36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 6. 23:21 | Link

Ruarc L. Mornien


Egy árnyék lép ki az iskolából. Talán semmi dolga sincsen - a szabadba érve körülnéz, s kezeit zsebre vágja; a sötét lassan beteríti alakját, az égre húzódik, s a kékkel elegyedve szürkét alkot. A sziluett keze felemelkedik, s hosszú, göndör hajába túr, mikor ismét balra tekint.
Pár pillanat erejéig mozdulatlanság ül az árnyra, majd lassan megmoccan, s lába felemelkedik - egyik a másik után, lépkedni kezd, maga mögött hagyva a fölé tornyosuló kastélyt, s menet közben felhúzza kék kapucniját. Talán semmi dolga sincsen. A maga halk lépteivel, feltűnés nélkül halad, s lassan a rétre ér. A fűszálak mintha meg sem éreznék jelenlétét; nem hajolnak el félve léptei elől, csupán cipője alatt lapulnak le... mikor már késő.
Az árnyék - nevezzük Allannek - ismét körbetekint, mintha keresne valamit. Már a rét közepén jár, s barna szemeit (melyek a félhomályban épphogy csak látszanak) végigfuttatja a fákon, talán alakok után kutatva, talán csak lustán szemlélődve.
Hirtelen változtat irányt, nem várt módon kanyarodik le az erdő széle felé, miközben a kis vadőrlakon is végignéz, méregeti, mintha csak célja lenne vele... aztán tekintete elkalandozik, egy kicsit jobbra tart, mintha csak egyenesen az erdő felé igyekezne.
A fák közé lép, s rögtön leül az egyik legszélső törzs tövébe. Jobbra tekint, majd pulcsija zsebébe mélyeszti kezeit.
Az évnyitón voltak hívatlan vendégek is - pár minisztériumi felügyelő, akik arra voltak hivatottak, hogy megkeserítsék mindenki életét. Colton, bár nem volt szokása különösképpen foglalkozni a körülötte történő eseményekkel, nem volt boldog a hivatali szervek megjelenésétől. Arca emiatt sem tükrözött túl sok érzelmet érkezte óta - talán pár biccentésen kívül alig kommunikált a külvilággal. Elvégre, hol érdekli őt a külvilág.
Pár perc etelik el, amíg ő csak tétlenül ül, távol a vadőrlak ablakából a fűre vetődő fénycsóvától. S mikor megbizonyosodott róla, hogy valóban nem jár senki a közelben, zsebeiből előhúz egy doboz cigarettát, melyből alig hiányzik pár szál, s egy öngyújtót. Kattanás hatol az éjszaka csendjébe, s nem sokkal később már ég a rúd vége, Allan pedig mérgező füstöt fújt ki, majd elrejti az égő pontot a kíváncsiskodók szeme elől.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. április 9. 12:13 | Link

Gondolataim kolibriként verdeső, surrogó szárnyakon cikáztak előttem, ahányszor megpróbáltam lehunyni a szemem. A sötétség nem tudta leplezni előlem ennek a helynek idegenségét, a falak láthatatlanul is tovább visszhangozták, amit tíz és száz és ezer szag, nesz, élő és élettelen duruzsolt szüntelen fülembe. Idegen vagyok, idegen leszek és idegenek maradnak ők mind, mert az otthonom nem egy hely, nem egy pont a térképen, hanem egy dallam, aminek hangjai úgy kúsznak be álmaimba, ahogy az öreg könyvek illata lapul a susogó lapok csendjébe. A színek felüvöltöttek és egymást hajszolva, vonyítva űzték a gondolataim, egyenként rántva le s tépve szét őket, egyiket a másik után, míg nem maradt semmi, ami megtarthatott volna. Nem nyughattam, nem ülhettem, nem volt maradásom, Rohantam, de repülni vágytam, akár azonnal lehányni magamról ezt a testnek csúfolt ember-gúnyát, hogy ne húzhasson többé a földre, ne állhassa utam.

A sötéten át rohanó alakot nem kísérte fény, méretét meghazudtoló gyorsasággal tört magának utat, hátán alig közepes batyujával. Inkább a zörgés árulta el, semmint lépteinek dobbanása, annyira könnyű - talán ha egyszer igazán nekirugaszkodna, tényleg felkapná a szél és nem is érne többet földet. A hideg sem éri utol, nem érzi és nem foghatja őt vissza, túl erősen hajtja most a kell. A levegője fogy el, az kényszeríti, nyelőcsövét égetve, megállásra. Nincs szokva ilyen erőfeszítéshez, sem tempóhoz, tagjai remegéssel tiltakoznak mindaz ellen, amit rájuk sem hederítve akar kicsikarni belőlük.


Még sosem éreztem, hogy menekülni akarnék.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 9. 16:32 | Link

Ruarc L. Mornien


Szeme követi a füstöt, mely alaktalanul kavarog fölötte, a fák ágait szürke fátyolként takarva előle. A csend vészterhesen ül köré, s eleven takaróként zárja el a külvilágtól; most senki sem látja, ő sem lát senkit. Nyel egyet, aztán ismét a füstre ugrik a tekintete, elcsigázottan mozognak szemgolyói, íriszei apró, fölösleges mozdulatokat tesznek, ahogy kutatják a kinti világot - ami már nem mögöttük van.
Zörgést hall, hát kelletlenül oldalra fordítja a fejét; keze, melynek ujjai közt ott van a cigaretta, a térdéről a törzse mellé hanyatlik, az égő rudat ismét eltakarja a növényzet. Allan figyelme egy szinte rikítóan fehér hajra terelődik, egy alakra, aki nincs túl messze tőle, de kifejezetten közel sem. Megállt. Eddig rohant.
Mintha egy képet látna, szemügyre veszi a fehér árnyékot. Hosszú, nagy és lógó ruhák, s ő észrevétlenül előredől, hogy szemeit meresztve jobban lásson. Finom, az esti szélben megrezzenő hófehér hajszálak, melyeket mintha felhőkből szőttek volna - könnyű és törékeny, talán az Éjszaka lányainak ujjai érintették s gondozták. Mintha sorsok darabkái lennének; mindegyik más, s mégis egy egésszé összeálló, sok élet töredékeként alkot védelmet egy elmeközpont köré. Megcsillan rajta a holdfény. Jövevény, ez a legjobb szó, ami illik rá - nézi a Jövevényt, végigméri. Alig látszik belőle valami.
Liheg, ezt is látja. A mellkasa emelkedése és süllyedése alig-alig észrevehető a sok réteg miatt, de mégis; valami látható belőle. Mintha egy tünemény lenne, s mégis lélegzik - él. Ez valaki. Egy élő alak, akiben ugyanúgy megannyi világ és történet húzódik.
Már nem csicseregnek a madarak. Az esti erdő visszhangjai vetülnek ki a földre, elárasztva mindent; alattomosan szivárognak, s lassan hívnak magukhoz minden idetévedőt.
Allan felszisszen. A cigaretta hamuja a karjára esett, s apró sebet ejtett a bőrén. Pulcsija ujját letűrve emeli tekintetét ismét a fehér hajszálakra és az alakra. Mintha egy festményt látna, mely kilépett az őt bezáró keretek közül; teste már kikopott, az ecsetvonalak lassan belevesznek a homályba, eltűnnek. Mintha egy régi kéz utolsó hagyatékaként vált volna ki a vászonból, s mégis olyan vékony maradt - mint egy papírlap.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. április 14. 23:27 | Link

Fájdalmasan tudatában vagyok önnön gyengeségemnek, kiszolgáltatottságomnak és annak, hogy sosem leszek képes egyszerűen beolvadni. Tudom, hogy megfogadtam, hogy nem adom meg magam, hogy harcolni fogok és kiállom a próbád. Minden hajnallal erőtlenebbnek érzem magam. Hiába, a szavak csak szavak és ha sokat forgatja az ember a szájában őket, elkopnak, felőrlődnek és a homokszemek lassan összekaristolják az emlékeket, de minden éjjel egyre több a homok, egyre több a kavargás és egyre kevésbé kapok levegőt. Megfojt ez az örökös zaj, ricsajba fulladnak a gondolataim és csak távolabb és távolabb sodródom mindentől, mert nincs mibe kapaszkodnom. Rettegek tőle, hogy kikopsz elmémből te is, hogy ledarál a bensőmben kattogó gépezet, ami könyörtelenül méri az időt, minden pillanatot, amit egymástól távol töltünk. Még eremben lüktetnek színeid, még érzem tenyered nyomát bőrömön, még magamhoz szorítom a dallamod elalvás előtt. De már halványodsz, illatod csak álmaim közt bír meglapulni, s hangod is tompul, ahogy túlharsogja száz meg száz élő lármája.

A kapucni lecsúszott a fejéről, fedetlenül hagyva haját és arcát, ijesztő kontrasztot adva kísértetiesen derengő alakjának - mintha egy álarc lebegne a sötétben, mely levegő után kapkodva, vakon meredt maga elé. Görnyedten térdére támaszkodott, mellkasára szorítva egyik kezét, de arcát a Hold felé emelte, szinte sütkérezve a hideg fényben. Megmagyarázhatatlan szorongás, szinte űzöttség tükröződött vonásain, fura vágyódással keveredve.
Hirtelen rugaszkodott neki ismét - csak egy halk dobbanás, mintha valaki szíve eltévesztette volna az ütemet, s úgy iramlik tova a sötétben, mint lidércfény illan. Szikár alakja szilaj iramot diktál, ahogy a belső kell elsodorja a test által állított gátakat, legalább ideiglenesen szélsebesen falva a távot. A ruha ujjából elővillannak hófehér kezei, ahogy tárt karral rohan a lejtőn, lépései közt alig érinti a földet, mint a felszállni készülő madarak, inkább csak borzolja a felszínt. Nem hallani, hogy kiáltozik, s hogy a név visszhangjai mutatják neki az utat, nem a holdfény.


Te mit tennél a helyemben?
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 17. 22:02 | Link

Ruarc L. Mornien


Az arckifejezését nem látja, de ez a jelenség, ami szinte lebeg a dombon, még gondolatait is csendre inti. Mintha egy ecset hirtelen húzna be egy vonást egy gondosan sötétre festett vászonra. Szinte látja is maga előtt, ahogy ez megtörténik; majdnem hallja az eszköz sercegését, s kezében egy pillanatra megérzi a fanyelet.
Az idő, ha eddig meg is fagyott, hirtelen indul neki, mikor az alak megmozdul, kitárt karokkal kezd rohanni lefelé, Cole pedig (oda sem nézve) nyomja el cigarettáját. A hófehér kezeket nézi, az egyre közeledő arcot.
Egy pillanat alatt áll fel, de a két kéz, a fej és a nyak még nem ért az erdő széléhez. Cole még a sötétben áll, ruhái nem rikítanak ki a fák közül. Aztán kilép onnan, talán egy kicsit önző, mert meg akarja zavarni ezt a különös embert az önfeledtségben, mert egyszerűen tudni akarja, hogy ez csak egy vízió-e, vagy tényleg létezik. Az esti homályban, ahogy a Hold húzódik az égen, olyan valószerűtlennek tűnik az alak...
És ha csak a képzelete szüleménye is lenne; tudni akarja, hogyan viselkedik.
Tehát kilép a fényre. Kezeit már zsebre vágta, így sétál a fiúval szemben, aztán tétován áll meg.
- Hé! - mondja, vagy inkább kiáltja kifejezéstelen arccal (hiszen a fiú még mindig nincs túl közel), de ekkor még tulajdonképpen nem döntötte el, mit is szeretne mondani. Tudja, hogy semmi köze sincsen hozzá, hova rohan, miért, vagy hogy ki ő egyáltalán, mégis foglalkoztatja a kérdés; annyi minden mellett haladt el idáig, annyira nem érdekelte itt semmi, ez a jelenség most mégis megfogta. Különlegesnek tűnik neki.
- Hová mész? - kérdi végül, mert megállapítja, hogy ebben az időpontban, sötétedés után reális megkérdezni, hogy mégis merre tart. Igaz, Colet általában nem érdekli, ha valaki este be akar merészkedni mindenféle veszélyes lényekkel teli helyre, de ezt az emberek nem tudják, ez pedig előnyére válhat néha.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. május 3. 02:12 | Link

Hadat üzentem
mellemben harci dob -
csak tudnám, kinek.


Az az egyetlen szó a torkánál fogva ragadja meg és rántja a földre - úgy szegi reptét, ahogy a sólyom töri ki egyetlen rúgással áldozata nyakát.

Egyetlen botlás elég hozzá, hogy elvágódjon, az ismeretlen lábai elé csúszva-gurulva, s még ha össze is húzza magát, ösztönszerűen igyekezve fejét védeni, vajmi keveset tompít az esésen. Pár pillanatnyi néma kábultság ékelődik az események közé, míg az izmok a csontokat mardossák és a vér alattomosan szivárogni kezd. Él. Lélegzik. A teste teszi a dolgát.

Ebben a pillanatban összetört az összes kép és álom, az összes hang és nesz és apró zörej, amit Rólad dédelgettem, épp, mikor ujjam hegyén éreztem már őket, amikor már majdnem elértelek... vagy azt hittem, ha kitörök a falak mögül, egyenest Feléd futok. Azt akartam, hogy ott légy az út végén, hogy a dallam, ami még bennem lüktet, ott dobban majd ismét tenyerem alatt, míg toll-puha csend ölel körül, mint a sűrű hóesés, elrejtve a világ elől. Miért? Tudnod kellett, mit, mennyit jelentesz számomra, mennyire összefonódtunk - vagy csak én éreztem? Hinni akarok benned, mert ki másban hihetnék, de egyedül hagytál és a magány kérdéseket szegez nekem, amikre nincsenek válaszaim, hát a sajátjait adja a számba.

A kérdés téríti magához, azonban a válasz egyetlen elnyújtott, artikulálatlan fájdalomsikoly csak, melyben nem is annyira az imént elszenvedett sérülések kínja, hanem valami ettől nehezebben felszínre szaggatott lüktet. A hang mintha nem is emberi lenne, sokkal inkább emlékeztet egy sebzett vad üvöltésére, s ijesztő hirtelenséggel megy át morgásba - ha nem látszana, milyen apró valójában a fiú, óriási állatot sejtetne. A másik jobban teszi, ha nem mozdul, mert bármiféle közeledésre a morgás mélyül és fenyegetőbbé válik, annak ellenére, hogy a jelenés néhány próbálkozás után kénytelen letenni arról, hogy felálljon a földről, mert nem tartják meg a lábai.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 18:29 | Link

Ruarc L. Mornien
There is a song
You're trembling to its tune
At the request of the moon;


Nem számít semmire - egyszerűen megszólal, nem gondolkodik el előtte különösképpen. A jelenés elbukik előtte. Látja guruló alakját, kezeket, fejet, ahogy a kissé sáros földhöz érnek, s csak figyeli, majd tesz egy tétova lépést, mielőtt a fiú megérkezne elé.
Ekkor pedig fájdalomsikoly hasít bele a levegőbe. Colton összerezzen, s kezei törzse elé rándulnak, mintha attól tartana, valami közeledik felé. Morgást hall, lenéz, egyértelműen a fiú felől jön. A fehér, világító bőrről vörös rikít, Allan pupillái pedig hangyányit kitágulnak.
Lehajolna, de a morgás erősödik, hát mégse teszi; de kétség sem fér hozzá, hogy meglepődött, és egyáltalán nem érti, hogy mi a fene történik. Az égre pillant, s félholddal találkozik a tekintete.
Tudja, hogy amit legszívesebben csinálna ebben a helyzetben, jobbjára semmi eredményre sem vezetne, sőt, kegyetlenség is lenne, úgyhogy inkább más opciót keres, igaz, ő az emberekhez a legkevésbé sem ért. Megköszörüli a torkát, mielőtt megszólal.
- Nem akarlak bántani. - mondja halkan (már amennyire érdes hangján ez lehetséges volt), mert már nem kell hangosan beszélnie, hiszen az illető itt van a lábai előtt. - Felsegítenélek.
Ő egyáltalán nem az a fajta, aki arról érdeklődne, hogy mi is történt tulajdonképpen az előbb. Inkább csak kifejezetten lassan közelít, apránként hajol le, bár egy kissé hátrébb lép - éppen annyira, hogy mikor letérdel a földre, meglegyen köztük egy bizonyos távolság, de esetleg segíteni is tudjon, ha úgy alakul.
Szólnia kéne valakinek, ez jut eszébe, s az órájára pillant. Normál esetben lenne még fél órája, hogy visszaérjen a pincébe. Mindegy, ez mellékes információ, inkább ismét lassan nyúl a fiú felé, figyelve, hogy mennyire morog az illető (morog... ezt azért nehéz egy kissé megértenie), s ha a hang vadállati minőségbe emelkedik, azaz "leharapom a karod" szinten van, talán csak akkor húzza vissza a kezét.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. május 11. 02:22 | Link

Az érzés előbb majd' szétvetett, üvöltenem kellett, süket füleknek feszülve, utat törve-tépve indulataimnak, amíg a hangok, mint a falat kaparó körmök, vérezni nem kezdtek. A futás, a zuhanás, a sérülés és ez együtt kavarogtak, darabokat szaggatva ki belőlem, ízekre marcangolták gondolataimat.

Ahogy az ismeretlen visszavonul, kellő távolságot hagyva köztük, a morgás morajlássá halkul, bár nem hallgat el teljesen. A fehér alak az egyik karját magához szorítva kuporog, nem villantva ki fogait, de evidensen vicsorra ránduló vonásai elárulják. Mindezek ellenére nem néz a másik szemébe - bár arcát felé fordítja, sokkal inkább mintha átnézne rajta, valahova a másikon túlra révedő tekintettel. Aztán újabb kísérletet tesz rá, hogy felálljon és a hangja kínlódó zihálásba fullad, ahogy lába újfent megtagadja tőle az együttműködést, halk, szánalmas nyüsszenést erőszakolva ki belőle a fájdalommal.

A hangja, mint a fakéreg - tapintása nyers, érdes, mégis kellemes, arra csábítja az embert, hogy ujjaival kövesse repedéseit és megcirógassa titokzatos mintáit. Keserédes, telt és sötét, a szájpadlásomhoz tapad és önkéntelenül nedvesítem meg ajkaim. S mindennek felszíne alatt ott lüktet égig nyújtózkodó lénye, másik dallamának holdfényként alácsorduló, cseppenként hulló hangjai. Lehunytam a szemem, megmártózva a köztünk hullámzó csöndben. A szavak visszhangja finoman simult a többi közé, összecsendültek velük. Egy leheletnyi disszonancia, apró emberi hiba, kis gyarlóság bujkált még, de engedtem kisiklani ujjaim közül.

Nem úgy tűnt, mintha sietne a válasszal - Cole már guggolt, mire egyáltalán mozdult, jelét adva, hogy hallotta és értette, hogy hozzá szóltak. Az alak hirtelen kisebbnek és kevésbé fenyegetőnek tűnt, mozdulatai pedig lassúak, nyugodtak, magabiztosak lettek. Hogy ösztönösen vagy megfontolásból cselekedett így, jelenleg nem számított, csak a kisugárzása és a hangja. Nincs morgás, de hosszú pillanatokig megmarad még Ru feszültsége, mint aki minden másodpercben támadásra számít. A sérült állatok veszedelmesebbek a jó erőben lévő, egészséges társaiknál, mert ha nem futhatnak el, körömszakadtáig harcolnak és pontosan ez rezdült még épp inaiban.
Egyetlen rossz mozdulat. Egyetlen hirtelen rezzenés.  
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 3. 19:44 | Link

Ruarc L. Mornien


Lassan mozdul, nyugodtan. Bár fogalma sincs az emberi érzelmekről, főleg nem másokéról, valahol mélyen talán tudja, hogy a nyugalom lehet a legcélravezetőbb lelkiállapot - igaz, ő mindig nyugodt. Szinte halálos nyugalom, sokszor érdektelenség lengi körbe. Ennek a nyugalomnak, az érdeklődésnek és az érdektelenségnek, a szépségnek a furcsa elegye keveredik most benne, ahogy lehajol, s hallja, hogy a morgás lassan elül.
Kapucnija lecsúszik a fejéről, így nézi az ismeretlen alakot; földön fekvő, vérző alakja rikít a sötétben.
Nem mond semmit, Colton pedig nem kifejezetten beszédes fajta. Ahogy a fiú felnéz rá, látja, hogy tekintete a semmibe réved, szemei furcsák, már amennyire a sötétben látja. És mégis, talán elég közel van ahhoz, hogy lássa a sötét szempárt; fénytelen. Talán csak az este miatt.
Furcsa. Mintha az alak érinthetetlen lenne - Allan valahol nem hiszi, hogy ezt a furcsa jelenést érinteni lehet, hogy a bőre bőrrel fog találkozni. Kezét mégis kinyújtja, lassan, de biztosan mozdulva. Pont, mint amikor a húgát segítette fel régebben, amikor kicsi volt. Lassan. Biztonságosan.
És mégis megérzi a másikat a tenyere alatt. Nem riad vissza; hozzáér, de nem túl erősen. Megfordítja őt, hogy mellkasa az ég felé nézzen, hogy utána majd könnyebb legyen felülnie; aztán fölé lép, ezt is lassan teszi, és kezét nyújtja az idegen felé.
- Come on. - dörmögi halkan, valamiért úgy gondolja, jobb, ha az anyanyelvén szólal meg, bár ezen igazán nem csodálkozhatunk, hiszen gyakran beszél angolul. Tenyere felfelé fordul, mindkettő a fiú előtt van, rá bízva a döntést. Allan tudta, hogy ha egy kicsit is erősebben érne hozzá a fehér alakhoz, összeporladna a kezei közt, mint egy halott lepke váza - vigyázni kell rá.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. június 23. 22:24 | Link

Jóleső a csend, amiben lassan elülnek az előbb kavart hullámok, a pillanatnyi mozdulatlanság - a másik nyugalma esélyt ad, hogy én is visszanyerhessem sajátom, bár mint annyiszor, valahol belül tovább remegek. A torkom összeszorul, gyorsan, sekélyen lélegzem, dallam és visszhangok után kutatva. Nem tudok, nem szabad csak a felszínnek hinnem, hiába is diktálná a józan ész, hogy nincs választásom, nincs menekvésem.

A mozdulat óvatos, vagy még inkább, vigyázó - Ru feszültsége ugyan megmarad, de némán tűri, hogy segítenek neki, mert az ismeretlenben sem rosszindulatot, sem hátsó szándékot nem érez. Igaz, minden más is halványabb a szokásosnál, azonban messze nem az a kísértetszerű, foszlányokon átderengő valami, amivel egy fedél alatt kénytelen élni. Colenak nem kell erőlködnie, a fiú pehelykönnyű, szinte rendellenesen az - ki is látná a vastag ruhák rétegei alatt? Sosem öltözik mások előtt, zavarják az idegen tekintetek, amik szinte tapogatják, valahányszor fehérsége megakasztja valaki pillantását.
Lassan fogadja el a feléje nyújtott kezeket - nem tétovázás ez, a másik ujjain és tenyerén végigsikló ujjbegyei olvasnak, belelapoznak Cole életébe, megpróbálva morzsákat csipegetni fel történetéből. Apró egyenetlenségeket, érdes bütyköket és sima hajlatokat, ráncokat és alattuk meg-megfeszülő inakat... Az ismeretlen bőrét vékony, halovány hegek tarkítják, szemnek láthatatlan pókhálóként feszülve - ahogy megrántja a szálakat, emlékeket ébreszt fel szendergésükből. Az érzés leginkább olyan, mint az ökörnyál, mindketten megpróbálják az arcukról letörölni a ragacsos, kellemetlen, makacs utóérzését egy régi históriának, mint az ósdi könyvek lapjai közül felröppenő, torkot kaparó porfelhőt, kiköhögni. Eztán elkerüli a karcokat, a tenyerének vonalait követve tovább, mintha a fiú sorsában is olvasni akarna, végül a csuklójától visszafordul, hogy megkapaszkodjon. A koszos és véres kéz meglepő erővel tartja, várva a másik következő lépését.
- A pillangók szárnya, alighogy megszárad, már halott. Ha megsérted, nem vérzik, nem gyógyul.-*A hang halk, meglepően mély és ha kicsit rekedtes is az előbbiektől, karcai alatt bársonypuha. Furcsa, hogy üres, száraz vázhoz hasonlítsák, a gondolat ott percegett tovább az övéi közt, választ keresve miértjére.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. június 24. 01:56
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 25. 02:13 | Link

Ruarc L. Mornien


Különös érzés lengi körbe, mikor az előtte lévőre néz. Neki nem jók a megérzései azzal kapcsolatban, hogy mások mit érezhetnek - ő inkább hangulatokat sejt meg, színeket. A fiúról itt előtte a mélyzöld jut eszébe, a sötét erdő színe, ahová menekülni szokás; biztos csak azért, mert ezt tette ő is... s talán mind a ketten. Az érdektelenség feszítő burka miatt menekülhetett ide Colton, talán remélte is, hogy lesz itt valaki, pont úgy, mint a Roxfortos évei alatt az a bizonyos illető, aki olyan nagy hatással volt rá. És talált itt valakit.
Előrenyújtja mindkét kezét, de nem egy határozott érintéssel találkozik. A fiú fehér ujjai a bőrén játszanak, ettől talán kissé feszült lesz, de erősebb benne a meglepettség és a csodálkozás. Halványan eszébe is jut egy emlék egy másik illetőről - a Loottal való utolsó találkozásának emléke, mikor kezet fogtak. Annál érdekesebb kézfogása sosem volt azelőtt. Hisz a fiú is ugyanígy, lassan húzta el a kezét, közben a szemébe nézett, próbálván elfelejteni, honnan is ismerik egymást.
Enyhén megrázta a fejét, addigra a fiú végzett is a mozdulattal. A sötétzöld immár feketébe váltott, valamiért arany porfesték vegyült hozzá. Füstös, ködös és furcsa. Colton keze ebben a pillanatban talán kissé meg is remeg.
Már húzná fel, s egyidejűleg feltenné a kérdést hogy "miért morogtál?", amikor is a másik megszólal. Szemei nagyobbra nyílnak, úgy pillant előre a sötétbe. Mivel állna szemben? Mire képes ez a fiú? A szinte csontvázszerű lény előtte képes érzékelni a képzettársításait? Mintha a pillangó berepült volna a fülén keresztül a fejéig, s megállapodott volna az agyán, mintha lábait a szöveteken pihentetné, s tökéletesen elférne a koponyájában, annak ellenére, hogy nem egy kis méretű lepkéről beszélünk.
- Hogyan...? - kérdezi halkan, miközben segít felállni a másiknak, és felhúzza a földről. Vagy csak ráhibázott volna? Lehet, hogy... csak véletlenszerűen mondott valamit? Biztosan nem.
Mégis, miközben szinte gépiesen húzza fel a másikat, egy pillanatra egy vérző szárnyú pillangó képe úszik a lelki szemei elé.
- Te... - eléggé hülyének érzi magát. Aprót sóhajt, legszívesebben ismét rágyújtana, pedig az imént nyomta el a cigarettáját. - Te tudtad, mire gondolok? - kérdi meg végül, hiszen miért is jegyezne meg valaki csak így egy dolgot a pillangók szárnyáról? Igaz, Allan eddigre már ismét rájön arra, hogy amennyiben nem is igaz ez a feltételezés, akkor sem kell arra számítania, hogy idiótának nézik, hiszen ebben a világban gyakorlatilag bármi előfordulhat.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 9. 23:10 | Link


Különös, sosem találkozó világok metszéspontjává vált a pillanat. Nem mintha nem láttam volna színeket, de a sok fénytől minden kopottnak, haloványnak tetszett, napszemüveg mögött pedig szépiában úszott minden. Hiábavaló próbálkozásnak ítéltem, ahogy árnyalatot keresett számomra - tudtam, hogy nincs valódi színem, csak a fények és árnyak kölcsönöznek nekem - de nem tettem szóvá. Nem értené, én pedig nem tudom megmutatni, milyen vagyok valójában.
 
Hagyja, hogy felhúzzák, lehetőleg egyáltalán nem helyezve súlyt a sérült lábára, bár nem egyszerű megőriznie egyensúlyát - a kezek türelmesek, biztosan tartják még akkor is, amikor Allan lénye belül megremeg. Ruarc csak azért nem ismétli meg a mondandóját, mert pontosan érzékeli a másik meglepetését és még azelőtt tudja, milyen kérdés következik, mielőtt Colton szavakká formálhatná. Talán jó lenne habozni, számításba venni a helyzetet és a körülményeket, a Rellonos könnyen megjósolható reakcióját és annak következményeit, Ru mégis azonnal felel.*
- Hallom, ami a fejedben csapong, faltól-falig verődve.-*A hangsúly semleges, semmiféle ítéletet nem mond a másik felett, egyszerűen közli csak vele a tényt. Közben elengedi Colton kezét, hogy egy cseppet sem leplezett mozdulattal ruhájába törölje a tenyerét - túlságosan viszolyog a zsírtól és izzadtságtól, ami rátapadt, semhogy sokáig bírja az ilyen közvetlen kontaktust. Egyébként nem mozdul, csak támasz után tapogatózik, míg nem talál egy fatörzset, hogy nekidőlve legalább részben tehermentesítse ép lábát. Vár.

Gondolatok és emléktöredékek visszhangjai, kusza asszociációk és füstként kígyózó benyomások. Volt valami lenyűgöző abban, ahogy az embereken át találkozom csak tükörképemmel, azzal, amit és ahogy ők láttak belőlem. Ugyanakkor mindig volt benne valami hátborzongató is, valami iszonytatóan idegen és torz.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. július 13. 18:48 | Link

Törött szárnyú pillangó


Amint felhúzta, meghallja a másik hangját. S ahogy az lenni szokott - ha úgy érzed, hogy valaki hallja a gondolataid, rögtön eszedbe jutnak a rejtegetett emlékeid, a titkaid, azok a dolgok, melyeket sosem adnál ki a külvilág számára. Így van ezzel Colton is; egy fekete férfi idéződik lelki szemei elé, amint közelít hozzá.
Automatikusan hátralép, mintha csak az emléktől védené magát. Eddig a távolba révedt, s most újra kell fókuszálnia, hogy bemérje a fehér jelenséget maga előtt, aki idő közben rátalált egy fára, s annak támaszkodik. Ereiben szétárad múltjának hangulata. Hideg, esős, szeles és hangos. Szinte érzi bőrén azokat az érintéseket, melyeket minden erővel el kéne felejtenie. Ijedtséget érez. Érezne? Meglepetten ismeri fel a görcsöt a hasában, mely' pulzálva löki tovább a vérét.
Hát érez. A lelke, ezen belül érzelmei valamiért mindig ugyanúgy manifesztálódott lelki szemei előtt - egy vastag, tömör, fémes falként, melyek mögött halvány érzetek húzódnak meg. Egy ajtó is van ezen a fémkockán, mely sosem tárul ki önszántából - s most a réseken mintha kifolyt volna valami, ezek a túláradó érzések. Nem csak érzések, nem is érzetek - érzelmek.
Ismét hátrébb lép. Joe alakja erősen körvonalazódik előtte.
Ajka elnyílik, majd megfordul, s elindul a kastély felé.
- Visszatalálsz - mondja még utoljára, majd gyorslépésben gyalogol fel a robosztus épülethez. Szenvtelen arccal néz előre, miközben szinte menetel, megannyi gondolat húzódik most meg a fejében. Szinte rögtön csillapodnak az érzelmei, ahogy egyre távolabb ér a furcsa jelenségtől. Hallja a fű neszét a talpa alatt, figyeli az egyre inkább növekvő iskolát, a tornyokat, melyek ablakai néhol világítanak. Mintha csak az angliai otthonát nézné. Sötét fátyol ereszkedik mindenre, ami körülveszi, mikor belép a bejárati csarnokba.
Egy ideig talán most semmi sem lesz szép.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 10. 23:49 | Link

Sosem hittem igazán a nevek köré szőtt babonás dolgokban, de néha elgondolkodtatott, milyen különösek is a világ átláthatatlan összefüggései. A szüleim - lehetőségeikhez mérten - jó nevet kerestek és valószínűleg nagy hangom miatt választották nekem a Ruarcot, mely egyébként sosem illett volna egy olyan parányi és gyenge lényhez, amilyen mindig is voltam. Azt nem sejthették, hogy bár az évekkel sem erősebb, sem nagyobb nem lettem, mégis a névhez hűen söprök keresztül mások lelkén. Az idegen is ezt érezte - mintha megnyílt volna felette az ég, hirtelen nyakába zúdult minden és ösztönösen menekült; előlem, pedig a vihar benne tombolt. Ami még különösebb, hogy a vihart egy pillangó szárnyának rezzenése kavarta.

Meg sem próbálta megállítani az idegent, s bár mozdulatlansága közönynek hathatott, csupán a megszokás telepedett rá, nem a nyugalom. Mindig ez történt, s ha nem verték vagy átkozták meg, tulajdonképpen örülhetett, még ha messze is állt ettől. Ahogy Allan léptei elhaltak és minden mozgás megszűnt, fejét a törzsnek támasztva gondolkodott, mérlegelve, vajon képes lenne-e fától fáig araszolva visszatérni a kastélyba, nemleges válaszig jutva, amint lába már az alig terheléstől is remegni kezdett. Nem maradt igazán választása - útba kellett ejtenie Radúz kunyhóját és segítséget kérni a vadőrtől, mert gyógyító nélkül hetekre ágynyugalomra kárhoztatná a sérülés, neki viszont semmiképp sem volt ennyi ideje. Colton azonban elég gondolkodnivalót szolgáltatott, hogy elterelhesse gondolatait a fájdalomról, amint nekivágott rövid, ám annál keservesebb útjának. Az erdő apránként újra álomba merült, neszei álmos szuszogássá halkultak és találkozásuk egyetlen bizonyítéka egy kihűlt cigarettacsikk maradt.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék