33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Mesélő hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2014. június 2. 13:12 | Link

Székesfehérvár - Ombozi Birtok



A férfi tányérján néha halkan csörömpöl a drága ezüstvilla, távolabb a falióra ütemes kattogása veszik bele a csöndbe. A kimondatlan szavak némán feszülnek az asztal körül, mindenki érzi ezt, bár megszólalni nem mer. Az asszony néha kérdőn pillant a férje felé, tekintetük azonban egyszer sem találkozik, a másik konokul a tányérjába bámul, mintha teljesen egyedül lenne.
A fiú végre hátradől. Az édesanyja is leteszi a villát, a tekintete ismét a férje felé fordul. A borospohár felemelkedik az asztalról, majd tompa koppanással érkezik a mahagóni asztallapra ismét. A férfi sötét szemei csak ekkor emelkednek föl, lustán és érdektelenül és állapodnak meg a fián.
A szalvétájával ráérősen megtörli a száját, nem sieti el a válaszadást. A falióra koppanása számlálja az eltelt időt.
 - Tényleg nem fog megismétlődni többé. Többé senkit sem hozhatsz haza, csak akit mi jónak látunk.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2014. június 5. 17:19 | Link

Székesfehérvár - Ombozi Birtok


A szavak élesen csapódnak az étkező csöndjébe.
A férfi szája széle kissé megremeg, sápatag arca azonban érdemben nem változik: ugyanolyan hűvös és kimért, mintha az idő múlásán révedezne. Egyedül a szeme szűkül össze kissé, kutatón fürkészve fia eltorzult vonásit. Hogy mire gondol, vagy gondol-e valamire egyáltalán, nehéz lenne megmondani és egyszerre jól esne belátni a szigorú vonások mögé. Ezeknek higgadtsága ugyanis sokkal vészjóslóbb, mintha felpattanna és kiabálni kezdene.
Ó ugyan, azt biztosan nem fog az ebédlőasztalnál.
Az édesanya más. Vékony keze lassan a szája elé téved, szeme riadtan kerekedik ki, megszólalni azonban nem mer. A finom ruha alatt testén remegés fut végig, ezt azonban nem valószínű, hogy bárki láthatja - és különösképp reméli, hogy a férje nem. Jobb karján, a selyem jótékony takarásában megsajdul egy zúzódás kéklő nyoma, amit természetesen úgy szerzett, hogy leesett a lépcsőn.
Leesett, mert engedetlen volt.

Ahogy a fiú felkel, senki sem indul utána. Édesanyja vérszegényen elmosolyodik a bókra, hevesen pislog, zavartan lesüti a szemét.
a folyosók hosszú percekig csöndesek még, mire felhangzanak a ráérős léptek. Lassan és magabiztosan közeledik, mintha minden faliképnél megállna és megszemlélné azokat. Egyedül az ajtó közelében torpan meg egyszer, egyetlenegy, lélegzetvételnyi pillanatra.
Ahogy belép, nem néz a fiára rögtön. Megfordul, halkan becsukja az ajtót maga mögött. A zár tompán kattan egyet.
 - Nem akarsz mondani valamit még, Noel?
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2015. szeptember 27. 23:58 | Link

Matilda és Lorelai

- Tehát, amit megbeszéltünk, drágám.
Ezzel a végszóval hagyja magára Rella, a már nappaliban ülő és tüntetően újságot olvasó férjét. Nem volt könnyű Medárdot rávenni arra, hogy megejtsék ezt a családi beszélgetést, az asszony mégis reménykedik benne, hogy férje és lánya dűlőre jut.
Megigazítja magán az otthonosan elegáns és mutatós blézert - hiszen vendéget fogadni szedett-vedetten mégsem illendő -, úgy nyit ajtót a küszöbön álldogáló lányának és párjának, Lorelainak. Jellegzetesen olyan nő, akit a kor sem sorvaszt el, legfeljebb karakteresebbé teszi az arcát. Vékony, légies teremtés, hosszú, barna hajába már javában ősz szálak vegyülnek, de a laza konty, amibe kötötte, nem bomlik ki akkor sem, amikor szelíden megöleli Matildát.
- Örülök, hogy eljöttetek.
Figyelmét Lori felé fordítja, diszkréten és minden sértő szándéktól mentesen végigmérve. Hiába elfogadó, neki is szoknia kell a gondolatot, hogy Matilda vele kívánja megosztani az életét. A lány felé nyújtja a kezét.
- Gryllus Medárdné. De nyugodtan szólíts csak Rellának. - Azzal, hogy elhagyja a formális magázódást, már egy lépést tesz afelé, hogy az este lehetőleg kevésbé feszült légkörben teljen. Még megvárja, míg a másik is bemutatkozik, aztán nem húzza tovább az időt csevegéssel, beljebb invitálja őket a házban. Odabenn rend és tisztaság uralkodik, ám a berendezésen meglátszik a női kéz nyoma: kényelmes, szívélyes otthon képét adja a beltér. Miközben elhalad mellette Matilda, bátorítóan, rövid mozdulattal rásimít a vállára, majd el is engedni. Tudják mind, hogy ez nem lesz könnyű este, de ha rajta múlik, mindent megtesz azért, hogy a család feldolgozza ezt is.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2015. október 14. 23:33 | Link

Matilda és Lorelai

Rella mosolyogva hallgatja Matilda anekdotáját Lorelai-nak, és csak diszkréten siklik néha vissza a tekintete az ismeretlen nőre. Nem elítélő, de hiába, még az elfogadó szülők is kíváncsiak arra, hogy kit választott szeretett gyermekük.
- A velünk élne, biztos vagyok benne, hogy még most is itt találnánk meg néha.
Fűzi hozzá szelíd derűvel, aztán fejével a nappali felé fordul a kérdés hallatán. Épp csak kicsit tűnik nem is aggodalmasnak, inkább elgondolkodónak. Még Medárdot ismerve, a helyzet kínosságát nézve is úgy érzi, hogy kezelni tudja majd a helyzetet.
- Bent van, biztos vagyok benne, hogy ő is vár téged, amilyen rég látott.
Azzal a nappali felé terelgeti a két leányzót, ahol a családfő az egyetlen nagyobb, terebélyesebb fotelben ülve épp lapoz az újságban. Minden háztartásban megvannak azok a tipikus férfi dolgok, amikről az ember nem gondolná először, hogy azok, aztán valahogy mégis a figyelem középpontjába tülekednek. Onnan tudni, hogy egy férfi otthonához tartozik például egy nappali, hogy egészen biztosan látni benne egy ehhez hasonló fotelt. Nem igazán feltűnő, nem hivalkodó, lehet, még a színe sem tér el a  berendezéstől, mégis tudni, ez a fotel valakié. Ezekbe a fotelekbe, még ha üresek is, az ember ösztönösen nem ül bele, mint egy szent, szakrális hely - amit természetesen a tulajdonosa váltig tagadna, hogy az. Medárd pontosan egy ilyenből néz fel a belépő három nőre. Először Rellára, aztán Matildára.. majd végül csak nagyon lassan Lorelaira. Visszafogott mosolya, amit az első kettő jelenléte vált ki belőle, el is tűnik a mozdulatsor végére, habár a látványos fintorok egyelőre teljesen elmaradnak. Összehajtja az újságot és oldalra rakja, a fotel melletti kis asztalra, s aztán már kelne is fel, célirányosan Matilda felé indulva, de a két lány összefont kezére nézve bizonnyal meggondolja magát, visszadől a fotelbe. Bár próbálja ezt vaskos tartózkodással leplezni, de láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel így sem.
- Hm, megjöttél, örülök, hogy látlak, kislányom.
Lorelait egyelőre kitartóan ignorálja, már ami a köszöntést illeti. Ha már idehoztak a házba egy.. ilyet, akkor természetes, hogy nem neki kell először üdvözölni; elvégre ő van itthon.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2017. október 24. 17:37 | Link

Mr. Kensington, Mr. Warren

Miközben hőseink letelepednek az asztalhoz, egyszerre több minden is történik, mint ahogy az ilyen rendezvényeken az lenni szokott.
Sean, akit szabadon engedtek, kihasználja a lehetőséget, és fürge lábait szedve megszökik a felnőttek elől. Okos kiskölyök, tudja, hogy apánál a „figyeld a gyereket” nem éppen azt jelenti, amit. Így hát ő sincs olyan nyugton, mint anyánál. A lényeg, hogy a kis törpe hamar elkeveredik, és mivel női szíveket lágyító tekintete van, nem sokkal később kiköt egy csapat lánynál, akik valószínűleg a rendezvény látványelemeiként funkcionálnak, egyforma, apró ruhájukban. Valahogy egyikük sem gondol bele abba, hogy egy egyedül kóválygó ötéves feltételezhetően tartozik valakihez, így leállnak vele labdázni, játszani, és sorra ölelgetik és cukorral meg csokival tömik. Az biztos, hogy ez a gyerek se fog ma már nyugton maradni.
A két férfi pedig egy-egy tekintetet érezhet magán. Adamet az egyik felszolgálólány szemléli, reméli, hogy a férfi feladja a küzdelmet, és szemkontaktust létesít vele. Amennyiben ez megtörténik, egy kacsintás lesz a jutalma. Kicsit még kivár, illedelmesen engedi, hogy az urak kitalálhassák, mit kívánnak, csak akkor indul el feléjük, kihívóan ringó csípővel. Az asztalnál megállva, a mosolya szélesebbre ugrik, mint a gyereké a cukorkaboltban.
- Mit hozhatok az uraknak? Itt bármit megkaphatnak.
A „bármit” érzékletesen megnyomja, de Dwayne-re szinte oda sem figyel, mindent Adamnek mond.
Mindeközben a másik szempár tulajdonosa, egy tizenhat – húsz éves suhanc, időről – időre rápillantva Dwayne-re, lopja a távolságot. Úgy érzi, hogy vele most megütheti a főnyereményt. Látta már a fickót korábban, párszor. Ő maga persze sokszor meglépett előle, főleg mivel, hogy pitibb lopásokat követett el inkább az alatt, ami alatt az aurorok a nagyhalakat lekapcsolták. De pont, mert a bátyja is auror, tudja, hogy a férfi vastag, és úgy véli hogy olyan hanyag, mint a testvére. Ha megkaparinthatná a pénztárcáját, akkor biztos egy évig is eltengődne valamerre, vagy csak lelépne innen. Pár méter még. elsétál mellettük, majd, mintha épp ott lenne dolga, lopva elkezd hátulról közelebb araszolni.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2018. november 5. 17:38 | Link

Kicsikém

Nem akarom megtenni. Nem akarom elengedni. Nem azért, mert érzelmileg kötődnék hozzá, ugyan miért is tenném, mikor is alakult volna ki ez? Több érzelem fűzött a drága Vivienhez, mint hozzá, és abból is mi lett? Egy kis szúrás itt, egy leheletnyi vágás ott, és most eresztik a föld alá. Mert így akartam. Azt akarom, hogy Eliza - milyen bájos név, bájos pofi -, mellettem maradjon. Hogy használnám is a képességeit vagy csak úgy haláli mókát űznék vele, nem tudom, de érzem, ahogy a bosszúság egy pillanatra felfortyant, majd el is múlik, ahogy jött, úgy távozik, mert észbe kapok, de késő, hiszen a kis nyavalyás kicsúszott a kezeim közül. A vérszomj érzem, hogy lassan el fogja önteni az agyam, ahogy utána nyúlok, de ujjaim között a ruhája egyetlen hajtása se halad át. Nézem őt, nézem a férfit, és összeszűkül kissé a tekintetem. Láttam már őt korábban, de csak lassan esik le, hogy miért is szólt, és úgy tűnik, ez valami családi vonás lehet, mert abban a pillanatban, hogy úgy tűnik, ideje kereket oldanom, a lány visszafordul. Ostoba liba.
- Fagylalt.
Mondom úgy, hogy közben meg sem remeg a hangom. Biztos vagyok a válaszomban, ugyanis a karkötő most is ott van a zsebemben. A nő, akinél volt, ezt viselte akkor, amikor megszereztem a hajszálát. Erről jut eszembe, az időm lassan lejár, így gondolkodás nélkül ugrok előre, és késemmel támadást indítok a kis taknyos irányába, miközben a bájos arc kezd eltűnni, és helyét átveszi az igazi arcom, Látom, hogy a kés találatot ért, hiszen véres, és nem is érdekel, hogy melyiküket érte, miközben rám erős kezek szorítanak, és már érzem is az átkokat a hátamban, meg a nyomást a köldökömnél, ahogy elhoppanálunk. Csak remélem, hogy sikerült.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2021. október 2. 14:23 | Link

Vattai Júlia


Lilla a falnak dőlve helyezkedett el az asztallal derékszögben. Olyan volt számára a hely, mint egy második otthon, lévén, hogy sokkal többet járt vissza, mint Júlia. Ujját a sör felett mozgatta körkörösen, mire az üveg is táncra kelt, szinkronban mozogva a kézzel. A félhomályos helyiség pontosan elegendő takarást nyújtott a lányoknak, hogy még a mugli csapos se figyeljen fel az aprócska varázslatra.
Prüszkölve nézett Júlia szemébe a szőke. - Ne is mond. Egyik nap elmentem az ifjabb Hegedűs mellett, az meg már magában morgott mintha épp meg akarna átkozni - kontrázott Lilla. Nem is értette miért tartotta meg a falucska a férfire az "ifjabb" jelzőt. Az örege már azelőtt elpatkolt, hogy ők megszülettek volna.
- Épp ideje volt, kislány - vigyorodott el a szőke a jó hírre. Két nap különbség volt közöttük, és amióta megtudta az információt szólította így Júliát. Eleinte csak az orra alá akarta dörgölni az információt, mostanra azonban szokássá vált. Pedig mind a ketten nagyon jól tudták, hogy már nem férnek bele a "kislány" kategóriába. - És az aurorok? Mondtad, hogy próbálkoznak.
Bólogatva hallgatta a fejtegetését, aztán megállt. A sör inogva próbált megmaradni a lábán hirtelen, hogy a varázslat eltűnt körüle. - Hogy érted, hogy megtanulsz repülni? Már nem segít neked a trükkös picike? - utalt a tündérre Lilla. Ha volt valami, ami miatt irigykedett Júliára a lány, hogy mennyire segítőkész az iskola ha illegális dolgokban utazik az ember. Nem elég, hogy a saját szobájában képes a lány a szert megcsinálni, de még egy kis segítsége is van mindenben. A manókról nem is beszélve.  
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2021. október 2. 15:18 | Link

Vattai Júlia


- Sajnálom... - dehogy sajnálta. - ...de elég unalmas az élet egy ilyen kis helyen. Csoda, hogy a szél nem fúj keresztül ördögszekereket - vonta meg a vállát, de azért szája szegletében egy kis huncut mosoly megbújt. Csínytevő volt gyerekkorában, és most is. Csak épp az évek múltával komolyodtak a tétek.
- Már akinek. A mi bizniszünk elég jó pénzt tud hozni, ha jól csinálja az ember - emlékeztette Júliát a szőke. A tündérpor nem volt a legdrágább áruk egyike, épp ezért választották sokan, mikor ki akartak próbálni valamit. Egyetlen alkalom elég volt, és olyan függést tudott kialakítani az emberekben, hogy aztán sokkal többet vásároltak. Már akik hajlamosak voltak rá. Éppen ezért nem fogyaszthatták soha ők. Lillában sokszor megfogalmazódott a gondolat, hogy hogyan lehet eladni valamit, amit magad még ki se próbáltál, de amikor látta az emberek hogy néznek ki a hatására, már nem is akarta. És Júliának is megtiltotta. Ők jobbak voltak annál, minthogy drogok miatt legyenek boldogok.
- Tudod, a kis tündér. Azt hittem még mindig segít neked - vonta össze a szemöldökét a szőke. - Nem, nem, nem - pattant fel a helyéről, nem is figyelve Júlia további fejtegetésére. Nyakában a láncok csörögni kezdtek, és kérdés nélkül kerülte meg az asztalt, hogy barátnője haját arrébb lökve nézze meg a nyakát. - A kurva életbe! - engedte végül el másikat. - Átalakult a rúna. Bajba kerültél? Valaki lebuktatott? - kérte számon aggódva Lilla. Főleg az okozott benne kétségeket, hogy a lány emlékei is eltűntek a repülésről.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2021. október 2. 15:52 | Link

Vattai Júlia


Nem tudta eldönteni a szőke, hogy most melyik izgatja jobban: a rúna átalakulása, vagy a tény, hogy a barátnője nem emlékezett belőle semmire. Hátrébb lépett, hogy megnézze a másik arcát is, nem csak szívatja, de mind a ketten halál komolyak voltak az ügyben.
- A rohadt életbe, Júlia, mondtam, hogy vigyázz magadra - korholta azonnal Lilla, kicsit hangosabban is, mint kellett volna. A csapos egy pillanatra feléjük bambult, de a tekintete olyan üveges volt, hogy csoda lett volna, ha bármit felfog a történésekből. Ő is szerette a tündérport.
Lilla nagyot sóhajtott, és tehetetlenül vágódott vissza a helyére. A kalapján levette a fejéről, és az asztal bal sarkára akasztotta. - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel - ingatta a fejét, és beleivott a sörbe. Szüksége volt rá, hogy kicsit lenyugodjon. Ahogy letette közelebb hajolt, mintha félne, hogy bárki meghallja.
- Amikor elmentél Bagolykőre csináltattunk neked egy rúnát, hogy ne félj a repüléstől. Minden emléket kitöröltünk. A kis tündér meg segített repülni, így biztos volt, hogy senki nem fog elkapni, amikor elhagyod a helyet. Mégis mi az isten történt veled, ami képes ilyesmit megváltoztatni? - kérte számon Lilla, nem is inkább Júliát, mint magát az életet. Keze idegesen dobolt a keményfa asztalon, és beletúrt állít érő hajába.
- Helyre kell hoznunk - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 753
Összes hsz: 1221
Írta: 2021. október 2. 19:49 | Link

Vattai Júlia


Sok mindent átéltek már együtt, mondhatni csak egymásnak voltak. Jó, Lilla egy fokkal szerencsésebb volt, mint Júlia, és talán ezért is óvta őt mindig jobban. Mintha a nővére lett volna, csak közben mégis a legjobb barátnője maradt.
- Mi az hogy... - kuncogott a lány, és ujjai a sörös üveg nyakán táncoltak, hol jobban ráfogva, hol gyengéden elengedve. - Az ablakon ugrottál ki! A trükkössel egyetemben - világosította fel Lilla. Olyan érzés volt ez neki, mintha egy újszülöttnek kéne megmutatnia a világot. Furcsán viszketett tőle a bőre alatt a hús, főleg mivel képtelen volt rájönni, hogy mi történhetett.
- És nem volt senki, aki követett volna? Rád támadt? Semmi? - kérdezte a lány egymás után, mintha éppen kihallgatná barátnőjét. Puffogott egyet, és újra meghúzta az üveget. Ha ezt tudja, talán valami erősebbet kér ki. Vodkát, amitől ő is elfelejti, hogy ez éppen megtörténik.
- Hoho kislány. Még seprű nélkül is menni fog - mosolygott már-már büszkén. - Na, húzd fel. Elviszlek a spanomhoz. Ő csinálta neked először is, biztos megvan még neki a minta - nyúlt a kalapért, és visszatette a helyére. Nem is nagyon szeretett nélküle lenni, talán ha képes lett volna, az összes pénzét rájuk költötte volna.
Felhúzta a maradék italt, és a szoknyája egyik redőjéből egy kétezrest húzott elő, és ledobta az asztalra. - El kell mennünk Pécsre. Még jó, hogy tíz perc múlva indul a busz - nézett a karórájára Lilla. Az egyetlen családi relikvia, amelyet nagy becsben tartott. Mindig pontosan járt, és egy olyan bizniszben, mint ami az övék, szükség volt rá.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
A fővároson kívül - Mesélő hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek