36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. augusztus 28. 22:57 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


Egy pálcaérintéssel zártam be a VII-es terem ajtaját, majd Kriszta után eredtem, s beérve őt, halvány mosollyal pillantottam rá. Az egyetemi épület ekkorra már üres volt, a folyosók visszhangoztak sietős lépteink alatt.
- Néhányuknak sajnos pótvizsgázniuk kell - feleltem komoran, míg a közeli park felé vettük az irányt. Nem esett jól buktatni, főleg, ha a szemeszter alatt, vagy a vizsga alkalmával megláttam a diákban szunnyadó lehetőséget. Ezek a fiatalok pedig egytől-egyig tehetségesek voltak, okosak, érdeklődők, nyitottak a világra. A legtöbbjük ráadásul szorgalmas is, ami az én szememben mindennek az alappillérét jelentette. Év közben nem győztem hangsúlyozni, hogy hiába vág az eszük, ha képtelenek leülni megtanulni az anyagot. Anélkül... mindegy hogy szépítjük, a lényeg ugyanaz: kár egymás idejét rabolni. A hajamba túrtam, igazítottam néhány kuszának hitt tincsen, majd összehúzott szemöldökeim alatt Krisztához fordultam. Sejtelmesen elmosolyodtam. - Ami pedig Biankát illeti, szeretettel várom a jövőheti vizsgaalkalomra.
Addigra mindenképpen ki akartam találni neki egy kis meglepetést, pár beugratós feladatot meg egy-egy, a témához még csak nem is kapcsolódó kérdést. És persze akadt néhány finom megjegyzésem is hozzá. Az iskolai szabályok súlyos megsértésén, és a gyalázatos kihágáson túl például, hogy jobb barátot valószínűleg kívánni sem lehetne nála, a kreativitásuk, bátorságuk és a dolog megvalósítása is tetszett, az ötletet pedig egyenesen zseniálisnak tartom.
- Van itt a közelben egy hely - hunyorogva mutattam a sétálóutca legvégén megnyílt, kiülős étterem felé. - A fűszeres steak burgonyájuk, hm, ha ettél már finomat...
Egy pillanatra még a szemem is lehunytam, ahogy érezni kezdtem a krumpli és a hamburger ízét a számban.
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 28. 23:28 | Link

Professzorok gyöngye
Pécsen andalogva



Bevárom, eszemben sincs menekülni előle, hiszen azért érkeztem, hogy kicsit többet megtudjak róla. Mellette lépdelve a magam 168 centijével törpének érzem magam, ennek ellenére áldom azt a gondolatot, mely reggel azt suttogta, nehogy magassarkút vegyél fel. Mert hát azért a gyatra járda, meg a macskakő nem lennének a haverjai a topánoknak.
- Hát, sajnos ez nem egy büfétantárgy. Le kell csücsülni mellé és benyalni - nem tudom, hogy érti e, mit szeretnék ezzel a szóval kifejezni. Ha nem, hát akkor készségesen elmagyarázom majd neki, addig is legalább jártathatom a számat, hiszen csak nem bírok leállni. Sok álmatlan éjszakára emlékszem, volt hogy úgy estem be vizsgázni, hogy előtte éjszaka jó, ha sikerült fél órát aludni. Vizsgára készülés téren rettenetes voltam a végére.. Volt, hogy az esélytelenek nyugalmával érkeztem, sőt olyan is, hogy bár végigvártam a sort, inkább be se mentem.
- A hangod semmi jót sem ígér - egy pillanatra megtorpanok és bizonytalanul a karjáért nyúlok. Finoman megszorítom, ezzel szeretném magam felé fordítani őt, bár nem tudom, hogy mennyi esélyem van rá. - Tényleg nem ő tehet róla, ne rajta verd le. Bármit kitalálhatsz, de én bűnhődjek, ne ő - kérlelő pillantásokkal nézek rá. Hogy hol a magabiztosságom? Valahol egy béka feneke alá bújt el, s várja, hogy Jamie megvillantsa megnyerő mosolyát, s visszatérhessen. Karját végül elengedem, s zavaromban eltűrök pár rakoncátlan tincset, ami a szélnek köszönhetően szemembe került. Közben remélem, hogy a francia tényleg kitalál valamit, ami engem érint. Szegény Bianka nem érdemli meg, hogy miattam szívjon.
- Hmm, hát egy ilyen beharangozó után, mindenképpen meg kell kóstolnom - elmosolyodom. Olyan őszinte reakciót látok tőle, ami manapság ritka, legalábbis az én életemben. Jó egy kicsit "igazinak" lenni, sajnos nem sokszor adatik meg.
- Jól kiismered már magadat itt? - érdeklődve nézek rá, miközben haladunk. Az én memóriám rémes, főleg, ha a-ból kell eljutni b-be. Még egy ismerős helyen is képes vagyok úgy eltévedni, hogy soha nem jutok vissza oda, ahonnan indultam. - Pécs vagy Pest nyert meg jobban? - mielőtt még megérkezünk bevetem ezt is, tényleg érdekel a válasza, főleg ha még véletlenül meg is magyarázza. Nem tehetek róla, ilyen kis kíváncsi és cserfes vagyok, talán majd egyszer elnövöm.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 28. 23:30
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. augusztus 29. 10:00 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


- Azért, amit igazán akarsz, általában keményen meg kell dolgozni - fűztem még Kriszta szavaihoz a saját tapasztalatomat is. Nyugodtan pillantottam le rá, tekintetemből életszeretet és mélyről jövő természetesség sugárzott. Egy percig sem bántam soha, hogy a tanári, később professzori elismerések, a jó jegyek, vagy az elnyert állások nem hullottak az ölembe, hiszen már gyerekként is azt láttam, hogy a kemény munka végül meghozza a gyümölcsét. A közeg, amelyből jöttem, hamar megtanított arra, hogy a szám jártatása helyett inkább csak kezdjek el tenni.
Az érintésre lelassítottam, majd meg is álltam, és nagyra nyíló szemekkel fordultam a lányhoz. Addig arcát fürkésző tekintetem végigsiklott a karján, át a sajátomra, majd balra billenő fejjel, elmosolyodva néztem vissza az aggódó szemekbe.
- - fejemet előrébb döntve, csendesen hívtam fel magamra a figyelmét, és úgy, alulról pillantottam fel rá. - Csak vicceltem. Biankát semmiféle retorzió nem fogja várni. Nyugi...
Egyébként is kedveltem őt. Az általam tartott szemináriumok egyik legaktívabb résztvevője volt. De ha nem is lett volna így, ha egyáltalán nem kedveltem volna sem toltam volna ki vele. Egyszerűen nem ilyen ember voltam. Illetve, azt hiszem, a karmában is hittem.
- Á! - nevettem el magam, és eszembe jutott, az elmúlt hónapok során hányszor kötöttem ki olyan helyen, aminek a létezéséről addig fogalmam sem volt. - Itt Pécsen csak az éttermeket ismerem meg néhány üzletet. Pesten még ennyit sem. Ott jóformán csak az albérletem, az ispotály és a magyartanárnő otthona közti útszakaszt teszem meg újra meg újra.
És persze ott volt a Margit-sziget, a Budai vár és a Normafa, de erről már meséltem Krisztának. Na meg, természetesen jártam már néhány szórakozóhelyen is, főleg kollégákkal, de ezt már nem kötöttem a bongyor orrára.
- Pécs nyugodtabb - adtam némileg kitérő választ. Nem tudtam volna dönteni, még túl keveset láttam belőlük. - Pest világváros, több hozzám hasonlóval sodor ott össze az élet.
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 10:27 | Link

Professzorok gyöngye
Pécsen andalogva



Nagy szemeket meresztve nézek rá. Elesett kis őzgidának érzem magamat, míg szavait tovább nem folytatja.  Amúgy sem erős szorításom gyengül, lassan el is eresztem, közben egy mélyről jövő sóhajt préselek ki ajkaim között. - És engem? - szelíd mosoly ül ki az arcomra. Mindig csak Bianka, no de mi van velem? Nem tudom elképzelni, hogy ennyire egyszerű és sima lenne. Mindig van valami, csak olyan lassan bukik ki az emberekből, hogy abba majdnem bele is őszülök néha.
- Én az első évemben folyton eltévedtem, volt hogy már apró jeleket hagytam a házakon, hogy tudjam merre kell menni - szégyen vagy sem, sajnos az én fejemben az útvonalak olyan kúszák, hogy csoda számba megy, amikor nem tévedek el. - Pesten mondjuk, szerintem az is eltéved, aki odaszületett - somolyogva pillanatok rá. Most, hogy a városon belül átköltöztem a túloldalra én csak GPS segítségével közlekedek, még az ismert útvonalakon is. - Merre laksz Pesten?- nem kell aggódnia, ott nem fogok megjelenni, az már tényleg zaklatás lenne.
- Szóval, akkor Pest a jobb? - abból, amit mondott én ezt veszem le. Hiszen magamból kiindulva, én ott érzem jobban magam, ahol több a hozzám hasonló.
A lépések lassulásából arra merek következtetni, hogy megérkeztünk. Mikor én idejártam ez a hely még nem így nézett ki. Kicsit meglepődve méregetem a kirakatot, majd úgy az egész elképzelést. - Azt hiszem mikor legutoljára jártam itt ez egy romkocsma volt... Milyen gyorsan változnak itt a helyek - azt nem teszem hozzá, hogy nézd már azon a helyen fogtam az egyik lány haját, amikor hányt, mert azt hiszem ez nem éppen a legjobb téma lenne, főleg evés előtt. - Na ide nekem azt a híres steak burgonyát - vigyorogva es tenyereim összecsapva indulok meg befelé.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 10:28
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. augusztus 29. 12:21 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


Egy hosszúra nyúló pillanatig csak néztem őt, merengtem a válaszon. Az ajkaim összetapasztottam, a számszegletemben azonban egy csenevész, ördögi mosoly villant meg.
- Azt még nem döntöttem el - mondtam végül, s a kérdést nyitva hagyva fordultam el tőle, hogy ismét útnak indulhassunk. Magam sem tudtam, lesz-e bármi is az említett büntetésből, hiszen a társasági életemnek sokszor bizony szigorú határt húzott a tudomány.
- Az V. kerületben, közel mindenhez, kivéve az ispotályt - jelentőségteljesen pillantottam rá. Ez amolyan Murphy törvény volt, kikerülhetetlen, de a munkahelyemtől való nagy távolság ellenére is szerettem a környéket. Szóval igen, ha mindenképpen választanom kellett volna, akkor azt mondtam volna, Pest áll közelebb a szívemhez. - És te?
Kriszta budai lánynak tűnt, és az, amit a múltkori balatoni este alkalmával elárult a családja anyagi helyzetéről, megerősíteni látszott ki nem mondott gondolatomat.
- Minden buliban ott vagy? - kérdeztem vigyorra nyúló szájjal, majd, mielőtt még beléphetett volna az étterem ajtaján, a karja után nyúltam, és finoman visszahúztam, hogy szabad kezemmel a napfényes teraszra mutassak. Ott az asztalok távol voltak egymástól, némelyiknél szék helyett kötélen függő hintára lehetett ülni, máshol süppedős fotelek és rusztikus hatású, fonott kerti bútorok várták a vendégeket. Megvolt a hely maga varázsos hangulata, amit nagyon szerettem, és amit semmiképp sem cseréltem volna le a benti sötétre. - Válassz egy asztalt, a rendelést intézem.
Szelíd mosollyal engedtem el a kezét, hogy néhány percre eltűnjek az ajtó mögött, és kikérjem a személyes kedvencem: barbecue szószos, sült hagymával megszórt, enyhén chilis bárányhúsos hamburgert fűszeres steakburgonyával és mellé két üveg kólát.
- Remélem, nem baj, ha egy picit csípős lesz - mondtam, míg a tenyereimet összedörzsölve elsétáltam mellette, és egy pillanattal később helyet foglaltam vele szemközt.
Utoljára módosította:Jamie Leroux, 2017. augusztus 29. 12:27
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 14:03 | Link

Professzorok gyöngye
Pécsi ebéd



Hát akkor ez marad a levegőben, talán nem fogok megbolondulni, míg arra várok, hogy eldöntse mivel „jutalmaz”. Sőt, apácának se fogok bevonulni, megígérem.
– Ahh, nem rossz – arra nem igen járok, így bőven megúszta a látogatást, szerencséje van. – Budanekeresd, most már végre egyedül – jobb ez így. Kellett a különválás, kell a saját életem, bár az elején elveszett voltam, de most már azt hiszem sikerült összekaparnom magamat.
– Áhh, öreg vagyok én már ahhoz.. De az egyetem alatt, szerintem kicsit túltoltam a dolgot - elhúzom a számat. Nem kell erre büszkének lenni, de szégyellni sem érdemes. Azok az évek erről szólnak, mellette pedig képes voltam tanulni is. Szerintem ez így kerek egész lett.
Már nyitnám a számat egy köszönés erejéig, amikor egy idegen kezet érzek az enyémet. Meglepődve sorolok vissza és nagy szemeket meresztve nézek a férfira. Először eszembe jut, hogy idegen hely lévén ő kíván elsőként belépni, de aztán tekintetemmel követem kezének irányát és lassan mindent megértek.  - Óóó, oké – elragadó kinézet, csábító asztalok. Bár megfordul a fejemben, hogy a hintaágy biztosan jó buli lehet, de aztán hamar el is vetem a dolgot, mert ismerem magamat. Ha én oda beülök, soha az életben nem imádkoznak ki belőle és bizony az evésnek is annyi. Így maradok a süppedős foteleknél és annál az asztalnál, amelyiknek a kilátása a legjobb. Hihetetlen mennyivel másabb ez a hely, most már sokkal kulturáltabb és modernebb, megnyert magának.
– Majd mást nem tűzokádó sárkánnyá változom – vigyorogva nézek rá. A picit csípőssel elvileg nincsen gondom, de hát az ábrázata és a mozdulatai semmi jót nem ígérnek. Talán ez lesz a büntetésem? Így kell vezekelnem azért, mert olyan galádul megpróbáltam viccelni vele? Csak nem.
– Egyébként köszönöm – majdnem hozzáteszem, hogy elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy vegyek magamnak ebédet, de aztán magamban tartom. Pedig én nem szoktam nagyon engedni, hogy bárki meghívjon. Valahogy képtelen vagyok elviselni, ha nem oldhatom meg magamnak.
Fejemet jobbra-balra döntögetve, méregetem az ennivalót, majd kissé félve pillantok fel a szemben ülőre. Nem tudom eldönteni, hogy jóra számítsak-e vagy a pokoltüzére, annyira megfejthetetlen, úgy tűnik, kénytelen leszek beleugrani ebbe a dologba. – Jó étvágyat – mélyen levegőt veszek, első falatom egy burgonya darab lesz, mert abban több bizodalmam van egyelőre, mint a hamburgerben.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 14:07
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. augusztus 29. 17:38 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


Nem sokkal később az érkező pincér letette elénk fadeszkán tálalt ebédünket, mire combjaimon lazán megtámasztott kezekkel előrébb dőltem, és lecsukódó szemekkel, mélyen beszívtam a hús és burgonya fűszereinek mesésen keveredő illatát. Nem volt kérdés, hogy valódi ízorgia várt ránk.
- Neked is - mondtam, és kíváncsian átpillantottam az asztal másik oldalán, éppen a hely steakburgonyáját tesztelő lányra. Hamiskás mosollyal figyeltem az arcát, még csak meg sem mozdultam, míg nem láttam a reakcióját. - Na, milyen?
Kérdésem közben én is evőeszközért nyúltam, és a hamburgerhez fordulva újra megszólaltam. A hangom mélyebben csengett, a hangszínem egészen hasonlított ahhoz, ahogyan franciául beszéltem.
- Kíváncsi vagyok az egyetemi éveidre. A bulikra, az életedre és az akkori Krisztára - emeltem vissza rá a tekintetem, majd már az első falattal a számban hátradőltem a fonott, süppedős székben. Érdekelt a válasza, az, hogy akkoriban vajon mit tartott fontosnak, hogyan élt és milyen lány volt. Ha nem így lett volna, meg sem kérdezem.
Igaz, egyszer-egyszer elpillantottam oldalra, a járókelők felé, és futólag az étellel is babráltam, azonban mindvégig figyelmesen hallgattam a szavait.
Utoljára módosította:Jamie Leroux, 2017. augusztus 29. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 17:54 | Link

Professzorok gyöngye
Pécsi ebéd



Ízlelgetem, nyelvemmel forgatom a számban, bekapok egy újabb falatot és arra jutok, hogy ez bizony nem rossz. Sőt, kifejezetten ízlik, még azt is meg merem kockáztatni, hogy Pécsen biztosan nem ettem ennél jobbat. Mosolyogva nézek fel a férfira, nem tudom letörölni, szóval remélem, lassacskán megszokja. Bár lehet, hogy a feketeleves, ami következik, hamar eltorzítja majd arcom mimikáját. Felemelem a hamburgert és egy kisebbet harapok belőle. Arcomra különös mimika ül ki, fintorgok, közben küzdök, hogy ez ne látszódjon, teli szájjal viszont nem akarok vigyorogni, így azt hiszem, ismét sikerült egy strokeosra hasonlítanom. Gyorsan rágcsálok, majd egy nagyobbat nyelek, azonban nem kapkodok levegőért és tüzet se okádok. – Ez baromi jó – vigyorogva nézek Jamiere. Felszabadulok egy pillanat alatt, a görcsösségem és a gyanakvásom eltűnik, s már nem is értem, hogy miért feltételeztem rosszat a franciáról.
– Háááát, igazából nem sokat változtam azóta – elhúzom a számat, mert ez a szörnyű igazság, bizony eléggé szánalmasnak is gondolható. – De azt hiszem pont az voltam, akit a legtöbben utáltak. Pedig én igyekszem kedves lenni, de néha sok vagyok – boncolgatni nem fogom a dolgot. Gyakran túlzásokba esem és ilyenkor le se lehet lőni. Ez pedig nem mindenkinek jön be. – Meg néhányan nem szerették azt, hogy használtam az eszemet. Tudod, vannak, akik magolnak és magyarázni nem tudnak.. Hát én magyarázni azt tudok, de magolni.. Viszont ugye van olyan tanár, aki arra kíváncsi, hogy érted is-e, amit mondasz, vagy csak benyaltad – egyszerű mese ez. Tanulási szokásaimat már korábban említettem, így arra nem térek ki jobban. Ha arra volt szükség leültem mellé és beseggeltem, ha pedig érteni kellett, akkor arra mentem rá. Ez olyan egyszerű. – A gyakorlat az én terepem, vagyis az volt – újból elhúzom a számat, majd inkább a nemes hallgatást választom és harapok egyet a hamburgerembe.
– Mi érdekel? – érdeklődve nézek rá. Bármit kérdez, szívesen válaszolok neki, elvégre nem azért vagyunk itt, hogy némaságba burkolózva, tömjük magunkat.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 17:55
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. augusztus 31. 16:17 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


Halvány mosollyal az ajkamon figyeltem Kriszta mozdulatait, mimikáinak gyors változását, majd mikor végül rám vigyorgott, az én mosolyom is elégedetten szélesedett ki. Biztos nem lehettem ugyan, de erősen bíztam benne, hogy ő is szeretni fogja ezt az ámulatba ejtő gasztronómiai élményt. Mert ez minden kétséget kizáróan az volt, főleg, ha valaki úgy szerette a hasát, mint én.
- Köszönöm! – mondtam hangosan, és a barbecue szószban összeérő ízeket hümmögve kezdtem élvezni. Hol a hamburgerre, hol a szemben ülő lányra pillantottam, és bár nem szokásom, megjátszott döbbenettel szakítottam félbe a mondandóját.
- Na, ne! - kerekítettem ki világos szemeimet, és fejemet értetlenül ingatva, elnyíló szájjal folytattam. - Kizárt, hogy te bárkinek is sok legyél - biggyesztettem le ajkaimat is, hogy egy pillanattal később elnevessem magam, és egy újabb zsíros falatot tűzzek a villám hegyére.
- Szerintem az olyan emberek hiánya a legfeltűnőbb, mint amilyen te is vagy. Ha egyszer elmész, az utánad maradó csend egyszerre zavaróan hangos lesz - jegyeztem meg már komolyan, és míg Kriszta tovább mesélt, én a steakburgonyához fordultam. A hallottak nagy részével egyetértettem, amit szavai közé ékelt finom bólogatással jeleztem is. A tanulmányaim során ugyanis én is, nem egyszer találkoztam féltékeny és már-már görcsösen irigy emberekkel, akik képtelenek voltak elfogadni, hogy vannak más beállítottságú hallgatók is, akiknek egyszerűen nem kell egész éjszakákat magolással tölteniük ahhoz, hogy a jövő heti zárthelyi elfogadhatóan sikerüljön. Szerencsés csillagzat vagy valami más... ki tudja. Hála Merlinnek, nem is foglalkoztatott. A fontos mindig egyedül az volt, hogy a saját jegyeim jók legyenek.
- Nem is tudom - dőltem hátra, és nyugodtan, mintha hosszú óráim lettek volna még fürkésztem Krisztát. - Minden. Bármi. Van testvéred?
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 31. 16:54 | Link

Jamie Leroux
Pécsi ebéd



– Elmész ám a jó… – nem fejezem be, csak kinyújtom rá a nyelvemet. Tudom, hogy sok vagyok. Harsány, pörgős és a fenekemen sem bírok megülni. Tudom, hogy vissza kellene venni, s már olyan sokszor megfogadtam ezt magamnak, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem bírom a szöszmötölést, a lassúságot, az ismerkedési fázisokat. Azonnal bele a közepébe, mindennek, még ha utána meg is bánom. De hát éppen ez a lényege nem?
– Miért szerinted én milyen ember vagyok? – érdeklődve nézek rá. Magamat tudom jellemezni, másoktól már hallottam, no de az ő véleménye még érdekel is, s talán majd adok is rá. Bár ez még nem igazán eldöntött.
– Van kettő is. Én vagyok a legkisebb és a legkomolytalanabb – nevetve emeltem az italomat a számhoz, melyből egy nagyobb mennyiséget el is tüntettem. - A nővéremnek van saját családja, a bátyám meg belehabarodott egy szingli anyukába, szóval azt hiszem már ő is családos – az jobban megráz, hogy Bálint is belekerült ebbe a körforgásba. Pedig én naiv azt hittem, hogy majd ő lesz az, aki kiment. Erre jött ez az Auróra és mindent elront, gyűlölöm.
– Neked van testvéred? Család? – nem szeretnék csak én mesélni. Bár tény, hogy szeretem hallatni a hangom, de Jamievel tudatni kéne, hogy engem is érdekelnek dolgok vele kapcsolatban, csak én nem vagyok az, aki a jó kérdéseket szokta feltenni.
Hátamat a szék háttámlájának döntöm. Az étel felét sikerült csak elfogyasztanom, gondolhattam volna, hogy ez így egyben nagy falat lesz, no sebaj. A hamburger eltűnt, bár már a végével rendesen küzdeni kellett, de csak azért, hogy ne tűnjek pazarlónak, eltüntettem. Fejemet kicsit megemelem, lehunyom a szemeimet, s a nap felé fordulok, nem sok időre, nem vagyok tuskó. Csak egy kis süttetés, majd barnáimat Jamiere táncoltatom. Arcának vonásait fürkészem, kis rezdüléseit tanulmányozom, majd a testtartását. Markáns legény ez a francia, meg kell hagyni és most, hogy szemben ül velem, legalább nem kell kitörnöm a nyakamat, mikor az arcát akarom megfigyelni. Szerencsés helyzet.
- Eszünk majd egy fagyit? - majd. Órámra pillantok, van még időnk és ki szeretném használni, amúgy is arról volt szó, hogy "rapid randink" nem csak az evésre fog korlátozódni.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 31. 19:37
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. szeptember 4. 19:23 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


Vigyorogva pillantottam fel a lassan, de biztosan fogyatkozó hamburgerről. Tetszett, hogy Kriszta értette a viccet, és az is, hogy nem félt visszaszólni. Jóllehet hasonló reakcióra számítottam, az is benne volt a pakliban, hogy vérig sértődik. Szerencsére nem így történt.
Huncutul csillogó szemeim körül elmélyedtek az egyébként még halvány ráncok, és természetesen arcom mindkét felén megjelent az a nyamvadt gödröcske is, amit bárcsak soha ne láttam volna viszont a tükörben vagy fényképeken. Ugyan kevés dolog volt, amit az évek múlásával sem bírtam elfogadni magamon, ez a két galád kis horpadás pont közéjük tartozott. Nem kellett nekik egy pillanat se ahhoz, hogy megfosszanak a férfias, határozott és formális külsőtől, amely mind az ispotálybeli, mind pedig az egyetemi életemhez hozzátartozott, és tegyenek kisfiússá, komolytalanná és ahogy édesanyám mondogatta, borzasztó takarossá. Egyszóval azzá, amire minden korombeli felnőtt férfi vágyott. Mindennek a jónak csak egy őszinte mosoly volt az ára.
A kérdés meglepett. Mielőtt válaszoltam volna, megrágtam és lenyeltem a falatot, majd a szalvétával babrálva hátradőltem, és belenéztem a bongyor engem mustráló, kíváncsi szemeibe.
- Önfeledt - feleltem elmélázva, világos szemeimmel a csokoládétekintetet fürkészve. - Szabad. Önfejű. - elmosolyodtam - Szeretetéhes. Szilaj. Megzabolázhatatlan. Olyasvalaki, aki még nem lépett rá a saját útjára.
A jellemzők között kisebb-nagyobb szünetet tartottam, de a szemeim nem vettem le Krisztáról. Nem ismertem még régóta, nem tudhattam, hogy milyen ember valójában, így csak az első impulzusaimnak adhattam hangot. Talán igazam volt, talán nem. Idővel majd kiderül.
- Óh, szóval te jössz - vigyorogva jegyeztem meg, nyelvem hegyét éppen csak kidugva megvillanó fogaim között. A kezemben gyűrődő szalvétát azután a tányérom mellé dobtam, majd a karfára könyököltem, és ujjaimat magam előtt összefűzve felsóhajtottam. A számszéle alig észrevehetően rándult meg. - Van egy nővérem, Camille. Auror, mint ahogyan a szüleink is. Apa likvidátor, miatta készültem én is annak - idéztem fel a balatoni beszélgetésünk egy részletét, majd visszakanyarodtam Millához. -  A tesóm különösen független nő. Igazi harcos, komolyan. Minden helyzetben megállja a helyét, mindig a maximumot adja magából, és persze iszonyú makacs. Jó, ebben pont olyan, mint a többi nő - somolyogva pillantottam Krisztára - A munkájának él, így egyelőre se férj, se gyerek.
Nem tudtam, hogy érdekli-e más is, úgyhogy ahelyett, hogy véget nem érő történetekbe kezdtem volna a gyerekkorunkról, vagy az első szerelemről, inkább bekaptam még néhány szem krumplit, majd a szőke tányérjára pillantva, a falattal a számban szólaltam meg.
- Persze, amit csak szeretnél. Most nem kérsz mást? - kérdeztem tőle, és ha megrázta a fejét, felemelkedtem a székről. - Egy perc, rendezem a számlát, utána mehetünk.
Megittam az üdítőm utolsó kortyát, és megkerülve Krisztát, még gyorsan visszanyúltam, hogy vállamat megvonva lemosolyogjak rá, és ellopjak tőle egy szem burgonyát. A következő pillanatban viszont már ott sem voltam.
Utoljára módosította:Jamie Leroux, 2017. szeptember 4. 19:48
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 4. 20:13 | Link

Jamie Leroux
Pécsi ebéd



Hallgatom a jellemzését. Néha tátott szájjal nézek rá, van, hogy elmosolyodom, de még hümmögni is képes vagyok. Igazából nem tudok vitába szállni, minden igaz abból, amit elmondott.
– Egész jó vagy ebben – nem mondom, hogy kiismert. De a két találkából jól összeválogatta azokat a jellemzőket, amiket a legtöbben mondanának rám. Az utolsó mondat pedig telibe talál. El is szontyolodom kicsit, mert annyira igaz és annyi bánatot ébreszt bennem, hogy talán most először nem vagyok képes mosolyt csalni az arcomra. Pedig eddig aztán nem volt ezzel gond. Alapból is jókedvű lányka vagyok, ha pedig még a társaságom is remek, akkor nincsen miért szomorkodnom.
– Nem hiszem, hogy lenne a világon olyan elvetemült, aki ilyen indíttatásból, letelepedne mellettem – megvontam a vállaimat. Azt hiszem, pont azért vagyok ilyen. Nincs olyan bátor jelentkező, aki megpróbálná azt a bizonyos megzabolázást. Sose tudom eldönteni, hogy én ezt bánom-e vagy sem. Majd talán, ha véletlenül eljön, levesz a lábamról, értékeli azt, amilyen vagyok, akkor már tudok nyilatkozni erről.
Italomat apránként elszürcsölve hallgatom a családi sztorit. Érdekes személyiséget fest le elém, bár nem kell bemutatni. A munkamániás, célirányos, törtető és visszautasítást nem tűrő családtag az van nálunk is. Sajnos nem is egy, pont azt sajnálják, hogy én nem lettem ilyen, de hát nem akartam fap**a lenni. Ez van. – Jobban jártál, hogy kiszakadtál a hagyományokból – legalábbis szerintem. Bár ezt már túltárgyaltuk, azért megerősítésképpen jó lesz még ez a mondat. Bár a családi dologgal nem efelől érdeklődtem volna, de nem vájok bele mélyebben. Tökéletesen megfelel, még többet is kaptam, mint amire számítottam.
Turkálom az ételt, néha még letuszkolok egy-egy falatot, de már nem esik annyira jól, mint az elején. Lopva pillantok az ő tányérjára, ami persze már lassan kiürül, fenébe. Hogy miattam ne kelljen maradni, hátradőlök, a tányért úgy forgatom, hogy jelezzem vele, befejeztem. Ennyi. Ha még egy falatnak neki esek, akkor azzal csak rosszat teszek, mindenkinek.
– Nem, köszönöm. Látod, még ebből is maradt – összehúzom kicsit magamat. Nem szeretek pazarolni, főleg akkor nem, ha más fizet. De hát nőből vagyok, kevéssel is beérem, ez pedig nagy adag volt, túl méretes egy ilyen törékeny lánykának, mint én vagyok. Tekintetemmel végigkövetem a mozdulatait, kissé meglepődök azon, mikor lop tőlem egy darabot, játékosan rá is csapok a mancsára, majd nevetve tolom közelebb a tányért, hogy jelezzem, ha szeretné többet is vihet. Aztán ő eltűnik, én magamra maradok a hülye gondolataimnak kavalkádjával, s arra jutok, hogy kellemes ez a kis időtöltés vele. Még akkor is, ha az eredeti ötlet maximum a vizsgáig és egy kávéig nyúlt el. Ez így sokkal jobb, s órám mutatójának állását látva, még van kis időm, hogy élvezzem. Legalább egyszer.
Mire visszaér, én már az asztal mellett ácsorgok, mindenemet összerendezve. Rakoncátlan tincseimet napszemüvegem feltolásával fékezem meg, így legalább nem csak homályosan látom a professzor urat. Messziről is jól néz ki, megnyerő stílusa van, érdekes arcvonása, s bizony a mosolya láthatóan képes elvarázsolni a nőket. Hát csak arra a kettőre kell nézni, akiket illedelmesen kienged. Behalok.
- Akkor most én viszlek el téged valahova – mosolyogva nézek rá. Nem kell félni, nem egy sötét sikátorba megyünk, hogy meggyilkoljam. Ja, de. Az eleje igaz, a mondat másik része meg nyilván nem. Egy eldugott kis cukrászda a cél, ahol a fagyi szerintem a legfinomabb, reményeim szerint neki is bejön majd.
– Kösz, hogy megmutattad ezt a helyet, kellemes csalódás volt – nem szeretem a csendet, de hát ezt mér eddig is bizonyítottam. A köszönömöt pedig nem tudom elégszer elmondani, tényleg marha jól esett, hogy nem két lábbal penderített kifelé az irodából. Pedig lazán megtehette volna.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 4. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Leroux
INAKTÍV


ginzd || möszjő dzsimi
offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 258
Írta: 2017. szeptember 4. 21:16 | Link

Drávecz Krisztina
Pécs, hétfő
Előzmény


Kitártam az ajtót a mosdóból kilépő, és az étterem bejáratához velem együtt érkező anya-lánya páros előtt, majd tenyereimet vidáman összedörzsölve a már útra kész bongyorhoz sétáltam.
- Alig várom - mosolyogtam rá, és mielőtt végleg hátrahagytuk volna a helyet, még vetettem egy utolsó pillantást az asztalunk felé. Akkurátosan szerettem megbizonyosodni arról, hogy mindenem megvan és semmit nem hagyok el. Valójában nem egy berögzült mozdulatom volt, ami olykor bevallottan zavart másokat, én viszont még csak fontolóra sem vettem, hogy talán változtatnom kellene rajtuk. Inkább ötödszörre is visszaszaladtam a lakásba, mintsem az egyetemen jusson eszembe, hogy otthon hagytam valami fontosat. De ez így normális, nem? A mostani az egy volt a kevésbé idegesítő és alig feltűnő szokásaim közül.
- Szívesen. Örülök, hogy tetszett - feleltem útközben, míg felé fordítottam az arcom, és a vonásait kezdtem fürkészni. Nem tudtam, hogy jól van-e, vagy épp azon gondolkodik, amit már többször is mondtam neki a saját útjával kapcsolatban, de ösztönösen azt éreztem, hogy bár palástolni igyekszik, korábbi jókedve, ha nem is nagyon, de egy kicsit bizony megfakult.
A szűk, macskaköves utcába bekanyarodva aztán közelebb léptem hozzá, és átkaroltam a vállát, hogy egy pillanattal később már a karját simogassam. Fejem balra döntöttem, hogy jobban rálássak az arcára, és így, alulról pillantottam fel rá. Tekintetem az övét kereste. Az arcomról nem tűnt el teljesen a mosoly, de elhalványodott, hiszen valahol már nagyon bántam, hogy újra felhoztam a Kriszta számára láthatólag érzékeny témát.
- Ne haragudj - suttogtam egészen közelről, majd felsóhajtva visszaegyenesedtem, és az ismeretlen utca ismeretlen járókelőire emeltem világos szemeimet. - Sokszor kimondok olyasmit is, amit jobb volna megtartanom magamnak. De most rajtad a sor. Mondd el, szerinted én milyen ember vagyok?
Megszorítottam a vállát, mintha csak biztatni akarnám, majd felpillantva megláttam a cukrászda középkori stílusban kidolgozott cégérjét. Lassítottam lépteimen, de nem álltam meg, hiszen kíváncsi voltam, mit felel a bongyorka.
Hozzászólásai ebben a témában

Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 4. 21:53 | Link

Jamie Leroux
Pécsi ebéd
- zárás -



Próbálom palástolni, amennyire csak lehetséges, de úgy tűnik, hogy ez a képességem mellette, nem annyira hatásos, mint mások közelségében. Hamar felfedezi, hogy kicsit lejjebb került a hangulatmérőm. Már látom magam előtt, hogy inkább gondol egyet, keres valami indokot és az első utcán lefordul, mintsem, hogy tovább sétálgasson mellettem. Majdnem fel is veszem a fapofát és a megértem én arcot, mikor megérzem kezét a vállamon, majd a karomon. Ajkaim szétnyílnak, belém fojtja ezzel a szót, pedig hát az tényleg nehéz. Meglepődve pillantok rá, barnáim félénken keresnek és kutatnak a tekintetében. Várakozom, hogy mi lesz, s közben magamban megállapítom, hogy mennyire jól esik ez. Mintha értelmet nyert volna ennyivel, a délelőtti várakozás. Közelségének köszönhetően orromba beleivódik férfias illata, egy pillanatra még szemeimet is behunyom, hogy jó mélyen elraktározzam a kedves momentumot. Mosolyának köszönhetően, arcomra egy mosolyra hasonlító ív ül ki. A felgyülemlett köd, úgy tűnik lassacskán tovaszáll.
– Ugyan, semmi baj – a mosoly nagyobb és teljesen őszinte. Tény, hogy a gondolataim messzebbre vándoroltak, de nem szeretném, hogy az eddig jó hangulatot, egy kis semmiség meggyilkolná. Eléggé tönkreteszi a mindennapjaimat így is, most nem szabad hagynom neki. - Nem. Sokkal jobb, hogy kimondtad. Szeretem az őszinteséget és nem tudom feltűnt-e, de nekem, ami a szívemen az általában a számon is – kerültem én már nagy bajba emiatt, ezért is igyekszem kontrollálni magamat, bár van, hogy néha nem sikerül.
Annyira figyelek a mellettem haladó férfira, hogy majdnem sikerül rossz irányba terelgetnem. Szerencsére még időben kapok észbe és jó irányba fordulunk, én meg neki állhatok azon töprengeni, hogy miképpen tudnám őt úgy leírni, hogy az ne legyen túl klisés.
– Nehéz ám ez – megköszörülöm a torkomat. Neki sikerült úgy leírnia, amellyel nem tudtam vitába szállni, ezzel nehéz lesz versenyezni. – Bátor vagy, olyan példát hoztál nekem, ami miatt felnézek rád, pedig nem is ismerlek – egy pillanatra elkapom róla a tekintetemet, s besorolok elé, nehogy a szembe jövő négy fős társaság magukkal vigyen. – Jó humorral vagy megáldva és szerintem elég laza is vagy, hiszen nem mindenki osztaná meg a sörét egy idegennel – mosolyogva lépek vissza mellé, talán az iméntinél egy kissé közelebb, majdnem sikerül az arcába másznom. – A munka iránti alázatod már abból látszik, ahogy beszélsz róla és közben még a szemeid is csillognak. Szóval azt hiszem eléggé elhivatott vagy – maradtam volna én is annál, hogy csak szépen szavakban. Az mennyivel megkönnyítette volna mindkettőnk dolgát. – Jajj a legfontosabb majdnem kimaradt. Az akcentusod. Az egyszerre tesz téged cukivá és lehengerlővé, de komolyan – mosolyom vigyorrá válik és megvonom a vállaimat, amolyan ’azt hiszem, röviden ennyit tudok mondani és remélem, te beéred vele’ stílusban. Nem érzem kellemetlenül magam amiatt, hogy ezt így lazán odavetettem neki. Eddig se idegeskedtem, ezután se fogok. S azt hiszem ebben még segítségemre is lehet az, hogy éppen megérkeztünk.
Lelassítok, a bejárat előtt hirtelen megtorpanok, aminek köszönhetően sikeresen ütközöm a franciának. – Hupsz – ártatlanul nézek rá. Tudom, hogy ez filmekbe illő és lerágott csont, de kivételesen nem direkt kevertem így a lapokat. Rendezem ruhámat, meg egy nagy levegővétel kíséretében magamat is, majd barnáimat ismét az ő szemeibe táncoltatom. – Most előre közlöm, én hívtalak, én fizetek – mutatóujjammal hadonászok is, csak, hogy megértse, mennyire komolyan gondolom. S, ha lejátszottuk ezt a menetet, kezét megragadva, húzom befelé a fagyi Kánaánba.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 17. 11:03
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek