Jurasevszki

Félhold van, pedig olyan érzés, mintha telihold lenne. Elza rászoktatott a hold nézésére, és azóta szüntelenül, automatikusan azt veszem észre, hogy nincs olyan este, hogy ne pillantsak fel az égboltra, hogy ne keressem meg az esti égitestet és csodálkozzak rajta egy picit, hogy milyen gyönyörű. Erre az érzésre tudom hasonlítani a szerelmet is, azt a valódit, és nem puszta fellángolásokat: újra és újra rácsodálkozni a másikra, és sosem gondolni arra, hogy abba is lehetne hagyni. Bár mondjuk csak olyan dolgot lehet abbahagyni, ami sosem volt igazán a miénk, ami nem égett bele a bőrünk alá, ami nem keringet a vérünkben sem. Futni voltam. így a lófarokba kötött haj, a még póló feletti pulóver és egy fekete tréningnadrág egy sportcipóvel elég ideálisnak tűnik egy Hotel Sport bárhoz. Sport után néhanap szükség van egy jó hideg sörre, úgy kétévente egyszer, de csupán azért, mert férfi vagyok, semmi másért.

A félholdnál is érződni szokott a teliholdas-full érzelmi vihar az emberek belsejében, de nem annyira gyakori. Most viszont rendkívül érzem, hogy érzek, hogy vannak filozófálásra váró szétcincálások és összerakások. Két nap múlva varázspszichiátria szakon lesz órám, pont filozófia. Az ember önmagát teszteli mindenben először, hogy aztán megérthesse a többi személyiséget.
- Egy sört szeretnék kérni, köszönöm - jelentem ki a pultnál, megkapom, fizetek, közben leültem oda, így rögvest elém is tolják a kész italt. A pultnál csak két-hárman ülnek. A pultossal kezdek el beszélgetni, pedig nem is ismerem, de az ilyenek a legjobbak. Vagyis ő kezd, valahogy az emberek megérzik, hogy velem lehet, nem fogom elküldeni a sunyiba. Az összes lélek különleges, és ha megleled a térképet hozzájuk, egy szempillantás alatt összekapcsolódtok.
- Itt sportoltál valamit? - fordul felém a pincér, miközben egy másik vendéget szolgál ki.
- Nem, csak az egyetem környékén meg még itt futottam, úgy körülbelül ssacper kb 15kilométert. A futás megnyugtat - nevetek fel. A teát szürcsölgető lányra nézek. - És szerinted?

Jurasevszki

- Ez a hely tényleg a sportkedvelőké - nevetek fel, mikor meghallom a teázó lány hangját, akinek a futás szintén megnyugtató. Vagy épp a pincér válasza, akinek szintén, de mondjuk ő inkább a boxra esküszik. Annyira nem is látszik rajta; nem az a tipikus rosszarcú, akire rögvest egy box kapcsán asszociálnánk. - Ennyire jó volt a futás, hogy majdnem az életedet is adtad érte? - kérdezek vissza a sérülés miatt a leányzótól. Valahogy az emberek akkor jobban megnyílnak, ha kérdésekre kell felelniük. Ha nem érzik azt, hogy sarokba vannak szorítva. A pultossrác közben elmegy pár centire, hogy az éppen idesétáló úriembertől elkérje a rendelését. Whiskyt kér, tisztán, jég nélkül. Van ebben a helyben valami báj és üdesség. Sportos elegancia? Felgyülemlett egoizmusú sznobság?
- Á, csak gondoltam megnézem kívülről az egyetemet, olyan jó nagy, biztos, kifáradok a futás végére tőle - válaszolok elnevetve magam, majd miután a sörből kortyoltam kicsit, válaszolok. - Varázspszichiátria, és összehasonlító vallástudomány szakokon tanulok éppen. Na és veled miújság? Tuti valami művészeti ágban leledzel!
A pultossrác, Ádám, visszatér közben, érződik, hogy örül a fiatalságnak személyünkben, a most ittülő 30-40sek mellett.
- Varázspszichiátria?
- Igen. Kicsit olyan, mint mikor egy részeg azt hiszi nagy erőben van, és elkezd keménykedni, de aztán elalszik az asztalon. Na, én vagyok az asztal. Fa, ami folyton éghető, változtatható, de sosem semmisül meg igazán.