Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=522193#post522193][b]Adam Kensington - 2015.09.23. 19:17[/b][/url]

Végül mégis elkísértem a szőke navinést a sikátorbeli események után egy darabon. Hiába tűnt fel és próbálta megakadályozni ezt a zaklatott kedves. Csak annyit ért el, hogy mindenki még rosszabb állapotba került. Komolyan mindenki. A diáklánynak több se hiányzott azután, hogy megtámadtak, minthogy felbukkanjon valaki a semmiből és megátkozza, majd az ő pálcája kapja telibe véletlenül a megmentőjét, hogy még ez is nyomja a lelkét. Aztán ott van Kíra, aki teljes tévképzetekben fürdőzve érkezett meg és hagyta is el a helyszínt kétségbeesetten, könnyek között. Végül pedig itt vagyok én, aki elűztem a navinéstől a támadóját, majd miután a féltékenységtől elborult kedves megjelent a színen, mindkét boszorkányt lefegyvereztem, hogy a végén nehogy nagyobb kárt tegyenek egymásban, ennek eredményeként pedig az egyik ott hagyott, a másik pálcája pedig ugyebár véletlenül eltrafált. Dúltan, megátkozottan érkezem tehát a semmi közepére.
Kíra után jöttem. Vissza akarom adni a pálcáját, és különben is... látni szeretném őt. Siettem, ahogy csak tudtam. A kötelékünknek hála, hamar a nyomára akadtam. Itt lesz valahol. Bent a házban. Hallom neszeit, érzem illatát. Besétálok az elhagyatott épületbe. Nyelvem még mindig a szájpadlásomhoz tapadva. Nem tudom hát szólítani őt. Viszont megijeszteni sem akarom a néma settenkedéssel. Nem tudhatja, hogy én vagyok az. A bajt megelőzendő, pár pillanat múlva határozott léptekkel sétálok oda a szoba küszöbére. Direkt úgy, hogy hallja érkezésem és rám nézzen. A pálcáját a kezemben lógatom magam mellett. Végigpillantok rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=522318#post522318][b]Adam Kensington - 2015.09.23. 21:57[/b][/url]

Igazából azt sem tudom, felismer-e engem egyáltalán. Vagy csak egy ellenséget lát, aki a pálcáját bitorolja. nem tudom kivenni. A szíve hevesen ver, a légzése éles. Látszik bár még rajta, hogy nem rég sírt, ám az arcán és tekintetében már nyoma sincs ennek. Egészen más indulatok fűtik.
Közelebb lépek és kinyújtom felé a pálcát. Nem rá szegezve, hanem hosszában tartva, valahol a közepén markolva. Így meg tudja fogni bármelyik végét. Őt talán nem bántja a saját pálcája. Várom, hogy elvegye. Másik kezemet magam mellett lógatva tartom. Egyik szemembe belóg kissé hajam. Mozdulatlanul figyelem őt. Szomorúan pislogok rá lefelé.
Nem tudok hozzá szólni. Jellemző, hogy máskor bőszen hallgatok, most meg, amikor beszélnék, nem lehet. Próbálom ismét lehúzni nyelvemet a szájpadlásomról. Márványszerű vonásaim kínlódva torzulnak el. Szememet szorosan összezárom. Hiszen fáj. Fáj, ahogy próbálkozom. Már ott tartok, hogy erővel leszakítom onnan a nyelvem. Úgyis begyógyul. Azonban az átok nem hagyja ezt sem. Csak remélni merem, hogy mihamarabb elmúlik.
Egy kellemetlen, ingerült fújással kapom szabad kezem a számhoz és szorítom rá. Lassan engedem csak vissza és borúsan pislogok a kedvesre. Megtehetném, hogy a szemébe nézve, a tudatán át szólok hozzá. Ilyen lépést azonban nem akarok tenni. Nem csinálhatom ezt. Nem használhatom ki így a képességeimet folyton. Nem díjazná ő sem. Bár nem mindig tudom, mit díjaz egyáltalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=524185#post524185][b]Adam Kensington - 2015.09.26. 22:11[/b][/url]

Lehet, hogy nem kellett volna utána jöjjek. Persze, vissza akartam adni a pálcáját, és főleg meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem azért vált köddé, hogy aztán magányosan sírdogáljon valahol. Bár talán jobb lenne, mint ez. Legalább kiadta volna magából, és kimerültségében a feje is megtisztult volna. Most viszont egyik pillanatról a másikra rám fogja a pálcát, amint visszakapja. Lemondóan szusszanok és hunyom le szememet. Ez nem lehet igaz. Dehát nem hagyhattam pálca nélkül bolyongani. Ki tudja, mi történhetett volna vele? Noha való igaz, pálcával nem kevésbé veszélytelen. Sem másokra, sem magára nézve.
Lassan ráébredek: nincsen jó megoldás. Nincs megfelelő választás. Kíra esetében nincs. Hiszen kiszámíthatatlan. Nem tudhatod, mivel okozol kárt, és mivel segítesz. Vagyis persze ez így nem teljesen igaz. Hiszen van olyasmi, amivel meglehetősen csökken annak a valószínűsége, hogy rosszat teszel. Ez pedig a megadás. Önmagad nyugodt kiszolgáltatottá tétele. Persze, ez is felbosszanthatja. Ám aki egy falat rugdos, azért elég hamar felhagy vele. Hiszen nem csak hogy a fal az marad, de egyre fájdalmasabb és romboló az egész, ráadásul omlik a vakolat, amit neki kell majd rendbe tenni. Ezt pedig pontosan tudja.
Jöjjön csak az az átok! nekem mára már úgyis mindegy. Hagyom belém vágódni. Végülis több se hiányzik. Fújok egyet. Bakancsaim talpát mintha a régi deszkákhoz szegezték volna. Magam mellé engedem kezeimet és csak állok, lefelé pislogva a kedvesre, semmilyenül. Elmúlhatna már az első átok hatása.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=525249#post525249][b]Adam Kensington - 2015.09.28. 22:13[/b][/url]

Nem ismer fel továbbra sem. Hiába állok itt előtte. Hiába ad elég fényt a hold ahhoz, hogy ki tudja venni vonásaimat, jellegzetes alakomat. Nem tudja, hogy én vagyok az. Viszont láthatóan megviseli, amit tesz. Az, hogy akit átkoz, nem áll ellen. Nem támad rá, nem tör az életére. Csak így van. Csak így magasodik előtte a romos ház egyik elhagyatott szobájában.
Mikor magamra hagy, szusszanok egyet és nem teszek egyebet, mint várok. Várok, hogy múljon a varázs. Valamelyik. Akármelyik. Közben pedig hallgatom, ahogy a kedves össze meg vissza töri magát odaát. Egy fájdalmas kis hümmögéssel hunyom le a szemem. Tekintetem azonban csakhamar felpattan, mikor a nyelvem szépen leereszkedik szájpadlásomról.
- Kíra... - szólíthatom meg végre a lányt szelíd baritonomon. Fejem oldalra fordítom, profilomat mutatva az ajtónak, amin keresztül távozott és aminek háttal állok, földbegyökerezett lábbal. Hallgatom neszeit.
- Kíra, én vagyok az. Adam. - folytatom, figyelve, van-e hatása szavaimnak. Amennyiben van, remélem, hogy jó hatás. Nem sok kedvem van hozzá, hogy végignézzek egy újabb összeomlást a téveszméi miatt. Nem akarom rémültnek, kétségbeesettnek, idegesnek, sem szomorúnak látni. Szeretném, ha felismerne. Szeretném, ha rájönne, ki vagyok, hol vagyunk és mi történt. Szeretném, ha nem nézte sem démonnak, sem semmilyen ártó szellemnek. Ez akkora kérés? Azt hiszem, igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=525336#post525336][b]Adam Kensington - 2015.09.29. 11:27[/b][/url]

Legalább hall engem. Legalább felismeri a hangom. Ez nem csak szavaiból derül ki számomra, hanem szíve kalapálásából, lélegzetéből is. Ez már nem az őrület felfokozottsága. Ez már csöndes vágyódás és némi félelem, hogy a másik szobából érkező hang csak egy hazugság. Csak valami, amit szeretne, de ami nincs. Pedig van. Csak éppen nem tud mozdulni. Legalábbis a lábát nem tudja elemelni a padlótól.
Arcom enyhe, erőlködő fintorba torzul, ahogy újabb kísérletet teszek a szabadulásra. De persze mind hiába. Nem fog menni addig, ameddig tart az átok. A lány meg nincs abban az állapotban, hogy feloldja. Kivárok hát. És neki is várnia kell. Csak állok itt a romos falak között és hallgatom a lány elveszett szuszogását, dübörgő pulzusát. Eltelik így néhány néma perc. Csak a fák lombjait zörgeti kint az éjjeli szél. Aztán... a nyikorgó deszkák elengedik bakancsom talpát.
Nem óvatoskodok, nem tétovázok. Amint érzem, hogy feloldott az átok, már suhanok is át a másik szobába. Nem kockáztatom, hogy a lány már megint valami gonosz árnyékot fedezzen fel bennem, ahogy közeledem felé. A közeledés fázisát átugrom. Egyszerűen ott termek nála, mellette térdelve. Egyik kezemet nyakára csúsztatom, a másikat a pálcáját markoló kezére. Ez utóbbit nem titkoltan azért, nehogy megint rám szegezze. Már nagyon elegem van a rohadt varázslatokból.
A kedves szemébe nézek közelről. Ugye már lát engem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=525662#post525662][b]Adam Kensington - 2015.09.29. 23:43[/b][/url]

Hozzásimítom arcomat hajához. Hűs kezem nyakáról hátracsúszik tarkójára, a másik pedig fel a karján. Lehunyom a szemem. Nyugtatón, védelmezőn simogatom őt. Őt, aki nem sokkal ezelőtt még átkot küldött rám. Sajnos igaza van. Nem csinálhatja ezt. De koránt sem annyira miattam, mint inkább saját maga miatt. Nekem mindegy. Én tűrök. Hosszan. Kegyetlenül hosszan. Csak éppen ő közben olyasvalakit bánt, akit... akit kedvel. Aki fontos neki. Akinek nem akarna ártani, mégis megteszi. Ha fájdalmat okozunk egy szerettünknek, az nekünk gyakran sokkal keményebb. Mert míg ő esetleg megbocsájt, mi magunknak nehezebben. Ráadásul nyilvánvaló, hogy azért benne is megtörik valami. Ő sem fog ugyanúgy látni a dolgokat, mint előtte.
Szusszanok egyet. Felnyitom a szemem és egy ideig még pislogok a falra, majd éppen csak annyira húzódom el a lánytól, hogy ránézhessek. Hüvelykujjammal tarkóját simogatom haja alatt, miközben nagy kezemmel szinte tartom nyakát.
- Gyere... - biccentek az ajtó felé fejemmel.
- Sétáljunk egyet. - javaslom csöndesen.
- De... jöhetsz a nyakamba is, ha gondolod. - mosolyodom el, felajánlva neki ezt a lehetőséget, ha esetleg nem volna most kedve, ereje az erdőben bandukolni. Direkt evezek most ilyen könnyedebb, derűsebb vizekre. Noha a felvetése jogos volt, ilyen állapotában csak még mélyebbre süllyedne, ha túl sokat gondolkozik ezen. Inkább megmutatom neki, mennyivel jobb így. Mennyivel jobb, ha képes felfogni a világot maga körül. Mennyivel jobb, ha nem lát mindenütt démonokat. Mennyivel jobb, ha nem szegez rám pálcát és nem rendez jelenetet a semmiért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=525924#post525924][b]Adam Kensington - 2015.09.30. 20:26[/b][/url]

Lassan elengedem, simítva húzom le róla kezeimet. Felemelkedek a térdeplésből, miközben figyelem, ahogy ő is felkel a fal mellett ücsörgésből. Nyújtom neki a kezem, hátha belekapaszkodna. Fürkészőn pillantok körbe a elhagyatott épületben, ahogy megemlíti, hogy járt már itt ezelőtt. Ráadásul ezt nem is akárhogy közli. Szavai egyszerűek bár, a kisugárzása közben annál kevésbé az.
- Egyáltalán nem emlékszel? - kérdezem őt az épületről, lefelé pislogva rá magam mellé, ahogy kéz a kézben kifelé vesszük utunkat a szobából, meg magából a házból. Persze, nem akarom a témát forszírozni, hiszen nagyon valószínű, hogy kellemetlen a számára. Szóval ha az érdeklődésem nyomán sem ugrik be neki semmi, akkor hagyom a dolgot. Talán később eszébe jut.
Kiérünk a falak közül a holdfényes éjszakába. Elengedem a kedves kezét, mögé húzódok, könnyedén megemelem a derekánál fogva és egyszerűen a nyakamba ültetem. Előre hajtom meg forgatom egy kicsit a fejem, hogy a hajamat kihúzzam a combjaim alól. Lágyan markolom vékony bokáját.
- Kényelmes? - érdeklődöm meg tőle, felnézve rá kicsit, miközben már indulok is. Nem fogom beverni a fejét, nem kell aggódnia. Akadnak itt alacsonyan lévő ágak, de figyelek rájuk. Segítek neki elhajolni előlük egy kevés oldalra dőléssel, vagy úgy en bloc kikerülöm őket. A több ősznyi, felgyűlt avar szárazon ropog bakancsom talpa alatt, ahogy bevetem magam az erdőbe édes terhemmel. Egy idő után felcsúsztatom kezem a combjára. Ott még jobb fogni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=528124#post528124][b]Adam Kensington - 2015.10.05. 21:30[/b][/url]

Könnyedén felülemelkedem az épület témáján, hiszen meglehetősen egyértelmű, hogy most erről nem akar beszélni. Legyen. Bár meg kell valljam, felmerült már bennem, vajon jó-e ez így. Jó-e, ha mindig mindent így ráhagyok, hogy legyen, ahogy ő akarja. Persze, ez így nem teljesen igaz, egyáltalán nem mindig van ez, de tény, túl gyakran merül fel bennem, hogy nem kéne őt így szabadjára engednem. Igen, dühös lenne. Igen, kiakadna. Igen, talán meg is utálna érte, ha korlátozni akarnám. De ha egyszer valaki fontos, megkockáztatjuk, hogy haragudjon ránk olyasmiért, ami az ő érdeke. Amit érte teszünk. Általában nem átallok így cselekedni. Kíra esetében viszont valahogy... nem feltétlen merem ezt meglépni. Hiszen tényleg fogalmam sincs, mit szól hozzá. Hogy megértené-e majd valaha, hogy miatta tettem, amit tettem. És ha megértené, hajlandó volna-e megbékélni. Egyszerűen tartok ezektől a válaszoktól. Pedig érzem, hogy eljön az idő, amikor mégis csak lépni fogok. De szeretném még odázni. Csak hát meddig lehet ezt?
Megállok. Muszáj megállnom, mert a kedvesnek sikerült belekapaszkodnia valamibe, és ha mennék tovább, vagy lezúgna rólam, vagy mindketten hátraesnénk. Oké, egyik se történne meg, hiszen nem engedném lehullani őt rólam, én meg nem esek olyan könnyen hátra. Szóval szerintem az ág törne le elsőnek. Minden esetre tényleg jobb, ha megállok. Meg visszább is lépek kicsit. Felnézek a lányra, mit ügyködik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=528492#post528492][b]Adam Kensington - 2015.10.06. 22:30[/b][/url]

Felmerül bennem, hogy emeljek kicsit a lányon a sikerélményért, dehát úgyis hamar rájönne, hogy az én segítségemmel tudott feljebb férkőzni. Szóval lemondok erről. Hagyom még próbálkozni egy jó ideig és hallgatom az ezzel kapcsolatos ecsetelgetését. Nem sokat tudok hozzászólni ehhez a seprűlovaglás témához, bár mint az ismeretes, ha tudnék se ereszteném bő lére a mondandómat. Másfajta testmozgásokban inkább jártas vagyok. Viszont azt meg nem kell magyarázzam neki.
Elkóborlunk még egy ideig ezen a kísérteties, mégis különösen megnyugtató vidéken, mígnem a kedves elüli magát az én kemény vállaimon és lekéredzkedik odaföntről. Kéz a kézben bandukolunk tovább a kora hajnali, szürke erdőben, aztán pedig hagyom, hogy elhoppanáljon minket haza, a házamba.
Mozgalmas este volt ez a mai is a diák megmentésével, az átkok bekapásával és mindennel. Nem mondom, szeretem az izgalmakat, az érdekességeket, azonban ha lehet, inkább másfajtára szomjazom. Hazudnék persze, ha azt állítanám, soha többé nem akarnék veszélyes helyzetekbe keveredni. De az ilyen és ehhez hasonló éjjeleket azért a jövőben talán hanyagolnám. Még ha ilyen bizarrul romantikusan végződnek is. Bár...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=682952#post682952][b]Adam Kensington - 2017.05.27. 23:04[/b][/url]

Mondhatnánk, hogy a kis navinés csak azt hiszi, hogy nem fogják zavarni, ha nem tudnánk pontosan, hogy tényleg nem fogják, hiszen én általában nem szoktam zavarni. Márpedig az érkezésemnek nagy esélye van, tekintve, hogy a közelben járok. Jobban mondva az emberi szem számára felfoghatatlanul gyorsan haladok, átszelve az országot, útba ejtve ennek a falunak a környékét, és ekkor figyelek fel egy ismerősre. Ismerős illat, ismerős légzés, ismerős létezés. Megállok és visszafordulok. Előbbit immár halandó tempóban.
Egy kukoricaföldön sétálok át. Termetemnek köszönhetően a fejem búbja csaknem kilóg a sudár szálak közül is. Egyre közelebb érek a lányhoz, végül kilépek az ültetvényből és lenézek a pléden heverészőre. Megijeszteni valószínűleg nem ijesztem meg, ugyanis gondoskodtam róla, hogy már a kukoricásból való kilépésem előtt érezni kezdje a jelenlétemet.
Végigtekintek a környéken és hamar ráébredek, hogy az otthonában értem őt. A család viszont sehol. Ez talán még szerencsésebb is így. Valljuk be, a szülők jelentős hányadának nem éppen a legkellemesebb bemutatni engem. Az meg mondjuk még rosszabb, ha a kedves anyuka vagy apuka arra sétál ki a kertbe, hogy én ott magasodok a lányuk fölött árnyékszerű, párszáz éves valómban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=683459#post683459][b]Adam Kensington - 2017.05.29. 23:12[/b][/url]

Valahogy az az érzésem, hogy akkor sem lepődött volna meg túlzottan a feltűnésemen, ha nem sugalltam volna előre, hogy közel vagyok. Megszokta már, hogy az útjaink keresztezik egymást. Hogy megjelenek, ahogy a csillagok is méltóztatnak olykor előbukkanni az égen úszó felhők mögül. Aztán csak úgy ott vannak a maguk teljes természetességében.
- Szia - viszonzom az üdvözlést mély, selymes hangon. Ennyi erővel a kukoricát is meglengethette volna a szél, ugyanannyira belesimult volna az éjszaka hangulatába, mint a köszönésem. Figyelem az engem hellyel kínáló házigazdát, a lehetőséggel pedig csakhamar élek is. Leereszkedem mellé a plédre és hátradőlök, de csak addig, hogy megtámaszthassak könyökeimen. Térdeim behajlítva. Bakancsaim sarka a füvet nyomja. Alaposan körbenézek a kerten, a ház felé is elnézve kissé, majd a lányra tekintek magam mellett.
- Egyedül? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, ám egyértelmű lehet, hogy egyetlen szavam bővebb érdeklődést foglal magában. Hogyhogy egy maga van itthon? Merre van a családja? Ő miért nem tartott velük? Gyakran övé a ház?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=684208#post684208][b]Adam Kensington - 2017.06.06. 00:09[/b][/url]

Anna
éjjel | Rozsoséknál |  ♪  |  x


Még másfél napig kizárólagos ura a családi birtoknak és láthatóan igen büszke is erre. Olykor nagyobb dolog az ilyesmi, mint hinnénk. Nem csak a szabadság van vele, de a felelősség is, ami miatt aztán méltán düllesztheti ki bárki a mellkasát, hiszen megcsinálta. Véghez vitte mindazt, ami máskor mások feladata. Talán többeké. Nem is beszélve arról, hogy ilyenkor neki kell vigyáznia mindenre.
- A horvát partokról jövök. Egy vonósnégyes lépett fel Vrbnikben - bólintok a kis navinés kérdésére. Szokásomhoz híven egy koncert, kulturális történés miatt hagytam el az országot. Noha szigorúan véve nehezen nevezhető koncertnek az, amit ebben a helyes kis tengerparti ivóban rendeztek. Egyesek bazseválásnak mondanák, míg mások éttermi háttérzenének. Kevesen figyelnek csak fel rá, miben is van részük. Pedig nem kell szakavatott fülnek lenni, hogy tudd, ha nagybetűs Zenészek játszanak neked, akik miatt érdemes naplemente után rögvest útra kelni, hogy egyetlen hangról se maradj le.
Szusszanva tekintek ismét körbe. Igazi áldott, falusi béke ül a vidéken.  Olyan, amitől az emberek nagy része rögvest a falnak menne. Tény, nem mindig egyszerű átadni magad ennek, azonban meg kell tanulnod megtenni. Muszáj megállni néha és csak létezni. Ez a mi kis párosunknak kiválóan megy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=685594#post685594][b]Adam Kensington - 2017.06.14. 00:16[/b][/url]

Anna
éjjel | Rozsoséknál | x


Mondjuk azt, hogy túl vagyok azon, hogy unatkozzak. Bár sokkal inkább arról van szó, hogy köteleztem magam rá, hogy elfoglaljam magam. Tény, halandóként is mindig találtam tenni- és élveznivalót, azonban ez az örökkévalóságban tényleg más. Tényleg végleg bele lehet fásulni. Mondanám, hogy én a belefásultságon már túl vagyok, ami abban az esetben igaz is, ha ezt úgy értjük, hogy elértem és benne létezem évszázadok óta. Boldogság? Önfeledtség? Esélyem sincs ezekre, ha csak nem éppen vért iszom. Azonban nem táplálkozhatok folyton. Ez a magam és mások érdeke egyaránt. Úgyhogy meg kell találjam a többi jót, hiába nem adnak azok olyan mértékű kielégülést és örömöt, mint a fogaimat emberekbe mélyeszteni. Élni kell, más esély nincs, ezt a bizonyos életet pedig meg kell becsülni, tartson mindössze pár évekig akár, vagy éppen -mint esetemben- korokon át.
Elpillantok én is az állatok felé. Igazából most nem lenne akkora nagy gond,
ha valaki vagy valami fenyegetné őket. Lehet, a kis navinés nem ijesztené el az illetékteleneket, szerény személyem azonban minden bizonnyal igen.
Tennék róla, hogy úgy legyen. Azonban erre most valószínűleg nem kell sor kerüljön. Szerencsére. Kár lenne ezért a nyugalomért.
Apró bólogatással nézek el az említett Hold felé. Valóban teli. Igazán kellemes az este. Különben pedig szívesen körbenéznék a Rozsos rezidencián, ha már így itt vagyok és nincs senki a házban, akinek kellemetlen lenne a jelenlétem. Ez persze nem kötelező, azonban kapni fogok a lehetőségen, amennyiben a lány felveti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=686691#post686691][b]Adam Kensington - 2017.06.20. 23:54[/b][/url]

Ha valaki, hát én nem fogom siettetni a lányt azzal a mindjárttal. Amíg a nap nincs felkelőben, addig tőlem akármikor lehet az a mindjárt. Különben sem érdekem, hogy elhagyja a plédünket. Ha csak nem azért, hogy behívjon. Márpedig éppen ezt teszi.
- De. Szívesen - bólintok és felemelkedem a földön heverésből. Segítenék a pokróc kirázásában, összehajtásában és más holmik bevitelében, azonban ezt fel sem ajánlom, hiszen az esetek nagy részében az emberek kikérik maguknak, hogy a kedves vendég ilyenekkel fáradjon. Úgyhogy inkább csak várok még, hátha megkér valamire, ám ha nem, úgy csak követem befelé a házba.
Valóban sokkal jobb úgy mindenkinek, ha a kis navinés nem gondolja túl ezt a porcica kérdést. Teljesen hidegen hagynak a porcicák. Meg a por is - hogy olyan szavakat használjak, amiket önként és dalolva is a számra vennék egyébként. Az én házam sem steril. Igaz, elég nagy a rend, hiába a zsúfoltság. Az pedig bár tény, hogy az ember otthona sok mindent elmond róla, azonban ennek a vizsgálatlan túl sok tényezője van ahhoz, hogy holmi tisztaságon álljon vagy bukjon minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=687540#post687540][b]Adam Kensington - 2017.06.27. 20:01[/b][/url]

Nem sok minden derogál nekem. Meglehet, ez nem mindennapi sem a fajtársaim, sem a halandók körében, és a szemükben ettől talán még kevesebb vagyok. Viszont szerintem úgy van jól, ha nem zárunk ki az életünkből a szükségesnél többet. Az, hogy elfogadjam egy bagolyköves diák, egy már-már barát meghívását a házába, bőven nem tartozik ebbe a szükséges kategóriába.
Részemről nem üdvözlöm Sanyit. Mindössze rápillantok, amikor Anna köszönti. Nyugodtan tegye! Én is csak azért hagyom ezt el, mert nem ismerem az állatot. Jó, nem csak ezért. Nem sűrűn köszöngetek négylábúaknak. Ám valljuk be, kétlábúaknak sem feltétlenül. A néma biccentéseket részesítem előnyben.
- Nekem nincs. Inkább nekik lehet velem. Azonban... egy ideje már ez sem jellemző - felelem kissé révetegen. Válaszom első fele az, amit már évszázadok óta adok az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre. A többi pedig az, ami az elmúlt hónapokban jött hozzá, mióta Tobias kutyái nemes egyszerűséggel hozzám bújtak a dán fiú kanapéján. Hosszú idő óta először rendített meg valami. Azóta is nehezen tudom hová tenni, és gyakran elmélkedem rajta. De nagyon új és különös ez nekem. Ezelőtt nem bírtak meglenni a közelemben az állatok. Féltek tőlem. Már nem teszik. Talán több ideje is, mint pár hónapja, csak nem figyeltem fel rá. Ez a kanapés eset viszont túl szembeötlő volt ahhoz, hogy ne vegyem észre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=688132#post688132][b]Adam Kensington - 2017.07.02. 22:29[/b][/url]

Vállalom a tetteimért a következményeket és bár egy pillanatig sem hiszem, hogy én romboltam volna szét a Mácsai-Warren családi idillt, mégis mindazt, ami az elmúlt órákban történt, én indítottam el azzal, hogy beolvastam a nőnek. A nőnek, aki ezután úgy döntött, világgá megy. Barátom ugyan készült rá, hogy eloltsa a tüzet -ahogy ő fogalmazott-, de aztán ez az akció befulladt. Mindez talán ismét csak engem igazol. De hagyjuk is. Nem ezért vagyok itt. Hogy pontosan hol? Egy olyan lakás előtt, amelyben a megszökött menyasszony tartózkodik és amelyet szépen felkutattam, főleg kiváló érzékeim segítségével.
Bekopogok az ajtón és várok. A múlt hajnalban viszonylag felhúztam magam és jó sokat engedtem átlagos nyugalmamból. Finomkodó máskor sem vagyok, ilyen kemény viszont ritkán. Mivel azonban a hónapok óta magamba fojtott gőzt ezzel kiengedtem, immáron a tőlem megszokott, melankolikus béke ül rajtam. Egyszerűen csak rendezni szeretném ezt a helyzetet. Visszavinni a nőt a vőlegényéhez. Hogy onnan mi következik, az már rajtuk áll. Részemről onnantól egy szót se szólok erről. Külön kérésre se feltétlenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=688156#post688156][b]Adam Kensington - 2017.07.02. 23:43[/b][/url]

Nyilvánvalóan nem vártam, hogy tárt karokkal fogadjon, így kicsit sem ráz meg se a magában szitkozódás, se az üdvözletet helyettesítő, kedves kérdés. Végigtekintek rajta és figyelem, ahogy visszavonul folytatni az étkezést. Nem hívott be, így állok tovább a küszöbön. Innen mérem fel a terepet. Látszik, nem rendezkedett be. Ráadásul egy térképet nézeget. Komolyan világgá akar menni. Meg sem kérdezem, hová készül vagy hogy mik a tervei. Nem sokat számít.
- A családod aggódik érted és haza vár - közlöm vele nyugodtan a tény és valót. Mikor felkerestem ma este a Mácsai házat, hogy beszéljek a nővel, Mina nyitott nekem ajtót és megtudtam tőle, hogy az anyja kereket oldott. A lány pedig kétségbe van esve emiatt és nagyon félti őt. Mielőtt azonban belemehettünk volna a részletekbe, én már indultam is felkutatni Zóját. Egy ilyen apróság, mint hogy nem tudjuk, hol van, nem tántorít el attól, hogy beszéljek vele.
- Dwayne nehezen visz az oltár elé, ha ott se vagy - hozom így tudomására, hogy barátom továbbra is el akarja venni. Gondolom, így van. Nem mondta ki egyértelműen, de nem is kellett. Más dolog, hogy láthatóan nem töri magát, hogy a jövendőbelije nyomára akadjon. Ennek viszont szerintem annyi az oka, hogy azt hiszi, úgyis visszajön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=688345#post688345][b]Adam Kensington - 2017.07.04. 17:06[/b][/url]

Ahogy megkapom a behívást, akármilyen is az, belépek. Nem kell nekem semmilyen díszoklevelet vagy kérvényt benyújtani ezért. Elég az a biccentés is. A "kérlek" már csak ráadás. Leülök, ha már így hellyel kínáltak. Aztán csak hallhatom a nőt. A kérdése költői, úgyhogy nem felelek rá. De talán akkor se tenném, ha nem az lenne.
- Dwayne szerintem még nem tudta kideríteni, hol vagy - tárom elé az elképzelésemet arról, barátom miért nem toppant be még hozzá, húzta vissza a gyűrűt az ujjára és kapta a vállára, hogy visszavigye Bogolyfalvára. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy szerintem eszébe sem jut, hogy Zója esetleg ténylegesen elhagyja őt. Minek teperne, ha úgyis nemsokára visszajön?
- Te döntöd el, veszélyes vagy-e... - mondom csöndesen, figyelve őt.
- Ha nem bűvölöd meg többé, az már elég ehhez - adom tudtára, hogy igazából ez lenne a lényeg. Ez az, ami kicsapta a biztosítékot és ez az, ami a férfit is elbizonytalanította. Ezt pedig hiába próbálná Zója rám vagy bárki másra kenni. Ő csinálta, és azzal nincs elintézve, hogy bocs, amiért meg erőszakoltam az elmédet úgy fél éven keresztül. Őszintén, nem tudom, a vélákra milyen törvények vonatkoznak, de ha egy vámpír delejez valakit az a hatóságok szemében egyenlő az Imperius átokkal. Azért pedig tudjuk, mi jár.
Hogy mit várok a nőtől? Azt, hogy hagyjon fel az áldozat szerepével, vállalja a tettei következményeit és ígérje meg nekem, hogy nem tesz többé ilyet Dwaynennel! A véleményem ettől még változatlan marad, de az édes mindegy, hiszen hallani többé nem fogják tőlem, és máshogy sem hozom tudtukra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=688429#post688429][b]Adam Kensington - 2017.07.04. 22:41[/b][/url]

Kifejezéstelen arccal hallgatom végig a nő áradozásokkal teli magyarázkodását mindarról, amit átélt akkor, amikor barátomat megbűvölve tartotta, és amellyel szinte igazolva látja a tetteit. Hiszen nem gátolta őt semmiben és nem kényszerítette semmire - mint azt ő elmondja. Ha eddig kételkedtem benne, most már biztosan tudom, hogy Zója tényleg nem érti, milyen súlyos bűn az, amit elkövetett. Mindezt az is bizonyítja, hogy ismét az orrom alá dörgöli, micsoda szemétség volt a részemről, hogy belerondítottam a fene nagy boldogságukba. Enyém az örökkévalóság, de majd akkor fogom sajnálni ezt, ha ráérek.
Kíra már nagyjából egy éve ismét nálam él. Előtte jó ideig nem láttam. Elment és fogalmam se lehetett, visszajön-e valaha. Mert ő ilyen. Most is eltűnik néha napokra, bármiféle bejelentés nélkül. Aztán arra ébredek, hogy mellettem fekszik. Örülök, hogy megint itt van velem és inkább nem is gondolok arra, hogy esetleg megint színét se látom majd, ha úgy hozza kedve. Hiába vagyok képes már jó pár évszázada teljes mértékben elfogadni, hogy emberek így vagy úgy eltűnnek az életemből. Ettől még egy bizonyos szinten képesek hiányozni. Legalábbis vágyhatok rá, hogy ott legyenek velem. Mégsem jutott még eszembe az a pehelykönnyű út, hogy a véremre és ezzel magamra szoktassam őket. Mondjuk Kírát. Pedig akkor egész életében velem lenne. Nem akarna másfele kódorogni. Nem akarna világot látni. Nem akarna kalandokba keveredni. Nem lenne más, mint a házam fenséges dísze és végtelenül boldog lenne tőle. Csak hogy ez nem ő lenne. Inkább legyen tőlem távol önmaga, és gondoljon rám önszántából jó szívvel és szeretettel, minthogy köd borítsa az elméjét és odaadóan imádjon, feltétel nélkül, hozzám láncolva.
Nyilvánvalóan igazságtalan lenne persze Zója lelki békéjét és stabilitását az enyémmel összehasonlítani. Éppen ezért nem szólok már semmit sem az elhangzottakra. A szemem se rebben. Mindössze remélem, hogy legbelül pontosan tudja, hogy ennek a fele, ha igaz. Muszáj éreznie. Ha nem most, talán majd pár év múlva hálával gondol rám, amiért meggátoltam a további ámokfutását a saját szerelme ellen.
Bólintok csupán a monológja végén.
- Akkor? Megyünk? - térek egyszerűen a lényegre. Hiszen azért jöttem, hogy hazavigyem a gyerekeihez és Dwaynehez. Fürkészem zavart tekintetét, amely még mindig az imént felidézett emlékektől csillog, amik most nagy segítőm lehetnek. Arra sarkallhatják, hogy felejtse el ezt a megszökést, és egyszerűen csak térjen vissza a saját valóságába. Hiszen jó dolgok várják ott. Az egyetlen rossz, ami szerény személyemben árnyat vetett rá, hagyja ismét rásütni a napot. Bármilyen kellemetlen legyen is számomra ez a metafora.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=689681#post689681][b]Adam Kensington - 2017.07.11. 16:54[/b][/url]

Kihallom a nem túl burkolt véleményt, amivel különben teljesen egyetértek. Nem tartom jó ötletnek, hogy már az állatok sem félnek tőlem. Azt se tartom jó ötletnek, hogy az emberek sem teszik. Nem azért, mert el akarnám nyomni őket. Hanem a saját testi épségük érdekében. Nem mintha egyébként veszélyesebb lennék egy átlag halandónál, ha az elmúlt évtizedek rám vonatkozó statisztikáit nézzük. Azonban mindez csak az önkontrollomnak köszönhető. Amint úgy adná a helyzet, hogy azt elveszítem, nem lenne vita tárgya, jó ötlet-e nem tartani tőlem.
A szavai még nem minősülnek feltétlenül behívásnak, a gesztusai viszont egyértelműen. Így nincs szükség külön megkérnem, hogy beinvitáljon. Átléphetem a ház küszöbét, amely egyébként nagyon illik a kis navinés személyiségéhez. Koránt sem álldogál környezetidegenen az otthonában. Nem úgy, mint most én az övében.
Kellemesen elkalauzol engem a Rozsos rezidencián, ám ahogy közeledik a hajnal, ideje elköszönjek tőle. Bőven hazaérek az első napsugarak fénye előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=706120#post706120][b]Adam Kensington - 2017.10.19. 13:05[/b][/url]

A rendezvény, amelyre Dwaynenel és a fiával tartunk, a Mágus Motor Fesztivál nevet viseli, azonban nem csak a megbűvölt motorkerékpárokat rajongói és tulajdonosai teszik itt tiszteletüket és vonultatják fel szépségeiket, de az elvarázsolt automobilok is ugyanolyan szívesen látottak.
Fehér színű, régi típusú Jaguarommal gurulunk be az esemény helyszínéül szolgáló, kiábrándító bűbájjal ellátott rétre, amelyen a bódék sokasága közt már ott pompáznak a válogatott járműcsodák. Nem egy hatalmas fesztivál és nincs valami sok részt vevő. Szinte családias a hangulat ezzel a nagyjából kétszáz fővel, akik összegyűltek együtt ünnepelni mágikussá alakított gépeiket.
Leparkolok és kiszállunk. Dwayne kiveszi Seant a hátsó ülésről. Zsebretett kézzel állok meg a kocsim előtt és várom be őket. Több varázsló is biccent nekünk, újonnan érkezetteknek. Egy részük mosolyogva pillant végig rajtunk. Mint azt a kedves kis családokon szokás. Nem tudom, barátomnak feltűnt-e már, hogy néha annak hisznek minket. Minden esetre én aztán nem fogom felvilágosítani erről. A végén még soha nem mennénk így többé sehová.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=706145#post706145][b]Adam Kensington - 2017.10.19. 21:15[/b][/url]

Úgy gondolom, egy ilyen rendezvény egy gyerek számára is hasonlóan felemelő élmény lehet, mint a felnőttek számára. Még a kis srác után pillantok, de ennél tovább nem figyelem. Főleg, hogy nekem ahhoz nincs is szükségem rá, hogy közel legyen. Könnyen beazonosítom ezen a területen, merre jár és hogy van éppen. Ettől függetlenül tény, hogy az auror módszere igencsak látványos és hasonlóan hatásos.
Nem tudunk még ellépni a kocsitól, mert máris érkezik hozzá néhány csodáló, akiknek nem elég jól megnézegetni és összetapogatni a járgányomat, de fel is tesznek pár kérdést gyorsan, amíg látják, hogy itt a tulaj. A legtöbb szerencsére igen-nem választ igényel csupán. Szóval bólogatok meg fejrázok a párat. Ezzel pedig le is tudva.
Elindulunk Dwaynenel, megnézni magunknak a kínálatot. Lenyűgöző, miket tudnak összetákolni a legfanatikusabbak. Szinte már új gépeket alkotnak néha. Mivel pedig ez egy ilyen esemény, senki nem tétovázik hozzányúlni minden kiállított járműhöz. Itt mindent a szemnek és a kéznek is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=706238#post706238][b]Adam Kensington - 2017.10.20. 22:42[/b][/url]

Sok mindent lehet mondani erről a fesztiválról, de azt, hogy ne lenne meg a maga különleges, jól felismerhető légköre és hangulata, azt biztosan nem. Benzin, alkohol és más tömény illatok kavarognak a levegőben. Zúg, ami zúghat. Csörömpöl, ami csörömpölhet. Puffog, ami puffoghat. Berreg, ami berreghet. A varázslók és boszorkányok olajfoltos talárban, arcukon idilli mosollyal bolyonganak a járművek közt, a kocsik fényszóróinak világánál.
Kérdező barátomra pillantok. Már sejtem, mit szeretne, de hamar rájön, hogy tőlem sajnos azt nem fogja megkapni. Sétálunk még egy ideig, bejárva a terepet. Végül az egyik kocsmabódéra pillantok. Ott biztos vehet Dwayne valamit, amire rágyújthat. Meg gondolom, meg is szomjazott már. Biccentek hát az egyik asztal felé, így érdeklődve tőle némán, van-e kedve beülni kicsit.
Jól esik most ez a kis közös kiruccanás. Egy ideje nem jártunk sehol. Pedig szokásunk nekivágni olykor az éjszakának. De valahogy mostanában ez elmaradt. Vagy nála, vagy nálam találkoztunk. Esetleg Bogolyfalván a pubban. Nem tudom, van-e ennek bármi köze a családi és egyéb drámákhoz, amik az elmúlt hónapokban lezajlottak. Nyilván lehet. Kicsit kiestünk a régi kerékvágásból. Majd most visszarázódunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=707299#post707299][b]Adam Kensington - 2017.11.03. 22:06[/b][/url]

Míg barátomnak a technika és az atyai fortély segít a gyermeke -valamennyire felelősségteljes- felügyeletében, addig nekem fejlett érzékeim. Nem mondom, hogy folyton szemmel tartom, de néha kiélezem rá magam kicsit. Ebben a pillanatban éppen derűsnek és kiegyensúlyozottnak tetszik ott a távolban, ahol van. Azt persze nem tudom, hogy éppen egy hölgyhad rajongja körül a tisztás másik felén. A lényeg, hogy rendben van. Ha gond lenne, észlelném. Ezért van az, hogy általában mikor Sean mondjuk éppen készül legurulni a lépcsőn, én érek oda hamarabb és kapom el a nagyobb baj előtt, míg Dwayne nem messze a kanapén üldögél. Aztán mikor meglátja, hogy már megint a kölyök segítségére siettem, csak morog valamit, hogy "így nem fogja ám megtanulni, hogy vigyázzon magára".
Azonban nem csak a halandó fiatalságot illeti kitüntető figyelem a szép lányok részéről. Ebben a magamfajta halhatatlan, pár száz éves lény sem szenved hiányt. Érzem magamon a felszolgáló tekintetét. Elpillantok felé, ő pedig rám kacsint és hamarosan már indul is irányunkba. Testbeszéde félreérthetetlen, ahogy a szavai is. Én azonban barátomra tekintek, várva, mit kér. Hiszen itt csak ő fog rendelni. Amit én kérnék, azt nem szokás kihozni.
- És? Mi a helyzet a Rellonnal? - kérdezem Dwaynetől, miután a lányka tovasuhant tőlünk az auror italáért. Említette, hogy házvezető-helyettes lett, de azóta nem nagyon volt alkalma még mesélni. Miközben a választ várom, sajnos nem veszem észre a közeledő tolvajt. Sok itt a különös alak és a szapora pulzus. A barátom pénzére pályázó fiú viselkedése egyáltalán nem kirívó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=708349#post708349][b]Adam Kensington - 2017.11.16. 21:14[/b][/url]

Túlzás, hogy átnézek a pincérnőn. De tény, nem kapja meg tőlem azt a figyelmet, amit várt. Az még kétesélyes, emiatt le is mond-e rólam egyből, vagy azért majd még teszi nekem a szépet. Egyelőre csak szépen kihozza barátom italait.
Érdekes, hogy az időseket tartják konzervatívnak, régimódinak és begyöpösödöttnek, miközben nálam szűk hétszáz évvel fiatalabb emberek gondolják még mindig úgy, hogy van bármi értelme szeparált hálókörleteket fenntartani. Ez eleve csak még nagyobb legendát és bűbájt kerít a másik, tiltott nem köré, így az még izgalmasabbá válik. Arról nem is beszélve, hogy pontosan tudjuk, nem mindenkinek pont azok a háztársai tetszenek, akiket elkülönítettek tőlük. Nyilván nem mondom, hogy a mosdók is legyenek közösek. De ha már itt tartunk: a legegészségesebb, ha egyéni fürdő és tisztálkodóhelyiségek vannak. De mindegy. Csak eljutnak majd erre a szintre a különféle intézményekben. Én valószínűleg ott leszek, hogy lássam.
Szinte már elismerően bólogatok az elért sikerek hallatán. Hiszen ez azért valami. Valahogy, ahol Dwayne van, mintha megsokszorozódna a gyanús események száma, ám úgy tűnik, házvezető-helyettesként egyelőre nem ütközik ilyenekbe. Aztán lehet, ez csak a vihar előtti csend.
- Régen jártam már a kastélyban - állapítom meg, elmélázva. Amióta nem én vagyok az iskolaújság főszerkesztője, a cikkeimet egyszerűen levélben küldöm el. Csak nagy ritkán fordulok meg a tanodában. Bár lehet, ennek a defenzor még örül is. Azt hiszem, soha nem fog megbízni bennem a tanulókat illetően. Tudom, persze, ez nem annyira bizalom kérdése, mint inkább, hogy bekapcsol benne a védelmező ösztön a magam fajta ragadozókkal szemben.