Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Kicsit letargikusan telt az elmúlt pár napom, aggasztó a Levita helyzete. De ami még aggasztóbb, hogy tulajdonképpen még egészen élénken - sokak szerint már-már a PTSD-hez hasonlatosan - él bennem az előző alkalomnak az emléke, amikor a torony egy az egyben leomlott, és sok háztárs meg is sérült, úgy kellett őket menteni. Habár a torony immár majdnem 10 éve az otthonom, már akkor is megrendült bennem a bizalom, mostanra pedig kezd teljesen eltűnni. Egyre gyakrabban merül fel bennem, hogy talán ideje lenne kiköltözni a kastélyból, de ezt a döntést nagyon nehéz meghozni. Mégiscsak itt nőttem fel tulajdonképpen, itt van Anna is, most Odett is újra a kastélyban van... Nagyon nehéz elképzelni, hogy ne itt éljek.
Megfordultak az arányok, eddig a legtöbb időmet a klubhelyiségben töltöttem, most inkább megyek bárhová a Levitán kívül. Ma pedig kifejezetten gyönyörű a napsütéses idő, szóval arra jutottam, hogy ideje látogatást tenni odakint. Tudom, hülyeség, de itt érzem magam mostanában a legnagyobb biztonságban, ahol tuti nem dől rám a kastély.
A vadőrlak felé veszem az irányt. Kevesen tudják, de nem csak varázslényekre és mindenféle veszélyes besorolású vadállatokra vigyáznak itt, hanem kisebb, egyszerűbb állatkákra is. Nyuszikra, például. A vadőrlaktól keletebbre van egy kisebb lekerített rész nekik, néha meglátogatom őket. Megnyugtató a jelenlétük, párral már összebarátkoztam annyira, hogy hagyják azt is, hogy simogassam őket. Itt általában senki sem zavar, jó hely gondolkodni.
Ami a gondolkodást illeti, most bőven van min. Odett visszatérésén, az új testvéren, akit megkaptam de mégsem, a szüleimben való mély csalódáson, a költözködés lehetőségén... Annyi minden fordul fel éppen, én pedig egyelőre csak kábán fordítom oda a fejem az események felé, mintha nem is velem történnének. Én ezzel nem tudom felvenni a lépést, egyelőre még azt hiszem, valamiféle segítséget várok. Úgyhogy inkább nyuszikat simogatok a fűben ülve, a majdnem-áprilisi napsütésben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801682#post801682][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 13:44[/b][/url]

Kicsit letargikusan telt az elmúlt pár napom, aggasztó a Levita helyzete. De ami még aggasztóbb, hogy tulajdonképpen még egészen élénken - sokak szerint már-már a PTSD-hez hasonlatosan - él bennem az előző alkalomnak az emléke, amikor a torony egy az egyben leomlott, és sok háztárs meg is sérült, úgy kellett őket menteni. Habár a torony immár majdnem 10 éve az otthonom, már akkor is megrendült bennem a bizalom, mostanra pedig kezd teljesen eltűnni. Egyre gyakrabban merül fel bennem, hogy talán ideje lenne kiköltözni a kastélyból, de ezt a döntést nagyon nehéz meghozni. Mégiscsak itt nőttem fel tulajdonképpen, itt van Anna is, most Odett is újra a kastélyban van... Nagyon nehéz elképzelni, hogy ne itt éljek.
Megfordultak az arányok, eddig a legtöbb időmet a klubhelyiségben töltöttem, most inkább megyek bárhová a Levitán kívül. Ma pedig kifejezetten gyönyörű a napsütéses idő, szóval arra jutottam, hogy ideje látogatást tenni odakint. Tudom, hülyeség, de itt érzem magam mostanában a legnagyobb biztonságban, ahol tuti nem dől rám a kastély.
A vadőrlak felé veszem az irányt. Kevesen tudják, de nem csak varázslényekre és mindenféle veszélyes besorolású vadállatokra vigyáznak itt, hanem kisebb, egyszerűbb állatkákra is. Nyuszikra, például. A vadőrlaktól keletebbre van egy kisebb lekerített rész nekik, néha meglátogatom őket. Megnyugtató a jelenlétük, párral már összebarátkoztam annyira, hogy hagyják azt is, hogy simogassam őket. Itt általában senki sem zavar, jó hely gondolkodni.
Ami a gondolkodást illeti, most bőven van min. Odett visszatérésén, az új testvéren, akit megkaptam de mégsem, a szüleimben való mély csalódáson, a költözködés lehetőségén... Annyi minden fordul fel éppen, én pedig egyelőre csak kábán fordítom oda a fejem az események felé, mintha nem is velem történnének. Én ezzel nem tudom felvenni a lépést, egyelőre még azt hiszem, valamiféle segítséget várok. Úgyhogy inkább nyuszikat simogatok a fűben ülve, a majdnem-áprilisi napsütésben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801798#post801798][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.30. 21:46[/b][/url]

Hát hű. Már az elején sokk volt az, ami a kapott házában uralkodott és volt nevezhető környezetnek, aztán elég volt eleve ugye azt megszokni, elfogadni, hogy ha néha betévedett, nem a szokványos látkép és világ fogadja. Valljuk be, muglinak lenni erre közel sem olyan egyszerű, mint ahogy lehetne. Igaz, hogy kapott felkészítést, úgymond támpontokat mire számítson, látott is előtte pár dolgot, de amik itt uralkodnak, a mai napig képesek megakasztani és mondjuk ki, akár megrémiszteni. Mert ugye magyaráztak neki a kviblikről, akiknek szintén nincs mágiájuk, az még sem olyan, mintha nem éltél volna sosem benne, de ott vannak azok, akik varázsolnak, de mugliktól jönnek, csak épp nem olyan vén szamarak, mint ők, akinek már van egy erősen kialakult képe és véleménye a világról, erre tessék, jön egy ilyen kastély, élet és lerombolja. Rugalmasabbak? Valami olyasmi. Ő meg igyekszik az lenni, de ami történt a házzal, az rá is kissé rányomta a bélyegét. Mire végül feleszmélt, hogy kórságának semmi köze nincs ahhoz az állapotához és kedélyéhez, amely szép lassan talán romlott azzal együtt, amit azok ott illúziónak neveztek. Képes elromlani a mágia? Van szavatossági ideje? Ez új és mégis logikus, semmi sem örök, azt mondják, miért ez lenne? Franc sem tudja, azt igen, hogy a kastélyt sem tudják megtalálni, mert valami mást látnak helyette. Aztán beszéltek másról is, hogy nem ez az első, hogy figyeljék meg, az egész iskolára rámegy és a többi. Remek. Szóval ő köszönte szépen, de szerencsére van hol aludnia, az esetek nagy részét eddig is ott töltötte, most még többet. Többet is ingázott, azonban kibírta, nagyjából. Csak korábban kellett néha kelni, vagy épp fáradtan hazasétálni ha épp éjjel ellenőrizni kellett, de mivel nyúlik már a vége mindennek, el is nyúlt, így szerencsére megkopott.
Nagyot nyújtózva megy a szokásos körére. Még mindig nem a legjobb dolog azt látni másoknak, hogy ő minden körbetekintés nélkül pöffent rá, ideje meg van rá, olvas addig is, vagy csak bámul ki a fejéből, az mondjuk rá is fér, kell ott rakosgatni mindent is, szép sorba és helyre, szóval, marad az, hogy ezt megint valami fura énidőnek fogja fel. És akkor az a legjobb megoldás és válasz mindenre. Kényelmes léptekkel és a lak ismerős területére, oldalról kerül, így aztán mikor annak takarásába kerül és elérné azt a rönköt, amin ücsörögni szokott, észleli, hogy egyedül sem lesz. Valaki a nyulak kedvére tett, hogy a friss, zsenge füvet átengedte nekik, meg még a simogatást is. Áhh, igen.
- Hahó – lép mellé, mert aztán fel is fogja, kit lát. Ám az igaz, nem volt kedves, ahogy távozott, de indokolt volt. Ha marad, csak jobban belesüllyed és talán megijesztette a lány éles látása, vagy épp bármi, ami ott volt. Mindegy is. Most itt van, láthatja, sokkal jobb bőrben, szinte már-már más emberként? Talán.
- Nem gáz, ha kicsit csatlakozok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801809#post801809][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 22:01[/b][/url]

Ütemesen húzom végig újra és újra ujjaimat a szürke puhaságon, megállapítva, milyen kis meleg a nyuszi teste a kezem alatt. Hozzászoktam, hogy óvatosan kell őket simogatni, nem annyira dögönyözhetők, mint egy kutyus mondjuk, könnyen meglépnek. Úgyhogy a kíméletesebb verziót kapják, pedig tényleg annyira aranyosak, legszívesebben felkapná és szorosan megölelgetné őket az ember, de azt nem lehet. Szívesen megkérdezném a Vadőrt, hogy mi a nevük, mert úgy sokkal mókásabb lenne, de nem is tudom van-e most épp Vadőr, ha igen akkor kicsoda, ezer éve nem láttam erre embert.
Ismerős hangot hallok magam mellől, felnézve Beliánt pillantom meg. Meglep a kérdése, valamiért úgy éreztem, hogy nem venné szívesen újra a társaságom. Nyilván az én hibám is, a "tudom, hogy vérfarkas vagy" nem biztos, hogy egy ismeretség legmegfelelőbb indítása. Főleg akkor nem, ha erről a vérfarkasról beszélünk, aki az általam megszokott, "odetti" vérfarkasságtól meglehetősen távol áll, s némileg fájdalmasabban éli meg az egész történetet. Szóval miután a legutóbbi kínosan "ki is tárulkozó meg nem is" beszélgetésünkből kihátrált, nem igazán terveztem önmagammal zaklatni. Nyilván nem bújtam el, ha megjelent a klubhelyiségben, de na. Mindenesetre most kicsit megkönnyebbülök, talán mégsem ijesztettem el egy életre. Mellesleg láttam a múltkor a nagyteremben Odettel beszélgetni, de erre egyelőre nem kérdezek rá, úgy döntöttem. Nem lépek bele másodszor ugyanabba a verembe.
- Helló, persze, gyere. Te is menekülsz a Levitából? - érdeklődöm meg kendőzetlenül, ezzel fel is világosítva, hogy én mit keresek itt. Ha így folytatja a ház, lehet inkább itt alszom kinn a nyulakkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801819#post801819][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.30. 22:25[/b][/url]

Kicsit kínos csak ezek után csak úgy ideállítani, miután meglépett, de igazából gondolkodott. A lány nem akart rosszat, észrevett valamit, amit más nem, mert ő benne él és vele, lehetetlen úgy elmennie mellette, ha egyértelmű. Valahol logikus, hiszen ha valamit sokat látunk berögzül és megmarad, észre sem vesszük, hogy tudjuk a választ, csak amikor ki van mondva. Tény, hogy kellemetlen és kényes téma, amelyről sosem tudott és beszélt szívesen, mégis, akkor és ott ez volt a jó döntés, de a mostani elméjének tudatában ez jó-e? Nos, hozott rosszabbat is, maradjunk annyiban. Talán annyira még sem jó az önálló döntésekben és nagyon nincs is másra támaszkodni, vagyis nem volt, arról meg, hogy kivel és meddig akar beszélgetni, meg nem is kell senkit megkérdezni, azt neki kell érezni, hogy mikor sok és mikor akarja még. Mégis, szinte bocsánatkérő ábrázata arra utal, hogy ő sem volt a legjobb, talán a másik módszere sem, de nem haragtartó, mert tényleg nem az lett belőle, hogy másnap, bizonyos idő után ettől zengett a kastély, tehát, mondhatni, a bizalom már meglett, de az akarat, hogy ismét leüljön vele? Az már kevésbé. Most mégis, még ha nyuszik is vannak a dologban, mint mágnes tényező. Tény, hogy Denis szerint már abnormálisan össze akar szedni mindent, ami szerinte aranyos, még sincs abba semmi, ha szereti az állatokat – kiváltképp, ha egy speciális fajtájához érzi magát közelebb, mintsem emberhez. Mintha könnyebb lenne velük, vagy legalább ők nem kérdeznek és ítélnek. Ha veszélyt éreznek, mindegy ki az elfutnak, ha nem, akkor maradnak. Ez ilyen.
- Köszi – azzal a rönk helyett le is dobja magát, és füstölésre való kedvét egyelőre elhalasztja. Nem lenne illdomos, meg hát, akkor már nem arra koncentrál, tudja azt később is, nem remeg miatta.
- Jaj a Levita – sóhajt egy nagyot, mert hát, igen. Egyelőre valami olyasmi történik ott, amellyel nem lehet mit kezdeni és nem látja a végét. - Mondhatni, igen. A faluban lakom eleve, de bírtam a kis szobát, főleg ha szunyálni tudtam benne, de most már a hideg ráz tőle. Te tudod mi ez? Én bevallom, elmondták, de nem értem... - mert nem mindent ért. Óvatosan nyúl ki közben, a nyuszi megrezzen és lapul simítása alatt, de nem menekül, így ő, hasonlóan a lányhoz, apró simításokkal próbálja kikapcsolni a levita-káosz rémképeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801839#post801839][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 23:19[/b][/url]

Most már ketten csücsülünk a nyuszik között, és az egész teljesen nyugalmas és magától értetődő. Jó kérdés, hogy a kevésbé zaklatott lelkiállapot teszi, az idő, ami segített némileg lenyugtatni a kedélyeket, a holdállás, hogy Belián most kiegyensúlyozott, vagy csak én élem meg most másként? Ha fogadnom kéne, én azt mondanám, a nyulak teszik. Rejtély, mindenesetre így most jó. Újfent meglepődöm, bár nem kellene talán, leplezem is, de még mindig el tudok rajta csodálkozni, hogy nem mindenkinek olyan magától értetődő a mágikus építészet. Oké, akkor mesélek.
- Hát, ugye a mágusok szeretik azt csinálni, hogy csak egy alapot húznak fel amikor építkeznek, a többit pedig megbájolják, illúzióval vonják körbe. Így anyag- és költséghatékonyabb, és általában sokkal szebb megoldásokat tudnak létrehozni, mintha ténylegesen díszítenének és fúrnának-faragnának - magyarázom el egy picit a dolog alapját, hogy jobban értse, mi történt.
- A mostani verziója a toronynak nem túl régi, nem tudom akkor már itt voltál-e, de pár éve leomlott a torony és a romjaiból húzták az egészet újra. Nagyon durva volt, hatalmas gyűjtést szervezett az iskola, pár Levitás komolyan meg is sérült, a szülők nagyon ki voltak... - folytatom némileg megborzongva, az emlék még most is nagyon kellemetlen, emlékszem az akkori félelemre és felháborodásra, ami a kastélyt körüllengte - Akkor lett ez a mostani megoldás. Én már akkor sem értettem mondjuk, hogy miért ez a fás dolog lett, a sima tornyot jobban szerettem, de megszoktam, egy idő után meg is szerettem. De úgy tűnik, nagyon elbénázhatta a szakember a bűvölést, mert most bekrepált az illúzió, és kezdjük azt látni, ami alatta a valóság, a félig összetákolt falakat, a festék nélküli vakolatot. Gondolom most félnek, hogy megint taccsra megy az egész, nem csodálom... - fejezem be végül. Tényleg nem hiányzik most senkinek egy ismétlés a múltkoriból, jó lenne, ha ezt a balhét most időben meg tudná valaki akadályozni. Csak Isten tudja, miért kezdte el most ezt csinálni a bűbáj. Én mindenesetre nem vagyok nyugodt, bár igyekszem az Ő kezébe adni a dolgokat és nem szorongani a megmásíthatatlanon, de na. Azért nem annyira egyszerű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801849#post801849][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.31. 05:29[/b][/url]

Lehet kérdése meglepő, de valós, hát hol van ő ezekkel ugye tisztában, ha nem lát oszlopot ami tart és mégis az a valami lebeg, fent van, oké, még nem dobja hanyatt magát, azonban egy ekkora erejű dolog, amely előtte bomlik le, azt már nem lehet csak egy egyszerű vállrándítással elintézni, hogy oké, majd lesz valami. Ami van, az annyira nem is lenne szörnyű, csak mellette van valami olyan érzés, ami össze- és kifacsaró, nem könnyű, annak eleve, akinek más baja is akad. Szóval, legalább okosabb lesz, ha előrébb nem is. Tehát figyel, hátha nem csak a kosz ragad rá ugyebár. Valami mindig van, főleg ebben a világban, de akkor a mágia se fenékig tejfel.
-Óóó, hogy csalnak! – csapja le azonnal a szerinte tényt. Csak egy alap, a többi az semmi. Reméli, hogy otthon sem csak falak vannak, majd amikor azt mondja a mágia, hogy szevasz, én most jobbra el, tető se lesz, nem hogy kanapé a segge alá. Miért kell mindent ennyire nehezíteni.
- Ezt vágom én, hogy olcsóbb, de akkor, mint látjuk, így se tartós. De akkor is, az egy dolog, hogy lejár a szavatossága, mégis mellette én is kábé úgy érzem magam, mint az a csonka, csupasz fal a klubhelyiségben. Ez azért nem egészséges – rázza meg a fejét, mert azt nem tudja idekapcsolni egyelőre. Máson is látta, hallja is, hogy csendesebb. Fura.
- Nem, nem voltam – pislant egyet, majd felszisszen. Szóval nem ez az első és nem is a legkomolyabb. – Azt a rohadt. És ezzel takarták? Fhu ez most sokkolt. Az is a szar mágia miatt vagy valami más? – sok minden miatt omlik valami össze, na de akkor se megoldás, hogy vacak és félmunka legyen a vége, meg ha az szép is. Szusszan egyet és bólogat, így közelebb érzi magát a válaszhoz.
- Jól seggbe kellene rúgni az ilyet, aki félmunkát végez. Ezért szeretem a rendes építkezést. Lehet csak az unokám látja, olyan lassan lesz kész, de valós, nem kamu. Nekem kicsit erős volt ez a fa dolog, de hát, meg lehetett szokni. Mi lesz helyette vajon, jó kérdés. Na mindegy. Köszi, hogy elmagyaráztad, nekem néha muszáj, ez a mágia magasiskolája – mosolyog rá, tényleg kis hálás, és bár azt nem tudja, tényleg valós-e a félelem, de van alapja. Ami fura. Ha ezt tudja, bár tény, talán most majd jobban gondolkodnak.
- Azon kívül amúgy minden oké?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801930#post801930][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.31. 17:30[/b][/url]

Lassan bólogatok Belián felismeréseire, ahogyan sorolja a kis meglátásait. Igen, szerintem is csalás, a muglik módszere legalábbis számomra is sokkal átláthatóbbnak és biztonságosabbnak tűnik. A letargiára még gyorsan odabiggyesztem a magam gondolatait.
- Azért van rossz kedvünk, mert az ilyen intenzív mágia, különösen ha hosszú ideig élsz benne, kihatással van rád. Ez az a része a mágiának, amit még csak mostanság kutatnak és elég összetett, de gondolom az energiával kapcsolatos, amit a varázsláskor felhasználunk. Amikor az összes falból ömlik a varázslat, körbevesz a rengeteg energia, ami most egyik napról a másikra szépen eltűnt, az nyilván megvisel - mondom el a véleményemet a dologról, habár nincsen erről semmilyen suliszintű hivatalos álláspont, szóval egyáltalán nem biztos, hogy ez az oka. De én azt tanultam anyuéktól, hogy a varázsláskor a bennünk keringő mana nem vész el, csak átalakul, így hagy nyomot minden egyes varázslat, ezt szokták visszakövetni az aurorok is. Szóval le merném fogadni, hogy valami ilyesmi lehet a dolog hátterében. Érdeklődő kérdésére, hogy legutóbb mi lehetett a torony problémája, csak egy keserű mosollyal vállat vonok.
- Hát, hadováltak össze-vissza mindenféle alapzatról, meg hogy a kastély alatt levő régi sámántanoda fáradó mágiája kavart be... De igazi választ sosem kaptunk - tárom szét végül egy picit a karjaim (bár inkább csak a kezeimet), mutatva, hogy az igazságról fogalmam sincs. Nem is az én dolgom tudni, azt hiszem. Biztosan megvolt a maga oka. Egy pillanatra felsandítok, aztán az egyik praclimat visszapakolom óvatosan az egyik nyuszi bundájára, miközben helyezkedem egy picit, hogy a töröküléstől zsibbadásnak indult jobb lábam ne kezdjen nagyon fájni. A köszönetére elmosolyodom és bólintok, aztán azt kezdem latolgatni, mit válaszoljak a kérdésére. Az a nagy helyzet, hogy az igazmondás híve vagyok, és ez most nem tudom mennyire fog jól jönni, de nincs mit tenni.
- Hát, sokfélén. Én is gondolkodom a faluba költözésen most, ami nekem egy elég ijesztő lépés... - kezdek bele, bár most már ezt így fura kimondani neki, tudván, hogy ő ott lakik. Na persze nem Bogolyfalvát tartom ijesztőnek, csak úgy elhagyni a szobát, ahol 14 éves korom óta élek hellyel-közzel folyamatosan. Én nagyon nehezen viselem a változásokat, az állandóságot szeretem, nekem ez nehéz.
- ... és visszajött a kastélyba a nővérem, ami szintén megváltoztatta a kerékvágást. Láttam egyébként, hogy megismerkedtetek - szúrom be végül az apró kis célzást, mert hát tényleg láttam őket egyszer a nagyteremben beszélni, meg is lepődtem rajta. Belián és Odett az én fejemben nem túl kompatibilis emberek, de persze mindenki okozhat meglepetéseket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802471#post802471][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.01. 16:46[/b][/url]

Így, elmondva aztán minden helyre kerül és logikus, hiszen tény, hogy neki a legtöbb ismeretlen és kínai nyelven íródott, nem akart totál értetlennek tűnni, mikor úgymond ismertették és csak bólogatott. Brigi magyarázata mint a puzzledarabok, szépen másznak a helyükre és bólogatva jegyzi fel. Szóval a mágia kihatással van rá, ez nem új, csak ebben a formában. Remek. A mágia fogja a sírba vinni, ebben biztos.
- Jó, éééertem. Lehet én érzékenyebb vagyok rá, vagy nem tudom. De értem mit mondasz, remélhetőleg beleveszik ezt is a számításba és kicsit kevesebb varázslat lesz a falakban. Akkor kevésbé omlik szét meg lesz mindenki tőle feszült – húzza el a száját, tényleg egyszerűbb lenne befejezni ami csupasz és fél, nem hiszi, hogy olyan nagy munka, mint kézzel, lehet azt gyorsítani is – nem? - és bár fogalma sincs, mik a tervek a jövőre, csak a mágiát újítják meg és megvárják míg eltűnik, vagy akármi, úgy érzi, jobb lenne minél gyorsabban, mielőtt mindenki menekül csak és rosszabb lesz a közeg, olyannyira, hogy már az elviselhetetlen. Ebben nem tud segédkezni, esetleg téglát rakodni, de nem hiszi, hogy erre kérik majd, meg vakolni, akkor jobban meg lenne lepődve, mint ha a fa-illúzióból mondjuk vidámpark lenne, rendes hullámvasúttal. Ennek esetében biztosan kiakadna a mérője, és köszönné szépen, de nem. Persze. Hülye fantázia.
- Sámánmicsoda? Ó, én erről lemaradtam, nem olvastam el a suli történelmét... És akkor lehet hogy a két mágia kiüti egymást? Ehhez túl mugli vagyok – nyög fájdalmasan, érzi, hogy feje is zsibogni kezd tőle, ahogy megpróbálja megfejteni maga a választ. Végül fejet ráz inkább, elengedve a dolgot, hagyja, hogy majd megoldja magát egyedül, szép csendben, nekik meg csak majd a végén kelljen tapsolni és örömködni. Az lesz a legegyszerűbb megoldás. És igaza van, egyenes válaszra nem emlékszik, még prefektusi szinten sem, ahol lehet mégis illene. Vagy nem? Nem tudja, ezeknek mi a menete, ha valaha iskolába járt, ott csak festés, betört ablakok és leszakadt budiajtók renoválása volt a gond, meg egyebek, nem az, hogy leesik a festék meg az illúzió. Tudta, hogy nagy falat lesz, minden, de hogy ekkora, arra nem volt felkészülve teljesen, ezzel azonban már felesleges bármit is kezdeni. Visszafordítja figyelmét a másik felé.
- Na! Költözés? Szükségszerű vagy... bár ha ijesztő, ez hülye kérdés. Nem rossz hely, ha megtörténik, szívesen viszek neked valami köszöntős kaját – talán bátorít, mert azt tudja, milyen, ha ki kell szakadni egy ismerős, megszokott és biztonságosnak vélt közegből, valami újba és megállni a helyet. Nehezebb, azoknak főleg, akik nem olyan dinamikusak. Nincs ezzel baj. Megérti.
- A nővéred és én? - pörgeti át a fejében a dolgokat, kikkel ismerkedett meg nem olyan régen. Nincs olyan sok, homloka se ráncolódik nagyon bele, mire fejét enyhén oldalra billenti.
- Odett? Ó. Óóóó... baszki, le sem esett – meglátszik, akkor nagyon más helyen volt az esze, meg a Nagyteremben is eléggé kilengett. Finoman a saját homlokára csap. - Hülye Helvey... Na de, igen, igen. Meg. Csak kicsit volt elsőre sokkoló – nevet halkan. Hamar elmúlt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802736#post802736][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.04.02. 11:04[/b][/url]

Azért picit tényleg meglepő, hogy mennyire nem tudja, mi merre hány méter. Persze én abszolút együtt érzek, sejtem mennyire durva lehet egy ennyire más világba csöppenni, főleg utólag, mert ha jól értem, ő azért nem gyerekként kezdte ezt az egészet. Nyilván neki nem magától értetődő, hogy a sulit az ősi sámántanoda romjaira építették, többek között pont az ideális fennálló energia és hasonlók miatt... Én valamiért abban a hitben élek, hogy ez a magyar varázslóközösség szintjén evidencia, de egyébként ez sem feltétlenül biztos. Én egy olyan családból jövök, ahol az ilyen dolgok fontosak és foglalkoztatnak minket, de nem mindenkivel van ez így, még az aranyvérűek között sem. Nagyon változó, hogy kit mennyire foglalkoztatnak a gyökerei.
- Hát nem tudom, elvileg pont, hogy kedvező az itteni energia, azért építették ide... De ehhez a részéhez már én sem értek túl jól - rántom meg végül picit a jobb vállamat, jelezve, hogy az én szakterületem végéhez is elértünk. Közben meglepetésemre az egyik nyuszi az ölembe ugrik.
- Istenem de cuki vagy! - suttogom halkan a pofijába, miközben most másik szögben kezdem el simogatni. Elképesztően megnyugtatóak.
Meglep, ő milyen örömteli tényként kezeli a költözést és nagyon kedves, hogy még némi lökettel is igyekszik szolgálni, kaja formájában.
- Biztosan jó lesz, ha már túl leszek rajta... Csak én minden változást elég nehezen viselek, és ez egy különösen nagy - magyarázom el picit, hogy mit is értek ijesztő alatt. Nem vagyok egy rugalmas típus, maradjunk annyiban. Ezért van kevés Eridonos barátom, kicsinálnak a spontánságukkal.
- Köszi a felajánlást! Te melyik utcában laksz? - érdeklődöm meg, hátha segít valamennyire fejben rendbe rakni a dolgot. Nem vagyok egy Bogolyfalva-szakértő, főleg a közösségi tereit ismerem, a lakóutcáit kevésbé, de alapvetően azért nem egy metropolisz, szóval nagyjából ismerem a járást.
Nem jött rá, hogy Odett a testvérem. Ezen mondjuk nem kifejezetten lepődöm meg, több okból sem. Egyrészt Odett önmagában az a típusú jelenség, aki mellett könnyen megfeledkezik az ember a testvére létezéséről, még akkor is, ha már amúgy tud róla. Meg hát aztán...
- Nem csodálom, nem sok mindenben hasonlítunk - mosolyodom el, habár ezzel leginkább csak egy fintort próbálok leplezni. A sokkolás része szintén nem lep meg, inkább az, hogy mostanra túl vannak rajta.
- Na igen, ő egy jelenség. Gondolom a második mondatban megemlítette a likantrópiát, nevetett rajta egy jót... Próbálom elképzelni a fejed - itt már egy picit nevetek is. Persze az egész csak fikció, nem biztos, hogy így történt, de nagyon jól ismerem Odettet, meglepne, ha nem így történt volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802920#post802920][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.02. 22:37[/b][/url]

- Áhh, mint a izé, forrás fölé a fürdőt. Értem. Bocs ha értetlen vagyok, én tényleg túl mugli vagyok ezekhez, szó szerint. Mágiamentes vagyok, nehezen fogom fel így is az illúzió dolgot – bólogat, hogy ezért volt nehéz maga ez a fás megoldás is, meg úgy minden, ami épp szembejön. Pedig hallott cifrákat, hogy van egy terem tele vízzel és ki sem jön, vagy ahol ha valamire gondol, vagy érez, megelevenedik. Fürödni szeret, no de eleven akármiket a fejéből nem, így azt a helyet tiltólistára tette nagyon gyorsan. Reméli, sosem nyit be oda. És azt se szeretné, ha feszült lenne a másik a téma említése miatt, így a vidámkodás helyett arca úgymond megértő lesz, rámosolyog. Mintha fordult volna a kocka kicsit és most az jön, hogy nem őt kell biztatni és nyugtatni a könyvek között, hanem a másikat a változásról. Ujjaival a füvet babrája, majd egy nyuszibundát, amely engedi is, egész kézhez vannak szokva de nyilván nem ők az egyetlenek, akik itt hesszelnek velük.
- Igen, ez nagy – bólint egy aprót. - Én totál csendes és szeparált helyen éltem sokáig, mielőtt idejöttem volna. Úgy álltam ott az állomáson, hogy ha valaki lát, azt hiszi, menten elsírom magam a látványtól. Nagyon sokáig nemhogy szomszédom, de nagyon senki se volt. Szóval, teljes mértékben megértelek, hogy nehezen meg és ijesztő. Van az a pont amikor elkerülhetetlen, én egy ponton majdnem fel is adtam, hogy nem megy ez nekem. Voltam olyan barom, hogy a munka mellett beiratkoztam egy iskolába, rakat ember közé és hát igen. Így, hogy túl vagyok ezeken, jobb, bár még mindig nem bírom a tömeget, de az már más – legyint egyet. Nem is azért mondja, mert sztorizni akar magáról, hanem hátha az nyugtató dolog, hogy megy ez, csak idővel, kell egy kicsi idő mindennek, hogy berögzüljön, hogy elfogadja. Mert nehéz, és ő ezt teljes mértékben megéli, majdnem minden nap érzi.
- A Macskabagoly végén, belógunk az erdőbe szinte. Ironikus választás, nem az én érdemem – és nem is miatta, de attól még nem lehet elmenni a tény mellett, hogy neki aztán mennyire kényelmesebb így. - Az egy nyugalmas utca, nem tudom hol nézelődsz – nincsenek szomszédaik úgymond, így oda nehezen tudna mondjuk oda és nem is ő dönt ugye. Majd elválik, az ajánlata él, hogy egyszer majd beállít a letakart jénaival és benne a finomsággal. Mert az a legjobb, pakolás helyett főzni nem a legjobb dolog, meg a filmekben is minden így van, ő meg onnan tanul mindent kábé. Jó béna. Ahogy abban is, hogy összerakja a puzzle darabkáit. Utólag már mindegy alapon esik le neki, végtére is ő hallott már róla, csak arca nem volt, most pedig aztán bőven van. Kicsit lehajtja a fejét, hogy megrázza a fejét.
- Nem ezen múlt, én vagyok gyagyás – emeli meg, tekintetét visszaemelve rá. Ilyenre nem figyelni, de tény, a feje mostanság mindennel tele, káosz van ott, rendet kellene tenni. Csak nehéz.
- A francokat. Elsőre tolt egy szóviccet, meg másodikra is, csak nekem nem esett le. A fejem nagyjából... ilyen volt – idézi fel a ledöbbent arcát és imitálja is, persze, nem olyan mint akkor, de... elmegy. - De bedobta, csak frászt kaptam, mert mindezt kaja közben. Nem nyűgöztem le, sőt, lelomboztam. Szegény, pedig amúgy vicces lett volna csak érted... Mindegy is. Annyira nem vészes, csak nagyon más, mint én. Nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805830#post805830][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.04.17. 10:19[/b][/url]

Halkan nevetek picit a példáján, de aztán gyorsan csatolok magyarázatot is, elvégre teljesen találó volt, nincsen vele semmi gond.
- Nem-nem, teljesen igazad van, a fürdős analógia tökéletes - bólogatok nagyban, de közben újra nevethetnékem támad a következő megjegyzésén is. Szegény, igazán nem akarom én itt körbenevetni, de jó kedvre derít a fogalmazásmódja. Imádom az olyan embereket, akik egyedien fogalmaznak, ez a tény mondjuk gondolom senkit sem lep meg velem kapcsolatban.
- Mágiamentes? - kérdezek végül vissza a számomra vicces részre - Van a laktózmentes, a gluténmentes, meg a mágiamentes. Tetszik - állapítom meg, nevetésem most már egy rávillanó széles mosoly inkább. Tényleg tetszik.
Felhúzom magam elé a lábaim, sípcsontjaimon átkulcsolva a kezemet, úgy hallgatom a történetét. Őszintén meghat egyébként, hogy elmeséli. Kedves dolognak tartom, hogy megosztja a saját példáját, lehet hogy tévedés, de úgy érzem, inkább nekem szeretne vele segíteni, mintsem magamutogatás lenne. Eszembe jut róla (habár fogalmam sincs, ő minek tartja magát) hogy sok ember nem tartja kereszténynek (vagy akár csak simán vallásosnak) önmagát, de ez még nem jelenti, hogy sok cselekedetük ne képviselhetné ezeket az értékeket a vallásos háttér nélkül is. Ezeket a fajta embereket - habár ezt senki nem hinné el nekem - jobban szeretem sok kereszténynél, mert náluk az önzetlen viselkedés őszinte, belülről fakadó és hiteles, sokkal inkább, mint sok "kirakat kereszténynél".
- Nagyon bátor vagy - jelentem ki egyszerűen, mert így is gondolom. Nagyot változtatott, és sokat vállalt. Megnyugtató, hogy neki működni látszik.
- Hogy érzed, mi a legjobb, amit nyertél a változtatással? - kicsit vájkálós, mélyítős kérdés, de most nem félek, hogy elmenekül, mint legutóbb. Tényleg érdekel. Főleg azért, mert legtöbbször az ember ilyenkor teljesen váratlan dolgokat kap Istentől, pont nem az lesz egy nagy változásban a legjobb, amit remélt tőle, hanem amire nem is gondolt. Ezek számomra mindig végtelenül izgalmasak. Jól példázzák, hogy mennyire fordulatos az élet.
- Én a Tündérmanót néztem eddig, és bár sokadrangú, de az utca neve is nagyon tetszik, szóval hátha bejön... - mosolyodom el, kivételesen még azon sem kezdek szorongani, hogy az utcaneves megjegyzés miatt hülyének néz. Aztán végül a testvéremre terelődik a szó, én a meglepettség imitálásán vigyorgok egyet, a végére pedig egy picit megrándítom a vállamat.
- Ahhoz, hogy Odettet lenyűgözze az ember, általában a legindokolatlanabb dolgok kellenek. Úgy változik a viselkedése, mint az áprilisi időjárás. Majd szólok, ha egyszer megfejtettem a titkát, 20 év kevés volt hozzá - ütöm el végül kicsit ezt a dolgot, mert hát ez így igaz egyébként. A szeszéllyel én sem tudok mit kezdeni, maximum van egy picivel nagyobb rálátásom, hogy milyen lélektani folyamatok vannak mögötte. Sokra megyek vele...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806004#post806004][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.18. 23:58[/b][/url]

Akkor annyira mégsem mugli, ha a logikáját nézi. Mondjuk, tény, szereti magában, még ha néha csak gondolati szinten összekapcsolgatni a dolgokat azzal, amit tökéletesen ért és mondjuk el is tud képzelni. Nem baj, ha kimondja, tudja, hogy vicces, már csak azért is, mert ilyet feltételez ugye. A tökéletestől ő messze van, de legalább érthető. Ez is egy szempont. Ha nevetnek is, de értik akkor, miről hadovál.
- Ahh, glutén meg laktóz tuti van bennem, ahogy mogyoró is, de mágia semmi. Itt se lehetnék, csak ugye – van az a pillantás, ami mindent elmond és nem kell befejezni a mondatot, főleg, ahogy a mimikája is húzódik mellé, nincs több szó, mert ugye, megvan az ok, amiért itt és ebben a közegben, világban lennie kell. Még mindig vegyesek róla az érzelmei, már a mágiáról, a közeg, amely körbeveszi, már jóval kellemesebb. Ezért is igyekszik egy kicsit könnyíteni, legalább azzal, hogy elmondja, nehéz és nehéz is lesz, de a vége jónak ígérkezik. Úgy érzi, ő is meg fog majd vele birkózni, csak másképp és más módon, úton, de ezzel semmi probléma nincs ugyebár, még megítélni sincs joga, csak hát, akkor beszél és hátha jobb, mert ugye a kisujjat is odanyújtani dolog valahogy könnyebb, mint azt mondani, hogy nyugodjon meg és minden rendben lesz egyszer. Nem, az nem ugyan az, bár tudja, nem tud és nem is fog tudni mindenkivel törődni, nem is akar, ahhoz a lelke nem elég ép és erős, legalább ennyivel próbálkozik. Mert tény, hogy mindegyik út más, de a lényeg a változás és az, hogy nagy és ők nem azok az emberek, akik azonnal fel is kapják, mintha csak zoknit cseréltek volna vagy egy hajszínt. Ez kicsit kacifántosabb, ezért is érti meg, mire utal azzal, hogy kiköltözik. Fura, mintha ezen a helyen sok olyan értenék meg őt és fordítva. Már-már számszerűen sok, úgy néz ki, nem olyan ritka dolog az, amivel küzd – egy része persze, az egyszerűbbek -, talán kicsit ijesztően több, mint az átlag, de az ő átlagja másabb.
- Ugyan – lágyan rázza meg a fejét, apró mosollyal. Bátor. Nem. - Ha nincs noszogatás, akkor nemigen lett volna semmi – sóhajt egyet, de tény, az sem utolsó szempont, hogy annak ellenére vette a dolgokat és nem szaladt el, vagy reszketett végig a lakás mélyén. De annyira bátornak sem mondaná magát, tekintve, hogy amikor az új helyre került, képes volt órákig a nappaliban ülni a cuccaival megilletődve, mintha engedélyre várt volna, vagy arra, hogy melyik szoba is az övé, pedig csak egy volt. Hogy óvatos lépésekkel járt eleinte, most pedig együtt röhögnek.
- Hű. Legjobban? - vakarja meg a fejét, mert több is akad azért, nem száz, de több. - A barátság? Hogy megint létezik az életemben? - pedig lemondott róla vagy felszínessé tett mindent, hogy ne is vegye észre, ha elmúlik. Most pedig? Fájna. Nem is akar arra gondolni, hogy vége. - Meg önmagam. Ami már... kicsit szórakoztatóbb – mert ő is változott a dolgokkal együtt, sokszor kell nagy levegő, de mégis, kevesebbszer. Talált egy utat, talált olyanokat akikkel beszélhet, talált mindent, amit csak lehet. Ő még mindig szerény.
- Ó, ott lakik egy csuda jó fej csaj, Kimoriah. Ajánlom. Van sok szép virágja és bár kicsit pörgős, de nem csapja rád az ajtót ha cukor kell – bólogat, meg persze laknak ott mások is, akiktől tartania nem kell, egész nyugis környék ez, sehol sem hallott félbolond öregekről akik dobálóznak vagy helyi részegektől akik lepisálják a kerítést és ordenárék. Ha belegondol, ez egy zen városka, lehet azért választották ezt? Hmmm. Érdekes gondolat és indok lenne.
- Én elég indokolatlanul nem értettem semmit? Nem tudom – nevet aprót, mert tény, hogy amennyire pörögni látta, úgy hozta le az életről. Eléggé. Ez mondjuk lehet meglepő volt. - De szegény az asztalra borult tőlem, szóval, valamit sikerült – von vállat, mert nem ez volt a célja, minden, ami történt, az csak kijött belőle. Spontán.
- Van, amit lehet sejteni tőle, én legalábbis, mert tudom mi dolgozik benne. Nem tudom, milyen volt előtte, mert én egy kicsit olyan, mint ő. pörögtem, buliztam, aztán tessék, nagypapa vagyok – mutat magára, majd kinyúlva cirógat meg egy nyuszit. Tényleg az.