36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2021. február 11. 14:03 | Link

Bencus
gyanútlan várakozás a boldogságban | arcom | felöltöztem

Hosszú lábaimat fürgén szedem egymás után, miközben kilépek a kastély hatalmas ajtaján. Vállamat most nem nyomja a megszokott, súlyos oldaltáska és könyveket sem látni nálam, amiket általában mellkasomhoz szorítva cipelek. Meleg pulóvert húztam vékonyka felsőtestemre, amit még egy kabáttal borítok, azonban össze nem húztam. Ennyire azért nem vagyok fázós. Sőt… a sok otthon és szobában töltött hetek után jólesik izgatottságtól kimelegedett testemnek a kinti hideglevegő. Merre jártam? Leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy nővéremet egy időre elköltöztessem Bogolyfalváról, és ez annyira megviselt, hogy utána haza is kellett utaznom. Ezt meg is írtam az ittenieknek, de olybá tűnik – válaszok hiányában –, hogy valahol elkeveredhetett. Hiszen baglyomat sem láttam hetek óta. Vajon vele mi történhetett?
Sok minden kavarog a fejemben. Részeges techno-aláfestéssel, miközben mindenféle szer hatása alatt imbolyognak odabenn, a kobakban a gondolatok. Nem tudom, hogy mit várjak a mai találkozótól, ámbár vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem; minden a legnagyobb rendben. Elvégre mi baj lehetne? Egy kis idő egymás nélkül mit jelent? Még nagyobb vágyat és lángoló szerelmet, hogy újra lássam Bencét. Lányból vagyok. Tinédzserlányból. Ami azt teszi, hogy e hosszú idő közben sem tudtam másra emelni a szememet. Vak vagyok, akár a denevér. Azonban valahol, kisagyam leghátában megtámad egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzet. Mintha riadót fújna; mégis lesz baj. De ezt zümmögő méhnek tekintem, s elhessegetem a felesleges gondolatfoszlányt, hogy végre a vadőrlakhoz érkezzek. Lehajtott fejjel, zsebre tett kézzel. Megállok. Mély sóhaj száguld végig orrnyergem belsőjében, hogy aztán a levegőbe fújva megmutatkozzon, s így az engem figyelő szemek láthatják, hogy mennyire is van hideg valójában. Lassan emelem fel a fejem, hogy a most kissé megfagyott kertrészlet mellé sétáljak, és csontos kis ujjaimat elővegyem, majd rajzoljak apró szívet a földet takaró hórétegbe. Biztosan nemsokára itt lesz. Hogy’ áll a hajam? Meg kellene igazítanom a kabátot, mégsem nézhetek úgy ki, mint egy lelenc. Gyere, Bence. Várok Rád.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. február 11. 15:45 | Link

Babu
őszintének lenni jó?  - kinézet

Egy bagoly érkezett Tőle tegnap este, és sokáig csak nézegettem, hogy vajon mi lesz benne. Tényleg nem tudtam, és a legrosszabb az, hogy miután beszéltem Rizával már nagyjából arra vágytam, hogy mondjam el, mert amúgy megőrülök, ettől az egéásztől. Ez abból is látszik, amit Karolával műveltem kétszer azóta, hogy Dia... mindegy. Szóval forgattam, néha már azt is kívántam, hogy bárcsak megsértene valamivel, vagy mit tudom én, ő is megcsalt és el akarja mondani. Nem mintha olyan jól esett volna és attól az én bűneimet egyáltalán nem kisebbíti, csak akkor legalább kapaszkodhatnék valamibe, hogy látod, ő is. Kurvára mindegy lenne, már most tudom, szóval kinyitottam, de csak egy rövid üzenet volt benne, hogy találkozzunk, én meg visszaírtam, hogy oké. Így utólag talán írhattam volna hosszabban is, meg esetleg üzenhettem volna neki a telómon, vagy valami, de már mindegy. A Vadőrlak egy kedves közös emléket rejt, na meg a baglyaimat - amit nagyzás így nevezni, mert nagyrészt a vadőr gondozza továbbra is őket - és a hó ropogásban közeledvén egyre jobban bátorodom el az egésztől. Tényleg nem értem a tetteimet, oké a csárdában ittunk, meg buliztunk, de megálljt parancsolhattam volna a dolgoknak, ha akarok. Valami viszont átszakadt bennem ott, ami mégis ott tartott és megtörtént. Aztán meg, hagyjuk is az egészet, mert csak még szarabb hangulatban leszek. Már messziről meglátom őt, ahogy guggol a hóban és rajzolgat, gondolom és halvány mosoly telepedik az arcomra. Hát igen, nem tudok nem érezni iránta valamit, sőt, azt hiszem továbbra is szeretem őt... ahogy vélhetően Karolát is. Ez már jobban zavar, mint bármi eddig, vagy én nem tudom. Lehet, hogy egyikőjük iránt csak szeretetet érzek? Vagy mindkettőjük iránt? Ki tudja ezt eldönteni? Nekem kellene, de továbbra is tanácstalan vagyok, mint egy kisközség. Végül odasétálok hozzá, de nem megyek teljesen közel, és biztos vagyok benne, hogy meghallotta a lépteimet.
- Szia, mondanom kell valamit és nem fogsz örülni - sóhajtok, és ha meg is fordul, nem tudok rá nézni. Nem lenne igazságos és nem akarom látni, hogy miattam bármi rossz éri. - Nem akarok magyarázkodni, nincs értelme, és már elég fájdalmat okoztam így is, hogy még el sem mondtam neked. De nem voltam jó és elkövettem egy hibát, megcsaltalak valakivel - mondom még a cipőm orrát bámulva, sokkal izgalmasabb most ez nekem, mint hogy a szemeibe kellen nézzem. Viszont nem lehetek gyáva, ha már voltam olyan bátor és megcsaltam, mégiscsak megérdemli. Így végül felemelem a fejem és fájdalmas arccal nézem őt. - Igen, ez történt, sajnálom - a kérdés az, hogy nem elcsépelt-e bármit mondani, főleg sajnálni, amikor ő az áldozat és ki hinné el, hogy sajnálom? Miért bántam volna meg, egyszerűen nem reális és a szavaknak itt nincs ereje, hogy valóban hihető legyen a másik félnek. Igen, tényleg sajnálom, de igen tudom, hogy nem lesz minden olyan, mint eddig. Hiszen, ha olyan lenne, nem lett volna Dia, Karcsinak nem teszem tönkre a randiját, meg ki tudja még ki, akire csak ránéztem és nem Ő volt. Várom az ítéletet, a kötelet meg már úgyis kikészítettem. De legalább vállalom.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2021. február 12. 13:21 | Link

Bencus
gyanútlan várakozás a boldogságban | arcom | felöltöztem

Zavartság keveredik az izgatottsággal az ereimben száguldó vérben, és most kifejezetten jól esik, ahogyan ujjaimat a jéghideg hóba mélyesztem. Romantikus, majdhogynem földöntúli mosoly görbéje mutatkozik meg finom, kislányos vonásaim között, majd kissé oldalra fordítom fejemet, ám szememmel még mindig a havat bűvölöm. Léptek zajára leszek figyelmes, ami lágyan simogatja meg dobhártyámat, ahogyan az érkező talpak alatt meg-megreccsen a friss hó. Tudom, hogy Ő lesz az. Hiszen ki más jönne ki ebben az időben éppen ide? Érzem szívem egyre gyorsuló kalimpálását, mellkasom fel-leemelkedését és azt is, hogy a vér forrni kezd testemben. Hetek óta várom ezt a pillanatot, de szeretném megtartani örömömet egy időre. Hiszen Bence mögöttem áll, s még ugyan nem tekintünk egymásra; érzem, hogy most nem maga az időjárás az, ami miatt a hideg végig harapja gerincem mentét. Jobb szemöldököm kérdőn röppen a magasba, s fordulok meg hirtelen a fiú felé. Szándékosan kerüli tekintetemet, így meseszereplő módjára hajol meg felsőtestem, hogy kíváncsi szemeimmel megkeressem a kék szempárt. Azonban nem engedi, hogy megtaláljam. Nem engedi, hogy felvegyem a kontaktust.
„…nem fogsz örülni”. Ó, Bencus! Jelenik meg egy reménykedő mosoly vöröslő ajkam szegletében. Már hogyne örülnék. Itt vagy és itt vagyok. Itt vagyunk. De még mindig kerüli szemeimet, ezért összehúzott szemöldökkel teszek egy utolsó lépést felé, hogy már alig két méter válasszon el bennünket egymástól. Valami nincsen rendjén.
Baj van? – kérdem aggódón, miközben szokásos idegesség-elleni pótcselekvésemben jobb kezemmel ropogtatni kezdem balom törékeny ujjacskáit. Fájdalmat? Szökik ismét ívelt szemöldököm egészen homlokom közepéig, s a továbbiakban is tartom arckifejezésem miszerint; egyáltalán nem értem, hogy mi történik. Hibát? Apró lépést teszek. Szinte észre sem lehet venni. Szívem már más ritmusban kalapál. Az erekben a forró vér megfagyott és már mellkasom sem mozdul; levegőt is elfelejtek venni.
„Megcsaltalak valakivel”, egy pillanatra megfagyok. Arcom mégis inkább értetlen, mint dühös. Fel sem fogom a szavakat. Mintha értelmük sem lenne húzódik apró, a zavartnál is zavartabb mosolyra az ajkam. Fejet csóválok. Szinte beleszédülök, és Bence elé lépek, hogy bőrdzsekijének gallérjára fogjak vékonyka ujjaimmal, és pipiskedve találjam meg végre a most oly’ hideg kék szemeket. – Nem értelek – nevetek megjátszva. Egy rossz viccnek érzem, és ahogyan egyre tudatosulnak bennem a szavak, úgy kezd szűkülni a tér. A kunyhó ránk dőlni látszik, ahogyan a fák is fenyegetően magasodnak immáron párosunk felé. Zsibongó fejemet csóválom, miközben a szavak eljutnak agyamig.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. február 13. 22:18 | Link

Babu
őszintének lenni jó?  - kinézet

Őszinte voltam még akkor is, ha éreztem, hogy a saját szívemet is szurkálom véres tőrrel, utána pedig az övébe fogom mártani. Rohadt nehezemre esik kimondani ezeket, de muszáj, mert ezt kell tennem. Nem szabad elsumákolni az egészet, úgyis kitudódna, így meg ha ki is leszek dobva, vagy szét leszek átkozva - akár mindkettő előfordulhat -, nekem kell elmondani az egészet. Már kikértem egy lány véleményét, sajnos ugyanarra jutottunk és akkor még ott vannak azok, akiket megbántottam. Kérdésére csak biccenteni tudok, és nagyon sajnálom őt, hogy egy ilyen pasival hozta össze a sors. Szívfacsaró nézni, ahogy örül nekem én pedig csalódást okoztam. Odajön és szinte elégek, mint főnix a saját tüzemben, kérdéses, hogy újraéledek-e valaha, vagy ez már egy új Lóránt Bence. Azt sem tduom, hogy tetszik-e, azt sem, hogy el tudom-e fogadni, hogy nem vagyok tökéletes, sőt. Az alapokat is alig ütöm meg mostanában.
"Nem értelek"
Hát, én nem nevetek, fájdalmas arccal nézek rá és a legrosszabb az egészben, hogy én sem értem saját magam. Csak fáj, hogy itt ez a lány, akit szeretek és hamarosan olyan fájdalmat okozok neki, amit nem érdemel meg. Legalábbis a jelen helyzetben, az én tudásom alapján.
- Azt hittem kerülsz és elbizonytalanodtam. Aztán hibáztam... sokat. - mondom neki halkan, és ha közeledni próbál, nem hagyom, hogy vegye komolyan. Legalábbis elsőre, nem akarom elmismásolni az egészet, ez komoly dolog és komoly következményei lehetnek. Minden Babettől függ, de nem hagyom, hogy félvállról vegye, vagy elbagatelizálja. Mert ez nem olyan eset, ami véletlen volt, és az én hűségem nem volt elég hozzá úgy, hogy szeretem. De akkor mi Karola? Vagy mi volt Dia? Persze a két lány nem említhető érzéseim szempontjából egy lapon, de akkor is ott voltak. És ha jön egy Anna? Majd akkor vele is ez lesz? Egyáltalán nem tudom mit érzek, ki kell bogoznom, ahogy Riza is javasolta. Ahhoz is kell egy lélek, hogy úgy idiótázzon le, hogy ne haragudjak meg rá. De itt most, más a helyzet.
- Nem tudom mi van velem, bonyolultak az érzelmeim és magam sem tudom, hogy mit akarok. Érted? Hiába mondanám, hogy szeretlek, ezek után elhinnéd? - nézek bele a szemeibe fájdalommal. Nem, sem ő, sem senki nem érdemeli meg tőlem, amit kapott. Nagyon sajnálom lányok, nagyon sajnálom.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2021. február 15. 13:35 | Link

Bencus
gyanútlan várakozás a boldogságban | arcom | felöltöztem

Hogy miért nevetek, mint egy zavart elméjű idióta? Én magam sem tudom megmagyarázni. A szavak, amik elhagyják Bence ajkait oly’ hamisan csengenek fejemben, hogy nem marad más természetesen kényszeres reakcióm, mint a nevetés maga. Aprócska kacajok ezek. Mesterkéltek. Szinte lélekbe markolóan bántóak. Hiszen mindez olyan ártatlanul érkezik belőlem, hogy másnak a szíve szakadhat bele. Azonban ez minden, csak nem szándékos. Nem tudom hová tenni a helyzetet, de az bizonyos, hogy a fiú érkezését megelőző, furcsa érzés nem volt alaptalan mellkasomban. Ahová visszahúzni kényszerülök ujjaimat, és meglepetten pislogok zöldessé vált tekintetemmel, miközben tenyerem szétterül egyre fájdalmasabban lüktető szegycsontomon. Visszautasít. De még mindig nem fáj, csak nem értem. Pupilláim indokolatlanul váltják szűk, majd tág pozíciójukat, és az apró fejcsóválásból hamarosan megállás nélküli, egyértelmű ellenzés keletkezik. Idegesen remegő ujjaim elhagyják szorítón sajogni kezdő mellkasomat, hogy reszketve túrjak vastag tincseim közé.
Hibázott. Sokat? Egyébként is, mi a megcsalás? Azon kívül, hogy a legnagyobb fájdalom, amit a párodnak okozhatsz. Érzelmi szinten történt ez? Fizikális dolgokba torkollott? Mi még nem is… együtt… ő igen? Mással? Merlinre! Bár lenne annyira összeszedett a fejem ezekben a pillanatokban, hogy ezeket meg is merjem kérdezni.
Végül könnyek szöknek szempáromba, de nem sírok. Összeszűkítem zöldjeimet, hogy azok lassan tisztán áttetsző kékség-függönyt húzzanak magukra. Megszólalok.
Hány szálon futnak pontosan az érzelmeid? – kérdem arra utalva, hogy kik a főszereplői Bence ezen groteszk novellájának. A kérdés maga tényszerűbben elvarázsolt, levitássabb már nem is lehetne. Oldalra biccentem a fejem, és lépek egyet hátra. Egyrészt azért, mert én is érzem, hogy a fiú közelsége most valami mást indít meg bennem, mint a megszokott. Illetve, ő maga is jelzi felém, hogy közeledésem szükségtelen. Sőt mi több; nem kívánatos ebben a szituációban. – Nem – csóválom meg fejem, és a távolba tekintek Bence vállai fölött, hogy onnan akkurátusan emeljem vissza azokat az eddig rám oly’ csodás hatással lévő kékekbe. – Nem értem – harapok elgondolkodón egyre vöröslő ajkaimba. – De igen… elhinném – még mindig távol vagyok a dühöstől. – Csak ezek szerint nem annyira, hogy – nyelek egy nagyot, s törlök le jobb kezemmel egy arcomon végig szántó könnycseppet. – Nem annyira erősen, hogy egy ilyen apró problémát átvészeljünk anélkül, hogy… – itt ráharapok nyelvemre, hogy ne mondjak semmi csúnyát. De mégis mit mondhatnék? Hogy „ne a farkaddal gondolkodj”? Valahol mélyen legszívesebben ezt tenném.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. február 15. 15:51 | Link

Babu
őszintének lenni jó?  - kinézet

Továbbra sem tudom feldolgozni a nevetését. Bántóak, mert tudom, hogy mindezt azért műveli, mert nem hiszi el, hogy rosszat csinálhattam vele. Így persze csak még jobban fáj az egész színvallás, mert tudom, hogy igen, ahogy megismert valóban nekem kellene most felnevetnem, hogy háhá becsaptalak, de nem dőltl be ennek. Nem így van, és érzem, hogy hiába ég a bőröm, fázok a saját bűneimtől. Ráadásul túl messzire mentem, mert mondjuk mennyivel jobb lett volna csak egy csók, nem? Ha nem is jobb, azért még az kimagyarázható, vagy akár megbocsájtható. De ez? Látom az elhomályosódó tekintetet, ahogy a gyönyörű zöldekbe könnycseppek költöznek, de bent maradnak.
- Pontosan? - érzem, hogy mérges leszek, nem értem, hogy miért kínoz tovább. Az egy dolog, hogy megérdemlem, de sajnát magával miért csinálja? - Azt sem tudom, hogy vannak-e szálak, csak azt, hogy... - nem merem kimondani, egy gyáva nyúl vagyok. De úgysem hinné el senki, hiszen én magam sem vagyok benne biztos. Most ő van itt, ő az erősebb bennem, és neki el kell mondanom az igazat. Azt, hogy totál idióta vagyok és nem tudok uralkodni magamon. De aztán hiába vagyok egyenes, nem akarja elhinni, amit tettem. Érzem, hogy hinni akar bennem, és ez sokkal jobban fáj, mintha már kiabálna és felképelne. Még mindig hiszi, hogy nem történhetett meg, nekem pedig addig kell kiábrándítanom, amíg fel nem fogja végre.
- Hogy? - emelem fel a szemöldököm. - Mondd ki, mert mindig őszinte voltam veled. Te is legyél az, még ha fáj is. És nem, nem apró probléma, hogy elhittem azt, hogy kerülsz, és lehet valami, ahelyett, hogy tovább próbálkozom, az első adandó alkalommal a világ legnagyobb hibáját követem el, amit egy kapcsolatban csak lehet - érzem, hogy könnycsepp indul meg a bal szememből, de sem le nem törlöm, sem nem kezdek el sírni. Látnia kell, hogy fáj, amit tettem vele és el akarom viselni, ami jár érte.
- Fogalmam sincs ezek után hogy szeretlek-e annyira, mint kellene, ha egy ilyet meg mertem lépni, érted már? Tudom azt is, hogy szeretlek, meg azt is, hogy össze-vissza beszélek. És... - sóhajtok egyet. - azt hiszem... - még egy sóhaj. - azt hiszem Karolát is szeretem - fordulok el, már nem tudom tovább fenntartani a szemkontaktust, és önkételenül le is gugolok. - Mégis elrontottam a randiját és nagyon összevesztem vele, szóval így szeret bárkit is Lóránt Bence - mondom már csak úgy magam elé, és a felkarommal kitörlöm a szememből a könnyeket. Inkább csak bámulom a fehér havat, az nem vádaskodik, nem csinál semmit, csak van. Sokkal könnyebb hónak lenni. - Egy idióta vagyok - hangoznak fülemben Riza szavai, magam előtt látom, ahogy a lereagálja azt, amikor elmondtam neki, hogy mit tettem. Mondjuk elég egyértelmű következtetést vont le. Végül erőt veszek magamon és felállok - tovább bizonyítva azt, hogy nem vagyok normális - és ha még itt van ránézek, őszintén.
- Talán egy kis szünetet kellene tartanunk, amíg kitalálod, hogy mit kezdj velem, ha most nem tudsz dönteni. Kérdezd meg Ivettet. Nekem is el kellene döntenem, hogy mit kezdjek magammal, talán jobb lett volna anno tényleg a tóba ugrani - sóhajtok, ahogy felidéződik az emlék, ahol a testvérem kihúzott a bajból.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2021. február 15. 15:57
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2021. február 15. 16:39 | Link

Bencus
gyanútlan várakozás a boldogságban | arcom | felöltöztem

Próbálom szavakká formálni a bennem egyre csak felgyülemlő érzelmeket, ezért nyaki ínam megfeszül, s látványosan nagyokat kezdek nyelni. Ami leginkább szemem szüntelen könnyezésének tudható be. A hideget sem úgy érzem már, mint eddig. Csak egy kellemetlen mellékszereplője a jelenetnek, amiben a jég okozója nem más, mint Bence. A visszakérdezésre kissé hátra hőkölök ijedtemben, amolyan őzike módjára, hiszen látom tekintetében a megszülető dühöt, amit kérdésem váltott ki belőle. De most miért ideges? Csak körbe akartam járni a témát. S ekkor érkezik meg mellkasomba a felismerés szorongása; megijedtem Bencétől. Soha, de soha nem bántott. Persze, hogy nem. Most mégis valami megmagyarázhatatlan energiát sugároz bőrének minden szeglete, s ahogyan ehhez csatlakozik a tekintetéből tomboló kétségbeesés, fájdalom és düh, úgy érzem, hogy a legkisebb ember vagyok a Föld nevű bolygón.
Kérdeznék. Még meg is emelem a levegőben vékonyka mutatóujjamat, miközben egyre fehéredő ajkaim elnyílnak egymástól, majd engedik be a hűs oxigént testembe. Megcsóválom a fejemet, és elfordulok egy pillanatra, hogy utána kissé összeszedettebben tudjak Bence szemeibe nézni. De amint elkapom tekintetét… Esélytelen.
Mégsem tudom folytatni, így megteszi ő. Bár ne tenné. Egy horror show közepén találom magam, ahol a fiú, akit szeretek szavaival kövez, és minden egyes szó úgy talál el, hogy egyre kevesebb erőm legyen újra felállni. „És…”, emelem meg ismét arcomat Bence irányába, hiszen az elgondolkodásért felelős hatásszünet felkeltette az érdeklődésemet.
Mi az, Bence? – teszek felé végül egy játékosan suta lépést. Hangom lágy és halk. Szemeimben ismét fellobban a reménysugár, hogy ez valóban csak egy rossz vicc, aztán… A puszta döbbenet mindenféle érzelmet lemos arcomról. Karola. Ajkaim összeszorulnak, állkapcsom megfeszül, s mellkasom egyre gyorsabban kezd fel-lejárni, miközben könnyeim folyni kezdenek. Mindeközben ismét nagyokat kell nyelnem. Az örökkévalóságnak tűnhet ez az idő, amíg nem szólalok meg. Végül óvatosan visszalépek eredeti pozíciómba, és rezzenéstelen arccal csóválni kezdem a fejem a szavakra.
Neeem – nyújtom el a szót vészjósló lemondással hangomban. – Az idióta én voltam, hogy elhittem; Te más vagymint akikről Gerda mesélt, teszem hozzá gondolatban, elvégre nekem nagy tapasztalatom nincsen. – Te nem idióta vagy – csóválom egyre hisztérikusabban a fejemet. – Ó, nem – fordulok el, és dörzsölöm meg arcomat, hogy a guggoló srácra emeljem most már szikrákat szóró tekintetemet, amikor visszafordulok. – Te csak egy… – kezdem magasan, majdhogynem agresszíven, de nem tudom meghazudtolni magam; ajkaim remegni kezdenek, ahogyan a Bence felé mutató jobb kezem ujjai is. Lemondón sóhajtok. – Túl jó színész vagy. Ez valahol mind tudatos. Szívtelen és önző vagy. Nem idióta – mondom fájdalmas fintorral könnytől ázott arcomon. Ekkor hitetlenül felnevetek.
Hogy én mit kezdjek veled? – feledteti velem a nevetést a keserű nyál, amit kénytelen vagyok újfent leparancsolni torkomon. – Ez szenzációs – suttogom, miközben mellé sétálok, és fejet csóválok. – Tudod, elhittem, hogy csak én vagyok. Üdvözletem küldöm Bossányinak – mondom, majd még mielőtt távozásra adnám a fejem, a vállam fölött, felsőtestem kihúzva intézem Bence felé szavaimat. – Ennyi előnye van a „harmadik félnek” … hogy ő tudja, hogy van szerető. Az idióta, szerelmes barátnő meg azt hiszi, csak ő van.
Egy pillantás erejéig fordítom jobban a fiú felé orcámat, hogy tekintetünk találkozhasson. Ismét tanultam valamit. De hogy mi az? Még nem tudom. A sípolás a fejemben, a lüktető szívem és a savszerű könnyek okozta fájdalom még nem engedi, hogy tisztán lássak. Dühös szomorúsággal figyelem még egy ideig Őt, majd szó nélkül fordítom vissza arcomat a kastély irányába, hogy nyugodalmas léptekkel, és a helyzet ellenére emelt fővel tudjak ma visszamenni a szobámba. Karola… mindig is tudtam.
És a legnagyobb kérdés az, hogy ki vagy te, Lóránt Bence?
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. február 15. 18:53 | Link

Babu
őszintének lenni jó?  - kinézet

Tényleg elmondtam mindent és ez némiképp adott valamennyi megkönnyebbülést. Elmondtam, nem voltam gyáva, kiadtam magamból már csak szembe kell fordulnom az igazsággal és minden egyébbel, amit kapni fogok emiatt. Nem fogok haragudni rá, bármit is tesz, ha kiabál, hát rekedjen be, annyira üvöltse le a fejemet, ha felpofoz, fájjon, megérdemlem az árulásomért. A végitélete viszont meglep, sőt ledöbbent.
- Színész? - mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Megjátszottam volna vele kapcsolatban mindent? Erre gondol? Őszinte fájdalommal nézek rá, ahogy kifejti a gondolatait a könnyáztatta arcán át. Igen, talán igaza van, hogy önző vagyok, de szívtelen? Nem, az biztos nem vagyok. Végül felállok és adok egy nagyon suta tanácsot. nem tudok túl józanul gondolkodni, az érzelmek messze nem jó sugallatokat küldenek, az eszem pedig jelenleg hátra van sorolva.
- Ne keverd bele őt, nem tehet semmiről - mondom, de nem kérem valójában, úgysem lenne igazán értelme a védelmembe vennem. Egyrészt Karola meg tudja védeni magát, másrészt nem az ő hibája, hogy én mit érzek. Ha egyáltalán ez hiba. A problémám az, hogy hasonlóan érzek mindkettőjük iránt. Akkor lehet, hogy igaza van és mindkettőjüket csak kihasználom? Miért tennék ilyet? Nonszensz. Találkozik a tekintetünk, ahogy próbálja magát kihúzva, emelt fővel megmutatni nekem, hogy erős. Tudom, hogy erős vagy Babu, nem kell... De átéltem már hasonlót és azt is tudom, hogy nem sok értelme van. Nem szólok már semmit, megint nem voltam jó valakinek. Pedig teljesen máshogy viselkedtem, mint Masánál, legalább annyira fáj... mégis más. Ráadásul Karolával is beszélnem kell, ami biztosan hasonló fájdalommal fog járni. Azért remélem nem ekkorával. Nézem a távolodó alakját és egy nagyot sóhajtok. Nem lett jobb.


>>Köszönöm a játékot💔<<
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék