[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=230806#post230806][b]Doléance Arslí na Fírinne - 2014.01.29. 21:38[/b][/url]
Doléance a kórházi ablak szürke sötétítőjének most nyitott lapjait piszkálja a varázspálcájával. Az árnyakat figyeli, amit a lapok vetnek az ablakpárkányon. Nagyon bele tud merülni az ilyesmibe, de most mégis észreveszi a perifériájában megmozduló beteget.
Halk lépteivel gyorsan ott terem az ágynál. Udvariatlanság vagy nem, Rubya professzor fölé hajol, és ahogy gondolta: helyettese épp akkor ébredezik.
- Nem - mondja révetegen a lány, próbálva visszaemlékezni, mit is csinált, amikor elhívták a kastélyból. Fogalma sincs. - Semmi fontos dologban.
Ő nem is készül mást fűzni a dologhoz. El volt itt a maga kis világában egész éjjel, aludt is kicsit, amúgy pedig a szokásos kép és gondolatkavalkádot élvezte a fejében, amik sosem hagyják unatkozni. Hajnalban küldött egy rövid üzenetet a kastélyba, hogy a kék vezetőség kihagyják ezt a napot. Nem, mintha ilyen felelősségteljes lenne a lány amúgy, most valahogy mégis eszébe jutott, hogy ezt kell tennie. Talán, amikor nincs senki más kéznél, aki figyel az ilyen "normális" dolgokra, akkor hajlandó megerőltetni magát.
A tegnapról megismert férfi toppan be a szobába, Doléance, hogy helyet adjon neki, felkuporodik az ágy közelében lévő székre. Ellenőrzi: nincs rajta cipő. Nem fognak rászólni, hogy ne koszolja össze a szék ülőkéjét. Figyel arra, mit mond az orvos kollégájának. A szavak csillogó kék-szürke ködként bekacskaringóznak a fülén, okos kis feje egy-két dolgot leszűr belőlük, némelyek mindenféle egyéb gondolatokkal összecsomózódnak, későbbi kibogozásra várnak, de Doléance-t ekkor már az ágy gyűrődéseiben lévő minták varázsolják el. Azért fél füllel mindig figyel.
Azt is észreveszi, amikor hozzá szólnak. Nemigen jut eszébe semmi jó válasz arra, amit a professzor elmond neki a betegségéről. Húsleves. Ez az egy dolog. Talán ez nem ideillő. Inkább nem próbálkozik meg vele. Még egy rendes mondatba foglalva sem lenne semmi haszna.
A továbbiakban, a közös munkájukra és saját jelenlétére vonatkozó megjegyzésekre már tényleg illene reagálnia. Sosem ment jól ez a komoly beszéd. Nem hatja meg, el sem jut a tudatáig, mit jelenthet az, hogy ellenőriztetni akarták a "módszerei helyességét".
- Ügyesek vagyunk együtt - böki ki végül egy mosolykával. Okosan csillogó szemei árulják el mindig, hogy nem egy buta fruska, még ha zöldségeket is beszél olykor.
- Szervezhetnénk egy kirándulást a gyerekekkel - néz a professzor szemébe a ki tudja honnan jött ötlettel. - Egy kastélyban például. Vonattal utaznánk oda.
Fájdalmat lát beszélgetőpartnere arcán, és saját szíve gyorsabban kezd ettől dobogni. A fájdalommal igazán nem tud mit kezdeni, és mást szenvedni látni igencsak kicsalja belőle a pánikot.
- Szüksége van valamire? - teszi fel a kérdést, egy végre igazán helyén való mondatot jelen szituációban. És még magázódni sem felejtett el.