31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Zerkovits Bence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 66
Írta: 2014. május 12. 16:33 | Link

Lilla

Megijesztette őt, de hát éppen ez volt a célja. Hogyha mostanában nem is jártak a fejében nagyobb tettek, akciók, az ilyen kis, mindennapi örömöket nem szívesen hagyta volna ki. Csak vigyorog, ahogy a lány öléből minden a földre hullik köszönhetően az ijedtségének, majd ahogy meglöki a vállát, felnevet. Lilla ereje el sem mozdította a helyéről, mivel körülbelül a fele volt a lány - magasságban és súlyban egyaránt. Vállat von, a vigyor még mindig nem tűnik el az arcáról. Hiányolta ezt a könnyed légkört, nemcsak Lillával, hanem bárkivel. Nem sok jutott neki a bolondozásból, a gyereklétből mostanában, éppen ezért úgy érezte, hogy a kihagyást minél előbb be kell pótolni. Szeretett az emberek idegein táncolni, mindenféle balhéba belekeveredni és érezni, hogy milyen is a képletes szabadság, amit a kastély területe nyújtott számára. Még mindig fogalma sem volt, hogy mi lehetett annyira érdekes az erdőn és a fáin, hogy elmerült a tanulmányozásukban. Azaz... Tudta, hogy mi volt az érdekes magában az erdőben, nem egyszer járt a területén, és az egész tilosban járás hangulata határozottan megnyerte magának. Az volt inkább a rejtély számára, hogy innen kívülről mi a lenyűgöző a fák sokaságában.
 - Szerencsétlen szendvics. - Tetteti a bűnbánó kisdiákot, még egy színpadias ajakbiggyesztést is bemutatott, valamint bevetette a már jól bevált kiskutya szemeket, mintha valóban sajnálná, hogy megijesztette Lillát. Annak ellenére, hogy ennek semmi valóságtartalma sem volt, viszonylag meggyőzően sikerült neki hozni a figurát. Talán kamatoztatnia kellett volna színészi tehetségét, hogyha nem gyűlölt volna mindent, ami a színházhoz kapcsolódik.
 - Heló - vigyorog rá ismételten, a kezeit pedig visszasüllyeszti a kapucnis pulcsi zsebébe, hogy megakadályozza ujjai lefagyását a hideg szélben. Bár ez erős túlzásnak tűnt, akkor sem volt meleg az idő, és egyre inkább örült, hogy normálisan felöltözött.
 - Szóval mit csinálsz? - teszi fel ismét a kérdést, felvonva a szemöldökét. Közben agya hátsó zugaiban erősen kutat az információ után, avagy arra keresi a választ, hogy hogyan is lehet bejutni a vadőrlakba anélkül, hogy bárki is észrevenné. Egyszer-kétszer járt már bent és megúszta, ismét meg tudná tenni, hogyha éppen oda kerülnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. május 12. 17:12 | Link



Grimaszolt párat, ahogy a fiú felnevetett, hisz biztosan a hatalmas erején, és a nagyszerű támadásán mulatott. De hát, egy ilyen apró lány nem is tud nagyobb kárt tenni senkiben sem, viszont, próbálkozni mindig is szabad volt, ahogy most is.
- Ha-ha-haaa. – grimaszolt tovább, majd elrejtette azt, és megrázta lágyan a fejét. Copfjai meglebbenve ringatóztak oda-vissza kissé vállain, de hamar egy helyben maradva nyugodtak tovább. Remélte, hogy azért a fél iskola, és a falu nem hallotta az iménti sikoltását. Szép lenne, ha bárki ideszaladna, azzal az irammal, hogy segíteni jött a bajban lévőnek. Akkor aztán magyarázkodhatna, hogy csak sikeresen megijesztették, és még ő lenne bolondnak nézve. Na ez nem hiányzik neki, de nem is hiszi, hogy olyan hangos és velőtrázó sikoly volt. Ahhoz azért több kell, ez tény. Az erdő neszeire immáron nem is nagyon figyelt, ellenben pár perccel ezelőtt még minden figyelmét lekötötte, de ennek szerepét, helyét vette át a fiú. Nem is tudja hirtelen, hogy mikor látta utoljára, talán a tavalyi év végén, ha volt hozzá szerencséje. Nem emlékszik pontosan már rá, de nem mostanság volt. Meglepte, hogy eltűnt, mert általában azért, ha nem is találkozik sűrűn valakivel, a Nagyteremben meg szokta pillantani az arcát, de ott sem volt semmi, emlékei szerint. A hangjára viszont visszahozta magát a jelenbe, nem keresgélt tovább a „képek” között, és felvéve a fonalat, nagyokat bólintott, komoly arccal.
- Pontosan. Rettentő finom volt és így végezte. – gondterhes sóhajjal pillantott a piszkos falatokra, amelyeket ő már nem fog megenni, de a hangyák bizonyára örülnek a nagy kapásnak. Vagy majd valami vadállat, aki épp erre jár. Csak nem most kellene. A köszönésre tekintett fel rá, majd összébb pakolva holmijait, arrébb húzódott, hogy a fiú elférhessen a tuskón, ha akar, hiszen nem ez nagy darab ő, nem foglal sok helyet. Persze, csak ha él ezzel. A kérdésre viszont, elsőnek az erdő felé pillantott, amelyre eddig csökkent figyelmet szentelt, de most újfent fülelt. Már nem hallja azt, mit egyedül töltött perceiben.
- Hallottam valamit, mintha ott.. – nyújtotta ki kezét az irányba, pontosítva válaszát - ..mozgolódott volna valami. De hivatalosan ilyen szép növényeket keresek, hogy ne legyen lenullázva a házidoga. – azzal keze helyett már a könyvet emelte fel, melyben a vadászott növények képei sorakoztak, és, amelyeket most már ráér kutatni. Le is tette a könyvek, becsukva az ölébe, és nyújtózott egy aprót.
- Rég láttak amúgy. Merre kószáltál? – érdeklődött holléte felöl, hiszen nem ismeretlen emberrel áll szemben, ezért is cserfesebb, mint egy bokor, vagy egy kuka. Így már könnyebb érvényesülnie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zerkovits Bence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 66
Írta: 2014. május 16. 12:59 | Link

Lilla


Furcsán érezte magát ebben a közegben, az egész kastély, a birtok, még Lilla társasága is érdekesen hatott rá, ahogy a kezdeti rémület elmúlt és nevetésbe csapott át. Sosem gondolta, hogy majd szívesen tér vissza az iskolába, annak ellenére, hogy teljesen biztos volt benne, rajta kívül még diákok százai érzik így magukat. Mégis jobb volt itt lenni, mint bárhol máshol. Talán a régi időkre hasonlított az érzés, mikor még apjával élt. A családi kúria hangulata, a szabadság, és a nagy tér, ahol elfoglalhatta magát... Az emlékek egészen hasonlítottak arra, amit most, az iskolába való visszatérésekor érzett. A közelébe sem ért anyja otthonának és a mostoha családnak, ahol ő mindig csak egyfajta vendégnek érezte magát. Ezt persze igyekezett velük is érzékeltetni, kissé kitörni a körből, ezért keveredett annyi balhéba. Mindig is gyűlölt ott lenni, utálta, hogy megmondják, hogy mit csináljon, és irányítani akarták. Természetesen az egésszel éppen az ellenkezőjét érték el nála, eszébe sem jutott szót fogadni. Inkább lázadt, az sokkal egyszerűbb és magától értetődőbbnek tűnt a számára. Az egész sehol sem volt a kastélyhoz képest. Bár itt is megvoltak a betartandó szabályok - amelyeknek nagy részét egy pillanatnyi habozás nélkül hágta át -, sokkal jobban értékelte őket, mint az otthoniakat. Na meg az egész légkört is.
Csak vigyorog, ahogy Lilla a szendvicsét siratja. Biztos volt benne, hogy abban a pillanatban, hogy belógna a konyhára, legalább három manó teremne előtte, és mindannyian lelkesen vállalkoznának, hogy szendvicsek sokaságát készítsék el a számára. Tehát az egész szendvics elvesztős történet már nem is tűnt olyan borzalmasnak. Igaz, eddig sem érzett túlságosan nagy bűntudatot, ahhoz túl jól esett neki megijeszteni a lányt.
 - Ez egy erdő. Itt mindig mozog valami. - Nem törődve von vállat, igaz, régebben még ő is tartott egy kicsit a rengetegtől. Azóta többször is volt bent, a fák között és élvezte. Tetszett neki, hogy kedvére mászkálhatott és senki sem látta néhány állat figyelő tekintetén kívül. Tökéletes helyszín volt rengeteg célhoz, az erdő a kedvenc tartózkodási helyei közé tartozott a birtokon belül. Leül Lilla mellé a felajánlott helyre, és ő is a fákra szegezi a tekintetét, hátha felfedez valamit, de a szél miatt való hajladozásukon kívül egyelőre semmit sem látott.
 - Erre-arra. - Ismét vállat von egy félmosollyal a száján. Senkinek sem beszélt róla, hogy hol is járt, vagy mit csinált, és ezt nem akarta megváltoztatni. Jó volt így, megvolt a saját kis titka. - Történt valami, amíg nem voltam itt? - Próbálja elterelni magáról a témát a legnagyobb természetességgel. Annyira nem foglalkoztatta, hogy mik történtek az iskolában, pedig biztos volt benne, hogy voltak változások. Mégis, arra tökéletesen megfelelőnek tűnt, hogy elterelődjön arról a szó, hogy hol is tartózkodott az elmúlt hónapokban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. május 21. 20:38 | Link



    Egy röpke, apró mozdulattal törölte megy gyors kezeit, melyre a morzsán kívül a rönk maradványai is kerültek, majd ölébe fektette azokat. Még mindig érezte kissé, hogy szíve kalimpál, de már egészen menetelt a nyugalmas felé. Most így belegondolva egészen kedvelt szokás ez, hogy így viccelik meg őt, mivel akaratán kívül ijedősebb kissé. Szerencsére nem veszi nagyon a lelkére sem, sőt, nem szokott hisztériázni komolyan sem, általában csak tréfálkozás szintjén. A nyuszi lelke ellenére értékeli a viccet, a poént, néha megpróbálja ő maga is alkalmazni, de akiket így akarna ijesztgetni, azok nemigen azok a fajták, kik beveszik. Gyanítja, Bence sem olyan, aki csak úgy fel-felkiált, mikor valaki mögélopakodik. Pech.
De el is felejti már ezt, nem is igyekszik felhozni többé, hiszen nem az a fajta, aki hetekig ezen lovagol. A szendvics is a múlté, nem siratja tovább, hiszen lapul még egy a táskájában, hiszen gondolt arra, hogy hosszabb távot tesz meg, de jelenleg nem is éhes már. Persze az előbbi jelenet azért is mókás volt, ki nem hagyta volna, Bence is mulathatott legalább rajta. A csendesebb percekben viszont figyelt, illetve várt, hogy a másik is szóra nyissa ajkait, hisz nem akarta elárasztani egyből a gondolataival, szavaival. Biztos neki is van olyan dolga, amit megoszt vele csak úgy, de ha nem, akkor se baj. Nem veszi le a fejét, viszont tényleg nem akar egy idegesítő fecsegőláda lenni.
- Na nem mondoood? – vágott kissé meglepett arcot – persze direkt – amikor a fiú megjegyezte az erdő egyik tulajdonságát. Bár, ő nem mindig látta annak, sőt, általában csendes helynek ismerte, eltekintve a fák leveleinek susogását. Így viszont valamilyen szinten igaza van Bencének is, csak épp ő gondolt másra.
- Úgy értettem amúgy, hogy közel volt az erdő széléhez, és reménykedtem, hogy valami kedves őzgidához hasonló dugja ki a fejét, ha kidugja, nem pedig valami emberevő vadállat. – borzongott meg kissé, hisz hallott elég mendemondát erről-arról, no meg egyes diákok meséit, akik egy kaland után a gyengélkedőn kötöttek ki egy erdei kaland után. Persze, hogy ebből mi igaz, és mi nem, az már más tészta, de alapja mindegyiknek van. No meg, a házirend szerint nem is mehetnek be oda, tehát csak igaznak kell lennie. Ezen csak röpke ideig morfondírozott, arcára kissé ki is ült a komoly, elgondolkodó kifejezés, de hamar megrázta fejét, és az időközben melléült Bencére pislogott fel. Nemigen mondott semmi konkrétumot, hogy hol is volt, de nyilván okkal, és nem is kötelezheti arra, hogy elmondja neki. Nincsenek olyan mély viszonyban, és joga sincs arra, hogy kérdőre vonja a másikat. Így, inkább helyezkedik kicsit, fordul ültében a fiú felé, és megtámaszkodik a rönk szélén.
- Áhááá, értem én, értem. Biztos izgi lehetett. – mosolygott rá a másikra, hogy beéri ő ennyivel is, nem mutatja magát mindenre kíváncsi kisasszonynak, és pálcát sem ragad, hogy igazán kivallassa. Na még az kellene..
- Hmm.. is-is. Lementek a kötelező körök, tudod vizsga, évzáró, ilyenek. Volt valami buli is a faluban, de nem mentem el végül. Izgalmasabb dologról aligha tudok valamit mondani, bár fél füllel hallottam, hogy volt valami fura dolog, amikor is pár diák megkergült, és hihetetlenül rózsaszínben látta a világot. De csak ennyi, bár lehet eszembe jut még valami. – gondolkodott el, miközben a cukikórt emlegette fel, amit megúszott, bár hallott olyat is, hogy neki nem lenne gond, eléggé rózsaszín tud lenni amúgy is. Inkább gyorsan végigpörgette fejében, hogy nem-e hagyott ki valamit, majd miután tényleg a semmire jutott, felszusszan.
- Nem, több nem jut az eszembe, ne haragudj. – bámult fel bociszemekkel a másikra, hogy nem direkt csinálja.
- Na de na.. arról azért mesélhetsz, hogy hogy is vagy? – érdeklődött inkább egy egyszerűbb témában, amely kikerüli azt, amiről nem szeretne nyilatkozni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zerkovits Bence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 66
Írta: 2014. május 22. 12:03 | Link

Lilla


Csak vigyorog a gúnyos válaszra. Tény, az erdőben mindig mozgott valami, lehetett az éppen ártalmatlan, de veszélyes is. Őt ez nem sokszor tartotta vissza tőle, hogy bemerészkedjen a fák közé. Szerette ott tölteni az idejét, kellően izgalmas volt. Természetesen amikor csak tehette, vitt magával valakit, társasággal mindig jobban telt az idő. De éppen előfordult az is számtalanszor, hogy egyedül lépett be a fák közé. Nem zavarta az esetleges veszély, ami rá leselkedhetett a fák sűrűjéből, elvégre varázsló volt. A pálcáját mindig magánál tartotta, hogy szükség esetén használhassa, a bűbájok listájával együtt. Szeretett párbajozni, szerette használni a varázserejét. Elvégre, azért volt, hogy alkalomadtán, szükség esetén megmutathassa, hogy mit is tud. És ő imádta megmutatni, legyen az éppen jó cselekedett, vagy a házirenddel szembeszegülés.
 - Őzgida? - ráncolja a szemöldökét kissé csodálkozva. Sokszor járt az erdőben, azonban őzzel, vagy bármilyen átlagos állattal még nemigen találkozott. Néha már erősen kételkedett benne, hogy az iskolai erdőben voltak egyáltalán varázsképesség nélküli állatok. Valamilyen szinten logikusnak tűnt, hogy nem voltak, hiszen nagy hátrányuk lett volna mágikus társaikkal szemben. - Nem hiszem, hogy az erdőben vannak őzek. - Ad hangot a véleményének.
Egyáltalán nem zavarták az állatok, ugyanakkor nem is lelkesedett értük túlzottan. Neki egy hollója volt, ami alkalomadtán levelezésre használt, semmi több. A holló pedig általában tökéletesen elfoglalta magát a bagolyházban, így neki nem sokat kellett foglalkoznia vele. A régi időkből rémlett neki, hogy a Zerkovits birtokon volt egy egész istállónyi varázslény, de nem mert volna rá mérget venni. Régen járt otthon, az anyja nem engedte a családi kúria közelébe, egészen eddig, amíg be nem töltötte a 17-et, utána pedig nem adódott rá alkalom.
 - Az volt - vigyorog rá ismét. Nem akar belemenni a mélyebb részletekbe, de ennyit elárulhat. Izgalmasnak izgalmas volt, de azért néha kényelmetlen is. Nem számított, most már itt volt a kastélyban. Az egyetlen feladata pillanatnyilag az volt, hogy visszaszokjon az iskolai élethez. Nem lehetett olyan nehéz, már sokszor csinálta végig. Nem csak ő, még rengetegen rajta kívül. A hazautazás mindig a visszatérést vonta maga után.
 - Rózsaszínben látták a világot? Akkor jobb is, hogy nem voltam itt. A falusi buli viszont jó lehetett, arról sajnálom, hogy lemaradtam. - Társasági ember lévén szerette az össznépi megmozdulásokat, szeretett részt venni a nagyobb horderejű dolgokban. A diákok megkergülése viszont valóban egy olyan tényező volt a számára, aminek örült, hogy elkerülte. Szeretett az emberek közelében lenni, azonban a bolondokat nem igazán tudta tolerálni. Nem volt hozzájuk türelme.
 - Jól vagyok, köszönöm. Éppen azon gondolkozok, hogy hogyan tudnánk egy kicsit feldobni az unalmas hétköznapokat. - Tényleg ez volt neki a prioritás most, régen volt valamilyen igazán jó balhéban része, és már kellett neki az izgalom. - Hát te? - kérdezi még mindig vigyorogva. Élvezte ezt a nyugalmat, amit csupán az erdő fáinak zörgése tört meg. Kellett már neki a kastélyi légkör, akármennyire is igyekezett letagadni ezt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. május 24. 02:29 | Link



    A rengeteget figyelte ismét, persze csak felé szegeződött, az ő mondandójára. Valahogy sejtette, sőt, annyira még ő is tisztában volt a dolgokkal, mik élhetnek itt, hiszen van LLG tankönyve is, és olvasta már elég sokat, nagyjából képet is kapott a dolgokról. De élőben persze sosem szemlélt ilyet, ahhoz ő kevés egyedül, más meg még nem találta meg azzal, hogy kalandozzanak az erdőben. No de majd egyszer biztos. A fiú szavaira viszont megrázta lágyan a fejét, és felpillantott rá.
- Neeem. Nem azt mondtam, hogy őzgida, hanem, hogy ahhoz hasonló. – pontosította a saját szavaival a fiú mondanivalóját, és remélte, hogy nem csak a gondolataiban élt az a szöveg, amelyet most mond. Előfordult már, hogy másra gondolt, mint amit sikerült kimondania, és elég fura magyarázkodni utána. De nem vészes esetekben.
- Úgy értettem, hogy olyan szelíd, senkinek nem ártó, legelésző valami. Abban reménykedtem. Vagy ebben az erdőben csak fenevadak élnek? – kérdezte kissé oldalra billentett fejjel, mert ha jó a sejtése, a fiú már túl van egy-két erdőtúrán, lehet neki sokkalta több tapasztalata van, mint neki, aki csak a papírlapokat forgatta. Aztán ki tudja, mi a valóság.
Arra a kijelentésre, miszerint tényleg izgalmas volt, már csak mosolygott, nem fűzte tovább, és a fiú sem nyílt meg hirtelen előtte. No de sebaj, ha izgalmas volt, az már jó. A többi dologra bólintgatott aprókat, ismét átfutva, nem-e hagyott ki valamit, valamiket, miközben egyik lábát óvatosan felhúzva, maga alá hajtotta.
- Túl rózsaszínben. Aki mesélte, neki sem tetszett annyira a dolog, de nem tudta, mi idézte elő. Lehet szerelmi bájital volt leves helyett egyeseknek. – kuncogott az ötleten, majd arcára vigyor ült ki.
- Pedig megnéztelek volna rózsaszín hippiként, ahogy a szeretet hirdeted. – próbált komoly arcot vágni, nem elnevetve a dolgokat, de nehezen ment neki. A nevetést sikeresen lenyelve, nem is tört ki belőle, de magában nagyon jól kacarászott, és biztos abban, hogy ezt a másik is tudja, vagy legalább sejti, hogy mit érez a gondolat iránt.
- Biztos lesz még buli, sőőőt. Azon majd kitombolhatod magad, és akkor majd te mesélsz nekem, milyen volt. – no igen, nemigen éli bele olyanba magát sosem, hogy elhívja valaki, mert nem sokaknak esett eddig rá a választása, de nem bánta. Volt pár ilyenen, egyedül, pár nélkül, szoba, vagy háztársa unszolására, de megvolt ezen rendezvények nélkül is. Nem sír, hogy nem hívja el senki. Elcsendesedve végül, a hogyléte felől érdeklődve hallgatta őt, hiszen ez a téma nem volt olyannyira tabu, mint az előző, amelybe csúnyán belenyúlt.
- Óóó! – csillantak fel a szemei a mondandója végén, de elsőre köhintett csak, hisz illene válaszolnia is. – Én is megvagyok, köszi. Ahogy mindig. Dee..  - váltott az előbbi lelkesedés témájára. - A Gyógynövénytan így már unalmas. Van is ötleted, hogy lenne izgalmas? Bármibe benne vagyok. – húzta ki magát, majd az erdő felé sandított. - Na jó, majdnem bármibe.. – korrigálta kissé magát, mert azért a nyuszi-én még mindig jelen van benne.
Utoljára módosította:Lipovszky Dóra Villő, 2014. május 28. 18:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zerkovits Bence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 66
Írta: 2014. június 1. 12:59 | Link

Lilla


- Értem - Bólint elgondolkodva. Ha őz nem is, ahhoz hasonló valóban élhetett az erdőben, bár ő csak egy sokkal vérszomjasabb változatát tudta volna elképzelni. Lehet, hogy ő gondolt mindig rosszra, de egyszerűen csak neki nem illett be egy őzhöz hasonló, viszonylag szelíd állat a kastély területén található rengetegbe, a temérdek veszélyes varázslény közé. Nem tanult soha LLG-t, nem tudta volna pontosan megmondani, hogy milyen állatok vagy értelmes lények is élnek a rengetegben, annyra pedig sosem érdekelte a téma, hogy önszántából kinyisson egy könyvet. A könyvek határozottan az ellenségei közé tartoztak, hogyha nem volt rákényszerülve a tanulásra, inkább messziről elkerülte a könyvtárat. Egyszerűen csak nem az ő világa volt. Sokkal jobban kedvelte a zajos és nyüzsgő helyeket, mint a könyvbizodalmat, ahol maximum suttogni lehetett. Határozottan nem az ő stílusának és idegrendszerének valónak tűnt.
 - Fogalmam sincs - ráncolja a szemöldökét. - De ne aggódj, ha valamilyen vérszomjas fenevad, megvédelek - villant meg egy mosolyt Lilla felé. Annak ellenére, hogy a lány valamilyen szelíd állatban reménykedett, ő egyáltalán nem bánta volna, ha lesz egy kis izgalom ebben a mai napban. Persze, csak most jött vissza, és még ott állt előtte az egész kastélyi élethez való hozzászokás, de egy kis bajkeverést sosem utasított volna vissza. Ugyan, az szervesen ellenkezett volna a jellemével és a már megszokott viselkedésével.
 - A szerelmi bájital veszélyes egy dolog. - Volt már neki is dolga egyszer-kétszer a főzettel, de csak a legvégsőbb esetekben folyamodott a használatára. A szerelmi bájital túl kontrollálhatatlannak tűnt számára, kívülről és belülről is. Egyenesen gyűlölte, mikor rajta használták, hiszen egy csapásra átment valamilyen nyáladzó lénybe, akinek semmi önálló gondolata nem volt. Ráadásul sokáig tartott, néhány óra alatt éppen elég baklövést lehetett elkövetni. Ezt pedig senkinek sem kívánta.
Csak egy gúnyos grimasszal válaszol Lilla következő mondatára. Ő és a rózsaszín hippiség két ellenkező dolog voltak, ahogyan a szerelem hirdetése is. Nem volt neki semmi baja az érzéssel, egyszerűen csak nem érezte még őszintén senki iránt. Részben ez talán lehet a gyerekkorának és a felnövése körülményeinek a hibája, lényegtelen. Csak az számít, hogy neki még nem volt része a dologban, és éppen ezért nem tudta magát meggyőző hirdetőként elképzelni.
 - Vagy majd magammal viszlek - kacsint rá egy vigyorral. Az ilyen bulikba sokkal jobb társasággal menni, és miért is ne lehetett volna Lilla az a bizonyos társaság? Legalább mindketten kiszórakozták volna magukat az egész eseményt túl komolyan vevő, full puccban és csicsában megjelenő diáktársaikon. Sőt, akár kezdhettek is volna valamit, amivel feldobják az egész partyt. Képesek lettek volna rá mindketten, és garantáltan senki sem unatkozott volna.
 - Hm, akár meg is kóstolhatnád a növényeket - javasolja még mindig egy vigyorral az arcán. - Nem tudom, a kötelező óránál többet sosem foglalkoztam a gyógynövénytannal. - Egy vállrándítással nyomatékosítja a szavait. Nem szerette azt a tárgyat, ahogyan a többit sem, ahol nem voltak bevonva varázslatok és bűbájok. Ebben nagyon nem lehetett Lilla segítségére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lasch Hunor Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 156
Írta: 2014. június 11. 14:16 | Link

Médea

Kérdését és magyarázatát nem értette, talán elbeszélhettek egymás mellett. Mindenesetre nem szakította meg Médea szavait, hanem utána reagált a felmerülő kérdésre, és az utána következett monológra
– Lehet félreértett, vagy most én értettem félre magát, de én arra céloztam, hogy a két tantárgyam nem fér össze. Hiszen a Mágiatörténet inkább elmélet, a Legilimencia pedig gyakorlati oktatást kíván. Utóbbi azért jóval több odafigyelést igényel, hiszen gondoljon bele. Egy képzetlen tanonc megpróbálja kifürkészni a társa gondolatait, és ahelyett, hogy sikerrel járna, teljesen elme károsulttá változtatja az legilimentálódott személyt. Tanulható a dolog, ezért vagyok itt, hogy akik fogékonyabbak a Legilimenciára, azokra odafigyeljek és Legilimentort képezzek belőlük. –magyarázta a dolgokat, remélve ezzel, hogy most már meg fogják érteni egymást. Ha nem erre gondolt a beszélgetőpartnere, azt úgy el meg fogja neki említeni a lány. Az időjárásos kérdésére kapott válaszra csak bólogatott, utána pedig át is tértek a lány szakjára. Pontosabban arra, hogy miért is választotta ez Médea.
– Nem baj az, ha az ember meg akarja ismerni az olyanokat is, akik másmilyenek. Most értem ez alatt azt, hogy még a legtöbb varázsló elzárkózik a mugliktól, mégis vannak olyanok, akik nem. Pedig a muglik is emberek, csak varázserő nélkül, és más felfogásokkal. –vonta meg vállát a kisebb monológ után. Neki nincs semmi problémája a muglikkal, kifejezetten jóban is van néhányukkal, és ha úgy adódnak, képes lenne megélni a másik világban is. Utána érkezett egy olyan kérdés a lánytól, amit már jó párszor megkapott. Mosolyra húzta a száját, és úgy kezdett bele a válaszadásba.
– Még akkor beleszerettem a Mágiatörténetbe, amikor kisiskolás voltam. Sokan voltak úgy vele, hogy unalmas, és csak ömlesztett szöveg az egész, de engem mégis megfogott. Érdekelt, hogy régen milyen felfogás volt a boszorkányságról, a boszorkányokról és arról, hogy miként ítélték el őket. Tudom, morbidnak hangzik, hogy vonzott a boszorkányégetés, és a vele járó procedúrák, de nem kaphat az ember teljes képet arról, amiről a felét nem ismeri. Így nem volt kétséges, hogy Mágiatörténész szakot fogok végezni. –adott kimerítő választ Médeának, és várta a következő, esetlegesen felmerülő kérdést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 16. 22:35 | Link



Ahogy sikerült körbeírnia, mire is gondolt, úgy jött rá, hogy lehet butaságot mondott. Nem tudja biztosra, valós-e, amit hisz, hiszen mégiscsak varázslatos erdőről van szó, ami ráadásul tiltott is, már amennyire tud erről. Nem gond neki, mert nem akar megbizonyosodni róla, hogy igaz-e, de ha kisétálna egy olyan szelíd állat, akkor igazat nyernének szavai. Addig pedig, jó az, amit eddig kiejtett a száján, nem erőlteti tovább a dolgokat, inkább csak csendben figyel a fák sűrűje felé. Persze, azért Bencére is ugyanúgy figyel, ahogy eddig, lelógó lábát kissé meglóbálva nézelődik, majd mikor ismét felcsendül a fiú hangja, visszapillant rá.
- Óóó, ennek felettébb örülök. Már nincs kedvem menekülni, teljesen nyugodt lettem. – húzta ki magát, arcán szintén mosollyal, hogy mennyire bátor úgy, hogy megvédik az esetleges vadállattámadás esetén. Persze, ettől nem tart, vagyis, nem hallott olyat, hogy erdőn kívül is történt ilyesmi, de mindig fel kell készülni mindenre. Vagyis, legalább figyelni a részletekre. Kényelmesebben elhelyezkedve bólogat nagyokat a veszély szó említésekor, hiszen egyetért vele. Neki sosem fordult meg a fejében, hogy ilyesmit használjon, nemhogy magán, de máson sem. Nem foglalkozott még fiúügyekkel, nem is nagyon akart, azt pedig végképp nem, hogy álszerelmet gerjesszen. Ha valaki szeretni akarja, meglesz a lehetősége, de túl távolinak gondolja még ezeket.
- Eléggé az, de valakinek meg csak az segít. – elmélkedett hangosan, hiszen sok reménytelen szerelem kapott így rövid, de biztos esélyt. Múlandó dolog, de népszerű, hiszen nem egy korabeli lányt látott sugdolózni, az emlegetett szert tartalmazó üvegcsével a kezében, az áldozatot kitárgyalva. Kezdi azt érezni, hogy lassan egyedül marad azzal a dolgával, hogy ilyesmit nem alkalmazna sosem. De ki tudja, ki vetemedik még ilyesmire. Bencéről sem tudja, kapott-e, adott-e már valakinek, hiszen nem faggatja szerelmi dolgokról, még arról sem kérdezte, hogy barátnője van-e. Nem azért nem teszi, mert nem érdekli, hanem azért, mivel ez olyan magánéleti dolog, amibe nincs beleszólása. Persze, ha a fiú mesélni akar neki, az más, szívesen meghallgatja, vagy ad tanácsot, ötletet. De addig nem bolygat ilyesmi. A bálos említés egy röpke pillanatra ki is ment a fejéből, hiszen annyira elmélkedett a löttyön, annak körülményein, hogy nem is gondolt erre ismét. Kissé meglepődve fogadta a dolgot, pislogott is párat hozzá, de végül – ugyan kis zavarral vegyítve -, mosoly jelent meg az arcán, hiszen ő minden apró, kedves gesztusnak örül, értékeli. Miért ne tenné?
- Jaaaj, köszönöm. Ez kedves tőled. – pillantott fel immáron arcára, ugyanúgy mosolyogva, majd gyors hozzáfűzte. - De ha épp másvalaki a kiszemelte, tudod hogy értem, nem haragszom meg, ha őt választod. Sőt!. – hozta fel gyors, hogy nem fog morcos lenni, ha lemondja, fel sem teszi a kérdést, egy kiszemelt miatt. Nem tartja magát olyan nagyon csinosnak, teljesen átlagosnak véli magát, aki szemlélődve mindenkit sokkal szebbnek, és gyönyörűbbnek lát. Nincs elszállva magától, nem úgy lett nevelve, holott persze, a szülők nem egyszer emlegették nekik, milyen szép a haja, mennyire csinos, és gyönyörű nekik. Badarság.
- Hééé! Azért ezt a… – kapta fel a könyvet, és lapozott párat, majd a fiú arca elé tartotta a könyvecskét. - Futkosó akármit meg nem eszem. Meg a mérgező izéket. Nem akarok elpatkolni még. – tette le a könyvet fejet csóválva, hiszen hiába él zöldségeken, azért ilyenre nem fog vetemedni.
- Nem is kötelező most azzal foglalkozni. Azt mondtam most ez unalmas, és hátha van más ötleted, ami nem kapcsolódik ide. – pontosított ismét, hátha így már lesz valami olyan, amit a fiú kigondolhat.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 2. 23:52 | Link

Nelli

Ennyi szerencsétlen hülye hogy lehet ebben az iskolában? Rossz napom volt a sok kérdezősködéssel és bénázással. Szerintem legtöbbször türelmes vagyok, de miért mindig engem talál meg mindenki? Vajon mit látnak bennem?
Azért jöttem ki, hogy kicsit lenyugodjak, de itt ahol rengetegen vannak biztos nem fogok. A körletbe szaladtam csak le átöltözni, de semmi mást nem tettem meg.
Elindulok egy olyan irányba amit még nem fedeztem fel és minden erőmet összeszedve próbálok újra hideg álarcot vonni magam köré. Lassan sétálok és éppen ezért ugyanennyire lassan figyelem meg azt is , hogy valószínűleg a vadőr háza felé tartok. Nem tudom ki ő, de eszembe se jut, hogy bemenjek inkább továbbsétálok.
Meggyorsított tempómnak és elgondolkodásomnak a jutalma, hogy megbotlok egy kiálló faágban.
-A francba!-mondom hangosan, bár magamban szebb káromkodások is eszembe jutnak. Gyorsan körülnézek, de sehol senki. Kicsit megkönnyebbülök, hogy egyetlen ember sem látta az ügyetlenségemet, de a legjobb lesz ha inkább leülök.
Keresek egy kényelmes helyet kissé távolabb a kunyhótól és lefekszem a fűben. Valószínűleg nem a legméltóságteljesebb mozdulat és a szüleim sem örülnének h így látnának, de ők most nincsenek itt így nem is fáj nekik. Azért hallom a hangjukat amint arról beszélnének, hogy egy illedelmes aranyvérű hölgy mindig  királynőien viselkedik. Én próbálkozom is, de most ki vagyok készülve és senki sem várhatja el, hogy ne napozzak, ha az idő is megengedi. A fekvésem, mint általában a mozdulataim még így is elég merev de kecses tartású. Azért abban reménykedek, hogy senki sem jön ide megzavarni a magányomban.
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. július 3. 00:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zerkovits Bence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 66
Írta: 2014. július 3. 13:41 | Link

Lilla


A szemei az erdőt fürkészik, ahogy Lilla mellett ül a farönkön. Régen volt már ekkora mértékű nyugalomban, régen tartózkodott már ott, ahol tartózkodnia kellett. Bármennyire is közhelynek tűnhet, de szüksége volt erre, a viszonylagos békére, főleg az elmúlt néhány hónap után. Túl sok mindenen ment keresztül túl hirtelen és mindennemű segítség nélkül az oldalán. Így még, ha csak gyermeki butaságokról is beszélgettek Lillával ebben a fél órában, amit itt ültek kint, jól esett neki ez a normalitás.
Csak rávigyorog a lányra a válasza után. Tény és való, hogy nem telne neki nagy erőfeszítésbe megvédenie őt, főleg az elmúlt néhány hónap tapasztalatai után nem. Pluszban az iskolában eltöltött három éve alatt is éppen elég sok átkot és bűbájt tanult hozzá, hogy könnyűszerrel legyőzze a támadóját. Mondhatni balhés gyerek volt, igen. Sokszor keveredett bajba, sokszor volt rossz helyen, és talán még többször kapott büntetőmunkát is bűneiért. Nem mintha bánta volna, dehogy. Imádta a tanárait - és ezzel együtt leveleken keresztül az anyját - idegesíteni, kihasznált minden egyes alkalmat rá. Ha pedig ez büntetéssel járt, nos, büszkén vállalta a következményeket annak a tudatában, hogy az egész teljes mértékben megérte.
 - Attól még szánalmasnak tartom - vállat von egy közömbös arckifejezéssel. Mindig határozottan megvolt a véleménye majdnem mindenről, és ezt nem tartózkodott kimondani sem. Ha valamiben hitt, akkor az az őszinteség volt. Ráadásul Lilla társaságában nem érezte szükségét a gondolatai eltitkolásának egyáltalán. Elvégre már egy ideje barátok voltak. Nem tudta megérteni, hogy hogyan fanyalodhatott valaki a műszerelemre, bár ő maga még soha sem érezte - az igazit sem. Ennek ellenére túlságosan mesterségesnek hatott számára az egész dolog, irtózott tőle. Pedig egyszer már majdnem beleesett a csapdába, és Valentin napon egy hajszálon múlott, hogy megegyen egy szerelmi bájitallal töltött süteményt.
 - Nincsenek kiszemeltjeim. Ha lenne valaki, akkor tennék is lépéseket az ügy érdekében - kacsint Lillára egy apró mosollyal a szája sarkában. A tettek embere volt, nem várt csak ölbe tett kézzel arra, hogy valami történjen. Mikor úgy gondolta, hogy valaki tetszik neki, azt a lányt igyekezett lenyűgözni, bár most, hogy sok időt hagyott ki az iskolai életből, egyetlen személy sem volt, akire illett ez a leírás. Még. Eddig nem ez a téma kötötte le a gondolatainak zömét, most viszont, hogy visszacsöppent az átlagos diákok életébe, könnyedén megeshet, hogy így lesz.
 - Hm, hát bármikor máskor azt mondanám, hogy gyerünk be az erdőbe, de most kezdek éhes lenni. Mit szólsz, lemegyünk a konyhába? - kérdezi egy vigyorral. Viszonylag régen evett, és fél karját odaadná a manók utánozhatatlanul finom házi kosztjáért. Felkel a fadarabról, amin eddig helyet foglaltak, és kérdőn nyújtja a kezét Lilla felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Nelli
INAKTÍV


3.0
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 67
Írta: 2014. július 4. 14:20 | Link

Melody

Kezd elege lenni abból, hogy a rellonon belül lépten-nyomon Noelbe és Sárikába ütközik, vagy éppen a róluk szóló pletykákat kell hallgatnia folyvást. Sűrűn kényszerül leküzdeni azt az érzést, hogy fejére taposson némelyik diáktársának, márpedig nem szívesen kapargatná kedvenc holdjárójának talpáról az agyvelődarabkákat. Kénytelen hát a szabadba menekülni ezen a kellemesen napsütötte délutánon. Legújabb hobbijának hódolva éppen egy adag sminkcuccot lebegtet maga előtt. Tulajdonképpen annyit, hogy egy zombis film egész statisztaállományát ki lehetne festeni vele. Nem mintha fején nem lenne már fent a szokásos tíz rétegnyi védelem. Ma éppen hófehér arccal, fekete ajkakkal és szemekkel mászkál békésen a látványtól megrökönyödött kisdiákok között. Ahhoz képest, hogy szeret észrevétlen maradni, sminkje mellé ma egy tíz centi magas talppal rendelkező, fekete, bőr cipőt húzott, – szintén – fekete bőrszoknyát, s egy csupa csipke felsőt, mely alól csodálatosan utcaszéli módjára lóg ki melltartója. Valljuk be őszintén, egész testéből legjobban takarva az arca van: megannyi festékkel.
Tulajdonképpen hülyeség volt leszólnia nővérét festőmániájáért, mert most egészen hasonlatos életcélt választott ő maga is. Már csak azt kell kitalálnia, hogyan válhatna profi maszkmesterré, ha már egyszer úgy hozta a sors, hogy fejberendezésének átalakításához ért a legjobban. Minek ide metamorfmágia vagy százfűléfőzet, ha van némi festéke és varázsereje? Bárki képe mögé bebújhatna idővel, csak tanulnia és gyakorolnia kell hozzá, s még élvezné is.
Miközben ezen a világrengető problémán agyal, szimplán átsétál a földön fetrengő Melodyn. Még a lábát is letörölgetné benne, ha a váratlan bukkanónak köszönhetően le nem ejtené cuccait a földre. Cifra, egyáltalán nem hölgyhöz illő káromkodást hallat, majd pálcáját az ismeretlenre irányítja. Ha kiütné, még akár az ő fején is kísérletezhetne – fut át az agyán. Valakin úgyis ki kell próbálnia a krémeket, amiket az ellopkodott alapanyagokból fog kikísérletezni a későbbiekben.
-Sokan ismernek itt az iskolában? – méregeti a lányt. Talán észre sem venné senki, ha eltűnne egy ilyen jelentéktelennek tűnő diák. Mennyi unalmas klón jár már ebbe az iskolába, meg sem lehet őket különböztetni, mind ugyanúgy néz ki! Ez már kihívás lenne a javából: kimaszkírozni a hölgyeményt, hogy úgy tűnjön, mintha érdekes ember volna.
-Kiraktak a házadból, hogy egy faviskó mögött alszol? – kérdi kissé lenéző stílusban. Szánalmasnak tűnik a BK területén csövezni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

WE are the OMBOZIS!
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 4. 15:52 | Link

Nelli

Gondolkozásomban egy ideig nem zavar meg senki és remélem, hogy ez így is marad. Nem örülnék egy diák társaságának sem.
Sajnos reményeimben csalódnom kell, mivel egy lány belém botlik. Miközben ő azzal van elfoglalva, hogy felszedje a cuccait a földről én felkelek és leporolom magam. Megnézem a lányt és közben hozzám szól.
-Miért? Tervezgeted, hogy elrabolsz?-kérdezem gúnyosan. Nem azért, mert elképzelhetetlennek tartanám, hanem mert kicsit keveset néz ki belőlem, ha azt hiszi, hogy bármi komolyat tud velem csinálni. Igazából nem tudom, hogy azt gondolja megijeszt ezzel vagy csak azt hogy feldühít, de nekem most végképp nincs kedvem szócsatázni egy idegennel. Nem igaz, hogy nem talál jobb elfoglaltságot, mint hogy idejön és azt hiszi ilyen hülyeségekkel megbánt.
-Nagyon megsértettél-nézek rá szemforgatva.  A pálcámat már én is elővettem, de csak akkor használom ha ő is. Szerintem eléggé lebecsüli, hogy milyen szinten vagyok a varázslásban, ha ennyivel próbál fenyegetni.
Otthon meg kellett tanulnom jól megvédeni magam, tehát elég jól párbajozok ahhoz, hogy egy tanulót legyőzzek. A sértései különösebben nem érdekelnek és éppen ezért én nem fogok csak úgy átkokat szórni, de ha ő igen akkor én nem fogom csak úgy hagyni magam. Várom, hogy mit fog csinálni annak fényében reagálok. Igazából úgy emlékszem láttam már ezt a lányt is, de nehéz megmondani annyi smink alól amit ő visel. Figyelmem közben nem lankad, hiszen tudom, hogy azzal magamat tenném védtelenné.  Nem igazán tudom, hogy valóban lesz-e ebből komolyabb, de ebből a lányból kinézem. Lehet, hogy még örülnék is neki. Legalább letesztelném magamat. Igaz nem hiszem, hogy szükségem lenne rá, de ki tudja?
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. július 4. 16:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Keating
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. július 12. 15:19 | Link

A másik Elena

Reggel kipattantam a szemem és úgy döntöttem, hogy kihasználom a nyár kínálta lehetőségeket, még itt, az iskola falai között is. Jókedvűen kapkodtam magamra a ruháimat és indultam le a Nagyterembe reggelizni, de hamar elillant ez a fene nagy vidámság. Nem igazán tudom, mikor éreztem ezt utoljára, de megláttam magam az egyik ablaküvegben és fordult velem egyet a világ. Egyszerűen csak tologattam magam előtt az ételt és nem tudtam beleharapni.
A történetet talán ott érdemes kezdeni, hogy sohasem voltam elégedett magammal. Nem mintha bárki bármilyen megjegyzést tett volna rám, csupán csak eleve nagyon figyelmesen neveltek fel a szüleim, mivel produkáltam az Asperger-szindróma bizonyos jeleit. Jelenleg leginkább a magasan funkcionáló autista lenne a legjobb kifejezés arra, amilyen vagyok.
Mikor ezzel szembesültem, úgy igazán, tökéletességre kezdtem törekedni. Ennek eredménye képpen anorexiával is kezeltek. Itt vagyunk most. Megráztam magam és elindultam kifelé. Olyan helyre akartam menni, ahol senkivel sem futhatok össze, ezért a vadőrlakot választottam. Lehuppantam a fűbe és csak néztem fel az égre. Jól esett a magány, így volt időm elmélkedni egy cseppet  a helyzetemen.
A szüleim tényleg mindent megadtak nekem, de sohasem éreztem teljes értékű embernek magamat. Kicsit olyan volt ez, mint egy arculcsapás. Mindig is szerettem az élen lenni és irányítani... aztán szembesültem vele, hogy mi is az az Asperger-szindróma. Nem, nem ez volt a baj, hanem a környezetem reakciója, mikor én kis buta az általános iskolai biológián elkottyantottam a dolgot. Én lettem a csodabogár, a flúgos.
A gyerekek nem tolerálják jól, ha valaki más, mint az átlag. Elkezdtem kilábalni; apránként.
Egyetlen célom volt csak: Nem eshetek vissza!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. július 12. 16:27 | Link


Névrokonocskám


Nyalóka víztorony, óriási mézeskalácsházak, integető cukoremberek... Mind ez csak a kislány álomvilágában létezik. Azaz létezett egészen a hajnali órákig, amikor is egy cuppogós hang töri meg az Eridonos kislány éjjeli nyugalmát. Nyöszörögve nyitja ki a szemeit, mikor hirtelen egy nagy nedves nyelv teríti be az arcát. Iá, az újdonsült kis szamara néz rá, hatalmas szemeivel, miközben szőrös fülecskéit ide-oda ingatja. Elenának fogalma sincs, hogy a csacsika hogyan szökött be a szobájába. Ugyanis tudni illik, hogy Iá "helye" a Pacaszobában van, persze csak ideiglenesen, hisz egyik szobatársa sem örülne, ha egy kis szamár szuszogna az arcukba reggelenként. Így is meglepetés volt számára az állatka megjelenése, mikor a régi, nagy Iát visszakellet adnia az eredeti gazdijának. Persze, örül neki, hogy a kiskutyája után van végre egy háziállata, de akkor is meglepő ez a fordulat. Ne kell megijedni, Pufinak sem esett semmi baja, csak hát a szüleinek már elege lett a kutyusból, így nem maradt más választás mint a menhely. Ezért is nem tudja, mihez kezdjen, ha nyáron majd haza kell utaznia, Talárosra. Ha már egy kiskutyustól kiakadnak a szülei, mi lesz, ha egy szamárral állít haza? Bele se merek gondolni...
Na szóval, miután nagy nehezen kituszkolta a szamárkát a szobából, elkezdett azon tanakodni, hogy talán a sok gumicukor etetés lehet a baja az állatnak. Elvégre nem a legmegfelelőbb tápanyag a cukorka, de ha egyszer Iá is szereti, akkor nincs mit tenni. Hirtelen kipattan neki egy ötlet, ami egész jól hangzik. Mi lenne, ha kivinné Iát legelni valahova? Persze nem a Rétre, mert hát... ugye a szamarakat is szokta hívni a természet lágy öle, és nem lenne jó, ha egy diák rátalálna a vacsora végtermékére, így az egyetlen választás az az erdőhöz közeli Vadőrlak környéke. Ugrik egy nagyot, mivel egy ilyen zseniális tervet eszelt ki, majd miután ez megvolt, húz magára egy rózsaszín kardigánt, mivel attól, hogy nyár van néha fújdogál a hideg szél. Ugrándozva halad a kiszemelt irány felé, közben valami dallamot dudorászva. Lassacskán igaz, de végre megpillantja a távolban magasodó fákat. Egy puszi kíséretével engedi szabadon a szamárkáját, majd Ő maga is lecsüccsen a fűbe, miközben az égen lévő felhőcskéket bámulja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. július 12. 21:50 | Link



Jócskán eljárt már felettük az idő, noha nem azért, mintha öregebbek lettek volna, csak épp már egy ideje itt üldögéltek, és beszélgettek. Nem gond, hiszen Lillus sem siet, és ahogy elnézi, Bence sem épp az óráját figyelgeti, mikor jön el az ideje annak, hogy elléphessen. Az erődből, melyet olyannyira figyeltek, nem lépett elő semmi, csak pár madár szállt ki a lombok sűrűje közül, de sem egy veszélyes, vagy ártatlan lény nem tört ki a törzsek közül. Nem is gond, hisz így nem volt ijedelem, se semmi, békésen maradhattak ott, ahova ültek. A növények, amelyeket olyannyira megvizsgálni akart, már el is felejtődtek, és csak akkor fognak felbukkanni, ha épp ismét a füzetkébe néz, de most nem volt rá ingere. El is tette a nagy ücsörgés közepette azt, a táska mélyére, ezzel a problémát, amely az egész találka előtt foglalkoztatta, egy időre meg is oldódott. Szerencsére van még ideje dolgozni vele, és a tatár sem hajtja semerre, így nem kell a körmeit tövig rágnia, hogy mi lesz most így vele, hogy nem dolgozott vele estig.
A bambulásból, mellyel az erdőt tisztelte meg, felkapta a fejét, mikor Bence ismét megszólalt, és bólintgatott. Igazat mondott, ő sem mondhatta volna szebben, bár ő nagyon ritkán hangoztat bármi rosszat, inkább magában tartja, hisz túl jóindulatú az ilyesmihez, amit egy ideig, de lehet, hogy egy életen keresztül nem tud, és nem is akar egyelőre lemosni magáról. Akinek nem tetszik, annak nem kötelező ismerkedni vele, ezzel így volt mindig is.
- Mert az is. – adott szavakat gondolatainak röviden, de nem ment bele jobban a dologba, hiszen semmi ilyen tapasztalata nem volt. Megtanulta, hogy nem neki kell futnia a fiúk után, hanem, majd ha eljön az ideje, akkor majd azoknak őutána. No meg, a családja is igencsak pislogna, ha szaladgálna egy kiszemelt után, mint valami pincsikutya. Nem, nem fogja. Majd megtalálja a szerelem, ha úgy adódik, és ezzel többet nem is foglalkozik, nem is szokott, egyelőre nagyon jól megvan úgy, ahogy most, barátokkal körülvéve. Nem is kell ennél több neki.
- Óóó, értem. Jójó na, nem látok a fejedbe, no meg, nemigen szoktalak arról kérdezgetni, mit csinálsz olyankor. – pillázgat rá, főleg a kacsintásra, amelytől kissé zavarba jön, de ezt még igencsak leplezni tudja. Nem néz ő úgy rá, ahogy azt nem lenne szabad, a mostani baráti kapcsolat neki tökéletesen megfelel, kellemes, és, ahhoz képest, hogy Bence fiú, igencsak jól megvan. Nem kell, és nem is akarja ezt ilyesmivel elrontani, mert akkor csak neki lesz kényelmetlen. Az újabb szavaira figyel inkább, és az erdős kalandra kissé megborzong, de hát, a fiú most nem arra invitálja. Kicsit örül is a másfajta programnak, hiszen nem épp a legalkalmasabb arra, hogy az erdőben bóklásszon, így, a felvetülő alternatív dologra már rá is bólint, nem is tiltakozik.
- Tökéletesen megfelel a konyha, menjünk. – azzal mosolyogva elfogadja a kinyújtott kezet, belekapaszkodva áll fel, és leporolja nadrágját, és a táska is a vállára kerül.
- Mehetünk. Nem akarom, hogy éhezz itt nekem. – nevetett kissé, és megindult a kastély felé, lassú léptekkel, hogy ne hagyja le a másikat. No persze, amilyen kicsi lábai vannak, és kicsi léptei, ez igencsak nehéz művelet lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elena Keating
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. július 14. 12:36 | Link

Elena

Próbáltam kitörölni a múltat a fejemből, miközben végigdőltem a zöld füvön és felbámultam az égre. Bárki bármit mond, London időjárása borzasztó. Néhány turista mindig azzal jön, hogy bezzeg, amíg ők ott voltak nem is esett az eső. Mázlisták. Aki az egész életét ott élte le másképpen látja a dolgokat. Ez és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor valami hideg és nedves az arcomhoz ért.
Kipattantak a szemeim és majdnem felsikoltottam. Mentségemre szóljon, sohasem láttam még szamarat alulnézetből. Meg úgy egyáltalán… testközelből sem láttam még soha egyetlen egy darabot sem és hirtelen fel sem fogtam miféle szörnyeteggel állok szemben.
-Jesszus!
Úgy pattantam fel, mint akit felhúztak, mire a kis jószág csak nézett rám. Én meg őrá. Fogalmam sem volt, honnan keveredett ide, vagy ki hagyta magára, de eszem ágában sem volt felkutatni a fél kastélyt a gazdája után. Sem szeretetszolgálat nem vagyok, sem pedig állatmentő.
Azért körbejárattam tekintetem a környéken és szinte azonnal kiszúrtam a vörös hajkoronát valamivel odébb. Próba szerencse alapon megköszörültem a torkomat, felemelkedtem és a lány felé vettem az irányt. Kicsivel közelebb érve tudatosult csak bennem, hogy egy háztárssal van dolgom, de még nem volt alkalmam találkozni vele, csak távolról láttam elsuhanni a klubhelyiségben.
-Ne haragudj! –szólítottam meg, mikor már egészen közel értem hozzá. -Ő a tiéd? –pillantottam a hátam mögé az állat irányába és reménykedtem egy erőteljes igenben, mert sehogyan sem fűlött hozzá a fogam, hogy én jótündér-keresztanyát játsszak.
Utoljára módosította:Elena Keating, 2014. július 14. 12:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Alina és Bálint
Írta: 2014. július 14. 19:38
| Link

Regőczy Mihály megtermett alakját még így, az egyre sötétedő homályban sem lehet eltéveszteni, amint szerény kis házikója előtt üldögél a maga ácsolta padján és kényelmesen kanalazza a vacsoráját. Megtehetné ugyan, hogy felmegy a kastélyba és részt vesz a közös étkezéseken, erre az igazgató úr már többször is felhívta a figyelmét, ő azonban nem túl gyakran él ezzel a lehetőséggel. Nem igazán vonzza a gondolat, hogy huzamos ideig egy teremben üldögéljen egy hadseregnyi hangos kis varázslópalántával. Egyébként is jobb szereti látni, hogy hogyan készült az étel, amit szájába vesz, talán sosem fog vele megbarátkozni, hogy a kastélyban egyszerűen csak az asztalon terem minden finomság. Így ha van rá ideje, inkább főz magának. Ma teljesen átlagos napja volt, így jutott ideje levest főzni ebédre, ami vacsoraként is remekül funkcionál számára.
Hosszú pillantást vet a kastély nagy, sötét épülete felé. Összességében elégedett vele, hogy ideköltözött. Nem bánta meg. Imádja az erdőt, a tájat, az állatokat, imádja, hogy van mit tennie. Ezért a nyugalmas, idillikus állapotért még azt is képes elviselni, hogy körülötte mindenki bottal hadonászó fajankó. Néhai feleségét leszámítva ugyanis ez az általános véleménye a mágusokról. Az ő dolguk. Misi bácsi nemigen törődik velük.
A kanál már az öblös, virágmotívumokkal díszített tányér alján kopog. Jobban megdönti, hogy kikanalazza a maradékot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Misi bácsi és Bálint
Írta: 2014. július 14. 20:01
| Link



Alina a mai napját felosztotta a tanulás és a lófrálás között. Tudásának bővítésére a tanórák teljeséggel tökéletesek voltak, így mikor végre sikerült kievickélnie az áradó nebulóseregből a szobája felé vette az irányt, hol megszabadult talárjától, és természetesen szeretett könyveit sem akarta magával vinni a császkálásra, ezért tőlük is érzékeny búcsút vett, majd elindult, hogy ismeretlen helyeket járjon be, hisz újonc lévén ilyenből akad bőven. Nehézségek árán kikeverdett a friss levegőre. Élvezte, ahogy a szél kósza tincseivel játszik, melyek most is, mint általában kissé kócosan ékesítették. Jelenleg azonban ez sem tudta zavarni, élvezte a szabadságot, hallgatta a zümmögő rovarokat, elfigyelgette a bájosan táncoló lepkéket, s közben észre sem vette, hogy mennyire elszaladt az idő. Egy csúnya felhő sötétségbe burkolta a teret, és a lány hirtelen fázni kezdett, hiába vislet bőrdzsekit. Elindult volna vissza, a kastély biztonságot adó falai közé, csakhogy olyannyira elkóborolt, hogy nem találta az ösvényt, amely az épülethez vezet, és most még pálcája sem volt nála, hogy segélyjeleket küldjön. Az ijedség úrra lett rajta, már-már ott tartott, hogy zokogásban tör ki. Össze-vissza ténfergett, hol erre, hol arra indult el, hátha megtalálja a helyes utat, majd végső kétségbeesésében a földre rogyott, fejét a térdére hajtva tényleg kitörtek belőle a könnyek. Fohászkodott magában, hogy küldjön érte valakit az ég, aki segít neki útba igazodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Misi bácsi és Alina
Írta: 2014. július 14. 20:43
| Link

Azt hiszem jobban megviselt a költözés, az iskola váltás, a barátok hiánya, a sok új benyomás, a megfelelni akarás, és még sorolhatnám mi minden, mint gondoltam. Egyre gyakrabban gyújtok rá, és ez már engem is kezd zavarni, de késztetésem van rá... Szóval órák, és házi írás után kijöttem már megint az erdőmellé csavarogni, hogy elszívjak egy szálat. A gond csak az, hogy ez az utolsó. Hosszú percekig szemezek dobozzal és mérlegelek. Meg kéne tartanom rossz időkre? Vagy elszívni és bízni benne, hogy nem csak a dobozból volt az utolsó, hanem nekem is? Mert ugye, nem igen lesz alkalmam venni a közeljövőben. Nagy dilemma. És ennek hála haladok, épp csak fel-fel pillantva, nem igazán nézve merre.
Annyira sürgetett ez a hülye vágy, még a taláromat sem vettem le, pedig máskor az az első. Így azt most oldom ki, és vetem a vállamra, mert nincs hideg, és a szürke ing meg a fekete farmer tökéletesen megfelel, ha besötétedik, abban is beleolvadok majd a környezetbe.
Menet közben leszek figyelmes egy furcsa hangra. Először halk, de aztán hangosabb lesz, és persze a hang irányába lépkedek. Hamarosan fel is tűnik egy guggoló alak, majd egy szőke hajzuhatag. Idegesen túrok a hajamba, miközben zsebre vágom a mostanáig szorongatott cigis dobozt.
- Öhm... Helló... Valami baj van? - lépek közelebb és szólítom meg bizonytalanul a leányzót, aztán ha felpillant már arra is rájövök, hogy ez bizony egy levitás lányka, a klubhelyiségben már láttam többször, bár nem igazán tudom kicsoda. Leguggolok mellé, úgy nézek rá, majd szét. Hmm. Nem tudom hol vagyunk. Vicces. Bár még én is új vagyok errefelé, és úgy látszik nem jártam még mindenhol, mint azt korábban hittem, vagy csak azért van, mert nem az útra figyeltem.
Amint válaszol, felállok, és a kezemet is nyújtom neki, ha szüksége van rá felhúzom. Némi gondolkodás után pedig ha a lány sem ellenkezik megindulok az általam helyesnek vélt irányba, így lehet, hogy hamarosan a vadőrlakhoz lyukadunk ki, mely előtt a padon, minden bizonnyal, maga a vadőr fogyasztja a vacsoráját.
- Jó estét, és jó étvágyat! - köszönök vidáman, és fűzöm még hozzá a jókívánságaimat, és az órám pont ez a pillanatot választja rá, hogy csipogni kezdjen, jelezve, nekem sem ártana enni - Oh, hogy a fene vinne el! - bökök rá a pálcámmal, hogy elhallgasson. 10 perc múlva majd emlékeztet megint, de talán nem is lesz rá szükség. Finom az illata annak, amit a bácsi eszik...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Alina és Bálint
Írta: 2014. július 14. 21:20
| Link

Előrehaladott kora ellenére Misi bácsi hallása egészen kifogástalan. Az állatokkal való foglalatoskodás és a sok erdőjárás megtanította rá, hogy minden kis apró neszre odafigyeljen. Most is érzékeli az erdő széle felől érkező emberi hangokat, noha a szavakat nem érti, a beszédhelyzet sem világos előtte, csak annyit érzékel, hogy minimum ketten vannak. De nem törődik velük, folytatja a vacsoráját. Eleinte meglepte, hogy a diákok előszeretettel mászkálnak az erdőben sötétedés tájékán, mostanra azonban elfogadta a tényt, és egyszerűen rájuk hagyja.
Csak akkor pillant fel a tányérjából, mikor már egészen közeli léptek zaja üti meg a fülét, és mikor már egyébkét is alig lötyög valami a tányérja alján. Egy fiú és egy lány alakját látja kibontakozni, akik egyenesen felé tartanak. Elnyom magában egy apró sóhajt. Az utóbbi időben gyakran többre értékeli a csöndes magányt az alkalmi társaságnál, a diákokkal való kommunikációban pedig végképp meglőve érzi magát. ~ Ezekkel a mai fiatalokkal nem lehet szót érteni.~
- 'estét és köszönöm - dörmögős hangon válaszol a fiúnak. Közben fürkésző pillantását ide-oda jártatja a páros tagjain. Azonnal megállapítja, hogy a lányka az előbb még az egereket itatta, de ennél a megállapításnál nem is tartja többre a dolgot. A fiatal lányok állandóan sírnak. Az esetek többségében pedig jobb nem firtatni, miért.
Az éles csipogás idegennek hat a természet hangjai között. Misi bácsi tekintete a fiú arcán állapodik meg. Mérlegeli egy pár pillanatig a dolgot, végül úgy dönt, tesz neki egy szívességet és megkérdezi:
- Mi történt?- ha nem is éppen szószátyár típus, segítőkésznek segítőkész, és illedelmes is annyira, hogy ne ugorjon át az efféle udvariassági köröket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Misi bácsi és Bálint
Írta: 2014. július 14. 21:39
| Link


Alina teljesen megadta magát a kétségbeesésnek, illetve az ezzel járó könnyáradatnak. A földre rogy, és csendben hüppög, miközben ostorozza magát, és béna tájékozódó képességét. Nem hiszi el, hogy ez most pont vele történik. Önmarcangolásának kellős közepén léptek neszére lesz figyelmes, majd ezeket hamarosan tétová fiú hang követi. Felpillant, és gyorsan a szeméhez nyúl, hogy eltüntesse a sós könnycseppek utolsó maradékát is. Mikor kellő erőt érez magában megszólal.
-Csak eltévedtem...
Halvány mosoly kúszik arcára, majd elfogadja a felé nyújtott kezet, és feltápászkodik. Arra számít, hogy majd az ismeretlen srác visszavezeti őt a kastélyba, ám nem ez történik. Ismét elfogja az aggodalom, mi van, ha mégsem jó emberrel hozta össze a sors, és még százszor rosszabb történik vele, mint amire eddig számított. Bizalmatlanul lépdel a srác mellett, de amikor azt tapasztalja, hogy semmiféle hátsó szándék nem vezérli útitársát szívverése normál tempóba vált, lélegzete egyenletes lesz, megnyugszik. Kis idő múltán ismeretlen helyen kötnek ki. Bár a lány még nem járt itt, jól tudja hol vannak, a vadőrlaknál, és a vacsorázó bácsi több, mint valószínű, hogy az iskola vadőre lehet. Első ránézésre nem tűnik túl barátságosnak. Lina szégyenlősen méregeti, majd alig halhatóan kíván szép estét és jó étvágyat az öreg úrnak. Amikor észreveszi, hogy a bácsi tekintete egy pillanatig megtorpant kisírt szemén zavarba jön, akkor meg pláne, mikor az úr az ismeretlen srácot kérdezgeti a történtekről. Alina gyorsan kapcsol, és még mielőtt a fiú válaszolni tudna, átveszi a szót.
-Hát, szóval én eltévedtem. Igazából halvány lila dunsztom sincs arról, hogyan keveredtem ide. Kétségbeestem, aztán...
Pislog néhányat, jelezve, hogy a könnyek ennek velejárói, majd hagyja, hogy az ismeretlen srác is kibontakozzék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 14. 21:57
| Link

2014. 07. 15. - kora délután

Ebédelt, sziesztázott, most pedig itt az ideje, hogy Misi bácsi munkához lásson. A délelőtt folyamán nem tudott igazán haladni a feladataival, mivel a legendás lények gondozása nevezetű tantárgy tanuló különböző kis csoportokban adták egymásnak a házikója kilincsét. Futóférgeket bámultak, rajzolgatták őket, dokumentálták a mozgásukat, és Regőczi Mihály szakvéleménye szerint halálra unták magukat. Mivel azonban nem ő tartotta az órát, nem is szólt bele annak menetébe, csak figyelt, aztán egyszerűen elvonult a házába főzni.
Most azonban itt az ideje, hogy dolgozzon is. Gyomlálnia kell, megszabadulni a futóférgektől, és itt az ideje annak is, hogy visszaengedjen a vadonba egy knarlt, ami az utóbbi napokban a ketrecek egyikének lakója volt.
A veteményeskert felé vette először az irányt. Még bele sem fogott a munkába, már talált egy elhagyott könyvet meg pár jegyzetet a veteményes szélén. Lerakta őket egy farönkre, aztán nekilátott a gyomlálásnak. A sok hajlongás és görnyedés az utóbbi időben egyre nehezebben megy már neki, de ezt nem vallaná be. Amíg bírja, dolgozik. A semmirekellő nebulóknak, akiket büntetőmunka címszóval szoktak hozzá küldeni, nem sok hasznát veszi. Igazi segítséget pedig még nem sikerült találnia, pedig be kell vallania, hogy néha jól jönne neki. Például most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Misi bácsi és Alina
Írta: 2014. július 14. 22:05
| Link

Eltévedt. Bólintok, ez gyakori a lányoknál, nem lep meg. Igyekszem egy biztató mosolyt küldeni felé, és még véletlenül sem árulom el, hogy valójában én sem tudom, hogy hol vagyunk. Azzal biztos csak még jobban megijeszteném. Egyébként is, hamar rátalálok egy ismerős ösvényre, bár nyilván nem a leggyorsabb módja a visszajutásnak, a vadőrlaktól mégiscsak úgy gondolom biztonságos úton juthatunk fel a kastélyba.
Szerencse vagy nem, a vadőr épp a háza előtt vacsorázik. Engem jól neveltek, valahogy természetes, hogy nem egy szó nélkül haladjunk el mellette, így köszönök s mivel eszik ehhez is jó kívánságaimat fejezem ki. Bár láthatóan már majdnem befejezte, de nem gondolom, hogy ez baj lenne.
A továbbhaladásban az órám csipogása gátol meg, és nem éppen szépen fejezem ki magam. Talán ezért is érkezik a kérdés, és egy pillanatig elbizonytalanodom. Elvégre mit gondolhatnak, hogy egy síró lánnyal sétálgatok?
Az ismerős-ismeretlen lány, - milyen neveletlen vagyok! Még a nevét sem kérdeztem meg - válaszol. Teljesen egyszerűen érthetően.
- Én csak... kijöttem sétálni - hazudni nem szép dolog, de általában nem is szoktam. Ha mégis akkor is jobban, mint most... - és megfeledkeztem a vacsoráról. Az órám az étkezéseket jelzi, napi ötször.
Egészítem ki és beharapom a számat, aztán a korábbiaktól kissé eltérően és egyáltalán nem illedelmesen megkérdezem.
- A Bácsi mit evett? Nagyon jó az illata... - szippantok nagyot a levegőbe és azt hiszem, nem csak az órám jelzi, hogy ennem kéne, hanem ez is. Ahogy az illat az agyamhoz tör utat. Egyszerűen összefut tőle a számban a nyál. Egész biztos nem olyasmi, amit a kastélyban adnak, és igen, éhes vagyok. Eddig nem tűnt fel, mert a cigire koncentráltam, de most igenis érzem. És ennék. Nagyon. Ráadásul a gyomrom is megkordul. Szuper...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 14. 22:07 | Link

Evelin az óra alatt sikeresen elhagyta a tanszereit. Visszament az óra helyszínére. Egy fatönkön meg is találta. Amikor elindult volna, valami neszt hallott a veteményes felől. Gondolta, nincs egyedül. Lerakta a tanszereket a fatönkre. Elindult a veteményes felé. Észrevette hogy ott a vadőr. Vele még nem találkozott. Itt az ideje megismerni.
- Jónapot. Segíthetek valamiben?
Evelin meg sem várta a választ, hozzá is látott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Alina és Bálint
Írta: 2014. július 14. 22:36
| Link

Misi bácsi egy pillanatra összeráncolja a homlokát, amikor a szőke lány kezd el magyarázni. Ő nem erre volt kíváncsi, aztán végiggondolva a dolgot, ő is belátja, hogy bizony elég széles skálán mozog a várható válasz, mikor az ember megkérdezi egy már épp hogy nem pityergő lánytól, meg egy csipogó órás fiútól, hogy mi történt velük. Hiába, sosem volt a szavak embere. Mindig elég nehezen fejezi ki, hogy mire is gondol voltaképp. De legalább most ez nem okozott galibát.
Szerencsére még a lány sírásának sem volt kirívó, romantikus lányregénybe illő oka. Eltévedt a fák között és megijedt. Misi bácsi elnézően megcsóválja a fejét. Nem érti, egy ilyen lány miért kezd el egyedül a fák között kóborolni sötétedéskor, de gyanítja ezt még a szöszke leányzó sem tudná neki megmagyarázni. Csak küld felé egy féloldalas, meleg mosolyt, jelezve, hogy már igazán megnyugodhat, jó helyen van.
- Addig örülj, míg nem azért keveredsz ide, mert büntetőmunkára küldtek -részéről el van intézve a dolog.
Megvillan a szeme a fiú szavait hallván, érzékeli, hogy kis mágustanonc nem a teljes igazságot mondja, de egyelőre nem szól közbe, megvárja, míg a srác befejezi a mondandóját.  
- Miért kell, hogy azt az órád jelezze? - kérdezi érdeklődve, kissé összeráncolt szemöldökkel. Nála mindig is úgy működtek az étkezések, hogy ha megéhezett, és befejezte, amivel épp foglalatoskodott, és az állatok is kaptak már enni, akkor ő is asztalhoz ült. De sosem kötötte pontos időhöz az étkezéseket.
A fiú kérdésére lepillant az ölében lévő tányérra és szippant egy egyet a leves illatából, mintha csak meg akarna róla győződni, hogy ez valóban az ő vacsorája, és valóban erről beszél a fiú.
- Lencseleves. Magam főztem - teszi hozzá félig-meddig büszkén, mert remek szakácsnak tartja magát, félig-meddig kissé provokatív hangleejtéssel, mintha csak azt akarná ezzel üzenni, hogy az ő levesének bizony egy fikarcnyi köze sincs az itt folyó hókuszpókuszhoz.
Tudja, hogy illene felajánlást tennie. Egyelőre azonban nem teszi, kíváncsi rá, miként fogadja a fiú a megjegyzését, illetve, hogy mit titkolt el előle.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Misi bácsi és Bálint
Írta: 2014. július 14. 23:02
| Link

Alina kissé zavarban van, amiért ismét el kellett mondania, hogy eltévedt. Nagyon szégyenli magát, hogy arra nem képes, hogy egyedül visszataláljon a kastélybe. Szerencsére az öreg úr egy kedves mosollyal átsuhan a történetek fölött, illetve hozzáteszi, hogy addig örüljön a lány, amíg nem büntetőmunkára kell idejönnie. A szőkeség szemei elkerekednek, és hitetlenekedve kérdez vissza.
-Büntetőmunkára? Úgy tetszik érteni, hogy ide szokták hajtani a prefektusok és a tanárok a csínytevésen kapott nebulókat? De, hát ez olyan ijesztő környék, nem? Mármint a diákok számára...

Nem érti, mire jó a rend őreinek, ha a vadőrre bízzák a gazfickók sorsát. Ahogy elnézi a bácsit, termete ellenére a légynek sem tudna ártani. Olyan szelíden ül itt, mint egy jóságos nagyapó. És egy ilyen barátságosnak tűnő emberre bízni a kicsapongókat?! Felháborodik, persze csak magában, majd amikor sikerül nagyjából helyre tennie magában a dolgokat, figyelmes lesz arra, hogy az urat különösképp érdekli az ismeretlen srác csipogó órája. Ahogy faggatózik róla, felkelti a lány érdeklődését is. Nem hinné, hogy a fiú annyira feledékeny lenne, hogy még az éhsége is kimenne a fejéből, de reményei szerint hamarosan fény derül a titokra...
Közben a téma a bácsi által elfogyasztott ételre terelődik. Lina ismét elképed, mert őszintén, nem nézte volna ki az úrból, hogy fakanállal a kezében egy kondér fölött ácsorogva lencsét főz, de hát az élet mindig tartogat meglepetéseket. Jót mosolyog, mikor meghallja a fiú gyomrának korgását. Tekintetét a vadőrre emeli, és szinte biztos benne, hogy ő is hallotta. Kíváncsian méregeti hol őt, hol a srácot, és azon filózik, vajon a bácsi megsajnálja-e majd annyira ezt a szegény kis éhenkórászt, hogy adjon neki a féltett ételből.
Utoljára módosította:Losonczy Alina, 2014. július 14. 23:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 14. 23:04
| Link

2014. 07. 15. - kora délután

Olyannyira belemerült a munkába, na meg a gondolataiba, hogy először észre sem vette a elsős kislány érkezését. Egyébként sincs hozzászokva, hogy csak úgy bejelentés nélkül a kertjében teremjen valaki. Csak a köszönésre kapja fel a fejét, hunyorogva bámul a diáklányra.
- Szervusz - köszön tétován dörmögve, nem tudja hová tenni, miért és hogyan került ide a leányzó. Bár arra a kimondatlan kérdésre, hogy mit akar, legalább választ kap. Segíteni. Kétkedve emeli meg a fél szemöldökét. Nem látott még olyat, hogy valaki teljesen önként és dalolva meglátogassa azért, hogy segítsen neki. Felegyenesedik, végigméri a kislányt, aki már neki is lát a segítésnek. Ész nélkül kezdi kihúzkodni a gyomokat, meg sem várva Misi bácsi engedélyét.
- Rendben, ahogy akarod. Csak vigyázz azokkal a füvekkel, kicsit harciasak - mutat egy sorral arréb lévő, vékony szálú, kecses fűféle felé. Több hozzáfűzni valója nincs, amíg a lány tényleg csak a gyomot szedi és nem az ő fűszereit.
- Ennyire unatkoztál? - kérdezi munka közben lányt. Csak nem fér a fejébe, hogy a kis boszorkánytanonc erre áldozza az idejét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 14. 23:28 | Link

Evelin elmosolyodik. És lelkesen folytatja a gyomlálást. Közben fecsegni kezd.
- Lenne más dolgom is. Például tanulni. Sikeresen elhagytam a tanszereimet. Ezért jöttem vissza. De ha már itt van akkor boldogítom egy kicsit, ha nem haragszik. Majd én megcsinálom. Maga üjjön le és pihentesse a fájós derekát. Látom magán hogy némi pihenésre lenne szüksége. Affelől meg meg nyugodhat, hogy nem bántom a fűszereit.
Evelin az egész mondandóját egy szuszra mondta el. A végén nagy levegőt vett és lelkesen folytatja a gyomlálást. A fűszereket gondosan kiválogatja a gazak közül. Más nem jut az eszébe amit megoszthatna a vadőrrel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Misi bácsi és Alina
Írta: 2014. július 14. 23:54
| Link

Büntetőmunka... Na olyanon sem voltam még, pedig lehet megérdemelném, de amíg nem kapnak el, hogy tilosban vagyok... Vállalni kéne a tetteimet. Lehet nem is vagyok jó levitás. Bár ez most mindegy. Az órám érdekesebb. Nyilván mert meg van bűvölve, és csak akkor csipog, ha nem ennék időben, ha eszem, akkor természetesen nem figyelmeztet. Válaszolok is szépen a kérdésre, de persze a válaszaim újabb kérdéseket szülnek, és már nem csak a vadőr néz rám kíváncsian, hanem a mellettem ácsorgó lány is. Mosolyra húzom a számat. Részben, mert amikor erre válaszolok, akkor szoktak jönni a sajnálkozások, és ezekre semmi szükségem. Másrészt mert valahol jól esik, amikor így érdeklődnek irántam az emberek.
- Nem mindegy, hogy mikor, mit, mennyit eszem. Cukorbeteg vagyok, és állandóan szinten kell tartani a vércukorszintem. Bár fent a kastélyban kapok egy bájitalt, ami elvileg rendben tart, de azért nem bízom a véletlenre a dolgot.
Magyarázom jókedvűen, aztán az illatok, meg a gyomrom korgása egyértelművé teszi, hogy nem csak az említett okok miatt kéne ennem, bár az órám ezért csipogott és nem más miatt. Az orrom pedig nem csal, a válasz alapján már azt is értem, miért futott össze a számban a nyál. A magyar nagymamám isteni lencsefőzeléket készít, s bár az nem lencseleves, mégiscsak lencse. Szeretem a lencsét.
- Biztosan nagyon finom - felelem még mindig nagyon udvariasan, bár legszívesebben azt kérdezném, hogy és nem akarna-e adni egy keveset, mondjuk csak tesztelés céljából, egy tányérral. Fejben gyors számolást végzek, ha csak magában eszem... bár nem tudom, mit tesz bele esetleg még pluszba, de elvileg ez vacsorának beleférne. A gyomrom újra megkordul, ezúttal hangosabban is, én meg elhúzom a számat, mert ez már tényleg kellemetlen. Vetek egy reménykedő pillantást a vadőrre, aztán kicsúszik belőlem a kérdés.
- Meg szabad kóstolni? - a lányra is ránézek, hogy kérjen ő is, mert egyedül annyira gáz. Bár nem hiszem, hogy a pillantásom ennyire kifejező lenne, főleg hogy nem is ismerjük egymást csak látásból. De hátha ő is éhes. Reménykedni szabad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék