[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=750483#post750483][b]Lepsényi K. Kende - 2019.02.19. 22:14[/b][/url]
K.Kende már megszokta, hogy Kolos minden este – sokszor reggel is – turmixszal öblítette le a nap fáradalmait, most sem volt másképpen; a vágódeszkán kaotikus összevisszaságban szomorkodó kivik és újhullámos fensziségek – kínai kel, mindenmentes liofilizált aszalványok – sorsát sorra pecsételte meg Kolos kése, ahogy lusta mozdulatokkal felvágta a hozzávalókat. Úgy festett, mint valami középkori szeánsz főpapja; aki hatalmas ónüstbe dobálja az összetevőket, hogy aztán némi hidegen sajtolt gabonaolajjal lazítsa – csak az üstöt itt a turmixgép helyettesítette, és hosszas főzés helyett pár gombnyomásra kész lett az energetizáló varázsital. Kende neheztelő pillantást vetett a vágódeszkára, amin szép lassan folydogált egy kis méregzöld ér; életlen lehetett a kés, a kivinek pedig szanaszét folyt a leve, összetéveszthetetlen shrekszín nyomot hagyva a pozdorján. Kende egy pillantása elég szokott lenni ilyenkor, hogy Kolos, morogva bár, de a csap alá tegye a vágódeszkát, és a kivihéjakat se hagyja szanaszét rohadni, hanem elegáns kézmozdulattal a kukába kúrja. Arra viszont semmi szín alatt nem szokott hajlandó lenni, hogy fertőtlenítse a munkapultot; Kende szokott minden este nekiesni lefekvés előtt, s olyan odőr terjengett ilyenkor a konyhában, mint a lerobbant közkórházak folyosóin, fojtogató neomagnol és flóraszept szaga.
Kolos nem beszélt, matchaturmixát iszogatta, s tüntetően bámult ki az ablakon – ezzel még nem lett volna nagy gond, de Kolos szándékosan őt irritálhatta azzal, hogy rálehelt az ablakra, s ujjaival – csupa zsírral, ofkorsz – összerondította az üvegfelületet. Kende elhúzta a száját, de nem szólt; egyrészt nem szeretett konfrontálódni Kolossal, másrészt érezte, hogy tisztaságmániája túlkapás, s nem hányta szemre Kolosnak a gyermeteg játékot. Olyan kilengés persze nem történhetett meg, hogy domesztosszal, újságpapírral ne tegye nyomtalanná még aznap az ujjlenyomatokat, ez is a lefekvés előtti takarítás része volt.
A mosatlanok közt heverő turmixgépről viszont rögtön intézkednie kellett; Kolos ímmel-ámmal mosogatott ugyan, de semmiképp sem azonnal; ezt a munkát egyébként Kende se szerette, a biomosogatószer csípte a bőrét, az odakozmált ételmaradékok vakargatása taszította. A matcha élénk takonyzöld árnyalata azonban nem tűrt halasztást, Kende a mosogatóhoz lépett, hogy testvére helyett elöblítse a turmixgépet.
Fél füllel figyelt csak Kolosra, de ujjai megdermedtek a fröccsöntött műanyag turmixgépen; mit beszél ez a hülye? Egy pillanatig se gondolta komolyan, hogy Kolos elrakhatta a gyógyszereit; de mire felfogta, mit mondott fivére, már csak a lépteit hallotta.
Dühösen utána csörtetett, a szobájában kereste, de ott nem volt; a nappaliban heverészett a rekamién. Jobbjában még mindig ott csöpögött a turmixgép, a hajópadlóra pedig folyt a szappanos víz, de már ez sem érdekelte, Kolos lusta; közönyös ábrázata felbőszítette, fogta a turmixgépet – nem volt nagy kár érte, elöregedett keravilles darab – és teljes erőből a falhoz baszta. Ilon néni 1950-es nászajándékát találta el, ronda csendélet volt, a közepén most már szappanos folttal, mely teljesen elmosta a nagy műgonddal megfestett szőlőszemeket, és a romantikus, giccses, harmonikus faliképből zaklatott opart műalkotás lett. A turmixgép szétrepedt, de Kendét nem érdekelte, ő úgysem használta; nyugodt elégtétellel szemlélte a művét, majd némileg lehiggadva leült a karosszékbe, Kolost fixírozva.
- Miért? – bökte ki. Egyszerű tőmondat volt, de sok kérdés volt mögötte.