5 éve | a Hiba | mosoly

A többi lánnyal ellentétben nem érzi attól kivételesebbnek magát, hogy a színpad széléről nézheti a koncertet. Neki az igazi élmény kell, szemből, a közönség soraiból figyelni Őt és énekelni a dalait.
Be nem vallaná talán, de ahhoz képest, ahogy viszonyult Nimródhoz, mostanra már egészen kedveli. Nem, nagyon is kedveli és annak ellenére, hogy ő többnyire a másik gitáros karjaiban köt ki hetek óta, itt hullámozva a többi rajongóval eljátszik a gondolattal, hogy ma este ő lesz az a lány, akit kinéz magának a tömegből és vele tölthet egy különlegesnek nem nagyon mondható, de izgalmas éjszakát.
Mindkét keze a magasban, jobb karján az a szalagkarkötő van, melynek másik felét a fellépés előtt Nimród karjára kötötte. Libabőrözik a hangjától és attól, ahogy a tömeg vele együtt énekli a dalokat. Mintha belelátnának mind és együtt, ugyanúgy élnék meg azt, amiről Ő énekel.
Velük együtt énekel, számára a tömeg csak hanggá alakul, szemeit néha hosszabb időre lehunyja, de többnyire le sem veszi a férfiról. Hatással van mindenkire, köztük Borira is. Kezd olyanná válni, akitől nem akar szabadulni, mint a szerek, amik gyakran előkerülnek a koncert után a backstage-ben. Biztos benne, hogy sokra fogja még vinni, ezzel a tehetséggel hülye lesz az, aki kiengedi a kezei közül, hisz nem csak egy lelketlen előadó.
A villódzó színes fények kavalkádjában Bori érzi a részegséget, de ennek nem az alkohol az okozója. Alig ivott két pohárkával mielőtt befurakodott volna a harmadik sor közepére, annak is már vagy fél órája.
Megőrülnek érte, hallja, amint sok lány sírva fakad és sikoltozik, néhányan azt kérik, vegye őket feleségül. Ő pedig nevet rajtuk, el sem tudná képzelni a zenészt egy valakivel hosszú távon, nem hogy esküvőn. Az a sok lány mind rá vágyik, neki pedig akad mind a tíz ujjára egy hátul is.

5 éve | a Hiba | mosoly

A külvilág és az élet minden egyéb része megszűnik arra az egy órára, míg Nimród előad. Ilyenkor teljesen átveszi az uralmat a zene és annak ereje Bori fejében. Nem tud és nem is akar másra gondolni, vagy másra nézni rajta kívül. Ugyan tudja, hogy ez az egész a közönségnek szól és a rajongóknak, mégis túl sokszor találkozik a tekintetük ahhoz, hogy ne dobbanjon furcsán a szíve. Kicsit különlegesnek érzi magát, amiért a mellette tombolókkal ellentétben többet is kaphat az emberből, aki ezt az egészet, az érzelmeket és hangulatot kiváltja belőlük.
Szíve ki akar szakadni a mellkasából, a tömeggel és a férfival együtt hangosan énekli a dalt a végéig. Aztán megáll a mozgásban, a zene elhalkulásával és az emberek őrjöngésével ő csak a mosolyra figyel, a tekintetére és a szédülésre, ami uralni kezdi.
Szélesen vigyorog vissza rá, aztán eltűnik a tömegben, hogy hátul, a backstage-ben valahogy máshogy is kifejezze rajongását. Nem gondolkodik, csak megy az érzései után. A helyzet az, hogy nem is lát semmi mást Nimródon kívül, nem érdekli hányan veszik őket körül és a másik, a gitáros mit szól hozzá. Az egész hatása alatt van még amikor meggyorsított léptekkel szinte odaszalad az énekeshez.
Átöleli a nyakát és lehúzva magához megcsókolja. Hosszú és sok mindent kifejező, olyan, amire biztosan emlékezni fog. Mert ez az első, hogy nem csak szórakozásból, a többiekkel felváltva tennék meg.
Szaporábban veszi a levegőt amikor elszakadnak egymástól. Végigsimít a másik arcán, de el nem engedi. A szemébe nézve vigyorog rá, tetteivel próbálja kifejezni azt a sokat, amit szavakkal képtelen lenne.

5 éve | a Hiba | mosoly

Ketten léteznek a világon és a zene ami körbeveszi őket. Nincs szükségük semmire és senkire, csakis egymásra most. Hosszú volt a bemelegítés és a csókból kiérződik, mennyire feltüzeltek. Talán még semmire nem vágyott annyira, mint erre az estére. Vele, a tömegben, idegenekkel kiáltva a jól ismert dalokat, majd ott hagyva mindenkit ketten megünnepelni a sikert. Rá vágyik. A nevetésére. A hangjára. Arcára, amikor beleéli magát dalaiba. Ujjai köré csavarná a haját és reggelig ki sem szállna mellőle az ágyból.
Kezd sípolni a füle amint kilépnek az épület hátsó kijáratán, megcsapja a hűvös szellő, s ő elneveti magát. Egy mozdulattal emeli le a férfi fejéről a kalapot és viseli onnantól ő a vörös tincsek felett. Futásnak erednek, mint két rossz kamasz. Kézen fogva, torkukban dobogó szívvel, előre rohannak céltalan. Mindegy hova mennek, hogy hol kötnek ki. A lényeg, hogy együtt teszik.
Együtt állnak meg az utca kellős közepén, nyomják egymást a falnak, majd együtt esnek be a fogadó egyik szobájának ajtaján. Szó szerint. Bori ahogy hátrál, lába megakad a szőnyegben és ez épp elég ahhoz, hogy elveszítse egyensúlyát. Elcsukló nevetéssel terül el a puha, vastag anyagon, karjaival magához öleli Nimródot. Kíváncsian, teljesen a hatása alatt kutatja arcát, vonásait, belefeledkezik szemeibe.
- Kérek egy autogramot - ajkán a mosoly vigyorrá szélesedik. Szemeit lehunyja, lassan, hevesen dobogó szívvel minden tizedmásodpercet kihasználva lop csókot miközben ujjbegyei finoman érintik a másik bőrét az oldalán.
Nincs tovább, nincs ma, nincs holnap, ők vannak és a koncert hatása kettejükben. A távoli pillantások, a mosolyok mind itt vannak, de más már nem láthatja. Az övüké. Csak az övüké az este, az érintések, csókok, a zene.

5 éve | a Hiba | mosoly

Nem a korai kelésről híres, ma mégis úgy alakult, hogy a nap első sugaraival ébredezni kezdett. Kellemes, lusta érzéssel nyújtózott, még csukott szemmel gondolta át, hol is van és mi történt az éjszaka. Egy kis ideig nem merte kinyitni szemét. Nem akarta, hogy vége legyen, hogy a férfi már ne legyen mellette.
Kellemesen csalódott a másik szuszogását hallva, majd fejét felé fordította. Nyomott egy csókot vállára mielőtt még kikelt volna az ágyból. Figyelt, nehogy felébressze. Az ablakhoz sétált, kinézett a kis réseken. Még így is sikerült olyan helyet találniuk, ahol az ablak a hátsó kertre néz és egészen kellemes látványt nyújt.
Néhány percig csendben nézi az alvó férfit, mosolyog és visszagondol az estére. Újra megtenné. Talán az egyik legjobb estéje és éjszakája volt eddigi élete során, pedig ő pont olyan gyerek volt, aki kiélvezte az idejét, kipróbált mindent.
Épp csak Nimród pólóját veszi magára mielőtt kilép a szobából, szándékában áll visszatérni, de két bögrével a kezében. Mindkettejüknek szüksége van a reggeli kávéra, ezt az együtt töltött idő alatt már megtanulta. Azon mondjuk lehetne vitatkozni, melyikük a hisztisebb, ha rosszul indul a nap.
Nimród bögréjét az éjjeliszekrényre rakja, sajátját magánál tartva visszasétál az ablakhoz és felül a párkányra. A pólóra már nincs szüksége, így csendben, a fényt a bőrén élvezve bámul kifelé, figyeli a virágokat, az udvaron játszó macskákat és vár. Várja, hogy a másik felébredjen és realizálja, hol is van. Bori pedig felé fordítja fejét és rámosolyog.
- Kávé az éjjeliszekrényen - szinte suttogja.

5 éve | a Hiba | mosoly

Egész életében emlékezni fog a tegnapi koncertre és az időre, amit kettesben töltöttek. Csak ők ketten, a felesleges bandatagok és az őket körberajongó csajok nélkül. Figyeli őt, figyeli a nyár szépségét odakint. Sosem akar tovább állni.
Tovább ül ott csendben míg Nimród ébredezik, kortyolgatja a kávét, melyből életet merít erre a napra. Egy újabb út áll előttük, egyelőre azonban csak a pillanatnak él. A bőrét égető tekintetnek, a mosolynak. Simogatja a férfi hangja és nem kell sokáig várnia, hogy a távolság lecsökkenjen.
Bori lassan, csípőjét ringatva sétál oda az ágyhoz. Bögréjét leteszi a szekrényre, majd négykézláb a másik fölé mászik. Mosollyal az arcán hajol a nyakához, apró, elnyújtott csókokkal halad a füléig, majd finoman fogai közé fogja.
- Elég közel vagyok? - teszi fel a kérdést, de a következő mozdulattal lefordul róla és hanyatt elterül az ágyon, karjai a puha párnákon nyúlnak el. Jól esően sóhajt fel.
- Elmentél volna, ha te ébredsz előbb fel? - vigyorogva, de érezhető kíváncsisággal kérdezi. Nem okolná, ha így lenne, de nem örülne, ez biztos és abban is biztos, hogy ezt a férfi is tudja. Elvégre ha csak egy estéről szólna, már Bori is itt hagyta volna. Ez viszont egy nyárról szólhat.

5 éve | a Hiba | mosoly

Még most is úgy érzi, megszűnt körülöttük a világ. Mintha a szoba falai elszigetelnék őket a nagyvilágtól térben és időben egyaránt. Az udvar, a játszadozó állatok mind-mind egy másik világ kitalációi. Talán ők is. Az éjszaka is. Az is, amit most érez, amikor bőrük újra összeér és felelevenednek benne a friss emlékek.
- Lusta - jegyzi meg vigyorral és igazából nem is akar ennél többet hozzáfűzni. Épp csak arra vár, hogy Nimród bögréje a szekrényen landoljon és úgy kap ajkai után, mintha az élete forogna kockán. Kezei automatikusan elkalandoznak a férfi testén, míg egy pillanatra sem engedi eltávolodni.
Bosszankodva nyög fel, majd túr a hajába. Nem is tudnának jobban időzíteni, pont akkor kell mindenkinek belezavarni a képbe, mikor a legjobb következne. Szemét forgatja a név hallatán. Úgy tűntek el az este, hogy egy szót sem szóltak senkinek. Borit nem, de Nimródot biztosan keresték és hiányolták, főleg azok a csajok, akiknek ezen az estén nem jutott belőle.
Bori követi a másik mozdulatait, majd mosolyogva támaszkodik fel. Annak ellenére, hogy nincs végtelen idejük, úgy érzi, bőven van annyi pillanat, hogy kihasználja mindet. Egy kis ideig nézi a férfi arcát, szemeit, s ujjaival végigsimít álla, majd ajka vonalán. Előbb nyakába csókol, aztán egyre feljebb halad. Hosszan, egyre hevesebben csókolja és egy hirtelen mozdulattal helyezkedik fölé. Most övék az egész délelőtt.

// //