37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Szépvölgyi Richárd hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 01:13 | Link


- vissza a múltba; Mecsek -

Széles mosoly. Talán ez a legjellemzőbb ‘vonulat’ itt, a Mecsekben - ez a mosoly, ami szétterjedt az arcomon a meteorraj hallatán.
- Tényleg, a Geminidák…! - mondtam, miközben én is letettem a hátizsákom, hogy kikeressek benne valamit. - Régebben is sokat nézegettem őket Márkkal. El is felejtettem, hogy most van itt az idejük.
Amíg Viktor a sátorral volt el, én két elegedhetetle tárgyat szedtem elő a zsebek mélyéről, melyeket túrázásnál mindig kézközelben tartok. Az egyik egy iránytű volt - bár tudom, hogy mágusok vagyunk, s egy pálcaintéssel egyszerűbb elintézni az ilyesmit, mégis mindig magamnál hordom. Még akkor kaptam, amikor nem használhattam pálcát az iskolán kívül; Márk adta, hogy ha egyszer valaha eltévednék, akkor is tudjam, merre kell menni. Gyönyörű darab, ami a csillagos eget is megmutatja, ha jól nézi az ember, így pedig nem kell estének lennie ahhoz, hogy az ég alapján mondjam meg az aktuális helyzetemet. A másik dolog még az a galaxismodell volt, amit Sethtől kaptam az apró kis ábrákkal - praktikumban semmi köze sem volt az erdőjáráshoz, de elengedhetetlennek tartottam, hogy a nyakamban függjön. Egy pillanatra elmerültem a nézegetésében; az apró jelek, Seth és Sebby jelei nem fénylettek, nem jeleztek veszélyt, így csak a bolygók és a csillagok fényes játékát figyeltem az üvegbe zárva. Sokszor el tudok veszni ebben, s máig hihetetlennek tartottam, hogy Seth csak úgy előrázta a zsebéből ezt a kis apróságot, ami nekem olyan sokat jelent.
Végül persze én is előpakoltam mindent, amint kigyönyörködtem magam a függőben; a hátizsákom, és immár én is nagyjából készen álltam a barangolásra. Amikor a másik hangját hallottam, felnéztem.
- Elég pontot fogok látni az égen - mondtam, majd oda is mentem a térképhez, hogy szemügyre vegyem a Viktor által tervezett útvonalat. Ó, hogy így! Kissé közelebb hajoltam a papírhoz, érdeklődve szemlélve a csillag ágait, sőt, még végig is húztam a kezem az egyiken, majd megszemléltem a környezetet, hogy ez alapján merre is kell mennünk. - Jó, jól hangzik. - Néztem rá végül a vörösre. - Lesz mit bejárnunk, az biztos.
Igazság szerint én láttam e mögött az útvonalrajz mögött a tervezést, meg hát, hogy csillag; valahogy úgy sejtettem, hogy Viktornak nem ez volt az eredeti elképzelése ezt a kiruccanást illetően. Elképzeltem, ahogy azzal tölti az idejét, hogy a térkép fölé hajolva gondolkozik ezen a csillag alakú útvonalon, és ez úgy jól esett.
Felnevettem, ahogy megpaskoltam az arcomat, ami a hőmérséklet miatt ismét kipirosodott a jelek szerint, bár ez nem az a zavaró vörösség lehetett, amely a múltkor uralta. Arra viszont, arra a szóra, amit mondott, meglepetten felvontam a szemöldököm.
- Cuki. - Szünet. - Cuki? Inkább legyek helyes, vagy kedves, vagy elbűvölő - nevettem, utalva a múltkori bókolására, aztán fogtam, és megböktem Viktor arcát, azon belül is az egyik szeplőjét a millióból. - De neked is cuki a piros alapon vörös.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 01:20 | Link


- Még jó, hogy kettőnk közül valaki előre gondolkodik - jegyeztem meg, felpillantva rá. - A Quadrantidák sincsenek mondjuk annyira messze… de hát, igen. Azért szerencse, hogy ilyenkor már lazábbak a dolgok a suliban…
Szépvölgyi Richárd, levitás diák órákat hagy ki, hogy eljöjjön túrázni a Mecsekbe. Nyilvánvalóan ehhez nyomós érvekre volt szükség, és nem is egyre: nem is tudom, mennyire állta meg a helyét a testvéreim számára, hogy “eljövök túrázni két napra a… azért mert, izé… szóval elmegyünk túrázni Viktorral, aztán gondoltam, szólok”. Hát, igazából úgy sejtettem, Seth valószínűleg már ebből is többet szűrt le, mint amit mondjuk én levennék, de… ez van, vagy nem is tudom.
Végül letérdeltem a vörös mellé a térképhez, nézegettem kicsit a dolgokat - aztán kortyoltam egy nagyot a friss levegőből, amin annyira imádok kint lenni. Különben is, olyan régen túráztam már, sőt, mostanában a sport sem tud rendszeresen a napirendemben szerepelni, tehát a mozgás mindenképpen jól fog esni.
- Persze, majd ahogy jön - bólintottam rá a tervezetre, elvégre szinte biztos voltam benne, hogy valami máshogy fog alakulni (hívhatjuk ezt, nem tudom, női megérzésnek); hogy letérünk az útvonalról, máshol kötünk ki, vagy csak nem járjuk be az egészet, vagy esetleg többet, mint terveztük. Ki tudja, ugye.
A hangulatom alapvetően kellemes volt, valahogy a szabadban (ahogy a nevében is benne van) felszabadultabbnak érzem magam, mint valahol bent. Ahogy az elemi mágiát egyre inkább kitanulom, úgy erősödik bennem a kültér iránti igény is, bár azt nem mondhatnám, hogy a négy fal között rosszul érzem magam - inkább csak kint egyre jobb.
Viktor ismét viccelődni kezdett, amin vigyorognom kellett. Jaj, hát persze. Nyilván ennek csak és kizárólag az a célja, hogy az arcom ne fázzon meg, és hogy elég jó legyen a vérkeringésem. Egyértelműen.
- Tündéri! - Emeltem ki kissé hitetlenkedve a jelzőt. - Mi vagyok én, karácsonyi ajándék kis masnival?
Persze-persze, a vörös még mindig jó, de úgy gondoltam, hogy Viktor erről már épp eléggé meg van győződve.
- Az is igaz, hogy alapjáraton inkább hasonlít a bőrszíned ahhoz - mutattam rá a hóra, - csak… - Elmosolyodtam. Hááát, talán ezt a mondatot esetleg mégsem fejezem be, elég ez a sokat sejtető görbület, és majd gondolkozzon, mit akartam mondani, ha érdekelné.
- Jó, játsszuk azt. - Egyeztem bele immár egy vigyor kíséretében. Oké, legyen, értem én; csak aztán bírjam pirulás nélkül. Igaz, itt kint azért rá lehet fogni arra, hogy hideg van, ez egy jelentős könnyítés.
Kérdésére elgondolkodtam, félre is döntöttem egy pillanatra a fejem, hogy elmélázzak, vajon melyik jelző lehet a kedvence. Sürgető hümmögésére végül ráemeltem a tekintetem, s hirtelen már csak azt vettem észre, hogy jelentősen közelebb hajolt, hát behunytam a szemem, és én is mozdultam, hogy csökkentsem a köztünk lévő távolságot. Viszonoztam tehát a csókot, de azért erre már mégis éreztem, hogy lehetséges opcióvá vált, hogy nem pusztán a hideg miatt változott el az arcom színe. Kezem (immár talán bénázás nélkül) érintette meg Viktor fejét közvetlen a sála fölött, s amikor vége lett a csóknak, nos, én nem húzódtam sokkalta távolabb tőle, ujjaim ugyanott maradtak.
- Nem, nem tudom. Melyik? - kérdeztem végül, enyhén felvonva a szemöldököm, úgyszint játékos hangsúllyal. Valahogy automatikusan ez jött; hiába, az oldott közeg, és a zöldszemű előttem azért jelentősen javított a feszes hozzáállásomon.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 01:28 | Link


Felvetésére egy szélesebb fajta mosollyal válaszoltam, ahogy bólintottam. Valahogy Viktorral, mondjuk úgy, olyan magától értetődőnek tűnt ez az egész; a felvetülő lehetőségekre nem stresszel reagáltam, hanem csak várakozással és örömmel. Kellemes volt, és jól éreztem magam ebben az állapotban.
- Persze, ha úgy van, benne vagyok - bólintottam rá a dologra, tényleg örülve az ötletnek. Főleg, mert tudtam - ez egy ötlet. Nem éreztem kötelezve magam semmire, pont úgy, ahogy valószínűleg ő sem; ez pedig iszonyatosan megkönnyítette a dolgokat, hogy volt választási lehetőségünk, ötleteink, és (nem utolsó sorban) megvolt a megfelelő hozzáállásunk, én legalábbis így éreztem. Ezt főleg az bizonyítja, hogy volt időm gondolkodni a legutóbbi találkozásunk óta, és én mégsem gondolkodtam.
Már éppen mondtam volna, hogy akkor már mi szeretnék lenni tündér helyett, azonban ezt gyakorlatilag teljesen elfelejtettem, ahogy a férfi végigmért. Lehunytam a szemem és összepréseltem az ajkaimat, ezzel jött ki a zavarom. Aha. Hm. Mhm.
- Az majd megy a hajadhoz - motyogtam a szokásosnál is halkabban, ahogy kinyitottam a szemem, s Viktor tincsei közé temettem az ujjaim, összeborzolva azokat. Azért nem annyira jöttem zavarba, de nem mondhatnám, hogy egyáltalán nem hatott meg az a pillantás. Hahj.
Inkább el is tereltem a szót, valami olyanra, ahol kicsit magabiztosabban tudok működni, azonban végül mégis megfutamodva csak egy sokat sejtető mosolyt prezentáltam, mely a vörösnek nyilvánvalóan nem volt elég.
- Csak? - pillantottam fel rá (félig-meddig már realizálva, hogy ismét a szempilláim alól teszem), ahogy szinte már ‘pimaszul’ kérdeztem vissza ugyanazzal a mosollyal az arcomon. Na? Csak…?
A férfi hangja mélyebben töri meg a csendet, mint szokta, erre pedig egy jóleső borzongás fut végig rajtam, s érzem, hogy valóban libabőrös lettem. Főleg, hogy közben a szemébe is néztem, amikor ezt mondta, hát… hát hú, szép hangja van.
- Még nekem is ki kell találnom valami hangzatosat - mondtam halkan, próbálván kibírni, hogy ne süssem le a szemem.
És abban a pillanatban Viktor elzúgott, én pedig úgyszintén elvesztettem ettől az egyensúlyom, és hát kevésen múlt, hogy a férfin kössek ki. Végül valahogy sikerült úgy korrigálnom, hogy tenyeremmel meg tudjak támaszkodni. Áh, a szétzúzott pillanatok… ismerős talajra tévedtem.
Felpillantottam a kérdésre, s el is nevettem magam. Ez tényleg vicces volt, ez a szituáció.
- Persze, megvagyok. - Ezzel el is fogadtam a felém nyújtott kezet, s így pár pillanattal később ismét két lábon álltam. A felajánlásra bólintottam, s el is kezdtem pakolni a cuccokat, amikre szükségünk lehetett; Viktor pedig rögtön beszédtémát ajánlott.
- Oh, a karácsonyok… igen - mosolyodtam el, ahogy eszembe jutottak; mégsem volt túl vidám gesztus ez. - Mesélhetek a karácsonyaimról, ha érdekel, de elég hosszú kifejtést igényelnek… - Felnéztem rá, gyakorlatilag beleegyezést vártam. Igazság szerint fogalmam sem volt, mennyire részletesen fogom kifejteni, ha azt mondja, a hossz ellenére szeretné hallani.
- Nos… hát. Ugyebár én szinte nagyanyáméknál laktam egy ideig kiskoromban, amikor Márk sokat dolgozott. Nekik gyümölcsöskertjük van, elég jól élnek belőle - eladják a nyers gyümölcsöt, csinálnak lekvárt…
Miközben beszéltem, pakolásztam, s nem pillantottam fel a másikra, hangom azonban nem tűnt különösképpen sötétnek, vagy nehéznek. Csak halkabban beszéltem egy kicsit.
- ...pálinkát… - motyogtam. - Az van, hogy nagyapám alkoholista. A karácsonyaim, hát… nos… mindig ugyanúgy teltek. - Elmosolyodtam, csak egy apró, jelentéktelen pillanatra. Éppen bogoztam a hátizsákom madzagját, de nem néztem fel. - Megérkeztünk Márkkal. Nagyanyám üdvözölt, megkérdezte, hogy valakinek udvarlok-e. Mármint, hogy udvarlok-e valakinek. - Javítottam ki magam. - Bementünk. Nagyapám ivott, mint a gödény, én mindig kiöntöttem amit nekem töltött a szemetesbe, Márk pedig, mivel nem akart kísértésbe esni, ő az ablakon locsolta ki. Aztán odaadták nekem minden évben ugyanazt az ajándékot, az “Ábel a rengetegben”-t, amit minden évben ott hagytam náluk, hogy legközelebb oda tudják adni… Nem akartam ugyanis még több példányt belőle.
Észre sem vettem, hogy tulajdonképpen ömleni kezdett belőlem a szó. Még mindig a hátizsákommal vacakoltam.
- Amikor nagyapám rosszul lett az alkoholtól, Márk őt ápolta, én pedig a sokkos nagyanyámat istápoltam, helyrehoztam a vércukrát, nyugtatócseppek, minden. Néha nagyapámat be kellett vitetni az ispotályba, de párszor elvolt otthon is. Aztán Márkkal másnap este haza tudtunk jönni, ha szerencsénk volt, és nem tartottak ott minket. Ha nagyapámat nem kellett bevinni, akkor többször fordult elő, hogy muszáj volt még egy napot maradnunk… - Sóhajtottam. - Nagynénémnél jobb a helyzet. Ő mondjuk siket és kvibli, ezért kitagadták a nagyszüleim, de hát…
Sikerült bekötnöm a zsákomat. A vállamra kanyarítottam, de még mindig nem szívesen néztem volna fel, így hát azzal foglaltam le magam, hogy ellenőriztem a sátor (mágikusan felállított) cölöpeit. Hasznos elfoglaltság.
- Amikor hozzá mentünk, nála azért jobban telt.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 01:35 | Link


- Aha, szóval ennyire érdekel! - mondtam vidám hangon, még mindig felfelé lesve rá. Tulajdonképpen nem is igazán volt tudatos ez a fajta mozdulat, csupán akkor jöttem rá, mit is tettem, amikor már megléptem; de végtére is, pont jó volt ez így. - Még meg is lesnéd, mi? Nem elég, hogy elgondolkozhatsz rajta, vajon mi is jár a fejemben? - kérdeztem hasonló hangnemben, mint amiben az imént mondtam azt a bizonyos “csak”-ot. Mosolyom töretlen maradt. - Pedig kíváncsi lennék, magadtól ki tudod-e találni…
Végül el is zúgtunk, s hamar fel is lettem segítve; rossz ötlet volt, igen, hogy ott guggolásban kísérleteztünk mindenféle kontaktokkal, talán inkább ülve kellett volna, de végtére is, mindegy is. Volt egy olyan határozott érzésem, hogy lesz még alkalmunk ilyesmire, szóval nem aggódtam túlzottan.
Viktor, ahogy bement a sátorba, én is önkéntelenül követtem. Így hát, amikor megpaskolta maga mellet a helyet, le is ültem mellé, s mesélni kezdtem. A hátizsák, mely az ölemben pihent, kiváló tekintetvonzónak bizonyult, így ugyanis nem kellett felnézem a mellettem ülőre; hát ahelyett, hogy odakint a sátrat nézegettem volna, inkább foglalkoztam továbbra is a csomóval, aminek a problémáját pedig megoldottam. Csak úgy, hogy ne kelljen megemelni a tekintetem. Nem mintha sajnáltam volna, hogy erről “kellett” mesélnem. Nem mondom, hogy nem volt hatással rám a karácsonyok felemlegetése, de nem is éreztem magam kellemetlenül, hogy erről beszéltem. Ami azt illeti… eddig nem sok embernek meséltem erről. Tulajdonképpen senkinek. Jól esett beszélni róla, főként úgy… neki.
Feltápászkodtam a történet végén, hogy felvegyem a táskát, a férfi azonban visszahúzott, s hamarosan a karjaiban kötöttem ki. Apró mosoly jelent meg az arcomon, ahogy visszaöleltem, és megéreztem a vörös illatát.
- Ugyan, miért kérsz bocsánatot? Tán a te hibád, hogy nagyapám iszik? - kérdeztem még mindig mosolyogva. - Még nem igazán meséltem erről senkinek, és szerettem volna veled megosztani, ha tényleg kíváncsi vagy rá.
Közelebb bújtam hozzá, gyakorlatilag megböktem az orrom hegyével a nyakát, és ismét belélegeztem az illatát - nem volt ilyen hatalmas sóhaj, vagy ilyesmi, csak úgy éreztem, és ez kellemes, megnyugtató dolog volt számomra, ugyanis Viktornak nagyon jó illata van. Mosolyom, bár lassan leolvadt, a következő kérdésre ismét megjelent.
- Igen, mondhatjuk - bólintottam. Kissé távolabb húzódtam, hogy felnézhessek rá, de mégsem engedtem el azért a derekát. - Ugye igen gyenge az immunrendszerem, meg volt ez a szívbetegség is, szóval eléggé értek már a gyógyításhoz, meg kellett tanulnom. Egy idő után már magamat kezeltem néha, amikor lebetegedtem vagy rosszul lettem, Márk elég sokat dolgozott, nem akartam ezzel zavarni. És hát, egy idő után már nem is… - elhallgattam. Lesütöttem a szemeim.
Aztán lehunytam őket, s kissé megráztam a fejem. Ugyan. Itt vagyok Návay Viktor karjaiban, csak nem fogok siránkozni. Megugrott a szívem egy pillanatra, ahogy ebbe belegondoltam. Jaj, tényleg. Nem sok okom lehet most panaszra. Különben sem hiszem, hogy érdemes lenne elfecsérelni a jelen pillanatait arra, hogy a régmúlton rágódjak, amikor azon már úgysem tudok változtatni.
- Mindegy, nem fontos - jelentettem ki határozottan, mintegy arrébb söpörve gondolatban a témát. - Ezt majd egyszer máskor… máskor majd elmesélem. - Kissé kihúztam magam, és most orrommal az övét nyomtam meg egy kicsit, ezzel jelentős mértékben letudva a köztünk lévő távolságot. - Csak most éppen túlságosan jó ez így ahhoz, hogy deprimáljam magunkat.
A “csak” szó akaratlagos megnyomása, mint egy visszautalás az előzőekre szerepelt a mondat elején, hogy oldani tudjam egy kicsit a hangulatot. Elvégre, tényleg. Egyelőre szerintem elég, s így nem fordulok befelé; amire hajlamos is vagyok, ha túlságosan bensőséges témát érintünk.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 01:43 | Link


- Hát, ez nem talált - csóváltam meg a fejem. Egyébként tisztábban voltam vele, hogy a másik nem nézne úgy bele a fejembe, hogy nem adok rá neki engedélyt, de mégis izgalmas volt eljátszani ezzel így szóban. Ismét hozzáértem a szeplőihez az arcán, most összekötöttem párat egy sorba, s tekintetem ezekről siklott a mozdulat közben a szemére. - Na, és mit adnál azért cserébe, hogy belepillanthass a fejembe?
Nem mintha annyira átgondoltam volna ezt a mondatot. Úgy értem, tényleg; kimondtam, és így leesett, mit jelentenek a szavaim. Na mindegy, hát, igazából ez így talán még jó is - főleg, hogy sokat sejtető mosolyom még mindig nem tűnt el, s miután rájöttem, mi szaladt ki a számon, még enyhén meg is emeltem a szemöldököm.
A szóba jövő ünnepek más hangulatot teremtettek a sátorban, aminek az lett az eredménye, hogy ismét olyasmi helyzetben voltam, mint a legutóbb, nevezetesen pedig elég közel a férfihez, ismét öleltük egymást. Ez azért, mit ne mondjak, kárpótló tényezőnek minősült a szememben.
- Nekem pedig az az érzésem, hogy ennyivel is könnyebb lett a lelkem, hogy ezt elmondtam valakinek - válaszoltam, s tekintetem, mely most az övéhez kapcsolódott, talán igazolta a szavaim számára is. Nem szerettem volna ugyanis, ha emiatt lelkiismeretfurdalása lenne neadjisten, vagy esetleg kevésbé érezné magát jól, elvégre tényleg nehéz a téma, de… de talán nem kell ezt még jobban nehezíteni, vagy ilyesmik.
És az mégis csak jó érzés volt, hogy bármit szívesen meghallgat, amit mondok. Ezt például nem sok embertől tudnám elhinni, Viktortól azonban őszintének hangzottak a szavak, s pont emiatt nagyon… szép pillanat volt az úgy, egy olyan valami, ami kedves nekem.
A férfi a nyakamhoz bújt; megéreztem a lélegzetét a bőrömön és a közelségét, és egyszeriben libabőrös lettem, gyakorlatilag tetőtől talpig, de még meg is remegtem egy kissé. Hát erre én abszolút nem számítottam. Ösztönös reakció volt, hogy az ujjaim, melyek eddig félig behajlítva kulcsolódtak Viktor derekára, most kinyíltak, s így öleltem őt tovább. Hát, Vöröske…? Lehetne, hogy ezt esetleg, ömm, legalább előre jelzed? Hallasz?
Elmosolyodom, amikor végtére is ismét szembe kerülünk egymással, s az ujjai rátalálnak a hajamra. Ó, basszus, vörös lettem. Áááh...
Arra jutottam, hogy az a legbiztosabb, ha inkább csak óvatos, lassú mozdulattal megsimítom Viktor hátát.
A kimondatlan kérdésemre - mert hogy tényleg az volt, s már eszembe is jutott, hogy feltegyem, de ő még az előtt válaszolt, hogy esetlegesen megszólaljak - adott válaszát hallgatva fokozatosan vontam össze a szemöldököm. Nos, én ezzel például nem találkoztam családon belül - mondjuk lehet azért, mert nagyapáék sosem fogják megtudni, Márk meg szerencsétlen úgy tudta meg, hogy Agatha elintézte helyettem a dolgot.
- Ezt meg én sajnálom - mondtam, ismét megsimítva a férfi hátát. Eszembe jutott, hogy vajon a hátán is annyi szeplő lehet, mint az arcán? Izé, szóval. - De végtére is az már pozitív, ha a szüleid melletted állnak, meg azért még páran… Meg hát, az is lehetséges, hogy idővel megbékélnek, nem?
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 01:51 | Link


Ahogy Viktor közelebb húzódott, ujjhegyeimmel a szeme alatti íven lévő szeplőt érintettem meg, majd utána egy szabálytalan vonallal jutottam el a szája szegletéig, talán csak miliméterekkel elkerülve azt.
- Még kitalálom - motyogtam halkan, s tekintetem immár csak a vörös pöttyök vonalát követte, talán kissé elgondolkodva néztem a bőrén lévő foltokat. Szépnek találtam őket, és úgy alapvetően a velem szemben lévő férfit. A tőlem szokatlan évődő hangnem bár nem maradt el, s tekintetem is ugyanúgy csillant, gondolatban mégis lefoglalt az a mély benyomás, amit Viktor tett rám. Nem csak az, hogy szép - bár nem tagadhatom, ez is teljes mértékben igaz volt, sőt -; csak úgy gondoltam, hogy annyi minden lehet benne, amit még nem ismerek, annak ellenére, hogy teljesen őszinte ember. Ahogy a szemébe néztem, az jutott eszembe, hogy ő tényleg olyan, mint az égbolt. Igaz az is, amit nappal látok belőle, de a csillagok mégis csak este látszódnak, és akkor sem mindegyikük. És az is szép, amit nem látok belőle, az is érdekel. Talán egyszer megpillanthatom őket, ha úgy hozza a helyzet. S hogy folytassam a hasonlatot - mint csillagász, mindenképpen örülni fogok neki. Szeretném, ha ő lenne az én külön bejáratú égboltom… Ez jutott eszembe, ahogy ismét végighúztam az ujjam az arcán lévő szeplőkön.
Szavain később azért megdöbbentem, s ez arcomra is kiült - szemeim nagyobbra nyíltak, ahogy rá pillantottam.
- Ne már, tényleg? Apudnak? - kérdeztem meglepett hangon. - Hú, de fura lehet… Ez nem kínos így anyukádnak? - szökött ki a kérdés. Ez azért nem egy standard családmodell, még ha nem is ‘szivárványcsalád’ (bár ez a szó szerintem elég giccses ahhoz, hogy megpróbáljam mellőzni a használatát), de azért közel áll hozzá valamilyen szinten. Elméletileg. Én pedig sosem tudtam elképzelni egy olyat, olyan furának tűnik nekem.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 02:02 | Link


A túrázás helyett végül inkább úgy döntöttünk, a sátorban maradunk; végül egymás karjaiban merültünk álomba. Nyugodt volt az éjszakám - rég volt ilyen nyugodt, azt hiszem… izmaim elernyedtek, immár nem feszültek készenléti állapotba, pedig még sokszor vissza szokott jönni ez az alvási magatartásom. Most csak nyugodtan aludtam, talán nem is nagyon forgolódtam.
A hajnal delejes ébredést hozott magával, ahogy éreztem, hogy Viktor mozdult mellettem valamicskét. Lassanként kezdtem rájönni, hogy fejét a nyakamhoz fúrta, s hamarosan megcsókolta, mire libabőrös lettem, pedig melegem volt a takaró alatt. Még gyakorlatilag álmomban úgy sejtettem, hogy a hajam hasonlóképp nézhetett ki, mint Iszet bundája egy tizenkét órás alvás után, és abban sem voltam teljesen biztos, hogy a bőrömet itt-ott nem fedik vörös csíkok a párna miatt.
A hajamon valami simításszerűt éreztem meg, de nem igazán tudtam pontosan beazonosítani annak mibenlétét (hogy kósza szellő volt-e, vagy Viktor ujjai, esetleg valami teljesen egyéb, ezt nem tudtam eldönteni, korán volt… tulajdonképpen még aludtam).
Közelről valami hang férkőzött a tudatomba, Viktor érdes hangja, mire - kissé megkésve - egy halk kis nyögés szaladt ki, amolyan reggeli nyűglődés, még mindig fél lábbal az álmok világából. Mit is mondott? Valami "jó"... "jó"...
- Mhmny - válaszoltam ezt mind, ahogy hatalmas fáziskéséssel fordítottam arrafelé a fejem, majd fordultam én magam is, és odabújtam hozzá, tulajdonképpen fogalmam sincs, pontosan hova. - Mhhhhmm… - Próbáltam összeszedni magam egy-két szóra. - Jóreggelt - motyogtam vissza, de még egyáltalán nem voltam ébren, ez csupán az átverés része, ugyanis ennyit nagyjából képes vagyok álmomban kinyögni, mert a tudatalattim rellonos, és általában szeretné, ha még aludni hagynák.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 02:20 | Link


Álomittasan, sőt - álmomban húzódtam közelebb Viktorhoz, egy nagyot sóhajtva. Mivel elemi szinten éreztem meg az illatát, valahol a tudalattim mélyén elkezdett motoszkálni egy gondolat, miszerint esetleg fel kéne ébrednem, de hamar annyiban is hagytam a dolgot, mert ott volt az illata, és az pont elég biztonság volt nekem, az úgy jó volt, lehet tovább durmolni…
De mi ez a furcsa tapintás a nyakamon? Jó érzés volt, úgyhogy ezt muszáj lesz megnézni, ahhoz pedig fel kell kelni, vagy legalábbis kinyitni a szemeim.
A “kómás” szó nem kifejezés arra, ahogy kinéztem, de azért kiküzdöttem tekintetem a felszínre, ahol első körben annyit láttam, hogy vörös (mondjuk ez Viktor társaságában nem is meglepő), majd pár lapos pislogás után realizáltam, hogy az a haja, úgyhogy felemeltem a kezem és belesimítottam. Viktor-haj.
Aztán eltávolodott tőlem egy picit. Résnyire nyílt szemeim egyből rátaláltak annak a bizonyos ‘jó érzésnek’ a forrására, de alighogy ezt felfoghattam, kaptam egy csókot, és lomha voltam, hogy viszonozzam, de éreztem a férfi friss borostáját az arcomon.
- Mhhhhhh - próbáltam kommunikálni, de ez sajnos nem fejezte ki eléggé tetszésemet, több szót azonban nem nagyon tudtam érdemben kinyögni. Nem, ezt nem szabad ilyenkor erőltetni, mert még a végén azt fogja hinni, hogy este zagyválóátkot szórtak rám.
Amikor a férfi eltűnik mellőlem, megadóan ejtem a kezem az ágyra ott, ahol a derekának kellett volna lennie.
- Ajj már - mutattam ki nemtetszésem, aztán inkább becsuktam a szemeim. Ha nincs itt, mit nézzek, minek legyenek nyitva? Mert igen, úgy érzékeltem delejes agyammal, hogy talán elment mellőlem valamiért, és ajj. Mh.
Ismét arra jutottam, hogy érdemes volna felnézni, hogy megjegyezzem magamnak a szavak, bár azt nem állíthatjuk, hogy eddig nem sikerült. A nyakamhoz érve megint a hideg rázott, de egye fene, megengedem.
Őszintén? Hallottam minden szót, de kettő jutott el a tudatomig első körben, a napkelte és a kávé. Utóbbi előbb. Az, arra szükségem van. Prezentáltam egy kótyagos bólintást, aztán így eszembe ötlött, hogy valamit én akartam korábban, de… áh! Tényleg.
Mivel beszélni még mindig nem igazán tudtam értelmesen, ezért csak végigsimítottam az arcán (a borostáján, hogy egészen pontos legyek).
- Tetszik nagyon - motyogtam kissé összeszedetlenül, majd folytattam is a sort. - Napkelte… kávé… - soroltam el mind a két szót, amit felfogtam az előbbi mondandójából.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2017. április 17. 02:25 Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus sürgősségi gyógyító
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. április 17. 02:31 | Link


Eltűnt mellőlem, én pedig, mivel reggelente az önkontrollom egyenlő nullával, és az öntudatom is ekörül tendál, kifejeztem nemtetszésemet.
- Majd meggyógyítom a májad - motyogtam delejes félálomban, mert tényleg nem fogtam fel teljesen a helyzetet, sőt, mondhatjuk, hogy közel sem voltam hozzá. Furcsa. Általában nem engedem meg magamnak ezt a fajta figyelemzavart, most mégis elengedtem magam - mert ha képes voltam ilyen nyugodtan és mélyen aludni, akkor a felkelés után sem fenyeget veszély.
Lassan ébredeztem; fokozatosan kezdtem felfogni, hogy Viktor karjaiban vagyok, még mindig csak feküdtünk egymás mellett, betakarva, a hajnali félhomályban fel-felpillogva egymásra… A tegnap este emlékei felderengeni látszottak, megköszörültem a torkom, s a csillagles, az esti beszélgetések, szavak lenyomatai ébredésre késztettek, ahogy ebben az idilli hangulatban mintha hűvös fuvallat futott volna végig a bőrömön. E sok apró érintésre egy apró, álmos sóhaj szaladt ki a számon, szinte “elégedett” kis mosoly kúszott az arcomra. Olyan jó itt.
Az utolsó, apró csók kiváltképp jól esett. Ahogy lassan kinyíltak a szemeim, és szembe találtam magam Viktorral, az olyan kellemes volt, és nagyon örültem neki a reggeli kómám ködén át.
- Meg tudnám szokni, hogy erre keljek - motyogtam. Kézfejemet végül a szememre téve csúsztam majdnem vissza az alvó állapotba, de a férfi hangja kirántott onnan. Nem is bántam.
- Értettem, hercegem - válaszoltam, majd erőt vettem magamon, s egy hirtelen mozdulattal fel is ültem. Csak akkor tudtam magam további mozgásra rábírni, amikor megéreztem a kávé illatát. Az agyam ilyenkor megnyugszik; “oké, most már tényleg fel tudok majd kelni”, szóval kitakatóztam, hogy emberi formát öltsek egy plusz pulcsi által. Érkeztemmel a meleg levegő is beköszöntött, az elemem szinte önműködően végezte a dolgát.
Hajnalodott. A kezembe kerülő saját bögrémből kortyoltam egyet, s ahogy ezt megtettem, már jobban felfogtam a minket körülvevő színeket, a csillagokat, melyek elkezdtek nappali világosságba fordulni. Viktor fejéhez döntöttem a sajátom, s még pár korty után - láss csodát - értelmes gondolatok formálódtak a fejemben.
- Nagyon gyönyörű. - Szünetet tartottam, ahogy csak bámultam az égbolt alját. - A napkelte a kedvenc napszakom az éjszaka mellett.
Szál megtekintése



A fővároson kívül - Szépvölgyi Richárd hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek