- Ebben látod igazad van - helyeseltem, mert Aether akármilyen kis csoda is, nem volt akor a szívem csücske. Bár nagyobb trauma volt, hogy ő is sérült, hajszálrepedések voltak a bokájában, illetve inakat is megrántott, így ugyanúgy medikai kezelésre szorult. - És meg is teszem, nem fogom ölbe tett kézzel várni, hogy megöregedjek.
Azt hittem, hogy ez egyértelmű, hiszen attól még, hogy volt egy zökkenő az életemben, nem állt meg teljesen és ez így is volt rendben. Ha végérvényesen leakadnék, semmi jó nem történne velem, le is rakhatnám magam egy sírba, hogy puszi, pá.
- Figyelek ám, az Olivér megmaradt - ingattam meg kicsit a fejemet, rosszalló mosollyal az arcomon. Az ilyen részletkérdésekre nagyon is tudtam figyelni, holott az csak egy címke, bárhogy lehetne hívni mindenkit. Nem a nevünk határoz meg minket. - Hm. Érdekes.
És még csak nem is kamuztam, ténylegesen érdekeltek a tetoválások, Keve volt rá a megmondhatóm, hogy én bizony néztem már meg párat, igazából a pc-im is így jöttek valahogy. Megvolt egy, aztán rákaptam és nagyon nehéz lett volna leállni már. De az orromba legalább nem terveztem.
- Nem. Csak furcsa volt... de aranyos - vontam egyet a vállamon, miközben összébb húztam magamon a kabátom, mert az iménti mozdulat szívesen megszabadította volna az anyaghalmazt tőlem. Ahhoz meg hideg van, hogy egy szál melltartóban futkossak itt, mint valami sztripper. - Miért, neked mire vannak, Olivér?
Olyan idegennek éreztem a nevét az ajkaim közt, furcsa volt kimondani. Nem volt szokatlan másokat a nevükön hívni, a csoportban szinte mindig a névtáblákról puskázom, de ez most nem volt annyira steril környezet, valahogy nem is állt a számra kiejteni. De megtörtént és asszem, hogy összességében csak ez számít, nem? Egyre beljebb értünk a fák között és már nem is ifen lehetett látni az intézetet innen, ez egy kifejezetten nyugis szakasz volt, szimpatikus.
- Igyekszik, köszöni, hogy észrevetted - próbáltam meg elviccelni, mielőtt még lemondóan kifújtam volna a levegőt. Nem szerettem különösebben ezt a negatív hozzáállást. De ha már így helyben ácsorogtunk, letettem a táskámat, majd közelebb léptem hozzá, kigombolva a felső kettő gombot az ingén, mert baromira sikerült félregombolnia az egészet. - Így. Jobb, mint új korában.
Rajta is tartottam a pillantásom, ahogy babráltam és kicsit rendbetettem, majd felpillantottam rá kis mosollyal, megcirógatva lágyan az állát. Kerestem azt a bizonyos arckifejezést, amit elképzeltem a fotón.

- Most hogy mondod... - húztam fel az ajkam bal oldalát, megvakargatva kicsit a tarkómat is, mert hát, ahhoz, hogy megöregedj, élni kell, meg stuff, ami viszont nekem nem mindig ment valami szenzációsan. Őszintén, akadtak napok, mikor azt is megkérdőjeleztem, hogy is lehetek még egyáltalán ma életben, nem majd holnap!
- A tetoválásaid. - mosolyodtam el szélesen, meg is nyomta kicsit a szót, szívesen megnéztem volna alaposabban is, hogy milyenek vannak, hol és mennyi. Bár ha mosolyog mellé, nem biztos, hogy eljutottam volna odáig, hogy a tekintetem az arcától lejjebb vándoroljon. Kicsit szomorú. Éppen csak kicsit elkalandozott rajta a pillantásom, mikor megszólalt, hogy ugyan basszam már meg, nekem meg egyből felszaladt a fél szemöldököm. Meg is sértődhettem volna, de azt hiszem, az nem illett volna az eddig kialakított képembe. - Téged?
Valami magyarázat félét fűzött hozzá, így már nem volt annyira ütős a kis válaszom, de még pont az elmegy kategóriába esett, mert elég gyorsan mondtam ki hozzá, hogy bepréseljem a két mondata közé.
- Nem hiszem, hogy van olyan férfi a földön, aki krumplinak becézget egy nőt - ráztam meg a fejem, kissé hitetlenkedve, de aztán csak elmosolyodtam szélesen. A tekintete kicsit el is kalandozott rajtam, mire felvontam kicsit a szemöldökömet. - Nem hangzik egy boldog életnek.
Sokan mondják, hogy túl elhamarkodottan esnek ki a szavak a számból, gyakorlatilag kizuhannak, mintha muszáj lenne, én meg csak rángatom olyankor is a vállamat, hogy ha mindent átgondolnék, nem is én lennék igazán.
- De még hogy! - érintettem meg finoman az orrom hegyét, mintha csak megdícsérném éppen. Bőven kellett rá az alapozó, különben tele voltam azokkal az apró, mások számára visszataszító pöttyökkel. Mintha az élet forró olajat fröccsentett volna rám születésemkor és ezek csak arról tanúskodnának.
Közelebb lépve helyreigazítottam az ingét, amit szemmel láthatóan képtelen volt megtenni saját maga, majd a felső kettő gombot vissza se bújtattam a helyére, jó volt így. Kicsit még le is simítottam egy ráncot, de nem hazudok, ha bevallom, hogy csak azért tettem, hogy hozzáérhessek. És nem bántam meg.
- Csinálhatom. Ha szépen mosolyogsz esetleg még meghívhatlak egy csokira valamikor - vigyorogtam az arcába pimaszul, mielőtt ellibbentem volna tőle kicsit odébb. Elővadásztam a táskámból a kis gépet, majd bekapcsoltam. Pármásodpercig villogott a mini piros lámpa, hogy tölt a vaku, én meg a legragyogóbb mosolyommal néztem Zizzencsre. - Ééééééés... mondd hogy ciniii!
A létező legócskább fotós szöveget szedtem össze, de csak hogy elnevessem magamat kicsit már attól is, hogy kiejtettem a számon.

Nem hiszem, hogy van bármi furcsa abban, hogy érdekelnek a tetoválások. Nekem mondjuk nem volt sajátom, mert soha nem találtam olyan mintát, amibe szerelmes lettem volna és a pöttyeimen túl jól mutatott volna rajtam. Mert hát, ha valami engem definiál, az a sok kicsi folt. Nem igazán tettek hozzá az önbizalmamhoz.
- Mi? - kérdeztem vissza a kérdésére azonnal, úgy téve, mint aki nem is igazán tudja, mit kérdezett, pedig, oh, boy... Ha rajtam múlik, azonnal igent mondtam volna. Szomorú egy kicsit, nem?
- Majd értesíts, mik az eredmények - nevettem el magamat, mert nem tudom elképzelni, hogy bárki pozitívan reagálja le, ha Krumplinak szólítaná. De persze, egy próbát megér, lehet valami Hipster rögtön feleségül is akarna menni hozzá, mert mennyire elvont és eredeti. Szívesen. - Rávilágítanék, hogy a mesékben is vannak szar pillanatok. Különben nem lenne miből pozitív végeredményt kreálni.
Hagyta, hogy megigazítsam az ingét, ezért pedig nagyon is hálás voltam neki, mert zavarta kicsit a lelkemet, hogy olyan csálén állt. Meg most a fotómon se akartam, hogy olyan mindenhogyan álljon.
- Ühüm - feleltem nevetve, de aztán csak vontam egyet a vállamon. Csak arra a nevetésre vártam, ahogy elnevette magát, kattant is a gép, én meg benyomtam az objektívet, majd rázogattam a kis képet. Inkább betoltam a melltartómba, majd megvillantottam rá egy mosolyt. - Cini. Rettenetesen szánalmas kifejezés, de annyira gagyi,

- Kit? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet, a karjaim összefonva a mellkasomon és úgy meredtem rá. Nem gondoltam volna, hogy a csodaszépszemű bolond pasival majd erről beszélgetek a park közepén. Tény, hogy lettek volna elképzeléseim, mit is lehetne csinálni a délután hátralevő részében. Valahogy megihletett.
- Hm? Most azt mondtad nekem, hogy Krumpli? - vontam fel a szemöldökömet, kicsit elnevetve magamat. Vagy nem értette, mire utaltam az előbb, mikor azt mondtam, hogy érdekel, hogy reagálnak a nők, vagy... vagy. Kicsit az előttem lévő földbuckát rugdaltam, vékony porréteggel vonva így be a fekete bakancsomat.
Nem tudom, miért vitt rá a lélek, hogy a gombjait rendezgessem, talán a képen nem akartam, hogy slampos legyen, vagy csak hozzá akartam érni  mellkasához, hogy tényleg annyira csodás érzés-e, mint amennyire elsőnek annak tűnt. Mert ahogy rápillantottam, valahogy jó érzésem volt, ezt pedig már hosszú ideje nem éltem át. Kicsit furcsa is volt, egyszerre szerettem volna, ha elmúlik és ha most már mindig így marad.
- Ugye? Mondtam. De te ne mondd, borzasztó - nevettem el magam, valahogy annyira esetlenül hangzott a szájából. Nem igazán tűnt a részéről kézenfekvő választásnak, én pedig nem tolom a saját szavaim az ajkai közé.
A bólintásra vártam kicsit, majd a fényképezőt a táskámba rejtettem, mielőtt elé lépve előhúztam volna a melltartómból a képet és átnyújtottam neki, nem is zavartatva magam az iménti mozdulattól. - Tetszenek a színei, meg a mosolyod. Megtarthatom, elégedett vagy vele?

Felhúzott Léda viselkedése, és csak az érzéki csókja győzött meg arról, hogy büntetésként ne átkozzam le rögtön jégkirálynő őfelségét. De ezután már nem elégedtem meg egy csókkal, többet akartam, úgyhogy elhatároztam, hogy egy darabig nem is szólok a lányhoz, mert a válasznak szánt szavai eddig sokat rontottak az összhatáson. Csak a zsupszkulcshoz érve szólaltam meg újra, hogy ismertessem a használatát. Az eszköz segítségével aztán rögtön a villa tágas nappalijában találtuk magunkat. A helyiség maga volt a tömény luxus, többek között külön szauna és jakuzzi tartozott hozzá, no meg az elmaradhatatlan bárpult. A hatalmas ágy egy szobával odébb kapott helyet, a méretei egyszerre három nőhöz is elegendőnek bizonyultak korábban.
- Hogy tetszik? - kérdeztem rá. Léda utálta a mágiát, utálta a kviddicset, eddig szinte mindent, amit én szerettem. A pénzhez és a csillogáshoz vajon hogyan viszonyul?
A pezsgő be volt hűtve, töltöttem mindkettőnknek. Most már nem siettem, nem tepertem le rögtön a lányt. Úgyis csak idő kérdése az egész, akkor inkább nyújtsuk el az élvezeteket.
- Gyönyörű vagy. - simogattam meg az arcát, miután átnyújtottam a pezsgőjét. Köztudott volt, hogy a szőke lányok különösen a gyengéim.