[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=349014#post349014][b]Katie Runa Blackwood - 2014.08.02. 20:10[/b][/url]
Egy út vége...
- 2014. július 30. 17 óra körül -
"Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,"
A percek őrült lassúsággal peregnek, de a szemei szárazak. Általában minden ostobaságon sír, azon is, amin nem kellene, nagyon hamar eltörik nála a mécses. Most mégsem találják a kiutat azok a fránya cseppek. Ijesztően ismerős e történet vége: a hős meghal, temetik. Torkából reszketeg sóhaj tör fel, ujjai hevesen remegnek a szertartás kezdete óta- sosem hitte volna, hogy ismét része lesz ebben a torokszorító érzésben, csak épp a pályaszéli nézelődő részvételi papírjával. Igaz, meg sem közelíti azt a pár évvel ez előtti érzést, de párhuzamot von az akkori élményekkel, elkezdi feltépkedni sebei egy részén a varratokat, hogy fájjon.
Szép szavak, gyönyörűek peregnek Isten földi helytartójának szájáról, szívhez szólóan megérintőek, egy kicsi lány ijedten fogja a mamája kezét, Mihael, az a benga rellonos pedig merev, érzelemmentes arccal bámul a virágokkal beborított koporsóra. Kevesen jöttek el, úgy tűnik, csak a közeli kör teszi tiszteletét az elhunyt Ginny Bennett temetésén. Fogalma sincs, mi történt a lánnyal, de Davidet ilyen összetörtnek soha nem látta még, az összevert, csúf esetkor sem. Hihetetlen. Retteg belegondolni, mi történhetett.
Aztán a bátyj elsuhan a színről, megülepszenek a szavak, végül tompa zsongássá zsugorodnak. Kétségbeesetten kapaszkodik meg Greg kezében, akit megkért, hogy kísérje el a temetésre. A gyomra a torkában dobog, az agya viszont furcsán üres. Szerencsétlen David... bárcsak ne kellene átélnie a veszteség fájdalmát. Ez a nap óriási törés lesz számára élete végéig; nem fogja elfelejteni, de idővel enyhülhet a nyomorult érzés.
