Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Izzadtan, fáradtan ér engem a szombat délelőtt, pedig még sehol nem tartok semelyik esedékes munkámmal. Az a nagy helyzet, hogy a három Crupból kettő benyalt valamilyen vírust, így a nap eddigi részét két elfoglaltság töltötte ki: egyrészt az ebből eredő hasmenés kordában tartása, illetve Franky és Fifi megmentése a kiszáradástól, másrészt pedig Frida kimentése kettejük társaságából, mielőtt még elszabadulna a teljes katasztrófa és ő is szépen lebetegedne.
A három Crup lakhelye alapvetően közel van a kunyhóhoz, Franky-t és Fifi-t viszont most elvittem távolabb, az erdő széléhez közelebb, hogy kellő távolságban legyenek mindenkitől, akit csak megfertőzhetnének. Pár pálcamozdulattal a házikóikat is áttelepítettem, aztán egy darabig még játszottam velük, hogy ne szomorodjanak el a dolog miatt, mert mindkettő elég anyámasszony-katonája.
Miközben velük vagyok elfoglalva, kicsit messzebb, az erdőből kivezető ösvényen mintha valakit sétálgatni látnék, de egyelőre nem vagyok benne teljesen biztos, kicsit hunyorítva nézek abba az irányba. A szürke rövidujjú pólómba törlöm a hasamon csörgedező izzadságot, nem vagyok a legszebb látvány, dehát nem is ez a dolgozó ember ismérve, hacsak nem bikinimodellekről beszélgetünk. Remélem nem megint egy engedetlen diák, akinek el kell magyaráznom, hogy az erdő nem az ő szórakozásukra lett kitalálva, és hogy kíméljenek meg attól, hogy a feldühödött varázslények által szétkapott arcukat nekem kelljen helyrerakni, aztán még lenyugtatni a lényeket is. Sóhajtok egyet, picit megállok a munkában, a két Crup körülöttem a betegségtől bágyadtan ücsörög.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805941#post805941][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.18. 11:39[/b][/url]

Izzadtan, fáradtan ér engem a szombat délelőtt, pedig még sehol nem tartok semelyik esedékes munkámmal. Az a nagy helyzet, hogy a három Crupból kettő benyalt valamilyen vírust, így a nap eddigi részét két elfoglaltság töltötte ki: egyrészt az ebből eredő hasmenés kordában tartása, illetve Franky és Fifi megmentése a kiszáradástól, másrészt pedig Frida kimentése kettejük társaságából, mielőtt még elszabadulna a teljes katasztrófa és ő is szépen lebetegedne.
A három Crup lakhelye alapvetően közel van a kunyhóhoz, Franky-t és Fifi-t viszont most elvittem távolabb, az erdő széléhez közelebb, hogy kellő távolságban legyenek mindenkitől, akit csak megfertőzhetnének. Pár pálcamozdulattal a házikóikat is áttelepítettem, aztán egy darabig még játszottam velük, hogy ne szomorodjanak el a dolog miatt, mert mindkettő elég anyámasszony-katonája.
Miközben velük vagyok elfoglalva, kicsit messzebb, az erdőből kivezető ösvényen mintha valakit sétálgatni látnék, de egyelőre nem vagyok benne teljesen biztos, kicsit hunyorítva nézek abba az irányba. A szürke rövidujjú pólómba törlöm a hasamon csörgedező izzadságot, nem vagyok a legszebb látvány, dehát nem is ez a dolgozó ember ismérve, hacsak nem bikinimodellekről beszélgetünk. Remélem nem megint egy engedetlen diák, akinek el kell magyaráznom, hogy az erdő nem az ő szórakozásukra lett kitalálva, és hogy kíméljenek meg attól, hogy a feldühödött varázslények által szétkapott arcukat nekem kelljen helyrerakni, aztán még lenyugtatni a lényeket is. Sóhajtok egyet, picit megállok a munkában, a két Crup körülöttem a betegségtől bágyadtan ücsörög.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805988#post805988][b]Milan Nayati Payne - 2020.04.18. 22:00[/b][/url]

Szeretek ide járni, az erdőbe. Nyugalom van, csend és békesség. És ami a legjobb: nincsenek emberek. Tilos ide jönni, hát, nem érdekel. Tudok magamra vigyázni, köszönöm szépen. Szóval engem aztán hagyjanak az ilyen idióta szabályokkal. A legtöbb szabály marhaság eleve. Na meg túl kevés a szabadtéri tanóra. Ugyan kit zavarna ha valami béna felrobbantja az üstje tartalmát bájitaltanon, ha idekinn lenne megtartva az óra? Ugye, hogy senkit se. Nem sérülne meg legalább a mellette ülő szerencsétlen.
Van ám szokásos útvonalam, de most letérek róla, még is csak hétvége van és ki tudja még hány delikvensnek jut eszébe ide csavarogni. Így persze túl közel kerülök a vadőr kalyibájához. Mintha valamiféle nyüszögést hallanék. Kifelé veszem hát az irányt az erdőből és rögtön észreveszem a vadőrünket. Na hát ő aztán nem tétlenkedik annyi szent. Odabenn persze mindenki vigyáz meg óvatoskodik, hogy nehogy már egyetlen szem por tapadjon a makulátlanra mosott-vasalt talárjára, ő meg …  hát pont úgy fest, ahogy egy vadőrnek kell. Kedvem lenne lefotózni, csak hogy megmutathassam azoknak a piperkőcöknek milyen is ha valaki dolgozik.
Nyugodtan lépdelek egyre közelebb felé, mintha nem is a tilosban jártam volna az imént.
- Mi van velük? – teszem fel a kérdést, már messzebbről, mély hangom úgyis tökéletesen eljut hozzá. Fejemmel meg a kutyák felé bökök. Köszönni? Ugyan minek azt? Sokkal fontosabb az, hogy mi bajuk az állatoknak, minthogy udvariaskodjak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806416#post806416][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.21. 10:40[/b][/url]

Oké, szóval egyelőre úgy teszünk, mintha nem vettem volna észre, hogy az erdőben sétálgatott. Legyen... Egyelőre. Nem tűnik már olyan fiatalnak, így azért sokkal nyugodtabb vagyok ezzel kapcsolatban, mint amikor egy tizennégyéves elsős, aki még egy Alohomora-t sem tud rendesen kivitelezni, gondolja úgy, hogy felderítőútra indul. A gond az, hogy az emberek azt nem értik, hogy alapvetően nem az a baj, ha az erdőbe mennek, hanem hogy általában nulla a helyismeretük, így nem tudják megkülönböztetni az erdő azon pontjait, ahol még biztonsággal járhatnak-kelhetnek, és azokat, ahova viszont nem hogy én, de még a nálamnál sokkal idősebb és képzettebb varázslók sem mennek be szívesen. Ha pedig valami elszaródik, ahhoz sincs elég helyismeretük, hogy tudják, merre meneküljenek. Ez az alapvető gond, és pedzegettem már egyébként az igazgatónál, hogy szeretnék majd olyan rövidebb lénymegfigyelő túraútvonalakat kialakítani a diákoknak, ahol felügyelettel, biztonságosan ismerkedhetnek mindig az erdő azon részeivel, amihez már elég nagyok és képzettek, és amelynek a lényeit legalább a tanóráról már ismerik. Készülőfélben van a projekt, egyelőre a ház körüli lényeket és állatokat próbálom helyrepofozni, amivel pedig majd az előkészítősöket szeretném megismertetni. Elvégre minek vannak itt, ha a legtöbb diák negyedikben úgy tanul az XXXX-es besorolású lényekről, hogy még egy Puffskeint sem látott? Naugye.
Nade visszatérve a kis erődjáró barátomhoz, a Crupok hogyléte felől érdeklődik. Kicsit meglepve nézek rá, hogy ennyiből levette, hogy betegek. Persze nem festenek jól, de az elmúlt két percben nem kakiltak be, ami már haladás, szóval inkább csak fejbe vannak kólintva.
- Elkaptak egy vírust. Kicsit úgy kell elképzelni, mint amikor az ember benyalja a kalicit - magyarázom végül az ismeretlen ismerősnek.
- Már kapják a nekik kikevert főzetet, addig viszont muszáj volt áthozni őket ide, mert ha ráragasztják a többiekre, nagy gondban leszek - fűzöm még hozzá egyszerűen, hogy mit keres a Crupok házikója ennyivel odébb a többi háztáji lényemtől. Franky felkel és Milan felé lépdel, óvatosan körbeszagolgatja, szegény egy kicsit büdös. Fifi csak csücsül tovább, megilletődött, aggódó kiskutyaszemekkel nézve fel rám. Édes kutya, úgy sajnálom őket most. Megvakargatom a buksiját. Reméljük emberre nem fertőző. Az a tapasztalatom, hogy nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806649#post806649][b]Milan Nayati Payne - 2020.04.22. 19:11[/b][/url]

A helyismerettel aztán nincs bajom. Nem azt mondom, hogy tökéletesen ismerem az erdőt, csupán egyszerűen kiismerem magam a megszokott utamon, képes vagyok megjegyezni, hogy merről jöttem és ha valami gáz van, nos az égtájakat is ismerem. Ha észak felől jövök be a rengetegbe akkor nyilván nem nyugatnak fogok rohanni a kiutat keresve. Meg azért pálcát is tudok használni, bár ártani nem szándékozom egyetlen állatnak sem, legyen akármilyen veszélyes.
Túraútvonal? Hát ez aztán mondhatom zseniális. Borzasztóan fogok neki örülni, ha meg lesznek jelölve a fák, és majd ott fognak lézengeni a diákok. De tényleg, borzasztóan. Irónia, remélem vágod.
- Á, ez megmagyarázza a bágyadtságot – bólintok egyet továbbra is a kutyákat nézve. Crup. Kutya. Marhára nem nehéz ám észrevenni, hogy valami nem stimmel velük, általában tiszta izgágák ezek az állatok, érdeklődés csillog a szemükben, meg minden. De ők nem. Az ugyan csak feltételezés volt, hogy betegek, de más opció nem igazán tűnt helyénvalónak. Tuti nem ad be nekik valamiféle nyugtatót, csak hogy könnyebben tudja kezelni őket. Többször láttam már a vadőrünket ’munka’ közben és az a napnál is világosabb, hogy az állatokat nem csak szereti, de ért is hozzájuk. Persze, most mondhatjátok azt, hogy ez elvárás egy ilyen munkakörben … de gondoljatok bele. Nem feltétlen igaz ám mindenkire.
- Az biztos, nyakig ülnél a szarban – kicsit mulattat, hogy magyarázkodik nekem miért vannak itt az  állatok. Mintha bárki is megróhatná azért, mert a munkáját végzi. Karanténba rakta a beteg egyedeket, teljesen logikus lépés. A reziben mi is ezt tettük.
- Szevasz kispajtás! – köszönök rá a furcsa bukét árasztó ebre mosolyogva. Le ugyan nem guggolok hozzá, meg nem is simogatom meg, de koránt sem azért, mert derogálna hozzáérni egy büdös, beteg, csapzott állathoz. Egyszerűen csak nem akarom, hogy még vacakabbul legyen, eléggé le van amortizálódva az immunrendszere.
- Amúgy Milan vagyok. Étvágyuk van, isznak eleget? Segítsek valamiben? – igen, ezt csak így egy szuszra. Látszólag épp egész nyugis időszak van, de bármikor rosszul lehet valamelyik, vagy a többi lény is akár, ha nem sikerült elég gyorsa a szeparálás. Vagy ki tudja milyen dolga van még a vadőrnek. A felajánlásom pedig őszinte, amennyire ki nem állhatom általában az embereket, annyira kedvelem viszont az állatokat.