36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. augusztus 20. 22:53 | Link

Radúz
Ruha | Aug. 20

Dinnye! A szőke imádja a gyümölcsöt, méghozzá az ilyeneket, amiket nem lehet egész évben kapni, csak az egyik időszakában. Azaz a kedvencei közé tartozik, a megy, a narancs, az ananász és a dinnye. Minél több van belőle, annál jobb, főleg, ha olyan édes, mint a méz. Régebben sokszor csinálták azt a bátyjával, hogy, ha elfogyott a dinnye, akkor elkérték a héját és nyaralások alkalmával a tavakban vízre engedték. Csináltak hozzá vitorlát, meg a régi Barbiekat is beletették, de nem ment centiket sem a hajó, rögtön elsüllyedt. Ez valami fizikai dolog lehet.
Amint elolvasta, hogy lehet jönni, dinnyézni, nem gondolkozott sokat, inkább keresett valakit, akivel jól lakhat a nyalánkságokból, de senki nem jött. Úgy tűnik, a többiek rontani szeretik fogaikat a sok édességgel, vagy nem szeretik a dinnyét, de ez nem vette el a kedvét. Majd egyedül megeszi a hatalmas adagokat, vagy megkéri a vadőrt, hogy ebédeljen vele. Ugyanis a lány ebéd előtt pár perccel veszi észre a kiírást, és neki megfelel ez ebédre. Sietve szedi a lépteit, mintha valamiről lemaradna. Az ajtó elé lépve kifújja magát. Nem szereti a futást és nem is neki való, ezt a tevékenységet meghagyja a sportolóknak. A nagy faajtón megpróbál kopogni, viszont ez inkább hangzik az ajtó vizsgálatának, mert az ilyen vastag ajtókon nem hallatszik semmi. Lehet, hogy a vadőr nem is hallotta, esetleg éppen a kastélyban ebédel a többiekkel. A lány leül az ajtó elé, várva, hogy valaki jöjjön és ehessen vele a gyümölcsökből. Egy táborost dalt dúdol közben, ezzel hátha jobban telik az idő és elnyomja a hasa korgását. Nem kicsit éhes a lány, ma még alig evett egy keveset.
Hozzászólásai ebben a témában

Kafka Radúz Arvid
INAKTÍV


Ragúz
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 961
Írta: 2015. augusztus 23. 11:21 | Link

Katica

Radúz dinnyemániája egyáltalán nem újkeletű - világéletében rajongott érte, talán mert ha a magyar rokonokhoz látogattak, akkor minden nyáron ez volt a legfinomabb dolog, amiből gyomorrontásig habzsolta magát (a szilvás gombóc, gesztenyepüré, somlói galuska szentháromságával kiegészítve). Épp ezért határozta el, amikor ide költözött és felfedezte a jó karban lévő veteményest, hogy kiegészíti még egy darabkával, ahol dinnyést hoz létre (mint más gyümölcsöst), amit úgy fog gondozni, mint a szeme fényét. Ez az év igazából még kapóra is jött - alig maradt diák, aki esetleg vandálkodásra adta volna a fejét, az erdei népeket tudta, hogy tartsa távol és ideje is maradt bőven, hogy tutujgassa kedvenc kis zöldségeit, na meg a melegben gyönyörűen is fejlődtek. Talán kicsit túlságosan is.
Épp azzal foglalatoskodik, hogy megpróbálja kipecázni egyet az ormótlan jószágokból, amik most épp az előzőleg kisikált fürdőkádban terpeszkednek - jégkockákat bűvölt a vízbe, hogy ebben a hőségben üdítő legyen, azonban azzal nem számolt, hogy ennyire nehéz lesz kinavigálni. Miközben ő dinnyelogisztikázott, vért izzadva piszkálva kifelé a kiszemelt egyedet, kopogást hallott és Radúz koncentrációját ismerve könnyen megjósolható következménye lett ennek az aprócska, zavaró tényezőnek - mint a gazdája elé rohanó kutya, úgy csapott fel a jókedve, mert hát látogatólátogatólátogató, ami viszont azt jelentette, hogy a nagy nehezen kiemelt dinnye óriási loccsanással érkezett vissza a vízzel telt fürdőkádba és Archimédesz törvényének megfelelően kisebb tsunamit idézett elő. A hideg zuhany eléri, hogy némi pislogás után átértékelje a dolgokat és újratervezze ezt az egészet, egy pálcaintéssel feltörölve a csempéről a vizet, mielőtt - átmenetileg - feladná hadállását.
Kicsivel később nyílt az ajtó és megjelent benne a vadőr, aki úgy festett, mintha a bejárathoz menet átvágott volna egy kisebb tavon - lent csuromvíz, fent csontszáraz, de egyébként pont olyan barátságos, mint egy medencéből előcaplató új-funlandi.*
- Szia! Dinnyézni jöttél! Ugyeugyeugye?-*Már az ismeretlen mellett guggolt, mancsát kezét nyújtva (bár őnála sosem lehet tudni), hogy a hölgyre való tekintettel csak féladag lendülettel rázza meg - ugyan honnan is tudhatná, hogy az illem valójában azt diktálja, várja meg, míg a lány ajánlja ezt fel?*
- Radúz vagyok. Gyere csak be, elkélne kicsit a segítséged.
Hozzászólásai ebben a témában

Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. augusztus 24. 23:01 | Link

Radúz
Ruha | Aug. 20

Hangos kutyaugatás hallatszik a közelről, amit talán azt jelzi, hogy a vadőrbácsi a közelben van. A szőke lány, nem mert belépni engedély nélkül a házba, az nem lenne udvarias. Ha ilyet tenne, és a szülei megtudnák, nem lennének büszkék a lányukra, mert nem így nevelték. De nincs szükség ilyen akciókra, a vadőr kijön, és már szavait intézi a szőkéhez.
- Igenigenigen - válaszolja hasonló stílusban. Aztán eszébe jut, hogy nem köszönt és most biztos bunkónak gondolja a bácsi. Nem szeretné, ha ezek járnának valaki fejében, ha azt a nevet hallja Kovács Kata. Eddig nincs haragosa és most sincs. Utólag pótolja az elmaradott köszönést, bemutatkozással fűszerezve.
- Jó napot! Kata vagyok - fejben hozzáteszi, hogy van kólája, de a férfi furcsán nézhetne rá. Amikor belépett a "szobájába", ami nem az Ő szobája, ezzel a poénnal fogadták és azóta nem tudja kiverni a fejéből.
A bemutatkozás a másik féltől is megtörténik, bár nem látszik Katán, hogy csodálkozna. Még nem hallott ilyen névről, valami egzotikus lehet.
- Ha nem indiszkrét kérdés, megmondaná, hogy honnan ered a neve? - mindig arra nevelték, hogy ha valamire kíváncsi, kérdezze meg, de ne legyen tolakodó. Sok esetben azonban nem tudja, hogy mi számít annak és mi nem. Ez talán nem lehet az, sok ember tesz fel hasonló kérdéseket, és inkább erről beszéljenek, mint az időjárásról.
- Persze szívesen! És mit kellene segíteni? - válaszol mosolyogva, és közelebb lép a férfihez, hogy amiben kell, abban a segítségére lehessen. A ház elég szépen be van rendezve, a lány nem hitte volna, hogy egy vadőr lakása így nézhet ki.
- Mikor ehetünk dinnyét? - mind közül ez a legfontosabb kérdés, amit a lány hasának korgása kísér.

Hozzászólásai ebben a témában

Kafka Radúz Arvid
INAKTÍV


Ragúz
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 961
Írta: 2015. augusztus 24. 23:56 | Link

Katica

Dinnyetettestárs! Végre! Erre várt egész nap, amióta kitette - jókora, ákombákom betűivel - a hirdetést, úgyhogy most teljesen felvillanyozódik. Remélhetőleg indukált hiperaktivitása nem fogja perceken belül elüldözni látogatóját.*
- Ó, egy Katica!-*Radúz szemei szabályosan felragyognak - oda meg vissza van ezekért a pici, pöttyös bogárkákért és valamennyi névrokonukat is nagyon kedveli. Szépek meg hasznosak és aranyosak, mindig ott szorgoskodnak a veteményesben. Nem mintha a többi bogarat meg hat-nyolc-százlábút nem szeretné, dehogy - a szitakötők meg hangyalesők, fátyolkák meg minden ilyen izgő-mozgó csúszó-mászó szívesen látott vendég, csupán azokat tessékeli ki a kertjéből, amikből túl sok van. Egy-két fej káposztát szívesen feláldoz, hogy legyen pár pillangója, de mégsem nevelheti ő az összeset, akkor mit fog enni ő meg a gondozásában lévő állatok?
Kata kérdése cseppet sem bántja, sőt, errefelé már egész megszokta, hogy ezt a reakciót váltja ki az emberekből - a családja azon tagjai, akiknek meg magyar a keresztnevük, odahaza Csehországban magyarázzák folyton a bizonyítványukat.*
- Cseh. Mármint szláv. Azt jelenti, vidám.-*Az ilyenre mondják, hogy a neve a végzete, vagy valami ilyesmi. Mindenesetre, találóbbat nem is választhattak neki a szülei, akik valószínűleg puszta jóakaratból adtak neki ilyen pozitív nevet - és mint tudjuk, a pokolba vezető út is azzal van kikövezve. Mármint jóakarattal, bár az sem kizárt, hogy Radúz-féle emberekkel végeztették el a kulimunkát.*
- Amúgy nyugodtan tegezz! Nem eszem embert, meg nem is ásom el őket, csak egy kicsit sok a szőröm.-*Hogy a kettő között mi az összefüggés, örök rejtély, de Radúz roppant meggyőzően adja elő, hogy nem Tarzan és a Hegylakó szerelemgyereke, pusztán kicsit ápolatlan, de barátságos vadember. Ő legfeljebb a yeti szelíd, távoli rokona lehetne.*
- Hát ez az. A dinnyeevéshez kell a segítséged. Beszorult a kádba és egyedül marha nehéz kipiszkálni, úgyhogy remélem, jól megy neked a tárgymozgatás.-*Közben már tessékeli is a hölgyet a fürdőszobája felé, amiben a szivárvány színeiben játszó függöny mögött ott terpeszkednek az emlegetett zöldek, meg néhány kisebb sárga is - voltaképp a Levitát leszámítva valamilyen formában az összes ház képviselteti magát. Szörnyű diszkrimináció, jövőre szereznie kell valahonnan kék dinnyét. Mindenesetre, leguggol a kád mellé, hogy állát tenyerébe támasztva tanulmányozza kicsit a csata állását - az előzőt elvesztette, de a háború még nem dőlt el!*
- Mit szólnál, ha én emelném, te pedig forgatnád?-*Javasolja aztán, úgy ítélve meg, az előzőekben főleg az okozta a sün a ketrecben effektust, hogy egyszerre kellett minden irányba figyelnie. Kata segítségével azonban nem szenvedhet ismét vereséget, soha nem mosná le azt a szégyent, ha még így is kudarcot vallana!
Amennyiben a másik beleegyezik, pálcáját készenlétbe helyezve próbálja összehangolni a dolgokat.*
- Egy-két-há, emelem!-*Jelenti be, mintha épp műtőasztalra kellene átrakniuk egy súlyos beteget, miközben a dinnye enyhén mocorogni kezd - az Eridonos leányzón múlik, hogy úgy igazítsa a nem szerény méretű zöldséget, hogy az ki bírjon evickélni társai közül-alól és Radúz kijuttathassa a szárazföldre.
Hozzászólásai ebben a témában

Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. augusztus 25. 00:19 | Link

Radúz
Ruha | Aug. 20

Végre jöhet a finom dinnye, amit a lány annyira szeret. A férfi nem várat sokáig magára üdvözli is a lányt és ad neki egy aranyos becenevet. Lehet, hogy már hallotta ezt valahonnan, de nem biztos benne. Náluk maximum Katusnak szólították, az ehhez hasonló nevezések nem divatosak ott. A bátyjával találtak ki mindenféle megszólítást, de nekik titkos nyelvük is van, amit akkor használnak, ha az édesanyjuk haragszik rájuk és nem szeretnék, ha rájönne, min törik a fejüket.
A neves kérdés nem sérti meg a férfit, inkább készségesen válaszol. A szőke bólint egyet hallottakra. Nem gondolta volna, hogy onnan származik a név, inkább hitte románnak, vagy horvátnak, bár Csehország sincs túl messze.
- Az én nevem nem tudom mit jelent. Anyáék annyit mondtak, hogy valami szépen hangzót kerestek, a jelentését nem nézték meg - válaszolja. Radúzt lehet, hogy nem érdeklik ezek a dolgok, de az eridonos mindig kimondja, amire gondol. Ezt talán nem kéne, főleg, ha fura alakokkal van körülvéve. Nem mintha a szembenlévő az lenne, leginkább a falusiakban nem kéne annyira bíznia, hogy mindent elárul nekik. Azonban eddig is naiv volt, ezután nehéz lesz levetkőznie ezt a tulajdonságát.
- Nem is gondoltam, hogy ilyet csinál. Elnézést, csinálsz. Csak mindig arra tanítottak, hogy az idősebbekkel tiszteletben kell lenni - neveti el magát a mondottakra, majd magyarázkodik egy sort. Ezt csinálja, ha valami olyat tesz, vagy mond, amit mások kijavítanak.
A férfi tessékeli be a házba, a lány sietősre veszi a lépteit, mert úgy tűnik, fontos dologban kell segítenie, ami nem várhat. Bólogat, hogy megértette a feladatot, majd előveszi a pálcáját és a nagyméretű gyümölcsre szegezi.  Radúz visszaszámol, azonban Kata nem tudja melyik a legmegfelelőbb varázsige, nem volt még ideje gondolkodni. Ez az ötödik éve, amit tanulással tölt, de sosem volt gyors reakciója, ezzel a bátyja mindig kicselezi valamiben. Elkezd kutatni az emlékeiben, hol olvasott olyan bűbájt, amivel kiszedheti onnan a görögdinnyét. Pillanatok múlva beugrik egy varázslat, ami megfelelő. A szőke lány gyorsan elmormogja, hatása pedig nem marad el. A dinnye mozogni kezd, ezt követően pedig sikerül kivenni kádból.
- Segítsek emelni? - kérdezi még mindig a dinnyére emelve a pálcáját. Ha a férfi igennel válaszol, akkor segítségül kap egy "Vingardium Leviosát"-t, ha nem, akkor a szőkeség megvárja, míg leteszi. Szívesen segít bármiben, akár most, akár később, szereti megkönnyíteni az emberek életét.
- És most ehetjük a dinnyét? - csillan fel a szeme, a művelet befejezésekor. Kicsit türelmetlennek tűnhet, de az éhség hajtja.
Hozzászólásai ebben a témában

Kafka Radúz Arvid
INAKTÍV


Ragúz
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 961
Írta: 2015. augusztus 25. 01:42 | Link

Katica

- A Katica szép név.-*Helyesel, mert csak egyetérteni tud ezzel a választással .*- Csehül jelenthet napocskát is!-* Magyarázza lelkesen, bár a helyieknek valószínűleg nem igazán lenne kedvére a furcsa kiejtésű slunéčko, de ízlések és pofonok. Lehet, hogy Kata sem vágyott szlávból gyorstalpalóra, de Radúz szokás szerint nem veszi észre magát, amíg rá nem szólnak. Akkor persze megjegyzi, ki az, aki nem vágyik véletlenszerű vicces tényekre meg hirtelen eszébe ötlő bölcsességekre, bár az ilyen emberek mellett hajlamos feszengeni.*
- Idősebbel?-*Egy pillanatra csodálkozva néz Katára, majd körbe, mintha azt keresné, kire is gondol, mielőtt leesne neki a tantusz.*- Ja! Hogy én? Ugyan! Anyáék szerint sose nőttem ki a tizennégyet, úgyhogy csak a szakáll teszi. Bár a mentális szakáll valószínűleg nem öregít...vagy mégis?- *Nem, a közelebbi ismerősei valószínűleg egytől-egyig tisztában vannak vele, hogy Arvid kissé gyermeklelkű, vagy legalábbis nem szereti túl komolyan meg felnőttesen venni az olyan dolgokat, amiket nem muszáj. Mert van, amivel nem lehet szórakozni, de minden másból meg annyival jobb játékot csinálni...
Vendége közben engedelmesen követi a harcmezőre és szövetségeseként foglalja el helyét oldalán. Szerencsére nem sietnek, úgyhogy Kata segítsége egyáltalán nem késik el, közös erővel kiszabadítják álmaik édességét jeges börtönéből, bár amint kint van a kádból, a vadőr már egyedül is boldogul ormótlan teremtményével.*
- Á, az megy, csak a kiszedéssel volt gond. Nem akartam lekicsinyíteni, mert mindig attól tartok, hogy akkor veszít az ízéből.-*Ez valószínűleg nem így működik, de Radúz sosem szokott hozzá teljesen az ilyen tértrükközős varázslatokhoz, nem értette, hogyan zsugorodhatnak a tárgyak meg hogyan működnek a belül palota méretű szekrények és inkább nem is feszegette ezeket a titkokat. Közben a dinnyét a konyhába lebegtette, az asztalra helyezve, ami panaszosan megnyekken a súly alatt.*
- Vegyél kanalat, amíg én felvágom!-*Javasolta a vadőr, a szárító felé intve, majd egy nem szerény méretű kést ragadott fel a pultról - kisebbel valószínűleg esélye sem lett volna felszelni a dinnyét - hogy roppant teátrális mozdulattal le is döfje a zöldséget. Ahogy nekilátott, hogy félbe vágja, a héj jóízűen recsegett és kicsit meg is hasadt, annak jeleként, hogy finom érett a belseje. Amikor végre láthatóvá vált a bele, érett, mosolygóspiros hús kellette magát, sok pici fekete magocskával, olyan édes illattal, hogy menten összefutott a nyál a szájában.*
- Jó étvágyat!-*Konferálta fel minden további nélkül Radúz a dinnyét, az egyik kanalat elvéve a lánytól, nekifogott az evésnek, egyszerűen falatnyi darabokat kanyarítva magának. Jólesően beleborzongott a hidegségbe, de ebben a nyári kánikulában jobban esett, mint bármilyen fagylalt meg jégkrém, úgyhogy buzgón lapátolta befelé.*
- Hogy ízlik?-*Pislogott aztán Katára, két kanál közt.
Hozzászólásai ebben a témában

Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. augusztus 28. 22:32 | Link

Radúz
Ruha | Aug. 20

- Köszönöm! És mostantól napocska leszek - válaszolja vidáman. Végre tud valamit a neve jelentéséről és tetszik is neki. Közben a lánynak elmagyarázza, hogy inkább tegezze, mint magázza. Nem lesz ezzel baj, de először tényleg mindenkinek megadja a tiszteletet a magázással. Mármint, akik tényleg nem korabeli.
- Nem, dehogyis! - válaszolja mosolyogva a lányka. Valami hasonlót mondtak is, csak a naivságával kapcsolatban. Sok olyan dolgot elhisz, amit nem kellene, de, ahogy eddig nevelték nem is csoda. Alig mehetett ki a gyerekekhez játszani, sokat kellett tanulnia, magánórákon résztvennie, illetve csak olyan gyerekekkel barátkozhatott, akivel az édesanyja megengedte. Már azt is csodálja a szőke, hogy a suli "veszélyes" falai közé elengedték.
A dinnyés gondot megoldották, a lány szívesen segített, nem volt számára nehéz feladat. A férfi, míg felvágja a méretes gyümölcsöt, megkér Katát, hogy hozzon evőeszközöket. Nem szeret más holmijai között turkálni, de megkérték és egy bólintással jelzi, hogy szívesen idehozza őket. A konyhaszekrény elé lép, majd tekintetével elkezdi keresni az étkezésre alkalmas eszközöket. Lehet, hogy Radúz számított rá, vagy inkább másra, de elől hagyott kettőt. Tisztának is tűnnek, ezért a lány gyorsan elveszi őket, majd visszaindul az előző helységbe. A dinnye két részben áll, az egyik evőeszközt odanyújtja a másiknak és az ő feléhez lép. Az illatából ítélve finom ebéd lesz, nem bánja meg, hogy kihagyta a kastélybelit.
- Neked is! - válaszolja. Kanalát belemélyíti a gyümölcsbe, majd a szájához emeli. Az édes íz szétárad a szájában, ennél finomabb dinnyét még nem evett. Kanalazza is a tovább.
- Nagyon ízletes - feleli a lenyelt falat után. Már lapátolja is tovább, de nem csak azért jött, hogy egyen, hanem, beszélgetni is egy kicsit. Lehet nehéz lesz, a finom étel miatt, de meg lehet próbálni.
- És mióta vagy a vadőrünk? - kérdezi érdeklődve a lány.
Hozzászólásai ebben a témában

Kafka Radúz Arvid
INAKTÍV


Ragúz
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 961
Írta: 2015. augusztus 29. 22:06 | Link

¤ Slunéčko ¤

Ha a lány Napocska, akkor Radúz egy sokwattos égő, legalábbis akkora vigyort villant, mintha fogassal a szájában aludt volna. Akármilyen hegylakós is a külleme, ártalmatlan (bár néha kicsit veszélyesen jó kedélyű) fickó, aki szakállal vagy anélkül szertelen gyermek az idő nagyobbik részében.
Azért kanalat keresni egy konyhában fényévekre áll egy házkutatástól, meg legrosszabb esetben mibe is futhatott volna Kata? Pár barátságos, bár roppant álmos denevérbe, esetleg az állandóan nyitott ablak miatt egy rozsdafarkú-fészekbe, illetve a kredenc alatt lakott egy tücsök, akit hiába lakoltatott ki rendszeresen, mindig visszajött. Végül feladta és inkább kitett neki esténként egy-egy karika répát vagy almát.
Ahogy letelepedtek a székekre a tarka, kockás abroszhoz, Radúz türelmetlenül dörzsölte össze a tenyerét, majd kanalat ragadott és belevetette magát. Szükség esetére a kést is készenlétben tartja a tálca mellett (ha még szeletet kellene vágnia vagy lefaragni az üres héjat), amire a két óriási fél dinnyét helyezte, de valószínűleg ha csak az egyik fél felét eszik is meg, akkor is komoly rosszullétbe fog torkollni az este. Egyelőre nem aggódik, majd ha jóllakott, akkor javasol valami alternatív programot, mint zenélés, falpingálás, állatles vagy kint űzhető játék - tulajdonképpen bármit át tudott változtatni labdává, tollassá vagy frizbivé, bár a visszaalakítással már akadtak gondjai, de ha zoknit áldoz be, decemberig ráér pótolni.*
- Remek szezon az idei.-*Bólogat szinte komikus lendülettel, de ízlelőbimbói sikongatnak a gyönyörűségtől, ahogy jókora gombócokat kanyarít magának a dinnyéből és úgy tömi befelé, mintha nyakukon lenne az armageddon. Úgy festenek Katicával, mintha épp versenyt ennének, vadul kanalazva - rejtély, hogyan képes mindkettő tele szájjal is társalogni. Valószínűleg Eridonos szuperképesség lehet. A hősöknek nem kell levegőt venniük.*
- Év elején kezdtem. Csak nem mentem a szigetre, mert nekem az erdőben a helyem.-*Magyarázza, mert valószínűleg nem sokan néznék ki belőle, de a munkáját felelősségteljesen végzi és komolyan veszi, elvégre érző, hús-vér lényeket bíztak a gondjaira. A kastély védelmi mágiájának meghibásodása egyébként is azt jelentette, hogy átmenetileg neki kellett vigyáznia, hogy a környék bestiái ne menjenek a szokottnál messzebbre és neki kellett kiábrándítóbűbájjal is ellátni a nagyobb egyedeket. Persze, mindenkit figyelmeztetett és elterjesztette a hírt, hogy vigyázzanak magukra és szóljanak, ha idegen jár a rengetegben, de nem minden állat állt csak úgy kötélnek.*
- És te? Honnan-merről fújt ide a szél? Mióta vagy itt? Mi a kedvenc édességed? És a kedvenc állatod?-*Radúz lelkesedését a kanállal való hadonászással hangsúlyozza, miközben kicsit úgy fest, mint egy hörcsög, ahogy a dinnyegombócot átmenetileg az egyik pofazacskójában tárolja.
Hozzászólásai ebben a témában

Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. szeptember 18. 19:49 | Link

Radúz
Ruha | Aug. 20 | Zene

A dinnyét sikerül épségben megmenteni a kád szorításából és kezdődhet a lakoma. Ránézésre is ínycsiklandozónak tűnik a gyümölcs, de megkóstolva kétség sem fér hozzá, hogy megérte ide jönni az ebédlő helyett. Talán a férfi nem pont ezt választotta volna, de nem mondott nemet mikor a szőke megjelent és a dinnyéről érdeklődött.
Ebéd közben a lány beszélgetést kezdeményez, amit a férfi nem utasít vissza, készséggel válaszol. Bólint a válaszra, majd Ő is beszédre nyitja ajkait.
- Ott én sem voltam, csak az utolsó két napon. Az édesanyám nagyon szigorú, az iskolát is ellenezte az elején. A bátyámat sem engedte még ide, pedig szeretne itt lenni - sóhajt egyet a mondat végére. Győzködik a nőt, de amit a fejébe vesz, azt nehéz megváltoztatni. Pár falattal később hozzá érkeznek érdeklődő kérdések.
- Debrecenben születtem és ott is lakom jelenleg, anyával, a nevelőapámmal, a bátyámmal és a féltesó öcsémmel. Népes család vagyunk, és még szeretnének egy húgot is nekünk - sorol fel mindenkit egyesével, a leendő családtagot sem hagyva ki.
- Negyedik elején jöttem, de már szünetben beköltöztem, mert így Linával többször találkozhatunk. Az édességekkel, illetve az állatokkal kapcsolatban mindet szeretem, kivéve a csúszómászókat. De tőlük fóbiásan félek, a testvéri szeretet okán.
Százlábú a párnán nem vicces. Nagyon nem! Azóta nem szereti az ilyen állatokat a szőkeség, ha meglát egyet, már el is ájul. Semmi allergia, semmi betegség, csak ez, de sok is.
- És te honnan jöttél? Van családod? - kérdezi hátha nem titkos az információ. Általában nem kérdeznek ilyet az emberek, mert egyértelmű számukra a válasz, de Kata nem tud semmit a szemben ülő férfiról és ezt szeretné kijavítani.
- Hol végezte az iskolát? - ha nemrég jött, akkor nem járhatott ide, hacsak nem ment el pár évvel ezelőtt. Közben jóízűen eszi a dinnyét és érdeklődve pillant a férfira.
Hozzászólásai ebben a témában

Kafka Radúz Arvid
INAKTÍV


Ragúz
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 961
Írta: 2015. szeptember 24. 19:44 | Link

¤ Slunéčko ¤

- Esetleg eljöhetne körülnézni? Vagy beszélhetne a tanáraiddal?-*Nem igazán tudta, hogy megy ez a látogatókkal, de számára ez lenne a logikus - ha a szülő aggódik, akkor hagy láthassa a saját szemével az intézményt, válthasson szót azokkal, akik a gyermekére vigyázni fognak. Tudja, hogy a mugli szülők hirtelen varázsvilágba való csöppenése sosem könnyű, főleg, ha előtte sosem találkoztak mágiával, akkor kifejezetten rossz vicc hatását is keltheti a meghívó a bagollyal.*
- Mindig is szerettem volna kistesót. Vagy legalább egy lánytestvért.-*Jegyzi meg ábrándozva, egy pillanatig levegőben pihentetve kanalát - természetesen, mivel ő is jórészt már nyugdíjra szánt szórakozás, ahogy előszeretettel nevezi magát, esélye sem lehetett ilyesmire, ráadásul jóideig sokkal inkább az foglalkoztatta, hogyan érvényesüljön nagyobb, erősebb, okosabb, rátermettebb, meg úgy általában véve, sikeresebb bátyjai mellett. Gyerekként leginkább hülyeségeivel tűnt ki, később mágiájával (egyedüli mágus volt a közeli családban), mostanra pedig többé-kevésbé mindenki beletörődött, hogy kissé különc.*
- Ó, ők olyan kis furcsa népek. Kevéssel értek szót, mert olyan picikék.-*Feltételezi, hogy a lány csúszómászók címén az ízeltlábúakra gondol, ahova pókszabásúak, rovarok és jónéhány rokonuk tartozik. Radúz mondjuk inkább csak érdekesnek, semmint félelmetesnek tartja őket, de ő ugye ismeri a legtöbbet és tudja, hogy nincs mitől tartania - alig akad errefelé olyasmi, ami tényleg veszélyes lehetne, ahhoz többnyire melegebb klíma szükségeltetik.
- Csehországból, Valmezből származom. Vagyis Valašské Meziříčí a teljes neve, de ezt errefelé leginkább káromkodásnak vélik.-*Pislog szelíden, mert hiába beszéli a két nyelvet zsenge gyerekkorától, azért érzi ő a különbségeket és semmivel sem lehet jobban kétségbeejteni egy tisztes finnugor nyelvet, mint a szláv mássalhangzó-halmozással és a pompás ř hangzóval.*- A szüleim és a három bátyám, meg az ő családjuk. Egyébként meg van nem-ember családom, ők éppen odakint bogarásznak. De van róluk képem!-*Magyarázza, miközben kezével egyetlen lakószobája felé integet, aminek falát nem egy rajz és festmény borítja, köztük öt csókájának remekbe sikerült miniportréi is. Egyébként rendszeres jelenség, hogy Radúznak a legáltalánosabb kérdésekre vannak a legfurább válaszai, ami részben a picit eltérő kultúráknak, nagyrészt viszont meglehetősen rendhagyó életének köszönhető.*
- Öhm... Egy terebélyes puszta kellős közepén?-*Vetette fel, kissé bizonytalanul, mert arrafelé sem utcatáblák, sem GPS nem igazán voltak, szóval a konkrét hely meghatározása kicsit problémás.*- Mármint, Valmezben érettségiztem, de olyan nagyon hivatalos képesítésem nincs. Rezervátumoknak, nemzeti parkoknak dolgoztam, bestiakutatóknak segédkeztem, gyógyítást és pálcás mágiát tanultam különféle emberektől, melodimágiát sámántól, fafaragást saját szakállamra...-*Sorolja, szabad kezének ujjain számolgatva, vajon kihagyott-e valamit. Valószínűleg igen, mert meglehetősen nomád életmódot folytatott ezidáig és kedvelte is. Gyakorlatias, szerény embernek tartotta magát, aki kevéssel is beéri, bár megvoltak a kunyhó előnyei is, hiszen zavartalanul gyűjthette gyógyfüveit, főzhetett, mellette pedig ott voltak a karámok és a veteményese.*
- Ha van kedved, majd körülvezethetlek.-*Ajánlja fel, ha Katát érdekelné birodalmának ezen szeglete - az erdőbe most nem készült, de még akár oda is elkísérheti, ha van megfelelő öltözete.
Hozzászólásai ebben a témában

Rémálmok lánya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. október 25. 12:27 | Link

Radúz
Ruha | Aug. 20 | Zene | zárás

- Volt itt, amikor engem írattak be. Akkor sem tetszett neki a dolog, de apu és a nevelőapu rávették, hogy elengedjen. Tudod, a bátyám sokkal rosszabb, mint én, ezért sem bíznak benne annyira, de nemsokára biztos itt lesz, ahogy ismerem - válaszolja nevetve. Nem lenne meglepő, ha egyik nap csak úgy a semmiből előtűnne, azzal a szöveggel, hogy megszökött. A lány először sokkot kapna, de utána segítene elrejtőzni a fiúnak, hogy ne találjanak rá.
- Nekem két fiú testvérem van, de elég is ennyi. Bár fiatalabbik csak a féltestvérünk és nagyon fiatal, de már most kikészít engem. Egyszer elhozhatom, ha szeretnél vele találkozni - ajánlja fel, hátha a férfi belemegy. Addig sem neki kellene rá vigyázni, mást fárasztana le a kis srác. Szereti mind a két testvérét, de, ha összefognak ellene, akkor az már neki is sok. A következő mondatnál szertefoszlik, hogy esetleg Radúz megismerje Julient, bár a kisfiúval elég könnyű szót érteni. Általában csak futni kell utána, mert mindig játszani akar, utána eszik egy keveset és megy aludni.
- Szerintem szép neve van, bár eddig nem igazán tanultam csehül. De egyszer oda is szívesen elmennék - sokszor szoktak utazgatni, de a közeli országok mind kimaradtak. A határnál még nem járt a szőkeség, csak mikor átutazóban voltak ebbe, meg abba a tartományba.
- Neked is sok állatod van? - csillannak fel gyermekien a lányka szemei. Mindig is imádta az állatokat, de neki csak kettő lehetett. Ennél többet nem engednek neki otthon, mert nem lenne, aki gondozza őket.
- Nem tudtam, hogy Valmez ilyen kicsi. De a fafaragást egyszer kipróbálnám, jó móka lehet, ha nem faragod le az ujjaid. Az egy fájdalmas manőver - volt már része hasonlóban, csak az rosszabb volt, mert a sebet még a hagyma is csípte. Éppen főzni segített otthon és először vágott hagymát. Jó pár éve lehetett annak is.
A körbevezetésre, bólintva válaszol, majd az órájára pillantva rájön, hogy elbeszélgették és elették az időt. Nemsokára kezdődnek a délutáni órák, amikről nem ajánlatos elkésni. Megköszöni a finom nyalánkságot, és vidáman elköszön.
Utoljára módosította:Rémálmok lánya, 2015. október 25. 12:27
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék