szeretek dr. Laines mellett is dolgozni. Szeretek belekezdeni valamibe, és elégedetten pásztázni a végeredményt, de az igencsak nehéz, ha a lakótársam jóformán még a szemetet sem hagyja levinni. Nem okolhatom, mert ha a családomhoz megyek haza, ott is pontosan ez fogad, szóval két kézzel kapaszkodok azokba, akik elhiszik nekem, hogy attól, hogy gyereket várok, még képes vagyok önálló életet élni.
Meg is örülök, mikor meglátom a férfi sziluettjét, noha... ő még nem tud a változásról. Legalább is nagyon remélem. Kicsit megszaporázom a lépteim, hogy aztán Magor mellé érve, nyújtsam is neki az ő papír poharát, amiben a forrócsoki gőzölög.
- Most már egész hidegek az esték. Teljesen kiborít ez a nyárból tél, mindenféle átmenet nélkül - nem azt mondom, hogy magyarázkodok, nem szoktam. Csak gondolom, neki sem lehet túl kellemes idekint, a forrócsoki meg ezen segít.
- Sikerült már megszoknia? Jó hangos... főleg év elején - nézek rá mosolyogva, természetesen a kastélyra és a diákokra utalva.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=881985#post881985][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.09.26. 22:41[/b][/url]

Hosszú napok állnak mögöttem, én pedig... fáradt vagyok. Ebben az a végtelenül szomorú, hogy különösebben semmit nem kell tennem, mert csak jön, és maga alá gyűr annyira, hogy a koncentrálás is alig megy. Hatékony sem vagyok annyira, mint amennyire szeretném, így esik meg, hogy tovább maradok a könyvtárban. Mire mindent elrendezek, itt a kastélyban már takarodót fújnak.
Viszont mielőtt az új lakásunkba mennék, lebattyogok a konyhába, hogy bezsebeljek két pohár forrócsokit, és a birtok felé veszem az irányt.
Tudom ugyanis, hogy Magor a szokásos körjáratát végzi, vagy hogy is nevezik, én meg... én meg csak beszélni akarok, csak egy kicsit nem arról a nagy változásról, ami szinte teljesen hirtelen történt. Nem akarok identitást veszteni, nem akarok nem Lilla, vagy Kamilla lenni, hanem csak egy terhes nő... vagy egy anya. Sose értettem, hogy miért kell lemondani egy életről, és alárendelni magad másnak, csak mert gyereked van. Félreértés ne essék, én alapjáraton szeretem ezt... leszámítva a rosszulléteket, a szédüléseket és az émelygéseket, meg azt, hogy a kedvenc ételemre rá se bírok nézni, de még csak az illatát se bírom. Ezeket az apróságokat  - mert ezek tényleg csak apróságok -, nem olyan rossz dolog gyereket... várni. Azt hiszem. De szeretem a könyvtárat, és szeretek dr. Laines mellett is dolgozni. Szeretek belekezdeni valamibe, és elégedetten pásztázni a végeredményt, de az igencsak nehéz, ha a lakótársam jóformán még a szemetet sem hagyja levinni. Nem okolhatom, mert ha a családomhoz megyek haza, ott is pontosan ez fogad, szóval két kézzel kapaszkodok azokba, akik elhiszik nekem, hogy attól, hogy gyereket várok, még képes vagyok önálló életet élni.
Meg is örülök, mikor meglátom a férfi sziluettjét, noha... ő még nem tud a változásról. Legalább is nagyon remélem. Kicsit megszaporázom a lépteim, hogy aztán Magor mellé érve, nyújtsam is neki az ő papír poharát, amiben a forrócsoki gőzölög.
- Most már egész hidegek az esték. Teljesen kiborít ez a nyárból tél, mindenféle átmenet nélkül - nem azt mondom, hogy magyarázkodok, nem szoktam. Csak gondolom, neki sem lehet túl kellemes idekint, a forrócsoki meg ezen segít.
- Sikerült már megszoknia? Jó hangos... főleg év elején - nézek rá mosolyogva, természetesen a kastélyra és a diákokra utalva.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=882064#post882064][b]Ránki Magor - 2024.09.28. 12:11[/b][/url]

Immár a második tanévet kezdtem itt, a Bagolykőn, mint defenzor, de a poszt még mindig szokatlanul nehezedett a vállamon. Nem azért, mert kvázi kvibliként nem voltam tökéletesen alkalmas rá, és nem is azért, mert ennek ellenére azon rágódtam volna, hogy nem tudom ellátni a feladatot. Azért volt különös, mert bár illeszkedett immár nyugodt, kiegyensúlyozott életemhez, offenzív manőverekhez szoktam a munkám során, nem defenzívekhez. Márpedig a kastély védelme kizárólag ebből állt, és bár szokás mondani, hogy a legjobb védekezés a támadás, nem volt ellenség, akit el kellene üldözni, akit le kéne győzni, mielőtt a védővarázslatok közelébe érne.
Ezeket ellenőrizve lépdeltem az iskola birtokán éppen, a vadőrlakot is csekkolva. Semmilyen gyanús mozgást nem érzékeltem, figyelmem pedig elsősorban kifelé fordítottam, mögöttem, az ódon falak mögött amúgy is túl sok volt belőle, azokat igyekeztem ilyenkor kizárni, ezért sem tűnnek fel azonnal a lassan mögém felzárkózó lány léptei. Mikor azonban már hallhatóvá váltak, hátrapillantok, és le is lassítok, mert látom, hogy nem üres kézzel érkezik.
- Nahát, kedves vagy, köszönöm - veszem át tőle az egyik poharat, és fel is emelem, hogy beleszimatoljak. Inkább teás vagyok, tejes dolgokat egyébként is ritkán fogyasztok, de igaza van, tényleg kicsit hűvös van, főleg, hogy pólóban vagyok. De ha pulcsit is felveszek, valószínűleg melegem lenne.
- Kezdem, de az évnyitó ünnepséget ezúttal is kénytelen voltam kihagyni - nevetek aprót kérdésére, és ha már így alakult, megállok, amíg az italt fogyasztjuk, a körutamat meg majd folytatom később.
Úgyis megérdemli az osztatlan figyelmem, ha már ilyen figyelmes volt. Nem láttam már vagy két hónapja, a nyáron én se voltam az iskola környékén, és valószínűleg ő is hazamehetett a nagyszüleihez, vagy esetleg nyaralni valahová.
Arcom finoman megrándul, és egy pillanatra zavarodottság költözik rá. A finom rezdülések, amit a lány szapora szívverése kelt, valahogy szokatlanok. Zavarosak. Egy-két pillanat is eltelik, mire megértem, miért olyan különösek. Mert nem ugyanonnan érkeznek.
- Lilla... jól vagy amúgy? Minden rendben? - kérdezem, próbálva tapintatos lenni, hiszen akarva-akaratlanul a magánszférájába másztam bele, és egyáltalán nem biztos, hogy szeretné, hogy bárki tudjon róla, hogy egy másik élet növekedik a szíve alatt.