36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 14. 21:57
| Link

2014. 07. 15. - kora délután

Ebédelt, sziesztázott, most pedig itt az ideje, hogy Misi bácsi munkához lásson. A délelőtt folyamán nem tudott igazán haladni a feladataival, mivel a legendás lények gondozása nevezetű tantárgy tanuló különböző kis csoportokban adták egymásnak a házikója kilincsét. Futóférgeket bámultak, rajzolgatták őket, dokumentálták a mozgásukat, és Regőczi Mihály szakvéleménye szerint halálra unták magukat. Mivel azonban nem ő tartotta az órát, nem is szólt bele annak menetébe, csak figyelt, aztán egyszerűen elvonult a házába főzni.
Most azonban itt az ideje, hogy dolgozzon is. Gyomlálnia kell, megszabadulni a futóférgektől, és itt az ideje annak is, hogy visszaengedjen a vadonba egy knarlt, ami az utóbbi napokban a ketrecek egyikének lakója volt.
A veteményeskert felé vette először az irányt. Még bele sem fogott a munkába, már talált egy elhagyott könyvet meg pár jegyzetet a veteményes szélén. Lerakta őket egy farönkre, aztán nekilátott a gyomlálásnak. A sok hajlongás és görnyedés az utóbbi időben egyre nehezebben megy már neki, de ezt nem vallaná be. Amíg bírja, dolgozik. A semmirekellő nebulóknak, akiket büntetőmunka címszóval szoktak hozzá küldeni, nem sok hasznát veszi. Igazi segítséget pedig még nem sikerült találnia, pedig be kell vallania, hogy néha jól jönne neki. Például most.
Hozzászólásai ebben a témában
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 14. 22:07 | Link

Evelin az óra alatt sikeresen elhagyta a tanszereit. Visszament az óra helyszínére. Egy fatönkön meg is találta. Amikor elindult volna, valami neszt hallott a veteményes felől. Gondolta, nincs egyedül. Lerakta a tanszereket a fatönkre. Elindult a veteményes felé. Észrevette hogy ott a vadőr. Vele még nem találkozott. Itt az ideje megismerni.
- Jónapot. Segíthetek valamiben?
Evelin meg sem várta a választ, hozzá is látott.
Hozzászólásai ebben a témában

Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 14. 23:04
| Link

2014. 07. 15. - kora délután

Olyannyira belemerült a munkába, na meg a gondolataiba, hogy először észre sem vette a elsős kislány érkezését. Egyébként sincs hozzászokva, hogy csak úgy bejelentés nélkül a kertjében teremjen valaki. Csak a köszönésre kapja fel a fejét, hunyorogva bámul a diáklányra.
- Szervusz - köszön tétován dörmögve, nem tudja hová tenni, miért és hogyan került ide a leányzó. Bár arra a kimondatlan kérdésre, hogy mit akar, legalább választ kap. Segíteni. Kétkedve emeli meg a fél szemöldökét. Nem látott még olyat, hogy valaki teljesen önként és dalolva meglátogassa azért, hogy segítsen neki. Felegyenesedik, végigméri a kislányt, aki már neki is lát a segítésnek. Ész nélkül kezdi kihúzkodni a gyomokat, meg sem várva Misi bácsi engedélyét.
- Rendben, ahogy akarod. Csak vigyázz azokkal a füvekkel, kicsit harciasak - mutat egy sorral arréb lévő, vékony szálú, kecses fűféle felé. Több hozzáfűzni valója nincs, amíg a lány tényleg csak a gyomot szedi és nem az ő fűszereit.
- Ennyire unatkoztál? - kérdezi munka közben lányt. Csak nem fér a fejébe, hogy a kis boszorkánytanonc erre áldozza az idejét.
Hozzászólásai ebben a témában
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 14. 23:28 | Link

Evelin elmosolyodik. És lelkesen folytatja a gyomlálást. Közben fecsegni kezd.
- Lenne más dolgom is. Például tanulni. Sikeresen elhagytam a tanszereimet. Ezért jöttem vissza. De ha már itt van akkor boldogítom egy kicsit, ha nem haragszik. Majd én megcsinálom. Maga üjjön le és pihentesse a fájós derekát. Látom magán hogy némi pihenésre lenne szüksége. Affelől meg meg nyugodhat, hogy nem bántom a fűszereit.
Evelin az egész mondandóját egy szuszra mondta el. A végén nagy levegőt vett és lelkesen folytatja a gyomlálást. A fűszereket gondosan kiválogatja a gazak közül. Más nem jut az eszébe amit megoszthatna a vadőrrel.
Hozzászólásai ebben a témában

Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 15. 14:47
| Link

2014. 07. 15. - kora délután

Mis bácsi nem híve annak, hogy egy szó nélkül, néma csendben dolgozgassnak. Gyorsabban és kellemesebben telik a munka, ha közben tud az ember pár szót váltani a másikkal. Egyszerű kis kérdésére azonban egész monológot kap válaszként, amire nemigen volt felkészülve.
- És szívesebben segítesz nekem, mint tanulsz? - kérdezi kissé szórakozottan. A tanulás szót más hangsúllyal ejti, jelezvén, hogy a bottal való hadonászás nem igazán fér bele az ő tanulásról alkotott fogalmába. Őt lepné meg a legjobban, ha a kérdésére igenlő választ kapna. De legalább meglett a talált tárgyak tulajdonosa, és nem kell őket tovább őrizgetnie.
A lányka további magyarázására megáll, felegyenesedik. A tarkóját vakarászva, elgondolkodó pillantással néz a levitásra. Az arcára teljes értetlenség és némi bosszúság ül ki.
- No, álljon csak meg a menet! Majd eldöntöm én, hogy mikor kell pihentetni a derekamat. - dörmögi félig a lánynak, félig meg csak úgy magának a bajsza alatt. Örömmel veszi a segítséget, de azt már nem, hogy helyette akarjanak dolgozni. Büszke rá, hogy ilyen jól bírja magát, és hatalmas megrázkódtatásként élné meg, ha nem dolgozhatna. Így aztán a javaslat ellenére nem ül le pihenni, hanem fojtatja a gyomlálást, amivel így kettecsként egész hamar végeznek is.
- No, jólvan. Köszönöm a segítséget - felegyenesedve megtörölgeti izzadtságtól gyöngyöző homlokát. Nem szereti ezt a délutáni meleget. Az állatok felé indul, hogy a kettes napirendi pontot is kipipálja, vagyis szabadon eressze őket a természetes élőhelyükön.
Hozzászólásai ebben a témában
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 16. 00:19 | Link

Miután elmondtam a mondanivalóm gyomláltam tovább. Vártam a vadőr válaszát, amit hamarosan meg is kaptam. Végre találtam valami beszédesebb embert. Már megint jó társaságba keveredtem. Mekkora szerencse hogy feledékeny vagyok és elhagytam a tanszereimet. Na, még ez sem fordult meg a fejemben hogy a feledékenység áldás és nem átok, de mindent el kell kezdeni.
-Igen, magának érdekesebb segíteni. Jó egy kicsitkikapcsolódni. Eddig mindig csak tanultam. Képzelheti hogy ez mekkora felüdülés a számomra.
Mondtam néha-néha mosolyogva felnézve a vadőrre.Lassacskán befejeztük a gyomlálást. Nem állt szándékomban visszamenni tanulni. Tanultam ma már eleget. Tehát megkérdeztem.
- Kell-e még segíteni valamiben?
Kíváncsian néztem a vadőrre. Csak nem küld vissza unatkozni.
- Na? Segíteni szeretnék még egy kicsit.
Odasétáltam mellé várva a válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában

Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 16. 17:46
| Link

- Képzelem - hagyja rá a lánykára a dolgot egy elnéző fejcsóválás kíséretében. Igazából teljesen megérti a lányt, semmi kétsége sincs afelől, hogy a könyvek helyett sokkal jobb a veteményes felett görnyedni. Csakhogy a lánykával szemben neki már van annyi élettapasztalata, hogy tudja, ezzel a hozzáállással hová lehet jutni. Félreértés ne essék, ő teljesen elégedett az életével, a munkájával, de távol áll tőle, hogy másokat is erre az életvitelre akarna buzdítani. A diákoknak igenis a könyvek fölött - vagy az ördög tudja, miből tanulnak ezek - kellene görnyedniük, és nem őt szóval tartani.
A gyomlálás befejeztével Regőczi Mihály próbálja a nyomatékos köszönetnyilvánítással kifejezni, hogy nem tart igényt további segítségre. A lányka viszont úgy tűnik, hogy még maradna. A vadőr összevonja a szemöldökét. Nem szeret gorombáskodni, ugyanakkor nem is szokása felelőtlenül rábólintani valamire, amit voltaképpen nem is szeretne.
- Rendes tőled, de nem kell már. - közli a lánnyal barátságosan. Közben odalép az állatokhoz, felemeli a futóférgeket tartalmazó dobozt, másik kezével pedig a knarl ketrecét ragadja meg.
- Nekem most ezek vissza kell vinnem az erdőbe - magyarázza a lányka felé fordulva.
- Te meg menjél ússz egyet a tóban, vagy pihenj inkább, ha nem akarsz tanulni - Misi bácsi úgy képzeli, a lánynak valami ilyesmivel illene múlatnia az időt. Hiszen az erdőbe semmi szín alatt nem kísérheti el. ~Hah, jól is néznénk ki~
Hozzászólásai ebben a témában
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 16. 17:59 | Link

Ahogy látom nem vagyok tovább szivesen látott vendég. Megértettem a célzást. Nem haragszom egy kicsit se. Akkor el is köszönök.
- Teljen jól a napja. Sok sikert kívánok az állatkák szabadonengedéséhez.
Elindultam egy kicsit sietősem, mivel sietnem is kellett. Felvettem a fatönkről az elvesztett tanszereimet. Megáltam és volt még egy hozzáfűzni valóm.
- Szivesen segítettem. Majd jövök máskor is.
Utána elindultam a kastély felé. Gyakran tekintgettem vissza.
- Na, irány tanulni. Mindjárt itt vannak a vizsgák.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék