Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Először tér haza azóta, hogy Michelle olyan stílusban hagyta itt a birtokot és családtagjait, amilyet sem ő, sem édesapja nem volt képes megfelelően lereagálni. Apja csöppet sem tolerálja a tiszteletlenséget, és bár akkor nem vette elő érte bús gyermekét, a lány hibájáért még jól tudja, hogy felelnie kell. A hétvége, amit hazalátogatására választott ki, tökéletesnek bizonyult, hiszen ekkortájt Sára és Nelli a kastélyban, legkisebb húga, Boróka pedig nagyszüleiknél időzött. Noel hosszú ideje szeretne már kettesben lenni szüleivel, akik úgy érzi, lemaradtak arról, hogy ő időközben felnőtt. Ideje, hogy tisztázzák a helyzetet: előttük immáron nem a két évvel ezelőtti fiúk áll, aki öt centivel alacsonyabb volt, arcán még csak pelyhekben állt a férfiasság előszele, teste törékenynek és gyerekesnek tűnt. Ma viszont már csak foltokban emlékeztet régi önmagára, éppen ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy otthon megbeszéljék a kérdéses, olykor kétes dolgokat. Az állomáson édesapja már várja, szeretett BMW-jük az egyetlen, amit a férfi képes eltűrni maga körül, mint mugli találmány. Az autóban hűvös a légkör, csak Boriról, az anyukáról esik néha szó, hogy a fiú kedvencét főzi ebédre, vagy egész hajnalban takarította a házat. Noel tudja, hogy kapni fog erős fizikummal megáldott apjától Michelle-ért, a balhéjukért, de nem bánja, hiszen ő is elszeretné mondani véleményét a férfinak, kérdéseket intézne hozzá: mégis hogyan viselkedhet így édesanyjával, mert ő ugyan nem bánna úgy egy nő lelkével, mint ahogy negyvenéves apja - ki tudja milyen régóta? - teszi azt. A birtokra kanyarodva Noel megpillantja a házuk előtt várakozó anyukáját, s a látványra ajkai elérzékenyült mosolyra húzódnak. Kiugrik az autóból, és ráveti magát a törékeny nőre.
- Gyönyörű vagy! - mondja neki boldogan, és több puszit is ad arcára. Le sem tagadhatná, mennyire szereti anyját, hogy egyáltalán mennyire anyás gyerek, aki bármikor képes ugrani a nőért. Ahogy az anyjuk liberális nézeteit szidalmazó Nellinek támadt a DÖK szervezte majálison, úgy menne neki bárkinek gondolkodás nélkül, legyen az hatalmas mágus vagy egyszerű mugli. - Milyen üres nélkülünk a ház. Azért jól megvagytok?
Kérdése már ebéd közben hangzik fel, ahogy túlságosan csendes apjáról, a nő felé fordítja fejét. Érzi, hogy valami nem teljesen normális, érzi saját feszültségét és apjáét is, amitől gyomra már most összeugrik. Fél a férfitól, elég visszaemlékeznie arra a két verésre, amit életében összesen kapott tőle. Az egyik az ominózus festményégetés volt, amitől a ház hátsórésze porig égett, a másik pedig apja egyik terelőütőjének összetörése. Mindkét verést megemlegette, és mindkettő hasonlóan néma csenddel indult, mint a mai. Megköszörüli torkát, és kérdőn néz anyjára, célozva ezzel apja furcsa viselkedésére. Aztán leteszi a villát, és hátradől a régi széken.
- Szeretnék elnézést kérni Michelle-ért. Nem fordul elő még egyszer - jelenti ki határozottan, tekintetével villáját tartva fogva. Nem mer ránézni szüleire, akik nem érdemelték meg, hogy egy lány ilyenformában mutasson feléjük tiszteletlenséget. Mint ahogy édesanyja sem érdemli meg azt, hogy férje terrorizálja őt lelkileg. Gondolataira zöld szemei felkúsznak a szigorú férfira, és ha az viszonozza pillantását, nem engedik szabadulni. Válaszokat akar, ám kérdezni egyelőre nem mer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=301671#post301671][b]Ombozi Noel - 2014.05.29. 20:52[/b][/url]

Először tér haza azóta, hogy Michelle olyan stílusban hagyta itt a birtokot és családtagjait, amilyet sem ő, sem édesapja nem volt képes megfelelően lereagálni. Apja csöppet sem tolerálja a tiszteletlenséget, és bár akkor nem vette elő érte bús gyermekét, a lány hibájáért még jól tudja, hogy felelnie kell. A hétvége, amit hazalátogatására választott ki, tökéletesnek bizonyult, hiszen ekkortájt Sára és Nelli a kastélyban, legkisebb húga, Boróka pedig nagyszüleiknél időzött. Noel hosszú ideje szeretne már kettesben lenni szüleivel, akik úgy érzi, lemaradtak arról, hogy ő időközben felnőtt. Ideje, hogy tisztázzák a helyzetet: előttük immáron nem a két évvel ezelőtti fiúk áll, aki öt centivel alacsonyabb volt, arcán még csak pelyhekben állt a férfiasság előszele, teste törékenynek és gyerekesnek tűnt. Ma viszont már csak foltokban emlékeztet régi önmagára, éppen ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy otthon megbeszéljék a kérdéses, olykor kétes dolgokat. Az állomáson édesapja már várja, szeretett BMW-jük az egyetlen, amit a férfi képes eltűrni maga körül, mint mugli találmány. Az autóban hűvös a légkör, csak Boriról, az anyukáról esik néha szó, hogy a fiú kedvencét főzi ebédre, vagy egész hajnalban takarította a házat. Noel tudja, hogy kapni fog erős fizikummal megáldott apjától Michelle-ért, a balhéjukért, de nem bánja, hiszen ő is elszeretné mondani véleményét a férfinak, kérdéseket intézne hozzá: mégis hogyan viselkedhet így édesanyjával, mert ő ugyan nem bánna úgy egy nő lelkével, mint ahogy negyvenéves apja - ki tudja milyen régóta? - teszi azt. A birtokra kanyarodva Noel megpillantja a házuk előtt várakozó anyukáját, s a látványra ajkai elérzékenyült mosolyra húzódnak. Kiugrik az autóból, és ráveti magát a törékeny nőre.
- Gyönyörű vagy! - mondja neki boldogan, és több puszit is ad arcára. Le sem tagadhatná, mennyire szereti anyját, hogy egyáltalán mennyire anyás gyerek, aki bármikor képes ugrani a nőért. Ahogy az anyjuk liberális nézeteit szidalmazó Nellinek támadt a DÖK szervezte majálison, úgy menne neki bárkinek gondolkodás nélkül, legyen az hatalmas mágus vagy egyszerű mugli. - Milyen üres nélkülünk a ház. Azért jól megvagytok?
Kérdése már ebéd közben hangzik fel, ahogy túlságosan csendes apjáról, a nő felé fordítja fejét. Érzi, hogy valami nem teljesen normális, érzi saját feszültségét és apjáét is, amitől gyomra már most összeugrik. Fél a férfitól, elég visszaemlékeznie arra a két verésre, amit életében összesen kapott tőle. Az egyik az ominózus festményégetés volt, amitől a ház hátsórésze porig égett, a másik pedig apja egyik terelőütőjének összetörése. Mindkét verést megemlegette, és mindkettő hasonlóan néma csenddel indult, mint a mai. Megköszörüli torkát, és kérdőn néz anyjára, célozva ezzel apja furcsa viselkedésére. Aztán leteszi a villát, és hátradől a régi széken.
- Szeretnék elnézést kérni Michelle-ért. Nem fordul elő még egyszer - jelenti ki határozottan, tekintetével villáját tartva fogva. Nem mer ránézni szüleire, akik nem érdemelték meg, hogy egy lány ilyenformában mutasson feléjük tiszteletlenséget. Mint ahogy édesanyja sem érdemli meg azt, hogy férje terrorizálja őt lelkileg. Gondolataira zöld szemei felkúsznak a szigorú férfira, és ha az viszonozza pillantását, nem engedik szabadulni. Válaszokat akar, ám kérdezni egyelőre nem mer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=304251#post304251][b]Mesélő - 2014.06.02. 13:12[/b][/url]

A férfi tányérján néha halkan csörömpöl a drága ezüstvilla, távolabb a falióra ütemes kattogása veszik bele a csöndbe. A kimondatlan szavak némán feszülnek az asztal körül, mindenki érzi ezt, bár megszólalni nem mer. Az asszony néha kérdőn pillant a férje felé, tekintetük azonban egyszer sem találkozik, a másik konokul a tányérjába bámul, mintha teljesen egyedül lenne.
A fiú végre hátradől. Az édesanyja is leteszi a villát, a tekintete ismét a férje felé fordul. A borospohár felemelkedik az asztalról, majd tompa koppanással érkezik a mahagóni asztallapra ismét. A férfi sötét szemei csak ekkor emelkednek föl, lustán és érdektelenül és állapodnak meg a fián.
A szalvétájával ráérősen megtörli a száját, nem sieti el a válaszadást. A falióra koppanása számlálja az eltelt időt.
 - Tényleg nem fog megismétlődni többé. Többé senkit sem hozhatsz haza, csak akit mi jónak látunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=305708#post305708][b]Ombozi Noel - 2014.06.04. 18:37[/b][/url]

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

A feszültséget, amit gyomrából kiindulva lassan minden porcikájában erősen érez, már az étkezőhelyiség levegője is magába itta. Apja csak sokára szólal meg, előtte ráérősen fejezi be az ebédet, s törli meg száját. Noel lába az asztal alatt ütemtelenül mozog, egyre türelmetlenebb, egyre inkább érzi, hogy bensője kiakar törni. A hozzáintézett szavakra értetlenül húzza össze szemöldökét, legszívesebben az asztalra csapna, hogy helyre tegye apja gondolatait, de jól tudja, hogy nem teheti.
- Ja, Nelli meg szó nélkül hazahozhatna mindenféle mugligyűlölő idiótát, legyen annak azkabani sötét múltja, nem számítana, mi? Pedig a lányod, fiatal és már olyan a lelke, mint a tiéd. Mi lesz így Borival, he? Esetleg neki is halálfaló férjet szánsz? Na és Sári? Tudtad, hogy miket csinált Londonban? Gőzöd sincs az egészről, és még a család fejének érzed magad. Te csak olyat veszel emberszámba, akinek előítéletei vannak a sárvérűekkel szemben! És ha mugli lányt akarok majd egyszer asszonyomnak?! Ha sárvérű lesz? Mihez kezdesz, tán megtiltod? Kitagadsz? Anyának jobb lenne, ha találna magának valami normális fószert, mielőtt feladják az idegei - tör ki belőle a csapongó válasz, hangjában iszonytató félelem cseng, arcára kiül az undor és sértettség. Aztán remegő kezekkel feláll az asztaltól és pisszegve sétál az emeletre vezető lépcső irányába. Onnan fordul vissza még egy pillanatra, hogy az apjával szemben ülő nőre nézzen. - Anya, nagyszerű ebédet készítettél, köszönöm. Kár, hogy ebben a házban csak kevesen érdemlik meg azt a törődést, amit nap, mint nap kapnak tőled.
A lépcsőfokokat gyorsan szedi, szíve majd kiugrik helyéből, elméje menekülési útvonalakat kántál, ám most nem futhat el. Bátornak kell lennie, mert ennél tökéletesebb alkalom nem biztos, hogy lesz még egy. Közel a cél, belekezdett mondandójába, apjának erre lépnie kell. A szobájába érve az ágya szélére ül, reszkető kezeibe temeti arcát és hallgat. Fülel, hogy az Ombozi család feje elindult-e már fölfele a lépcsőn, fülel, hogy kimondták-e már ítéletét, és retteg, hogy mi lesz most. Gondolatban már többször apja fölé kerekedett, most viszont, ha engedné a büszkesége, térdre rogyva kérne bocsánatot a családfőtől. Mert tiszteletlen, mert érzéketlen és mert meggondolatlan volt. És mert megérti, hogy miért nem hozhat haza lányokat az első szerelmes nap után. Fáj bevallania, de a férfinak igaza volt, és bár a belőle kitörő szavaknak is van igazságtartalmuk, koránt sem lett volna szabad kiengednie magából őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=306264#post306264][b]Mesélő - 2014.06.05. 17:19[/b][/url]

A szavak élesen csapódnak az étkező csöndjébe.
A férfi szája széle kissé megremeg, sápatag arca azonban érdemben nem változik: ugyanolyan hűvös és kimért, mintha az idő múlásán révedezne. Egyedül a szeme szűkül össze kissé, kutatón fürkészve fia eltorzult vonásit. Hogy mire gondol, vagy gondol-e valamire egyáltalán, nehéz lenne megmondani és egyszerre jól esne belátni a szigorú vonások mögé. Ezeknek higgadtsága ugyanis sokkal vészjóslóbb, mintha felpattanna és kiabálni kezdene.
Ó ugyan, azt biztosan nem fog az ebédlőasztalnál.
Az édesanya más. Vékony keze lassan a szája elé téved, szeme riadtan kerekedik ki, megszólalni azonban nem mer. A finom ruha alatt testén remegés fut végig, ezt azonban nem valószínű, hogy bárki láthatja - és különösképp reméli, hogy a férje nem. Jobb karján, a selyem jótékony takarásában megsajdul egy zúzódás kéklő nyoma, amit természetesen úgy szerzett, hogy leesett a lépcsőn.
Leesett, mert engedetlen volt.

Ahogy a fiú felkel, senki sem indul utána. Édesanyja vérszegényen elmosolyodik a bókra, hevesen pislog, zavartan lesüti a szemét.
a folyosók hosszú percekig csöndesek még, mire felhangzanak a ráérős léptek. Lassan és magabiztosan közeledik, mintha minden faliképnél megállna és megszemlélné azokat. Egyedül az ajtó közelében torpan meg egyszer, egyetlenegy, lélegzetvételnyi pillanatra.
Ahogy belép, nem néz a fiára rögtön. Megfordul, halkan becsukja az ajtót maga mögött. A zár tompán kattan egyet.
 - Nem akarsz mondani valamit még, Noel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=309596#post309596][b]Ombozi Noel - 2014.06.09. 19:40[/b][/url]

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

Olyan sokáig várakoztatja édesapja, hogy a fejét tompán nyomó feszültség oszladozni kezd. Csukott szemeire álom nehezedik, ültében kókad le feje, hogy a korhadó lépcső reccsenő hangjára riadjon fel ismét. Kitörli szeméből a hirtelen rátörő fáradtságot, majd az ajtót kezdi el fürkészni. Izgatottsága nem az a jóleső, jóféle, amit lányok társaságában szokott érezni, sokkal inkább kerülgeti a félelem, lelkében sikolt a rémület. Ujjai mereven kapaszkodnak bele farmernadrágja anyagába, úgy tekint fel apjára, aki még most, kettesben vele a saját szobájában sem néz rá. Hát ezt sem érdemelné meg?
- Hagyd békén anyát - mondja, hangja még soha nem remegett úgy, mint ezekben a pillanatokban. Félve emelkedik fel nyikorgó ágyáról, hogy szembenézhessen korosodó apjával, akit nem kérdés, hogy hamarosan túl fog nőni. Zöld tekintete keresi a férfiét, mellkasa fel-alá jár, kezei ütemtelen mozgását képtelen irányítani. Halántékáról és gerince mentén folyik a sós izzadtság. Testét a szigorú apa hatása uralja. Lélekben viszont erős, és bár elkövetkezőnek látja a megtorlást és fizikai fájdalmat, örül, hogy a férfi előtte hajlandó egyáltalán meghallgatni őt.
- Nincs több mondanivalóm - fejezi be lehajtott fejjel, immáron rá sem mer nézni az előtte állóra. Nem tudja mi vár rá, hiszen még válaszokat sem kapott. Talán nem is fog. Abban biztos csak, hogy ő nem akar olyan ember lenni, mint akivel szemben áll. Ha mégis ilyen lesz, inkább agglegény marad, hogy ne okozhasson fájdalmat az őt szerető családjának. Némán sóhajt, aztán mégis felpillant, hogy  megnézhesse magának apját, majd lejjebb engedi tekintetét, a semmibe les, reszketve várja az ítéletet.