34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. március 8. 15:04 | Link

Székesfehérvár

~ Michelle drágám és kedves családom, avagy az első lány otthon.

A könyvtárban való egymásra találás nem is csúcsosodhatott volna ki annál szebben, minthogy másnap kora hajnalban a fiatalok már vonaton zötykölődtek az Ombozi család otthona felé. Noel még előző este bagollyal üzent haza, hogy érkezésére plusz egy fővel számítsanak. Az nem érdekelte különösebben, hogy ehhez az otthoniak mit fognak szólni, valószínűnek tartotta, hogy édesanyja kitörő örömmel fogja fogadni mind fiát, mind az első szerelmet, akivel ő hazalátogat. Elegáns, fekete ingbe bújt, és erős illatot fújt magára, aztán egy utazótáskába pakolt néhány dolgot. Nem tudta, hogy mégis mit vigyen haza, ahol mindene megvan, mégsem akart üres kézzel hazatérni, így pár könyvet, és pólót pakolt a táskába, majd a klubhelyiségben megvárta nehézbombázó barátnőjét, hogy kéz a kézben, szerelmesen andalogjanak ki az állomásra. Noel biztosította Michellet arról, hogy szülei kedvelni fogják, Sára valószínűleg otthon sem lesz, a két kisebbik lánnyal pedig ne törődjön, mert felesleges. A vonatúton végig egymással foglalkoztak, fekete humorú vicceken nevettek, és a fiú azt is elmesélte, hogy miképpen ásott ki egy ötszáz éves kardot a határmenti temetőben. Egymás fülébe duruzsoltak, tekintetük percekig csak a másikéban vesztegelt, hogy éhező ajkaik végül forró csókokban érjenek össze. Noel le sem vette kezét a lány vékony combjáról, folyamatos volt kettejük között a kontaktus, a hangos nevetések, az intenzív flörtölés. Elérte őt a szerelem, és ha ezt egy aprócska lénynek is köszönhette, végtelenül hálás volt érte. Michellenél szebbet nem hordott még hátán a Föld, és az a magabiztosság, ami abból áradt, ahogy a lány szépségét tudatosan kezelte, a végletekig fokozta a fiú vágyálmait, s ébredező kíváncsiságát. Az út gyorsan telt el, az egyszeri átszállás után szinte azonnal szállhattak is le.
- Szerintem apám fog értünk jönni autóval - mondta a lánynak, miközben lesegítette őt a vonatról. Bőröndjét megfogta, hogy neki ne kelljen semmivel sem bajlódnia, csak arra figyeljen, hogy ilyen csinosan, és vonzón tipegjen mellette. A rellonos fiú ajkait beharapva nézte a rájuk eső pillantásokat, a férfiak Michellet mustráló tekintetét, és arra gondolt, hogy ha most féltékenységében nem végez senkivel, akkor soha sem fog. A lány gömbölyű feneke billegett előtte, ahogy az állomás pihenőrészén áthaladtak, és fütyülnie kellett elégedettségében. Hihetetlen, kész tébolyda. Ezt a lányt megkapni furcsamód egyszerre gyönyör, és veszett érzés. Féltékenysége csillapíthatatlanná válva ült ki tekintetére, ami a többi hímre nézve fenyegető volt.
Ahogy kiértek a napsütötte parkolóba hamar meglátta fekete BMW-jüket, ami bár mugli találmány volt, tagadhatatlanul imádta. Apja és anyja helyett Sára szállt ki a volán mögül, amitől Noel izgatottságában gyorsuló szíve először kihagyott egy ütemet. Nem hitt szemeinek, csak amikor a lány már a nyakában volt. Túl régen látta testvérét ahhoz, hogy ne örüljön neki hangosan. Sára barátságosan üdvözölte Michellet, majd gyorsan a hátsó ülésekre tessékelte a párost azzal az indokkal, hogy otthon nagy készülődés fogja fogadni őket, és sietniük kell. Nagyjából húsz percnyi, jó hangulatú, egymás szavába vágva beszélgetős út után Sára leparkolt a házuk előtti füves területre.
Odabent huhogás, sikítás, és örömkönnyek várták a fiatalokat, Noel anyukája nemcsak fiára, de Michellere is ráborult, hogy mellére szorítva őket könnyek között örvendjen boldogságuknak. Apja a háttérben maradt, két kisebbik húga pedig az asztalt készítették ebédhez. Noel szótlanul hagyta a családnak, hogy mindenki saját módján örüljön nekik, majd már az asztalnál mutatta be a leggyönyörűbb sárkányleányt kis családjának.
- Háztársak vagyunk, de elhihetitek nekem, hogy az iskola legjobb nője lett vele az enyém - vigyorgott apjára, majd az oldalán ülő szőkére. Apja gazdasági, s politikai témában társalgott fiával, míg a többiek Michelle szüleiről, testvéréről, róla, és persze Noelről kérdeztek. Mindent tudni akartak, igazi női pletyka indult világnak az asztal túlsó végén. A fiú addig elmesélte édesapjának saját nézeteit, miközben a mugliknál közelgő szavazásra is kitértek. Az ebédből bőségesen fogyott, a család elmondása alapján sokkal jobb ízűt ettek így, hogy együtt voltak. Miután mindenki befejezte az ebédet, édesanyja és a kisebb lányok elpakolták a maradékot, s a tányérokat, Sára pedig londoni dolgairól mesélt.
A délután további része is kellemes családi idillben telt, a fiú régen érezte már magát ilyen jól, és önfeledt boldogságban. Michellet körberajongták a lányok, és ahogy ő látta apja is közeledni próbált. Kérdezgette őt a szülei politikai nézeteiről, és a galleon árzuhanásáról, amit személy szerint nem tud hova tenni. Noel csak mosolygott a háttérben, és néha búbon csókolta szőke kedvesét.
- Jól érzed magad? - kérdezte tőle este, zuhanyozás után. Végre kettesben lehettek szobájában, ami a rellon színeiben pompázott, tele mozgó kviddicses plakátokkal, és tűzokádó sárkányokkal. Polcai roskadoztak a nehéz könyvek súlya alatt, seprűi a sarokban álltak, a szekrények, és tárgyak rendezett küllemben várták haza régen látott tulajukat. Kétszemélyessé varázsolt ágyára dőlt, és a lány szőke tincseivel játszadozva húzta őt magához. - Gyere már ide, egész nap azt vártam, hogy végre este legyen.
Michelle jókedvűn bújt a fiúhoz, aki nem volt rest további okokat adni a jó hangulatnak.

7 nap múlva

Kipattanó szemeiből dörzsöli ki a csipát, közben felül az ágyon, s mint minden hajnalban, most is hamar öltözködni kezd. A belül alvó lányt eddig felébresztette reggelente, hogy együtt nézhessék, amint felkel a Nap, de most nem érzi rá a késztetést. Mintha valami az éjszaka alatt megváltozott volna. Ránéz a döglesztő testre, aztán érzelmeit keresve nyúl egy cigaretta után. Kisétál szobájából, és egy létrán felmászik a padlásra, hogy az ablakon át a tetőre ülhessen ki. Még hűvös van, és a Napot ő ma is megelőzi. Rágyújt a dohányra, és az elmúlt egy hétre gondol. Nem élt át még ehhez hasonló egyetlen érzelmet, és fizikai megvalósulást sem, mint amit eddig Michelle neki ajándékozott. Lyrát sem tudja hozzá hasonlítani, mert annak a kapcsolatnak még csak esélyt sem adott. De most mégsem úgy dobog a szíve, mint ahogy a könyvtár óta járt. Mellkasára szorítja tenyerét, és hosszasan engedi érezni a dobbanásokat. Végül megrázza a fejét, és a rózsaszín sugarakra emeli pillantását. A tüdejébe érő füst nyugtatja testét, a színek közben elméjét élénkítik. Talán csak fáradt, vagy megfázott, és azért vannak ilyen gondolatai. Nincsen semmi baj.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 8. 18:36 | Link

Székesfehérvár
Noel édesem és családja

    Minden a könyvtárban kezdődött, amikor az a szárnyas szörnyeteg eltalálta a két fiatalt. Őrült szerelem dúlt közöttük, amely fellobbant és nem akart kialudni. Nem vesztegették az időt, azonnal Noel otthonába indultak, mint egy kis gerlepár. Michelle olyan izgatottan készülődött reggel, mint még soha. Hiszen a szerelme szüleivel fog találkozni! Elegáns inget vett fel, természetesen női kiadásban, melynek felső gombját szabadon nyitva hagyta, hozzá egy feszes csőfarmert, egy magas sarkút, mely feketén virított lábain és végül a kedvenc karpereceit. A bőröndjébe mindent bepakolt és még így sem volt nagy a csomag. A lehető legízlésesebben szexis cuccok lapultak a táska alján, úgy rohant ki párjához, hogy mielőbb elindulhassanak. A vonatút kifejezetten kellemes telt, végig összebújva, csókokat váltva, beszélgetve közeledtek a célállomás felé, s az idő csak úgy repült. Mire észbe kaptak, már ott is voltak Fehérváron.
- Kicsit izgulok – suttogta, de válaszra már nem maradt idő, szálltak is le a vonatról. A kíváncsi, vagy épp kéjenc tekintetek jártak Michelle csípőjének vonalán, dekoltázsa mentén, vagy épp szőke, zabolátlan tincseit méregették. Hozzászokott? Igen. De még így is érezte, ahogy kedvese féltékenyen tekint végig minden hímneműn, aki csak rá mer pillantani. Hát nem édes? A napsütésbe kiérve Noel egy fekete BMW-hez vezette, ahol egy lány ugrott a nyakába. A hangos köszöntés megmosolyogtatta Michelle-t annak ellenére is, hogy alaphelyzetben forgatná a szemét és csípős megjegyzéseket tenne. Aztán hipp-hopp, már a hatalmas ház felé tartottak tántoríthatatlanul, közben elejtett információmorzsákat csipegetett össze, miszerint nagy lesz a fogadóbizottság. Hát így is lett. Noel anyja végtelen kedvességgel és kitörő örömmel fogadta a szőkeséget, no meg persze a fiát, nem győzte hangoztatni, mennyire odavan azért, hogy Ombozi végre talált magának egy lányt, ráadásul nem is akármilyet!
    Az ebéd is kellemesen telt, míg a családfő üzleti dolgokról tárgyalt párjával, addig Michelle-nek olyan kérdésekre kellett válaszolnia, melyekbe rendre belepirult. Ezt leszámítva illedelmesen felelt, szépen sorban a felmerülő dolgokra, megerősítette a szülőket és rokonokat, ő bizony él-hal Noelért. Így is volt, de ezt le sem tagadhatta volna. A délután és este szintén családias hangulatban telt, ami a lány számára teljesen új volt. Köztudottan ramaty a kapcsolata a szülőkkel, így egész gyermekkorában csak Mihaelre számíthatott és ez fordítva is igaz volt. A nővéreik is aranyosak voltak, de sosem volt az igazi az a kapcsolat. Nem csoda, hogy ez az idilli kép letaglózta és ámulatba ejtette őt: máshogy is lehet, nemcsak feszengő tekintetekkel, elfojtott indulatokkal, gyanús méregetésekkel és fájdalmas szavakkal. A sok mosoly a szerelem mellett az ő szívét is örömre fakasztotta, így hát kijelenthetjük, ezt megköszönheti a szárnyas galádnak. Végre olyan családot láthat, amilyenre mindig is vágytak ikrével. Eközben persze Noellel néha váltottak egy-egy titkos érintést, fejbúbra adott csókot, de ez ott és akkor elég is volt.
    Az este közeledtével végre visszavonulhattak, így Michnek alkalma nyílt lezuhanyozni és kicsit rákészülni az estére. A szobába belépve falatnyi hálóingében mászott be a fiú mellé az ágyba. Szép szoba volt, mindenhol színek és tárgyak emlékeztettek arra, hogy a Rellonból szöktek most el, a zöld szín dominált a helyiségben.
- Nagyon jól éreztem magam – mosolyodott el, majd hagyta, hogy magához ölelje. Az éjszaka további részében nem beszélgettek, de nem is volt rá szükség.

7 nap múlva

    Csend. Az egész szobában csend honolt, mikor Michelle óvatosan kinyitotta szemeit. Aztán feltámaszkodott és fáradtan körülnézett, de nem látta Noel, ráadásul nem is érezte annak hiányát. Nagy nehezen felült és törökülésbe húzta a lábát, majd végigjáratta szemét a falakon és tárgyakon. Nem érzett semmit. Az elmúlt egy hét olyan érzésekkel volt tele, amiket soha nem hitte, hogy megtapasztal, most mégis, hogy túlesett rajta, nem bánta meg. Közel sem éreződött az a hév, ami eddig hajtotta, nem érzett fájdalmat, hogy nincs mellette a fiú, de még csak ürességet sem. Mintha minden visszaállt volna a régi kerékvágásba. Egyetlen éjszaka alatt elvágtak egy zsinórt, ami elérhetetlenül eltávolodott, majd egyszerűen végképp eltűnt. A lány idegesen túrt bele hajába. Itt vannak Noel házában, a szülők már magukban a lagzit tervezgetik, a vizsgák már megkezdődtek és itt csücsül Ombozi ágyában, miközben baromira nem érez semmit. Gondolkodás nélkül a táskájáért nyúlt, hogy kivegyen belőle egy farmert, egy pólót, majd magára kapja a tornacipőjét. A cigijét zsebre vágta és a padlás felé indult, mert tudta, hogy a másikat ott találja. Beszélne kellett vele, mielőbb. Talán még nem késő. A helyiségbe szinte nesztelenül nyitott be, majd behajtotta maga mögött az ajtót és a félfának támaszkodva kattant az öngyújtó. Figyelte a neki háttal lévőt, de még nem tudott megszólalni. Ezeket a dolgokat nem lehet csak úgy kimondani. Aztán szívott még egyet a dohányból és belekezdett.
- Nem tudom, mi volt ez az elmebeteg egy hét, de eltűnt. Nem dobog hevesen a szívem és nem érzem, hogy ugyanolyan lenne minden, mint volt. Noel, én… - és megakadt. Nem tudta kimondani azt a bűvös szót. Sajnálom. Nem értette, hogy jutottak idáig, de ha nemcsak ő érez így, akkor nem kell tartania a szavak súlyától, nemde? Talán csak valami trükk áldozatai voltak, de ezt ilyen kegyetlenül kimondani… Főleg azok után, amilyen kedvesen itt bántak vele. De nem volt más választása. Muszáj volt kimondania.
- Szerintem menjünk haza és felejtsük ezt el. Valaki megtréfált minket. Jól éreztem magam veled, a családod tündéri, de én nem vagyok idevaló. Sem melléd való. A legkorábbi vonattal ma visszautazom. Az lesz a legjobb, ha egy ideig most nem találkozunk – halálos nyugalommal szívott bele a cigijébe, a keze mégis remegett. Talán mégsem volt olyan higgadt, mint gondolta, vagy szerette volna. Most merre tovább innen?
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. március 8. 20:43 | Link

Székesfehérvár

~ Michelle drágám(?), és kedves családom

Az a néma üresség, ami a tetőn ülve tölti el akkor sem múlik, amikor meghallja a lány közeledő lépteit. Tudta, hogy amint felkel utána fog jönni, de most képtelen bármit is mondani neki. Bár érzi illatát, és halk szuszogását is hallja - pontosan úgy, mint az elmúlt egy hét során oly közel magához, nem fordul hátra, egyelőre nem akar a szemébe nézni. Helyette is szóra nyitja viszont ajkait Michelle, de amit mond csak megdöbbenést okoz, ami után csalódottan fordul a cigarettára gyújtó lányhoz.
- Ne mondd, hogy sajnálod - emeli fel kezét intő szándékkal, mert már számít arra az utálatos szóra, amit ő is használt egyszer, pedig tudta róla, hogy csak fájdalmat idéz a másikban. Michelle szívéből tehát nyomtalanul tűnt el minden ami kettejük között történt, és ő sem találja sajátjában azt a közel tíz napot, most mégis remegés fut végig testén. Végighallgatja a másik gondolatait, a megváltozott hangszínen közölt tényeket, majd visszamászik a tetőről, egyenesen Michelle mellé, hogy egészen közelről válaszolhasson.
- Én drágám, itthon vagyok - suttogja a hideg kék szemekbe nyugodtságot erőltetve saját magára. - Te pedig nem mész sehova, az biztos. Velem lehet játszani, de a családommal nem. Itt maradsz addig, ameddig eredetileg terveztük, és az oldalamon húzod ki ezt a maradék két napot, hogy aztán egymás kezébe kapaszkodva szálljunk fel arra a vonatra, ami idehozott minket. Értve vagyok? Egyébként meg mi az, hogy jobb, ha egy ideig nem találkozunk? Normális vagy te?!
Nem vár választ, idegesen indul vissza a szobájába, hogy felöltözzön, és elvégezze a reggeli rutint. Feszülten vágja be a padlásajtót, nem gondolván arra, hogy a házban rajtuk kívül még mindenki alszik. Szekrénye ajtaját is csapkodja, de nem tudja, hogy mi idegesíti jobban: a veszteség vagy, hogy ez neki fáj.
Talán így kapja vissza a sorstól, amit Lyrával tett. Vannak mondák, melyek arról regélnek, hogy mindent mit teszünk, egyszer végül visszakapjuk, s még gondolataink is visszaszállnak ránk. Fekete pólót húz, és farmert, aztán pálcáját felkapva robog le az emeletről. A régi lépcsősor minden lépte alatt fájdalmas nyikorgással jajdul fel, hogy amint leér, minden hangja elhaljon. Rettenetesen érzi magát, mintha valami egészen cudar betegséget kapott volna el, vagy valódi, hosszan tartó kapcsolata ért volna most véget. Az ebédlőasztalnál töltött több percnyi kanállebegtetés után aztán feláll, és visszasiet a padlástérre, hogyha ott találja még a szőke lányt, megragadva őt fájdalmat okozzon neki. Szorítja vékony karjait, és dühösen néz szemeibe, had lásson ő is igazán bele az övéibe.
- Fáj?! Mert nekem igen. - mondja hangosan, kipiruló arccal. - Valódi érzelmeim voltak irántad, és ha játék is volt az egész, nem felejtettem el. Érzem idebent, érted?
Egyik kezével elengedi Michelle karját, és saját mellkasa felé mutat. Nem hiszi, hogy azzal, hogy bántja a másikat, közelebb kerül hozzá, de hát ilyen az, ha az ember nem kezeli túl jól az ilyesfajta helyzeteket.
- Szerintem te hazudsz. Menekülni akarsz, csak tudod én a Rellonban is ott vagyok, és utolérlek - mondja mind hangosabban, saját magát is biztatva azzal, hogy igaza lehet, és Mich is érzi mindazt, amit ő. Képtelen volna tiszta aggyal elviselni azt, ha csalódnia kellene, mert talán már Cupido előtt is érzett valamit, ami most szaporán járja át szívét.
- Árnyékot vetsz a szívemre.
Nincs több, mit mondhatna, másik kezét is ellazítja, és maga mellé engedi. Lesüti szemét, aztán lebiggyeszti ajkait is. Kiül arcára a keserűség, a düh és fájdalom keveréke, minden, amit eddig egyszer sem engedett ki. Úgy érzi, hogy nem lesz több szép napja, s ezzel a pár nappal talán véget is ért minden ami szép lehetett.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 8. 21:33 | Link

Székesfehérvár
Noel és a ház üressége

   Csend fogadta. De nem is bánta, mikor belépett, csak várta, hogy valami isteni erő megszólaljon helyette, elmondja, amit el akar, igazságot tegyen és túlessen ezen az egészen. De sajnos az élet nem megy ilyen könnyen, kegyetlen és vérszomjas, a leggonoszabbak pedig mindig az őszinte emberek. Széttörik mások álmait, szívét és jövőjét egyetlen apró szóval, vagy mondattal, de nekik ez a dolguk. Michelle is az őszinte kategóriába sorolható, sosem okozott számára nehézséget az igazság mások szemébe vágása, most mégis rossz érzés fogja el, mikor szóra nyitja száját. Noel intése is meglepi, de ha akarná sem tudná úgy befejezni a mondatot. A gondolatmenetet azért még befejezi, a várt hatás pedig megtörténik. A fiú ráemeli tekintetét, a lány ereiben pedig kis híján megfagy a vér. Ahogy közeledik felé, szívesen kihátrálna, de sem a büszkesége, se a merészsége nem engedi ezt. Ha már belekezdett, be is fejezi. Csakhogy a válasz meglepi és a döbbenet valószínűleg arcán is mutatkozik. Noel egyértelműen dühös. Pedig őt is átverték, nem? Ez az egész csak varázslat műve volt, akkor meg miért ez a heves reakció. Nyitná a száját, hogy válaszoljon neki, de akkor elmegy mellette és bevágja az ajtót. Michelle-t sem kell ám félteni, pillanatok választják el, hogy eldurranjon az agya, de ahelyett, hogy utána üvöltene, csak magában motyogja végig a választ, villámló, jeges kék tekintettel.
- Nem vagyok a bábud. Akkor megyek el innen, ha majd nekem úgy diktálja kedvem. Egyébként pedig teljesen felesleges ez a kirohanás, normális reakció, hogy miután beszerelmidrogozva idáig hurcoltam magam, utána a magamhoz térésemkor el akarok tűnni a fenébe. A francba… - hangja alig hallató, a fiút sem fogja már elérni, de ha magában tartja, megpusztul. Megvárta, míg a szobaajtajuk becsapódik – ekkor jött csak igazán jól, hogy Noel ideges -, majd leosont és minden holmiját berakta a bőröndjébe, amit elhozott, majd a táskát a fal mellé állította. Gyorsan végzett, így felment a padlásra újra, hogy szívjon egy újabb cigit. Az ideg majd megölte, legszívesebben megfojtotta volna az első szembejövőt, így nem csoda, hogy kezében kést forgatott. Aztán kivágódott a padlásajtó és Ombozi dühödten ragadta meg Michelle mindkét kezét, jó erősen megszorítva. A finom kezekből egy pillanat alatt hullott ki mind a kés, mind a cigaretta. Fel sem fogja a hallottakat, így mikor a fiú vasmarka lekerül a lányéról, egyszerűen pofon vágja, majd kezével becsapja a padlásajtót, de ő maga a helyiségben marad.
- Szerinted nekem nem esik baromi rosszul?! – az addigi kellemes hang, üvöltéssé változik. Az egész padlás visszahangzik. Mich még soha életében nem üvöltött senkivel. Soha. – Azt hiszed azzal, hogy idekötsz, majd könnyebb lesz neked? Mert nem! A következő két nap egyenes szenvedés lesz, amihez nem tudok és nem is akarok jó pofát vágni! – a hangja betölti a teret, Noel valószínűleg megdöbbenhet a mindig higgadt, halk szavú lányon, aki jelenleg épp állati módon kel ki magából. Felbőszített vadként támad csak úgy, mint társa, bár az elhangzott szavak eljutnak a tudatáig és a szívéig is, de kényszeríti magát az ellenállásra. Nem hajlandó. Nem, ha belehal sem.
- A menekülés nem az én asztalom. De ami kettőnk között történt, az nem természetes úton kezdődött, hanem valami nyomorult bájitallal, vagy tudom is én! Szerettem veled lenni! – fakad ki, majd széttárja karjait. – De ez nem ilyen egyszerű. Én nem egy belőtt szerelmes akarok lenni, sőt, tudod mit? Semmilyen sem. De ha úgy hozza a sors, akkor azt akarom, hogy valóban én kezdjem el ezeket az érzéseket érezni. Itt belül – szívére mutat egyenesen és a szemkontaktust végig tartja. Kemény a lány, magához is és Noelhez is. De most képtelen tisztán gondolkodni. Egyszerűen nem megy. – Az érzéseim az emlékekből fakadnak. És a tieid is. Nem azért érzed azt, amit, mert a sors hozta így, vagy mert tényleg ez lett a vége. Hanem mert együtt töltöttünk egy hetet – a kimondott szavak szinte visszhangoznak az üres térben, közöttük lebegve, egyre csak növelve a feszültséget. Az utolsó fiú által kiejtett mondatok pedig végképp felteszik az i-re a pontot. Michelle szeméből sugárzik a sajnálat és a lemondás. Neki ez kevés. Eddig egyetlen embert szeretett, de ahhoz nem volt szükség segítségre. A szíve választotta. Noelt viszont nem. Lehet, ez később változna, de ehhez idő kell, sőt, annál is több idő. Ami most, jelen pillanatban nincs nekik.
- Nézd. Szeretnék hazamenni. Megértem, hogy a szüleid miatt aggódsz, de megmondjuk, hogy vizsgáink vannak, sietnünk kell haza. Ami pedig ezt illeti… - ezzel célozva kettejükre – Szerintem egyelőre hagyjuk. Én erre most képtelen vagyok. Ez nekem sok egyszerre. Nem tudom, hogy az idő mit fog hozni, de jelenleg nem vagyok képes komoly érzéseket táplálni senki iránt. Megrémített az elmúlt pár nap, talán ha csitul ez az egész, beszélhetnénk újra. De most nem megy – a bűvös szó továbbra is ott lapul benne, de nem bírja kimondani. A hangja immáron nyugodt, némileg csalódott, de határozott. A tartását lassacskán visszanyeri és lehajol a földön lévő késért, majd megint forgatni kezdi, miközben a másik válaszát várja. Nehéz ügy.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. március 9. 09:39 | Link

Székesfehérvár

~ Michelle elengedése, a család szüksége

Míg a földszinten tölti idejét biztos abban, hogy a szőke nem tétlenkedik, és ha nem is készíti indulásra csomagját, valamit művel, elszív még egy cigarettát, vagy felgyújtja szobáját, nem tudni. Ő odalent már érzi vesztét és remegő kézzel tartja pálcáját, amivel egy ezüst kanalat lebegtet a levegőben. Arra gondol miként alakulhatott volna kettejük kapcsolata, és hogy ha most csalódnia kell, akkor azt hogyan fogja megélni. Túléli?
A kanál koppan az asztalon, ahogy egyik percről a másikra engedi ki bűbája fogságából, ő pedig már rója is a recsegő lépcsőfokokat. Nem hiszi el, hogy ezt váltja ki belőle Michelle, viselkedését önmagában a sikertelenség fájdalmára fogja, amit még nem tanult meg kezelni, hiszen általában mindenben eléri azt, amit akar, tűzön-vízen keresztülviszi akaratát. Most is szeretné, ha így történne, fizikai erejével kötné magához a lányt, amiről pontosan tudja, hogy nem lehet. Az élet egy fájdalmas nehézsége az, hogy hiába tennél meg bármit a másikért, hiába vágod ki szíved, s teszed elé az asztalra, ő ettől még nem fog téged jobban szeretni. Viszont a csalódás erősít, és ezt még nem tudja Noel. Csalódnia kell, hogy a későbbiekben jobb lehessen, többre értékelhesse napjait, és az őt kedvelő embereket. Hogy érettebb, s türelmesebb legyen.
Szorító markaiban benne van minden: vágy és könyörgés, megtört ember utolsó kiáltásai. A lány kiejti kezéből bicskáját, égő cigarettáját, és kiabálni kezd a fiúval, aki mintha meg sem hallaná amit mond.
- Neked? - kérdezi emelt hangon, felhúzott szemöldökkel. - Szerintem csak játszod itt az eszed nekem, mintha meg sem történt volna ez az egy hét.
Háztársnőjével ellentétben ő nem kiabál, meghűlve viseli a pofont, és egy pillanatra azt hiszi, hogy Michelle elmegy, de az csak az ajtót csapta be, ezzel is hergelve a robbanásszélen álló fiút. A lány további szavaira képtelen felelni, a sajátjaival ellentétben, melyek hatástalanok voltak, ezek eljutnak elméjéig, és nagyon mélyre hatolnak. Hagyja, hogy a szőke kiadja magából összes bánatát, és élettapasztalatát, aztán pedig csöndesen válaszol neki.
- Megértem, hogy nem így szeretnél bárkit is közel engedni magadhoz - mondja, és eltapossa a cigarettát, a bicskáért pedig lehajol, hogy aztán átnyújtsa azt a lánynak. - Rám bizonyára nagyobb hatással volt ez az egész, mint rád, de ez nem a te hibád. Alakulhatott volna jobban is, de hát ilyen az élet.
Kényszeredetten mosolyodik el szavaira, majd a szobájába siet, hogy kivegye szekrényéből bőrkabátját, aztán pedig Sárához kopog, hogy ha lehet jöjjön, és vigye őket ki az állomásra. Míg testvére öltözik, ő Michelle mellett áll, és utolsó gondolataira gyűjti erejét.
- Nagyon köszönöm ittléted, szavakban ki sem tudom fejezni. Kavarog, és csíp amit érzek, reszkető és nem is tudom. Nem volt még ilyenben részem, és akárhogy is végződött, csak neked köszönhetem.
Sára a szobájából jövet is mosolyog rájuk, olyan megértőn, és szelíden, amire talán most mindkettejüknek szükségük van. A kocsiban csendben utaznak, Michelle és Noel is az ablakon bámulnak ki. Nem tudnak mit mondani a másiknak. Hát ennyi volt. A pályaudvaron Sára jó utat, és sikeres vizsgákat kíván a lánynak, aztán hagyja, hogy a fiú kikísérje őt a vonathoz.
- Afelől nem kell aggódnod, hogy zaklatnálak, nem foglak keresni - mosolyodik el szomorú szemekkel, és a felszálló lány után emeli annak csomagját. - Majd találkozunk, ha szeretnél. Minden jót!
A vonat indulását nem várja meg, búcsúja után azonnal hátat fordít, és testvéréhez igyekszik, hogy megölelhesse őt. Olyan közhelyekre vágyik, amit egyébként ki nem állhat, és most is csak Sárától fogadja el őket. A lány mindenkinél megértőbb, és ő áll legközelebb Noelhez. Az úton végig tartja benne a lelket, de sok esetben csak hallgatja Sárát, de megérteni nem tudja. Kifelé bámul az ablakon, és az jár a fejében, hogy milyen szép is lehetett volna. Szerelmes lehetett volna, és önfeledt boldog. Az érzései megszűnésről mesélnek, amelyek nem engedik szabadulni. Emlékképek ugranak lelki szemei elé, nemcsak Michelleről, de Lyráról, és az összes lányról is, akivel közelebbi kapcsolatba került. Lehunyja szemeit, és zenét kér nővérétől, aki először nem haza viszi öccsét, hanem a közeli erdőbe, hogy ameddig kell, együtt maradhassanak, és csak azután térjenek vissza szerető otthonukba.
- Túl fogod élni, öcsi - öleli meg ismét őt Sára, fülig érő mosollyal, és kapaszkodó karokkal. - Ha vissza akar jönni hozzád, vissza fog. Csak adj neki időt.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. március 9. 09:54
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek