36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 15. 14:47
| Link

2014. 07. 15. - kora délután

Mis bácsi nem híve annak, hogy egy szó nélkül, néma csendben dolgozgassnak. Gyorsabban és kellemesebben telik a munka, ha közben tud az ember pár szót váltani a másikkal. Egyszerű kis kérdésére azonban egész monológot kap válaszként, amire nemigen volt felkészülve.
- És szívesebben segítesz nekem, mint tanulsz? - kérdezi kissé szórakozottan. A tanulás szót más hangsúllyal ejti, jelezvén, hogy a bottal való hadonászás nem igazán fér bele az ő tanulásról alkotott fogalmába. Őt lepné meg a legjobban, ha a kérdésére igenlő választ kapna. De legalább meglett a talált tárgyak tulajdonosa, és nem kell őket tovább őrizgetnie.
A lányka további magyarázására megáll, felegyenesedik. A tarkóját vakarászva, elgondolkodó pillantással néz a levitásra. Az arcára teljes értetlenség és némi bosszúság ül ki.
- No, álljon csak meg a menet! Majd eldöntöm én, hogy mikor kell pihentetni a derekamat. - dörmögi félig a lánynak, félig meg csak úgy magának a bajsza alatt. Örömmel veszi a segítséget, de azt már nem, hogy helyette akarjanak dolgozni. Büszke rá, hogy ilyen jól bírja magát, és hatalmas megrázkódtatásként élné meg, ha nem dolgozhatna. Így aztán a javaslat ellenére nem ül le pihenni, hanem fojtatja a gyomlálást, amivel így kettecsként egész hamar végeznek is.
- No, jólvan. Köszönöm a segítséget - felegyenesedve megtörölgeti izzadtságtól gyöngyöző homlokát. Nem szereti ezt a délutáni meleget. Az állatok felé indul, hogy a kettes napirendi pontot is kipipálja, vagyis szabadon eressze őket a természetes élőhelyükön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Alina és Bálint
Írta: 2014. július 15. 15:28
| Link

- Biza', ide küldik őket. De hogy minek? Nincs itten semmi ijesztő. Azt hiszik szórakozni vannak itt - zsörtölődik egy sort. Eddig nem sok Alina-féle, ijedős lánnyal találkozott a birtokon. Akik büntetőmunkára jelentkeznek nála, munka szempontjából elég hasznavehetetlenek, fegyelmezetlenek, és néha még kifejezetten élvezik is, hogy a vadőrrel tarthatnak az erőbe. Misi bácsi meg csak nem győz hitetlenkedni, hogy hová fajult a világ.
A vadőrt nem maga az óra tette kíváncsivá, sokkal inkább az a műgond, amivel a fiú kommentálta az eseményeket és elnémította a kis ketyerét. Bárminek is szólt a srác halvány mosolya, Misi bácsi nem dob hátast a cukorbetegség hallatán. Nagyon jól tudja, hogy működik ez, az édesanyja is cukorbeteg volt - isten nyugosztalja szegényt. Csak épp szegény asszonynak nem állt rendelkezésére mindenféle bájital meg csipogós óra.
A férfi hosszan gondolkodva néz fel a korgó hasú srácra, meg a megszeppent lánykára.
- Van bőr a képeden, fiacskám - dörmögi rosszallóan, megcsóválja a fejét, és a kastély irányába pillant, majd újra a diákokon állapodik meg a tekintete. Sóhajt egy hatalmasat. ~ Ez a jó szívem fog a sírba vinni~
- No, jólvan, éppenséggel jut még mindkettőtöknek. - feleli végül. Feltápászkodik a padról és elindul be a házba. A nappalin át bevezeti vendégeit a konyhába, ahol szed nekik egy-egy tányérral a levesből, eléjük rakja az asztalra, végül pedig ő maga is helyet foglal egy széken.
Utoljára módosította:Regőczi Mihály, 2014. július 16. 17:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Misi bácsi és Bálint
Írta: 2014. július 15. 19:23
| Link


Végre fény derül a csipogó óra titkára, az ismeretlen fiú cukorbeteg, és a sipíkolás arra kell, hogy figyelmeztesse őt: itt az étkezés ideje. Alina kicsit meglepődik ezen, hisz személyesen még sossem találkozott olyan emberrel, aki ilyen betegséggel küzdött volna, de a szülei szakmája révén már hallott róla egyet s mást. Kíváncsiságának-mint általában-most sem tud határt szabni, s a kérdések mindenféle meggondolás nélkül dőlnek belőle.
-És egész pici korod óta vagy cukorbeteg vagy idősebb korodban alakult ki? Esetleg valamilyen gyógykezelés utóhatása? Nem kellemetlen, hogy nem ehetsz akárhol, akármit és akármennyit?
Kicsit zavarba jön, a lányos pír jelzi is ezt az arcán, amiért ilyen modortalanul zúdította szegényre a kérdés áradatot, de Alina már csak ilyen kelekótya kíváncsi-fáncsi, ha akarna sem tudna megváltozni. Bocsánatot nem kér, csak néhány percig boci szemekkel néz a srácra, majd figyelmét a bácsinak szenteli, aki arról mesél, hogy sok hasznát nem veszi az ide vezényelt csirkefogóknak... Ahogy a vadőr, Linácska sem érti, hogy miért pont ez a rend őreinek kedvenc bűntető helye, de ők biztosan tudják, és ez a lényeg.
A szőkeség mosolyogva hallgatja, ahogy a fiúnak gyomra morogva jelzi, hogy itt lenne a vacsora ideje. Tekintete hol a srácon, hol pedig a bácsin pihen, kíváncsi melyikőjük fogja előbb megadni magát. Végül az ismeretlen fiú töri meg a csendet, mégpedig azzal, hogy megkérdezi, megkóstolhatja-e az ételt, közben szugeráló tekintettel néz Linára, akinek halvány lila dunsztja sincs mit szeretne tőle. A vadőr öregapós morgással reagálja le a helyzetet, majd beinvitálja vendégeit szerény hajlékába. Ahogy Alina beér a házba rögtön megcsapja orrát a lencse és a meleg otthon illata. A házigazda leülteti a két fiatalt, majd miután egy-egy tányér lencsét eléjük tett maga is helyet foglal. Alina bátortalanul kezd hozzá az étkezéshez, no nem mintha nem bízna a bácsi szakértelmében, inkább a plusz kilók miatt aggódik. Lázadó énjét lerendezi annyival, hogy majd egy órával többet edz legközelebb, mire az duzzogva, de lecsillapodik benne. Néhány kanál után némi szünetet tart, és a házigazdára szegezi tekintetét, majd megtöri a kicsit kínossá vált csendet.
-Nagyon finoman tetszik főzni. Kicsit emlékeztet a nagyim főztjére, és ez nagy szó ám! És nem mellesleg nagyon otthonos ez a hely!
Mosolyogva néz az öreg úrra, közben ismét falatozni kezd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 16. 00:19 | Link

Miután elmondtam a mondanivalóm gyomláltam tovább. Vártam a vadőr válaszát, amit hamarosan meg is kaptam. Végre találtam valami beszédesebb embert. Már megint jó társaságba keveredtem. Mekkora szerencse hogy feledékeny vagyok és elhagytam a tanszereimet. Na, még ez sem fordult meg a fejemben hogy a feledékenység áldás és nem átok, de mindent el kell kezdeni.
-Igen, magának érdekesebb segíteni. Jó egy kicsitkikapcsolódni. Eddig mindig csak tanultam. Képzelheti hogy ez mekkora felüdülés a számomra.
Mondtam néha-néha mosolyogva felnézve a vadőrre.Lassacskán befejeztük a gyomlálást. Nem állt szándékomban visszamenni tanulni. Tanultam ma már eleget. Tehát megkérdeztem.
- Kell-e még segíteni valamiben?
Kíváncsian néztem a vadőrre. Csak nem küld vissza unatkozni.
- Na? Segíteni szeretnék még egy kicsit.
Odasétáltam mellé várva a válaszát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Evelin Ordassy
Írta: 2014. július 16. 17:46
| Link

- Képzelem - hagyja rá a lánykára a dolgot egy elnéző fejcsóválás kíséretében. Igazából teljesen megérti a lányt, semmi kétsége sincs afelől, hogy a könyvek helyett sokkal jobb a veteményes felett görnyedni. Csakhogy a lánykával szemben neki már van annyi élettapasztalata, hogy tudja, ezzel a hozzáállással hová lehet jutni. Félreértés ne essék, ő teljesen elégedett az életével, a munkájával, de távol áll tőle, hogy másokat is erre az életvitelre akarna buzdítani. A diákoknak igenis a könyvek fölött - vagy az ördög tudja, miből tanulnak ezek - kellene görnyedniük, és nem őt szóval tartani.
A gyomlálás befejeztével Regőczi Mihály próbálja a nyomatékos köszönetnyilvánítással kifejezni, hogy nem tart igényt további segítségre. A lányka viszont úgy tűnik, hogy még maradna. A vadőr összevonja a szemöldökét. Nem szeret gorombáskodni, ugyanakkor nem is szokása felelőtlenül rábólintani valamire, amit voltaképpen nem is szeretne.
- Rendes tőled, de nem kell már. - közli a lánnyal barátságosan. Közben odalép az állatokhoz, felemeli a futóférgeket tartalmazó dobozt, másik kezével pedig a knarl ketrecét ragadja meg.
- Nekem most ezek vissza kell vinnem az erdőbe - magyarázza a lányka felé fordulva.
- Te meg menjél ússz egyet a tóban, vagy pihenj inkább, ha nem akarsz tanulni - Misi bácsi úgy képzeli, a lánynak valami ilyesmivel illene múlatnia az időt. Hiszen az erdőbe semmi szín alatt nem kísérheti el. ~Hah, jól is néznénk ki~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. július 16. 17:59 | Link

Ahogy látom nem vagyok tovább szivesen látott vendég. Megértettem a célzást. Nem haragszom egy kicsit se. Akkor el is köszönök.
- Teljen jól a napja. Sok sikert kívánok az állatkák szabadonengedéséhez.
Elindultam egy kicsit sietősem, mivel sietnem is kellett. Felvettem a fatönkről az elvesztett tanszereimet. Megáltam és volt még egy hozzáfűzni valóm.
- Szivesen segítettem. Majd jövök máskor is.
Utána elindultam a kastély felé. Gyakran tekintgettem vissza.
- Na, irány tanulni. Mindjárt itt vannak a vizsgák.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Misi bácsi és Alina
Írta: 2014. július 16. 18:15
| Link

Azt látom, hogy a vadőrt nem különösebben hozza lázba a dolog. De engem ez nem zavar. Nem azért mondtam, hogy megsajnáljanak, hanem mert kérdezték, és általában ha kevesebbet mondok azt nem értik. Főleg itt a varázslók világában nem, elvégre itt ez nagyon ritka betegségnek számít. A lány viszont annál érdeklődőbb, így neki válaszolok.
- Másfél éves koromban derült ki. Koraszülött voltam, arra fogják, bár annyival nem születtem korábban - megvonom a vállam. Igazából nem fontos. Sokkal fontosabb lenne, hogy lassan egyek valamit, de persze nem vagyok udvariatlan, és ha kérdeztek válaszolok, egyáltalán nem érint kellemetlenül a dolog, már megszoktam - Nem igazán tudom milyen akárhol, akármit és akármennyit enni, szóval nem.
Rámosolygok, hogy érezze nincs semmi baj a kérdésekkel. Általánosban gyakran kellett beszélnem a társaimnak erről, és volt is - például amikor új osztályba kerültem - egy ilyen beszélgetős óra, ahol a többiek kérdeztek. Ez is olyasmi, s mivel rám figyelnek, kifejezetten élvezem. A hasam korgását viszont már kevésbé. Hiába ha egyszer hozzá vagyok szokva, hogy meghatározott időpontokban eszem, akkor az éhség érzet is hamar utolér, amint kihagyok egy étkezést. S bár tudom, hogy nem illő, az éhség nagy úr, helyettem beszél. Szemtelen.
- Elnézést kérek - még meg is hajtom magam, de aztán meg kedvem lenne a bácsi nyakába ugrani, amikor azt mondja, tulajdonképpen van még, és beljebb invitál minket. Így már azt sem bánom, hogy a lány nem értette, hogy neki is éhezőt kéne játszani. Nem lehetek mindenkivel egy-hullámhosszon.
Utolsóként lépek be a házba, és nézek szét. Mosolyt csal az arcomra a berendezés, egyszerű, mégis otthonos, és határozottan rontja a vadőr morcos képét. Leülök és amikor elém kerül a tányér benne a levessel, szépen megköszönöm, majd nagyot szippantok, mert még mindig finom az illata.
- Köszönöm szépen! - mondom újra, aztán kezembe veszem a kanalat - Jó étvágyat! - pislantok a mellettem ülő lányra, aztán enni kezdek. A további dicséretek az arcomon látszódnak, és a háztársam fogalmazza meg őket. Tényleg nagyon finom, bár nem tudom a nagymamám csinált-e valaha hasonlót, de nem is számít. Serényen bólogatok, hogy kifejezzem egyetértésemet. Annak ellenére, hogy nem illik és nem is egészséges, viszonylag gyorsan eszem, hamar üres lesz a tányérom.
- Még egyszer köszönöm! Ez mennyei volt! Elkérhetem a receptet? - érdeklődöm immár sokkal jobb kedvűen, elvégre tele a hasam, és nem is kaptam büntetést az illetlen viselkedésem miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. július 17. 00:05 | Link


Névrokonocskám


Lassan hátradől és kardigánját magára húzva, elkezdi bámulni az égen feltűnő sok kis felhőcskét. Van közöttük nyalóka, cicafej, de még házikó és egyszerű gömb alakú is. A felhőnézés közben teljesen kikapcsolja az agyát és csak a feltűnő fehér gombolyagokra figyel. Pont úgy, mint három évvel ezelőtt, mikor a szüleivel mentek piknikezni a Taláros melletti kis részre. Csodás nap volt az, ahogy ott üldögéltek és ették a finomabbnál finomabb ételeket. Mert igen, Elena mániája már akkor is az evés volt. Ne úgy értsd, hogy degeszre eszi magát mindennap, mert hát nem erről van szó, hanem csak arról, hogy szeret mindenféle dolgot megkóstolni. Nem direkt használtam ezt a szót, mivel Elena tényleg mindenbe beleharap. Az emberek fülébe, a műanyag szívecskékbe meg úgy mindenbe, ha olyan kedve van. Komolyan, mint egy kétéves gyerek, akinek nő a foga. Na mindegy is, a lényeg az, hogy egy csodás napot töltöttek el anno azzal, hogy nézelődtek és viccelődtek egymással. Régi szép idők!
Az emlékek tengeréből egy hang húzza ki, amit ahogy meghall, rögvest talpra ugrik és kicsit imbolyogva néz a lányra. Alaposan szemügyre veszi barna íriszeivel és körülbelül egy perc alatt megállapítja, hogy látta már. Igaz beszélni még nem volt vele alkalma, de kétségtelen, hogy a múltkor Őt látta elsuhanni a klubhelyiség bútorjai között. Az illető kilétéről gyorsan elterelődik az agyacskája, mivel az idegen megemlíti vagyis inkább rámutat a kis csacsira, Iára. Kell néhány perc, míg teljesen elgondolkodik azon, hogy mi baj lehet a fűben játszadozó szamárkával, aztán eszébe jut a ma reggeli incidens. Hát igen, Iá nem mindig a leghigiénikusabb állat, hiába is szeretné azzá tenni Elena. Már próbálkozott mindennel, de az arcnyaldosásról egyszerűen nem rudja leszoktatni.
 - Igen! - Azzal már rohan is az állatkáért, hogy a pórázánál fogva visszasiessen az imént otthagyott lányhoz. Azért mégsem szeretné, hogy ezekután egyedül bóklásszon a kicsike, mivel nem lenne jó elveszíteni, azok után, hogy sajnos nagy Iától is megkellet válnia. Na jó, igazából nem vállt meg tőle, mert nem is az Övé volt, hanem a bácsié aki a kastély bejáratánál hagyta és a kis vöröske csak úgy elhozta. Na de mindegy is, ami volt már elmúlt. Nézzük csak tovább a mostani helyzetet. Miután Elena elhozta magával a szamárkáját, elkezd azon gondolkodni, hogy talán nem ártana bemutatkoznia a lánynak. Elvégre is minden a jó modor.  
 - Amúgy, Elena vagyok. Elena Rose. - És már épp ölelné is át egy Elenaféle  szeretetrohammal, amikor véletlen elengedi Iá pórázát, mire a csacsika újabb támadásba lendül, a másik lány felé, most a kezét célba véve. Nem harapni szeretne, csak épp megnyalni a másik kezét, olyan kis aranyosan.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Alina és Bálint
Írta: 2014. július 23. 16:26
| Link

Misi bácsi nem vesz részt a cukorbetegségről való eszmecserében, csak hallgatja a fiatalokat, közben azon tanakodik magában, hogy végül megvendégelje-e őket. Rövidke néma zsörtölődés, és kis dörmögés után végül beadja a derekát és a házába vezeti a fiatalokat. Nem nagy aggódik amiatt, hogy így most a személyes terébe kapnak betekintést, a berendezés egyszerű, nem árul el túl sokat a vadőrről. Eleve úgy alakított a házat, hogy felkészült az esetleges látogatókra. Hiszen egyáltalán nem zárkózik el előlük, kissé magának való típus.
Szó nélkül nézi, ahogy a fiatalok falatoznak. Véleménye szerint kell is, hogy rendesen elkészített étellel is találkozzanak, ne csak csupa olyannal, amit gizda, bizarr szemű kis lények gyártanak.
- Mernétek csak mást mondani, mi? - dörmögi szórakozottan, vicceskedő hanglejtéssel.
A fiú kérésére felvonja a fél szemöldökét, s kissé kétkedő mosolyra görbül a szája. Új neki, hogy egy fiatal fiúcska főzni akarjon, de Misi bácsi semmiképp sem szeretne Bálint vágyainak útjába állni.
- Nem a receptben van a titok, fiacskám. De egye kutya, mindjárt leírom neked -  feltápászkodik az asztaltól, matat egy sort a szakácskönyvek között és egy üres pergament húz elő. Úgy van vele, hogy fejből gyorsabban leírja a receptet, minthogy kikeresse valamelyik könyvéből. Már csak egy tollat kellene találnia, turkál még egy sort a könyvek, keresztrejtvények és egyéb papírok között.
- Valahol kell itt lennie egy tollnak...Hijj, a teringettét! - véletlenül a földre lök befőttes üveget, ami a padlóval találkozva ripityára törik, lakója egy különös, nagyon halovány, szinte szürke színű, hatalmas tücsök, élénk ciripelés közepette ugrál el a romok közül. A vadőr utána kap, de az állat fürgébb, és eltűnik az asztal alatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Misi bácsi és Bálint
Írta: 2014. július 23. 18:25
| Link

Alina figyelmesen hallgatja az ismeretlen fiút, amint a cukorbetegségéről mesél. Együttérző mosolyt küld a srác felé, mikor azt mondja, nem furcsa neki, hogy nem ehet akárhol akármiből és akármennyit, mert sosem tehette meg.
-Mondjuk ez a nem tömheted degeszre magad dolog ismerős. Bár én nem vagyok diabéteszes, csak sportolok, pontosabban jégtáncolok, nekem sem mindegy, hogy miből mennyit fogyasztok. Elég érdekesen mutatnék a miniruhákban a pályán...
Elvigyorodik, és már látja is a jelenetet, amint elefántként ugrál, és megreped a jég, a múlyég! Eszmefuttatásából a bácsi érces hangja zökkenti ki. A vadőrbá' beinvitálja a fiatalokat szerény hajlékába, majd két tányér lencse kerül az asztalra. Alina már az illatból megállapítja, hogy ez bizony finom lesz, és a szimata, mint általában, most sem csalt. Meglepetésként érte, hogy Misi bácsi főztjének pontosan ugyanolyan íze van, mint a nagyijé. Meg is jegyezte ezt neki, illetve az ismeretlen srác is dícsérni kezdte az ételt, mire a vadör egy mosollyal és egy vicces megjegyzéssel reagál. A fiú -Alina megdöbbenésére- elkéri a receptet. A lány kicsit kellemetlenül érzi magát, hogy a srác talán el tudja készíteni a lencsét, neki viszont egy virsli megfőzése is komoly gondot okoz, azért illemből Misi bácsi után szól.
-Nekem is le tetszik írni? Vagy, ha egy tollat tetszik adni, és diktálni, nekem úgy is jó!
Elmosolyodik. Aztán egyszer csak puff! Valami összetört. Egy üveg landolt a földön, ami otthonául szolgált egy méretes tücsöknek. Lina megörül, ám mielőtt a rovarra vetné magát kérdően fordul a bácsi felé, és felajánlja a segítségét.
-Ha meg tetszik mondani, hogy merre találom a seprűt, én szívesen feltakarítom a maradványokat!
Magában dohog, hogy pont nincs itt a rózsafa szerzeménye, de talán jobb is, ki tudja, mennyire örülne neki Misi bácsi, ha a fadarabbal hadonászna... Közben a fiúra sandít, és várja, hogy nála vajon fellelhető-e pálca.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Misi bácsi és Alina
Írta: 2014. július 31. 08:30
| Link

Lányok! Sosem fogom megérteni, mi ez a felhajtás az alakjuk körül, de ha ettől érzi jobban magát, akkor csinálja. Szerintem a sporttól amúgy is vékony maradna. Én pl. amikor rendszeresen kosaraztam többet ehettem. Vagyis, többet kellett ennem. Vicces volt, de egyáltalán nem rossz.
- Szerintem még pár kiló simán elférne rajtad... - állapítom meg, ahogy végigmérem. Nekem valahogy túl vékony, de hát ízlések és pofonok.
Szerencsém van, bár nem vagyok éppen illedelmes, ami ritka, a bácsi beenged, és ad nekünk enni. Mennyei! Már a gondolat is, hát még az étel. A lány is dicséri, én sem teszek másképp. Tényleg finom. Annyira, hogy a receptet is elkérem, hátha meg tudom főzni majd magamnak. Ha meg nem, akkor megkérem Wolgastot, hogy segítsen, ő igazi konyhatündérnek tűnt.
- Nem? Akkor miben? - érdeklődöm, mert meglep, hogy nem a recept a kulcs az ízéhez, na meg mert elszomorít ezzel. Talán valami varázslat? De akkor azt is nyugodtan elmondhatná...
Kikanalazom az utolsó cseppet is, a vadőr közben már az íróeszközt és a papírt keresi. Mosolyogva figyelem, annyira kedves, ahogy kutat, én már biztos varázsoltam volna, de nem akarok más dolgába bele kotnyeleskedni. Épp elég volt, hogy bekéredzkedtem, nem kéne tovább rontanom a helyzeten. Azonban egy üveg lepottyan, összetörik, a lakója pedig világgá indul. Háztársam seperni akar, és ez nekem már tényleg sok. Előhúzom a pálcámat, és nemes egyszerűséggel az összetört üvegre bökök.
- Reparo - mondom ki könnyedén, mire az üveg visszaáll, eredeti formájába. Lehajolok, felveszem, majd az asztalhoz lépkedek, hogy a ciripelő jószágot is visszatereljem az üvegbe. Ha nagyon szaladna, kimondok rá egy Locomotor mortis-t és úgy teszem vissza ideiglenes lakhelyére, majd ott ismét mozgásképessé teszem.
- Talea - látom el még az üveget egy cövekbűbájjal, hogy többet ne boruljon fel, aztán visszanyújtom a vadőrnek, majd érdeklődöm. - Tessék. Miért van ide bezárva a kisöreg?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Danica Franick
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 7
Nikolai és Danica II.
Írta: 2014. augusztus 5. 22:23
| Link

Nikolai Rudenko részére, avagy, a kispapának Tongue

Az nem lehet! Rudenko? Miért pont Rudenko? Könyörgöm Merlinem, miért versz olyan férfikezdeményekkel, mint Rudenko? Nem az agyi kapacitását firtatom, mert a tanulmányai mértékét prezentáló jegyek minőségéből ítélve többet tud, mint némely felsőbb évesnek titulált – csupán a természettől kapott életkor alapján.

És így ment hosszú perceken át a magammal való viaskodás. Hol szidtam Rudenkot, amiért a gyógynövénytant oktató professzor közös munkát szabott ki rám a sokat emlegetett ördögfiókával, hol összetettem két kezem, hogy nem a szőke hajtincseim után kapkodó lókötővel kerültem háromheti közös munkába. Hogy tán ez büntető szándékú volt? Vagy sorsunkból való kötelezettségünk? Idő kellett, s egy bölcsebb ember, aki erre rávilágíthatott.

Ha legalább épeszű feladatot ruháztak volna ránk! De miért pont egy mandragóra felett kell mamás-papást játszanunk?! Hol van az tankönyvekbe írva, hogy felnőtt korunkban felelősségteljesen kell bánnunk egy növénnyel? Gyűlölök mindent, ami gondoskodást igényel, ami elvesz az időmből, aminek növekedéséhez figyelem szükségeltetik, ami talán szebb lehet és tökéletesebb, mint én magam. S ha én hozom létre, ha én vigyázom, talán egy nap, csodálatra méltóbb lesz, mint én magam, akit a szülei génje egy életre nyomorékká tesz.
Pszichológia. A szociológia azon része, melyet félek megérteni, mert az ön-analízisek tömegétől elmeháborodottságra asszociálnék. Én pedig nem akarom belátni, hogy miképp és hol vagyok sérülékeny.
Az álarcom sérülékenysége tart távol Nikolai Rudenkotól. A tény, hogy létezik valaki a világon, aki előtt tudom, hogy engedelmeskedve fejet hajtanék, aki meggyöngítené erős imázsomat, rettegésbe taszít.
A fiú, aki a nyomomban sétál, hogy előkerítsük istápolásra szoruló tinédzser-kezdeményünket. Ó, előre látom, hogy a feladat minden részét Rudenkora fogom hagyni. Ez lesz a büntetése, amiért szót sem emelt azért a professzornál, hogy meg kell tűrnie három héten át, napi hat órában!
Ki tudja, mikor akaszkodik rám még pluszban, hogy pofonnal illesse púderfehér orcám valamelyik felét. Erről jut eszembe.
– Hogy lehet az, hogy ennyire belenyugodtál abba, hogy velem kell lenned? Komolyan… kilogikázhattad volna, hogyha nem kényszerítesz én foglak manipulálni, zsarolni, és végignézem, amint egyedül elvégzed a botor feladatot. Ha az is ennek a három hétnek a lényege, hogy elmélyüljenek az iskola falai között az ismertségek, barátságok, én gondoskodni fogok róla, hogy a lehető legjobban megutáljuk egymást. Nem foglak kímélni… és már kezdheted is azzal, hogy előtúrod a mandragóránkat és átülteted egy cserépbe, amit aztán beviszünk.
Nagyon vehemensen jelentettem ki makacs gondolataimat, s hogy nyomatékot adjak a fiúnak, az eddig általam cipelt virágvályút és kislapátot átadtam Nikolainak.
– Nem leszek saras… úgyhogy… nem megyek tovább.
S már le is vezettem pillantásomat a pázsit és a veteményes kert humuszban gazdag földjének határvonalára, melytől óvakodva tettem hátra két lépést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikolai Rudenko
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 27
Írta: 2014. augusztus 6. 10:38 | Link

Mamának Cheesy

Mióta elcsattant az a pofon, s nem tudtam megfékezni dühömet Danicaval szemben, azóta bűntudat tombolt bennem, mely hol felerősödött, hol elcsitult. Kapcsolatom talán azon a napon végleg megváltozott a lánnyal, hisz azóta inkább kerülte a társaságom, mint hogy direkt elém lépjen és kedélyeimet borzolja. Csipkelődése és gúnyos megjegyzései továbbra sem enyhültek, az órákon, szünetekben megtalált azokkal, pláne akkor, ha túl közel kerültem hozzá. Nem tudtam elképzelni, hogy ígéretéhez hűen próbálja minden egyes napomat megkeseríteni, vagy csak fél tőlem, s így hárítja közeledésem.
Nem voltam az a típus, aki naponta bocsánatot kér azért, amit tett, azóta nem is ismételtem meg, de valamiért – talán öntudat nélkül – el akartam érni, hogy újra foglalkozzon velem. Hogy rám nézzen, közelebb engedjen, s ne három méterről vágja hozzám csúfos szavait. Megőrültem volna, hogy erre vágytam? Vagy szimplán csak rosszul esett az, hogy már nem tartozom azok közé, akik lekötik figyelmét? Bármennyire is morfondíroztam ezen, válaszokat nem kaptam. Aztán egyszer csak eljött egy gyógynövénytan óra, s olyan feladatot kaptunk, ketten egy csapatban, amitől talán még egy kósza félmosoly is megült ajkaimon. Ez az, végre újabb közös munka!
Nem ujjongtam hangosan, nem vertem nagy dobra, hogy örülök ennek a lehetőségnek, de nem is ellenkeztem a döntés ellen, s eszem ágában sem volt, hogy új társat kérjek magam mellé.
Még mindig fejemben csengtek a professzor határozottan csengő szavai, mellyel arra utasított minket, hogy azonnal induljunk el és kezdjük meg a feladatot. Eszközöket nem adott, mondván, hogy találjuk fel magunkat a helyszínen, s ha szükséges, használjunk varázspálcát. Csak néhány óvintézkedésre vezetett rá bennünket, s mindenkinek kiosztott egy-egy füldugót, a kényes balesetek elkerülése végett. Ezekkel a kissé ormótlan fülvédőkkel indultam meg a kissé zabos léptű Danica után, aki meglehetősen gyors léptekben próbált lehagyni engem, mire csak egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat.
Megszaporázva lépteimet, sikerült beérnem Őt, mire azonnal nekem esett, s megkérdőjelezte az órai hozzáállásomat. Szótlanul hallgattam végig kissé vehemens mondatainak kavalkádját, s vártam, hogy elcsituljon.
- Szeretek veled lenni, mert mikor piszkálsz és beszólogatsz, akkor…- Nehogy azt mond, hogy élvezed, mert a végén még kitalálja, hogy pszichopata vagy és azonnal az iskola orvoshoz rohan segítségért. Aztán majd elvitetnek, kapsz egy szép zubbonyt, s örök időkre gumiszobák falai közé rekesztenek.
Hirtelen suhant végig a gondolat elmémben, miközben Danica meglepett, finoman ívelt szemöldökei a magasba szöktek, talán mert meglepődött válaszomon.
- …lényegtelen, Te értesz  a gyógynövényekhez , én kevésbé. Tökéletes társnak bizonyulsz, ami  a feladatot illeti, szóval nem cserélnélek le. – Vágtam rá határozottan, miközben egyre görcsösebben tartottam azokat a fülhallgatókat. Komolyan, mintha egy kihallgatáson lettem volna, Danica úgy világított szemeimbe azzal a képzeletbeli lámpával, s úgy vágta hozzám harcias kérdéseit. Miért nem volt neki elég a tény, hogy szeretek vele lenni? Magyaráznom kellett volna annak az okát? Hogy ő az egyetlen, aki még ha piszkálódva is, de legalább figyelmet szentel nekem? Másokkal fele annyira sem tudtam elbeszélgetni, mint vele. A legtöbb elsős egymás közt vívott harcokat, kisebb-nagyobb csoportok alakultak ki, én meg valahogy nem illettem be egyik társaságba sem. Magányos farkasként keringtem nap, mint nap, s ugyan beszélgettem másokkal, de a felszínes eszmecseréken kívül mást nem váltottak ki belőlem.
- És ha éppen erre vágyom? – Mosolyogva emeltem meg szemöldökeimet, miközben pillantásomat a lány tekintetébe fúrtam.
- Ennél jobban úgy sem fogsz már utálni, vagy talán mégis, mivel nem fogok egyedül ültetni. Közös feladat, amit dokumentálnunk is kell. És mivel te vagy a lány, te gyengédebben bánsz a növényekkel. Szóval, ezt először is tedd fel. – Azzal kezébe nyomtam a fülvédőt, majd a sajátomat felraktam üstökömre, s odaigazgattam fülemhez a védőeszközt.
- Heh, rémesen áll, télen ne viselj ilyen cuccokat. – Jegyeztem meg vigyorogva, ha fejére illesztette a védőfelszerelést.
- Most pedig gyere, mert az a növény arra vár, hogy szeretetben gondozzuk három hétig, viselkedj hát anyaként. – Megindultam a sáros talaj felé, de megtorpantam, hisz nem érzékeltem mozgást. Visszafordulva csak azt láttam, hogy Danica földbe gyökerezve áll, s bosszúsan méregeti a növényt, meg engem.
- Fú, milyen mufurc képet vágsz, rémes. Ha erről volna festmény, ami ki lenne akasztva az iskola kapujába, tuti, hogy megriadna az összes dementor. – Nevetve próbáltam jobb kedvre deríteni, piszkálódásom inkább volt finom csipkelődés, mint őszinte gúny. Mivel azonban nem láttam semmi változást,  visszaléptem mellé.
- Jaj, nehogy saras legyél, na gyere. – Azzal megfogtam a kezét, s tekintve, hogy fizikálisan erősebb voltam, ügyesen be tudtam vonszolni magammal a sárba, a csodálatos mandragórák közé.
- Nézd meg anyjuk, hát nem szép a gyerek?- Azzal színpadiasan magamhoz öleltem Danicát – aki nyilván nagyon nem örült ennek – majd elengedve őt, közelebb guggoltam a növényhez.
- Kiásom, de adjál valami cserepet és kérlek segíts lefogni, félek, hogy elkezd itt sikoltozni és a fülvédő sem fog segíteni rajtunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Danica Franick
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 7
Írta: 2014. augusztus 6. 13:11 | Link

Nikolai Rudenko részére, avagy, a kispapának Tongue

A szüleim nem keserítették meg az életemet családi betegségek tovább örökítésével – legalább azzal nem. Azt viszont szokásaikból rám ragasztották, hogy mindenekfelett vigyázzak megjelenésem kifogásolhatatlanságára. Ebből fakadóan talán teljesen egyértelmű volt, hogy a tört fehér, gondosan megtisztogatott lapos talpú cipőmmel nem fogom érinteni a fekete termőföldet.
Óvatosan hátra húzódtam hát a puha pázsit szélétől, s karba font kezekkel, hogy a sült galamb a számba repüljön, de jelen esetemben inkább, hogy a mandragóránk beleugorjon virágcserepébe. Nagyon mérges voltam, amiért Nikolai mögöttem caplatott, s még a kettőnk közti feszült csendet sem próbálta megtörni. Amíg ő mélyen hallgatott, én elkönyveltem magamban, hogy azon töri a fejét, miképp gyilkoljon meg. A gondolatra átfutott a hideg gerincem mentén, s libabőrös lett testem egész felülete. Ha tehetné, engem ölne meg ezzel a kis lapáttal.
– Szeretsz velem lenni? Ez milyen ironikus… - habzsoltam gúnyosan a kijelentését, s teljesen hitetlenül csattantam fel annak lehetetlenségére. Hol jutna nekem eszembe felpofozni valakit, akivel szeretem az időmet tölteni? Hogy kockáztatnám a társaságának meglétét szeszélyes megnyilvánulással? Nem voltunk egyformák, s voltak elborult beteg elmék. S kezdtem attól tartani, hogy a sors nekem egy olyan erőszakos állatot szánt, mint édesanyámnak.
– Nem értek a gyógynövényekhez, csak amennyit nagyon muszáj. Persze, kiolvastam harmadikig bezárólag az összes tankönyvet, amit a varázslótársadalom jeles képviselői írtak, de nem szeretem őket. Törődést igényelnek. Odafigyelést. Táplálást, locsolást… szóval. Nem leszek nagy segítség.
Ezt ugye már magam sem hittem, hiszen jellememből fakadóan mindenbe szükséges volt belekontárkodnom, amihez csak egy kicsit is konyítottam. A tudásomat egy belső kényszer miatt muszáj volt megcsillogtatnom ezen helyzetekben. Ragasszam le celluxszal a szám, hátha kotnyeles nyelvem akkor nem ered meg?

– Rudenko, ne hidd már azt, hogy annyira vicces vagy – tromfoltam le mélyről jövő dühből Nikolait, de a füldugókat két oldalt ráigazítottam füleimre. Ez is időigényes feladat volt persze, mert a fiú a legpocsékabbakat tudta elhozni a szertárból, ó, Anyukám. Három hét. Már most számolni kezdem a fennmaradó perceket. Vagy másodperceket? Azok tán gyorsabban telnek majd.
– Utállak, Rudenko.
Kivételesen nem voltam büszke magamra, hiszen semmivel nem tudtam többet mondani a fiúnak, mint amit eddig ne tudott volna. Míg én el voltam foglalva azzal, hogy valami látványosat találjak a távolban, Rudenko aljasan kézen fogott. Hogyne sikoltottam volna fel teljes torkomból?! Már megint hozzám ért, már megint megérintett, és most már biztos voltam benne, hogy egyre többször fog bátorságot meríteni abból, hogy még nem átkoztam le mind a húsz féregnyúlványt a csonk kéz- és lábfejeiről.
– Rudenko, le fog rohadni tőled a kezem. Szedd le rólam a mocskos mancsod! – míg ellenkeztem, már jócskán az ágyás közepében gázoltunk. Cipőm mélyen elmerült a fellazított talajban. Az elrothadt levelek felkapaszkodtak a bőrcipő oldalára, a sár összenyalogatta, ahol csak érte. S ez addig volt így jó, amíg nem láttam. Rudenko fogja lenyalogatni a cipőmet!
A cipőproblémám háttérbe szorult azon nyomban, ahogy Rudenko magához ölelt. Mi a ménkűt képzelt ez magáról? Ennyire kívánta, hogy megkeserítsem a napjait? Hogy már most kitépjem a hajszálait?
– Rudenko! ELEGEM VAN BELŐLED!
Ó, hangomra minden mandragóra gyökér haptákba vágta magát. Biztos voltam benne, hogy sírásra görbült szájuk, s könnyeik miatt sötétedett el száruk körül a homok.
Nem bírtam tovább, ahogy a fiú terrorizált az őrültségeivel, pálcám nem lapult tovább a zsebemben, neki szegeztem Nikolai oldalának, s ha az apró szúrásra enyhült fogása vállamon, akkor már el is távolodtam tőle. Nem mondom, megizzadtam a művelet közben. Túl közel volt, s túlságosan izgultam, hogy újfent bajom eshet.
– Ne töketlenkedj. Fogd az ásót, aztán ásd ki.
Hátrébb húzódva, nem hagyhattam annyiban az előző szórakozását. Ha háborút akart, megkaphatta.
– Adok, amint kiástad – Még mit nem, majd ő diktálja a tempót! Előbb még kifárasztalak Rudenko. Szívni fogsz, mint a torkos borz, fiam!
A fiú neki lendült volna a műveletnek, hogy elvégezze a munka oroszlánrészét, de addigra intettem pálcámmal, s egy táncoltató bűbájjal sújtottam az ásóra. Az kificánkolt a fiú markából, s körbe-körbe kezdett táncolni a veteményesen. Nos, már alig vártam, hogy röhöghessek rajta, ahogy kutyafuttában igyekszik visszaszerezni a munkaeszközt.
– Ritka béna vagy Rudenko! Egy ásóval sem bírsz el, hát mit akarsz egy növénytől? Szerintem adjuk fel, és kérjünk évismétlést. Veled nem tudok együtt dolgozni. Nézz magadra, nem érsz utol egy ásót. Pocsék vagy! – kiabáltam a fiúnak, hogy még jobban feldühítsem, s közben talárom ujjába rejtett pálcámmal intettem egyet, hogy ugorjon egyet a kis lapát. Nagyon mulatságos volt a jelenet.
Muszáj volt nevetnem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikolai Rudenko
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 27
Írta: 2014. augusztus 6. 14:49 | Link

- Ezt eddig is tudtam, mondj valami újat, amit még nem hallottam. Mondjuk azt, hogy imádsz. – Szemtelen vigyor ült ki ajkaimra, miközben láttam, hogy mennyire ki tudom hozni a sodrából. Már kezdtem aggódni, hogy vége, ennyi volt, s megszűnt körülöttünk az a furcsa kis piszkálódás. Ez a pillanat azonban az ellenkezőjéről tanúskodott, s élvezettel figyeltem a bosszúság redőit bájos vonásain.
- Ne viselkedj úgy, mint egy lány, ez csak föld és nem fogsz belehalni, ha a topánkád egy kicsit sáros lesz. Majd kimossuk, megkérünk egy manót,hogy suvickolja fényesre, vagy kipróbálunk rajta egy tisztító bűbájt. Egyébként meg, gondolhattad volna, hogy az ültetést nem spanyol mintázatú szőnyegen fogjuk elvégezni, ahol ékesen ragyoghat tovább a cipellőd. – Nevetnem kellett, s azzal sem foglalkoztam, miket vágott hozzám Danica. Én kifejezetten élveztem a társaságát , s már előre tudtam, hogy kellemes délutánnak nézünk elébe.
Be akartam vonni a munkálatokba, már csak ezért is fogtam úgy a kezét, hogy egész közel merjen kerülni a növényekhez, amivel majd dolgozni fogunk. A professzor külön felhívta a figyelmünket arra, hogy ez kétemberes munka, s hogy nyomon fogja követni a kicsinyek növekedését. Egy pillanatra magával ragadott a feladat, s ahogy a tanár úr is említette „bánjatok vele szülő módjára” , nos ennek próbáltam megfelelni, s imitálni az idilli családi létet.
- Jól van már, itt helyben akarsz végezni velem, vagy menjünk a tó felé, hogy belökhesd a testemet. Hm? – Védekezően emeltem mancsaimat a levegőbe, miután elengedtem a lányt rövid ölelésemből. Még mindig érződött rajta az a távolságtartás, amit nem bírt levedleni a konfliktusunk óta. Pedig reméltem, hogy egy napon majd elfelejti, bíztam benne, hogy megfeledkezik a történtekről, most mégis úgy látszott, hogy még fél tőlem.
- Nem akartalak bántani, csak gondoltam, hogy feldobom a kedved, ha már úgyis olyan mufurc vagy. – Vállat vontam, nem tetszett az, hogy Danica képes volt ismét pálcát szegezni rám. El is fordultam tőle, s szemügyre vettem a még egészen apró növényt, mely elég riadtnak tűnt, ha felé közelítettem.
Bevallom, kicsit be voltam tintázva attól, hogy véletlenül rosszul fogom meg a növényt, s az majd leordítja fejemről a hajszálakat. Bizonytalanul közelítettem a kislapáttal a mandragóra felé, remélve, hogy számíthatok Franick segítségére.
- Jó, kiásom, de igazán segíthetnél. Azt se tudom, milyen mélyen vannak a gyökerei. Ha véletlenül felsértem, akkor nekünk annyi. Szóval csak ne sürgess. – Összpontosítani próbáltam, mikor a lapát hirtelen kiugrott kezeim közül, s megindult előttem. Miért is lepődtem meg ezen. Tudhattam volna, hogy ha Danica Franick pálcát ránt, akkor azt addig el nem teszi, míg legalább egyszer nem használta.
- Háhá, nagyon vicces vagy. – Ezúttal én is mogorván pislogtam a lányra, majd felpattantam és próbáltam elkapni a lapátot, ami tovább táncikált, s mindig úgy, hogy elkerüljön engem. Ide-oda lépkedtem a mandragórák közt, ügyelve arra, hogy a növényeknek se essen bajuk, és én se essek orra. Nem mondom, kifárasztott az a néhány perc, s mikor úgy éreztem,hogy végre sikerül elkapnom, s elvetődtem, a lapát hirtelen ugrott a magasba, én meg arccal beleestem a földbe.
Hát, ha látott valaki kakaóval összemaszatolt arcot, akkor az nem volt semmi ahhoz képest, ahogyan én festettem a földes csók után.
Még a szempilláimról is apró por formájában hullottak alá a föld darabok, s azt hiszem, a számban is megéreztem az ízét.
- Pff pfkh – Fújkáltam, köpködtem, s bal kezembe töröltem meg arcomat, majd először bosszúsan pislogtam fel a lányra.
- Jó, nagyon tehetséges vagy, ügyes voltál, bravo. Haha , valóban vicces. – Tapsoltam meg a földön ülve, majd feltápászkodtam, leporoltam a ruháimat, aztán előhalásztam a pálcámat, s megállítottam végre a lapátot.
- Most, hogy kinevetted magad, talán segíthetnél is nekem, kérlek. – Felé nyújtottam a lapátot, s valóban a segítségét kértem. Ha elvette az eszközt, akkor odalebegtettem egy cserepet, majd leguggoltam a földre, s vártam, hogy Ő is csatlakozzon.
- Egyébként mindig ilyen gonosz vagy? – Kíváncsian fúrtam pillantásom a tekintetébe, miközben vártam, hogy végre neki kezdjünk a növénymentő akciónak. Mondhatjuk, hogy ismerkedtem vele, s valóban érdekelt, hogy milyen is lehet, mikor nem az a célja, hogy nekem ártson.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Danica Franick
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 7
Írta: 2014. augusztus 6. 21:09 | Link

Nikolai Rudenko részére, avagy, a kispapának Tongue

Egy nap, még nagyon meg fogok fizetni az ilyen alávalóságaimért, de ez még nem az a nap. Nem jött el az ideje, hogy az élet törlesszen, s visszaadja kamatjával a gonoszságok árát.
Erősen szívtam be alsó ajkamat, s már a vér is kifutott belőlük, mikor nem volt kedvem nevetni. Belegondoltam abba, mint folytatódik majd az ördögi kör, s leszek következő áldozata játszmánknak. Őszintén, nem is gondolkoztam rajta, mikor mit követek el, mennyire eredményez egy-egy helyzetem megalázkodást a másik számára, mert a hirtelen feltörő jókedv elsődleges prioritást élvez belül. Csak utóbb gondolkozok, mi lett volna, ha nem teszem, ha felnövök, ha kihúzom magam, és hagyom, hogy az élet végezze a piszkos munkát, most büszke nő lennék, aki nem hasonlít az anyámra.
Pont most vallottam kudarcot, s szembesültem azzal, hogy bármennyire tiltakozok, a vérem hajt, az mozgat, sarkall téves gondolatokra.
Nem volt már jó kegyetlennek lenni, rossz volt látni a búval bélelt arcot, a megkeseredett Nikolait, akiben eddig ott bujkált a jókedv. Nem tehetem tönkre a három hetet a hisztériámmal.
– Jó, most már segítek…
Jelentettem ki bosszúsan, mintha még mindig én lennék a sértett, pedig most már egyenlőnek éreztem a kettőnk közti cselszövéseket.
– Add ide, megmutatom, hogy kell csinálni.
Színpadias sóhajt láttattam, majd mintha nehezemre esne, letérdeltem a piszkos földre. Már olyan mindegy volt, miképp fogok kinézni, innen már csak egyenesen a fürdőbe vehetem az irányt.
Előre nyújtózva, az aprócska talajlazító villáit a földbe vájtam, hogy megkönnyítsem az ásó útját a táptalajba. Ahogy Nikolai is elmondta, nem kellene kárt tennünk a jövevényben. Elég, hogy begyógyuljanak sebei, regenerálódjon, de elviselhetetlen lenne üvöltése. Nem lenne körülöttünk elegendő föld, hogy betömjük száját.
– Látod, már majdnem el is engedte a föld a mandragóránkat. Lehet, nem ezt kellene választanunk. Kicsi, nyamvadt. Miért is erre esett a választásod? Ott az a nagy kövér. Mondjuk, az nem férne bele a virágcserépbe – pár percig elhallgattam. – Most meg kell ragadni itt a szára tövét, jó erősen. Ha megvan… akkor rántunk rajta egyet. De ezt majd én csinálom. Béleld ki a vályút és erősítsd rá a füldugót a füledre. Gyors leszek. Egy, kettő…. kettő és fél…
Már éppen felkészültem a rántásra, mikor Nikolai meglepett a kérdésével.
A válaszadás előtt azonnal felszólítottam magam, hogy meg se próbáljam az anyámat játszani, ha csak nem akarok az ő sorsára jutni. Lesz még időm Nikolait megleckéztetni, mikor kevésbé leszek elemző és érzelmes kedvemben. Addig is… harcszünet.
– Tudok kedves is lenni azokkal, akik kiérdemlik. Ott a macskám, kérdezd meg. Csak néha felejtem el megetetni – somolyogtam rá a srácra, mintha érthetné bensőséges viccemet, majd visszafordultam a növényhez. Szerettem volna ezen a részen gyorsan átesni. Eleget fogunk bíbelődni még a pattanásaival.

Már rántottam is ki a földből a jószágot, mikor rájöttem, hogy a nagy készülődés közben félrecsúszott a füldugóm. Elengedtem a növényt, hogy helyére igazítsam, de késő volt. Az éles sikoltástól eszméletemet vesztettem, s fogalmam nem volt, hogy a „gyerekünkön” terültem-e el, vagy Nikolainak estem. De mintha belekapaszkodtam volna a talárjába, s együtt zuhantunk volna a földre.
Fogalmam nem volt. A világ elsötétedett, s az üvöltő mandragórát hallottam és láttam utoljára a sötétség előtt.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. október 3. 23:14 | Link

Regőczi Mihály

Új tanév kezdődött, és Eriknek szerencsére még megvan a helye mosogatófiú és aprítgató szakmunkatárs pozícióiban a Pillangó Étteremben. Részmunkaidőben dolgozik ott, természetesen csak az órái után, illetve hétvégenként. Szüksége van a pénzre, mert otthonról nemigen támogatják, márpedig a bagolykövesnél folyton kifogy valami: pergamen, tinta, zokni... És mintha még nagyobb darabra nőtt volna a nyáron, új egyenruhára is szüksége lesz, ha nem szeretne a hátán egy hasadással járkálni.
Most elgondolkodva baktat hazafelé, vállára dobott piszkos fehér kötényével. A kviddicsen járatja az eszét. A nyári gálamérkőzésen nem szerepelt valami jól, mondhatni csapnivaló volt a teljesítménye. Szorongva gondol arra, mennyien látták őt lebőgni. Most még van egy kicsi ideje eldönteni, marad-e a csapatban erre az idényre is. Kár lenne elvesztegetni egy év tapasztalatát, de mégis úgy érzi, ezzel sem megy semmire, és csak hátráltatná a többieket. Ismerősei próbálják vigasztalni, hogy a gálán szinte kizárólag nála tapasztaltabb játékosok szerepeltek, sokan híres csapatok leszerződött játékosai, mégis... Erik le van törve, mint a bili füle. Itt a Bagolykőn egyáltalán nincs divatja a gyorsasági akadályrepülésnek, amiben ő igazán sikeres volt szülőfalujában. Találnia kéne valami mást, amiben ügyes, de ugyan mit?
Már túl van az erdőn, közel a kastély, de a vadőrlak melletti látvány megtorpanásra készteti. Valaki teljesen feltúrta a vadőr kis kertjét. Ki tett ilyet és miért? Erik aggodalmas arccal megy közelebb az ágyásokhoz. Az eddig itt lakozó futkárok mind elszaladtak. Ezek a növények elég ijedősek, bizonyára a rongáló űzte el őket otthonukból.
Noha a kert a vadőré, mikor még üresen állt a háza, várva új lakóját, Eriknek mesélték, hogy a diákokra maradt a kert, hogy ápolgassák. Az eridonos szívéhez közel áll a növények gondozása, hát szívesen nézett rá olykor az elkerített részre. Azt a sor lila bársonyos medóliát, amelyek most letaposva, gyűrött szirmokkal mocorognak erőtlenül a kiskert szélén, maga ültette. Ezek a virágok megérzik a figyelő szemeket, és ilyenkor mindig büszkén kihúzzák magukat, hogy gyönyörködhessenek bennük a bámészkodók. Most nincs erejük felegyenesedni.
Ó, jaj. Erik letérdel a feltúrt földdarab mellé, és elkezdi vizsgálgatni, mi menthető a katasztrófa sújtotta területről.
Utoljára módosította:Végardó Erik, 2014. október 3. 23:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Végardó Erik
Írta: 2014. október 12. 22:53
| Link

Mihály nem szeret főzni. Sosem volt benne jó, mindig felesége főzött rá finomakat, és ahhoz szokott hozzá, most viszont, hogy egyedül van, kénytelen valamit kreálni, ha éhes. Egy rongyos szélű szakácskönyv segít ebben neki, de sosem igazi egyik sem, sosem olyan, mint amiket evett. Most is sóhajtva ül tányérja felett, amelyben egy kis nokedli – kis, egy átlagember látvánnyal is jóllakna -, és pörkölt díszeleg. Ahhoz képest, hogy első ilyen étele hogy végezte, most egész finom lett, eltekintve, hogy nagyon sósra alkotta. De ez már nem zavarta, szereti a sós ételeket.
Miután az utolsó pörköltszaft maradéka is eltűnt szakálláról, elégedetten áll fel, és teszi a mosogatóba tányérját. A kiadós étkezés után már illene dolgoznia, noha, nem mintha eddig nem azt tette volna a nap nagy részében, de ő olyan ember, aki nem szeret tétlenkedni. Délelőtt tűzifát aprított, és halmozta fel a ház oldalában található kis bodega alá, most pedig a nemrég felásott kert munkájának folytatása következik. El kell vetni a téli zöldségeket, és egyebeket, illetve, ami maradt, és használható, valahogy ápolnia is kell. Hiányzik neki a háztáji állatok közege is, ezen dolgozik, hogy pár, által ismert állat is kerüljön ide, ne csak azon lények, melyekkel ismerkedik még csak, de mindennek eljön az ideje.  Addig is, nagyot nyújtózik, és igazgatja meg kissé viharvert ingét. Kifele indul a konyhából, hogy bakancsát felvéve essen neki teendőinek, amikor is, az ablak felé pillant, ki tudja, milyen megfontolásból, de így ki is szúrja, hogy valaki van odakint. Noha, nem valami horrorisztikus dologra kell gondolni, csupán észleli, hogy a kertben más is van a rá váró munkán kívül. Meglepve emeli meg szemöldökét, de nem veszi fel komolyabban a dolgot, inkább elnyújtja lépteit, miközben kisétál, és gyors bakancsot húz. Pár pillanat múlva már a házat megkerülve ér a kert széléhes, és megállva pillant szét a friss földön, majd végül a fiúra tekint.
- Hát szerbusz. Keresel netán valamit? – kérdi nemes egyszerűséggel, mivel azt hiszi, hogy valami csodanyövényt szeretne, vagy épp bogarászik. Fene sem tudja, manapság mi érdekli a fiatalokat, igyekszik ezzel a generációval összerázódni, eddig nem sok sikerrel, de meglátjuk. Addig is, közelebb lépdel hozzá, és lepillant arra a pontra, amelyet olyannyira figyel.
- Ohh, nos igen. Ők kicsit nem szívlelték, hogy felszántottam a gazos földet. – csóválja meg a fejét, mert valahol sajnálja, de nem tudta másképp. Ha úgy hagyja, ahogy volt, akkor nem ér semmit a kert, és hagyhatná begazosodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. október 14. 11:34 | Link

Erik kezeit a földbe túrva tapogatja ki, akad-e még virág, amelyik túlélne egy átültetést a gyökérzetével. Mint aki rossz fát tett a tűzre, ijedten néz fel az őt megszólítóra.
- Jó napot - kívánja a következő pillanatban, mert felismeri a férfit, a vadőrt, történetesen a kert tulajdonosát. Erik kihúzza piszkos kezét a földből, hamarosan pedig magyarázatot kap, mi történt itt. Nem szerepelnek a történetben sem vandál diákok, sem különös növénybetegség, sem elszabadult varázslény. Az úr gazolt!
Erik csak tátogni tud a földön guggolva, nagy kék szemeivel a vadőrre bámulva. Akadhatott itt egy-egy kósza füzike vagy szulák, de Erik még az ilyenektől sem szívesen vált meg, maximum ritkított rajtuk a többi lakó érdekében, hiszen nekik is ugyanannyi joguk volt az élethez, mint a hasznosabb növényeknek.
De ez végsősoron a vadőr kertje, Erik itt a betolakodó, hát mikor megtalálja a hangját, csak udvariasan annyit kérdez a földben haldokló balzsamos medóliákra mutatva:
- Ezeket elvihetném, kérem?
Valószínűleg a gazolónak nem kell pár csoffadt virág, hát Erik feláll, a ház tövében fekvő cserépért nyúl, és varázspálcáját elővéve megduplázza a tárgyat, majd sajátját meg is nagyítja egy baziteo bűbájjal. Összeszedegeti a még menthető medóliákat, és egyelőre csak belefekteti őket a cserépbe. Majd odafönn gondoskodik róluk. Szélesebb kaspóra volna szükségük, de fejből nem jut eszébe az erre szolgáló átváltoztató ige.
Végig némán dolgozott. Hajlamos megfeledkezni róla, hogy itt a Bagolykőben jobban kéne iparkodnia azon, hogy jó társaság legyen. Otthon nemigen érdekelt senkit a véleménye, hát nem is fejlődött szószátyár gyerekké, sőt, legtöbbször még véleménye sincs.
Ahogy elkészül, ételfoltos kötényébe törli földes kezét. Úgyis ki kell mosnia azt is. Erik a kézi ételkészítés után a kézzel mosás örömeit is megtapasztalta. Otthon betegesnek tartanák vonzódását a mugli módszerek iránt, de van, akire így hat az, hogy világ életében környezete még a széket is pálcával tolta be.
- Segíthetek a munkában? - kérdi aztán, mert nem akaródzik még mennie, és talán egy kicsit mert hiányolná, ha nem lenne köze eztán ehhez a kerthez, amit tavaly még maga is rendezgetett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Regőczi Mihály
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Végardó Erik
Írta: 2014. október 15. 22:45
| Link

Csendben nézi, ahogy a fiú a földben kezd el turkálni, mintha tényleg keresne valamit lázasan, teszem azt, magvakat, vagy akármit. Nemigen jön rá elsőre, de végül leesik neki is, mi után kutat. Na igen, a virágokkal sosem tudott a legszebben bánni, de tény, rengeteget fejlődött. Ezért is szeret itt lenni, illetve szeretett a kis földjén is lenni, hiszen, mindig tanulhatott valami újat, itt pedig, ebből bőven akad, dúskál benne, és 100 évre elegendőt kapott belőle. Mi több, lehet, van az több is, nem számolgatja. Viszont, egyáltalán nem dühös, hogy a fiú idejött, és jól láthatóan nem idegenkedik a tereptől. Nem a végletekig mogorva ember ő, amit nem szeret, az a vandalizmus, de ha valaki jó szándékkal, vagy akár csak azzal jön, hogy gyönyörködjön a növényekben, nyugodtan megteheti, nem szab nekik gátat. Szívesen ad abból, amije van, és épp szükség is van rá, remélhetőleg, a most megápolt föld is ilyeneket fog teremni, és semmivel nem lesz senki sem gondban. Látta az üvegházat, mikor hosszabb sétába kezdett, így nagyon nem fog olyanokat termeszteni, amik ott is fellelhetőek, inkább étkezésre szánt javakból fog bővelkedni a kertecske.
A kérdésre a kókadozó növényekre pillant, melyek láthatóan megorroltak a dologra, hogy csak úgy arrébb pakolta őket a megszokott helyről. A felesége biztosan szebben csinálta volna, de így is egészen jó eredményt ért el. Vagyis, ezt hiszi.
- Persze. Vidd csak el nyugodtan. – bólint végül, és lassan guggol le, hogy egy gócnyi gazt kivadásszon egy nagyobb földdarab alól, és elhajítsa onnan. A dereka nem a régi már, de nem is panaszkodik, hamar egyenesbe húzza magát, és úgy pillant végig a terepen csípőre tett kezekkel. Már csak a magok, és az apróbb palánták várnak sorukra, hogy a helyükre kerüljenek. De addig is, megvárja, míg a fiú elveszi, melyet szeretne, a cserepes műveletet, ahogy belekerülnek, hogy szállíthatóvá váljanak.
- Ne adjanak egy kissé nagyobbat? Van bent a kamrában, ha jól láttam. – nem érti, miért is került az oda, az előző tulaj műve lehetett, hogy az alsó polc alá ilyeneket pakolt be, de nem bánja, amíg nincs nagy szüksége ezekre, nem nyúl hozzájuk, enni nem kérnek, a hely pedig nem szükséges most számára, maradhatnak. Amint az önjelölt virágmentő megtörli kezeit, úgy fordul, hogy a saját dolgát elkezdje, de meg is torpan, ahogy az újabb kérdés merül fel felé. Mihály szereti az ilyet. Nem azért, mert ő maga lusta ember lenne, hanem csak azért, mert örül, ha a fiatalság nem csak a szobában tud ücsörögni, a sok kütyü előtt, vagy épp mással elfoglalva, hanem igenis tudnak dolgozni. Apró mosoly ül is ki szája sarkába, ahogy fordul felé, és biccent.
- Azt örömmel venném, fiam. Csak nyugodtan pakolj le, és ha gondolod, az ablakban találsz egy pár kesztyűt is. – mutogat a kis „irodája” felé, hiszen septiben oda pakolt mindent, majd ő maga szedelőzködik össze, megtölti a kannát, és előpakolja eszközeit, hogy ágyásokat alkothassanak a növényeknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Erdei akadályrepülés
Írta: 2014. október 18. 14:05
| Link

Akadémisták

Idén fakultációt szerveztem a repüléstan iránt érdeklődőknek. Első közös programként egy erdei repülést terveztem be nekik, különböző akadályokkal nehezítve. Minden résztvevő számára egyedi útvonal lett kijelölve az erdőn keresztül, hasonló jellegű próbatételekkel. A pályák kiinduló és végpontja egyaránt a vadőrlak volt, így ide hirdettem meg gyülekezőt egy esti órában.
Az előkészületek egész nap folytak, nagy segítségemre volt ebben vadőrünk, Regőczi úr. A diákoknak rossz látási viszonyok között, szürkületben és ködben kellett repülniük, ezért a követendő útvonalat apró fényekkel jelöltük ki.
A vadőrlaknál köszöntöttem az érkezőket. Mikor már mindenki kiért, ideje volt ismertetnem a feladatot.
- Szép jó estét! Egy kis figyelmet hadd kérjek. Ha azt hiszik, hogy tudják, mért vannak itt, tévednek. Ez nem egy hagyományos akadályrepülés lesz. - vezettem fel a mondandómat.
- Eltérő módon képesek uralni a seprűjüket, így egy egyenpálya egyeseknek túl nehéz vagy éppen túl könnyű lenne. Személyre szabott pályát kell teljesíteniük. - ebben még nem lehetett semmi meglepő.  
- Az akadályokról azonban semmi konkrétumot nem fogok elárulni. Ott, az adott pillanatban kell megoldást találniuk. Fontos, hogy gyorsan tudjanak megfelelő döntéseket hozni. - bizonyára jól tudták, hogy ez a képesség a kviddicspályán is nélkülözhetetlen.
- Egy kis segítséget azért kapnak, jól jegyezzék meg a következő sorokat. - kezdtem neki a felolvasásnak.

A kezdet mindig nehéz,
szlalomozva kiutat remélsz.

Ütős élményben lesz részed,
ha ütemedben tévedsz.

Lassan járva, tovább érsz,
jól vigyázz, mert megégsz!

Egy csapatnyi váratlan vendég,
lerázni őket nem gyerekjáték.  

Fúriaként csap le az erdő mélye,  
ha túljutsz, a pályának vége.


- Öt akadály várja tehát Önöket. Sok sikert, indulhatnak! - adtam ki rajtengedélyt, persze ha még volt valakinek kérdése, válaszoltam.

/Álmodói instrukciók: írjatok egy hozzászólást, melyben teljesítitek a pályát. A képzeletetekre van bízva, hogy milyen akadályokat láttok bele a megadott sorokba. Igyekezzetek a karakteretek képességeinek megfelelően cselekedni./
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bükki Bikák - játékosmegfigyelő
Van kérdés?

Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. október 19. 16:23 | Link

- Köszönöm, nem kérek, elvarázsolom majd ezt - feleli udvariasan Erik a cserépajánlatra, miközben elhelyezi kedvenc virágfajtája kókadt példányait a duplikált edényben. Rendesnek tűnik a vadőr, még ha meg is merényelte az itt élő növényeket. Talán nagyszabásúbb tervei vannak a kerttel, és végül is medóliák akadnak a faluban is, a futkárok meg elszaladnak, ha nem tetszik nekik az élőhely, és keresnek másikat.
Hamar végez a pár még életképes szirmossal, de nincs még mehetnékje. A vadőr pedig szerencsére szívesen veszi a segítséget. Jót fog tenni a fiúnak a figyelemelterelés a kviddicsről.
Felszólításra kötényét újonnan szerzett cserepére fekteti, és odalép az ablakhoz a felajánlott kesztyűkért, majd felkap egy kisásót, és csak nézi, hogy készül elő a férfi, várja az instrukciókat. Majd önmagát meghazudtolva megszólal:
- Nem talált vakondot vagy furkászt? - kérdi érdeklődve. Ezek a kártevők sok gondot okozhatnak az embernek, ha nem hajtja el őket. De kerti törpe például sosincs a Bagolykő birtokán, mert a legendás lények gondozása órákon külön gyakorlat a törpementesítés. A sok diák legtöbbje pedig élvezettel fejleszti magát a krumpliszerű gnómok elűzésének technikájában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. október 20. 23:57 | Link

Repakadémia

A Nap lebukóban volt. Erik a szobája ablakán át próbálta kifürkészni, mi történik a vadőrlak környékén. Ott volt ugyanis az aznap esti első repüléstan fakultációs órája. Mindig szerette a repülést, szerette az otthoni akadályversenyeket, és a kviddicset is egyre szívesebben űzte. Nemcsak azért jelentkezett viszont, mert szeretett repülni, hanem azért is, mert érezte, bőven van még gyakorolni valója. Itt ráadásul egy profi seprűlovastól tanulhatott fogásokat.
Amikor eljött az idő, felöltötte egyentalárját, felvette saját maga által készített (a profi seprűk letisztultságával és eleganciájával legkevésbé sem rendelkező) seprűjét, és elindult a földszintre. A megbeszélt időpont előtt odaért a vadőrlakhoz, mert nem szeretett késni. Nem nyugtalankodott addig sem, míg mindenki befutott, viszont nem is mert beszélgetést kezdeményezni tanáránál. Csöndben ácsorgott a találkozóhelyen, csak addig nyitotta ki a száját, míg köszönt a többi érkezőnek.
Markovits professzor kihirdette a feladatot, és választ adott Erik felmerülő kérdésére is: Lehet varázspálcát használni a pályán, de abból egy kviddicses nem sokat fog profitálni.
Eztán a tanár egy verset olvasott fel nekik, az ő feladatuk pedig a szavak megjegyzése volt. Erik már előre görcsölt emiatt. Hogyan is jegyezhetne meg egy olvasásból egy egész verset? A költemény rövidke volt, de a kiselefánt szindrómás Erik nem sokat bírt megjegyezni belőle. Az elején még emlékezett a szlalomra, de a végére már kireppent a fejéből, míg a csapatnyi váratlan vendéget (denevérek?) és a fúriát próbálta megjegyezni.
Arca kifejezéstelensége miatt csak kitágult szemei mutathatták riadalmát, ahogy társaira nézett a felolvasás végeztével, vajon a többiek is olyan bizonytalanok-e, mint ő. Aztán megnyugodott, amikor arra gondolt, a versenyeken sem tudhatja előre, mi vár rá.
Ebből erőt merítve, és az ismerős és mégis más játék gondolatára izgatottan rajtol el seprűjével a vadőrlaktól. A számára kijelölt ösvény felé veszi az útját. Hamar sűrűsödnek a fák, és a kezdeti meglepettségből felocsúdó Erik élvezettel szlalomozik a törzsek között. Olyannyira leköti az új élmény a figyelmét, hogy az utolsó pillanatban veszi észre a bestiabükköt (az olyan, mint a fúriafűz, csak bükk...:), amely törzse egy kecses hajlításával a fiú arcába készül csapni az egyik ágával. Erik lebukik, így elkerüli az ütést, azután besuttyan egy másik fa mögé, hogy valamelyest védve legyen az agresszív lombostól.
Ezután figyelmesebb, és már messziről ki is szúrja a lángcseppeket, amelyek esőfüggönyként zárják el az utat előtte két fa között. Még volna lehetősége megkerülni a függönyt, de valahogy a fák olyan sűrűvé válnak, hogy nem tud kirepülni oldalt közöttük. Azután a pálcájához kapna, de eszébe jutnak a professzor szavai. Nem firtatja, miért kellene megégetnie magát a kviddicses fejlődése érdekében, de már késő is ezen agyalni, mert közeledik a lángköpeny. Erik talárjával védve fejét átveti magát az akadályon, és rögtön kényszerleszállást hajt végre, hogy a seprűje farkát emésztő kis parazsakat néhány söprögető mozdulattal eloltsa a hideg, kemény földön. A libbenő talárszegélyre is rátapos, ahogy meglátja a végén az apró lángocskát. Majd felbukik az igyekezettől, ahogy lába közé csapja a seprűt, és elrugaszkodik a talajtól. Nem akar értékes perceket vesztegetni.
Hamarosan elér a fordulóponthoz: megkerüli a kijelölt vastag törzsű fát, és elindul visszafelé az erdőben. Egy ideig csak az esti erdő sötétjében ügyesen rejtőző ágak akadályozzák a fiút. Ágnak hiszi azt a ragaszkodó valamit is, ami először csak a talárja vállát kapja el, de hamarosan felszalad a fejére. A fiú morogva próbál megszabadulni a leginkább mókus és majom keresztezésére hasonlító állattól. Az nem ereszti Eriket, és ahogy megpróbálja kitépni a hajából, még bele is harap a kezébe.
A hatalmas, esetlen denevérként suhanó fekete köpönyeges olykor épphogy nem ütközik fába, miközben az ádáz lényt és közben szintén rárontó társait próbálja lerázni magáról. Csapkod, cikázik, és már majdnem kint van az erdőből, mikor sikerül elkapnia első támadójának a torkát. Az a szorításra jobb belátásra tér, és Erik végre lerázhatja magáról. Hasonlóan jár el a többi vadállattal is, de ekkor már több sebből vérzik. A futam megkoronázásaként az erdőjárás elején megismert bestiabükk a közben végleg leszállt este rejtekéből végre betöltheti dédelgetett vágyát, és olyat sóz Erik hasába, hogy meg is állítja seprűstől szegény eridonost egy pillanatra. Az reflexeiből, nem pedig agyműködésből táplálva mozdulatait a többi ágcsapást elkerüli, de beletelik egy kis időbe, míg újra eszébe jut, hogyan kell levegőt venni. Megcsappant sebességgel kerülgeti a fákat, és ziláltan érkezik a vadőrlak mellé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Erdei akadályrepülés
Írta: 2014. október 23. 15:23
| Link

Akadályrepülés

Amikor megláttam a plakátot, miszerint jelentkezni lehet repüléstan fakultációra nem haboztam, rögtön felkerestem a tanár urat.  A harcművészetek mellett a repülés is a kedvenc időtöltéseim közé tartozik, azonban ez csak szórakozás számomra, semmi több. Szeretek repülni és ha van alkalmam, akkor repülök, de nincs komolyabb tervem vele.
Izgatottan mentem az első programra, ami a Vadőrlaknál lett megszervezve. A nap már nem volt látható az égen és a szürkület is fokozatosan változott át sötétséggé. Kicsit aggasztott, hogy hogyan fogok látni, de sejtettem, hogy a tanár úr kitalál erre valamit.
Odaérve a helyszínre köszöntem a már ott lévőknek és csöndben hallgattam az eligazítást. Megtudtam, hogy személyre szabott pályák vannak, vagyis az azt jelenti, hogy egyedül fogok repülni, továbbá megerősítést kaptam arról, amit már sejtettem, akadályokon kell átküzdenem magam. Már alig vártam, hogy seprűre ülhessek, az adrenalin már az ereimben lüktetett. Egy verset olvasott fel a repüléstan tanár, aminek sorait próbáltam megjegyezni és többé kevésbe sikerült is. Nem volt más hátra, minthogy elinduljak. Seprűre pattantam és felszálltam egyenesen be az erdőbe. Nem voltak elvárásaim önmagamtól, tudtam jól, hogy mindent bele fogok adni. A fő cél számomra az volt, hogy élvezzem minden egyes percét.
A fák közé érve rögtön megbabonázott a látvány. Ki volt világítva a pálya, igaz így is félhomály volt. Igazi kalandhoz illő környezet! Elmosolyodtam, majd mikor már hozzászoktam a fák kerülgetéséhez egy kicsit rágyorsítottam. Törzsszinten voltam, nem is akartam magasabbra repülni, mert az ágakkal nem akartam bajlódni.
Nem telt el sok idő az első akadályig. A fák egy helyen mintha nem olyan sűrűn álltak volna. Furcsálltam is, de repültem tovább egyenesen. Hirtelen azonban egy görög jón oszlop emelkedett a magasba pontosan előttem. Gyorsan oldalra rántottam a seprűmet, ezzel is elkerülve az ütközést a kőtömbbel. Ez közel volt! Na de nem ennyiből állt a meglepetés. Ahogy félrehúztam a seprűm egy újabb oszlop emelkedett a magasba, megint csak előttem. Ismét félrehúztam a seprűt, ezúttal a másik irányba. Most viszont nem voltam elég gyors, a vállam hozzáért az akadályhoz és az elszakította a ruhám és talán le is horzsolta egy kicsit az ottani bőrfelületem. Ekkor jutott eszembe a vers. Elkezdtem szlalomozva repülni és úgy tűnt ez beválik. Az oszlopok sorra bukkantak fel és tűntek is el, én pedig szlalomozva kerülgettem őket. Aztán abbamaradtak és az erdő ismét békés arcát mutatta. Egy akadály kipipálva.
Most már sokkal óvatosabb voltam, a figyelmem a tér összes irányába kiterjedt. Egy ismerős hangot azonosítottak be a füleim, kicsit lelassítottam, majd láttam, hogy a hallószerveim nem hazudtak. Tényleg gurkók száguldoztak előttem, szám szerint kettő, amik az utamat keresztezve mozogtak jobbra-balra, ellentétes irányban. Megijedtem, mert azt hittem, hogy bemérnek és rám támadnak, ami végzetes lett volna, hisz most nem volt nálam az ütőm. A két bestia azonban nem tért el eredeti mozgásától. Valószínűleg nem voltak megátkozva azzal a bizonyos bűbájjal, mint a kviddicses társaik. Megfigyeltem, hogy középen haladnak el egymás mellett és a köztük lévő távolság akkor a legnagyobb, amikor a pálya széleihez érnek. Vagyis akkor kell indulnom, amikor éppen elhaladnak egymás mellett, hogy átjussak közöttük. Mondani könnyű volt. Elég gyorsan repültek, de meg kellett próbálnom, máshogy nem tudtam volna folytatni az utamat. Vettem egy mély lélegzetet és a megfelelő pillanatban gázt adtam járművemnek. Gyorsan kellett nagy sebességre kapcsolnom, aminek sikerében én magam is kételkedtem, de amint kiderült feleslegesen. Szerencsésen átjutottam a vaslabdákon, mondjuk nem volt sok híja, hogy ne legyen belőlem csontszálka. Kifújtam az eddig visszatartott levegőt és kicsit megrázva magam suhantam tovább.
Ha az emlékezetem nem csal, akkor a következő akadály valami tüzes dolog lesz. Így is lett. A fák között repülve egyszer csak lángra kapott az éppen mellettem lévő fa törzse. Az oldalamon éreztem a perszelő forróságot, ezért az ellenkező irányba repültem. A fák random gyulladtak ki, én pedig nem akartam megégni, ezért lassan haladtam végig az előttem lévő métereken. Amikor belobbant mellettem, mögöttem vagy éppenséggel előttem egy fa, akkor gyorsan arrébb löktem magam. Az akadály végét két egymáshoz viszonylag közeli lángoló fák jelezték, amik között át kellett jutnom. Nem vagyok egy termetes alkat, de látszólag vállszélességben nem fog menni. Felgyorsítottam, hogy minél kevesebb ideig érjenek a lángok, majd elfordultam kilencven fokkal a seprűm tengelye körül, így nem voltam annyira széles. Miután átsuhantam rajta hátrapillantottam megnézni, hogy a seprűm lángol-e, de szerencsére nem. Egyedül a térdeim pörkölődtem meg egy kicsit, azokkal pedig nem foglalkoztam. Huu, kész a harmadik pálya is. A vers szerint mi is jön most?
Az utolsó akadály típusára emlékeztem, de arra nem, ami most jött. Közepes tempóban repültem a fák között, amikor nagy zsibongásra lettem figyelmes a hátam mögül. A szemem sarkából néztem mi is készülődik mögöttem, aztán megláttam, hogy jó pár tucatnyi holló követ engem és több mint valószínű, hogy rám fáj a csőrük. Utálom a madarakat! Mint az őrült, indultam meg és veszettül kerülgettem a fákat, de Mátyás király drágaságai így is utolértek. Elkezdtek csipkedni, én meg azt se tudtam, hogy őket hessegessem el, vagy az útra figyeljek. Csipkedtek rendesen, már több helyen is véreztem, amikor megelégeltem a dolgot és lekevertem egyet az egyik karomhoz közeli szárnyasnak. A madár kicsit megszédült és elkezdett zuhanni, én meg voltam olyan idióta, hogy ezt végignéztem. Nem vettem észre az előttem levő fát és úgy ahogy voltam felkenődtem rá. A csattanás után a földre estem, szerencse, hogy nem repültem annyira magason, az meg még nagyobb szerencse, hogy a seprűm nem tört el. Egy pocsolyába estem, de a bajt a hollók jelentették. Még mindig ott voltak körülöttem és levegőt sem engedtek venni. Fájó végtagokkal megpróbáltam ismét felszállni. Egy ideig még követtek és eszegettek, viszont én már az útra figyeltem, nem akartam megint palacsintává változni. Összeszorított fogakkal száguldottam, amikor a sok körülöttem lévő hollók hirtelen eltűntek, csupán a tolluk lassú hullása jelezte, hogy egy másodperce ők még itt voltak.
A tollfelhőből kiérve menet közben megnéztem, hogy nem történt-e csonttörés, bár ha történt volna, akkor fel sem bírtam volna szállni. Mintha a fák között megcsillant volna a vadőrlak házának fénye, de mielőtt meg tudtam volna mondani, hogy az tényleg az, újabb dolog vonta el a figyelmem. Az ötödik és egyben utolsó akadály. Fák kezdtek kidőlni körülöttem, amiket próbáltam kikerülni. Az egyik pont rám esett volna, ezért kénytelen voltam lefékezni és felülről megkerülni. Egyre több és több fa dőlt ki egy időben, én pedig már csak arra koncentráltam, hogy kijussak. Már láttam a pálya végét, ezért a tőlem telhető legnagyobb sebességre gyorsultam, de az erdő nem akarat elereszteni. Az utolsó fák is elkezdtek kidőlni, ezúttal sokkal jobb időben, mint eddig. A legjobb megoldás az lett volna, hogy megállok előtte, mint az előbb, de ekkorra sebességnél és ilyen kicsi távnál ez lehetetlen. Lejjebb szálltam, abban bízva, hogy még éppen el tudok suhanni a két befelé dőlő fák alatt. Már majdnem érintettem a földet, amikor kirepültem az erdőből. Egy hajszálon múlott, hogy nem dőltek rám a fák, olyannyira, hogy éreztem, hogy a seprűm végét kicsit megütötte a zuhanó fa, ezáltal az lefelé billent. Nem tőrt el a bot, még csak nem is látszott rajta semmi, de mégis ez elég volt ahhoz, hogy elveszítsem az egyensúlyom. Már így is túl közel repültem a földhöz, ettől az ütéstől pedig a lábam leért és a súrlódás miatt elkezdtem lassulni. Esés közben elhagytam a seprűm, én meg bukfencezve értem a tanár úr elé. Vettem pár mély lélegzetet, majd fájó végtagokkal, sárosan felálltam.
Elmosolyodtam. Hát ez hihetetlenül jó volt! Nem volt egyszerű, de nagyon élveztem és végül is sikerült megoldanom a pályát. Teher alatt nő a pálma nem?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 21. 16:03 | Link



Az LLG órák akkor a legutálatosabbak, mikor a durrfarkú szurcsókokat vesszük. Az hagyján, hogy Mészáros professzorasszonyt alapvetően lemészárolnám szívem szerint, de hogy reggel kint kell állni a hidegben és ezekkel az idióta lényekkel kell foglalkozni, az messze több, mint amit el tudok viselni.
Már kint álltam a vadőrlak mellett, várakoztam az órára. A szünetet nem tudtam túl hasznosan tölteni; átlapoztam pár vizsgaanyagot a fekete pergamentartóm szorongatva. Jobb kezemben víz volt, bal kezemben a tartó, és csak unottan bámultam kifelé a fejemből, táskás szemeim a tőlem távol lévő tömeget szemlélték, akiknek szintén nem volt túl sok kedvük ehhez az egészhez.
A múlt éjjel azt álmodtam, hogy Dwayne egy horda dementor kíséretében engem üldöz. Egyszer csak átalakult egy hatalmas görénnyé, a dementorok is megnőttek, én pedig egészen kicsivé váltam. Amikor megidéztem a patrónusom, pálcámból egy rozsomák tört elő. Eztán a dementorok eltűntek, de ugyanúgy az erdőben voltunk Dwaynenel. Olyan sötét átkokat mondott rám, amitől hatalmas nyílt, vérző sebek jelentek meg az egész testemen.
Hajnali egykor sikerült elaludnom, háromkor már fent is voltam, mert nem tudtam visszaaludni. Nagyjából elsminkeltem a táskáimat a szemeim alól, aztán egy logikai nyomozóregényt olvastam, de nem haladtam vele túl sokat.
Mostanra már teljesen elfáradtam. Ez az álom jobban megviselt, mint bármelyik horrorisztikus álmom az elmúlt pár hónapban, fogalmam sincs, miért. Annak ellenére, hogy minden teljesen össze volt kuszálva benne, olyan valóságosnak tűnt!
Ahogy meredtem magam elé, beugrottak Dwayne sötét arckifejezései. Finoman megborzongtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2015. február 21. 19:28 | Link



Egyszer szívesen beszélgetnék a tanulmányi osztályossal - vagy minek hívják itt - arról, miért nem ideális, ha egy legendás lények gondozását hajnalra tenni, amikor a társaság egyik fele alszik, a másik pedig, aki alapból nem érez feltétlen bizalmat ezek irányt a lények iránt némán áll, és leginkább néz maga elé. Én valahol ott mozgok, aki nm érti, miért kell ezt. Olyan ez, mint a mugli iskolában a matematika a százalékszámítás utáni időszakban. Tanulja az, aki kezdeni akar vele valamit, a többit meg ne fárasszák. Én például biztos, hogy soha életemben nem akarok durrfarkú szurcsók kolóniákat gondozni, főleg, hogy láthatóan jól megvannak maguktól is.
A kezem felemelve nézek az órámra - mely olyan, mintha apró vércseppek keringenének benne -, még öt perc a kezdésig. Nem nagyon tudok már most mit kezdeni magammal, így jobb ötlet híján feljebb tűröm a pulóver ujjait, és megint a zsebembe mélyesztem a kezem. Hosszú napunk lesz, ráadásul nem is aludtam valami jól. Van egy szobatársam, aki nem is az, hogy horkol, hanem szabályosan hörög. Máig nem tudtam megszokni, hogy éjszaka gyakorlatilag egy ördögűzés háttérhangjaira hunyhatjuk le a szemünket. Másnak bezzeg óceánszimulátora van. Gondolataim az arcomra is kiülnek, miközben a szeme sarkából látom, hogy a tőlem nem mesze álló, kék hajú lány megremeg. Cyanne azt hiszem így hívják. Az órákon igyekszem megjegyezni az embereket, akik a közelemben ülnek, elvégre ha minden jól megy, akkor egy tablón fogunk virítani mind.
Teszek egy lépést hátra, hogy a kerítésféléről levegyem a kabátom. Ez az idő minden, csak nem hideg nekem, így egy egyszerű fekete pulcsival megoldottam a "hideg van" kérdést. A mellettem álló viszont megborzongott, feltételezem a hidegtől, így némán nyújtom felé a szürke kabátot, mely igen jól kezelt mágia terén, így ha a kékség esetlegesen elfogadja, és belebújik, akkor érezheti, ahogy szabályosan átjárja a meleg, mintha fűtenék. Egy roppant egyszerű bűbájnak köszönhetően pedig tényleg olyan. Ezt az egyet nagyon értékeltem, amikor elmesélték, hogy ilyen is lehet és nem egy ruhadarabom van ezzel ellátva-
Utoljára módosította:Lasch-McNeilly Ervinke, 2015. április 5. 11:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 22. 15:04 | Link



Az az ádáz kifejezés Dwayne arcán... és pont akkor álmodtam ezt, mikor a legkevésbé sem akartam vele foglalkozni. A legkevésbé sem.
Ahogy a periférikus látásom segítségével láttam bemozdulni mellettem valamit, rögvest odakaptam a fejem, mintha csak arra számítanék, hogy a vérengző Dwayne rohan ki ez erdőből - azonban csak az egyik évfolyamtársamat láttam meg. Ervinnek hívják, Navinés. Néha látom a folyosón.
Tekintetem a kezére tévedt, amiben egy pulcsi pihent.
Nemet intettem a fejemmel, talán kicsit bunkó is voltam. Nem fáztam túlzottan, csak éppen hogy - és volt nálam kabát, de semmi esetre sem szerettem volna felhúzni. Ugyanis Warren kabátja feküdt a táskám alján. És nem, több pasitól nem fogok ruhadarabot elfogadni, mert minek, különben is, nem akarom, hogy furcsa hatással legyen rám bárki is.
Szenvtelenül meredtem magam elé, s e rendkívül aktív cselekvés közben elkezdtem kinyitni a vizesüvegem. Mielőtt a számhoz emeltem volna, a srácra néztem, majd felé tartottam az üveget, és felhúztam a bal szemöldököm. Biztos vagyok benne, hogy neki is rohadtul elege van már a hajnali LLG-ből, és sejtettem, hogy ő is a "csoda, hogy átmentem" kategóriába tartozik ebből a tantárgyból. Na, nem mintha én a tananyagot utálnám - csak a durrfarkú szurcsókokat, meg a tanárnőt. Eridonos házvezető? Persze, hogy utálom. Az összes Eridonost rühellem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2015. február 22. 19:03 | Link



Nézem, ahogy a lány ránéz a kabátomra, majd nemet int. Vállat vonok, visszahúzom a kezem, és a kabátot is visszateszem a kerítésre. Megint az órámra nézek, még három perc. Sose kezdjük el. A csapatnak hátat fordítva, zsebre tett kézzel nézem a vadőrlakot. Elég elhagyatottnak tűnik, talán nem is lakja senki. Be kéne törni ide valamelyik este, csak úgy, megnézni, hogy mi van bent. Mindig érdekeltek az elhagyatott helyek, a Durmstrang közelében is volt egy ház, amit évek óta nem laktak, idővel ezt a diákok fel is fedezték, és ők költöztek be, hogy illegális bulikat és összejöveteleket tartsanak. Nem tudom, hogy mi a nehezebb, egy csupa fiú iskola, vagy egy koedukált. Azt hiszem az utóbbiban több a veszély.
- Hm.
Egy kis hümmögéssel vizslatom az ajtót. Sima ügy lehetne a feltörése, de mi a biztosíték rá, hogy valóban nincs bent senki, aki mondjuk pont engem vizslat, ahogy én a házát méricskélem? Merjek-e kockáztatni, vagy inkább keressek magamnak másik kihívást, mielőtt innen is kicsapnak. Pedig alapjáraton nem vagyon rossz gyerek, bár még nem tettem semmit annak érdekében, hogy ezt valóban be is bizonyítsam.
A lány felém nyújt egy üveg vizet, hosszú pillanatig vizslatom az üveget, majd nemet intek. Nem vagyok még annyira szomjas és inkább teát innék most, mint vizet, pedig nincs bajom a vízzel, de ha van más opció, akkor inkább azt választom. Különben is, nem is ettem semmit, mert elaludtam, nem biztos, hogy üres hasra még innom kell, főleg amikor ilyen izékkel fogunk valamit csinálni.
Visszafordulva az élénken beszélgető diákhad felé kicsit összébb húzom a szemöldököm. Ők tök jól elvannak, mi ketten meg, mint két számkivetett állunk itt, és valószínűleg a pokolba kívánjuk az egészet. A táskámat levéve a vállamról, az első cipzárt kinyitva két túró rudit húzok elő, az egyiket a lány felé tartva. Ezek azok a feliratos verziók. Anyám vagy ötvenet küldött. Csak azért mert tudja mi a kedvenc édességem és mert nagytételben küldi nekem havonta, azt hiszi, hogy máris megbocsátom neki az elmúlt éveket. A két rudi közül az egyik az „együttrosszalkodós”, míg a másik az „egyhúronpendülős” feliratot kapta. Miközben felé nyújtom, hogy vegyen egyet, a vállam fölött hátrapillantva látom, hogy nyílik az ajtó, és egy Gréta profnak tűnő alak kilép rajta. Végre.

Utoljára módosította:Lasch-McNeilly Ervinke, 2015. április 5. 11:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. március 13. 21:33 | Link

Radúz

Nehezen talált száraz helyet, de mivel már nem volt kifejezetten hideg, úgy érezte, hogy feltétlenül ki kell mennie egy kicsit a friss levegőre, és ha már ilyesmit tervez, akkor miért ne köthette volna egybe egy kis rajzolással? Szerette a kora tavaszi tájat, még akkor is, ha most eső áztatott át mindent, mert a szél már így is meleg fuvallatot hozott. Egyébként is, pont őt zavarta volna az eső, mikor otthon szinte folyton el volt borulva?
Viszont tócsába nem akart ülni. Így esett, hogy végül a vadőrlak ajtajában telepedett le, abban a reményben, hogy itt úgysem fog zavarni senkit. Úgy hallotta, hogy a vadőr már nincs az iskolában, így okoskodva pedig a kis házacska nyilván üres, amíg meg nem érkezik az új tulaja.
Maga alá terített egy pokrócot (mert jól felkészült ám!), aztán kényelmesen elhelyezkedett a bejárati ajtónak támasztva a hátát. Ilyenkor még nem mocorogtak az állatok, pláne nem a madarak, akiknek nem tett volna jót a szemerkélő eső, úgyhogy jobb híján a táj rajzolásába fogott. Egy kis szelet a kastélyból, éppen az Eridon torony, aztán a fák, a rét. A vázlat hamar meglett, könnyedén rajzolt, légies vonalak tarkították a papírt, aztán szenet vett elő, hogy árnyékokat adjon a másolt világnak.
Jól esett kicsit kikapcsolódnia. A vizsgáin már túl volt és a szünet beköszöntével a kastély is elcsendesedett, de ettől függetlenül is jólesett néha egy-egy magányos óra. Érdekes volt ez, mert egyébként sem forgott sokat emberek között, de még ezt is ki kellett pihennie. Főleg most, hogy hamarosan munkája lesz, amiről még nem sokat tud, egyelőre azt sem, hogy egyszeri alkalom vagy állandó, de hamarosan Angliába fognak indulni Konstantinnal, és ez egy picit frusztrálta. Meg kell majd húznia magát, ami az erős egyéniségű férfi közelében nem lesz nehéz, de azért nem tudott teljesen aggodalmak nélkül gondolni a helyzetre. Igaz, visszautasíthatta volna, de akkor elszalasztott volna egy ragyogó esélyt arra, hogy némi plusz bevételhez jussanak.
Ahogy így gondolkodott lassan térbe került a látkép, és noha még egy közel sem volt kész, pár pillanatra megállt, hogy kicsit pihentesse a kezét.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. március 13. 21:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Kafka Radúz Arvid
INAKTÍV


Ragúz
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 961
Írta: 2015. március 13. 22:40 | Link

Jared

Odabent tett-vett, nem azért mert az eső zavarta volna, hanem mert a kis ház kitakarítása után akadt még dolga azért, mielőtt teljesen átalakítja az általa megálmodott módon. Végképp nem találta szűkösnek - az utóbbi években lakott már gardróbban is, úgyhogy a vityilló kész palotának tűnt a szemében, ezért elhatározta, hogy amennyire csak lehet, elbújtatja a bútorokat, csak hogy kiélvezhesse ezt a sok teret. Ez természetesen szembesítette azzal, hogy maréknyi magával hozott holmija, ami jobbára csak a legszükségesebb dolgokból állt, jóformán elveszik a tágas szekrényben, dekoráció terén pedig súlyos deficitekkel küzd a ház. Itt most nem szobrocskákról, porcelánról és egyéb porfogókról beszélünk, hanem valódi, hangulatteremtő, szemet gyönyörködtető díszítésről, ami életre keltené a most még nagyon puritán belső teret. Épp ezért, elugrott anyagmaradékokat venni egy régi ismerős helyére, hogy egy egész hátizsáknyi textilhulladékkal térjen vissza. Egy ilyen álmatag napra tökéletes elfoglaltságnak ígérkezett, hogy ezekből kreáljon valamit, így az egészet kiszórta a padlóra, hogy a kör közepére telepedve válogatni kezdjen. Első lépésben csak a színeket nézte, aztán nekilátott, hogy nagyjából egyforma darabokra vagdalja a kiválasztott csíkokat, apránként egymás mellé illesztgetve őket. Hosszadalmas, de vidám munka ez, közben szüntelen dúdolgat - egy kis Beatles, egy kis Don't Worry, pár taktus ismeretlen, rock-beütésű valami... Mikor végez az összeállítással, előkeresi a tűt és a cérnáit, de mielőtt hozzáfogna magához a varráshoz, kisétál a konyhába főzni egy kanna teát és amíg arra vár, hogy felforrjon a víz, eszébe jut, hogy talán nem ártana ránézni a csókáira, hátha be akarnak jönni szárítkozni kicsit. A bejárathoz slattyogva gyanútlanul tárja ki ajtaját, csak hogy meglepett kiáltással valaki bedőljön szerény hajlékába.*
- Isten hozott.-*Pislog le rá, kezét nyújtva a földön elterült idegenhez, felsegítés előtt udvariasan meg is rázva jobbját.*- Radúz. Nagyon ragaszkodsz a lábtörlőmhöz és hagyjalak magatokra titeket, vagy esetleg be akarsz jönni?-*Érdeklődik, csak pro form, ha már látogatója akadt.
Utoljára módosította:Kafka Radúz Arvid, 2015. március 13. 22:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék