Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Gyönyörű, napsütéses délután van. Kivételesen egyedül jöttem le sétálni, mert Lili el van foglalva valami házival, az Eridonosok pedig valamiért bemondták az unalmast az utolsó pillanatban, pedig megígérték, hogy lejönnek velem. Még nem döntöttem el, hogyan fogok emiatt pontosan revansot venni, de az biztos, hogy minden félelmetességemet be fogom vetni, ami csak 148 centimből kifér. Ez éppen egy kicsit több, mint azt az átlag szemlélő ránézésre gondolná.
Bosszúságom egyébként gyorsan elillant, mert hát próbáljon meg bárki bosszús maradni ennyi csodálatos madárcsiripelés, méhecske zümmögés, színes virág, ébredező tavaszi lomb és bőrt perzselő - rémesen hiányolt - napsütés társaságában. Egyszerűen nem megy, nem is próbálom. Egy piros laza tavaszi blúz és egy farmer van rajtam, amelynek zsebe mentén egy gyönyörű színes virágminta van felhímezve. Imádom ezt a nadrágot, a jó hír pedig, hogy évek óta jó is rám és ha így folytatom, még évek múlva is jó lesz.
Egészen pontosan tudom, hogy mi az első tervem ebben a csoda-időjárásban, így teljesen magabiztosan és célirányosan kalauzolom el magamat a vadőrlak melletti füves területre, ott nyílnak ugyanis a leggyönyörűbb virágok! Sárga, kék, fehér, piros, van itt minden, ebből pedig már mindenki sejtheti, mi fog készülni: a tökéletes koszorú! Ami lehet ugyan, hogy elhervad mire az Eridonba érek, de az odavezető úton azért mindenki engem fog irigyelni! Bár itt lenne most anyu, biztosan meg tudná bűvölni, hogy sose kókadjanak le a virágok! De nekem úgy is szép lesz.
Össze is szedek jó pár szimpatikus virágot, ezzel elmegy pár hosszabb perc, utána pedig kényelmesen elhelyezkedem a fűben és a jól ismert csomózási technikával elkezdek fejfedőt eszkábálni belőle. Gyönyörű lesz, majd meglátjátok!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=721064#post721064][b]Gergely-Fábián Annabella - 2018.04.20. 09:54[/b][/url]

Gyönyörű, napsütéses délután van. Kivételesen egyedül jöttem le sétálni, mert Lili el van foglalva valami házival, az Eridonosok pedig valamiért bemondták az unalmast az utolsó pillanatban, pedig megígérték, hogy lejönnek velem. Még nem döntöttem el, hogyan fogok emiatt pontosan revansot venni, de az biztos, hogy minden félelmetességemet be fogom vetni, ami csak 148 centimből kifér. Ez éppen egy kicsit több, mint azt az átlag szemlélő ránézésre gondolná.
Bosszúságom egyébként gyorsan elillant, mert hát próbáljon meg bárki bosszús maradni ennyi csodálatos madárcsiripelés, méhecske zümmögés, színes virág, ébredező tavaszi lomb és bőrt perzselő - rémesen hiányolt - napsütés társaságában. Egyszerűen nem megy, nem is próbálom. Egy piros laza tavaszi blúz és egy farmer van rajtam, amelynek zsebe mentén egy gyönyörű színes virágminta van felhímezve. Imádom ezt a nadrágot, a jó hír pedig, hogy évek óta jó is rám és ha így folytatom, még évek múlva is jó lesz.
Egészen pontosan tudom, hogy mi az első tervem ebben a csoda-időjárásban, így teljesen magabiztosan és célirányosan kalauzolom el magamat a vadőrlak melletti füves területre, ott nyílnak ugyanis a leggyönyörűbb virágok! Sárga, kék, fehér, piros, van itt minden, ebből pedig már mindenki sejtheti, mi fog készülni: a tökéletes koszorú! Ami lehet ugyan, hogy elhervad mire az Eridonba érek, de az odavezető úton azért mindenki engem fog irigyelni! Bár itt lenne most anyu, biztosan meg tudná bűvölni, hogy sose kókadjanak le a virágok! De nekem úgy is szép lesz.
Össze is szedek jó pár szimpatikus virágot, ezzel elmegy pár hosszabb perc, utána pedig kényelmesen elhelyezkedem a fűben és a jól ismert csomózási technikával elkezdek fejfedőt eszkábálni belőle. Gyönyörű lesz, majd meglátjátok!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=721142#post721142][b]Kelemen Farkas - 2018.04.21. 10:18[/b][/url]

Még legalább egy óra, állapítja meg a karórája számlapjára pillantva leheletnyit csüggedten. Azt ígérte Vesznának, hogy megvárja, ha már az illúziómágia kapcsán Alistairrel időnként megejtett beszélgetést mára sikerült időzíteni, és mivel a lány elméletben hamarabb végez - gyakorlatban meg ki tudja, nem egyszer akadt már utolsó pillanatban tucatnyi könyvet kölcsönözni akaró vagy éppen visszaadó diák, aki után még hosszas pakolás vár a könyvtár dolgozóira - az a terv, hogy bevásárolnak a hétvégére és Aurél közelgő születésnapjára is megpróbálják megtalálni a tökéletes ajándékot. Mozgalmas és tartalmas túrának néznek majd elébe Budanekeresd boltjaiban, addig azonban mégiscsak el kell töltenie valahogyan az időt. A kastély annyira nem vonzza, éppen elég időt töltött itt felügyelőként, hogy kellőképpen sok zugát megismerje, a faluba bemenni pedig nem sok értelmét látja éppen csak azért, hiszen ha sétál, mire beér, indulhat is vissza, hogy majd a birtok határáról együtt hoppanáljanak a lánnyal Nekeresdre. Marad hát a tanodához tartozó birtok, amely szerencsére elég nagy, hogy tegyen egy hosszú sétát például a vadőrlak felé, ahol nagyon rég járt. Azóta már kétszer is változott a vadőr, biztos benne, hogy a szivárványszínű kecske sincs már meg, akit még felügyelőként volt alkalma megismerni, de bizonyára van azóta már másik nem mindennapi kedvenc itt. Ebben az iskolában mindig bele lehet botlani valami igazán különlegesbe, egyedibe. Amolyan tárhelye ez a birtok ilyen érdekességeknek. A kellemes időre való tekintettel kabátját a bal alkarján átvetve hurcolja magával, inge ujját pedig egészen könyékig feltűrte, mintha csak valami komoly munka várna itt rá, például felásni azokat az ágyásokat a vadőrlak mögött. Talán csak az egyenruha miatt gondolhatja bárki, hogy nagy valószínűséggel mégsem arra készül. Jobbját nadrágja zsebébe mélyeszti egy ideig, majd sikerül arra a döntésre jutnia, ha már ilyen szépen kinyílt itt rengeteg mezei virág, megszemléli őket közelebbről. Leszedni nem feltétlen szeretné őket, jobban szereti a növényeket élve, de ha netán talál valami érdekeset, megeshet, hogy feláldoz belőle egy szálat a tudásvágya oltárán, hogy majd a botanika jegyzetei között kapjon helyet kipréselve.
- Hello - köszön kissé szórakozottan a fűben ücsörgő lánynak, aki éppen koszorút fon egy csokornyi leszakított virágból, miután valami érdekesnek tűnőn akad meg a szeme, és le is hajol az apró, ernyőbe rendeződő fürtös virágú növénykét megszemlélni, amelynek érdekes rózsaszín szirmai vannak, habár elsőre majdnem fehérnek tűnt. Hm. Nem ismeri még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=722097#post722097][b]Gergely-Fábián Annabella - 2018.05.02. 23:41[/b][/url]

Egy szál fehér, egy szál rózsaszín, egy szál kék. Egy szál fehér, egy szál... hoppá, ez kék, csere, rózsaszín, egy szál kék. Így készül a tökéletes koszorú, némi odafigyeléssel és sok-sok képzelőerővel, esztétikai érzékkel. Legalábbis szeretem azt gondolni magamról, hogy ezen - a koszorúkészítés szempontjából szinte elengedhetetlen - remek képességek valamennyijével rendelkezem. Egyébként annyira talán tényleg nem is áll távol a valóságtól, sokat gyakoroltam.
Már messziről látok közeledni egy férfialakot, de mivel nem gondolom hogy erre tartana, nem szentelek neki különösebb figyelmet, így aztán kisebb szívroham kerülget, amikor a közvetlen közelemből megszólít. Merlinre, ez mikor hoppanált ide? Dehát... - mert hogy ekkor már meg van emelve a buksim és ki is látok félig lenőtt frumfrum alól - én ezt a szívbajthozó illetőt ismerem! A felismeréshez képest nagyjából 0,45 másodperccel pedig már a nyakában is csüngök egy jókora ölelés formájában, éppen azután, hogy azt sikoltanám:
- Farkas! - mert hogy ezt a nevet nem felejtettem el egy pillanatra sem. De vajon ő felismert-e? Nem teljesen tűnt úgy. Igaz, én elég sokat változtam, mióta nem találkoztunk. Mióta is? Négy-öt éve? Igen, talán akkor járhatott utoljára felénk, de lehet hogy még annál is régebben. Azt persze a hét vicce lenne állítani, hogy olyan nagyot nőttem volna... De az a biztos, hogy sokat nagylányosodtam. De egyáltalán hogy kerül ide? Ekkora véletlenek nem is lehetnek, hát ennyire kicsi lenne a világ?
Végre kikecmergek a nyakából, mielőtt még kényelmetlen kezdene lenni a dolog, aztán csillogó, érdeklődő tekintetemet csak neki szentelem.
- Dehát hogy kerülsz ide? - kérdezem, majd első nem túl reális, hirtelenjében feltörő ötletemet közlésre is adom - Csak nem engem jöttél meglátogatni? - erre a gondolatra már-már elégedettség töltene el, de persze biztosan nem erről van szó. Azért mégiscsak nagyon király lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=722380#post722380][b]Kelemen Farkas - 2018.05.05. 22:19[/b][/url]

Szórakozottan hajol le, hogy megszemlélje a virágot, amely sikeresen felkeltette az érdeklődését, de abban a pillanatban meghallja a felharsanó kiáltást. A neve. Bár az is lehet, hogy a lány farkast lát, ki tudja, mi itt a legújabb érdekesség, és puszta egybeesés, hogy őt meg eme nemes ragadozóról nevezte el annak idején az apja. Az egybeesés teóriája viszont még abban a percben megdől, amelyben megfogalmazódott benne teljesen spontán módon, hiszen a lány már a nyakába is ugrik. Még jó, hogy a csatakiáltás elhangzott az imént, így nem éri teljességgel meglepetésként a támadás, mint ha csak úgy orvul ejtette volna meg a lány, de azért meglepett pislogást mégis sikerül kiváltania, na meg holmi érthetetlen hümmögést, miközben beazonosítani igyekszik a pöttömöt, aki épp rajta csüng. Azokkal, akiket még felügyelőként volt szerencséje megismerni, többé-kevésbé tartja is a kapcsolatot, Natival például legalább két havonta vált levelet, amióta a lány a franciáknál tanul, Ilda időnként felbukkan a minisztériumban, olyankor pedig megisznak azért legalább egy kávét, megtárgyalva, hogyan halad a képzéssel, és így tovább. Ezt a pöttöm kis energiabombát viszont nem innen ismeri, de ha nem innen, hát honnan is? Megpróbálja hirtelen átkutatni az összes emlékét, vagy legalábbis mindazt, ami hirtelen beugrik, viszont még így sem sikerül előállnia egy névvel, hát csak óvatosan ölelgeti meg a lányt, mielőtt az lekászálódna, hogy alkalmat adjon egy kis alaposabb megfigyelésre is. Ismerős valahonnan. Most, hogy jobban megnézi, már rémlik is valami az üstösdi koboldokhoz és varázstárgyakhoz köthető hétvégi kis kitérő az apjával, amelyre nem is egyszer került sor, amikor éppen mindketten otthon tartózkodtak. Egy idő után aztán már ez elmaradt, inkább a pénzügyek adtak alkalmat a koboldoknál tett látogatásokra, hiszen van ott egy olyan kobold, aki annyira jártas mindebben, hogy évek óta ő intézi a családjuknak az összes pénzzel kapcsolatos ügyletet, ami csak szóba jöhet. A felesége pedig egy kedves boszorkány. Most, hogy jobban megnézi a lányt, hasonlít is rájuk. Az ő kislányuk lesz az, aki néha rácsimpaszkodott... hogy is hívták? Jóságos ég. Nagyon régen látta, az elmúlt években valahogy sosem sikerült vele találkozni, amilyen időpontokban odalátogatott. Kicsit kínos már lassan, hogy milyen sokáig bámulja amúgy szótlanul, miközben agyában zajlik a nagy felismerés folyamata, de végre elmosolyodva szóra nyitja a száját.
- B... Bella? - kérdezi meg végre nem túl határozottan, hiszen meglehet, hogy teljességgel mellélő ezzel a névvel. Kicsit sem biztos benne hirtelen azért, hogy ez lesz a jó, jól azonosította-e be a leányzót, ezért is az enyhén dadogós nekifutás is, ahogy még aközben is elgondolkodik rajta, hogy kimondja.
- A... a Gergely-Fábián család... ugye? Óóó, hát nem is tudtam, hogy itt tanulsz. Mióta? - kérdez vissza szinte el is feledkezve róla, hogy tőle is éppenséggel kérdeztek, noha a választ ebből is le lehet ám szűrni, ha nagyon akarja valaki. Megvakargatja a tarkóját, majd kitárja a karjait. - Hát gyere ide, hadd ölelgesselek meg még egyszer. Sokat változtál ám, igazi nagylány lett belőled, picúr - közli most már széles mosollyal. Milyen kicsi is a világ, hogy itt találkoznak.
- Illúziómágiára járok be amúgy az iskolába, mert tanulni sose késő... meg a feleségem itt könyvtáros, szóval most épp őrá is várok, hogy szabaduljon, de ha tudom, hogy itt tanulsz, már csak azért is benéztem volna, hogy meglátogassalak. Lassan már Üstösdön is ideje lenne tiszteletemet tennem különben, utoljára tavaly jártam a szüleidnél, az pedig már iszonyatosan régen volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=729413#post729413][b]Gergely-Fábián Annabella - 2018.07.17. 16:59[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=729456#post729456][b]Kelemen Farkas - 2018.07.17. 20:59[/b][/url]

- Ó, nagyon szép - dicséri meg a koszorút. Talán ha eléggé megrögzött terromágus lenne, akkor inkább azt jegyezné meg, hogy szegény virágok, de nem érzi, hogy ennek bármilyen mértékben is fájnia kellene neki, másrészt elég álszent megállapítás lenne, hiszen ő is szakított már le virágot. Ugyan sosem font belőle koszorút, csak kipréselte őket vagy épp nemrégiben például egy egész csokornyi vadvirágot adott Vesznának, de hát azon a ponton túl, hogy ő is leszakította azokat a virágokat, a cél már teljességgel lényegtelen.
- Tilda? - kérdez vissza teljes mértékben értetlenül, mielőtt leesne számára, hogy a lány a főkönyvtárosra gondol. Megrázza a fejét válaszul, még mielőtt megszólalna, sőt még a kezével is nemet int mellé.
 - Nem, nem Tilda a feleségem, hanem a másik könyvtáros, Révay Franciska. Bár én jobban szeretem Vesznának hívni, de szóval ő - közli, tisztázva azt is, hogy az ő felesége bizony Veszna, a másik könyvtáros, mert hiszen amekkora iskola, szükség van ám itt több emberre is, meg aztán mégsem értékelné ő sem, ha folyton Veszna lenne bent reggeltől estig, és erről esélyesen hasonlóképpen vélekedhet Tilda párja is.  
- Márpedig azt nem szeretném, ha bármivel is megsérteném - válaszolja. - Majd csak sikerül kerítenie egy kis időt még az elkövetkező hetekben, de legalábbis nyár végéig legkésőbb, hogy meglátogassa a Gergely-Fábián családot, mert bár általában legalább évente egyszer sikerül ezt kivitelezni, idén még valóban nem adódott rá alkalom, hogy benézzen hozzájuk egy teára valami kedves ajándékkal és futólag áttekintsék közben a pénzügyeket is. Éppen ideje lesz ezt a mulasztást bepótolnia.
- Óh - szalad ki a száján a kurta hang válaszul a kviddics említésére és enyhén zavartan megvakargatja a tarkóját, száját is elhúzva mellé. - Hát az az igazság, hogy a kviddics a gyengéim közé tartozik - állapítja meg roppant szolidan, mellőzve ama részletet, hogy tulajdonképpen még repülni sem sikerült megtanulnia röpke majdnem harmincnégy esztendeje alatt. Bellának viszont nehéz nemet mondani, amilyen tekintete tud lenni, és egyébként is, azzal rá nagyon könnyű hatni, ha valaki azt hozza fel, hogy nem figyelnek rá igazán. Hajaj. Most mégis mit mondjon? Lehet felnőtt például és megpróbál túllépni a szörnyű tériszonyán, hátha sikerül is. Mégiscsak egy tárgy a seprű is csak, nem egy sárkány vagy valami hasonló bestia, mi lehet abban olyan nehéz, hogy megülje az ember?
- De tudod mit, egy próbát talán megér.