38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek!
E hét vasárnap éjfélig várjuk a mixelt multikat. Részletek a főoldalon!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 21. 20:59 | Link

Alexi ^^

Fertőd, otthon
Valamikor júniusban egy teljesen szabad hétvégén
Vasúton  reggel 9, Fertődön dél körül...

Egy hónapja ezt a hétvégét vártam. A csomagom már időben összekészítve, ahogy az anyunak, apunak, és Biusnak vett kis ajándékaim is. Az ágyamon egy nagy bőrönd fekszik, ami a téli, kora tavaszi ruháimmal van tele. Itt az ideje, hogy hazaköltözzenek és helyükre a nyári göncök jöjjenek, de nem csak ez az okom van hazamenni.
A csomagom tetején ott egy műanyag, kerek, perec formájú tárgy is, aminek a tokja nem létező fogalom...
Már csak a cipzárat kell összehúznom, és utazásra készen vagyok. Odalépek a cucc mellé, megteszem ezt a rövid mozdulatsort és máris húzom kifelé a szobámból, le a lépcsőkön, az előcsarnokig, hogy aztán társaságot kapva együtt induljunk el a vasútig.
- Ha nem haragszol, most inkább nem borulok rád, a reggeli úgyis alig fél órája lett vége.
Vigyorodom el, amivel csak annyit akarok kifejezni, hogy ma már egyszer kapott megfelelő üdvözlést.
Előszedem a pálcám, amire korábban nem is gondoltam, elvégzek egy lebegtető bűbájt, mire a csomagjaink előttünk kezdenek lebegni, ki az ajtón, át a birtokon, a kapun, a faluba vezető ösvényen, na meg a falusi poros utakon is.
A vonatunk nemsokára indul, így jobb lesz időben felszállni rá. Segítünk egymásnak, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, majd az egyik fülkében elhelyezkedve máris megered a nyelvem.
- Izgulsz?
Vágok egy fura fintort, ami a vigyor és a kíváncsiság keveréke, aztán befészkelem magam az egyik sarokba, hogy a korakelést kompenzáljam egy kis pihenéssel.
Körülbelül három óra az út, aminek a végét éles sípszó jelzi, így könnyű felébrednem. Megdörzsölöm a szemem, ásítok egyet, felkecmergek, és egy olyan "Isten hozott Fertődön" puszit nyomok a szájára, majd nem engedve, hogy bármin is elidőzzünk, fogom a cókmókunkat, és kézzel, pálca nélkül cuccolunk le, ahol már vár a kis kocsi.
- Anya meg apa is dolgozik, így taxival megyünk hazáig. Bianka még suliban van, körülbelül délután négyig, szóval önkiszolgálónak kell lennünk.
Mosolyodom el, majd a kijárathoz érve máris kerítek egy taxit, akinek a sofőrje kedves gesztusokkal segít be a hátsó ülésre minket, majd hajt a kijelölt cél felé. Haza...
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 21. 22:31 | Link

DApplehouse

Anyu nem nagyon örült annak, hogy a hétvégére Fertődre megyek. Ekkor emlékeztettem rá, hogy már húsz éves vagyok. Ez mondjuk nem győzte meg. Az a baja, hogy nem ismeri Dalmit... de hát melyik srác csacsog bájosan a szerelmi életéről az anyjának? A családomat szeretem kihagyni ebből, viszont megígértem anyunak, hogy nyáron elviszem a lányt magunkhoz. Erről ő még nem tud, de mindjárt megtudja. Úgyis ez volt a terv, még mielőtt szakítottunk volna anno, úgyhogy azért akkora sokk nem fogja érni, én pedig nagyon örülnék neki, ha egész más közegben is együtt lehetnénk. A suliban azért nem olyan, no meg nem is lehetünk sülve-főve együtt.
- Hát nem tudom még, megharagudjak-e - mosolygom a nagyterembe tartó eridonos bollyal érkező barátnőmnek már a bejárati csarnokban. Nekem nincs annyi cuccom, a hátizsákom a székem támláján lóg pukkadásig tele. Nem a gönceim foglalnak helyet, és a szépítkezős szettem is kimerül egy tusfürdőben meg egy izzadásgátlóban, viszont beraktam két tankönyvet is, hogy ha nem is magolok a hétvégén náluk, legalább a lehetőséget megadjam magamnak, hátha.
Dalmi lebegésbűbájjal emeli meg a cuccait, én pedig két nagy lökéssel megindítom magamat az úton.
- Döntöttem. Nem haragszom - jegyzem meg mellékesen, vigyorogva. - Majd bepótolod.
Időben odaérünk a vonatunkhoz, még marad tíz perc indulásig.
"Izgulsz?" - kérdezi Dalmi. Válaszadás előtt átcsoportosulok én is az egyik ülésre.
- Aggódom egy kicsit - vallom be őszintén. Főleg az apjától tartok. Odamegyek, kapásból egy egész hétvégére. Rosszarcú szemét gyerek vagyok, aki megrontja a kicsi lányát, meg minden ilyesmi... Most, hogy belegondolok, még sosem voltam konkrétan "bemutatva" egy barátnőm szüleinek sem. És elmondás alapján jó fejnek tűnnek, nincs okom becsokizni a helyzettől, mégis... ha még frissen borotvált babapofimmal is rossz benyomást keltek, két nap kín lesz a hétvége.
- Be vagyok tojva - helyesbítek. - Be fogok jönni nekik? Apádnak nincs puskája, ugye?
Ez itt egy félkomoly vicc volt.
Hamarosan a lány bealszik, én pedig nem nyúlok a tankönyveimhez, helyettük bámészkodom meg a telefonomon játszom, amint mágiamentes vidékre érünk. Barátnőm pont jó helyen ébred fel, amikor már kezdek aggódni, hogy elhagytuk a célállomást.
- Jó reggelt - cuppantok én is, és cihelődöm szintén. A vonatról le még észrevétlenül segíthetek magamon a kerekesszéken ható bűbájjal - anélkül kábé meghalnék ezeken a régi szutyok vonatokon... -, de sajnos itt vége a könnyebbségnek, a taxidolog pedig egészen elkomorít.
Amíg Dalmi bepattan a túloldalt, én magam bekászálódom az innenső ülésre. Mióta folyik a járás projekt és meg tudok állni a lábamon, ez lényegesen könnyebben megy. Nem is tudnám nem használni az új lehetőségeimet, de ez felveti azt a bibit, hogy Dalminak még egy szót sem szóltam a tényről, hogy javul a lábam. Meglepetésnek szántam, de tekintve, hogy Bálint és Tolland - lévén nem hülyék, ráadásul a szobatársaim - rájöttek maguktól, Dalmi elől sem fogom tudni elrejteni, no meg nem is akarok titkolózni. Fogalmam sincs, feltűnt-e neki, hogy máshogy mozgok. Talán nem, mivel nem szokta bámulni. Összehajtom a székemet, a taxis pedig elveszi és begyűri a csomagtartóba. Ezt zavartan megköszönöm, és becsapom a kocsiajtót.
Az jó hír, hogy legalább az elején egyedül lehetünk, és csak utána kell bemutatnom a szüleinek, mennyire rendes és értelmes gyerek vagyok. Érdeklődve bámulok ki az ablakon az épületekre, terekre, emberekre. Fogalmam sincs, milyen a házuk, és még sosem jártam Fertődön sem.
- Majd megmutatod a kedvenc helyeidet? - fordulok a lány felé, az ujjaimat az övéi közé fűzve.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2014. május 21. 22:47
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 22. 12:02 | Link

Házikó

A kastélyból könnyűszerrel kijutunk, a vasútig vezető út pedig vidáman telik el. Ott viszont kibújik belőlem az a kérdés, ami már a napokban egyre többször megfordult bennem. Az meg még többször, hogy vajon mit kapok rá feleletként, amin most elvigyorodom, és tökre nem viselkedek rendesen.
- Számít ez, ha amúgy van pálcája?
Vigyorgok, amiből következik, hogy csak viccelek...
Felcuccolunk a vonatra, majd én nem sokkal később el is alszom, hogy majd a célállomás közeledtével ösztönösen felébredjek. A vonatról való leszállás és a taxiba való beszállás okoz némi kellemetlenséget, ami nem is lesz annyira kényelmetlen, mint előszörre hittem volna...
- Megmutatom, igen, de ahhoz utazni is kell valamennyit. És nem fog ártani egy lebegtető bűbáj sem. A másikakra viszont ilyenekre nem lesz szükség. Én, bár magát a tavat nem annyira szeretem, mert csak egy vízfelület, körbe nádassal meg gyékényesekkel, amiben semmi látnivaló nincs, ha szeretnél, kimehetünk egyik délután.
Fejezem be a mondatom, miközben kifelé bámulok az autóból, ami meglátásom szerint körülbelül három másodperc múlva megáll a 36-os házszám előtt. Mielőtt hosszan magyaráznom kéne, miért kellett ennyi időre taxit hívni, megelőzöm a bajt, és még mielőtt kinyitnám az ajtót, gyorsan egy mondatban összefoglalom. Tök ártatlan arccal, olyan "Nem tehetek róla, ez van." kifejezéssel.
- Nem akartam cipekedni.
Vonom meg a vállam is, majd máris nyitom az ajtót, hogy segítsek kiszállni neki is, meg aztán magamhoz vegyem a cuccainkat. Még megállok a kapu előtt, gyorsan kifizetem az ürgét, és még mielőtt kinyitnám, rögtön letisztázok pár dolgot.
- A környékünkön rengeteg mugli él, szóval a varázslatokkal csak a házon belül és óvatosan. Jóóó?
Nem leszúrásnak szánom ezt, már jó előre, és nagyon remélem, hogy ez érezhető a hangomból is. Ha nem, akkor majd elmagyarázom bővebben is, de most már végre be kéne menni és lepakolni azt a vagon cuccot.
Előkeresem a kulcsom, kinyitom a vaskaput, aztán becuccolunk azon belülre. Már elegem van a táskacipelgetésből, de hát ki kell bírni. Gyorsan rázárom a kiskaput, majd a bejárat felé igyekszem, amivel megint egy csomót szöszölhetnék, de nem teszem. Inkább körbenézek, és amikor nem látok az ég egy adta világon rajtunk kívül senkit, akkor egy gyors zárnyitó bűbájjal elvégzem a munka nehezét.
Sóhajtok egyet, kinyitom az ajtót, és cserfes arccal meg hanggal kezdem "sajnáltatni" magam.
- Mi lenne velünk anélkül?
Értem ez alatt a pálcám és a mágiát. És oké, most jöhetnek a dorgálások is, hiszen pont most szegtem meg a legfőbb szabályt, ami idehaza érvényben kell, hogy legyen.
Előreengedem Őt, majd én is bevonulok, színpadiasan, hogy aztán az előtérben olyan gyorsan dobjam le a cuccaim, mint ahogy azt sosem teszem. Mivel marha jó illat van, így rögtön az orrom után szaladok, tuti, hogy anya csinált valami nyammot.
Mikor beérek az ékezőbe, ott egy tálnyi fagyos csokigolyó, meg mellé egy levél, amit rögtön felbontok, anélkül, hogy megnézném a címzést. Hát hiba volt.
Viszem magammal a tálat és vigyorogva nyújtom át apa kézzel írott sorait, amit nyilván nem nekem szánt.
- Tessék, olvasd el!
Azzal a mozdulattal, kissé nevetgélve átnyújtom neki a levelet, meg a tálat, hogy vegyen az édességből.

Kedves Alex!

Remélem minden rendben ment idefelé, és nem okozott túl nagy kellemetlenséget az utazás. Szeretném, ha jól éreznéd magad, de azt jó, ha előre elmondom, hogyha bármit teszel, amitől a lányom rosszul érzi magát, szétrúgom a segged.
Na jó, csak vicceltem.
Érezzétek jól magatokat, majd este személyesen is beszélünk.
Óóó, és a csokigolyókkal vigyázzatok, Vali nem sajnálta belőle a százalékot, szóval csak okosan.

U.i.:
Hagytam neked a kerti tárolóban valami mugli elektromos ketyerét, gondoltam örülni fogsz neki. És apropó. Mondd meg a lányomnak, hogy ezen a napon maradjatok itthon.

Vili


- Utóbbit nem kell átadnod.
Vigyorgok, miközben olvassa a levelet, és már előre felkészülök a pánik közeli hangulatra.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 22. 17:36 | Link

- Nagyon vicces - vágok pofát a pálcás poénra. Nem félek jobban attól, hogy elátkoz az apa, mint hogy lepuffant, de legalább megpróbálhatta volna elaltatni az aggodalmamat, ha már így rákérdezett, izgulok-e.
Később, már a kocsiban Fertődöt bámulva a látnivalókról beszélgetünk.
- Hát nem tudom - hagyom függőben a tavas látogatás kérdését. Ha Dalmi nem tartja olyan fontosnak, miattam aztán igazán ne kerekezzünk át tökön-babon, Pesten is van tó.
Alig pár utcát mentünk a taxival, ezért kár volt bekászálódni, valamint csóró önmagam a utazási díj miatt sem bérelt volna ekkora távért kocsit. Kérdésre nyitom a számat, de a válasz megelőz. Nyomban felmérem, mennyi a cucc és mennyit bírtam volna el. Csak vállat vonok, mert ezért kár kötekedni, de szerintem nem szakadtunk volna meg a cipekedésben.
- Én is tisztában vagyok a titokvédelmi alaptörvénnyel, Pufi - dörmögöm, hogy ne nézzen már hülyének, és némi bűntudattal gondolok a vonaton használt apró varázslatra. Nagy és szép házukat, gondozott kertjüket nézem magam körül, míg a lány az ajtónyitással babrál. De még így sem mulasztom el a pillanatot, amikor végül a pálcájával győzi le a zárat. Bagoly mondja...
"Mi lenne velünk mágia nélkül?" - kérdi, én pedig nem állom meg, hogy fel ne nevessek.
- Lenne értelme a lakáskulcsunknak...? - kérdezek vissza.
De amíg nem látja senki... - gondolom, és követem a lányt a házba.
Belül is épp olyan rendes, mint kívül, és finom illatok szálldosnak. Egy kicsit elszontyolodom a gondolatra, hogy ilyen körülményeket nem fogunk tudni neki biztosítani a saját, bár nagy, de mégiscsak: lakásunkban. Elhessegetem a dolgot, nem tartom olyan sekélyesnek a lányt, hogy erre adjon.
Nincs mit lecuccolnom, hát az elrohanó Dalmi után gurulok komótosan. Még oda sem érek, már újra felbukkan, kezében egy tállal és egy üzenettel. Kihajtom a papírt.
Szemöldök fel. Elakadt szavak. Némán röhögök a sorokon.
Felvidulva pillantok Dalmira, nem tudom mire vélni az üzenetet, de feloldotta a rossz érzéseim nagy részét. Még mindig elbaltázhatom a találkozásunkat, de tényleg jó arcnak tűnik az apja az üzenet alapján, és úgy érzem, pozitívról indulok.
Még nem végeztem az üzenettel, hát elolvasom az utóiratot is. Őőő.
- Mugli elektromos ketyerét? - nézek értetlenül barátnőmre. - Nem egy kerekesszékre gondol, ugye?
Csak remélni tudom, hogy nem. Túl nehezek, nem lehet velük rendesen manőverezni, és valahogy még nyomibbnak érzem magam tőlük. Azt hiszem, az arcomról pontosan leolvasható, hogy vélekedek a dologról.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 22. 18:03 | Link

Szerintem is az, szóval csak kuncogok az orrom alatt. Bár ha tudná, hogy apa egy nagyra nőtt, lökött gyerek, csak olyan, mint én, máris máshogy állna hozzá a dolgokhoz. No de sebaj. Majd megtanulja...
Inkább témát ugrunk, és a kedvenc helyeim érdeklik, amiről mesélek, és végül rájövök, hogy mindent nem fogunk tudni most megnézni. Max. a szünetben, amikor két-három hét egymás után szünet lesz. Lehangoljam, vagy ne?
Végül úgy döntök, hogy jobb előbb, mint később.
- Az a gond, hogy a sok helyből mindent nem tudunk most megnézni. Választani kéne maximum kettőt. Egyet holnapra, egyet meg holnaputánra, mert holnapután meg már mehetünk is vissza.
Sóhajtok lemondóan, mert most annyira kevésnek tűnik ez a két és fél nap. Attól függetlenül, hogy még csak péntek van...
Megérkezünk elénk, és az első dolgom, miután a bácsi elhajtott, hogy tisztázzam a szabályokat. A szemem összeszűkül, és kissé szigorúan vágok vissza.
- Igen, de azzal nem, hogy kikkel vagyunk körülvéve.
Mutatok körbe-körbe, hiszen a lakhelyemről még nem meséltem neki, hogy csak muglik vannak, körülbelül 40 km-es körzetben.
Teszem keresztbe a kezem, majd elengedem, hogy nyissam a kaput, aztán meg a bejárati zárat. Miközben elteszem a pálcám, még erre is reagálnom kell.
- A gond az, hogy most is szükség van rá, csak mázli, hogy nem kellett használnom.
Azért a biztonság kedvéért még egyszer körülnézek, hogy nem jött-e erre senki, és nem láthattak meg, aztán mikor tapasztalom, hogy nem, akkor én is bemegyek, majd pálcával bezárom az ajtót, hogy a konyhába menjek.
Kijőve vigyorgok és a golyóval babrálok a számban, egészen addig, míg a levelet Ő is átolvassa. Én csak vigyorgok, de aztán meglepődöm, amikor az egyetlen, ami megragad benne, az az elektromos ketyere.
Erre megrántom a vállam, és újra az orra alá tolom a tálat, amiben az édesség van. Ha vett, ha nem, most már kinyitom a még félig teli szám.
- Hát ahogy ismerem, azt mondanám, hogy nem. Szerintem valami kis pici cucc, amihez nem ért, de ő azt hitte, hogy igen. Ha hazajön, szerintem odaadja. Vagy ha sürgős, akkor átmehetünk.
Mutatok arrafelé, és érdeklődően nézek rá.
Egy kis idő után aztán elfárad a kezem, így leteszem a tálat a komódra, és önként jelentkezem idegenvezetőnek.
- De első úti célként választhatod még a szobádat, a nappalit, a konyhát, vagy az emeleti pihenőszobát, vagy a mi zugunkat. Választhatsz.
Bólintok a mondatom végén, mintha tényleg ez lenne a foglalkozásom, aztán valami eszembe jut. Csípőre vágom a kezem, majd elgondolkodva nézek rá.
- Ha viszont most egy pillanatra megbocsájtasz, a cuccaim gyorsan felviszem, különben anya megöl, ha itt lesz, mire hazaér. Ígérem, hogy gyors leszek, addig pedig döntsd el, mit szeretnél először megnézni.
Szépen kérem az utolsó mondatomat, mert kénytelen vagyok anya rendmániájának megfelelni. Gyorsan odaszaladok a bőröndömhöz, és elindulok felfelé. Útközben azért egy gyors puszira még megállok, az itthon üdvözlős mondatommal együtt.
- Isten hozott itthon!
Aztán nyomok még egy puszit az arcára, majd tényleg elindulok felfelé. Naná, hogy lebegtetett bőrönddel, hát hülye vagyok én, hogy kézzel cipeljem? Szóval felérek, gyorsan befutok a szobámba, elhúzom a cipzárt, elveszem a tetejéről, ami nekem kell, majd egy gyors "Pakolj!" bűbájjal mindent a helyére teszek, az utazót is beleértve.
A kis tárgyat viszont az asztalomra teszem, egy mikroszálas kendőre, attól nem lesz baja, majd mikor megvagyok, máris dübörgök lefelé a lépcsőn.
- Szóval eldöntötted, merre menjünk?
Kérdem tőle még séta közben, majd amikor odaérek, a kezem nyújtom felé, hogy elindulhassunk, és én bejárhassam a lakásunkat, ő meg megismerhesse a lakásunkat...
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 22. 23:04 | Link

- Nekem ok - zárom le a városnézés kérdését. Majd kiderül, holnap milyen lábbal kelünk, és amúgy is nehezen választanék a látnivalókból, amikor fogalmam sincs, mik azok.
"De mivel Fertőd nincs a maroknyi eldugott varázslótelepülés között, amikben nem laknak muglik, és emiatt bátran lehetne varázsolgatni, ezért magam is sejtettem..." - mondanám, de inkább lenyelem, mert kezd veszekedés szaga lenni a dolognak, veszekedni pedig ennél rosszabb napokon is ráérünk. Sőt, én akár a sohával is megbékélek.
Válasz helyett golyóval kínál, hát belenyúlok a tálba, és elkezdek egyet őrölni. Kicsit kemény, mintha a mélyhűtőből jött volna, de amúgy olyan, mintha sport szeletet rágnék. Közben vetek egy pillantást a másik kezemben maradt levélre.
- Százalékot? Alkohol? - kérdem arcban eltárolt édességgel.
Jót mosolygok azon, hogy ugyanolyan teli szájjal beszél, mint én.
A szavába vágtam, válasza még az elektromos cuccra vonatkozik, és el sem tudja képzelni, milyen megkönnyebbülést okoz vele. Ciki lett volna hárítani az apja gesztusát.
- Bah - vágok ki egy facepalmot. De hülye vagyok. Ez eszembe sem jutott. - Mármint... tudja, hogy vacakolok velük?
Az meglepne. Az meg pláne, hogy gondol rám ilyenben. Az én apám rendes, de biztos hogy nem jutna eszébe Noénak rajzfüzetet venni az ott tartózkodása idejére vagy ilyesmi.
- Nem sürgős - mondom neki - mármint a ketyere -, tényleg nem az. Más üt szöget a fejembe.
- Miket meséltél te még rólam? - kérdem élénk kíváncsisággal, és ravasz vigyorral még egy csokigolyót kapok ki a tálból, mielőtt letehetné a komódra. A félelmeim egyelőre elaludtak, inkább várom a találkozást Dalmi szüleivel, mint hogy aggódjak miatta.
- Őőő...nappali - választok, de mielőtt megkezdődhetne a körbevezetés, a lány térül-fordul, és eltűnik az emeleten a cuccaival. A falon lógó képeket és egyéb dísztárgyakat nézegetem addig, míg vissza nem ér. Ekkor tényleg elindulunk. Adok egy puszit a kézfejére, ahogy nyújtja, de aztán szükségem lesz a sajátjaimra a körúthoz. Megindulok, amerre vezet, hogy felfedezzem a házukat.
- Izé... - kezdek bele sután, mert nem akarok bunkónak tűnni. - Lehet valamit enni...?
A csokigolyók nem csillapították az éhségem, és a korai reggeli óta mást nem faltam, márpedig a növésben lévő szervezetnek... höhö.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 09:56 | Link

Nem szeretnék erről tovább beszélni, mert éppen annyira tárgyaltuk ki, ahogy kell, így ezek után azt mondom, könnyedén bejutottunk az ajtón, ahol már nem vadászhatnak ránk az árgus mugli szempárok...
Az édesség és anya összefüggései számomra már egyértelműek, de hát anya mindig így csinálja. A kérdésre csak elvigyorodom, és megpróbálok megnyugtató lenni.
- Ha ez valamiképp vigasz, akkor bátran kijelentem, hogy Bianka sem fordulna fel tőle, akármennyit megeszik belőle. Pedig ő alapból nem bírja az ilyeneket.
Vigyorgok még mindig, mert azt inkább nem teszem hozzá, hogy előfordul azért, hogy gyorsan aludni tér a nővérem.
Ezt viszont már nem emlegetem fel, hacsak nagyon nem lesz muszáj, hiszen vannak sokkal normálisabb témák is, amikről beszélni lehet. Lássuk például azt, hogy mit említ még apa abban a bizonyos irományában. Kütyük. Az én halálom. Mivel fogalmam sincs, hogy ezekre mit mondjak, inkább nem mondok most semmit. Majd amikor körbemegyünk, lesz rá idő bőven. Egyet viszont nem tudok nem lereagálni, mert az bunkóság lenne.
- Ebben a tanévben kb. ennyit, hogy most ezzel foglalkozol sokat. Tavaly szinte tabutéma volt Bogolyfalva, meg a suli is. Egyrészt, mert vissza akartam menni, másrészt meg nem is tudtam volna miről mesélni, így csak szenvedtem volna. Előtte meg, hát jah. Akkor kicsit többet beszélgettem, főleg anyával, de amekkora szája van, szerintem aznap este már apa is mindent tudott. De én nem bánom.
Vonok vállat, aztán felcuccolok gyorsan a szobámba, kipakolok mindent, elrendezem a dolgaim, lesietek, és máris kezdődhet az idegenvezetősdi. Na nem mintha olyan hosszú lenne majd.
- Oké, akkor menjünk előbb végig alul.
Bólintok, jelezve, hogy elfogadom a sorrendet, aztán a kezemet visszahúzva, már vörös pofival elindulok a nappali felé, miközben hebegek és habogok.
- Hát nem tudsz nagyon eltévedni majd. A földszinten vannak a közös dolgok, ahogy látod, a nappali egybe a konyhával, amit én tökre szeretek. Annyit szoktunk itt anyával nevetni és szerencsétlenkedni, hogy az néha már fájt, Bianka sosem jött a tűzhely közelébe, helyette inkább mindig megterített, meg lepakolt, meg a nappalian ügyködött valamit.
Kezdem el mondani, mi hol szokott történni, meg mi mihez kapcsolható, és közben beérek a kanapéhoz, ahonnan én magam rögtön a hűtő felé megyek. Egyrészt, mert valaki kijelentette, hogy kajás, na meg az én gyomrom sem elégszik meg a desszerttel.
Kinyitom azt, belenézek, de nem találok semmit. Ezután átnézem a sütőt, a tűzhelyen lévő edényeket, meg a pulton kint hagyott kajákat, és a körutam végén nekiállom sorolni a választékot, némi furcsasággal a hangomban.
- Anya megint bezsongott. A választék...
Kezdem el szépen lassan, mellette a kezemen számolva, hogy mennyi minden is van.
- Van kétféle leves. Hideg gyümölcs, meg paradicsom. Aztán van négyféle második. Csirkepörkölt, rántott dolgok, mint sajt és husi, aztán van valami rakott krumpliszerű, meg van gyros-nak nevezhető valami. Választhatsz sült krumplit, tört krumplit, rizst, párolt zöldséget vagy salátát. És ha jól tudom, akkor van kismillió fajta savanyúság is. A desszert viszont csak a csokis cucc, amin, ha jól sejtem, teljesen ki lesz akadva anya, hogy nem volt ideje többet csinálni. Már előre várom...
Hangolódom le, hogy ismét tanúi lehetünk egy hegyi beszédnek, hogy márpedig ő mindent akart, de nem volt rá ideje.
- És ne szidj le, én mondtam neki, hogy csináljon egy félét, nem kell éttermi mennyiség. Szóval pompás.
Morcogok az orrom alatt, aztán a legfőbb probléma eszembe jut.
- Szóval melyikből kérsz?
Próbálok meg némi jobb kedvet csempészni a hangszínembe, de egy ideig még csak a morci felem jön elő. A szekrények között egy helyben állva közben előveszem a pálcám és két mozdulattal megterítek a mellette lévő asztalon. Ha ezzel megvagyok, akkor az egyik széket is eltávolítom mellőle, majd a választott menüt megkeresve kiteszem őket egy sorba és egyenként felmelegítem őket, csakis mágikus úton. Jelenleg csak időpazarlásnak tartom a tűzhely használatát, na meg elég praktikátlan is. Miután mindegyik meleg lett, nem telik sok erőfeszítésbe, míg mindegyik az asztalra kerül, parafa alátétekre, mert azok nem adják tovább a hőt, legalábbis nem annyira, aztán ha még nem csücsül ott az általam kijelölt helyen... Na igen, itt látszik hogy néha tudok kevésbé előzékeny is lenni.
Szóval ha még nem helyezkedett el akkor odamutatok a kezemmel, most már vigyorogva, jómagam pedig helyet foglalok vele szemben.
- Merni nem fogok. Nagy fiú vagy már. De ha nem szedsz eleget, akkor megszegem ezt az ígéretemet.
Szélesedik ki még jobban a mosolyom, nem sok jót ígérve arra az esetre, ha tényleg nem szolgálja ki magát rendesen. Ha ezt megtette, én is veszek ugyanabból, lusta voltam tízfélét megmelegíteni, majd eszembe jut még egy égetően fontos kérdés.
- Italból mit kérsz? Ha a választék a probléma, megnyugtatlak, hogy nem kell félned, kb. bármi van.
Vonok vállat, majd jó étvágyat kívánok és remélem, hogy végre be foghatom a gyomrom száját, mely folyamatosan azt beszéli, hogy "Éhes vagyok, adj enni, mert továbbra is korogni fogok!"
Utoljára módosította:László Dalma, 2014. május 24. 18:43
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 23. 23:23 | Link

A csokigolyók finomak, nem érzem, hogy túl sok lenne bennük a rum, de ha Dalmi apja külön említést tett róla, lehet, később fog fejbe vágni. Nekem mindegy - jelzi arckifejezésem. Nem konkrétan a becsiccsentéssel vannak gondjaim, hanem ha valaki úgy iszik, mint a gödény.
Édesség félrerakva, a házitündér ebédet melegít nekem. Nagyot néztem a választék hallatán, és a saját anyámra ismertem Dalmi szavaiban.
- Őőő, a gyrosos cucc jó lesz meg sült krumpli - mondom félszegen, már így látatlanban is olyan figyelmes a családja velem. Saját tapasztalatból tudom, hogy nem lehet ilyenkor beszélni az anyákkal, ezért nem is említem Dalminak, hogy igazán nem kellett volna.
- Az én anyám is mindig egy hadseregnek főz - szólok a kajánál sürgő-forgó lányhoz, miközben a nappali-konyhát nézegetem. Már mesélt pár szót arról, miket szoktak itt csinálni, mégis nehéz elképzelnem ebben a környezetben. - Nálatok is a kukába megy az a sok étel? Szilvi szokta oltani anyánkat kétnaponta, hogy ne főzzön már folyton, amikor tele a hűtő.
Az ebéd kész, odagurulok az asztalhoz, és felszólításra jól megpakolom a tányéromat krumplival, hússal, salátával. A kajával nem viccelek.
Megvárom míg ő is mer, jó étvágyat kívánok, és lecsapok az áldozatra.
- Teljesen mindegy - dörmögöm tele szájjal arra, mit kérek inni, de biztosan nem úszom meg ennyivel, ezért gyorsan választok is egy huncut mosollyal. - Balról a harmadikat.
Nem kell hozzá sok idő, hogy eltűnjön a fele gyros-téma a tányéromról, pedig eskü, púpozva volt. Most már helyreálltak a beszédfunkcióim.
- Mit tanul a tesód?
Az egész családja érdekelne, minden, de olyan nehéz belőle kiszedni ilyen dolgokat, valahogy sosem beszél eleget magáról. Lehet, megint elő kéne vennünk a kérdezős kártyákat. Höhö. Az jó móka volt. Az sem derült ki igazán, hogy miket mesélt rólam itthon, de nem feszegetem a témát, ha ennyire nem akaródzik elmesélnie. Gondolom kínos sztorikat azért nem tálalt ki, de azért piszkálja a fantáziám, mi lehetett az a sok, amit anyukájának regélt.
- Köszönöm, finom volt - teszem le a villát és dőlök hátra durranásig jól lakott bendővel. Megvárom míg végez, és felajánlom magam.
- Segítsek elmosogatni? - kérdem, aztán beugrik, lehet, hogy itt ezt is bűbájjal csinálják. Egészen máshogy oldja meg a dolgait, mint mi otthon, azt már észrevettem. Mi nemcsak mugli településen lakunk, konkrétan a ház bármely lakója elhaladhat az ablakunk előtt bármikor, és meglátná, hogy pálcát használunk, ezért meglehetősen varázstalanul élünk. Kivéve persze apa a dolgozószobájában, meg anyu, ha nagyon muszáj. A szülők amúgy is hisznek a varázstalan munkavégzés jellemfejlesztő hatásában, így én is hozzászoktam, hogy a két kis kezemmel kell elmosogatnom vagy felporszívóznom. Mióta betöltöttem a tizennyolcat mondjuk erre már nem sok az esély. Én már jellemfejlett vagyok.
Akárhogy is, a rend megteremtődik a segítségemmel vagy anélkül, így folytatódhat az éhségsztrájk miatt megszakadt háztűznézés. Az előszobában megkaparintok egy újabb sütigolyót, és nyújtom a tálat Dalminak is. Valahogy nem tudom, mi a következő lépés. A kastélyban otthonosan mozgom, ott tudom, mit csinálnék, de itt...?
- Használjuk ki, amíg nincs itt a családod! - kérem a tálat félretéve, a lány kezeit megfogva. Ha hazajönnek, talán állandó jellegű pofavizit lesz, hát addig akarom kiélvezni a kettesben létet, amíg lehet.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 24. 14:23 | Link

Miközben előkészítem az ebédet, ami egyáltalán nem telik több időbe, mintha megmosnám a kezem, azon gondolkodom egy pillanatra, hogy ezt most miért kellett... Mármint a temérdek kaját.
- Hát itt mondjuk van, aki eltüntesse, például apa. Annyit eszik, mint hat másik ember, na jó, maximum kettő, szóval ne aggódj. Nálunk van miért megcsinálni annyi kaját. Na meg Bianka is folyamatosan zabál, nem beszélve, ha néha átjön valaki valamelyik szomszédból.
Vonok vállat, majd odamegyek a hűtőhöz, hogy kivegyem belőle a balról harmadik italt. De aztán végül a negyedik lesz, mert azt jobban csípem.
- Eperlé jó lesz?
Teszek úgy, mintha semmi sem történt volna, de azért az a tisztességes, hogyha megmondom, mi lenne a másik választás.
- Hacsak nem borozni szeretnél.
Mondom vigyorogva, mert nekem már nagyon elég volt a csokigolyókkal abból a bizonyosból. Leülök az asztal mellé, én is "Jó étvágyat!" kívánok, bár jóval halkabban, majd nekiállok enni. Addig pedig meg sem szólalok, míg a tányérom ki ne ürül. Elégtétellel nyugtázom, hogy nem csak én ettem magam degeszre. Ekkor válaszolok arra a kérdésre is, hogy mit csinál a nővérem.
- Hát. Ha jól tudom, akkor most valami fél éves képzésen van. Ásványokkal foglalkozik most, erről is tanul. Minden évben van neki valami tanfolyam, vagy hasonlók. Azt hiszem, hogy most Fertőrákoson dolgozik egyébként, ott van egy csomó ilyen ásványos bódé, meg büfék. Ő egy olyan helyen van, ami ilyen, hát mugli szemmel interaktívnak mondott valami.
Igazából nem is annyira érdekel, mit csinál, mindig sok hóbortja volt. A legutóbbi pedig bizonyítja, hogy teljes mértékben kiszámíthatatlan. De azért szeretem.
Felemelkedem az asztaltól, miközben jár az agyam, és mosolyogva válaszolok arra, hogy miben kell segíteni.
- Akkor kapd elő nyugodtan a pálcád, és varázsold a tányérakat tisztára. Addig én egy kicsit ellépek. Igen, megint.
Vigyorgok, aztán kilibbenek onnan, majd egy körülbelül tíz perc múlva visszatérek, és elteszem a tisztára suvickolt edényeket. Csak állok pár másodpercig kukán, mikor eszembe jut, hogy most tovább kéne menni a sétában, aminek megszakításaként megebédeltünk.
A felvetésre először nem mondok semmit, aztán megint felé nyújtom a kezem.
- Gyere! Van egy jó programötletem!
Mutatok a fejemmel az emelet felé, aztán várok picit, és mindenképpen elindulok a lépcsőkön. Mivel tisztában vagyok vele, hogy az emelkedő nem okoz problémát egyikünknek sem, vagyis nem áthidalhatatlan, így a lépcső tetején várok a folyosón. Ha mindketten felértünk, akkor indulok meg az egyik kedvenc helyem felé. Kinyitom az ajtaját, és előre engedem őt. A szoba csak az ajtónál lévő körülbelül egy méteres sávon kívül csak kanapéból és puffokból áll, melyek szorosan egymás mellé vannak rendezve, hogy bárki kénye kedve szerint elfekhessen egy-egy film közben. A szekrényen ásványvíz és gyümölcslé van, némi édes és sós nasival, de nem túl sok.
- Mivel dugig etted magad, velem együtt, így arra gondoltam, hogy pihenésképpen megnézhetnénk a Mona Lisa mosolyát. Mert bár a posta idétlen volt, azért én tettem róla, hogy megszerezzem. Szóval. Van kedved pihenésképpen megnézni?
A hátam mögött van a kezem, és a hangom is olyan, a viselkedésem mellett, mintha  három éves lennék, és éppen most rontottam volna el valamit, amiért úgyis dorgálást kapok anyától. Akkor viszont nem merek semmit csinálni.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 25. 23:27 | Link

- Jöhet - mondom az eperlére, a bor gondolatára viszont fintorognom kell. - Á, ahhoz még kicsi vagyok.
- Vagy illene megadnunk a módját? - vigyorgok vissza bátran, mert úgyis tudom, hogy Dalmi el fogja utasítani az alkoholt.
Az ebéd gyorsan eltűnik, és közben valamennyit megtudok a nővéréről is, bár a fejemben az információk kicsit összekeverednek. Egy kövérkés, mosolygós lányt képzelek magam elé, de hogy ez az ásványos dolog most mugli vagy mágikus...? Nem tudom, boszorkány-e a testvére, sőt, azt sem, mennyi varázsló van Dalmi felmenői között, sosem beszéltünk erről. Igazából nem is fontos.
Kaja után segíthetek elmosogatni. Nem vagyok nagymenő a takarítóbűbájokban, de asszem a Suvickus megteszi a tányérokra, hát ki is próbálom. Őőő, az eredmény felemás. A tányérokon marad egy kis dzsuva, de szerencsére a László családnak csapja is van mosogatószerrel meg minden, ezért csak ciccentek egyet, majd a szokványos mugli módszerrel tüntetem el a maradék zsírt, így helyezem a szárítóba a már tiszta eszközöket.
Dalmi még mindig nem jön. Talán fogat mos - jut eszembe. Addigi nézelődésemet egy oldalról jövő halk prüszkölés zavarja meg. Odanézek, de a mosogató felett nincs egyéb, csak az ablakban egy kerek kaktusz szerű növény, ami... gyanúsan mágikus, ugyanis mocorog a cserepében. Közelebb gurulok és áthajolok a csap fölött. A kaktusz szerűség megint tüsszent egyet lila virágán át. Fogom a pálcám és megbököm a növényt, ami erre megrándul és arrébb kucorodik a cserépben. Fura.
Érkezik Dalmi, elfordulok a növénytől. Egy jó programötlet ígéretével felmegyünk az emeletre, a lány betessékel egy ajtón. Izgatja a fantáziám, a korábban említett szimpatikus nevű helyiséghez van-e szerencsém.
- Ez volt, amit "mi zugunknak" hívtál? - kérdem mielőtt igazán körülnézhetnék. Az egész szoba egy nagy bordó ágynak néz ki, nyilvánvalóan tévénézéshez van kiépítve. Nekem is kell egy ilyen.
- Azta - szólalok meg. - Nem aprózzátok el ezt a házimozi-dolgot.
Rögtön eztán kiderül, mit forralt a lányka. Megörülök neki, bár én terveztem még egyszer beszerezni a filmet számára.
- Hápe'! - lelkesedem és átszerkesztem magam az ágyra, behúzódom egészen a támláig a falon lévő nagy tévével szemben. - Szuper ez a szoba! - ámulok még mindig.
Várom, hogy bemásszon mellém, és nyomok egy csókot a szájára. Tökéletes program.
Elterpeszkedek a kényelmes ágyon, átkarolom barátnőmet a filmnézéshez. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá, hogy tetszik majd neki. Közben Julia Roberts megjelenik a színen. Van ember, aki nem szereti őt? Megszorongatom a szőkeséget, és belemerülök a történetbe.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 00:08 | Link

- Megadjuk? *Vigyorgok rá, majd megrázom a fejem.* - Nem igazán szeretem, szóval én kihagyom.
Mosolygok folyamatosan, bár az étkezés alatt ezt visszafogom. Mikor végzünk, én gyorsan felrohanok az emeletre, majd mire leérek, már az ablak felé kell vennem az irányt. Ez viszont nem térít el célomtól, így nemsokára már a lépcsőn, majd a folyosón, végül a mozizós szobában kötünk ki. Továbbra is vigyorgok, mint a tejbetök, amihez némi pír is társul.
- Igen, valahogy úgy.
Piszkálom a lábammal a parkettát, mintha valami kosz lenne ott, amit most rögtön el kell távolítanom, a kezeimmel pedig a hátam mögött matatok...
Ezen viszonylag gyorsan túllendülök, mikor már az egyik kedvenc szobám a tárgy. Felnézek, a válaszom rövid, de annál lelkesebb.
- Ha sokszor jössz, használhatod is.
Vigyorgok, majd nem kell több, hogy rájöjjek, a filmötlet beleegyezés volt.
Odamászok a lejátszóhoz, ami már rajtra kész, így nincs más dolgom, mint elindítani a lejátszót, felnyalábolni a nasit, meg az üdítőt és kényelmesen elhelyezkedni, naná, hogy bújva, mindezt persze a film bevezetése közbeni csók után. A fejem a vállára borul, a lábam felhúzom a mellkasomhoz, és egy plédnek nevezett takarót is kerítek valahonnan mellőlünk.
Az ebéd utáni fáradtság azért rajtam is érződik, mert szinte rögtön elnyomna az álom, de aztán...
- Öntök gyümölcslevet. Kérsz?
Nézek fel rá, és magamnak mindenképpen, neki pedig akkor, ha kér, de kitöltöm az italt. Rögtön belekortyolok, ami után érzem a felüdülést, hogy kicsit éberebb leszek. Ez megnyugtatóan hat rám, hogy nem fogom végigaludni a filmet, de aztán le-lehunyom a szemem. Néha be is bólintok, de aztán megébredek. Nem emlékszem ilyenkor, hogy mely részeknél, de valószínű, hogy még egyszer kénytelen leszek megnézni majd a filmet, hogyha tudni akarom, miről szól.
A vége főcímre viszont teljesen felébredek, de valószínűleg azért, mert lentről hangokat hallok.
- Azt hiszem megjött....
Hát fogalmam sincs, szóval egy gyors kérdés, mielőtt hülyeséget mondanék.
- Hány óra van?
Nézek fel Alexre, kissé jobban, mint fáradtan, és mellette képzelem, hogy hogy is áll a hajam, meg az arcom. Ha nem úszok a nyálban, és nem vagyok torzonborz, akkor már nyert ügyem van, de azért amíg válaszol nekem, vagy nem, én letörlöm a számat és átfésülöm a kezemmel a hajam, akkor is, ha semmi gond nincs vele. Aztán megdörzsölöm a szemem is, ásítok egyet és a nyíló ajtó felé fordulok, amin anya lép be.
- Szia anya.
Köszönök neki udvariasan, meg kissé álmosan, el is felejtem az etikettet, a bemutatásról, meg ilyenekről, és máris olyan kérdéssel nyitok felé, ami nem hozzám illő.
- Van kávé?
Nézek rá, és a boci szemeimből remélem kiolvassa, hogy most abból kérnék egy jó nagy adagot. A tekintetem kérlelő és kedves, a testhelyzetem és egyebek meg remélem megmagyarázzák, hogy miért nem megyek le magam.
- Persze, kincsem. Te is kérsz?
Néz rá Alexre, felé is intézve a kérdést, majd akármit válaszol, anya lemegy, hogy pár perc múlva visszatérjen a gőzölgő itallal, mellé minimum egy pohárral, tejjel, cukorral.
Meg is csinálja nekem, amiért hálás pillantással nézek rá, mellé elsuttogva egy "Köszönöm!"-t, miután feltápászkodom, és a bögre után nyúlok, hogy kortyolhassak belőle.
- Te nem csatlakozol?
Nézek rá, de megrázza a fejét, és kijelenti, hogy neki most dolga van, szóval innentől egy jó ideig még csak Alexé lesz a figyelmem. Amikor is szöget üt a fejemben.
- Tuskó vagyok. Nem mutattalak be anyának. Megbocsájtod valaha?
Nézek rá, és megint előszedem a nagy szemeim, melyekkel általában megbocsájtást nyerek, de most nem vagyok ebben annyira biztos. Csak majd, ha reagál.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 26. 15:01 | Link

- Valahányszor meghívsz - felelem neki. Ez a kedvencem a világ összes eddig látott helyisége közül - könyvelem el. Egy szobányi ágy, egy hatalmas kijelző és filmek, filmek, filmek. A kihelyezett hangszórókból ítélve a hangzással sem lesz semmi probléma. Mondjuk ezt nem a Mona Lisa mosolyánál fogjuk kihasználni. Hehe.
A műsor kezdődik, és végtelen elégedettséget és nyugalmat érzek miközben az első képkockákat nézem. A piknikező tisztáson történtek óta mintha egy csettintésre rendbe jött volna minden. Sosem volt még ilyen, és remélem örökre így is marad.
Nem tudom, hogy lehet ennyire fáradt a lány, a vonatutat is majdnem végigaludta, és most is le-lecsukódik a szeme. Nem piszkálom fel, csak nyomok egy puszit a feje búbjára. Én azért végignézem a filmet, amit már ki tudja, hányszor láttam. Dalmi sokat változott, mióta visszajött a Bagolykőre, de valahogy még mindig meggyőződésem, hogy ez a film hozzá kötődik.
Néha-néha meg-megmoccan a lány, de tulajdonképpen a film végéig nem nagyon beszámítható. Lentről zajokat hallok, erre viszont ő is megébred.
- Három múlt nyolc perccel - válaszolok az órámra pillantva az elnyúzott arcú barátnőmnek. Aki mellesleg még így is gyönyörű. Piszok szerencsés vagyok.
A következő kinti hang már az ajtótól jön. Villámgyorsan lekapom a kezem Dalmiról, mintha tetten értek volna, és próbálok ártatlannak tűnni a belépő Dalmianyu láttán.
- Jó napot - köszönök én is. Eddig jó. Nem csókolommal köszöntem, az is valami.
- Köszönöm nem kérek - hárítom a kávét, és ez minden beszélgetés, ami köztünk zajlik. A nő elhagyja a szobát, én pedig újra a támlának dőlök. Ez fura volt. Az arcomba tolok egy pár szem chipset a mellettem lévő tálból. A stáblista lassan a végére ér, a pilledő Dalmi hátát simogatom közben. Mire a lejátszó kilép a filmből, és a képernyőn a fájllista kékje villan fel, az anyuka is visszatér a kávéval. Csöndben gubbasztok, míg folyik a kiszolgálás.
Most Dalmi a kávéját kortyolgatja, az anyukája már elment. Elcsaklizom a lánytól a bögrét, és megkóstolom az italt, ő pedig egy kérdéssel lát el.
- Nem hiszem, hogy együtt tudok élni ezzel a traumával - jelentem ki komolyan, és még egy apró, lemondó fejcsóválást is megengedek magamnak. Elég nehéz, miközben így néz rám.
Még képes és komolyan veszi, úgyhogy abbahagyom a színjátékot, és beleszimatolok az arcába enyhítésképpen.
- Illene azért lemennem bemutatkozni, nem? - kérdezem határozatlanul. Dalmi anyukája kedvesnek tűnik és biztos nem tenne fel kényelmetlen kérdéseket, de úgy különben nem tudom, mit kezdhetnék vele hosszú távon. A film véget ért, jobb dolgunk úgy sincs...
- Ha csak nem akarod ezúttal nyitott szemmel megnézni - mosolygok rá. Sosem fog kiderülni, mit szól a filmhez a lány - derülök magamban.
De bizony. Illene megismertetnem magam Dalmianyuval.
- Valami akciófilmet is nézzünk meg valamikor... vagy az Avatart - kívánok egyet, mielőtt meglátogatnánk a földszintet. Képes lennék egész nap filmeket nézni itt.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 16:31 | Link

- Akkor sokat leszel nálunk.
Vigyorodom el, de végre elkezdődik a film is, amit már tök régóta meg akartunk nézni, és aminek most jött el az ideje. Ahogy mondani szokták: "Ami késik, az nem múlik."
Nem is tudom, hogy miért, de még mindig álmos vagyok, valószínű az éjszakai semmit nem alvásomnak köszönhetően. A filmet is, néhány részlet kivételével végigalszom, amikor viszont felébredek, már lassan vége van, na meg anyu is megjön. És van annyira aranyos, hogy hoz nekem kávét, amíg rendbe szedem magam kicsit.
Amikor megkapom a bögrét, a számhoz emelem, beleszippantok, és elégedetten nyugtázom, hogy EZ anya kávéja. Finom, meleg, krémes, pont olyan, ahogy szeretem.
- Köszönöm. Még egyszer.
Kiált, mert már régen visszatérhetett a dolgához, majd megint kortyolok, vagyis próbálnék, de a bögre már sehol sincs a kezemben.
Csak nevetek, szívből jövően, amikor pedig visszakapnám, csak megrázom a fejem, és visszatolom neki a tartalmával együtt.
- Idd meg nyugodtan. Ha már úgyis megyünk le, majd csinálok másikat.
Vigyorgok még egyszer, és már sehol sincs a bocsánatkérős hangulatom. Vidámság, és boldogság. Egy szóval perfekt délután.
A filmötletre még nem tudom, mit mondjak, így csak megvonom a vállam, és a lehető legsemlegesebb választ adom, miközben kikászálódom a heverőről és felveszem a papucsom.
- Lehet.
Még az ajtóból visszanézek egyszer, majd elindulok lefelé, hogy mire leér, megint legyen valami, ami ébren tart. Egy ideig minimum...
Amikor végzek vele, megérkezik apu is, meg nem sokkal később Bia is, aki szinte azonnal megy is tovább, valami barátnőjéhez.
Nem zavar különösebben, legalább tudunk beszélgetni, és kiderül, mi az a rejtélyes dolog, amit apa kint tart a garázsban, ahova rögtön menni kell, amint a nővérem kiteszi a lábát a házból.
Az ajándék egy kisautóból és egy távirányítóból áll, amit, mint kiderül, apa alig tudott megmenteni a szemetestől. Rengeteget mesél róla, de nem nekem, így én anyával bemegyek, hogy lassan előkészüljünk a vacsorához, amit még meg kell csinálni. Gyümölcssalátához vágunk fel mindenfélét, és mire a fiúk beérnek, már az asztalon a temérdek kaja, ez utóbbival együtt.
Így, a nap végére megnyugszom egy kicsit, és beszélgetek pár percet anyával, amíg a hímnemű tagok az asztalnál diskurálnak a játékról. De esküszöm, ha erről lesz szó, én egész biztos felkötöm magam, még a hétvége előtt. Anya nem engedné, de hát ez csak egy képletes valami...
A vacsora után végre van időnk kipakolni kicsit, aztán pedig szabad program. Anyáék aludni térnek, mi meg még filmezni, mert a díszlet és néhány szereplő is beugrik a moziból, és ezek alapján kíváncsi vagyok, hogy mi van ezek között a részek közt.
Most ébren tudom végignézni, közben kapaszkodva, egy- egy izgalmasabb résznél levegőt visszafojtva, majd mikor vége, még egy keveset beszélgetünk, és irány a pihenés...

-----------

Vasárnap reggel fél kilenc körül...

A tegnap este beállított ébresztőórám kelt. Ami elviekben a szobámban kellene, hogy legyen, de nincs ott. Meg én sem. Be vagyunk takarva, és anya gondolt az ébredésünkre is, így most néhány pillanatig csak nézek ki a fejemből, és elgondolkodom, hogy kerültem ide, vagyis hogy maradtam itt. Körbenézek, és kissé ideges leszek. Nem is kicsit.
Óvatosan megböködöm Alex-et, aki még mindig alszik. Most olyan kavargó gondolatmenésem van, amit szerintem senki nem akar, hogy részletezzek.
- Éééébredj!
Mondom neki halkan, legalább ő ne ugorjon, de azért a halkság mellett ott van egy jó adagnyi határozottság is.
Megint körbenézek. Az elektronika kikapcsolva, az ablak besötétítve, az ajtó becsukva. Ez olyan fura. Mintha kiesett volna az egész éjjel.
- Mikor aludtunk el?
Kérdezem a fiútól, aki remélem, hogy már felébredt, majd végre eljutok odáig, hogy végignézzek magamon. Ugyanaz a póló és melegítő, amiben tegnap nekiálltunk este még filmezni.
Jelenleg viszont fogalmam sincs, mit gondoljak, szóval csak ülök kukán és bambán a helyemen, amíg fel nem ismerem a dolgot.
- Nagyon szörnyen festek, mi?
Erre most apa azt mondaná, fejrázással, unottan és lesajánlóan, hogy "Tipikus nő.". De ő most nincs itt. Én meg... Hát én meg teljes mértékben nyuszivá váltam.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 26. 21:16 | Link

Felébredek. Álmomban azt hiszem, vízilovon lovagoltam...
Kinyitom a szemeimet. Szőke hajtincsek takarják el a kilátást. Felemelem egy picit a fejem, hogy felmérjem a terepet. Dalmi fekszik a karom alatt, elfordulva tőlem. Óvatosan visszafekszem és el is alszom újra.

Csilingelés zavar fel, valami dallam. Csukva tartom a szemem. Én ugyan még nem kelek fel! De Dalmi már mocorog, és nem sokkal később böködni kezd. Morogva-nyöszörögve magamhoz szorítom. Komolyan mondtam, hogy nem vagyok hajlandó felkelni.
- Neemakaroook - murmogok megint csak, de úgy látom, nem kívánságműsor, mert a lány nem hagy békén.
Megérzem a döglött macskák ízét a számban. Blő. Elveszem a karom a lányról, hagyom hogy a másik oldalamra vágódjon, így fekszem kiterülve az ágyon, a félhomályban. Még pár másodperc relax, majd megdörgölöm az arcomat, és most már lehet, hogy esetleg megfontolom ezt a felkelés-dolgot.
- Nem t'om, a film közben. Én még láttam, amikor a fickónak elcsórták a kocsiját - ásítok egy nagyot. Most a tévé ki van kapcsolva. Fel sem ébredtem, amikor ez megtörtént, feltételezem, Dalmi intézkedett.
A karom eltakarja a fél arcomat, de kérdésére kikukucskálok mögüle.
- Úgy festesz, mint aki elaludt és most felkelt - vágom ki a megalapozott ítéletet, és átölelem az ülő lány derekát, ott is bóbiskolok egy kicsit. - Nekem tetszel.
- Ne menjünk még - kérem, hangomat eltompítja a takaró. - Túl hamar lett reggel.
Ebéd után utazunk haza. Mármint a Bagolykőre. Szóval nem annyira van idő lustálkodni, de ha már így esett, hogy Dalmival kelhettem...
A szülei szuper jófejnek bizonyultak. Az anyukája kedves, az apukájával meg tök jól elbeszélgettünk tegnap. Kiderült, hogy hallott már az elektromágiáról, és szerzett nekem egy távirányítós autót is (lol), amin mókolhatok - ez volt az elektromos kütyü, amiről írt a megérkezésünk napján. No, de akármennyire összespanoltam a szülőkkel, azt inkább nem forszíroztam, miért is kell a vendégszobában aludnom, egy egész emeletnyi távolságban Dalmitól. A szüleihez esetleg átlopakodhattam volna aludni. *.*
A suliban aztán majd megint egy egész kastély választ el minket, mivel az Eridon a Levitával pont átellenben van. És Dalmi nem jön a Levitába. Akik nem ismerték, biztos fura lenne nekik, hogy egy eridonos mit császkál ott, de szerintem Dol megengedné. Még szorosabban ölelem a gondolatra. Ez tényleg az utolsó alkalom még jó ideig. Vagy legalábbis nyárig... ha jön... még el kell kérnem a szüleitől. Nyaaaa.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 21:52 | Link

Kocsi... Lopás... Film...
- Én arra már nem emlékszem.
Rázom meg a fejem, ami még kissé kótyagos. És teli van gondolatokkal, amikkel nem tudok mit kezdeni.
Most valahogy még a kedvesség is lepereg rólam, nem tudom mire venni, sőt inkább most dühít. Vagyis az idegesít, hogy nem is úgy van az.
- Ne lódíts!
A hangom kissé hisztis, nyöszörgő és kétségbeesett. A kezemben a pléd egyik sarka, azt gyűrögetem most, de a szavak nem jönnek most a számra. Se így, se úgy.
Nagy levegőket veszek, sokszor egymás után, mire végre lesz bátorságom, bármennyi is.
Megköszörülöm a torkom, hogy valamit kinyögjek.
- És mit szeretnél csinálni?
Kérdem eléggé halkan ahhoz, hogy talán meg sem értette. Még mindig üldögélek, de egyre hisztisebbnek is érzem magam. A lábaim begörcsölnek, a kezem megmerevedik. Fogalmam sincs, hogy mi történik, vagy mi nem, így azt sem tudom, mennyi idő múlva szólalok meg megint, most már fix, hogy hallható hangerővel.
- Nekem most egy picit ki kell mennem.
Szabadkozom, majd a végtagjaim nagy nehezen életre kelnek, és segítenek kijutni a fürdőbe. Gyorsan elintézem a dolgom, megfésülködöm, megmosom a fogamat, és hideg vízzel az arcomat is.
Kissé frissebben visszamegyek a pihenő szobába, de már csak a kanapé szélére huppanok le.
- Szóval, mit szeretnél csinálni még most, így délelőtt?
Az érdeklődésem jelenleg annyira hihető, mintha azt mondtam volna, hogy fiú vagyok és Hazug Miskának hívnak, de jelenleg nem telik több tőlem a magamban tartó agymenésnek. Addig pedig le is bénulok, amíg bárminemű feleletet nem kapok, szóval....
Utoljára módosította:László Dalma, 2014. május 26. 21:53
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 26. 22:12 | Link

Nem tetszik neki a válaszom. De hát mit mondjak, ha ez az igazság? És különben is, volt erre egyáltalán jó válasz...?
Csak ül, nem szól semmit, nem reagál sehogy, csak nyöszörög valamit. Most mi van? - tolul fel bennem a kérdés, de elállom az útját, mielőtt kibuggyanhatna a számon. Miért rontanék el egy ilyen szép reggelt? Már a döglött macskákat sem érzem.
Hát, végül is ezt is reakciónak lehet tekinteni. Felpattan és kiszalad. Most mit csináltam? Visszadőlök a hátamra, kiterülve mint egy kereszt. Nem mondtam semmi durvát, nem cselekedtem semmi olyat, ami túlment volna a határokon. Megint rosszat álmodott - kapcsolódik fel a villany az agyamban. Olyan komolyan veszi az álmokat...

Újra ébredek, ahogy bejön a szobába, frissen, fitten, mérnöki pontossággal eligazított hajszálakkal. Rögtön vissza is tolul az agyamba az előbbi jelenet annak minden nyűgével és hangulatromboló jellegével együtt.
- Semmit - nyomok az arcomba egy párnát, ami elfedi az egy szem szavam legvégét.
Ez lesz ma?
Már nekem is elment a kedvem mindenféle közös reggeli punnyadástól. És rám is rám férne egy fogmosás, egy fésű, meg mondjuk egy új póló. Fejemen a párnával azon vacillálok, előbb kellene-e megejtenem ezeket a dolgokat, vagy most rögtön ugorjak bele a csapdába. Ha Dalmi ilyen, az a vihar előjele. Este még minden rendben volt, az agyamat érintő áramszünetig... tudjátok. A kocsilopás után. Hajnalban történt valami? Eskü, nem emlékszem.
Megmarkolom a vánkost és oldalra csapom, csak úgy puffan a karom az ágyon. Ránézek Dalmira, adok neki még egy esélyt, hogy az arckifejezése derűt, vidámságot és rózsaszín ködfelhőt tükrözzön.
Micsoda elvesztegetett esély...
Ülő helyzetbe csusszanok a falnak döntve a hátam.
- Mit tettem? - kérdem.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 22:38 | Link

Az arcra nyomott párna sokat elárul, mielőtt még kimegyek a fürdőbe, ahol gyorsan elvégzem a napi rutint, hogy visszamehessek a kanapés szobánkba. Ott aztán leülök a kanapéra és csak nézek, néhány szót néha kimondok, aztán megint csak nézek ki a fejemből.
Még mindig nehéz válaszolnom, főleg úgy, hogy nem is tudom, mit akarok megfogalmazni. Gyűrögetem a pólóm, meg minden, csak hogy lefoglaljam magam, aztán a gyűrött pólómat nézve válaszolok, amit még tovább hajtogatok, és remélem, hogy kibírja ezt a strapát, mert ez a kedvenc alvósom.
- Nem csináltál semmit. Csak... Hát... Tudod, ez egy kicsit furcsa helyzetté nőtte ki magát. Mert...
A magyarázat csak nekem hülyeség, ezért nem merem előszörre kimondani, ezért csak makogok.
- Hát, tudod... Szóval...
Még az ülőhelyzetemen is változtatok kicsit. Nagy levegőt veszek, majd végre kinyögöm... Gyorsan.
- Még nem volt ilyen.
Célzok a helyzetre. És még élek, tehát nem haltam meg, és nem is fáj. Micsoda megnyugvás. És már én sem lehetek akkora nyuszi, mint előszörre hittem volna. Csak egy kicsit kisebb. De ez is bőven elég.
Az arcom piroska, mintha leégtem volna a napon, de legalább már fel merek nézni.
- Jelenleg én vagyok annyira dinka, hogy pánikolva fogom fel a helyzetet, csak picit korainak érzem a kialakult szitut, tekintve, hogy mégiscsak egy évig nem beszéltem veled, sőt, majdnem másfél.
Oké, ezentúl kiérdemlem a köntörfalazások kitalálójának anyja címet, mert erre is csak én vagyok képes. És, hogy eltereljem kicsit a beszélgetést, és bizonyítsam, kicsit jobb a kedvem, meg felszabadultabb, a kajára terelem a szót.
- Éhes vagy? Anya csinált bundás kenyeret, meg palacsintát, meg egy rakat zöldséget, felvágottat, gyümölcsöt, lekvárt, amit akarsz.
Mosolyodom el egy kicsit, és fejemmel intek a lépcső felé, hogy reggelizni kéne menni. Remélem, hogy ez nem csak nekem világos.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 27. 01:16 | Link

Türelmesen hallgatom. Koncentrálok arra amit mond, hogy a sok izé meg bigyó közül kiszűrjem a valódi mondanivalót. Hegyezem a füleimet, mi lehet az a furcsa helyzet, amivé ez kinőtte magát. Elaludtunk filmnézés közben! Vasárnap van, irány a templom, meggyónni! Visszaszorítom megnyomorodott humoromat a helyére. Ő még mocorog egy kicsit, majd végül kiböki.
...öhm...
- Milyen? - nézek bután. Aludtunk már együtt - szögezem le magamban. Elpirul, és én egyre jobban nem értek semmit. Az újabb válasszal való játszadozással azonban nem borzolja az idegeimet sokáig.
- Jó az egynek is - motyogom egyáltalán nem fontos helyesbítésemet, miközben azon gondolkodom, mit válaszoljak a lényegi mondanivalóra. Én annyira nem így látom. És mindig elfelejtem, hogy Dalmi egészen más.
- Azt hittem, visszarázódtunk a régi kerékvágásba - a mondat elején még a szemét nézem, a végén már a mintákat a takarón, mert zavar a pillantása. Próbálom pár másodperc alatt meglátni a különbségeket köztünk, megérteni, mi a probléma. - Ha korábban nem, a piknikező tisztáson - emlékeztetem arra az akkor fordulópontnak tűnő pillanatra. Lehet, ő nem érzett semmi ilyesmit.
- Hogy ez egy folytatás. Nem egy újrakezdés - próbálkozom újból a magyarázattal. Nem vagyok benne biztos, hogy így értettem. Már megint nem tudom, hol tartunk, és mostanában nem is tartottam fontosnak ezt a kérdést. Mostanában olyan egyszerűnek és jónak tűnt a kapcsolatunk, de be kell látnom, hogy sosem olyan egyszerű, mint ahogy én azt képzelem. Miért kell túlbonyolítani? - sóhajtok egyet. Nem kérdezek rá, mert egyrészt olykor én is túlbonyolítok dolgokat, másrészt pedig nem tehet róla, hogy ilyeneken jár az agya. Régen is ilyeneken járt, és valószínűleg eztán is ilyeneken fog. Beletörődöm.
Csöndben hallgatunk egy darabig, mígnem a lány mentő ötletként a reggeli gondolatának mézesmadzagját húzza el az orrom előtt. Most így inkább gyomorgörcsöm van, de tudom, hogy mire leérünk, félzebra-szintű étvágyam lesz. Már most kezdődik, ahogy a bundás kenyér kezdetű dallamot hallgatom.
- Mehetünk - mondom halkan, némileg lehangoltan, és az ágy széléhez csusszanok. - Előbb én is elnézek a fürdőbe.
Átülök a székbe - ah, mikor felejthetem már el? -, s megindulok az ajtó felé, de eszembe jut valami, és ez megállít.
- De ha hozzánk jössz, én nem alszom a kanapén, az tuti - jelentem ki egy nem őszinte, csak annak tűnő vigyorral. Puhatolózom, kíváncsian várom a reakcióját. - És te sem.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 27. 10:02 | Link

Nem értem a pasik agyműködését. Fogalmam sincs, hogy a milyen nagyjából mire vonatkozik. Vagyis csak sejtem. Többet mondani viszont nagyon nem tudok, legalábbis ebben a témában, így csak ülök kukán. Vagy mint a befőtt, miközben gyűrögetem a felsőmet.
Az, hogy pontosan mennyi időt is nem voltam itt, nem annyira fontos, hiszen egy vagy másfél év, lénygében ugyanaz. Ezért nem is vitázom ebben a kérdésben sem, hanem a következőre próbálok meg valami nem nyökögésféle választ kicsikarni magamból. Nehéz is, meg nem is. Járna a szám, de közben nem is.
- Igazad van, de egyszerre nem is. Megváltoztam, és ez ellen sem én, sem te, se senki nem tud mit tenni. Nem vagyok ugyanolyan, mint mikor elmentem. Egyrészt nem vagyok ki idegileg, másrészt pedig szereztem néhány olyan élményt, amit senkinek nem kívánok. Újraépítettem az életemet, a felfogásomat, a hozzáállásomat, érts ezalatt mindent.
Sóhajtok egyet, majd felvázolom a reggeli lehetőségét, ami nagy sikert arat.
- A folyosón arra, jobbra a második.
Mutatok a helyes irányba, majd elállok az útból. Várok, amíg csak kell, hogy tényleg együtt menjünk le reggelizni, ha már egyszer lehetőség van rá. Közben pedig még azon is el tudok gondolkodni, hogy ez most mire való utalás vagy nem utalás akart lenni.
Eltelik pár perc, talán jó pár perc, mire végre elindulhatunk lefelé, és láss csodát, a lépcső közepénél tovább nem bírom ki.
- Mire gondolsz ezalatt?
Húzom össze a szemem, de nem nézek másmerre, csak a lépcsőfokok irányába, hogy leérve rögtön az asztalt vehessem célba, ahol már két hely foglalt.
Összehúzom a szemöldököm és érdeklődve kérdezem meg Biankát, hogy mégis merre van apa.
A feleletéből kiderül, hogy el kellett mennie dolgozni, így a mai, esetleges kiruccanásos programnak lőttek. No nem baj, lehet mást is még kitalálni.
Leülök az egyik szabad székre, a másikat arrébb teszem egy pálcaintéssel, majd elkezdem az étkezést, miután...
- Jó étvágyat!
Mormogom el az udvariasság szavait, majd veszek két zsemlét a tányéromra, meg a lekváros tégelyt a tányérom mellé. Megkenem a kenyeret, amihez epret és cseresznyét is lakmározom, és egészen az evés végéig nem szólalok meg. Akkor aztán dőlnek belőlem a szavak.
- Kell segítség?
Kérdezem anyát, meg a nővéremet, amikor pedig megrázzák a fejüket, csekély bűntudattal kimegyek az étkezőből, de csak azután, hogy legalább a tányérokat, evőeszközöket és poharakat eltettem az asztalról.
- Öltözz fel, megvan, mit csinálunk akkor még ma délelőtt. Tíz perc múlva ugyanitt.
Fordulok Alex felé a lépcső aljáról, majd szinte rögtön rohanok felfelé, hogy valami nyáriasabbat keressek a szekrényemben és varázsoljak magamra. Ha pedig kész vagyok, akkor lemegyek a földszintre, ahol még néhány tennivaló azért akad a reggeli után. Besegítek én is a rendrakásba, így nem kell a lépcső aljánál állnom, vagy a kanapén fetrengenem a tőlem telhető legkényelmetlenebbül és kukán.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 28. 12:54 | Link

- Nem tudtam, hogy ez változtat azon, ami velünk van - mondom az ajtó szegélyének. Mindegy, kár erről tovább beszélni; pontosabban ez nem valami olyan, amit egyszerűen meg lehet beszélni. Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki rosszat csinált, de a felnőttek rajta kapták. Vagy még inkább, mint akire ráborították egy pezsgő behűtő tartót: akkor, barátom, most jegeld magad és az érzéseidet.
A nálunk levős megjegyzésre csak bámul rám, hát vállat vonok, és kifordulok a szobából. Belököm a fürdőszobába vezető, félig nyitott ajtót, majd ahogy a csaphoz érek, rájövök, hogy nincs itt semmiféle cuccom. Azért csak vizet locsolok az arcomba, és előkotrom a szék oldalából a varázspálcámat, hogy begyűjtőbűbájt mondjak a fogkefémre. Ha nem lennék ilyen morcos-zavart, szórakoztatna, hogy Dalmiéknál minden efféle hülyeségért pálcát ránthat az ember. Megmosom a fogam, és amikor végzek, a tükörbe bámulok. Elveszek a polcról egy fésűt, és megpróbálom megregulázni a frizurámat. Fodrászért kiált már. A borostám is nő, de már csak egy napot kell kibírnia. Komótosan készülődöm, nem sejtvén, hogy a lány még mindig az emeleten vár rám. Hopp.
Szótlanul elindulunk lefelé, de még a földszintre sem érünk, mögülem Dalmi megszólal, a korábbi beszélgetés folytatásaként, de nekem már fogalmam sincs, mire kérdez vissza. Leérek a földre, visszafordulok hozzá, és összeráncolt szemöldökkel próbálom magyarázatra bírni.
- Majd megbeszéljük - függesztem fel, mikor rájövök, mi a téma. A konyha már közel van, és nem a szülei előtt szeretnék erről diskurálni.
Leülünk az étkezőasztalhoz, a család néhány tagja már ott van. Én is jó étvágyat kívánok, és szintén elköltöm a komor hangulatú reggelit. Begyűrök két bundás kenyeret és megtoldom két nutellás palacsintával is, amit a konyhák tündére, Vali tukmál rám - mondjuk nem kell hozzá nagy erőbefektetés.
Megköszönöm az ételt, és iszkolok is ki az étkezőből, a feszült hangulat elől.
Dalmi közben megint elemébe került, mint a forgószél, eltűnik, magamra hagyva a folyosón. Bűntudatom támad, amiért ő legalább megpróbál úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, és nem elrontani a szünet utolsó napját. Szófogadón elindulok a vendégszobába és átvedlek az utolsó tiszta göncömbe. Ja, meg begyűjtöm a fogkefém - ezúttal fentről -, ehh.
Nem tart sokáig összerámolni a táskámat, így én gyakorlatilag hazaútra készen állok. Beágyazok, körülnézek, mit hagytam itt, és a hátizsákot az előszobaszekrénynek támasztom. Nem tudom, mi a terv a továbbiakban, de nem érzem magamban a lelkesedést hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 28. 13:27 | Link

- Nem olyan értelemben, mint ahogy most gondolod. Gondolnád...
Próbálok némi normális hangvételt elővenni, és fogjuk rá módon sikerül is.
Várok a folyosón, de eszembe jut, hogy csak nekem van minden mindig kéznél. Odamegyek a fürdő elé, és két kopogás után kérdezek rá.
- Hozzak neked fel valamit?
Két másodperccel később pedig megkapom rá a választ. Semmi szükség nem lesz rá, így én is odébbállok.
- Hát akkor a lépcsőnél.
Sóhajtok egyet, mielőtt elindulnék, majd ha ez megtörtént, szapora léptekkel teszem meg azt a pár métert.
Ölbe teszem a kezem, amit kibontok, mielőtt elindulnánk lefelé, ahol megint megered a nyelvem, a reakcióból ítélve nem jó időben.
- Oké.
Felelek csak ennyit, majd a reggelivel vagyunk elfoglalva még jó ideig. Evés, elpakolás, elkészülés. Mikor leérek, még az utolsókat elpakoljuk, de aztán egy percnyi időm sincs, mert indulhatunk. Kicsi vidámabb hangulatot próbálok meg varázsolni, így a kezemet nyújtom felé, és a tőlem telhető legkedvesebb, legtüneményesebb hangomat veszem elő, a gondolataimtól függetlenül.
- Gyere! Megmutatom a következő kedvenc helyem. Feltéve, ha még szeretnéd megnézni.
Mosolyodom el, és csodálkozom is magamon, hogy teljesen őszintén tudom ezt csinálni. Csak mert jól esik, és mert ezt akarom csinálni, és mert mi értelme lenne búskomornak lenni, ha egyszer jól is érezhetjük magunkat a bőrünkben...
A választás viszont nem az enyém, így dönteni sem fogok helyette. A csend most elég értékes, mármint hogy egy szót sem szólok, mert a háttérben edénycsörömpölés, lépcsőn felrohanás, és egyéb neszek hallatszanak, de ez nekünk most nem fontos. A kialakult némaság még jobban megnyugtat, de egyszerre fel is pezsdít, így nem csoda, ha úgy érzem, hogy már mennék. Pontosan oda, amit az előbb említettem, és amit még rejtély fed, egyelőre viszont még mindig csak állok és várok. Reakcióra, szavakra, tettekre, bármire, ami nem ez a "hulla helyzet" van.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 28. 23:28 | Link

A kezét nyújtja felém. Megszorítom, de nem vagyok jó természetesnek ható mosolyok kierőltetésében. Inkább csak szomorúan nézek, és bár mindenre van valami viccem, most még csak pár értelmes szó sem jut eszembe, ami helyénvaló volna. Olyan édesen néz, de az öröm helyett, ami szétárad bennem ilyenkor, most sikamlós halacskák ficánkolását érzem a belsőszerveim helyén. Négy éves vagyok, kitettek a vidámpark közepére. Először halálra ijesztett egy éles hangú bohóc, most viszont már akármilyen kedves bácsik nyújthatják felém a vattacukrot, vagy akrobaták táncoltatnának meg, azt várom, mikor jön újra a bohóc a szart is kirémiszteni belőlem.
A második kedvenc hely. Dalmi néz le rám, kezem a kezében, és olyan felhőtlennek tűnik. Mindig dilisen viselkedett kicsit, de ezeket a váltásokat sosem tudtam megszokni. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy bármi gondja lenne, háromnegyed órája pedig még sokkolva ült az ágyon odafenn. Szívesen megölelném, hátha attól jobb lesz - a közérzetem és a lelki békém, mármint -, de dacosan eldöntöttem magamban pakolás közben, hogy semmiben nem fogok kezdeményezni többet. Úgy nincs mit elrontanom. Még a végén rájön, hogy annyira megváltozott, hogy hozzám érni sincs kedve - gondolom gonoszul, és a következő pillanatban meg is undorodom magamtól, ahogy újra a szemébe nézek. Egy szemét alak vagyok.
- Menjünk - rándítom meg a számat, de a legfonnyadtabb mosoly is betegre röhögné magát a szánalmas próbálkozáson. Elengedem a kezét, és a kerekeimre helyezem a sajátjaimat. Indulásra készen.
Bekiabálunk a család konyhában lévő tagjainak, és kilépünk a mágusvilágot a mugli világtól elválasztó ajtón a varázslatmentes tavasz-nyári napsütésbe.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 29. 10:53 | Link

Már éppen indulnánk, vagyis el is kezdünk lépdelni, viszont rossz irányba. Elvigyorodom, a hangom is megcsuklik a nevetés apró hullámától, de nem cikizően, se kárörvendően.
- Hova mész?
Nézek picit értetlenül, mert a kezemben közben ott van már egy nagy tál gyümölcs, a másikban pedig egy üveg víz. A testtartásom laza, ahogy az egyik lábamra támaszkodom. Ebben az állapotban javítom ki magam is, mert valamelyest jogos a kialakult helyzet.
- A másik irányba megyünk.
Próbálok meg az étkező felőli ajtóra mutogatni, inkább kisebb sikerrel, mint nagyobbal, mert mindkét kezem tele van. Éppen emiatt biccentek is egyet pluszba arrafelé, majd csak várok, amíg együtt léphetünk ki a közel 30 fokba.
- Anyúúúú!
Próbálok meg még kis figyelmet kiharcolni magamnak, ami nagyon egyszerűen megy. Mikor idefigyel, csak hálásan kérek tőle még egy kis szívességet.
- Az ajtót behúzod? Nekem teli van a kezem. Lééééégysziiii...
Nézek rá szép nagy bociszemekkel, majd mikor becsukja, én elindulok hátrafelé. Át a füvön, egészen a bokrokig, de nem eléjük, hanem valahova közéjük. Furcsa lehet, hogy mégis mi a fenét kedvelek ebben a helyben, de mindjárt kiderül. Leteszem a kis rönkre a hozott dolgokat, és miközben kiterítem a már odakészített plédet, magyarázatot adok rá.
- Amikor először hazajöttem az esemény után, ez lett a kedvenc helyem. Sem a szomszédok, sem a családom nem látnak el eddig, mert mindenhonnan bokrok veszik körül. Erre még rásegített apa, na meg anya is, amikor levédték nekem ezt a kis zugot. A lényeg viszont az, hogy ez lett azóta az egyik kedvenc helyem. Pici, nem sétálható, szóval nem olyan, mint amire gondolni lehet, de nyugis, olyan pihentető.
Kissé idegesre váltok, mármint most még csak viselkedésileg. Az ajkam elkezdem harapdálni, a kezemmel piszkálom a másikat, mármint kezemet, a hátam mögött, és az egész lényem kissé megfeszül. Belegondolok abba, hogy mi van, ha Neki tökre nem tetszik ez a hely, emiatt pedig a pokolba kíván, hogy már megint egy természetközeli helyre hoztam, olyan helyre, ahol semmit nem lehet csinálni. Legalábbis nem úgy, mint a minap a kastélyban. Ez most kissé aggaszt, azonban megpróbálom ezt a hangomba nem átvinni.
- És egyébként is azt mondtad, hogy majd később megbeszéljük.
Ez már csak kifogás, vagyis nem is teljesen, de most ez az az indok, ami miatt ezt a helyet választottam. Lehet, hogy hiba volt...
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 29. 12:12 | Link

- Öh - fordulok vissza meglepett kérdésére. Menekülök. Nem.
- Rossz irányba - ütöm el a viccet fapofával.
- Add a vizet - kérem a lányt, hogy megszabadítsam fél terhétől. A konyhába érve nehéz szívvel, de rávigyorgok Valira.
- Már meg is jöttünk - mondom neki, és elhaladok az étkező asztal mellett, ki az ajtón, amit barátnőm mutatott.
Hátrafelé megyünk. Fura, de az elmúlt napokban még nem is láttam a telek eme részét. Már megint dzsungelharcos módra kell váltanom, míg áterőltetem a széket a fűcsomókon és gidreken-gödrökön. Újabban ilyenkor az lebeg a szemem előtt, hogy már csak egy kicsit kell kibírnom a verdámban, jól halad a járás-projekt Rubyával és Linnel.
Megérkezünk egy bokrokkal védett minitisztásra. Kedves, nyugis hely, nem csodálkozom, hogy ez az egyik kedvence Dalminak. Azért ő magyarázattal is szolgál, így még inkább érthető a dolog. Látom az idegességét, de igazán nem tudok vele mit kezdeni. Eleget próbálkoztam, az ilyen paráit magával kell lemeccselnie. Leereszkedem a földre, amelyre plédet terített, és magam is kicsit zavarba jövök. Eddig volt mit csinálnunk, de most...? Se játék - nem, mintha játszós hangulat lenne -, és fogalmam sincs, miről beszélgethetnénk. A napsugaras csacsogáshoz nincs hangulatom, a nehézről meg nem akarok most beszélni. Meg kéne erőltetnem magam, hogy kitaláljak valami könnyed témát, de miközben az villódzik az agyamban, hogy széthullik minden körülöttünk, elég nehéz bármivel is előrukkolni.
Na tessék. Mozdulatlan arccal fogadom, hogy úgy gondolja, itt az ideje megbeszélni a fent történteket.
- Beszéljük - egyezem bele kelletlenül. Nagy támogatója vagyok a dolgok megvitatásának, s most mégis inkább elodáznám az egészet. Nem kétlem, hogy veszekedésbe és sértődésbe fog torkollani.
Várok, hogy mond valamit, de mivel nem kezdi - vagy csak túl keveset vártam -, én indítok.
- Megértem, amit mondtál - nem, rohadtul nem értem meg. - És nyilván nem erőltethetek semmit, amit nem akarsz. - Én is utálom, ha erőltetve vagyok.
- De nem ígérem, hogy türelmesen tudom kezelni a rigolyáidat a továbbiakban is. - Kimondtam. Csak kicsúszott. Nem ezt akartam. Mindegy, mit akarok, sehogy se jó.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 29. 16:16 | Link

Csak vigyorgok, de a vizes palackot azért odaadom.
Ahogy kiérünk, majd az ajtó becsukódik, körülbelül két perc telik el, vagy annyi sem, hogy megérkezzünk. Érzem, hogy a feszültség, ha lenne színe, tuti nem látnánk egymást, annyira tömör.
Oldásként előbb leteszem a cuccokat, és elmondom, miért ez a hely az, ahova szívesen vonulok el. Ezután én is lecsücssenek, és magunk elé veszem a gyümölcsöt. Van benne málna, eper, meggy, cseresznye, szőlő, banán, na meg ki tudja nagyjából, hogy mi nem.
Még mielőtt az általam is megemlített komolyabb dolgokra térnénk rá, megpróbálom kicsit megnyugtatni, hiszen a benti dolog kissé kellemetlen lehetett.
- Ne aggódj anya miatt, nem fog lököttnek nézni. Ő, ahogy mondtam, tisztában van vele, hogy hova készültem, bár azt nem tudta, hogy te nem tudod.
Mosolyodom el megint, majd innentől semmi akadálya annak, hogy elkezdjük boncolgatni azt a témát, amit felhoztam.
Figyelek és nem szólok közbe, hiszen az nem az én stílusom. Ezután a két mondat után viszont kissé elgondolkodom. Nem túl sokáig, de azért annyi idő kell, amíg két epret és egy szem barackot megegyek.
- Erőltetheted, de annak semmi értelme nem lesz, sőt, pont az ellenkező hatást fogod elérni vele, mint szeretnéd. Az utóbbit viszont....
Nem tudom, mit mondjak, de tényleg. Ehhez még kell másodperc, mielőtt kimondok bármi olyat, ami először jut eszembe, de akkora hülyeség, hogy az már fájdalmas.
Bekapok még két szem cseresznyét, kiköpöm a magját, megrágom a húsát, lenyelem, onnantól viszont megint megered a nyelvem.
- Azt teljes mértékben megértem.  Ezt én sem viselem el a saját természetemben. Ehhez pedig visszakapcsolok egy előbbi kérdésedre. Igen, változtak a dolgok. De nem rossz értelemben. Számomra nem. A részemről "csak" annyiról van szó, hogy mindazok után, ami történt, nem tudok semmit sem úgy folytatni, mintha semmi nem történt volna. Nem akarok elölről kezdeni semmit, és nem tudok onnan folytatni semmit, ahol abbahagytam. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy imádok veled lenni. Beszélgetni, természetben lenni, filmezni. Szeretem azt a biztonságot, amit érzek, amikor ott vagy a közelemben, de rühellem azt, hogy egyszerűen képtelen vagyok ugyanoda, arra a szintre visszaugrani, mint szeretnéd.
Mivel a levegő létszükséglet, így kénytelen vagyok valamennyi szünetet is tartani. Lihegek párat, majd megint folytatom, hacsak közbe nem vág.
- Nem a kialakult helyzettel van gondom, azzal a legkevésbé sem, hanem a mikorral. A piknikes események óta mindössze másfél hónap telt el.
Nézek rá kissé kényelmetlenül, a kezemmel pedig megint a felsőm szélét gyűrögetem. Rengeteg gondolat cikázik a fejemben, és ez a gyorsaság meglátszik a szememen is. Olyan képek ezek, amiket fogalmam sincs, hogy mondjak ki. Kis idő múlva viszont mégiscsak kinyitom a szám, veszek egy nagy levegőt, végül csak annyira telik, hogy bent tartom egy pár másodpercig, majd kifújom.
Ez még elismétlődik kétszer, majd a negyedik próbálkozásnál sikerül hangokat adnom, méghozzá viszonylag értelmes szavak és mondatok formájában, így halkan, de végre megint beszélni kezdek.
- Ha ez számodra kényelmetlen, vagy nem oké, megértelek.Csak annyit kérek, hogy légy őszinte.
Utálom most magam. De a lelkiismeretem legalább valamelyest megnyugszik. Egyrészt azért, mert ennél diplomatikusabb és ésszerűbb nem lehettem volna. Az viszont egy másik kezem, hogy a szemeim előtt csak a két kezem lebeg, a mutató- és középső ujjam egymásba fonódva, miközben most megint nem fogok tudni normálisan levegőt venni egy darabig.
Ez valószínű az arcomra is kiül, de ez ellen legalább tudok tenni. A szemem nyitva van, de a meditáló folyamat máris beindult, ami valamelyest lenyugtat. Ha nem is annyira, amennyire akarom, most már legalább nem szeretnék darabokra szakadni a heves szívverésem miatt...
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 29. 20:13 | Link

- Ja - ezzel jelzem, hogy felfogtam, amit mond. Nem aggódtam, hogy Vali hülyének nézne. Ilyen dilinyós lánnyal - ebbe a szóba minden szeretetem belesűrítve - totál normálisnak tarthat.
Magamban füstölgök, ahogy az orrom alá dörgöli, szinte a számba rágja, amit amúgy is tudok. Nem lesz tőle jobb kedvem. A pléd szöszeit és mintáit piszkálom beszélgetés közben, ő a tálból szemezget.
Mondja a magáét, de az egész olyan zavaros. Se elölről kezdeni, se folytatni. Akkor...? Amit mond, és amit tesz, mintha ellentétben állnának egymással. A kellemetlenül ficánkoló halacskák visszatérnek a belem helyére. Akkor mi a gond? Mi a gond? - ez zakatol a fejemben. - Nem értem.
Másfél hónap! - hőbörgök belül, de kívülről csak az látszik, hogy elgondolkodva hallgatom. Rágom a ragacsos gumit, amit a számba adott. Ő is hallgat, csak néha szólal meg, én pedig még mindig azt latolgatom, hogyan legyek őszinte. És hogy van-e értelme. És egyáltalán, mit is gondolok...?
Olyan önző dolog lenne rákérdezni, mégis mennyit kell még várnom. Nem arról volt szó, hogy... izé.
- Mi abban a rossz, ha együtt alszunk? Honnan kéne tudnom, mit szabad és mit nem? Tudod, marha rossz érzés, ha folyamatosan visszautasítanak, és nem tudom, mit rontok el. Adhatnál egy listát, meddig lehet elmenni, mert úgy látszik, a kettőnk mércéje messze nem azonos.
Sosem beszéltem még így vele. Nem jellemző rám ez a fajta kifakadás, de bűntudat ide vagy oda, ráöntöm az eddig felgyülemlett szennyest.
- Ha eltévesztettük az ajtót, és nincs szükséged rám ilyen módon, akkor mondd azt, ne kertelj.
Akkorát nyelek, hogy már szinte fáj, de jobb túlesni ezen most. Mielőtt elment volna, már szóba került, mit is akar pontosan, és szabályosan lekiabálta a fejem, mikor felajánlottam neki, hogy ha csak teher ez neki, hagyjuk a francba. De úgy tűnik, vissza-vissza kell térnünk a témához, mert valami még mindig nem oké. Csalódott vagyok. Nem ezt vártam. De idáig nem is tudtam, hogy vártam valamit. Csak most érzem azt, hogy mennyire elcseszett és értelmetlen az egész. Hogy folyamatosan azt kell figyelnem, mikor lépek aknára. Akkor inkább ketten kétfelé és kész.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 29. 21:16 | Link

Csak bólogatok, meg persze kiegészítem azzal, amit én tudok.  Csak beszélek és beszélek, nem bírom abbahagyni. Most könnyű, vagyis könnyebb, mintha sokan hallgatnának, de azért én ezt nem így képzeltem el. Az alap téma sem ez volt, amit valójában meg kellett volna tárgyalni.
Az első reakcióját még némán hallgatom végig, nem akarom én sem félbeszakítani, ha ő sem tette, azonban a második "bekezdés" után már kissé piros pofival, némi csalódottsággal, dühvel és szomorúsággal válaszolok, mindenféle melléktevékenység nélkül.
- Igen, eltévesztettük. Akkor is, amikor visszajöttem. Meg akkor is, amikor lementünk uzsonnázni a tisztásra. Meg akkor is, amikor végre volt elég merszem elmondani, hogy mit szeretnék. És hogy miért nem mondtam addig. És miért nem tettem semmit. És miért vártam annyit, számomra végeláthatatlan ideig.
Felkapom a tálat, amit legszívesebben a fatörzshöz vágnék, hogy apró darabokra törjön. Akkor legalább egy kicsit le lenne vezetve a feszültségem. De nem, én vagyok akkora lüke, hogy semmi ilyet nem teszek. Inkább gyorsan leteszem, kissé talán erősebben, mint kéne, ökölbe szorítom a kacsóim, amin az ízületeim már réges-régen kifehéredtek az erőteljes nyomás miatt. De nekem ennyi nem elég. Ha nem török, nem zúzok, legalábbis tettekben nem, akkor majd megteszem szóban, amit már előre látok, hogy életem egyik legnagyobb hibája lesz.
- És akkor is, amikor a visszaérkezésem után a legelső dolgom az volt, hogy megírtam neked azt a rohadt levelet. Remegő kézzel, de vettem a bátorságot hozzá. Annak ellenére, hogy fogalmam se volt, mi lesz annak a találkozásnak is a vége. Vagy mit fogok hallani. Vagy mit nem fogok hallani. És mindezt azért, mert borzalmas volt kivárnom azt az egy évet, amíg visszajöhetek.
A végére már szinte ordítok, és most kivételesen nem érdekel, ha bárki meghallja. Már szinte fuldoklok a visszatartott könnyeimtől, meg a méregtől, de nekem még ez sem elég. Miért is lenne elég? Ha borul a bili, legalább boruljon rendesen, és folyjon ki belőle minden, aminek ki kell. De legalább kiürül, és mindenki lenyugszik, megnyugszik, és felszabadul egy kicsit.
Hirtelen felindulásból térdelek fel a helyemről, és minden, de tényleg minden érzelmemet, gondolatomat, vágyamat és bátorságomat összeszedve csúszok arrébb, és villámló szemekkel, meg piros arccal vagyok már körülbelül tíz centire az arcától.
Gyáva leszek, vagy nem gyáva? Teszem fel magamban a kérdést, aztán rájövök, hogy alapból gyáva vagyok, mert a tetteimet jelenleg a kétségbeesés és harag vezérli. Mert amúgy tuti nem tenném ezt meg, amit most mégis.
Egyik kezemmel megfogom az állát, de úgy, mint még eddig soha. Az ujjaim határozottak, de fájdalmat biztos nem okoznának. Arra már nem lennék képes. Arra viszont igen, hogy akár akarata nélkül is végrehajtsam.
A következő tettemben már csak az érzelmeim és a vágyam van benne. Teljes mértékig hirtelenjében hajolok oda hozzá, hogy most már egy milliméter se válasszon el tőle.
A körülbelül fél percnyi csókban minden benne van, amit ki akarok fejezni. Szeretet, szerelem, vágyakozás, tökéletesség, boldogság, izgalom, "akarom", gyengédség, erő, majd a vége felé belekeveredik a beletörődés is.
A bennem dúló háború tökéletes kifejezése után csak éppen, hogy egy pillanatra a homlokának támasztom az enyém.
- Itt van a szerinted zárt ajtó.
Azzal elhajolok, leeresztem a kezem mellé, majd elsétálok onnan. És most már az sem érdekel, ha bárki is észreveszi a könnyeim, amiknek nagyon sok oka van. De talán a legfőbb a bizonytalanságé.
A szobámba visszafelé jár az agyam, szinte berontok az étkezőbe, hogy egy szó nélkül menjek fel az emeletre, ahol vár rám egy csomagolás. Kinyitom a szekrényem, és a saját kezemmel kezdek el bepakolni, természetesen elmerülve a gondolataimban, mely csak egyetlen mondatból áll.
Ha ez volt az utolsó, legalább szép emlékeim lesznek.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 30. 00:01 | Link

Meglehetősen pofátlanul viselkedem, de egészen a monológom végéig nem sikerül felbosszantanom. - Nem, mintha ez lenne a cél. Pedig úgy tűnik, egy kis efféle kizökkentés jót tesz a lánynak.
"Igen, eltévesztettük" - mondja, és ahogy ez eljut a tudatomig, mintha leforráztak volna. Eddig tartott. Magamnak köszönhetem. Felkapja a gyümölcsös edényt, és biztos vagyok benne, hogy hozzám akarja vágni. De csak ülök, mint akit odaszögeltek. Végül mégsem tesz ilyet, visszalöki a tálat a plédre, folytatja a dühöngést. Nem nagyon tudom követni, miről beszél, az taglóz le, hogy mennyire más, amikor ilyen elemi erejű harag tör fel belőle. Ahogy egészen kipirul. A kifejezést, hogy "szikráznak a szemei", eddig csak könyvben olvastam, de most megtapasztalhattam, milyen is a látvány.
Azért a lényeg eljut a tudatomig: felsorol mindent, amit megbánt, minden alkalmat, amikor végre nem úgy viselkedett, mintha csak elviselne engem. A mondatai értelme megint összeakad bennem. Ha annyira borzalmas volt neki kivárni azt az egy évet, akkor most min vitázunk?
Itt elapad a szóáradat, a lány fölém emelkedik, én pedig dermedten várom, hogy arcon csapjon. Sőt, szeretném, ha beleadna apait-anyait, és lekeverne egy jó nagyot. Annál nagyobb a meglepetés, amikor nem ez történik.
Zsibbadt aggyal és ajkakkal viszonozom a csókját. Ez most mi? - tolul fel tudatomban még néhány kérdőjel, helyet foglalnak az eddigiek mellett. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, hogy ezzel rendezik le az emberek a veszekedést - tűnődöm még mindig távol a jelentől. Valahol ezen a ponton eszmélek, mivel kéne épp foglalkoznom. A két tenyerembe zárom a lány arcát, és örülök, hogy legalább ezekben a pillanatokban félretehetünk minden mást. Ennek mindig így kéne lennie. Hm, nem is rossz ötlet.
Éhesen falom a barackízű szájat. Ki tudja, milyen apropóból hullott ilyen ajándék az ölembe, hát kihasználom. Nem heveskedek azért nagyon, nem akarom újra megrémiszteni. Ez a gondolat visszahozza a keserűséget is. Milyen nyomorult kapcsolatban kell így visszafognia magát az embernek?
"Itt van a szerinted zárt ajtó." - mondja, és feláll, hogy visszainduljon a ház felé. Nem fordulok utána, magamra hagyva gubbasztok a földön. Ez övön aluli volt. Igenis zártak az ajtók. Eldőlök a pokrócon, és a hátamra gördülök. A fejem alá teszem a kezeim, így bámulom a felhőket, miközben értelmet keresek a korábbiakban. Szerintem zárt ajtók... De hát semmi sem változott. Ugyanúgy képtelen lesz felkelni velem reggel, mint eddig. Ugyanúgy nem tudom, hol vannak a határok, és ugyanúgy vigyáznom kell minden lépésemre. Nem lett jobb. De azért... a csók az isteni volt - elbámulok a felhők mögé.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek