♕ Pécs, nálad, be my Hummels ♥ ♕

♕ Pécs, nálad, be my Hummels ♥ ♕

Pécs, nálam

A konyhában egészen nyugodt volt a hangulat, semmi nem sugallta a külső szemlélő számára, hogy a bent tartózkodóknak összességében nem sok közük volt egymáshoz. Azt se tudta Max pontosan, hogy is keveredett a pénzügyőr ismét a lakásába, de amúgy is egy nagyobb adagot tervezett főzni, így nem osztott-szorzott sokat a jelenléte. A lány nem volt egy produktív személy ma, legalábbis, legfeljebb abban volt nagyon termékeny, csak abban, hogy elpusztítsa a rendelkezésre álló alkoholt.
- Én nem tudom, már ott elvesztettem a fonalat, hogy ez most Dorothy volt vagy Linda - közölte Liebhart, mert hát, őszintén, nem különösebben figyelt a történetre már korábban sem. A tésztára nézett, ami egy ideje csendesen rotyogott ott a vízben, majd tovább aprította a koktélparadicsomokat. Nem vitte túlzásba az ivást, mert ameddig kénytelen volt kést használni, túlságosan is féltette az ujjai épségét. A serpenyőben a hagyma is pirult már egy ideje, szóval azt kissé félre is húzta, mielőtt még teljesen odakozmálna. Önellátó volt, gyakran főzött magának, más pasikhoz képest, így nem szokta megmérgezni az embert. Legalábbis, biztosan nem véletlenül.
- Tényleg jobb lesz, ha elengeded ezt a sztorit, nem igen akar ez ma összejönni neked. És mit is mondtál, mi van veled  mostanság? Pasik? - érdeklődött. Nem volt benne hátsószándék, sőt, kivételesen még féltékenység sem, egyszerűen megpróbált beszélgetni, ha már egyszer itt volt a nő.

A kacskaringós fővárosi utcákban kavargott a volt navinés hölgyike, igyekezett elérni, hogy megkapja az okmányait, amik végre elkészültek. Úgy esett, hogy elhagyott párat, azokra pedig szüksége lenne, így kénytelen volt elmenni értük Budapestre, majd tovább indulni, ha már megint az országban van. Platformos szandis, szoknyás, alacsony tündérke vette be Pécset nem is olyan kis időre, mikor Kiva kérésére pár dolgot elhozott a húgának. Nem kifejezetten zavartatta magát, ha valakit meg kellett látogatni, de voltak olyan pontok az életében, amivel az azonosulás nem ment egyszerűen, nála a családi szálak is ide tartoztak. Még mindig nem volt barátságban a testvér kifejezés használatával, pedig valahol szerette volna, ha sikerül. Próbálkozna, talán szeretne. Viszont, csak azért, hogy legyen kellemes is a hasznos mellé mindenképpen, ki is kutyázta magát Volttal még vendégeskedett. Imádnivaló a fehér tappancsos, jól össze is nyalta a játékvezetőcskét.
Azonban a nap egyetlen pontja sem magyarázza azt, miért ült egy hatalmas mosoly az arcán végig, ahogy nagy szemekkel nézelődött és a hazahoppanálás helyett csak sétálgatott. Hogy hogyan is került a pécsi forgatagba, majd abba a bizonyos utcába, ahol végigtipegve meglelte Maximus lakását, igazi rejtély. Leginkább neki is, de nagy lelkesen szelte át az utolsó lépcsőket, majd az utat és elérve a lakáshoz nem törődve az idővel, a bámuló nénivel, akinek intett, be is kopogott. Megigazította magán a szoknyát is közben, hogy aztán az ajtóra tekintsen az ujjait összefűzve maga előtt billegett jobbra és balra a lábain.

Általában jó szokott lenni a spontán találkák lebonyolításában, még legutóbb is elég jól kezelte a helyzetet, de a figyelme most Kenzieről újra és újra más vizek felé evickélt el csendesen. A történet sem különösebben érdekelte, ez mondjuk nem a lány hibája volt, senkitől nem szerette a sztorikat, olyan emberekről, akik nem érdeklik.
Helyette inkább csendesen elmerült a főzésben, közben egyszer meghúzva a poharát, amibe előzőleg öntött a nő által bitorolt üvegből. Csak egy kis szünet után tűnt fel neki, hogy a monoton háttérzaj megszűnt és már inkább csak a forrásban lévő vizet, a sercegő olajat hallotta. Éppen ezért rá is kérdezett, mi van Kenzievel, bár lehet, hogy ez volt az ötödik alkalom aznap. Úgysem tűnt volna fel a lánynak és legalább megvolt benne az érzés, hogy beszélgetnek.
Aztán kopogás hallatszott, Max pedig egy zavart arccal és határozott pálcamozdulattal zárta le a tűzhelyet a pirítani-valók alatt, hogy beengedje az érkezőt.
- Ki az? - érdeklődött, a pólóját gyűrögetve kissé, miközben a kulcs után keresgélt zajosan, holott nem volt rá szüksége. Mindig nyitva volt jóformán az ajtaja. Ki is tárta lassan, majd még értetlenebb fejjel mérte végig az előtte állót. - Luca? Hát te? Mármint... gyere be!

Hazugság lenne azt mondani, hogy Luca minden lépése kiszámítható és előre megtervezhető. A legtöbbször neki sincs halvány lila segédfogalma sem arról mit és miért tesz, na meg legfőképpen minek. Most is az a helyzet vele, hogy nem tudna indokot, miért keveredett pont ide, viszont odabent cseppet sem bánta, jól érezte magát ettől, akkor meg miért ne? Pár apró kopogtatás után csak várakozott és a megdöbbent tekintetre hasonlóan bután és nagy szemekkel meredt felfelé a németre.
- Én - mondta nagyon egyértelműen, majd észlelve milyen ügyes lett a válasz folytatta - azaz Luca, szia.
Nagyjából együtt mondták ki a Törpe nevét Maxikával, ezen pedig el is vigyorodott. A kérdésre csak megrántotta a vállát, mert hát nem volt rá válasza, csak itt volt és feltételezte, hogy nem zavar, mert mért tenné? Aztán lehet nagyon téved, de ezzel addig nem törődött még be nem tipegett az ajtón és egy női táskába nem botlott. Illetve nem rúgott bele, illedelmesen átlépte, mintha nem okozna meghökkenést a ténye. Mondjuk furább lett volna magassarkúba botlani. Luca nem egészen esett kétségbe a lététől ennek a darabnak, jobban érdekelte Maxi. Sajnos a kelleténél is, másként minek lenne itt?
- Ühm, igen egyedi ízlésed van - pillogott a válla felett a vendéglátójára és meg is torpant. Visszatartotta szépen a kikívánkozó nevetést, ahogy elképzelte, amint ezzel a kacsóján lavíroz az egyetemen a férfi. - Itt voltam aaaz őőő rokonaimnál, és gondoltam megnézem még mindig szép vagy-e. Veled mi a helyzet?

Ha a gondolat ereje hatásos tudna lenni, akkor Maxy bizony csúnya dolgokat vinne véghez néha. Most például, ahogyan meghallotta a kopogást, szerette volna, ha a lány nincs itt, vagy legalább a kopogó agresszív medence-ügynöknek hallatszó személy tovább áll. Ennek ellenére félrehúzta a serpenyőt a forró platniról és hősünk a tettek mezejére lépve elindult, hogy feltépje az ajtót. Mármint azután, hogy két felesleges percet vesztegetett el a kulcsok rázásával. Igazán kellemes meglepetés várta a méretes fadarab másik oldalán. Ugyanis egy bizonyos szőke kviddcs-csillag toporgott ott, talpig lelkesedésbe öltözve.
Beljebb invitálta kissé zavartan, elállva az útból, a kis hercegnő meg már bent is volt az ajtón. A táska az útban kissé zavaró volt Maxinak, de végül csak szótlanul megköszörülte a torkát. Neki megszokott volt az ilyesmi, már abban sem volt biztos, hogy az Kenzié, vagy máshoz tartozik.
- Nagyon stílusos vagyok, de attól tartok ez sok az én divatérzékemnek - nevetett fel öblösen és a táskára terelődött a figyelme ismét. Nem tartott soká, sokkal inkább érdekelte a Czettner lányka.
Nem is értette, hogy a lánnyal mióta érdeklődnek ilyen élénken egymás hogyléte felől, mikor azon a bizonyos esküvőn még csak egy gigantikus üveg pezsgőt szerettek volna kilopni a bokrokhoz feltűnés nélkül. Az teljesen más helyzet volt.
- Hm hát, megvagyok. Ami azt illeti éppen valakivel... - valamikor ekkor viharzott ki a barna nő a konyhából, majd a táskáját felkapva elhagyta a lakást, mint egy hurrikán. Liebhart ezt nem igazán értette, széttárt karokkal meredt a lány után pár pillanatig, majd ismét Lucára nézett. - Hát őő, ez érdekes volt. Szóval, főztem. És mire jutottál? Szép vagyok még?
Az össz dolog, amiben megzavart az előbbi precedens, hogy be kellett csukja az ajtót a nő mögött. Szomorú.

Alapvetően egy elég pozitív és sugárzó jelenség tud lenni a Törpe, pláne, ha olyan kedve is van a ténykedéséhez vagy az adott személyhez. Most sem hazudtolta ezt meg, ahogy lábujjtól fejbúbig mosolyban betipegett a német lakásába anélkül, hogy zavartatta volna magát. Illett volna, talán azt is megkérdezni, hogy zavar-e, de valahogy kimaradt. Előfordul, a legjobbakkal is. A tekintetével a lakás ezen szegletét mérte fel, kicsit elidőzve az átlépett táskán, ami azért kiemelte volna a szép barna szemeit Maximusnak bizonyosan.
- Igen? Pedig már elgondolkodtam, hogy veszek neked egy újabbat szülinapodra. Fenébe, most kereshetek új ötletet - biggyesztette le az ajkait a hölgyemény. Nem mintha komolyan gondolta volna, legalábbis azt a részt, hogy táskát keressen, a többi bizonytalan és ő maga se akar a szavainak utánagondolni. Általában felelőtlen kijelentéseket tesz, de az a legrosszabb, hogy minden következményt figyelmen kívül hagyva meg is valósítja ezeket. Követhetetlen. Pont, mint a sötét hajú hölgy, ami ingatag lábakon távozóra fogta. Luca nem resttel utána fordulni és hunyorogva végignézni, majd a szája elé tette a kezét, hogy ne látsszon, majdnem nevet.
- Khm, hát, ha főztél, és ő így menekült el, meggondolandó, nincs-e dolgom inkább - pillogott fel a barna szemekbe, aztán csak a csukódó ajtó felé. - De vállalom a kockázatot, viszont puhány barátnőd van, tudod?
A megjegyzés után inkább csak szépen nézelődött minden különösebb ok nélkül, hogy aztán végigmérve a németet hümmögjön. A pofi nagyon rendben volt, a popsiját múltkor már lemeózta, azzal sincs bizony problémája, és mással sem, ahogy lassan végignézett rajta a lábától a feje tetejéig. Bólogatott is elismerően párat. Akkor szúrta ki, hogy a nóziján van egy lehullott szempilla, szóval lábujjhegyen nyújtózott fel, hogy leszedje, próbált nem úgy közelíteni, mint aki a szemét készüli kiszúrni, aztán a mutató és hüvelykujja közé fogva Maximus szája elé tartotta. - Kívánj valamit, aztán fújj rá háromszor!

A lányka nem sokat habozott az ajtóban, inkább beljebb lejtett nagy boldogan és lassan, de biztosan felmérte a terepet. Járt már itt korábban, de nem is volt meglepő, Max szeret hazai pályán mozogni, feltéve, ha az adott hölgyet nem akarja lepattintani két órán belül.
- Igazán édes tőled, de egy pár szexi zoknit vagy egy hónap netflix előfizetést többre értékelek, mint egy táskát. Sznob vagyok - biggyesztette le az ajkait egy pár pillanatra a német, de nem különösebben zavartatta magát.
Kenzie közjátéka zavarta meg kissé a jelenetet, ahogyan ingatag, imbolygó lépésekkel, kezében a vodkás üveggel, fél cipőben, a táskáját felmarkolva kisietett és az ajtót tárva-nyitva hagyta. Max még kihajolt utána egy pillanatra, de csak rántott egyet a vállán és inkább nem is érdekelte a dolog. Becsukta az ajtót, hogy aztán visszatérjen a szőkéhez, mintha mi sem történt volna, már attól eltekintve, hogy megjegyezte, ez egészen érdekes volt.
- Nem is értem mi baja van, remélem csak valami baromság megint - horkant fel legyintve egyet, de rögtön ledermedt, ahogyan a lány kiejtette a barátnőd szót. Neki nem volt barátnője, sőt, még azt is csak erős túlzással engedte meg magának, hogy női barátai lennének. Az nem Kenzie volt. Nem tudta mi van köztük. Vagy inkább mi volt, lehetett volna.  - Puhánynak puhány, de nincs köztünk semmi, levegőn és most már falakon kívül.
És még csak nem is mismásolt, az ilyesmit Liebhart ritkán szépítette. Nem szerette formálgatni a sztorit, ha nem fűződött hozzá komoly érdeke. Igazából így is a lényeg fogta meg: Luca maradni akart. Az elismerő bólintásra megvillantott egy visszafogott mosolyt, ami kissé az arcára fagyott, mikor a lány felé nyúlt. A vész hamar elmúlt, nem a szép barnáit akarta formalinban tartósítani, csak egy szempillát talált, amelyet feltartva közölte, hogy kívánjon egyet. Maxon volt a sor, hogy hümmögjön pár pillanatig, majd mély levegőt vett és háromszor ráfújt. Pontosan tudta, mit akart, nem kellett gondolkodnia.  
- Ez is olyan, mint a szülinapon? Hogy csendben kell lenni róla?

- Úúúúúúú! Múltkor pont láttam ilyen karácsonyit, rénszarvasos, és hópelyhes ééés nagyon piros. Szerintem az tuti bejönne. Tudom, nyár van még, de na, szeretem az ünnepeket.
Nem különösebben zavarta a kviddicsest, hogy a legtöbb esetben mások számára összefüggéstelenül beszél és ő ebben még örömét is leli. Talán kellene, de esze ágában sincs, sőt. Az előfizetésre csak vigyorogva megcsóválta a fejét elgondolkozva. Azért nem szereti ezeket, mert akarva-akaratlanul is belefuthat az ember olyanokba, amik nagyon nem szépek. Hiába nem fél - gyári hiba ugyebár -, így a horrorral sincs semmi baja, de vannak undi filmek és sorozatok. Meg szomorú mesék és filmek. Szóval inkább nagyobb időnként a bevált műsorra szavaz. Ebben nem túl nyitott. De még mielőtt elveszne a filmekben jól fel is rázzák őt, jelen esetben a barna távozása és a finom illatok. Kajaaa. De nem szabad. Szomorú.
- Biztos elfelejtette kikapcsolni a sütőt otthon - rántotta meg könnyedén Lucus a vállát egy fél percre a nyitott ajtó után nézve, majd ismét Maximusra. Ekkor már a mosoly is megint visszaköltözött a rácsodálkozás helyére és csak nagyokat pislantva vette tudomásul a választ. - Áh, értem.
Nem, igazából nem nagyon érti, de lehet ő van kicsit szabadosan összerakva a fiú-lány barátság kapcsán, meg abban, hogyha összekerül pár itallal két vonzó ember, azt nem nagyon érti, abból, hogy lesz viharos távozás meg…. Falak. Nem filozofálja túl. Inkább a végigméricskélést követően szempillamentesítésbe fog, aztán várja azt a bizonyos kívánósdit. Mikor megtörténik, akkor póló hiányában kicsit beharapva a száját nézelődik, végül Maxi oldalánál a nacija szélére hinti.
- Háááát, nem tudom. Tudod a hullócsillagos a legnagyobb és legfontosabb, azt sosem szabad elárulni, különben még esélye sem lesz, hogy teljesüljön. A szülinapit csak nem szokás, de ezt… ühmhm.
Letagadhatatlan, hogy kíváncsi lett, mit is kívánt a német és ez bizonyosan ki is ült az arcára még beljebb sasszézott a konyhájáig, ahol megtámaszkodva a pulton figyelte a férfit.
- Bár nincs itt senki, szóóval, ha megsúgod, szerintem nem tudják meg. Tőlem biztosan nem - vigyorgott rá lelkesen Lucus.

A lány rettenetesen lelkesedett az ötlet iránt, hogy egy karácsonyi zoknit vegyen Maxinak, amiben végül is volt ráció, hiszen a férfi decemberi volt. Még ha ezt a pöttömke nem is tudta. A lényeg az: neki tetszett a téli zokni ötlete, a karácsonyt szerette is, főleg, mert olyankor a háznak mindig szegfűszeg és narancs illata volt.
- Hol árulnak ilyenkor karácsonyi zoknikat? Úúúúú - És ekkor a múzsája homlokon csókolta Maxot - bár ehhez neki alighanem térdre kellett volna ereszkednie -, és elképzelte a saját kis boltját, ahol éven át lehet egyszerűbb főzeteket venni... és ünnepi zoknikat, minden mennyiségben. Meg pulóvert is. Sőt. Tojáslikőr járna hozzá. Zenélő Rudolfos bögrével.
Ezt a gondolatmenetet szakította meg a kiviharzó nő, talán éppen ezért nem is történt meg az a bizonyos térde-esés.
- Szerintem nem is tud főzni - jegyezte meg őszintén Max, még mindig a lány után meredve, de aztán rántott egyet a vállán és rezzenéstelen arccal becsukta az ajtót. Hosszú lett volna kifejteni, hogy mi volt Kenzievel, azt meg végképp, hogyan is jutottak idáig, hiszen ő sem értette teljesen. Nem is érdekelte.
A pólóját a kezében szorongatta Maxy, mert bár melege volt, még vissza kellett vennie. Szeret veszélyesen élni, de a hasára fröccsenő forró olaj nem olyasfajta kaland, amit élvezetes átélni. Egészen sikerült elgondolkoztatnia a lányt, amit halvány vigyorral konstatált, majd az arcába fújt egy kicsit, ha már visszadobta rá a szempillát.
Közben visszasasszéztak a konyháig, Max pedig halvány vigyorral bújt vissza a pólójába, ismét bekapcsolva a főzőlapot.
- Szeretnéd tudni? - érdeklődött enyhén felvont szemöldökkel, mielőtt közelebb lépett volna a lányhoz, hogy az orra hegyét egy pillanatra a homlokához érintse. - Mit kapok cserébe?

Luca különösen jól elvolt a téllel, hiszen névnapja van, szülinapja és karácsony is. Ennyi jó egy helyen még sok is talán, meg ugye a Télapó is jön, meg szilveszter. Teljes boldogságcsokor. Nem is meglepő, hogy az ajándékötletei is ide köthetőek, jobban belegondolva pedig egészen jogos gondolatmenetekbe tud bonyolódni.
- A neten? Nem tudom egyébként, még nem. Bár… mikor is van a szülinapod? - pillogott rá a kérdés közben, hogy aztán végignézze a hurrikán kitelepülését. Nem mintha nagyon bánta volna, sőt, jobban belegondolva valahol belül egészen örült ennek a pálfordulásnak. Innentől egészen lényegtelenné is vált a zavar-e kérdés, egyértelműnek vette, hogy nem. Hát kitessékelhették volna a barna után más esetben, nem?
- Hát őőő…. Nem tudhatom.
Luca ezzel lezártnak tekintette, főleg mert ő is az egyetlen, amit fel tud mutatni egy különleges süti, meg próbálkozás, ami után Léna konyhája porig égett. Nem egy szerencsés alkat, ha „csináld csak, menni fog” módon hagyják őt a konyhában. Szeret bárkit nézni, ha olyan, segít is, de vannak veszélyei. Leginkább a figyelme nem valami koncentrált, azt tényleg csak a pályán tanulta meg megfelelően élni.
A kis szempillás jelenet éppen elég volt arra, hogy gondtalanul elidőzhessen Maxika nézegetésével, de miután megesett a kis kívánság, befelé oldalazott, hogy a konyhába helyeződjenek át. Ő maga remekül elült egy ponton és nagyon szépen tudott várni.
- Talán egy pici…nagyon - vallotta be végül, a kíváncsiság amúgy is kiült a pofijára, kár lett volna tagadni. Egy félmosollyal végül csak körülnézett, mi is készül, bár ettől nem lett okosabb, érthetne talán hozzá jobban, mint más korabeli lányok. De még azok férjet vadásznak, főznek, vagy azon agyalnak, ki tartja majd el őket, a Törpe nem. Ő repül, él, boldog, kutyázik. A főzés kicsúszott a kerettantervből. Mikor Maximus visszatért hozzá kiszélesedett a mosolya úgy nézett rá kicsit bandzsán. Azért picit reménykedett, hogy nem szalad tőle most már túl messze. - Ú, hát szeretek alkukat kötni, mit szeretnél érte?

Kicsit megint jobban elmerültek ebben a karácsony dologban, mint amennyire azt az átlag ember tervezné egy normál délután, de külső szemlélő számára sem hiszem, hogy úgy tűnt volna, mintha ezen zavartatnák magukat miatta. Még elég gyanútlan volt a beszélgetésük.
- A szülinapom? December 16-án - válaszolta gondolkodás nélkül, bár nem igazán értette, miért is fontos ez egyáltalán a számukra. Nem is jutott el odáig, hogy kiagyalja, hiszen nem sokkal később a Loveguard lány felkerekedett és elhagyta a lakást, kettesben hagyva az egyelőre-szőkéket. Maxot pedig meglepően hidegen hagyta, még csak utána sem kiabált, nem akarta felhívni, vagy írni neki. Ez egészen szomorú, nem?
- Én sem. Mintha mondott volna valamit róla, de nem esküdnék meg rá.
Nem sokkal később visszaköltöztek a konyhába, Maxy pedig lassan vissza is kezdett térni ahhoz az elfoglaltságához, amit korábban kiválasztott. Legalábbis, volt annyira lelkes, hogy a tészta alatt ismét visszakapcsolja a tűzhelyet, mielőtt megkérdezte volna a lányt, hogy érdekli-e, mit kívánt. Bár egészen egyértelmű volt anélkül is, hogy válaszolt volna a kérdésre.
Elsimított egy hajtincset a törpicsek arcából, majd kissé hátrébb hajolt, hogy láthassa az arcát, mielőtt elgondolkozva hümmögött volna.
- Hát nem is tudom. Mit tudsz ajánlani? Esetleg elmondhatnád, te mit kívántál volna? Vagy maradhatnál ma estére... - dobott fel pár ötletet, ami hirtelen eszébe jutott.

Talán illett volna nem folytatni, vagy bele sem kezdeni, de ezzel a hölgyike mit sem törődött. Mikor neki a karácsonyos téma él, akkor nagyon. Mindegy az évszak, a hónap vagy a nap. Bár az talán furcsa lehetne, hogy ebben partnerre lelt, mert legtöbbször csak kukán néznek rá és elengedik a füle mellett, nem még megvitatják vele mondjuk milyen a jó karácsonyi pizsi, vagy zokni. Vagy ajándék.
- Óóó - szólott Lucából a megvilágosodás hangja, de nem különösebben Maximus miatt elsőre. Szóval nagy vigyorogva tapsikolt párat örömében, mert felfedezett valami apró, pillanatnyi csodát, ami éppen nagyon bejött neki. Jelen esetben azt a véletlen, ami ki tudja ezek után mennyire az. De még mielőtt befejezte volna, vagy inkább elkezdte, hagyta távozni a másik lánykát. Jobb így.
- Szóóval, hol is tartottam? Zoknik, karácsony, ajándék, szülinap, december 16. Ó, tudom! Szóval találd ki, kinek van másnap… - legszebb szempillarebegtetéssel közölte, várva, hogy ha szükséges naagy jelzésekkel jelezze, hogy ugyan elég alacsonyan, de itt ám a megoldás.
- Akkor nem volt olyan fontos - rántotta meg a vállát a lányka, mielőtt még a konyhába tipegett volna a kívánságot egyelőre az úton felejtve. Figyelte, ahogy Maximus rutinosan mozog az edények-kanalak-ételek háromszögében és valahol csodálta is a dolgot, ő kicsit alkalmatlan ezekre, szomorú. De persze a kérdésre egyből csillogó szemekkel meredt nem csak a tésztára.
- Aaakár mindkettőről lehet szó. Holnap délutánig szabad vagyok igazából - és a kutyának sem hiányzik, már most szó szerint is értve, hiszen hétvége van, ilyenkor túlteng az önkéntesek tettvágya és bőven elvannak a kutyikák nélküle is. A barna szemeket keresve az ujjait végigsétáltatta a német kézfejétől egészen a válláig szépen lassan, ott aztán pár köröcskét leírva megállt. Az ilyen titkos kis kérések mindig fontosak, Luca eléggé hitt bennük, de most meg volt győződve róla, hogy gyakorlatilag nem történik baj, ha senki nem hallja meg, vagy látja, hogy elmesélik. Maximum bebújnak egy naaagy lepedő alá és készen is van. A mutatóujját Maxi szájára csúsztatta egy pillanatra.- Szóval… kívánság, hm, de csak halkan meg nehogy lássa valaki más is.

Úgy tűnt, ez a karácsony dolog náluk állandó témává vált. Nem meglepő, hiszen Maxyka szerette az ünnepet, meg még inkább december 16-át, mikor a saját szülinapját tartotta. Volt otthon legalább négy féle kötött pulcsija is az alkalom dicsőítésére, arról nem is beszélve, hogy akkortájban úgyis mindig beshoppingolt az ilyesmikből, mert ugye ki nem akar karácsonykor teljes díszben pompázni?
Lucán látszott a megvilágosodás és Maxy már kérdezte is volna, hogy mi az, de a másik lány zajos távozása okán csak feltartotta a mutatóujját, hogy "szavad ne feledd" és gyorsan rendezte a helyzetet, csak utána tért vissza a Cz lánykához.
- Csak nem...? - kérdezte meglepetetten, de aztán egyre szélesebb vigyor ült ki az arcára, kicsit közelebb is hajolt a lányhoz, hogy az orra hegyét megérintse a mutatóujjával. - Nos, ezek után illene legalább együtt ünnepelni.
Eredetileg azt akarta javasolni, hogy köszöntsék fel egymást, hisz ez elég rámenős volt, de aztán rájött, hogy ő Liebhart. Igazán megteheti, hogy egy icipicit rámenős, nem jobban a kelleténél. Közben megvizsgált egy szál tésztát, de még várnia kellett pár percet, szóval kénytelen volt visszadobni.
A szeme sarkából a lányra pillantott, aki kissé lelkesebben egyezett bele a kelleténél.
- Ez esetben egyértelműen mindkettőre igényt tartok - közölte elfojtva egy mosolyt, majd lezárta a tűzhelyet a tészta alatt. Csak egy platni maradt bekapcsolva, de azon még nem volt edény. A német visszalépett a lányhoz, hagyva, hogy a keze felkalandozzon a karján, majd megállapodjon a vállán. Le sem vette a pillantását a lányról, a keze a combján felcsúszva a derekán állapodott meg, a hatalmas, őzike pillantást keresve. - Csak én vagyok itt, nem hall más. Szóval, mit kívántál volna?
Még közelebb hajolt, az utolsó szavakat már úgy súgva a fülébe, hogy az ajkai súrolták a lány bőrét. Jó volt a titkokban.

Ahogy kettesben maradtak valahogy Luca szájacskája is jobban megeredt, pedig alapvetően plusz társasággal sem szokott gondja lenni, most viszont nem úgy érezte, hogy nagyon értékelné. DE a lány elillant ezzel együtt a Törpe minimális problémadetektorai is. Kenzie amúgy is különös lány ezt már tapasztalta, de nem akart jobban az életébe folyni, elengedte a pénzügyeket. Inkább foglalkozott a világ egyik legjobb dolgával. Már szigorúan a kutyák és a palacsinta után. A szülinappal!
- De biiiiizony. De mondjuk, ha jól megnézed nem csak ebben előztél be - mondta végigmérve a németet, aki minden Lucából az átlaghoz hiányzó plusz centit megkapott, vagy többet is. Aztán csak felkacagott az orra érintésére és lelkesen bólintott párat. - Én benne vagyok, szeretek ünnepelni. Nagyon, főleg jó társaságban. Ez előző két szülinapom egyébként is csak úgy eltelt.
Miközben beszélt és észlelte, hogy Maximusnak figyelnie kellene az ételre ő csak körbenézett, bár már járt itt, akkor nem egészen időzött ennyit a lényegi kérdéseken túl a szeme semmin. Akkor még nem gondolta úgy, hogy ide esetleg visszatérhet, most mégis a saját lábai hoztok ide. Illetve azok is, a pontos indíttatást egyelőre nem kereste, pedig bizonyosan volt ott valami.
- Én pedig nem ellenkezem - közölte mosolyogva és a fejét oldalra biccentve még mielőtt elé lépett volna a férfi. Egy fél pillanatra a combjára sikló kézre nézett, pislogott párat mosolyogva, aztán a barnákba bámult mielőtt még összepréselte volna az ajkait. Mikor megérezte mennyire közel is van hozzá egy egészen halk sóhaj elhagyta az ajkait, aztán a jobbját Maximus mellkasára simította.
- Most ha lehetne? - Az a helyzet, hogy saját magát kiszámíthatónak tartja kívánságok terén. Mások számára butaságnak vagy túl önzetlennek, esetenként önzőnek tűnhetnek a vágyai, így nem csak azért szokta megtartani, mert muszáj. De most nagyon is egyirányú lett a máskor csapongó figyelme, és ez befolyásolt úgy mindent. Érezte, ahogy párszor szaporábban ver a szíve, aztán csak óvatosan kicsit elhajolt, hogy Maximus arcocskájával szembe nézhessen. Dobbantott párat a német szíve felett az ujjaival, majd elmosolyodott. Bármennyire nem szokott ködösen fogalmazni, ez most egyszerre egyértelmű és kicsit suta is tőle. - Ezt.
Lecsökkentette azt a kis távolságot az ajkaik között és egy futó csókot csent, mielőtt még kíváncsian figyelte volna a reakciót várva, na meg az alku másik részét. - De te?

Luca viszonylag mintha fellélegzett volna a másik nő távozásával és ezt Maxyka is érzékelte. Bár, nem különösebben értette, hogy miért zavart volna Kenzie olyan "sok vizet". Bár, lehet, hogy a nagylány nem értékelte volna az olyan témákat, mint karácsony, meg szülinap. Legalábbis, nem ilyenkor, addig még hátra volt egy jó pár hónap. Maxy ezt értette is... meg nem is.
- Jó, ne bánts már. Tudod, azt akarták, hogy jó legyen a fogadóbizottság, csak kicsit eltévedt útközben - közölte szórakozottan a német, enyhén még be is rogyasztva, meg lesunyva a fejét, mert hát ő szánja-bánja, talán jöhetett volna korábban, csak eltévedt. Nem szóltak, hogy hova szánják. Azért megérintette Luca nózija hegyét szórakozottan, mire a lány felnevetett. Liebhart kedvelte a nevetését. - Nos, ez esetben illene egy kicsit javítanunk az átlagodon.
A legutóbbi szülinapját még csak meg sem ünnepelte, ez pedig nem volt rá jellemző. Mármint persze, ivott, de az azért volt, mert péntekre esett, és nem azért, mert juhu, ünneplési.
Viszonylag hamar kiegyezésre jutottak, Max pedig elég előrelátó volt, hiszen nem akarta a kaját szénné égetni, ha már a pocsék részét megcsinálta, illett befejezni. Előtte viszont szeretett volna egy kis időt a vendégére szánni. A halk sóhaj hallatán a német elfojtott egy kikívánkozó mosolyt és helyette inkább hagyta, hogy a lány kissé elhajolva az arcába nézzen. Nem szokott ő ennyit keríteni, nem is igazán értette, hogy mi van most vele és a törpicsekkel, de különösebben nem is érdekelte. Jó volt így, nem akarta megváltoztatni. A keze a férfi szíve fölött időzött, Max pedig lefelé pillantott. Néha elgondolkozott rajta, hogy ott neki vajon van-e még valami, de most kétségkívül érezte. A csókot szinte ideje sem volt viszonozni, így egy rosszalló pillantást vetett a lányra, mielőtt ellépett volna tőle. Nem siette el a válaszadást. Helyette inkább visszahúzta a serpenyőt a platnira,  majd beleszórta a paradicsomokat is, hogy még kicsit pirítsa, mielőtt a garnéla belekerül.
- Igazából azt szeretném, ha eljönnél velem valahova. Mármint... el. Olyan... randi szerűen, azt hiszem - bökte ki végül, fel sem pillantva a főzésből. Na, most lúzernek érezte magát!

- Azok a csúnya térképek. - Lassan szélesedett ki az az apró mosoly Luca arcán, majd egy olyan nagyon ártatlan kuncogás lett a vége a hallottakra. Igazság szerint ez nagyon tetszett neki, tök aranyosan hangzott, akkor is, ha nincs benne semmi komoly és csak játék az egész a szavakkal. Mindig tudja, érzi is, mégsem érdekli. Azt meg különösen értékeli, ha valaki nem ódzkodik a fizikai kontaktustól, pláne, hogy ő néha mániákusan tipitapizik. Így csak nevetgélt ott vidáman, hümmögve kicsit a fincsi tészta illatára, szereti a tésztát, de ugye megvan mikor szabad rendesen beenni belőle. Vannak hátrányai az életét jelenleg kitöltő mindenének.
- Határozottan, de most már egészen felcsigáztál, pedig sajna-bajna nem holnap lesz - biggyesztette le egy pillanatra a száját Lucus. Ennek ellenére elindultak azok a fogaskerekek, mert a saját szülinapját legalább úgy szerette, mint másokét buli, öröm, torta és tűzijáték. Best day ever.
Nem volt nagy gond az alkudozással se, a hölgyeménynek nem volt ellenére leginkább semmi - miért is lett volna -, Maximus meg hajlandóságot mutatott számára ahhoz, hogy be is tartsa, így tényleg nem látott okot gyanakodni. Boldogan veszett el a pillanatban egy kicsit, amit a német közelsége okozott, aztán viszont egyáltalán nem szívesen de elhajolt, hogy a szemébe nézhessen előbb, aztán a kezét simítsa a mellkasa fölé. Pár pillanatra igazán szűkszavúvá vált, de most ez annyira egyiküket sem érintette meg rosszul úgy tűnt. Bár rövid csókot váltottak, közel sem érezte azt Luca, hogy ezzel végeztek volna, ám nem tartotta vissza Maxikát a főzéstől. Nem bánta meg a kimondott szavakat és a szemléltetést sem, sőt, ha valaki tényleg számol vele, tudnia kell milyen. Benne bizony sok szeretet van és ezt nem is fél használni.
Nem a türelméről volt sosem híres, most azonban igyekezett és szépen kivárta a figyelmet is és a választ egyaránt. A lábait összekulcsolva maga előtt lóbálta kicsit, nem akarta megrúgni a szekrényt, arra azért figyelt, aztán egy picit lassult a mozgása, mikor meghallotta, mit is szeretne a német.
- Tényleg? - kérdezett vissza. Leginkább meglepett volt, de olyan kellemesen és érdeklődően. Nem hinnék el sokan Luca újságokból vagy tőle ismert múltja alapján, de bizony nem sok ember vitte őt olyan igazi randira, sőt, egy kacsója bőven sok ezt összeszámolni. És nem az embereket, a randikat. Vagy inkább azt, ha kettesben voltak és elmentek valahova. Örült, legalábbis mintha az kezdett volna odabent mocorogni. Nem váratta sokáig a házigazdát egyébként, talán a kérdésére felelni sem tudott úgy folytatta. - Szeretnék.

Voltak dolgok, amik határozottan nagy ellenségei a kviddicses leányzónak, az egyik ilyen a türelem és várakozás kettőse, amire most, hogy Maxi felhívta a figyelmét, csak még nagyobb sóhajt eresztett meg. Nem ő volt az ügyesen kivárós típus sosem, sőt, kifejezetten hirtelen nem csak érzelmekben, tettekben is és ez nem mindig pozitív. Tudja magáról ezeket, mégis olyan szinten ignorálja, hogy most is egy csalódott kis csücsörítés után fejezte csak be a búslakodásra való rájátszást.
Azért eléggé érezhető volt rajta, hogy ez tényleg magának a várakozás tényének szólt, mert igencsak felhőtlen kedvvel élvezte a német társaságát. Azon sem zavartatta magát, ahogy minden félelem vagy óvatosság nélkül csúsztatta a kezét a szíve fölé. Nem tervezte, nem gondolta át, de azt mondják, az ember megfontoltság nélkül őszintébb. A lányka az volt, nem volt mit takargasson vagy titkoljon, a maga részéről tudta is, hogy nincs erre oka.
- Nagyon jó illata van… - jegyezte meg még az előtt, hogy pillogva körbe a csend helyett Maximus kérdése kúszott közéjük. Talán egy picit zavarta, hogy nem látta azokat a szép, barna, kiskutya szemeket és hogy gyakorlatilag maga elé mondhatta a dolgot, de nem különösebben váratta meg, sőt, talán túl határozott is volt. Legalábbis a reakció láttán ezt szűrte le.
- Igen, tényleg szeretnék. És nem vagyok válogatós, szerintem mindent megeszek, már amikor szabad ugye… - elmosolyodott, aztán lepattanva a pultról odasétált Maxika mellé. Megleste közelebbről mit is főz, és még mindig nagyon jónak tűnt onnan is, aztán felpillantott rá, miközben hátulról a dereka - inkább lejjebb, magasságkülönbség rulz - köré fonta a karjait. Nem szokott ezekre engedélyt kérni, csak úgy megteszi általában, de most azért szeretett volna normálisabbnak tűnni kicsit a szokásosnál. Mondjuk ez tartott addig, még az arcát a férfi hátának döntve fel nem fújta ilyen gömbhalasra, aztán kifújta a levegőt. Ha szükséges volt, meg leginkább Lucus éppen útban, akkor elengedte és arrébb is lépett. - Hol szeretnél… randizni?

Az a legnagyobb baj a volt navinéssel, hogy a rengeteg buktatója után is, amit az élete hozott és a csalódások mellett, a mai napig nem vesztette el azt a bizalom megadási képességet, amivel ő hisz benne, ha neki megígérnek valamit, annak súlya van. Az egész abból indul, hogy fordítva igenis igyekszik ezen. Ha valamiről véglegesen tudja, hogy képtelen lenne betartani, akkor nem is próbál rá ígéretet tenni. Így volt ez valahogy az esküvők és eljegyzések kavalkádjában is, még ha idő is volt beismernie bármit.
De, mint mindig, megint új oldal, vagy új fejezet, talán egy teljesen új mesekönyv, de az biztos, hogy nem próbál rosszat feltételezni és kételkedni sem. A türelme marcangolja, de nem ezekért és nem is az ételért, bár a jó illatok egyből megmozgatták a hasa érdeklődését is a többi része mellé.
- Régóta tudsz? - Bár ő maga nincs otthon a konyhában, érdeklődni szokott és szeret is, ha olyan emberről van szó. Nem csak illemből vagy a csend kerülése miatt tette fel, és ami azt illeti ez a könnyed viselkedése benne is ébresztgette a vállán csücsülni szokott manókat.
- Rendben van…óóó, idő. Apropó. Hoztam valamit, vagyis nem hoztam el, mert nem tudtam, hogy jövök. Szóval mondtad a múltkor, hogy szívesen jönnél ki meccsre. Én meg szereztem egy bérletet, amivel úgy jössz vagy mész, ahogy érzed. Nem kötelező meg semmi.
Saját magán lepődött meg, ahogy kicsit mentegetőzésnek érezte a sok körítést és nem azért, mert nincs nála, hanem inkább amiatt, mert ő elintézte, amiatt a két fél mondat miatt. Ráadásul valószínűleg reménykedett is benne, ha nem is kötelező, ahogy Valentint, úgy őt is látja majd, legalább egyszer vagy kétszer. Inkább többször, de ugye ez nem az ő döntése. Lelkes volt a dologban. Ahogy átkarolta, úgy pedig sokkal inkább olyan kis aranyos kutyává alakult, aki csak bújik a gazdájához, és piheg rajta. Amikor a simításokat megérezte és a hátra pillantó németre nézett, tudta, hogy nem kell menni, így nyugodt lélekkel maradt, a bort nézegette kicsit, de aztán beharapta az ajkát. Egyrészt egyedül nem, másrészt egyébként is nagyon kevés elég neki ahhoz, hogy egy negyedóra múlva a nem létező tánctudását gyakorolja. De elvette az üveget, viszont a másik keze még mindig Maxin volt.
- Eeez nagyon jól hangzik. Iszunk egyet ühm az estére?

A szemeit le sem vette a németről a kérdését követően, nem akart creepy lenni, de nagyon szereti nézni az embereket, főleg, ha már interakcióba lépett velük. Kicsit mindig a leselkedő Pascalra hajaz, ahogy mereszti a hatalmas szemeit, amik csillogva érdeklődnek az ajkai helyett is úgy általában. Kivárta, még láthatóan elmerengős lett a válasz, aztán talán meglepő módon a házasság tényére nem úgy hőkölt meg, mint arra egyes lányoknak illene. Maga a fogalom olyan nem jó hidegrázós neki megint egy ideje, de az leginkább a zátonyra futott kapcsolata miatt.
- Ó, házasság? Sokáig tartott? - Azzal tisztában volt, hogy nagy valószínűséggel nem mostanában ért véget, mert - gondolja ő - mások szokták hordani azt a pici karikát, ha tényleg szeretnék. Nem mellesleg Lewy csak megemlítette volna már, ha Maxika nem is. De nem olyannak ismerte meg a németet, aki ne lenne őszinte. - Hát én se előtte, se alatta, se utána, se a kövi nagy majdnem előtt nem jutottam túl a zacskósleves kurzuson.
Ezt egy hangyányi csalódottsággal jelzi, mert ő bizony próbálkozott, de elemileg alkalmatlan, vagy a konyhák lázadnak ellene. Tényleg a süti az egyetlen, amit hosszú ideig gyakorolt és már megy, de mással meg sem próbálkozik, mióta Léna háza fellángolt a keze nyomán. Upsz. Inkább rátért Ölelgetés közben arra a bizonyos bérletre.
- De fölösleges, ha nekem adnak a két cukik kacsóm sikerességéért a pályán, nem igaz? Egy-két emberen kívül nem szoktak megnézni soha, így nagyon szívesen dobálnak engem vendégjegyekkel. Lehet igazából csak kíváncsiak…
Egyből jöhettek volna az összeesküvéselméletek, de egy időre elengedte őket, hiszen sokkal fontosabb dolgok kerültek elő. Mint a bor, meg az a szép hátrapillantás, vagy az étel illata. Gyakorlatilag a legtöbb dolog éppen körülötte. Rámarkolt a borosüvegre, aztán hátrább lépett, hogy ha Maximus szeretne, felé fordulhasson, csak ekkor volt hajlandó elvenni róla a mancsait.
- Ó, ott még nem is jártam. Jól hangzik - Nem különösebben ijedt meg az utazásoktól soha, sőt. Lehet kellett volna, az első házassága is így született meg Vegasban. - Jahj, lécci, szeretnék, az olyan jó. Lehetne? Mondjuk engem az üveg se zavar, csak… bögre - azzal ránézett a zöldes szemeivel, mintha minimum egy kiskutyáról beszélne, pedig nem. De szereti ezeket is, no.

Nem is igazán tudja Luca, hogyan sikerül mindig valami furánál kilyukadni, már, ami a múltját illeti. Jóideje megtanult ezzel együtt létezni, nem szégyelli, mert ezen már nincs mit, attól semmi nem is változik. Azt szokta sajnálni, hogy sok embernél, akikkel őszinte akar lenni, ez az őszintesége, hogy elmeséli balul sül el, de mást nemigazán. Most viszont olyan furcsa megnyugvást érzett, hogy nem volt Maxi reakciójában semmi elutasító, sőt, valamennyire még egy cipőben is jártak. Bár Maxiéban biztos csónakázni is mehetne Luca.
- Az nem olyan rövid idő azért. Áh, értem - még bólintott is mellé párat, hogy igen-igen, az tényleg nem ma volt. Bár kezdett rájönni, hogy fura közös pontok vannak bennük, nem bánta mondjuk egy percig sem. - Voltam, de csak egyszer, szerencsére, úgy egy hónapot még 17-18 évesen. Szóval nem mostanában.
Visszásak voltak az emlékei arról az időszakról, ha őszinte akart lenni, eleinte izgalmas volt minden, szórakoztatta őt és lefoglalta, aztán lassan omlott össze a kis világa és esett atomjaira, majd a darabokat még meg is tiporták később. Nem ment neki a feldolgozás, talán egy kis tüske még mindig van benne, hogy visszaadhasson a volt férjének valamennyit a fájdalomból, amit ő akkor elég sokáig érzett. Nem hitte magát bosszúállónak, de ennyi idő után is ott az érzés, és tudja, ha lehetősége lenne, még egy vagy két nagy pofonnal lóg neki. Maxi mosolyára csak oldalra biccentette kicsit a buksiját, hiszen ez van, mit lehet tenni. Nem bánja már, hogy így alakult, jól érzi magát, hiába csinált azóta sok talán nem illő dolgot.
Megnyugtató volt neki az az átkarolás, ahogy az is, hogy nem lett elutasítva, így nem volt egyszerű abbahagyni, de még nem kellett, szerencsére. Inkább elmesélte a bérletet majd nagy lelkesen bólintott párat.
- Az nagyon menő lenne - mondta vidáman, aztán a kezei lecsúsztak a németről és az üvegre fonódtak, hallgatva, ahogy a randevúról ki is derül valami, meg nem is. Kíváncsi lett, nagyon is. Ráharapott az alsó ajkára, aztán egy ühüm kíséretében visszafogta, hogy túl sokat kérdezzen. Szereti a meglepetéseket is, de néha az érdeklődése nem hagyja őket kibontakozni. A bögre viszont jó alanya volt az új rajongásának, amint pedig kikerültek a kviddicsesre egyből rá is repült kis felvinnyogással, merthogy csak jó és cuki és menő. Lassan beleügyeskedte a bort a poharakba, aztán a válasz előtt letette az üveget, de még nem nyúlt a bögrékért. - De, egy kicsit, viszont előbb még, valamit be szeretnék fejezni… - mondotta mielőtt még nagy nyújtózkodva magához nem csalta Maximust, hogy azt a bizonyos rövid és megszakított csókot rendesen be is fejezze. Illetve nem, arra nem sok szándéka volt éppen. De muszáj lesz egyszer.

Nem különösebben kellemes téma a házasság Lucának, ettől még nem szokott az elől se elsétálni, ami kevésbé jó. Ő mindig úgy gondolta, ezeken is át kell esni, meg amúgy se szereti ilyen téren a zsákbamacskát. Szóval csak rámosolygott Maximusra, hogy nincs itt semmi gond, nem ment az a hangulat mínuszba és egyet is ért vele. Mindketten túlestek egy ilyenen is, nagy ügy, sok ember van még így, más kérdések a körülmények ugye. Közel sem az volt itt, amit mondjuk az újságok tesznek, mikor direkt akarják az ember dolgait kivesézni a legdrámaibban.
A kviddics viszont mindenre felüdülés, Lucánál rettenetesen igaz ez, már a ténye annak is, hogy szóba jött, hogy Maxi kimenne, igaz eredetileg azért, ha teljesen szétesett, jól legózzák össze. A bérlet számára nem volt kérdés, ha nem fogadta volna el tőle, vélhetően akkor sem vágta volna be annyira a durcit, de úgy látszott ennek kölcsönösen örülnek.
- Iiigen, te nagyon menőmanó. Örülök ám neki, tudod? - pillantott fel rá Luca mosolyogva. Bár érezhető is volt, így azért kimondva mégis más. Talán ez nála valami eléggé fájó pont, hogy általában csak ő rajong eléggé magáért, a csapatáért, a játékért. Persze azt nehéz is lenne, Luca egy kész energiabomba ebben is. És mindig tiktaktiktak. Mint a bögrékre pillantva.
Nem robbant fel, de azért a mini vinnyogós jelenete elég is volt. Ügyesen kitöltötte a bort, de a figyelme teljesen máshol járt, így a csini ivókásoknak búcsút intve próbált hirtelen megnőni, vagy Maximus magasságából elcsenni, de aztán csak a derekára fonódó kezekre reagált már.
- Ühhüm... - vigyorodott el, aztán mikor már a pulton volt közel húzva tapasztotta az ajkait a férfiére, finoman, mintha óvatoskodna, de aztán hamar eldöntötte, hogy ez bizony most nem oltja a szomját. Mikor elhúzódott, akkor sem ment túl távolra csak a Maxi nyakai köré került kezeit a német arcára húzta, aztán a hüvelykujjával vigyorogva simított végig a másik alsó ajkain.
- Mire fogunk koccintani?

A kviddics mindig különleges szerepet kapott a fogólány életében és ez az, ami az évek alatt nem látszott változni. Nem volt nehéz neki örömet szerezni, de olyan igazi boldogságot határozottan a sporton keresztül lehetett. Mondták mániákusnak és elvetemültnek már az idők során, de ő mindezeket bóknak vette. Megérte, ebből is csak építkezhetett addig, hogy most úgy állhasson vagy ülhessen valaki előtt, hogy ha szóba kerül, hogy szurkoljon neki, nagyon bátran és határozottan tudja az illetőt ebbe bevonni.
- Helyes. - Bár akinél veszett ügynek érezte, már ennyi erőfeszítést se tett, csak rosszul érezte volna magát a csalódástól. Nem úgy, mint a bögrétől, amire menten rá is fanult, de amint funkciót töltött be újra, ő inkább Maximusnak szentelte minden idejét és erejét abban a pillanatban. Nem számított rá, hogy abból a csókból ennyire egymásra ragadnak és ilyen könnyen csúsznak át az apró határokon amikor már nem tudni, melyik ajak és nyelv kié. Nehéz volt ennek véget vetni, de valamiért úgy érezte, közel sem jött el a zárás, vagyis inkább csak egyelőre következhetett be. Végigsimított az ajkain, aztán a kezét végighúzta a német karján és azon nyugtatta, amíg el nem nyújtózott a férfi a bögrékért, amit készségesen elvett.
- Ahham, a következőre - mondta egyértelműsítve, még el is vigyorodott mellé a fejét kicsit oldalra billentve, majd feljebb emelte a bögrét maguk közé. - Az jó lenne, mert ha tele a pocakom, akkor se semmi…
Kicsit elbambult az ételre, de a mondandója végére felnevetett, nem titkolta, hogy nem annyira volt járatos vagy éppen strapabíró ebben, nem is feltétlen kell. Aztán a barna szemekbe nézve veszett el pár pillanatra, mielőtt összekoccintotta a bögréket. Közben eddig igen illedelmes lányként összecsukta a lábait, ha már szoknyában van, de most csak a szabad kezét Maxi derekára simította, aztán a térdeivel közrefogta őt. Sokkal könnyebb volt így, mert ha most a két lábikóján állna, fel sem érné rendesen a férfit. Két korty között óvatosan egy puszit lehelt az állára, aztán mint aki semmit nem tett mosolygott a bögréjébe.