37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Haruka Yamasaki
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 16. 16:44 | Link

Lewy
július 2.
Pécsett, Bojarski ház előtt
Atashi



Nehéz volt eltalálni ehhez a házhoz, főleg, hogy a magyarok útbaigazítása számomra érthetetlen. Az időközben beszerzett gyűrűnek hála minden szavukat megértettem, de amikor vak vezet világtalant még a közös nyelv sem segít. Pláne, hogy jóformán mind angolul próbált nekem beszélni, hiába hallották, hogy magyarul válaszolok. Furcsa emberek, mit ne mondjak.
Délután felé járhatott az idő, amikor végre megérkeztem. A nyári időszámítás miatt még közel sem volt a sötétedés, de mégis csak vasárnapról volt szó, nem akartam sokat zavarni. Reméltem, hogy csak odamegyek, elmondom, mit szeretnék, ő pedig pár perc alatt segít, a papírmunkát pedig le tudjuk rendezni később is.
Az édes ház előtt pár pillanatig csak álltam, közben próbáltam az irigységet félretenni. Én is szeretnék már ilyen helyen lakni a pandával.
Az ajtó elé érve hezitálás nélkül kopogtam, aztán inkább a csengőt is megnyomtam. Még mindig nem szoktam meg teljesen ezt a rendszert, de legalább tanulok.
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. július 16. 17:48 | Link

Haruka

Pécsett, a  házam előtt


Kivételes esetek egyike, amikor már előbb otthon voltam, mint Maja. Csodálatos, nem? Megesik az ilyesmi, de csak tényleg ritka alkalmakkor, ma pedig pont egy ilyen volt. Lezuhanyozhattam bűntudat nélkül, aztán egy darabig még Voltot vakargattam.
Aztán a bociszemű hercegnő is hazazuhant, valahogy ki is ment a fejemből az egész találkozó egy jó időre, talán a mesenézés, talán más miatt, Még kétséges a dolog. A lényeg az, hogy kimásztam a kómás asszony alól, mikor kopogást hallottam és a lepisszegtem az amúgy zajolni készülő gyereket, mert nem volt szükség rá, hogy itt csinálja nekem a fesztivált.
A hajamba túrtam kissé, hogy helyreállítsam, több-kevesebb sikerrel, majd a pólómba belebújva jóformán feltéptem az ajtót a japán hölgy előtt.
- Öm.... helló. Látom, sikerült ide találni - jegyeztem meg halvány vigyorral az arcomon, hiszen az sem lepett volna meg, ha sikerül eltévednie a "pusztában." - Fáradj beljebb, csüccs le, nagyjából elmondom mi, hogyan és merre, azután végeztünk is. Nem húzom az időd.
Hozzászólásai ebben a témában

Haruka Yamasaki
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 24. 23:01 | Link

Lewy
július 2.
Pécsett, Bojarski ház előtt
Atashi



Lewyt meglátva sem voltam biztos benne, hogy jó helyre jöttem. Mikor én láttam, teljesen másképp nézett ki, legalábbis az a fura kifejezés az arcán most már nincs ott. Nem sűrűn hallgattam pletykákat, de a házasságának híre még hozzám is eljutott. Kevés hímnek áll jól az elkötelezettség, ez az egy pedig egy szerencsés kivétel.
- Jó estét - köszöntem, majd illedelmesen meghajoltam. - Nem volt könnyű, de következőnek talán nem lesz baj.
Ezek a kis hazugságok, amik mindig kicsúsznak a számon. Szinte biztos vagyok benne, hogy soha többé nem fogok erre jönni, főleg nem hozzá, de talán ez még bocsánatos bűn.
Az invitálását követően beljebb léptem, közben beszélni kezdtem, hogy megkönnyítsem a dolgát.
- Nincsenek nagy elvárásaim, csak egy olyan lakás kell, ami Münchenben van és van benne egy szoba, ahol dolgozhatok. Nem laktam még muglik közelében, szóval ha van egy-két... Teremtőmre, ez meg micsoda?
Nem tudtam nem nézelődni, ezért is akadt meg a tekintetem ezen a furcsa... tárgyon? Egy életnagyságú kék szörnyszerű dolog nézett velem szembe. Egy pillanatra még abban is kételkedni kezdtem, hogy nem igazi, olyan furcsa volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. július 26. 03:05 | Link

Haruka
Pécsett, a  házamban


Azt hiszem, annak, hogy otthon voltam, mikor ő nem, egyetlen oka volt: az, hogy ma nem kellett volna az országban tartózkodnom, mégis itt voltam. Méghozzá elég boldogan és kiegyensúlyozottan, főleg azután, hogy az asszony hazakeveredett. Nem tudom, talán edzésen lehetett, de nem faggattam róla, hogy mit csinált. Hiányzott és elég sok dolog történhetett azóta, hogy leléptem, szóval, kisebb dolgom is nagyobb volt annál, hogy ilyenekről kérdezgessem.
Pláne, hogy a telefonom emlékeztetett csak rá, hogy nekünk amúgy is ma látogatónk akad.  A gyereket lepisszegve kisétáltam, magamra rángatva a pólómat is, hogy azért valahogy kinézzek, mikor ajtót nyitottam a lánynak.
- Hát, egyik néni sem evett meg, úgyhogy azt hiszem, jól sikerült a dolog - nevettem fel kissé, majd beljebb tessékeltem, nehogy nekem a küszöbön kelljen üzletet kötni. Az ilyesmik sosem sülnek el különösebben jól. Közben ő elregélte, hogy nincsenek nagy elvárásai, de én itt le is akadtam, inkább csak zsebre vágtam a fekete csipke csomót az étkezőasztalról, pókerarccal, mintha mi sem történt volna. Ha a telefonom előbb szól, talán még valami rendet is raktam volna.
- Hm? Ja, az csak Stitch, nem érdemes vele foglalkozni - legyintettem le a nőt, a nagy kék kísérleti lényre pillantva. Nekem nem volt szokatlan látvány, de azt hiszem, hogy másnak ezek szerint... sokkoló? tud lenni. - Csak egy nagy plüss, megnézheted közelebbről... még úgyis össze kell szednem a papírokat.
Azzal a torkom kissé megköszörülve kotortam elő tollat, meg a bérleti szerződést, vissza indulva a lányhoz. Volt nagyjából ezt az időpontot választotta, hogy felugorva lelökje a nagy kék szörnyet a kanapéról, amitől azért még én is összerezzentem kicsit.
- Ömmm... a környező két házban, amiben társaslakások vannak, nem él olyan személy, aki nincs teljes tudatában a varázsvilág létezésével - közöltem tipikusan üzleties hangon, megdörgölve kissé a nyakamat. - Tetőlakás, kilátással, erkéllyel. A környéken szinte mindent meg lehet találni, amire szükség van, a park kb 10 perc séta... 15. Két szoba, nappali, fürdő, konyha. Egyéb fontos kérdés?
Nem terveztem kidobni, csak nem akartam azzal húzni az időt, hogy ő kérdez és én úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy mondjuk ez is érdekelni fogja.
Hozzászólásai ebben a témában

Haruka Yamasaki
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 24. 23:07 | Link

Lewy
július 2.
Pécsett, Bojarski ház
Atashi



A vizuális gondolkodásomon semmi sem tudott segíteni, így azonnal elképzeltem, hogy a nénik felém harapnak. Nem szerettem a japán képregényeket, de az unokaöcsém sajnos igen, ő többször is mutogatta nekem. Nem, nem volt vicces.
Kirázott a hideg, az ajkamba haraptam, mielőtt bármi nem odaillőt mondtam volna. Jobb lenne minél hamarabb lerendezni a lakás bizniszt, utána majd ráérek kiheverni a fura párhuzamot magyar és japán dolgok között.
Nem tudom, Lewy hová gondolhatott, mikor arra biztatott, hogy nézzem meg közelebbről a szörnyet. Nos, köszönöm szépen, nem élnék ezzel a lehetőséggel.
A nagy plüsst otthagytam és mivel nem akartam több ijesztő dologba belefutni, csak a cipőm orrát néztem, miközben vártam a lengyelre.
Hallottam, hogy felém mozdul, ezért végre fel mertem emelni a fejem, hogy szembenézzek vele. Rögtön azután az egyik kék szörnyike leesett a kanapéról. Valami más mozgást is láttam ott, de nem akartam odanézni. Azt hiszem, ha valami gondom adódik, inkább valami nyilvános helyre beszélek meg találkozót Lewyvel.
Szinte nem is figyeltem, amit magyarázott, csak kikaptam a kezéből a papírokat. Gyorsan átfutottam, de egy dolgot nem találtam azonnal és nem akartam tovább maradni, mint amennyit szükséges, ezért megkérdeztem tőle.
- Mennyi időre szól a szerződés?
Tény, hogy nem tervezek gyorsan kiköltözni onnan, de nem szerettem, ha meg van kötve a kezem. Az előző helyen is, fél éves szerződésem volt, azután minden ment tovább, csak időben szóltam, hogy kiköltözök. Vagyis egy hét az annak számít, nem?
- Ó, erkély is van! - csodálkoztam el, mikor kiszúrtam.
Nagyon, nagyon szerettem az erkélyeket. Nem tudtam, hogy Lewy szimplán tehetséges a lakások kiválasztását illetően, vagy csak szerencséje volt velem, de nagyon megörültem neki. Mosolyogva néztem rá, miközben a tollam után kutattam a táskámban. Talán túlzottan babonás vagyok, de ha a saját tollammal írok alá dolgokat, azok jól szoktak elsülni.
Utoljára módosította:Haruka Yamasaki, 2017. augusztus 24. 23:07
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. szeptember 5. 16:57 | Link

Haruka
Pécsett, Mandula utca 9.


Kissé rémült pillantás ült ki a lány arcára, ez pedig gondolkodóba ejtett azt illetően, hogy vajon mennyire harapósak a kisnyugdíjasok japánban. Már akkor csattanhat a műfogsor, mikor a házuk közelébe mész? Vagy ez amolyan metafora, amit átvitt értelemben kell venni, és nem is csinálnak semmi rosszat, csak olyan tipikusan agresszív öregek?
Talán ha kicsit előrébb vagyok, lehetséges, hogy már azelőtt eltűnt volna a furcsi folt, meg a fekete anyaghalmaz az étkezőasztalról, hogy a nőt beengedtem a házba, de ha nem tetszik neki valami, majd fogja a kis táskáját, ami fogalmam sincs, van-e neki és kisétál a bejárati ajtón. Nem zavartattam magam miatta különösebben.
Volt közben nyomatott egy kis Rocky Horror Showt, de amúgy minden rendben volt, csak vissza kell majd pakolnom a kék szörnyit a kanapéra, mielőtt még az asszony felkel, nehogy aztán itt dünnyögjön, hogy Stitch leesett.
Nem különösebben tetszett, hogy nem figyelt, de nem tettem szóvá, csak szerettem volna, ha aláírja a papírokat és mindenki mehet a dolgára.
- Egy év, vagy míg fel nem bontom - vontam meg a vállamat, mert minden szerződésemben benne szokott lenni a kiskapu, hogy ha geb.sz van, akkor én tehessem meg a megfelelő lépéseket. Nem mindenkinek szokott ez tetszeni, ezzel csak az volt a gond, hogy pont nem érdekelt a véleményük. Jó ingatlan, jó helyen, pik-pakk találok rá olyat, akinek ez megfelel.
- Öm, nos igen, épp az előbb említettem - fontam össze a karjaim a mellkasom előtt és terveztem inkább kivárni, míg átolvassa a dolgokat, mert mint a mellékelt ábra mutatja, csak a számat tépném feleslegesen. Vártam, míg előkotorja a táskájából a - mint kiderült -, tollat, aztán megmutattam, hogy hol és merre is kéne aláírnia.
Hozzászólásai ebben a témában

Haruka Yamasaki
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. szeptember 15. 22:45 | Link

Lewy
július 2.
Pécsett, Bojarski ház
Atashi



Ahogy kimondta Lewy, hogy egy év, valami furcsát éreztem. Nem is tudom, talán félelmet? Általában szerettem a szerződéseket, mert imádtam tisztában lenni a játékszabályokkal. De az egy év hosszú időnek tűnt és egy pillanatra elbizonytalanodtam.
- Tökéletes - mondtam.
Szerencsére nem volt hosszú pillanat, könnyedén tovább tudtam rajta lépni. A lengyel nem okozott csalódást, hát megbíztam benne. Gyanítottam, hogy nincs semmilyen apró betűs rész, nem lesz sehol penész, se hasonló csúnyaságok. Sosem vettem még ki lakást úgy, hogy nem néztem meg, de soha nem szorított ennyire az idő, az is igaz.
- Bocsánat a figyelmetlenségemért.
Nem tartottam fontosnak az efféle formalitásokat, de utáltam, ha azt gondolják rólam, hogy tiszteletlen vagyok. Akkor már inkább nézzenek álmodozónak, ami szintén nem igaz, de ez már nem az én tisztem.
Vakon aláírtam, már csak egy kérdés maradt hátra.
- Mikor költözhetek?
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. szeptember 16. 20:04 | Link

Haruka
Pécsett, Mandula utca 9.


Ha azt hitte, hogy nem fogom észrevenni azt az elbizonytalanodást, akkor tévedett. Kicsit több ideje voltam már benne az üzleti-életben, hogy az ilyesmit ne lássam, de nem tettem szóvá, csak derűsen felhorkantam. Semmi mosoly, még a végén egészen barátságos kinézetet öltöttem volna.
- Hasonlóan gondoltam - biccentettem aprót, de összességében már visszafelé pillogtam a hálónk felé. Inkább arrafelé jártam fejben, mint helyben, de nem különösebben zavartattam magamat.
Nem tudtam, hogy azért nem figyelt, mert nem érdekelte, vagy elbambult, vagy csak szimplán máshol járt fejben, de azt hiszem, hogy nem is különösebben érdekelt, csak megtakarított vele a számomra egy csomó időt. Szóval a bocsánatkérésre a válasz egy vállrántás volt a részemről.
Még pár pillanatig elgondolkozva böngésztem a szerződést, majd megráztam a fejemet. Nem kötöttem ki semmit dátumként.
- Akár már ma este - mondtam végül, aztán átadtam a kulcsot, mellékelve egy kis megbűvölt térképet, ami a két környező háztömbtől mutatni tudta merre halad és merre kell menjen. Elrendeztük még a dolgok üzleti részét, majd elköszöntünk és ő elment, én pedig visszasiettem az asszonyhoz, hogy azért megnézzem, alszik-e még.


//Köszönöm a játékot ^^//
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek