[Zárt]
Az egyetlen és örök, Lexine


Meleg van, de csak kellemesen. A mai nap éppen ennek a kellemes időnek van szentelve. Minden bút és bajt otthon hagyva fogta meg Viktor Lexi kezét reggel az ajtóban és indult el vele. A tópartra már Budapestről autóval érkeztek. Mugli köntöst adott ma az egésznek Viktor. A pálcáját is otthon hagyta. Egy piknikkosarat rakott be a csomagtartóba, meg egy táskát törölközővel, pléddel. Ami szükséges.
 - Szeretlek. - Súgja a fülébe, amikor már kiszálltak a kocsiból és a tó partjára álltak. Összebújva. Viktor keze a szőkeség dereka köré fonva, szemei annak kékjébe merülve. A végtelenségig szereti őt és bármit megtenne érte. Persze sok most a nehézség, de ez nem szab gátat érzéseinek. Lexi a mindene, és a tények ellenére is szereti őt, éppen annyira, mint korábban, ha nem jobban egy picit.
 - Nos, mit kérsz, szendvics vagy süti? - Vigyorog rá a kosár felé fordulva valamivel később. Picit megnyúlt a szerelmes pillanat. Mostanság nem volt ilyen, így behozta minden lemaradását.
 - De azért a kis pandabocs gumicukor igényére is gondoltam. - Igen, ő így nevezi a picit, pandabocs. Hiszen Lexi az ő pandalánya, és a gyerek az övé, vér szerint nem Viktoré, de minden máshogy igen. - Már úgy hiányzott a mosolyod. - Jegyzi meg mintegy mellékesen, teljesen oda nem illően. Kicsit csapongó és elvarázsolt. Szokatlan neki ez a nyugodt és mesés idill az utóbbi időben.