36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 12. 15:13 | Link

Oliver Finlay


A vizsgaidőszak egyaránt megterhelő a tanárok és diákok számára is. Ez velem sem volt másképpen, hisz ha épp nem durmoltam, akkor éhesen kóvályogtam a kastély falain belül, míg meg nem untam ezt az állapotot. Jelen pillanatban ugyanis, határozott léptekkel vágtattam a Vadőrlak környéke felé. Szentül hittem, hogy  még szert tehetek pár varázsdinnyére, amik valószínű, évszaktól függetlenül fellelhetőek, abban a kiskertben, amit ugyan nem én gondozok, de pár őrült gyógynövénytanos ismerősöm előszeretettel vesz birtokába. Na mindegy, csak tegyék, ameddig ilyen finomságokat nevelnek fel ezen a területen, én ugyan nem ellenkezem. Már-már a szájam szélét nyalogattam a hatalmas ízorgia reményében, amikor Aladár hangos vonyításba kezdett mellettem:
- Alcsi, mi a baj? Miért kell ennyire nyüszíteni? - ripakodtam rá, de akkor magatehetetlenül ráfeküdt a hátára és ismét belekezdett a szívszaggató sírdogálásba. Nem tudtam vele mit csinálni. Jobban szemügyre véve a dolgokat, fedeztem fel azt a csigát, amitől Alcsi ilyen hangos hisztizésbe tört ki.
- Jaj Alcsi, ez csak egy pici élőlény, nem értem, miért kell ennyire megijedni - de a szavaimra nem csillapodott, ugyanúgy remegett a lába, és a félelem továbbra is ott ragyogott a szemében.
- Jó, akkor most beviszlek téged oda - mutattam a kis házra és az ölembe kaptam a kis boston terriert. Egyelőre senkit nem láttam a környéken, akit megkérhettem volna, hogy vigyázzon rá, csupán pár perc erejéig.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. szeptember 12. 15:31
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 12. 15:35 | Link

Lora Fontaine

Kedvenc regényemmel indultam útnak még kora délután, hogy a temérdek tanulást felváltsa némi szórakozás, s mivel egyik hobbim az olvasás volt, nem is találhattam volna ennél jobb időtöltést. A nem túl vaskos könyvet a behajtott szamárfül mentén lapoztam fel, és onnan folytattam az olvasást, hogy megtudjam, Mandraguz kapitány hogyan menekítette ki legénységét a viharból. A könyv olyan izgalmas volt, hogy a fa alatt ücsörögve legalább negyven oldalt is átlapoztam, s csak akkor kaptam fel fejemet, amikor felerősödött szellő csapott az arcomba, és megéreztem a távoli eső illatát. Ahogy az égre pillantottam, látszottak is a közelgő, szürkén gomolygó fellegek. Összezárva a könyvet, felegyenesedtem a földről, s kisétálva a fa alól, még jobban feltérképeztem a vidéket. Imitt-amott még átszűrődtek a fénysugarak, ezért nem volt még kedvem visszasétálni a kastélyba, helyette a séta mellett döntöttem.
Célba vettem az erdő közelében meghúzódó vadőrlakot, s mivel állatkák hangját is hallottam, úgy döntöttem, hogy belefér az időmbe, hogy körbe nézzek. Neki is iramodtam, nyugodt léptekkel közelítettem a faházhoz, a távolból azonban észrevettem egy lányt is, aki belépett a ház ajtaján. Mivel nem tudtam, hogy mi lehet odabent, s meglehetősen kíváncsi természet voltam, utána merészkedtem, és odaérve át is léptem a faház küszöbét.
- Halihó, van itt valaki? – Köszönés helyett inkább kérdeztem, de aztán nem volt nehéz kiszúrni a lányt, a kezében tartott állattal.
- Bocs, nem zavarok? Láttam, hogy bejöttél és mivel én is erre jártam, azt gondoltam, hogy valami gyűlés van itt. – Mosolyra húztam a szám, és kezemet a lány felé nyújtottam. – Oliver vagyok, nem találkoztunk mi már valahol?
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 12. 15:55 | Link

Oliver Finlay


Épp Alcsival az ölemben egyensúlyoztam a vadőrlak küszöbének peremén, mikor egy fiú hangjára lettem figyelmes. Odafordultam volna, hogy teljes alakját is megpillanthassam, azonban Merlin másképp határozott. A kezdeti lendület, amivel prezentálni akartam a mozdulatsort, kudarcba fulladt, hisz hamar kibillentem az álláspontomból és Alcsival az ölemben perceken belül sikerült a fiatal kisdiák karjaiban landolnom:
- Ah Pardon, én ezt nem egészen így terveztem - lesütött szemekkel próbáltam kémlelni az eget, ami egyébként is egy képzavar, de tökéletesen tükrözi azt az érzelemvilágot, ami a lelkemben honolt. Nem tudtam, hogy mit tegyek és mit ne tegyek, hogy nehogy még kellemetlenebb helyzetbe hozzam magunkat.
- Én is rendkívül örülök, csak egyelőre nem látszik - mi tagadás, volt egy kis düh a hangomban, ugyanis lehetett volna egy kicsit körültekintőbb is. Valószínű, láthatta, hogy egy kisebb jószággal az oldalamon tartottam az átmeneti menedék ajtaja felé. De miért is lennének az emberek empatikusak? Már annyiszor éltem át ilyen szituációkat, hogy csodálkozom, hogy még mindig fel tudok háborodni ilyeneken.
- Egyébként Lora Fontaine - kacsintottam az irányába, mikor sikerült végre kikászálódnom a kezei közül. Amikor viszont találkozott a tekintetünk, ez a furcsa fürkésző szempár szinte rabul ejtett, percek teltek el, míg meg tudtam szólalni. Az igazat megvallva, minden ellenérzésem elpárolgott. Mint akinek kitörölték az emlékezetét álldogáltam ott, a szívem bolognai alapként érlelődött valami mugli gázlángon, amit furcsa mód felhúztak egy hatalmas fokozatra.
- Azt hiszem, te új vagy itt - állapítottam meg és elmosolyodtam. A szájam sarkában meghúzódott egy gödör, ami ha jobban a látótérbe került, talán aranyosnak is hathatott.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. szeptember 12. 15:55
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 12. 16:21 | Link

Lora Fontaine


Talán túl nagy lendülettel érkezhettem, s valószínűleg a lány sem számított más vendég érkezésére, mert hirtelen veszítette el egyensúlyát. Olyan lendülettel indult meg felém, hogy csak a véletlennek és a gyors reflexeimnek köszönhető, hogy nem döntött le a lábaimról, és sikerült időben megakadályoznom a borulásunkat.
Gyorsan kaptam karjai után, hogy megtartsam őt és óvjam az eséstől, közben bal lábammal tettem egy lépést hátrébb, hogy támasztékként szolgáljon, s ne veszítsem el az egyensúlyomat. Minden persze olyan gyorsan történt, hogy néhány másodpercig csak tartottam őt és bámultam rá. Aztán nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el, végtére is, egész vicces volt maga a helyzet.
- Ugyan, semmi. Én meg pont így terveztem – Nevetve válaszoltam, igaz csak viccelődtem, hisz eszem ágában sem volt megijeszteni őt.  Meg persze az ebet, akit még mindig szorosan ölelt magához.
- De király kutyád van, az unokatesómnak volt egy ehhez hasonló. Hogy hívják?-A nagy szemeivel engem pásztázó blöki beceneve is érdekelt, de a lányé még inkább. S hogy be tudjon mutatkozni, egyik kezemet a derekára csúsztattam és segítettem őt visszaállítani a talpára.
- Nos üdv Lora, és még egyszer elnézést, hogy majdnem ledöntöttelek a lábadról – Kezemet nyújtottam felé, ha elfogadta, akkor megráztam az övét, majd vissza is húztam a mancsomat, s lehajoltam, hogy felvegyem a földre hullott könyvemet.
- Igen, olyasmi. Költözés miatt hirtelen tanév végén kellett sulit váltanom, így lényegében a vizsgákra érkeztem meg. Gőzöm sincs, hogy kik az évfolyamtársaim, alig ismerek valakit az épületből. Van egy jó arc, Hunter. Ő tök rendes volt és útba igazított, de így korombeliekkel még nem találkoztam. Bocs, kicsit sokat dumálok- Magam is észrevettem, hogy mennyire be nem áll a szám, így egy mosollyal hallgattattam el magam, s pár másodpercig csak némán fürkésztem a lányt, aki igazán kedvesnek tűnt.  – Mindig erre sétáltatod a kutyát, vagy ez valami titkos találkahely és éppen megzavartam valamit?- Kíváncsi mosollyal vontam fel a szemöldökömet, ám ekkor egy nagyot dörrent az ég, a szél felerősödött és hirtelen szakadni kezdett az eső.
- Ú ez durva, segíts, csukjuk be az ajtót- Nehéz volt megkapaszkodni a vadőrlak ajtajában, tényleg nagyon erős szél csapta ki a fából készült nyílászárót, de nem szívesen akartam átfagyni, így jobbnak láttam, ha házon belül maradunk.
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 12. 16:45 | Link

Oliver Finlay


Természetesen elfogadtam Oliver baráti jellegű kezdeményezéseit, hiszen jómagam is meg voltam győződve arról, hogy ezt az egészet csupán a véletlen alakította így, és nem egy szándékos emberölési kísérlet volt az irányomba. Aranyos volt, ahogy viccelődött, szeretem a humoros embereket magam körül, ezért meg se fordult a fejemben, hogy elzavarjam a vadőrlak környékéről.
- Mielőtt megkérdeznéd nyugodtan maradhatsz, és nincsen semmi baj, végülis még élek - zavarodottan a hajamba túrtam, majd felhúztam a szemöldökeimet. Gondos méregetésbe kezdtem, hisz jó volt vele társalogni, talán ő az első olyan ember az ismeretségi köreim során, aki vicces, intelligens, kedves és helyes is. Ráadásul elsős és újonc, tehát még amiatt sem kell aggódnom, hogy az életkora nem egyezik az enyémmel. Ami azért borzasztó problémákat tud okozni, hiszen Dimitri azért már jócskán lerótta a fiatalkori köreit. Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy már csak arra eszméltem, mikor a kutyámról kezdett el kérdezősködni. Szavaira még inkább elmosolyodtam, hiszen akaratlanul is átfutott az agyamon, hogy nyert ügyem van, hisz még a kutyákat is szereti.
- Ő itt? - mutattam a drágaságomra.
- Az Aladár névre hallgat - válaszoltam meg a kérdését és végigsimítottam Alcsi hátán, aki ennek örömére szinte szétterpeszkedett a karomban.
- De én eredetileg, nem ide akartam jönni, hanem dinnyét akartam szerezni - vázoltam fel Oli számára és kérlelő tekintettel kérdeztem meg tőle:
- Míg elrabolok egyet-kettőt, vigyáznál rá? Csak pár perc, és remélhetőleg nem fog belémcsapni odakint egy jóméretű villám, ha visszatérek, te is kapsz a mézédes dinnyékből - kacsintottam rá és a kezeibe nyomtam Aladárt, olyan jelleggel, hogy csak simogatni kell és minden rendben lesz.
- Ja, és igen, Hunter tényleg jó fej - jegyeztem meg még hátrakiáltva és tüstént a drágaságok nyomába eredtem. Hiába a vihar, én bizony lakmározni fogok.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. szeptember 12. 16:48
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 12. 20:07 | Link

Lora Fontaine

- Minden rendben van, vagy csak úgy elgondolkodtál?- Kíváncsian érdeklődtem, hisz feltűnt az, hogy egy pillanat alatt elvesztette velem a szemkontaktust. Talán egy kicsit zavartnak is tűnt, bár lehet hogy valóban eszébe jutott valami, amiről megfeledkezett.
- Igen, ő- Nevetve bólintottam, és oda is nyújtóztam, hogy megvakargassam a kis boston terrier fejét, aki ismét rám pillantott hatalmas szemeivel, s még a nyelvét is kilógatta, mintha csak melege lenne.
- Aladár? Igazán illik rá ez a név, egészen Aladáros a pofája, csúcs. Jó lehet,hogy van melletted egy ilyen jószág, legalább nem érzed magad annyira egyedül. Én még küszködök az otthon hiányával, de a szünetben talán lesz lehetőségem hazalátogatni. – Egy pillanatra elgondolkodtam, majd visszavezettem tekintetem a lányra, s lopva szemügyre vettem az alakját. Igazán jó formában volt, ez meg is látszott rajta.  Aztán közbe jött a viharos szél, s bár sikerült egyedül is behúznom az ajtót, Lora nem úgy tűnt, mint aki visszariadna az időjárástól.
- Hogy? De hát odakint mindjárt leszakad az ég, szerintem ne menj ki, ilyenkor ágakat is letörhet a szél a fákról. – Aggodalmasan pillantottam rá, s nem tartottam jó ötletnek, hogy kimásszon az ítéletidő közeledtével.  A lány azonban hajthatatlannak tűnt, gyorsan nyomta kezembe Aladárt, s máris kiszaladt a házból.
- Oké Aladár, most kicsit magadra hagylak, mert a gazdád a végén még megsérül. – A kutyát a földre tettem, aztán Lora után szaladtam, de addigra már az eső is ömleni kezdett, így a ruhám is pillanatok alatt átázott.
- Gyere már Lora, elég lesz annyi dinnye, add a felét, viszem, csak fussunk vissza- Felajánlottam a segítségem és a kezemet nyújtottam, hogy megpakolja a dinnyékkel.
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 12. 21:58 | Link

Két dinnye


Oliver Finlay


Való igaz, hogy egész életemben határozott és eltökélt hölgynek bizonyultam - (egész élet? alig vagyok tizenéves, na mindegy) -, amit szerettem volna, azt mindig megszereztem, s ha el is bizonytalanodtam olykor, akkor az csak azért volt, hogy biztos legyek abban, amit véghez akarok vinni. Jelen helyzetben pedig dinnyéket óhajtottam enni, ehhez pedig az szükségeltetett, hogy becses kis lábaimat a kinti talajra emeljem.  Ilyenkor pedig (a hajszában, ugye) olyanok, mint szél és villámlás meg egyéb más környezeti tényezők egyáltalán nem tudtak visszatartani. Talán még hallottam a távolból, hogy vigyázzak magamra, vagy valami olyasmit, hogy hogy merek kimenni ilyen időben, de hogy őszinte legyek ezek a mondatok nem igazán jutottak el a szürkeállományomig. Sőt, jobbat mondok, még a fülemig sem. Mint valami mániákus törtem az elkerített kiskertbe, hogy szert tehessek a drágaságra, ami gyönyörű zöld színekben pompázott előttem. Közben egy kisebb Irma bontakozott ki a háttérben, de mit is foglalkozik ilyesmivel, egy olyan lány, aki egy lédús gyümölcs ízeire szomjazik? Tudomást sem véve a közeledő katasztrófáról álltam a dinnye bűvöletében. Képzeletemben már elemeire szeltem és épp fekete magjaitól szabadítottam meg, amikor egy ismerős hang csendült fel a hátam mögött:
- Mit csinálunk, mit csinálunk? Csak nem dinnyét akarunk lopni?
Merlin szakállára, hát ki az az elmebeteg, aki még ilyenkor is képes, egy ilyen hatalmas viharban is őrizni a kis veteményese határait?
Hirtelen annyira csalódott lettem, hogy teljesen elszomorodtam és könnybe lábadtak a szemeim. Valószínű, úgy nézhettem ki, mint egy ötéves, akit megfosztottak a fagyijától. És Oliver? Hát fogalmam sincs, hogy mit gondolhatott rólam, hallottam, ahogy arról győzköd, hogy menjünk el onnan,
s nagyot nyeltem, amikor a két férfi kereszttüzében, mint nő egyedül kellett ácsorogjak.
- Ne haragudj Oli, hogy nem rád hallgattam - kicsit elszégyelltem magam és lesütöttem a szemeimet.
- Úgy látom, hogy már nem kell majd dinnyéket adnom - makogtam csak úgy magam elé.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. szeptember 12. 22:39
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 12. 22:44 | Link

Lora

- Hallod Lora? Gyere és menjünk, elég lesz az a dinnye, és már így is bőrig áztunk- Jegyeztem meg, szavaimat azonban egy idegen hang szakította félbe, s ahogy oldalra pillantottam, észrevettem a fölénk tornyosuló vadőrt.
- Már csak ez hiányzott…- Motyogtam az orrom alá, majd Lorára pillantottam, hisz végül is ő volt az, aki dinnyét akart csenni, így reméltem, hogy akkor már ki is magyarázza a helyzetet. A lány azonban csak úgy állt, s csoda hogy nem sírta el magát. Úgy éreztem, hogy nekem kell lépnem, ezért elé lépve, a vadőrre pillantottam.
- Mi csak kölcsön akartunk venni párat, mert…megéheztünk, de nem akartunk ezzel kárt, vagy ilyesmi. – Igyekeztem hatni a vadőrre, ő azonban szúrós szemével minket méregetett.
- Ez nem a tiétek, nem akarlak még egyszer itt látni titeket. – Sziszegte, s mielőtt még tovább folytathatta volna a szidalmazásunkat, gyorsan belekaroltam Lorába, s a faház felé húztam. – gyere, hagyd már a dinnyéket.- S addig erősködtem, míg sikerült elcitálnom a morcos vadőr elől.
- Siessünk, menjünk vissza a kutyádért, aztán meg induljunk vissza a kastélyhoz, már amúgy is bőrig áztunk, tök mindegy most már. – Sóhajtottam, szívesen maradtam volna száraz, de Lora elintézte, hogy elázzak. – Most mi van? Ne mond , hogy a dinnye miatt elszomorodtál,  a faluban biztos lehet kapni még.
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 12. 23:04 | Link

Oliver Finlay

Ó, igen és azt mondtam már, hogy rendkívül makacs és önfejű is vagyok? Bölcsebb maradtál volna, ha hallgattál volna, - mondja a mugli mondás és ez tökéletesen ráilleszthető erre a helyzetre is. Bárcsak előbb figyeltem volna  Oli szavaira,  akkor most nem kellene itt ácsorognunk és egy idős bácsi megalázó mondataival foglalkoznunk. De én sokkal butább és elszántabb vagyok annál, mintsem saját magamnál okosabb emberekre hangoljam a sütnivalóm. Ahogy Oli kitört, hogy már csak ez hiányzott, teljesen megrémültem. Egyszerűen nem akartam leszerepelni előtte, de nem tudtam kezelni a helyzetet, csak annyit bírtam belesuttogni a levegőbe, hogy:
- Ne haragudj, igazán sajnálom - mint valami nagy rakás zsák álltam ott összerogyva. Hallgattam a becsmérelő szavakat és a dühös vadőrbácsi szemei szinte szikrákat szórtak, pillanatok alatt felperzselték azt a légkört, ami talán, ha nehezen is, de kibontakozni látszott közöttünk.
Merlin szent gatyamadzagjára, ezt rendesen elszúrtad, Lora - gondolatban jól háton, hason és vállon is veregettem magam, ugyanis meg voltam győződve arról, hogy ezt jobban elfuserálni senki se tudta volna. Dehát nekem ehhez tehetségem volt, a legjobb pillanatokban elrontani mindent.
- Nem akarunk mi már ezekből a dinnyékből - reagáltam Oli szavaira és próbáltam megerősíteni a vadőr azon gondolatait, miszerint úgyis el fogunk tűnni innen, csak még várunk valami merlini jelre, ami elűz bennünket.
- Menjünk, keressük meg Aladárt - suttogtam zavarodottan a fiú után, aki már szinte el is indult, annyira kellemetlennek érezte ezt a helyzetet.
- Nem akartunk gondot okozni - mondtam még a vadőrnek és Olival együtt elindultam vissza a házba. Útközben azért láttam, hogy vacogni kezd, ezért felhasználtam egy melegítő bűbájt, amit még otthon édesanyámtól tanultam:
- Talán így egy kicsit kellemesebb - mondtam és a szememben megjelent egyfajta barátságosság.
- Nem vagyok szomorú, csak nem akartam, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljünk - hát igen, bűntudatom volt, nem kicsit.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 13. 10:08 | Link

Lora

Rettentően kellemetlen volt a helyzet, hisz egyáltalán nem számítottam a vadőr felbukkanására, s ami azt illeti, nem nagyon hiányzott egy balhé újoncként. Dühös is voltam valamelyest, talán durvábban is odaszóltam Lorának, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy hagynunk kell a dinnyéket, s jobb lesz, ha minél előbb lelépünk, mielőtt a vadőr még úgy döntene, hogy az iskola vezetősége elé citálna minket. Emiatt is sürgettem a lányt, s húztam meg a karját,hogy ő se álljon le a vadőrrel, hanem inkább szedje a lábait.
 -Remélem is, máskor nem szeretnélek titeket itt meglátni. Ez nem holmi szórakozóhely. – Morogta még oda a lánynak, majd megcsóválta a fejét, látva futásunkat. Jó magam azért bevártam a lányt, s ha Lora megindult, vele együtt siettem vissza a házhoz, persze ekkor már mindegy volt, hogy mikor érünk oda. Csurom víz voltam, a szél hűvösen fújt, s valóban vacogtam. Aztán, egyszer csak éreztem valami melegséget, ami az egész testemet átjárta, s rögtön a lányra pillantottam, aki varázsolt.
- Igen, köszi, valamelyest jobb- Jegyeztem meg, azzal már nem akartam kedvét szegni, hogy az eső továbbra is szakad, s hamarosan ismét ugyanazt fogom érezni. Nem is értettem a mágusokat, hogy miért nem találtak fel esőfelhőmentes varázslatot, úgy sokkal egyszerűbb lett volna minden.
- Jól van Lora, most már ne lógasd az orrod emiatt – Megérintettem egyik kezemmel a vállát, és úgy pillantottam a szemeibe.
- Megtörtént, ami azt illeti, én sem számítottam rá, hogy képes leszel kirohanni az esőbe. Elég szélvésznek tűnsz- Jegyeztem meg mosolyogva, minden bántás nélkül, majd kinyitottam előtte az ajtót és előre engedtem a házba.
Aladár éppen a földön heverő szőnyeg rojtjait rágcsálta, s úgy hempergett, hogy sikerült magára húznia a durva szövetet.
- Nézd már a kutyádat, igazi tornászpalánta – Nevetve mutattam az ebre, s odabent ismét kirázott a hideg. – Ami azt illeti, te is eléggé eláztál- Ahogy rápillantottam Lorára, láttam, hogy átázott a felsője. – Öhm, talán jó lenne most egy ilyen ruhaszárító bűbájféle. – Közben kicsit elfordultam, hogy a lány rendbe tudja szedni magát.
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 13. 10:55 | Link

Oliver Finlay


Nem nagyon hiányzott ez a balhé, se újoncként Olivernek, se nekem, de a kíváncsi természetem, az fog egyszer a sírba vinni, vagy a trollokhoz? Nem igazán tudhatjuk. Mindenesetre a lelkiismeretfurdalás, mint valami növekvő újszülött, foglalt helyet - egyre nagyobb formában -, a mellkasomban, s ezen egyáltalán nem korrigáltak Oliver kicsit nyomatékosabb odaszólásai. Borzasztóan éreztem magam, az arcomról pedig le is lehetett olvasni mindekezet. Az, hogy még a vadőr is morgott vagy félórát se segített túlságosan a helyzeten. Orromat a földön hordozva indultam meg a házikó felé, de legalább a bűbáj jól sült el, nem sikerült egy méretes krokodilt varázsolnom újdonsült barátomból:
- Látod, milyen ügyes vagyok, és ha kicsit jobban igyekeztem volna, talán még a napot is lecsalogathattam volna neked - viccelődtem, meg igazából kicsit vissza is akartam csípni, hogy érezze, annyira mégsem szolgáltatom ki magam másoknak. Főleg nem ilyen most érkezett, helyes fickóknak, akiket nem is ismerek még egy napja sem. Szép, szép, de ilyen könnyedén nem harapok rá a csalikra.
- Nem is lógatom, nem tudom, hogy te miről beszélsz - kicsit megemeltem a hangomat, amiben tagadhatatlanul ott lapult valami dacosság, majd azzal a lendülettel el is léptem mellőle, így habár meg akart támaszkodni a vállaimban, pillanatok töredéke alatt lefejtettem a kezeit magamról. Eltáncolni készültem a helyzetből, és hiába kereste a tekintetemet, az már teljesen máshol járt, mélyen a talajt kémlelte.
- Szélsőséges? Nagyon vicces vagy.. csak nem valami Irma hurrikánra gondolsz? - és megcsóváltam a fejemet. Nem is értettem, hogy ezeket a nagy természeti jelenségeket, miért pont nőkről nevezik el, a férfiak is  nagyon karizmatikusak tudnak lenni.
- Milyen kedves, hát köszönöm - reagáltam az ajtónyitásra, és ha kicsit sasszézva is, kicsit féloldalasan, de sikerült újra visszatérnünk a helyiségbe. Bár az ajtó mellé érkezve, valahogy összetalálkozott a kezünk, én pedig félelemben persze, úgy elrántottam, mintha valami áram járta volna át a testemet. Ezt még tanulni kell, az biztos.
Aladár most se hazudtolta meg magát, talált magának olyasmit, amit szét tudott rágcsálni, a szőnyegbe ágyazva, mint valami szusi foglalt helyet a padlón.
- Na, mi van, most a japánok kultúráját gyakorlod? Szép egy méretes szusi lettél - mondtam és elkezdtem megszabadítani attól a szőnyegrétegtől, ami rátelepedett. Persze, azt nem hagyhattam szótlanul, hogy ez miért is történhetett meg:
- Ha vigyáztál volna rá, most nem így nézne ki - összeszűkült szemekkel, haragos tekintettel fordultam a fiú irányába, de nem volt ebben semmi komoly, csupán eljátszottam a dühös kishercegnőt. Aztán persze én is észrevettem, hogy az átázott felsőm kíséretében ez a dühös alakítás inkább valami másik jelenetbe illett volna. Egyik pillanatról a másikra telepedett meg a vörösség az arcomon, és nem is készült eltávozni onnan.
- Upsz, ez jól átázott, de te miért is fordulsz el? - nevettem fel, kicsit furi volt a zavarodottsága.
- Sokkal jobban bírom az esőt, mint te és eszem ágában sincsen megszabadulni a ruháimtól, legalábbis addig nem, amíg itt vagy - egy csodaszép mosoly ült ki az arcomra, jól szórakoztam, viszont időközben, az is eszembe jutott, hogy rendkívül éhes vagyok.
- Mit szólnál, ha főznénk valamit? Mihez lenne kedved? Persze, ha túl nedvesnek érzed a cuccaidat, te nyugodtan átöltözhetsz - milyen nagyvonalú vagyok, mindjárt elérzékenyül Oli. Biztatóan rá is kacsintottam, hisz nekem semmi rossz szándékom nem volt.

Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. szeptember 13. 12:22
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 14. 09:46 | Link

Lora

- Aha, láttam. Egész ügyes vagy elsős létedre- Elismertem a tudását, hisz ezt a varázslatot éppen nem ismertem, és egyelőre még nem is nagyon varázsoltam a gyakorlati órákon kívül. Az elméletet persze tudtam, hisz mindig lelkesen tanultam újabbnál újabb dolgokat, de egy alkalommal véletlenül elrontottam egy varázslatot, amivel mások előtt égtem le. Emiatt nem is igazán fitogtattam mások előtt varázslói tudásomat, talán csak arra vártam, hogy magabiztosabban forgassam a pálcát.
- Jól van, azért a fejemet nem kell leszedned – Hihetetlenül ingadozó volt a lány kedélyállapota, s egyre több időt töltöttem vele, úgy egyre inkább sikerült megismernem a személyiségét. Valahol volt benne némi dac, ez tisztán érződött, de szerencsére hamar eloszlottak a képzeletbeli viharfellegek a feje felől.
- De, pontosan arra gondolok – Jegyeztem meg mosolyogva, ahogy Lorára pillantottam. A lány kissé furán viselkedett, nem tudtam hová tenni a mozzanatait, mikor oly sietősen elrántotta a kezét mellőlem. Lehet, hogy megráztam őt, csak én nem éreztem? Gondolataimból a kutya produkciója szakított félbe, jót is nevettem rajta, míg Lora rám nem szólt.  
- Tudtommal a tiéd az eb, nem vagyok megőrző- Mosolyogva, minden neheztelés nélkül igyekeztem a tudtára adni azt, hogy azért ne keverje a szezont a fazonnal. Az ilyen kislányok hajlamosak voltak a srácok fejére nőni, ha azok nem tették őket helyre időben. Persze Lora valószínűleg nem akart megsérteni, talán csak temperamentumosabb családból származott, s ez is a jellemének egy részét képezte.
Szóváltásunkat követően fordultam el, hisz lehetőséget akartam adni Lorának arra, hogy megszárítkozzon, anélkül, hogy kellemetlenül érezné magát előttem. Kérdés hallatán azonban visszafordultam felé és egy halovány mosolyt is villantottam.
- Hát mondjuk azért, mert átlátszó lettél, vagyis a felsőd – Ekkor már szemtelen mosollyal jegyeztem meg a tényt, amin nem volt mit szépíteni.  – Ohó, nem is azt mondtam hogy vetkőzz le..merlinre, a végén még azt fogják pletykálni, hogy levetkőztettelek – Sóhajtottam. – Csak gondoltam, hogy szeretnél megszárítkozni. – Tettem még hozzá, s saját ruháim vizsgálatába kezdtem.
- Nem is tudom, mivel még szakad az eső, ki tudja meddig leszünk itt. Én nem tudok főzni, de te készíthetsz valami egyszerűt. Tudsz főzni? – Közben a nyitott ajtón keresztül a fürdőszobába léptem.
- Nyugodtan beszélj, én azért megszárítkozom. – Szóltam ki nyitott ajtón keresztül, majd lehúztam magamról a vizes pólómat és farmeromat, s ezeket a kád szélére terítettem. Ezután vettem elő a varázspálcámat, hogy megszárítsam a ruháimat.
- Leperex!- Elsőre nem sikerült a varázslat, így másodszor is próbálkoztam vele, ami végre sikerült és a ruháim már nem voltak vizesek. Azonnal vissza is húztam magamra a darabokat, egy tiszta törölközővel még a hajamat megdörzsöltem, így kicsit borzas fejjel, de szárazon léphettem ki a fürdőből.
- Na, én most már jól érzem magam. –Széles mosoly terült el a képemen, miközben a lányt fürkésztem.
-Kitaláltad, hogy mit főzöl nekem?
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 15. 11:24 | Link

Oliver Finlay


- Egész ügyes???! - akaratlanul is az égbe szöktek szemöldökeim és hátraléptem párat.
Nehogy már én legyek a rossz, mert a kedvébe' akarok járni. Jó vicc - nemtetszésemet kifejezve csóváltam meg a fejemet, majd sóhajtottam egy nagyot. Ezek a mai férfiak, javíthatatlanok. És honnan veszi, hogy leszedtem a fejét?
- Nagyon úgy tűnsz, mint aki még stabil burával rendelkezik. A fogkövet kell leszedni, drágaságom - ha ő így, én is. Végülis a szeretet legtöbbször oltogatások formájában irányul az emberek felé. Mesélhetne erről sok olyan mugli dolgozó is, akiknek a munkahelye egy dzsungellé változtatja az életét.
Arra meg már nem is reagáltam semmit, hogy egy hurrikánnal azonosított. Csak tegye, ha ettől boldog lesz. Úgyis egy ilyen szélsőséges természeti jelenség fogja majd egyszer megvidámítani őt is, szóval csak nyugodtan sétálgasson a nagyvilágban, majd a nők úgyis elintézik, ha nem én, akkor egy másik, karizmatikusabb egyed.
Aladárra futtatva a tekintetünket, - mikor már ő is a beszélgetésünk tárgyává vált -, kezdett el tiltakozni, hogy nem kutyamegőrző meg ilyenek. Hát jó, megértem, dehát mégiscsak rábíztam, nem?
- Tisztában voltam azzal, hogy ez egy hálátlan feladat, de azért talán annyira nem megterhelő - vakartam meg a fejemet és összefontam a karjaimat magam előtt. Na nem mintha ettől karcsúbbnak tűntem volna, de egyszerűen az a feszültség, amit a beszélgetésünk generált, kezdett beleköltözni a végtagjaimba. Kicsit még a gyomrom is összeszűkült. Eddig minden jól alakult, most meg teljesen utáljuk egymást? Ki érti a tiniket?
- Ha ennyire zavar ez a felső, akkor tessék itt van egy kötényke, magamra veszem. Így már jobban festek? - szóltam utána, de akkorra már elviharzott a fürdő irányába. Betegesen meg akarta szárítani magát.
- Nincs neked egy ilyen fóbiád? Tudod, ilyen eső előtti, alatti, utáni félelem? Összeköthetnélek benneteket Aladárral, ő is fél a viharoktól -  Ali erre fel is vonyított és összehúzta magát, beszaladt az asztal alá, én meg elnevettem magam. Nagyon vicces volt a szitu.
- Rejtőzködésben kiemelkedő tehetség az én kis csillagom - még mindig az asztal alól kikukucskálva szemlélte az eseményeket. A másik meg bent időzött a tisztálkodás Kánaánjában.
- Na hé, helló. Mielőtt megfeledkeznél rólam, igen, tudok főzni, és ha te nem, nem gáz. Van itt más feladat is - mutattam a vágódeszka és kések irányába. Nem vártam el, hogy a gondolataimban olvasson, ezért még hozzáfűztem:
- Aprítás, testhezálló lesz neked. Képzeld el, hogy feldarabolsz - széles vigyorral mosolyogtam felé és egy kötényt is odadobtam neki.
- A munkavégzés összehangolt energiákat igényel, azt hitted, kimaradsz? - gyilkos volt a kérdés, de most tényleg, lépjünk már túl ezeken a sztereotípiákon, hogy mindent a nők csinálnak.
- Még nem tudom, mit főzök, de majd menet közben kitalálom - kacsintottam rá. Helyesen festettem a köténykében a hajamat pedig szoros kontyban tűztem a fejem tetejére.

Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. szeptember 15. 12:11
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert
Oliver Finlay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
Írta: 2017. szeptember 18. 22:26 | Link

Lora

A lány elég harciasnak tűnt, és úgy vettem észre, hogy ha egy kicsit is neki nem tetsző szavakkal illettem, akkor máris visszaszúrt. Szerencsére nem voltam az a sértődős fajta, ezért ezt betudtam egyfajta női szeszélynek, meg amúgy is, heves vérmérsékletűnek tűnt, ami még nem a világ legnagyobb problémája.  Aladárral kapcsolatos megjegyzéséhez már csak egy mosollyal reagáltam, azután vonultam be a fürdőszobába, hogy megszárítkozzam.
- Mit kiabáltál?- Visszatérve a helyiségből, pillantásom a lányra fókuszált és azonnal feltűnt az a kötény, amit felkötött maga elé. – Egész jól áll Lora, mintha neked tényleg a konyhában lenne a helyed – szúrtam oda nevetve, és közelebb lépdeltem hozzá.
- Nem,ez nem fóbia, csak nem szeretek beteg lenni. Ilyen őszi időben meg  elég hamar beüt a krach, és nem szívesen feküdnék egész nap a gyengélkedőn. Náthásan amúgyis borzalmas fejem van- Elhúztam a számat, ha a betegségre gondoltam, de Aladár kapcsán már mosolyogtam.
- Hihetetlen a kutyád, szerintem érti minden egyes szavadat – nevetve figyeltem a jószágot, majd az egyik kényelmes ülőalkalmatosságon dobtam el magam, várva hogy Lora összedobjon valami jó kis kaját. Legalábbis azt hittem, hogy jól járok majd, a lány azonban hamar munkára fogott.
- Háhá, nagyon vicces vagy – némi gúny volt a hangomban, de az hamar elillant, végül is, egész jó kedvem volt. S mivel odakint még mindig pocsék volt az idő, úgy döntöttem, hogy segítek a lánynak.
- Igen, azt hittem, hogy meglepsz engem valami finommal – Egy mosoly terült el a képemen, ahogy egész közel léptem hozzá, és úgy pillantottam le rá. – Na mond, mit aprítsak fel neked?
Hozzászólásai ebben a témában
Lora Fontaine
INAKTÍV


bóbita
offline
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. szeptember 19. 19:00 | Link

Oliver Finlay


- Hiába félsz a betegségektől, te még ázottan is túl megnyerő külsejű vagy - válaszoltam az aggodalmaira miután kitántorgott a fürdőszobából. Persze, ebbe a mondatba tagadhatatlanul belefoglaltam azt is, hogy többek között az én tetszésemet is sikerült elnyernie. Most mit titkoljam? Előbb vagy utóbb úgyis rájött volna.
A kötény való igaz, jól állt rajtam, de hogy az egész életemet egy konyhában töltsem? Azt nem igazán tudtam elképzelni.
- Haha, milyen kis viccesek vagyunk, és neked vajon hol van? - sejtelmesen fordultam feléje, kicsit közelebb is léptem hozzá, íriszeimet az ő íriszeibe fúrva, pár pillanat erejéig alaposabban szemügyre vettem szemének bogárkáit. Igazán szépek voltak, olyanok, amiket még sokáig tudtam volna kémlelgetni, de most nem ennek volt az ideje, hanem más dolgoknak. Szomorú vagy sem, épp főzni készültünk.
- Bizony érti, és azt is érzi, hogy kit szeretek és kit nem, szóval vigyázz - finoman megérintettem a vállait majd a kezeim lejjebb csúsztak, akaratlanul is felfedezték hátának vonalait. Nem akartam így reagálni, de már rég nem az agyam irányította a dolgokat, mozdulataim, ösztönszerűek voltak.
- Hát rengeteg zöldség van itt. Például, te is - nevettem el magam, szájam sarkában egy csinos gödörke éktelenkedett, vonásaim a fiú közelében szinte teljesen megszelídültek. A kissé csapongó, szeszélyes, vad kislányka egyre jobban kezdett feloldódni.
- Kezdd mondjuk a sárgarépával - ismét közelebb léptem hozzá, hogy a szükséges dolgokat odavigyem, hiszen ezt így szokás. Hogyan is kényszeríthetném munkára, ha nem adok neki eszközöket?
Hozzászólásai ebben a témában

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék