38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 22:49 | Link

Ivy

Úgy feltenném magamnak azt a bizonyos kérdést, hogy, tulajdonképpen mért is vagyok még mindig itt. Addig sikerült eljutnom, hogy anyámék le akartak engem adni valahova, hogy még csak véletlen se élősködjek a nyakukon, de az örök rejtély számomra, hogy mért nem lógtam még meg. Hiszen, jó néhány suliban jártam már ez előtt, de mindegyikből sikeresen el tudtam szökni. Ott nem igen vették észre a hiányomat, anyámék füléhez is csak akkor jutott el a tény, miszerint a kölkük nem tartózkodik az iskola területén, amikor egy hónappal később jött hozzájuk a levél, hogy ugyan válaszoljanak arra a kérdésre, hogy merre járok. És, ezt ők se tudták. Azután nem szándékoztam hazamenni, hogy elszöktem, ezért egy régebbi ismerősömnél leltem nyugalomra, aki történetesen mugli volt, de ő tudott arról, hogy én mi vagyok. Egyik legjobb barátom volt, soha nem titkoltunk el egymás elől semmit, és úgy gondoltam, hogy ez is egy olyan dolog, amit meg kell osztanom vele, ha a fejemet szedik, ha nem. És, amint észrevettem, még egy újságíró, de még csak riporter se járt a nyakunkra, hogy magyarázkodjunk az emberfeletti világról. Nem véletlen, hogy el mondtam neki. Tartottam olyan megbízható embernek, hogy, hogyha már megígérte, hogy csöndben marad, akkor azt meg is teszi, és nem szegi meg az ígéretét, mondván, hogy ő csak egy embernek fecsegte el. Na igen, azzal még nem is lenne gond. Csak az a gáz, hogyha az a személy, akinek elmondta, nem tudja tartani a száját, és elmondja még húsz embernek, hogy aztán a lehető legnagyobb galibát okozza, és, engem egy életre kiutáljanak a varázslók köréből. De, mint már említettem, erre nem került példa, úgyhogy nyugodtan tengetem életemet itt. Vagyis, egy kicsit se nyugodtam, hiszen nem akarok itt lenni. Még csak véletlen se. De, nem tudok mit tenni, a szülők fenyegető modora azt sejteti, hogy ez az utolsó húzásom, hogy normálisan tanuljak, és ne akarjak minden áron meglógni a felelősség elől. Így vonakodva ugyan, de rászántam magam, hogy beiratkozzak. Igaz, az itteni elsősök nem igen haladják meg a tizennégy éves kort, de én a magam tizenhét évével jócskán meghaladom ezt az életkort. Na mindegy, a lényeg, hogy körülbelül ugyan olyan szinten is állunk. Nem tanultam az ég világon semmit, csoda, hogy néhány varázsigét a fejembe tudtak tuszkolni az évek leforgása alatt. Mondhatni úgy örülök ennek a csekély kis tudásnak, mint majom a farkának. Nem véletlen, hogy az ősök befenyítettek, és, nagy nehezen, de maradásra bírtak. Én is rájöttem, hogy ilyen kevés IQ hányadossal semmire nem fogom vinni az életben. De, én nem akarok olyan lenni, aki még harminc évesen is a szülei nyakán lóg, mivel nincs annyi pénze, hogy el tudja magát tartani. Kicsit, hogy is mondjam... szánalomra méltó lennék. De úgy, hogy néhány varázsigét megtanulok, talán el tudok érni egy minimális szintet, aminek hála nem kell az utcán, jobb esetben ismét a felmenőim nyakán lógnom. Na de, hogyha már rákényszerítettek a maradásra, nem ártana, hogyha kellőképpen felfedezném, hogy, tulajdonképpen hogy is épül fel a Bagolykő Mágustanoda. Igaz, hogy már pár hete itt téblábolok, és várok a csodára, de még nem jutottam el odáig, hogy az iskolától kicsit távolabbi helyeket is alaposabban kiismerjem. És, hogy őszinte legyek, szinte hallom, ahogy a távoli helyszínek csalogató hangját. Most őszintén, akad olyan ember, aki ilyen csábító ajánlatra nemet tud mondani? Na jó, lehet, hogy van ilyen, de én biztos, hogy nem tartozok közéjük. Így, felkapok egy farmert, a hozzá tökéletesen illő fekete pólót, majd a lábbeli is felkerül, és ilyen nagy lendülettel hagyom el a szobát, nem sokkal később már az egész épületet. És, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy merre kéne elindulnom. Ezért is jó a nőknek, hiszen, az állítások szerint nekik térkép van a fejükben. Magyarul, jobban tudnak tájékozódni, mint a férfiak. Én pedig arra hivatkozok, hogy belövök egy biztos pontot, melyet követve, talán kilyukadok valahol.
És, ez így is történik. Fél óra gyaloglást követően visszatekintek, de az iskola már csak egy gombostű hegynyire pompázik tőlem. Ennek látványa halvány mosolyt csak az arcomra, majd visszafordulok a roskatag viskó felé, amit alaposan szemügyre veszek. Annyira még én se lehetek hülye, hogy ne tudjam megállapítani, egy vadőrlakkal van dolgom. De így, hogy már belülről vizslatom a házikót, elég lepukkantnak, és elhagyatottnak tűnik. Így megkockáztatom, hogy nem fog senki betérni, és, még csak véletlen se kezd el harsányan ordítani, hogy ugyan mit is keresek én a házában. Ezért, helyet foglalok egy karosszékben, és várok a... csodára? Igen, talán arra.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 10:19 | Link

Desmond

Hogy mit is keresek én itt, távol az iskola épületétől, ahol sehol egy teremtett lélek? Nos nyugalmat és búvóhelyet. Nem, most nem rosszban sántikálok, nem szokásom, itt nem, most biztosan nem, csak egy olyan területet szeretnék találni, amit rajtam kívül nem sokan ismernek. Kezemben hátizsákommal, benne rajzoláshoz szükséges eszközeimmel baktatok a Vadőrlaknak nevezett kalyiba irányába. Igazából nem ide igyekszem, de ahogy közeledem felé hirtelen mint egy varázsütésre elkezd zuhogni az eső. Az égen villámok a cseppek jéghidegen koppannak a fejemen, táskámat lekapva magam fölé emelem és berontok a házikóba. Macskám, Éjfél szokás szerint velem tart és ő is beiszkol a lábam mellett. Mindketten prüszkölve rázzuk le magunkról a vizet. Sajnos ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy úgy elázzunk, mint a csuda. Tizenöt éves létemre termetem kicsi és törékeny, ázott verébre hajazok, macsekom is úgy fest, mint egy meggyötört felmosófej, és mint minden fajtársa utál vizes lenni, ahogy persze én is. Elég nagy zajt csaphattam mert úgy hittem magunk vagyunk ebben az elhagyatott lakban, de tévedtem. Amikor már épp mondanám Éjfélnek hogy keressünk valami törölközőféleséget egy sráccal találom szemben magam, amitől jócskán megrökönyödöm. Dadogva szólalok csak meg.  

- Egek! Szia! Öhmmmm...csak...csak az eső elől menekültünk be...Te ugye prefektus vagy?

Csak remélem, hogy nem egy felelős diák a fiú akivel most összetalálkoztam, mert akkor aztán kapnék a fejemre, hogy mi a frászt csinálok én itt, egy számomra látogatásra egyedül nem javasolt helyen, ráadásul pont a vizsgaidőszak kellős közepén. Nem hiányozna egy megrovás vagy ilyesmi, hiszen már az is épp elég, hogy SVK-ból sajnos nem tudtam letenni a különbözeti vizsgát, persze a többi tárgyból igen, méghozzá K-ra és VF-re, de akkor is. Nem lenne jó... Nagyon nem.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 10:20
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 10:56 | Link

Ivy

Miután befejezem az elmaradhatatlan gondolatmenetemet arról, hogy, tulajdonképpen mit is keresek én itt, úgy döntök, hogy ideje lenne utána járni annak, hogy milyen helyek is vannak erre felé. Igaz, az iskolát körbeölelő helyeken már járkáltam, de a távolabbi helyekre még nem nyertem betekintést. Pont úgy, mint ahogy Bagolyfalvára se mentem le azóta, hogy a vasútállomástól felszegődtem az iskoláig. Pedig aztán ott is találhatnék olyan helyet, ami a kedvemre lenne. Hiszen, ez a hely tele van izgalmakkal, kezdve ott, hogy nem egy átlagos, hanem varázsló iskoláról van szó, ahol, ugye bármi előfordulhat. Na meg, szerintem egy külsős is megállapítaná, hogy nem egy olyan hellyel van dolga, ahol semmi furcsa nem szokott történni. Merem feltételezni, hogy sokan botlottak már itt olyan dolgokba, amire nem tudták a normális választ, így megállapították, hogy egy újonc kísérletezett a varázslással. Na igen, könnyű mindent rájuk fogni, de, hogyha nem tudják az eredeti kilétét annak a dolognak, akkor az a legegyszerűbb, hogy ráfogjuk másra, és nem gondolkozunk el hosszasan azon, hogy mitől van az ott. Mindegy is, hiszen, mondhatni én is ilyen vagyok. Kivéve, hogyha valami ténylegesen olyan, ami felkelti az érdeklődésemet. Olyanokkal nem foglalkozok, amik unalmasak, és csak mások találják azt izgalmasnak. Inkább meghagyom nekik, én pedig olyan dolgok után kutakodok, amik számomra rejtélyesek. Na jó, az azért túlzás, hogy kutatok utánuk, jobb esetben ők találnak meg engem, nem pedig én őket. Túl lusta vagyok én ahhoz, hogy rászánjam magam arra, hogy én most iszonyat izgalmas dolgokat fogok keresni. És amúgy is, hogyha keressük, akkor, szinte száz százalék, hogy semmivel nem fogunk találkozni, csak a lehető legunalmasabb, és lényegtelenebbekkel. És, szerintem még a legstréberebb levitás is unalmasnak találná. Igaz, hogyha már nap hosszat tanul, akkor valószínű, hogy már csak egy kisebb izgalom is az egekbe engedi az adrenalin szintjét.
Mikor megpillantok egy elég lepukkant házikót, legelsőnek visszapillantok az iskolára, hogy pontosan mi tévő is legyek. Menjek-e be, vagy inkább forduljak vissza, és unalmas óráimat még unalmasabb programokkal üssem el. Ennek gondolata is csalfa mosolyt csal az arcomra, és nem kell ennél több, máris bent találom magam, egy fotelben ücsörögve. Ahhoz képest, hogy elhagyatott a viskó, igazán elnyerte a tetszésemet. Hogy mért? Hát, fogalmam sincs. Mindig is vonzottak az elhagyatott helyek. Talán ezzel tudnám megmagyarázni, hogy mért ücsörgök még mindig itt, és nézek ki bambán a fejemből, várva arra, hogy valami érdekes történjen. Igaz, hogy az érdekeset nem egy eget rengető dörgéssel tudtam elképzelni, de ez is bőven elég volt arra, hogy rám hozza a szívinfarktust. Nem vagyok az az ijedezős fajta, de, hogyha az egyik pillanatban még néma csönd, a másikban pedig olyat dörög, hogy még a fotel is beleremegett, szerintem sokan megijedtek volna. És ez leplezhetetlen, mivel elég, hogyha egy kicsit is megrándul az ember, és sűrűn kezdi venni a levegőt, már lehet tudni, hogy nem csak jó kedvéből csinálta azt, amit. Na, de arra még én se számítottam, hogy a dörgéssel együtt egy lány és egy... macska is társul. Mivel, teljes mértékű nyugalmamat ők zavarják meg. Normál esetben nem lenne baj, hiszen simán kisétálnék, ugyanis jobban szeretem magányt. De most éppenséggel vihar tombol, úgyhogy biztos, hogy nem fogok így kilépni, inkább csöndben megvárom, hogy elmenjen az egész iskolát megrázó eső, és villám duó.
- Szia... Mért, úgy nézek ki? -teszem fel a kérdést halvány mosollyal az arcomon. Na igen, nem sokan néznék ki belőlem, hogy még csak tizenhét éves vagyok. Sokan néztek már huszonegynek is, így nem ér meglepetésként, hogy az imént betoppant lány is azt hiszi, hogy már egy bőven fölötte elhelyezkedő diák vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 13:25 | Link

Desmond

Mosolyog rám a nálam jó húsz centivel magasabb srác, ez jó jel, logikusan végiggondolva: vagy egy nagyon rafinált, bizalomba férkőző prefi, vagy nem az, és akkor ez a kedves mosoly csak annak szól, hogy azt hittem róla, hogy az, ami nem. Na jó, azért ezt ennyire nem kellene túlbonyolítanom, ezért amikor kitörlöm hajamat arcomból és vele együtt az esővizet is kedves hangnemben adok némi magyarázatot ittlétemre és arra, miért kérdeztem meg, hogy prefektus-e.

- Nos, mivel biztos vagyok abban, hogy idősebb vagy nálam, ezen felül egy olyan helyen vagy, amit elsősöknek egyedül nem ajánlatos meglátogatniuk, így igen: azt gyanítom, hogy Prefektus vagy, de ahogy a mosolyodból látom; nem vagy az mégsem, én meg épp most égettem be előtted magam. Mond, hogy legalább nem Rellonos vagy, kérlek!

Nézek fel esdeklő, még enyhén nedves arccal a srácra, hajamból csöpög elég erőteljesen a víz, ezalatt Éjfél elkószált és lecövekelt a kandalló elé, ami lehet, hogy szintén meg van bűvölve mert kisvártatva ropogni kezd benne a tűz. Ezt a macsekom egy hálásnak is nevezhető nyervogással nyugtázza és úgy helyezkedik, hogy bundája minél hamarabb megszáradhasson a kiáradó melegtől. Én is némi vágyakozással a szememben pillantok el arra, de míg nem tisztázódott kivel is hozott össze a sors ezen a viharos napon, nem teszek egy lépést sem.

- Ha, mégis az egyik háztársam vagy, azt hiszem itt süllyedek el szégyenemben, vagy fagyok meg, mert mint látod bőrig áztam. Igazából, hogy őszinte legyek: csak egy helyet kerestem, ahol rajzolhatok odakinn és az eső miatt rontottam be ide.

Közlöm, és én magam is megengedek átsuhanni egy kedves, de egyben azért visszafogott mosolyt ajkamon. Majd nyomban ez után elkezdek remegni, mert fázom, de nem kicsit. Karjaimmal átölelem mellkasomat és azért imádkozom magamban, hogy a kandalló melege mihamarabb jusson el laktér minden apró zugába, így hozzám is mielőtt még igazán dideregni kezdenék, ja és persze azért is elrebegek pár szót, hogy most ne fázzak meg.  
 
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:07
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 14:20 | Link

Ivy

Mikor már a kastélytól nem messze sétálgatok, szinte minden tizedik lépésnél visszapillantok az épületre. Néha felötlik bennem az a kérdés, hogy tényleg el akarom-e hagyni a négy falat. Persze, a válasz mindig igen, de azért, lássuk be, az ember néha szeret csak úgy ülni az ágyán, és bambán nézni ki a fejéből. Na, de én addig nem nyughatok, amíg fel nem fedezem az iskola környékét. Túlzottan hajt a kíváncsiság ahhoz, hogy én most leüljek, és, netalán tán elővegyem a gitáromat, hogy lefogjak pár akkordot, és húzzam le ujjamat a húrokon. Mivel, itt létem alatt nem sokszor vettem ki a tokjából, körülbelül kétszer. És, ez éppen elég idő ahhoz, hogy kimenjenek az ujjamból a fogások, és szerencsétlenkedjek vele még egy évig. Tapasztaltam már ilyet, amikor nem otthon töltöttem, úgy egy hónapot, és ott, ahol éppen tébláboltam, nem volt egy hangszer se. Aztán, mikor rászántam magam arra, hogy visszakászálódjak anyámék házába, elővettem a húrosomat, és, momentán elfelejtettem a szükséges akkordok felét. Jó, mi..? Na jó, talán annyira mégsem, hiszen be kellett pótolnom a lemaradást, és utána még rá is kellett kontráznom, hogy fejlesszem magam. Természetesen, ahhoz kellett egy adott szám, meg laptop, hogy be tudjam tanulni, de úgy, hogy itt mindenféle elektromos kütyütől megfosztanak minket... konkrétan elzárnak a külvilágtól. És, ugye az ember nem járhat csak úgy ki, ahhoz engedély kell, vagy a kitűzött időpont, amikor azt mondják, hogy most mindenki mehet arra, amerre lát, nem kötik meg, hogy merre. Igaz, hogy ilyen időszakban se szánnám rá magam arra, hogy hazamenjek, és pár napot jópofizzak anyámékkal. Hiszen, ahogy őket ismerem, velük úgyse lehetne. Örülnek neki, hogyha nem láthatnak, és, hogy őszinte legyek, én is hasonlóan vélekedek.
Betérve a lepukkant házikóba, rögtön megtalálom a nekem tökéletesen megfelelő fotelt, mibe belevetem magamat, és csak nézem az egyre halványuló tüzet, ami minden egyes alkalommal próbál nagyobb lángokat kicsikarni magából. Mit ne mondjak, igazán kellemes csak úgy ülni egyedül, nézni ki a fejedből, és csak a gondolataiddal kell foglalkoznom. Nincs társaságod, aki untatna különböző kérdésekkel. Utálok ismerkedni... de marhára. Na de, bőven van elég diák, akik társaságra vágynak, én meg csak nem lehetek olyan bunkó, hogy szó nélkül ott hagyjam őket. Igaz, itt létem alatt a fele társaságomat elhajtottam, hogy társalogjanak mással, mivel én nem vagyok rájuk kíváncsi. Na jó, azért szebb szavakkal kérleltem őket, de ők még így is egy taj parasztnak állítottak be. Fogalmam sincs, hogy mért olyan nagy baj, hogyha egy ember nem szorul rá a beszélgetésre... és, az eddigi nagy csöndet egy nagy dörgés rázza meg, mely a vihar közeledtét jelzi. Ha akarnám se tudnám leplezni, hogy még én is megijedtem tőle. Igaz, hogy nem szokásom, mivel imádom a vihart, az esőt, de egy hirtelen jövő dörrenés még engem is képes kizakkantani a normál állapotomból. És, meg is történik az a pillanat, amitől eddig is irtóztam. Egy lány lép be az ajtó, bőrig ázva a macskájával egyetemben. A cirmosnak nem is kell több, rögtön befekszik a tűz, elé én pedig feltápászkodok, hogy, körülbelül egy magasságba legyek a lánnyal. Na jó, így is harminc centi választ el minket, de, szerencsére az én javamra.
- Na igen, azt még a vak is látja, hogy idősebb vagyok nálad, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy prefektus is vagyok. És jól csalódtál, én is elsős vagyok. Tudom, meglepő, de a másik iskolámból eltanácsoltak, miután elszöktem. Így, kénytelen voltam itt újra kezdeni a tanulmányaimat. -felelem széles mosollyal az arcomon, de arra nem adok választ, hogy melyik ház tagja is vagyok. Merem feltételezni, hogy, miután már több szót váltottunk, rá fog jönni, hogy melyik csapatot erősítem. Na, meg nem sokan néznék ki belőlem, hogy navinés, esetleg levitás vagyok. Sokkal inkább hajazok az eridonosokra, de azért feltűnő, hogy a rellon az én házam. Ez kétség kívül így van. Igaz, a kalandvágy inkább a piros ház jellemzője, és, hogyha nagyon akarok, én is tudok bohókásan viselkedni, mint a kis piroskák. Csak, ugye az a baj, hogy az nem az én stílusom. Hogyha pedig mégis megteszem ezt a kivételt, akkor azt is a magam bunkó modorával teszem.
- Hát, szerintem akkor süllyedhetsz is. Vagy, ahogy említetted, felőlem meg is fagyhatsz, amelyiket jobban szeretnéd. -válaszolom immáron feltárva előtte kilétemet. Na igen, elég feltűnő a bőrig ázott ruhája a vizes haja, és még a macskája szőrzete is erre következtet. Na, de, hogy megmutassam, én is tudok kedves lenni, megállapodik a tekintetem a szekrényen, melyet fel is tárok, és egy pokróc után kezdek kutatni. Annak legmélyebb zugában rá is találok egyre, melyet kirázok, és ez után a lány felé nyújtom. Persze, neki is lehetne annyi sütnivalója, hogy ő is leül a kandalló elé.
Utoljára módosította:Desmond Hill, 2013. augusztus 28. 14:31
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 14:53 | Link

Desmond

Beszól, nem is egyszer, és elég gonosz módon, és a hangneme sem épp finomkodó. Ebből és szavai értelméből rájövök, hogy egy-két emberre tényleg igaz a rellonosokról terjedő mítosz. De aztán legnagyobb meglepetésemre és örömömre kiköszörülni igyekszik a csorbát, gondolom eszébe jutott, hogy talán mégsem kellene így bánnia velem, egyrészt mert lány vagyok, másrészt pedig mégis csak a háztársa. Előkotor egy plédet a kalyiba egyik rozoga szekrényéből, sőt, mondom sőt, még ki is porolja! Elveszem a felém nyújtott takarót és magamra terítem. Azon kívül, hogy kicsit "öreg" szaga van teljesen jó, és melegítő funkcióját is kiválóan ellátja. Azután, hogy ilyen megnyugtató tényekkel vagyis, hogy nem prefi és nem rellonos a srác, magam is kicsit feloldódom és odaballagok a helység legmelegebb részéhez, majd leülök a másik szabad fotelbe a kandalló mellé. Onnan nézek a fiúra. Ekkor eszembe jut, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak, ezért gyorsan előrébb hajolok hát, kezemet nyújtom, hogy hivatalosan is megismerkedhessünk.

- Amúgy Ivy Adelaide Ives vagyok. A barátaimnak csak Iva. Benned kit tisztelhetek, kedves háztársam?

Kérdezem és kedvesen rámosolygok a langaléta fiúra. Ezalatt plédbe burkolt ültömben lábamat magam és így egyúttal a takaró alá behúzom, hogy tappancsaim is átmelegedjenek. Ezalatt macsekom teljesen száraz bundával és kicsit jobb hangulatban ugrik fel mellém, hogy a fotel karfáján elhelyezkedve pihenjen egy keveset.

- Ő pedig itt a macskám, a neve Éjfél.

Mutatom be őt is, hiszen olyan mintha a legjobb barátnőm, vagy inkább a nővérem volna. Igen néha az az érzésem, hogy ő az én féltő gazdim és nem fordítva. A múltkor is, amikor megérkeztem az iskolába és az első reggelen egy másik háztársammal az allergiás Celestynnel ismerkedtem meg, úgy posztolt tisztes távolságban tőlem,  hogy szemét végig rajtam, de főleg szegény tüsszögő fiún tarthassa. Áldom az anyukámat, hogy megvette őt nekem és még ő kérte, hogy mindenképpen hozzam ide magammal.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 15:07
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 15:13 | Link

Ivy

Miután kényelmesen elhelyezkedek a fotelban, a tűzbe meredve pörgetem agykerekeimet az iménti témán. Mondjuk, talán már túl kéne lépnem azon, hogy anyámék milyen stílussal vannak megáldva, de, amikor már elfelejteném ezeket, mindig eszembe jutnak, hogy hogy is bántak velem. Komolyan mondom, mint egy koszos ronggyal. Nem veszik észre, hogyha nem kell nekik, de, amikor a szükségét vennék, és nem találják, már ordítanak. Most úgy őszintén, egy gyerek ilyen bánásmódot érdemel? Mit ártottam én nekik? Erre még soha nem sikerült rájönnöm. Talán már azzal is bajuk van, hogy létezek. Biztos elrontottam az illúziókat, amikor kiderült, hogy anyám terhes. Mivel, mondhatni elég fiatalok voltak a szülőséghez, és így elrontottam a bulizásukat, a szórakozás lehetőségét is megfosztottam tőlük. Ilyenkor teszem fel azt a kérdést, hogy mért nem adtak akkor örökbe? Ők tovább folytathatták volna lázadó életvitelüket, én pedig egy szerető családhoz kerültem volna, ahol éreztették volna velem, hogy kellek nekik. De így, hogy egy önimádó párt tudhatok szüleimnek, már kevésbé fényes a helyzet. Pedig, sokan úgy vannak vele, hogyha az őseikre gondolnak, akkor két aranyos, szerethető személy jut eszükbe, akik úszkálnak a boldogságban. Na, de hogyha én akarok rájuk gondolni, nekem csak egy bunkó pár jut eszembe, akik utálják a kölyküket, és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Hát igen, hogyha tehetném, már rég szereztem volna állást, hogy el tudjam magamat tartani, és nem az ő pénzükön kéne élősködnöm. Na meg, nem valószínű, hogy ebben az iskolában lennék, sokkal inkább Amerikában... Las Vegas, esetleg Los Angeles. Ott aztán osztogatják az állásokat kiló számra. De itt az ember örülhet, hogyha utcasöprőnek, esetleg kukásnak felveszik. Bár, már azoknak is diploma kell... A dörgést követően mély lélegzetvételek közepette pillantok az ajtóra, amin egy lány, és annak macskája lépnek be, és fagyoskodva kémlelnek körbe- körbe. Mikor aztán a lány szeme megakad rajtam, halványan rámosolygok, majd felpattanok, így szemtől szembe állva vele. Na jó, azért az a jó néhány centi megakadályozza ezt, de még mindig illedelmesebb így, mintsem, hogy én üljek, ő pedig ácsingózzon. De én, minden esetre jól szórakozok azon, hogy prefektusnak tart. Kíváncsi lennék, hogy hányan gondoltak már erre. De, a sok bunkózást követően bebizonyítom neki, hogy tudok normálisan is viselkedni, ezért az egyik szekrényből előhalászok egy pokrócot, és, hogy fokozzam ezt a kedvességet, ki is rázom azt, és átnyújtom a lánynak. Minden esetre egy "köszi" jól esett volna, de, ezek szerint túl sokat vártam. Nem tudom...
- Nos, a kedves azért túlzás... Desmond Hill. De inkább csak Des. -felelem halvány mosollyal az arcomon, miközben kezet rázok vele, majd helyet foglalok a mellette elhelyezkedő fotelben. Ismét rabul ejt a tűz táncolása, de, nem tart sokáig ez az állapot, mivel a lány hangja elnyomja a tűz ropogásának kellemes hangját. Nagyokat pislogva pillantok rá, majd tekintetem átvándorol a macskára. Végigsimítok az állat fején, majd visszarántom a kezemet a karfára, és csak bólintok egyet a nevére. Éjfél... találó név.
- Hmm... te is elsős vagy, ugye? -teszem fel a kérdést, egy pillanatra rá pillantva, de tekintetemet ismét a lángokra irányítom.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 15:56 | Link

Des

Megtudom a nevét, ez már jó jel. Valóban nem köszöntem még meg neki, hogy adott egy pokrócot, nem elfelejtettem csak a jó pillanatra tartogatom a hálaigét, ami még úgy ítélem nem érkezett el. Látom, hogy elkezdi nézni a tüzet, ami teljesen megbabonázza, én is szeretem nagyon, mert kecses táncnak látom. Míg én beszéltem hozzá ő megsimogatta macskám fekete bundáját, aki rávetette vörösesbarna szemeinek pillantását és úgy láttam elfogadta a fiú közeledését. Úgy hiszem az állatok hamarabb megérzik az emberek szándékait és kifürkészik lelkük titkait. Biztosan nem rossz ez a srác, ha Éjfél hagyta, hogy hozzáérjen és nem fújt rá. Nem szokása persze rávetni magát másokra és összekarmolni őket, de ő akkor is egy macska és nem egy plüss cica. Ahogy ezen morfondírozom Des megtudakolja hányadéves is vagyok. Elmosolyodom. Nem csak ő az egyetlen, aki évet vesztett, ezt hamarosan ő is megtudja. Annyi a különbség csupán kettőnk helyzete között, hogy engem nem kicsaptak hanem átírattak.

- Tizenöt éves létemre, igen még csak elsős vagyok. Többször költöztünk Anya munkája miatt és ezért sokszor váltottam iskolát. Említetted, hogy elszöktél a régebbi sulijaidból, elárulod miért?

Érdeklődöm miközben érzem, hogy teljesem felszáradtam és átmelegedtem. Kezemet macskám éjszín selyem bundáján futtatom, szememmel beszélgetőpartnerem arcát fürkészem. Szokásom a tekintetek figyelése, annyi mindent rejtenek a szemek. Kiolvasható belőlük az is amit az emberek nem akarnak vagy nem tudnak kimondani. Kicsi korom óta idézőjelesen olvasok a környezetemben lévők pillantásából és emiatt nehéz engem megtéveszteni. Szerintem ez sem nem képesség, sem nem adomány. A szem a lélek tükre, tartja a mondás és én csak ebből kiindulva nézek bele a tekintetekbe. Gondolom sokan tesznek hasonlóképpen nap, mint nap.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 15:57
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 16:47 | Link

Ivy

Amikor már a lány, és annak macskája a vadőrlak belsejében tudják magukat, halvány mosollyal az arcomon várom ki azt, hogy végre felfigyeljen rám. Természetesen, a macskától nem is vártam másra, csak arra, hogy befekszik a kandalló elé, és ott pihentetve magát várja, hogy a bőrig ázott bundáját átjárja a meleg. Na jó, ez kicsit hülyén hangzott, hiszen egy idegen macskának nem szokás körbeugrálnia egy számára ismeretlen embert. Sokkal inkább megtartja a tisztes távot, és, hogyha az ember közeledni próbál felé, akkor vagy visszautasítja annak empátiáját, vagy megadja magát, és dorombolni kezd, jelezve, hogy megsimogathatja. És az ezt követő események is két esélyesek. Volt már dolgom olyan jószággal, aki megengedte, hogy a közelébe férkőzzek, aztán rám akaszkodott, mint egy pióca, és addig nem engedett, amíg ki nem buggyant a vérem az ő okozta sebhelyekből. Nem véletlen, hogy utána nem ápoltunk valami jó kapcsolatot. De, a jól nevelt állatok nem támadnak csak úgy rá minden előjel nélkül az emberre, és nem akarják a vérét ontani. Szóval, ennek a kis dögnek is ajánlom, hogy igazán jó macska legyen, és ne akarjon az életemre törni. Akkor aztán számíthat rá, hogy itt kő kövön nem marad. Na, meg én is esélyesnek tartom azt, hogy a gazdája megutál, és addig fog kergetni, amíg el nem érem azt a bizonyos távot, amikor már elég messze járok a macskájától. Mivel, ilyenek a macska tartók. Agyonbabusgatják azt a szőrös kis jószágot, és, hogyha valaki egy rossz szót is szól hozzá, vagy róla a gazdájának, akkor annak a személynek jobb, hogyha gyors a lába, és a lehető legmesszebb tartózkodik tőlük. Ezért is részesítem előnyben a kutyásokat. Eleve, maga az állat szimpatikusabb, nem olyan öntelt, mint a macska. Az csak annyira értékeli a gazdáját, hogy megetesse, aztán megy Isten hírével. Bezzeg a kutya olyan mértékű szeretetet tud nyújtani, ami meghaladja még az emberekét is. Talán nem csoda, hogy a kutyákat tartják az ember legjobb barátjának.
Mit ne mondjak, igazán vicces az, hogy a sok társával egyetemben ő is prefektusnak tart engem. Biztos nem véletlen... És, miután átnyújtom a lánynak a pokrócot, leülök a mellette elhelyezkedő fotelba, és szüntelenül meredek a tűzre. Annyira szakítom meg azt a műveletet, amíg bemutatkozok neki, és megsimogatom a macskáját, majd ismét a tűzre pillantok, de a néma csöndet megtöröm egy igazán egyszerű kérdéssel, amire rögtön meg is kapom a választ.
- Persze, hiszen nem titok... elég furcsa neveltetésben részesültem, nem tiszteltem semmilyen helyet, embert, és a többi. Ezért, az iskolával is tele lett a hócipőm már két hét után, és, mivel a Londoni iskolákban nem követték annyira figyelemmel a diákokat, nem volt nehéz távozni onnan. Ezt két iskolával csináltam végig, most ez a harmadik. Hogy őszinte legyek, itt is fontolgattam a szökés lehetőségét. -adok választ a kérdésére, miközben tekintetemet néha rá, olykor pedig az előttünk lobogó tűzre irányítom. Na, de így, hogy elárultam neki, hogy innen is szökni akarok, lesz, aki elmondja majd a dirinek. Király...
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 17:17 | Link

Des

Fura egy srác ez a Des, annyi szent, és nem azért, mert megszökött előző két iskolájából, hanem azért, mert nem szégyenli. Persze nem feltétlenül kell, de azért büszkének sem illene lennie rá, nekem viszont úgy fest, csipetnyi bujkál benne ezzel az egész dolog miatt. És, aki önhitt az, szószátyárra válik azzal kapcsolatban, amire bizalma épül. El is szólja magát, hogy innen is fontolgatja, hogy lelépjen. Látom szemében megvillanni azt a bizonyos, "hoppá" fényt. Igyekszem megnyugtatni és biztosítani titoktartásomról.

- Ha úgy döntesz, hogy megpattansz én biztos nem foglak bemószerolni. Remélem, te sem árulsz el e miatt a mostani kihágásszerűségem miatt.

Nem vagyok biztos benne, hogy valóban bűntett-e az, hogy most itt vagyok, de jobb a békesség alapon inkább megkérem Dest, hogy kölcsönösen tartsuk meg magunknak, amit a másik rosszban sántikálásairól, vagy azok szándékáról megtudtunk. Egy könnyed mosoly és egy poénosnak, de legalábbis csapattársiasnak szánt mondattal igyekszem ezt megerősíteni

- Éljenek a vér és dacszövetségek, ugyebár!

Remélem, veszi a lapot és nem tekint rám spicliként, sosem voltam sem Júdás sem kémkedős, de még pletykazsák sem. A bizalom nálam a titkok megtartásánál kezdődik, de ott is végződik. Ha én megtartom másét, elvárom, hogy az is megtartsa azokat, amiket én osztok meg vele. Miközben így beszélgetünk az eső egyre halkabban kopogtatja az ablakot és a villámlások és mennydörgések sűrűsége és hangereje is csökkenni érződik. Legnagyobb örömömre.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:14
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:12 | Link

Ivy

Mikor sikeresen megtárgyaljuk ezt a prefektus, nem prefektus, és a háztárs témát, rászánom magamat, hogy előhalásszak a lánynak egy pokrócot. Nem vagyok teljesen biztos benne, de nagyon úgy jött le a dolog, mintha eddig is arra várt volna, hogy majd én rohanok, és megmentem a megfázástól. Hogyha nem erre várt, akkor már rég elindult volna, hogy valamilyen takaró, esetleg törülközőféle után kutasson. Biztos tesztelte, hogy vagyok-e annyira udvarias, és jólelkű, hogy amikor feltűnik, mennyire fázik, akkor lélekszakadva rohanok takaróért. Jobb esetben nem tettem volna ezt, de a bunkózásomat követően a rólam alkotott véleményét fel kellett tornásznom egy normálisra. Mivel, merem feltételezni, hogy ő se szereti, hogyha egy nővel úgy beszélnek, mint egy utolsó paraszttal. Így, szerintem egyáltalán nem alkotott rólam jó véleményt, és, ezzel az iszonyat kedves megnyilvánulással bebizonyítottam neki, hogy tudok jó lenni. Feltéve, ha akarok... Nem véletlen, hogy akkor a rellon házba osztottak, nem? Mivel, nem vagyunk csapatjátékosok, én soha nem is voltam, és nem is leszek. Kisebb koromban igazi "cuncimókus" voltam, imádtak a felnőttek, mindig mondogatták, hogy milyen jó, szófogadó gyerekkel vannak megáldva anyámék. Igen, körülbelül tíz éves koromig hallgattam rájuk, mivel, akkor még valamire tartottam is őket. De, ez az évek során alábbhagyott, és, elértem azt a szintet, ahol most is tartok. Egyáltalán nem tartom őket tisztességes szülőnek, de még csak embernek se. Hogyha azok lennének, akkor ugye utána jártak volna a dolgokat, és, miután a második iskolámból is kicsaptak, nem várták volna meg, amíg hazamegyek, és akkor vésik a fejembe, hogy ilyet nem tehetek. Az a kis szikrányi becsület, amit éreztem irántuk, akkor égett ki. És igaz, hogy a szüleim, de már elérték azt a szintet, hogy ne így tekintsek rájuk, hanem, mint egy rossz szomszédra, aki minden áron meg akarja keseríteni az életemet. Mintha, legalábbis nem az ő gyerekük lennék, hanem, csak úgy ide lettem volna. És ilyenkor szoktak jönni a megvető pillantások, és a beszólások, hogy ilyet még se mondhatsz, mivel csak a szüleid. Igen, azok, de ők se tartanak engem semmire, és egyfolytában azt hajtogatják, hogy utcaseprőnek se lennék jó, maximum börtöntölteléknek. Persze azt is megkaptam, hogy törekedjek erre, mivel, hogyha elértem a húsz éves kort, akkor ők biztos, hogy nem fognak eltartani. És, az a legelborzasztóbb, hogy ők ezt komolyan is gondolták. Másokkal ellentétben, én csak álmodozni tudtam arról, hogy milyen lehet egy normális családi környezetben élni. Akkor lehet, hogy még mindig a Londoni iskolámban lennék, és talán már negyedikesként. Nem pedig itt Magyarországon, a harmadik iskolámban, mint elsős. Azért, mégis jobb életem lenne úgy, nem de? És, ezt az ő tudtára is hozom, hogy ez már a harmadik iskolám, ahonnan szintén megszeretnék szökni.
- Hát, egyelőre még tesztelgetem, hátha maradásra tudnak bírni. Igaz, hogy tervem már van a szökésre, de adok a sulinak egy második esélyt. Az mindenkinek kijár, nem? És hidd el, egy szóval nem fogom megemlíteni, hogy itt vagy. Szerintem nincs is megtiltva... különben, be lenne zárva az ajtó, hogy még csak véletlen se tudjunk bejutni. -fejtem ki a véleményemet a helyről, miközben alaposan szemügyre veszem a berendezést. Igaz, hogy már megcsodáltam, és meg is állapítottam, hogy kis takaros hely ahhoz képest, hogy, szerintem már pár éve nem vették hasznát.
- Ahogy mondod. -felelem halvány mosollyal az arcomon, majd tekintetemet a macskára irányítom, aki hűségesen fekszik gazdája mellett. Na igen, ez az, amiben nekem soha nem volt részem, mivel akárhogy is könyörögtem egy háziállat után, soha nem kaptam. Maximum a szobámban lévő pókokkal tudtam hülyéskedni, esetleg a barátaim kutyájával, esetleg macskájával bohóckodni. De a számomra elrendelt állat, az tabu téma volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 29. 08:45 | Link

Des

Az ajtóval kapcsolatban teljesen igaza van, erre magamtól is rájöhettem volna, minden esetre, amikor ezt említi, egyetértően bólintok. Nem szeret mesélni magáról, de a szemében sok fájdalom bujkál, nem fogom faggatni, nem akarok vájkálni az életében. Nem mindenki szereti egy friss ismeretségben máris kiteregetni a szennyest, ezért hogy tereljem kicsit a témát, másra terelem a szót. Illetve terelném, amikor is Éjfél feltápászkodik és méltóságteljesen átvonul a fiú ölébe, leül előtte, vörösesbarna szemeit pedig egyenesen a fiúéra veti, nézi őt egy darabig, és egy két apró nyervogás után, mintha vigasztalni akarná, hangos dorombolásba kezd és fejével megbökdösi Des kezét, jelezve ezzel, hogy szeretné, ha a srác simogatná. Olvastam valahol, még régebben, hogy az állatok simogatása jótékonyan hat az ember szervezetére, nem tudtam, hogy ezt maguk az állatok is tudják, de lehet ez náluk ugyanúgy ösztönös, mint a védelmezés. Erről eszembe jut egy kérdés.

- Te, ugye jól sejtem, hogy inkább a kutyákat szereted? Ezt abból gondolom, hogy amikor bemutattam neked Éjfélt nagyon hirtelen elhúztad tőle a kezed, mások ölbe szokták venni, simogatják, becézgetik, amit nem igazán szeret, mert addig kapálódzik, amíg ki nem szabadul, vagy egyszerűen csak eliszkol. Szóval mi a bajod a macsekokkal, ha megkérdezhetem?

Kérdésem közben kicsit lejjebb hajtom magamon a takarót, mert már csak a lábaim fáznak, de azok sem annyira. A tűz lassan alább kezd hagyni ropogásában és a parázs ad meleget immár, biztosan jó száraz fa lehetett benne, mert hamar leégett. Ez alatt odakinn elállt az eső, csak az ablak pöttyözöttsége emlékeztet az úgy egy órával korábbi felhőszakadásra. Lehet, hogy még szivárvány is van, bár ezt innen, ahol ülök, nem látom. Előző kérdésemből adódik rögtön egy másik és ezt sem leszek rest feltenni.

- Neked van háziállatod, vagy baglyod, vagy valami ilyesmid?

Kérdezem kedves mosollyal, ugyanis én mindig vágytam egy állatra, de eddig, pont a sok költözködés miatt nem tarthattam se kutyát, bár őket nem annyira szeretem, se macskát. Éjfélt nemrég kaptam, de azóta elválaszthatatlanok vagyunk, ő meg én, mint borsó meg a héja. Csodálkoztam is ezen, hiszen azt tartják, hogy a macska csak addig és akkor szeret, ha neki szüksége van rád, de az én macsekom ennek épp az ellenkezőjét csinálja, pont mint egy kutya, csak picit, hogy is mondjam; méltóságteljesebben, lohol a nyomomban és ha elszomorodom, mindig ott van, hogy jobb kedvre derítsen.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:30
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 13:23 | Link

Ivy

Nos, nekem elég valószínűnek tűnik az, hogyha nem akarják, hogy a diákok ide bejárkáljanak, akkor valahogy zárva tartják az ajtót. Így lenne a leglogikusabb, így, merem feltételezni, hogy szabad a bejárás ide. Mivel, kétlem, hogy akárki is lakna itt, így nem sértjük meg senkinek se a privát szféráját. És, ahogy az imént megtárgyaltunk, hogy mért vagyok még mindig az elsőben, hosszas beszámolót kellett tartanom arról, hogy mi célból hagytam el az előző két iskolámat. Mindig rákérdeznek erre, én pedig nem igen szeretem ezt elmesélni, mivel igaz, hogy úgy mutatom, hogy marhára büszke vagyok rá, de én is tudom, hogy nem ez volt a megfelelő cselekedet. Na, de tudok ellene mit tenni? Nem... maximum akkor, hogyha feltalálják az időgépet, és visszautazhatok az időben két évet. Akkor, talán rászánom magam a tanulásra, és London egyik híres neves iskolájában maradok, és ott folytatnom a tanulmányaimat. Akkor már, talán a harmadikban, esetleg negyedikben csücsülnék, és, talán még a prefektus címet is kiérdemelném,a miről az előbb is beszéltünk. Hát, szép álmok... én sose leszek okos gyerek, pedig mindenki mondja, hogy az eszem meg lenne hozzá, csak nem jóra használom. Ők aztán nagyon tudhatják, hogy milyen IQ hányadossal rendelkezek, mennyire tudom megérteni azt, amit a fejembe vésnek a tanárok. Vagyis, ez nem teljesen így van, ők csak elmagyarázzák, az már csak rajtam áll, hogy megtanulom-e a leadott anyagot, vagy lusta gyerek módjára inkább magasról letojom az egészet, és foglalkozok mással. Na igen, én ilyen vagyok. Nem érdekel a tanulás, sokkal inkább gitározás, és a többi. Valamiért soha nem vitt rá a jó lélek, hogy a kezembe vegyek egy tankönyvet, esetleg normál irományt. Sokkal inkább éltem a valóságban, nem pedig a mesékben, sok emberrel ellentétben. Hosszas gondolatmenetemből az zakkant ki, amikor a lány macskája az ölembe ül, és két nyávogással jelzi, hogy ugyan figyeljek már rá. Amikor a fejével a kezemet kezdi bökdösni, halványan elmosolyodok, és megadom magamat, végigsimítok a bundáján. Ezt a folyamatot többször is megismétlem.
- Hát igen, így is mondhatjuk. Nem mindegyikkel van bajom, csak a nagy többséggel. Ismerősömnek volt egy macskája, akit halálra kényeztettek, komolyan mondom, úgy viselkedtek vele, mintha a saját gyerekük lenne, így a macska elvadult. Aztán, mikor megláttam, ugye közeledtem felé, hogy én most megsimogatom. Hagyta is magát, aztán, mint valami pióca rám akaszkodott, és belém véste a körmeit. Azóta irtózok a macskáktól. Persze, akadnak kivételek. -felelem tekintetemet, és a kezemet el nem véve a macskáról. Na, erről beszéltem. Vannak olyan macskák, akik nem csak arra használják az embereket, hogy megetessék őket, aztán mennek világot látni. Igenis vannak olyanok, akik képesek annyi szeretetet adni, mint egy ember, jobb esetben egy kutya. Pár perc után felkapom a fejemet, és tekintetemet az ablakra irányítom, és azon kinézve már nem a zuhogó esőt, és a villámlásokat vélem felfedezni, sokkal inkább szép tájat. Aztán, mikor meghallom a lány hangját, szinte reflexből fordulok felé, majd válaszolok is a kérdésére.
- Nem. Még nem. Majd, talán szert teszek egy bagolyra. -válaszolom megrántva a vállamat, majd legelsőnek a macskára, utána pedig a tűzre irányítom a tekintetemet, mely egyre inkább kezd kiégni. Ennek láttán félmosolyra húzom a számat, majd, miután megelégelem a tűz látványát, a, még mindig doromboló macskát kezdem kémlelni.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 29. 14:18 | Link

Des

A nap beragyog az ablakon, és már fel is szárította az azon lévő apró vízpöttyöket, a tűz is teljesen kialudt és a hamuban a parázs sem vöröslik már. Des kifejti, hogy egy baglyot majd be szeretne szerezni és elárulja azt is, miért utálja a nyávogó szőrgombócokat. Nos megértem, teljesen igaza van, én sem bírnám az öntelt és önző macskuszokat. Éjféllel ebből a szempontból nagy szerencsém van, mert egy igazán kedves, hűséges és aranyos állat. Nála jobbat egy gazda sem kívánhat, és ő az enyém, nem ez a jó szó rá, inkább az, hogy mellettem van. Ez tesz a legboldogabbá, főleg például olyankor, amikor este odakuporodik hozzám és ott szuszog mellettem. Azt az érzetet kelti bennem, hogy ha bármi baj ér, rá mindig számíthatok. Mindig meghallgatja az összes kamaszlányos sirámomat, és értelmet sugárzó fahéj színű szemével mintha megsimogatna vagy épp, ha olyasmit csinálok, megdorgálna. Egy picit elkalandoznak a gondolataim. Amikor ismét visszarévedek, kipillantok az ablakon, majd a tüzet és a macskámat elmélyülten szeretgető Desre nézek. Jó témák lennének egy rajzhoz így ketten, de ebben a kalyibában elég kevés, sőt inkább azt lehet mondani semmi fény nincsen, ezért hirtelen ötlettől vezérelve megszólalok, megtörve a hármunk közt beállt csendet.

- Nagyon megharagudnál, ha azt kérném, had rajzolhassalak le téged és őt odakinn egy csendes és nyugodt helyen? Ígérem, ha rosszul sikerül bedobhatod az első utadba kerülő kandallóba, jó?

Rámosolygok a srácra, miközben felkelek ültőmből, összehajtogatom a plédet és leteszem a fotelbe, majd hátamra kapom a zsákomat, benne a rajzfelszereléssel és  a még mindig üldögélő kompániára pillantok.

- Indulhatunk? Hölgyem? Uram?

Intek játékos úriassággal a Vadőrlak ajtaja felé, igen Éjfél lány macska, ha ezt eddig nem említettem volna, ezért jár neki a hölgy megszólítás és minden furaságát leszámítva, mivel lovagias volt, Des megérdemli, hogy úrnak nevezzem. Macskám leugrik a srác öléből és beslattyog mellém, hogy immár ketten várjunk a fiúra, aki végül szintén feltápászkodik és követ bennünket. Különös triónk meg sem áll a Piknikező Tisztásig.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:30
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék