Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Meglepő, de a kis vörös már megint úton volt. Az utóbbi hónapokban egész jól viseltette magát. A lábáról már nem kapta le minden másodpercben a cipellőt, és ebben a hónapban ez volt az első alkalom, hogy megint meglógott az előkészítőből. Persze ez nem jelentette, hogy sikerült beilleszkednie, csak lett egy barátja: Pán. A kis hermelin sokszor állította meg ámokfutásai során, ám most épp miatta tartott a kis faház irányába. Mikor egyik nap elkísérte, akkor látta meg a helyet. De nem is ez volt a lényeg, hanem a hangok.
Megigazította pufók kabátját, és felemelte kacsóját, hogy az ajtón kopogtasson. Lehet, hogy az erdőben nőtt fel, attól még édesanyja megtanította a modorra. Bizonyos keretek között legalábbis. Ám fát már nem ért a bőr, hiszen megpillantotta a melléképületet. Ott lehetnek az állatok, hát persze. Kicsit lebukott, hogy az ablak alatt csusszanjon át, és a kis ajtóhoz lépett. Ügyetlenül nyitotta ki a zárt, és éppen csak résnyire nyitva besurrant. Ám ami a szeme elé tárult, az sokkal másabb volt, mint amit eleinte gondolt. Nem egy vagy kettő állat bújt meg ott, hanem több. Több, mint ahogy ujja volt a kezén.
- Ne csángassatok annyit! - korholta a lényeket, ám szeméből tükröződött, hogy mennyire sajnálja. Mindegyiket. Tökéletesen érezte a fájdalmukat, ahogy megérezte a csuklóján a kis karkötőt ide-oda verődni.
- Majd ün elerüsztelek titeket - motyogta, és az első boxhoz lépett. Benyújtotta a kezét, és simogatni kezdte az állatot. Érezte, ahogy mágiája lassan hatással kezd lenni a lényre, és az megnyugszik. - Űgy... - mosolyodott el, és a zárhoz nyúlt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=842526#post842526][b]Kolozsvári Gertrúd - 2022.01.20. 23:55[/b][/url]

Meglepő, de a kis vörös már megint úton volt. Az utóbbi hónapokban egész jól viseltette magát. A lábáról már nem kapta le minden másodpercben a cipellőt, és ebben a hónapban ez volt az első alkalom, hogy megint meglógott az előkészítőből. Persze ez nem jelentette, hogy sikerült beilleszkednie, csak lett egy barátja: Pán. A kis hermelin sokszor állította meg ámokfutásai során, ám most épp miatta tartott a kis faház irányába. Mikor egyik nap elkísérte, akkor látta meg a helyet. De nem is ez volt a lényeg, hanem a hangok.
Megigazította pufók kabátját, és felemelte kacsóját, hogy az ajtón kopogtasson. Lehet, hogy az erdőben nőtt fel, attól még édesanyja megtanította a modorra. Bizonyos keretek között legalábbis. Ám fát már nem ért a bőr, hiszen megpillantotta a melléképületet. Ott lehetnek az állatok, hát persze. Kicsit lebukott, hogy az ablak alatt csusszanjon át, és a kis ajtóhoz lépett. Ügyetlenül nyitotta ki a zárt, és éppen csak résnyire nyitva besurrant. Ám ami a szeme elé tárult, az sokkal másabb volt, mint amit eleinte gondolt. Nem egy vagy kettő állat bújt meg ott, hanem több. Több, mint ahogy ujja volt a kezén.
- Ne csángassatok annyit! - korholta a lényeket, ám szeméből tükröződött, hogy mennyire sajnálja. Mindegyiket. Tökéletesen érezte a fájdalmukat, ahogy megérezte a csuklóján a kis karkötőt ide-oda verődni.
- Majd ün elerüsztelek titeket - motyogta, és az első boxhoz lépett. Benyújtotta a kezét, és simogatni kezdte az állatot. Érezte, ahogy mágiája lassan hatással kezd lenni a lényre, és az megnyugszik. - Űgy... - mosolyodott el, és a zárhoz nyúlt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=842530#post842530][b]Vall Ágoston - 2022.01.21. 00:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=842694#post842694][b]Kolozsvári Gertrúd - 2022.01.24. 21:47[/b][/url]

Nem tudta az összes állatot megnyugtatni, a mágiája nem volt még olyan erős. Vagy a koncentrációja nem volt olyan jó. Mindegy, az eredmény ugyanaz: csak egyetlen lényre tudott koncentrálni, aki jelen esetben egy pici kölyökróka volt. Mellső mancsát egy pillanatra se támasztotta meg a padlón, ezért minden második mozdulata után elbukdácsolt. Mégis mindig felállt, mintha csak nem lenne más választása. Pont olyan volt, mint az előtte féltérdre ereszkedett kislány. Egy igazi harcos.
A hirtelen hangra elugrott a ketrectől, mire a kis róka szűkölni kezdett. Egy pillanat alatt megszerette a vöröst, és még a mágia megszakadta után is igényelte a jelenlétét, mert bízott benne. Ám Gertieben megfagyott a vér is, ahogy a fiú vonásait fürkészte. Nem tűnt idősnek, tehát nem a vadőr volt. Még lehetett a fia. Ha volt olyan. Ám az állatok akkor se hozzá tartoztak. Egyikőjükhöz se. Meglepett arca egy pillanat alatt váltott át harciasba, és arra, hogy Ágoston egyet előre lépett, válaszként ő is ezt tette.
- Ne gartass belé! - jelentette ki makacsan. - Égedelnek, ezért elüngedem őket - emelte meg a vöröske az állát méltóságteljesen. Egyetlen állatnak se volt soha jó, ha rácsok közé zárták őket. A szabadság való nekik, ahogy neki is az járna ki. Helyette abba a betontömbe dugják naphosszakat.
- Mit szólnál, ha tü lennél ott? - mutatott a kis róka felé, aki reménykedőn nézett a kis segítségére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=842711#post842711][b]Vall Ágoston - 2022.01.25. 14:29[/b][/url]

Gertrúdnak

Tündérek, cincogárok, jégfajdok, monrgondárok hallatják hangjukat, és persze átlagos lények is, mint nagyobbacska cicák, menyétek, és kisrókák. Jól látja, a kis taknyos pont a rókával óhajt kezdeni valamit. Ágoston szorongani kezd, sosem volt az állatok nagy barátja, az ártalmatlanokkal, mint mondjuk a cicákkal, vagy baglyokkal az égvilágon semmi baja nincs, de a varázslényekkel mindmáig nem sikerült megbarátkoznia. Hogy is tehette volna? Legendás lények gondozása órája még nincs, magától pedig eszébe nem jutna tanulmányoznia őket, az erdő közelébe is csupán kötelességből merészkedett. Legszívesebben sarkon fordulna, de tart tőle, hogy a lány valami elképesztő bolondságot művel, illetve titkon reménykedik abban, hogyha ezt jelenti Volkov professzornak jutalomban részesül.
Ahogy a lány tett egy lépést előre, Ágoston automatikusan a pálcájához nyúlt, s előrántotta azt, az ismeretlen felé szegezve.
 - Ezt tudnád magyarul mondani?! - kérdezte dühösen. Kiváló kódfejtésben, mégis ilyen szorító helyzetekben, megilletődik, hirtelen tudta összekapcsolni a szavakat, vagyis inkább hangokat, amiket a kislány egymás mellé pakolt. Értelmetlen zagyvaságnak hallatszott minden, ami kijött a száján.
 - Nem is értem mint hordasz itt össze! Te tudod, nem is igazán érdekel. Jobban tennéd, ha most azonnal eltűnnél innen, különben jelentelek a vezetőségnél! - fenyegette meg Ágoston határozott, hideg hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=844324#post844324][b]Kolozsvári Gertrúd - 2022.03.12. 23:25[/b][/url]

Egy kicsit megrökönyödött a pálca láttán. Kolozsváriék sokszor szokták használni mindenféle furcsa dologra, de az elmúlt egy éven kívül nem igen látott erre példát. Édesanyja, habár tudott varázsolni, nem tette soha. Ez is csak egy volt tehát Gertie számára a sok megmagyarázhatatlan dologból, amit az itteni emberek műveltek. És habár még nem látta a sötét varázslatok és átkok működését, reflexből összébb húzta magát a mozdulatra. Szeme gyors mozdulattal mérte fel a lehetséges kijáratokat és védekező pontokat. A dzsungel szabályi jól mentek neki.
- Miket harélsz? Én magyarül beszélük - puffadt fel a méregtől a kislány orcája hirtelen. Nem szerette, ha becsmérlik a tudását. Vagy ha sutának nézik. Az előkészítőben sokan gúnyolták az egyedi stílusa, a szokásai és megjelenése miatt. De hogy valaki azt mondja, nem beszél magyarul?
- Nüm vagyok bebénczés. Nüm érdekül a fenyegetésüd - fonta karba mellkasa előtt a kacsóit Gertrúd. Olyan nehéz volt az emberekkel. Se az állatokkal, se a növényekkel nem volt baja. De ezek a kétlábúak... ha tehetné visszamenne Erdélybe.
Súlyos másodpercekig csak megátalkodottan meredt a másikra, mintha a puszta tekintetével képes lenne eltűntetni.
- Te miürt vagy itt? - kérdezte végül. Legjobb védekezés a támadás, igaz Gertie?