Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733521#post733521][b]Grace Erin Green - 2018.09.05. 13:33[/b][/url]

Mind a ketten tisztában voltak vele, hogy a nő erényei közé nem igazán sorolandó a türelem. Nem azért, mert nem volt rá képes... valaha, de aztán ez csak eltűnt és azóta nyoma sem igazán marat annak, hogy hajlamos a várakozásra. Szóval inkább el is engedte a dolgot, nem úgy, mint Keve a nő derekát.
Nem sokkal később meg is szabadult a nő is a feleslegessé vált felsőtől, már amúgy is útban volt neki egy ideje, de mégsem akart egy szál önbizalomban császkálni fel-alá a lakásban. Más talán felháborodott volna azon, amilyen hevességgel közelebb rántotta magához a házigazdája, mielőtt a fogai a nő kulcscsontjába mélyedtek volna, de neki nem volt egy rossz szava sem. Még egy elhaló sóhaj is kicsúszott, miközben az ujjai a barna tincsek közé kúsztak.
- Nem vagy te egy kicsit nagyravágyó? - nevetett fel a nő őszintén, de érezte, hogy kissé kiszárad a szája. Ő hajlandó lett volna mindent a lengyelnek adni, ha ténylegesen ezt szerette volna. Keve ujjai egész finoman, már szinte gyengéden fogtak a nő nyakára, ahogy közelebb vonta egy csók erejéig. - Valószínűleg más is nagyon szívesen segített volna benne.
Más kérdés, hogy ha lehetett választani, hogy valamelyik mestertanonctársa a Bagolykőből, vagy Keve, ő az utóbbi mellett tette a voksát.  
Kicsit össze is rezzent, ahogy a srác közelebb húzta, még kicsi fel is nevetett, szorosan hozzásimulva, átkarolva.
- Kevu én besétáltam volna! - jegyezte meg, mielőtt még apróbb csókokkal lepte volna el a férfi nyakát. Ha már egyszer ilyen kivételes bánásmódban van része, legalább ennyit megtehet, hogy meghálálja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733549#post733549][b]Mikola Keve Áron - 2018.09.05. 22:15[/b][/url]

Hajszálnyit sem érdekelt az igazat megvallva, hogy a nőm képes-e mondjuk várni öt percet, mielőtt a kanapémon találom érkezés után, avagy sem. Igazából az sem annyira hatott meg, mikor beszéltünk és közölni terveztem, hogy még egy órát maradnom kéne, majd ő, hogy reméli legalább egy kicsivel előbb érek haza. előbb értem, más kérdés, hogy ez milyen kiesés volt, de nekem megérte, nem ezen fog bedőlni a bankszámlám.
Valamiért sokkal szélesebb volt a vigyorom onnantól, hogy az a fekete darab most már végleg nem fedett semmit, ami engem igazán érdekelt. Meg kell vallani elég szép munka az, ami a hátán van, de valahogy nem ez volt az egyetlen, amit éppen éltem volna rajta. Ne is firtassuk mi az amit igen és mi az amit nem, főleg ilyenkor. Nem igazán engedtem, hogy a csókból kihátrálhasson, talán levegőért is tényleg csak a legvégén, mikor már majdnem lihegnie kell az embernek, volt valami őrjítő abban a látványában Is. Mint a sóhajban a harapásom nyomán, ami bizony nyomot is fog hagyni.
- Én? Soha - nevettem el magam, hogy aztán pillanatok tört része alatt űzzem ki az egész tanáros és meló témát ebből a hétköznapunkból. Igazából tettem volna mindből, de valahol engem vonzott a dolog, ő meg úgy néztem élvezi. Ki vagyok én, hogy valami ilyennek ellene menjek? Keve. De most nem teszem. Nincs erre éppen plusz idegszálam, ahogy a puha bőrén a melleitől a nyakáig végigszántotta a borostám, mielőtt közelebb húzva szorítottam meg, hogy fixen maradjunk. Nem hiányzott egy borulás vagy ficánkolás.
- Nem érdekel - közöltem egyszerűen, amúgy is, a séta lassú! Itt meg ki bír várni? Na, ha már a türelem kapcsán lapokat osztottam. El is húztam egy pillanatra a szám mielőtt a kezemmel a háta támasztásából a tarkójáig simítottam rajta végig és még a háló ajtajánál az ajtófélfának támasztva megálltam, hogy szenvedélyesen megcsókoljam, majd a nyakába nevetve zakóztunk az ágyba. Ó, de ezt már túl jól ismerte ő is és én is. Hazai terep.
Szeretem.
A nőt is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733738#post733738][b]Jonas Thorsen - 2018.09.09. 21:45[/b][/url]

- Egyébként is - nem is akartam itt inni! Szar a sörötök! - üvöltöm az épp orromra csapódó ajtónak, de az láthatóan nem hatódik meg. Mérgesen fújok rá egyet és sarkon fordulok. Most mi legyen?
Zseniálisan kidobattam magam a környék egyetlen helyéről, ahol pletykára szomjas emberek önként és dalolva hajlandóak elmondani nekem mindent, amit csak tudnak. Vagyis a kocsmából. A szálak idáig vezettek. Itt viszont, ha senkit nem tudok szólásra bírni, leragadok. És ha sokáig várok, már mindegy lesz. Hideg nyomot sokkal nehezebb megtalálni.
- Anyátok - ezt már csak félhangosan morgom, még vetek egy lapos pillantást az ajtóra, s azzal elindulok úgy valamerre.
Az akadémiára nem mehetek csak úgy be, hogy helló, mi újság, biztos gyorsabban kidobnak, mint az előbb innen. S mi van, ha indiszkrét leszek? Láttam odabent néhány nagyon érdeklődő pofát, ők biztos tudnak ezt-azt. És amilyen józan mindegyik, valószínűleg észre se vennék.
Oké, akkor legyen ez. Üljünk le azért előbb egy padra, hogy rendezzem a gondolataim, meg a lábaim is kicsit pihenjenek. Ahogy lezuttyanok az első - és talán utolsó - padra a közelben, olyan jóleső érzés önt el, hogy mindjárt elsírom magam. Atyaisten, nem tudom, mikor ültem legutóbb. A vonaton lehetett... vagy azután még pihentem? Az is mikor volt már, tegnap? Nem, tegnapelőtt kellett lennie, mert tegnap esett, és az út alatt szép idő volt. Vagy nem?
Az a nagy helyzet, hogy már fogalmam sincs. Ritkán történik ez meg. Fogalmam sincs, mióta nem aludtam, mióta nem ettem, vagy neadjisten ittam. Az előbb kértem egy sört, de odáig nem jutottam el, hogy meg is igyam. Pedig olyan jól nézett ki. Habos volt, hideg, gyöngyözött a korsó oldala. Belesajdul a mellkasom is. Szakadnának meg, hogy nem adták ide hamarabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733742#post733742][b]Emerald Stone - 2018.09.09. 22:24[/b][/url]

Mielőtt meghoznám a döntést gondoltam eljövök és körbenézek a városba és az akadémián. Meglepett, hogy épp engem ajánlottak, hiszen csak egy nővér vagyok. Az más kérdés, hogy ügyvéd is ám nem emiatt hívnak magukhoz. A vonat út alatt sokat gondolkoztam ezen és azon, vajon képes lennék-e rá, hogy tanítsak. Sosem csináltam, leszámítva a korrepetálást egykor a Rellonban, de az teljesen más. Emlékszem magamra a szemüvegemben, a két copfommal, ahogy egy kis elsősnek segítek bájitaltanból. Istenem, de rég volt és mennyi minden változott azóta. A legtöbbet persze én magam, s ez az alakulás mind a mai napig nem állt meg. Az itt töltött idő alatt terveim szerint bejártam a települést és még van egy napom. A szállásom mellett van egy park ahol most, késő este épp sétálok. Az egyik padon egy alakot pillantok meg és az ösztönöm azt súgja valami nincs rendben vele. Farmert egy zöld topot és fölötte fekete kardigánt viselek. Hajam fonatban, lábamon dorkó, hiszen a rengeteg sétát csak ilyen cipőben bírom, viszont ebben ha baj van futni is tudok majd, fut át az agyamon miközben odamegyek a padon lévőhöz, hogy megtudjam nincs-e baja. - Jó estét! Uram, minden rendben? Jól érzi magát?- hajolok felé, de nem érzem rajta sem koldusok sem a részegek szagát, de még a cukorbetegekre jellemző illatot sem. Inkább csak egy túrázó lehet, aki több napja járja a vidéket megfelelő higiéniai körülmények híján. Pár ilyen utazó egykor a hotelben is megfordult és Anya sosem hajtotta el őket. Büszke voltam rá ezért és az önzetlen jóságáért. A megmaradt ételt mindig szétosztotta a szegények között és befogadta a kóbor állatokat. Bár én is ennyire jó és nemeslelkű tudtam volna lenni

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733778#post733778][b]Jonas Thorsen - 2018.09.10. 19:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733803#post733803][b]Emerald Stone - 2018.09.10. 21:19[/b][/url]

 A jól megtermett fickó azt mondja remekül van. Nos ezzel azon nyomban vitába is szállnék, de mielőtt ezt megtehetném olyat mond, pontosabban kér, amitől szemöldököm felszökik és ha nem venném komolyan el is nevetném magam vagy felháborodnék, de a szituáció annyira spontán és váratlanul ér, hogy pár pillanatig meg sem tudok szólalni. Miután végre összeszedtem magam odahajolok hozzá - Rendben, megteszem! Maga nem tűnik alkoholistának, inkább csak fáradnak, szóval megveszem magának azt a sört - jelentem ki, s azzal a lendülettel be is megyek az ivóba, hogy teljesítsem ígéretemet. Méregető pillantásoktól kísérve sétálok a pulthoz. Hűvös arckifejezésem, határozott és céltudatos mozgásom most nagy segítségemre van. Odaérve a pulthoz mégis némi csellel, s önvédelmi céllal két üveg maláta-komló párlatot kérek. Míg várok kicsit ecsetelem is az engem kiszolgálónak, hogy a párommal jócskán kiszáradtunk és úgy döntöttünk legurítunk a hosszú városjáró túránk végén egy üveg jó fajta söröcskét és pont útba esett ez a kellemes hely. Miután megkapom a két palackot azokat rutinosnak tűnő mozdulattal fogva távozom. Szinte érzem hátamon a vizslató tekinteteket, de magabiztosan sétálok ki, remélve, hogy megérte ismét elvem, az "igazság mindenek felett" ellen beszélnem. A férfit szerencséjére ott találom ahol hagytam, a padon. - Tessék! Egészségére! - nyújtom át neki az egyik üveget, míg a másikat gondosan a táskámba rejtem. Nem iszom, főleg azért nem mert egyáltalán nem tolerálom jól az italt és nyomban elvesztem tőle az önkontrollomat, s ezt most , ahogy máskor sem engedhetem meg magamnak. Türelmesen kivárom míg lehúz belőle néhány kortyot. - Mondja, mikor evett, fürdött és aludt utoljára? - a kérdésem olyan elemi szükségleteket és azok kielégítését firtatja, melyek mindenkinek kijárnak. Még aki az El Camino-n zarándokol vagy épp az Ördög útján annak is, így ennek a embernek miért ne juthatna belőlük. Míg a férfi válaszára várok végiggondolom a lehetőségeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=733851#post733851][b]Maximillian Liebhart - 2018.09.11. 02:37[/b][/url]

- Lassan megörökítem neked, mert k.rva sokat látom az arcodon - szusszant fel Max, nem szerette ezt a nézést, mióta Keve átváltott valamiféle monogám életmódra és már nem gyűjtötték a cipőket a szökőkútnál a tér közepén. Néha kicsit hiányoztak is neki a régi idők, amikor még minden este lementek inni egyet-kettőt. Így csak figyelte, ahogyan a másik felkel és tesz pár kissé bizonytalan lépést.
Hallotta, ahogyan Keve a teljes nevét mondta ki és nem volt különösebben elragadtatva a gondolattól, mert hát, attól még, hogy mérges volt Kevére, ő nem akart vele összeveszni olyan hülyeségeken, mint a nő.
- Az nem ugyanaz Kev, Luca... az más. Szeretem és régebb óta ismerem, mint a legtöbben gondolnák, ez csak... valami új, nem hiszem, hogy valaha lesz ez még ilyen bárkivel. Nem is akarom, hogy legyen. Nekem ő kell. Csak... ne csinálj baromságot, mint annál az Anne bigénél. - Még neki is olyan szürreálisan hangzott az egész a saját szájából, de egyetlen hazug szót sem ejtett ki. Nem akart mást, neki Rea volt a nagybetűs és ezt már belátta. Fájt volna, ha valaha mást kell szeressen, neki nem volt erre fölösleges érzelmi kapacitása.
Inkább a sörbe kortyolt és ízlelgette a kesernyés folyadékot pár pillanatig, mielőtt jobban leeresztett volna a kanapéban, elsüppedve kicsit. Utána pillantott a szeme sarkából Kevére.
- Miért, mit élsz? Azt, hogy két normál nő lábhosszát kapta meg? Abban van valami - Ezt nem tudta elitatni tőle, ő is elvitte volna egy körre még anno, de ez most más volt. Nem ez volt a zsánere egy ideje. - Mi a jó neked ebben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=734145#post734145][b]Ardai Tánya - 2018.09.15. 11:20[/b][/url]

Halkan, mégis ütemes léptekkel haladtunk előre a terepen. A napsugarak játszadoztak a faleveleken, és a fa törzsén a moha különleges alakokban nőtt. A természet csodái körbevettek minket, és magukkal ragadtak, ahogy az a két szarvas is, akikkel összetalálkoztunk. Egy kicsit elvitték a lelkünket szárnyalni, majd visszahozták, immáron sokkal frissebben és üdébben.
Sajnáltam ami Leennel történt. De valahogy megéreztem, hogy inkább nem kéne vele többet erről beszélni. Maximum egy olyan este alkalmával. Viszont egyenlőre nem ez volt a lényeg itt, ahol minden olyan békés volt.
- Hát, legalább van hely az új barátoknak - próbálkoztam egy igazi mosolyt csalni az arcára. Tanárként már megtanultam, hogy mikor mondanak a kis lurkók igazat, és mikor nem. És ez a gesztusokra is igaz volt. - Amikor időm van, szívesen jövök veled - bizonygattam, egy vigyorgást a lány fele küldve.
- Hát, igen. Régen az erdő az otthonom is volt. Anya gyógynövényeket kever, mindig utaztunk egyik faluból a másikba, hogy eladja őket. Azzal a lakókocsival, amiben most Kolossal lakunk együtt Pécsen. Azt hiszem ez az életmód a vérünkben van - nevettem el magam, ahogy ebbe belegondoltam. Kicsi korom óta vittek mindenfelé. Eleinte apa nyakában ültem. Majd a helyem felváltotta Kolos, de apa ilyenkor sem engedte el a kezem. Anya meg ment mindenfelé, amerre csak növényt látott. Ami lássuk be, egy erdőben elég sok munkának tűnik, de ez már csak szakmai ártalom nála.
- Álljunk meg egy kicsit, órák óta nem ettünk - néztem karórámra. Igazság szerint ezt nem szoktam így követni, de mivel túrázás közben gyakran megfeledkezek magamról, ezért van egy megszokott rendszerem.
Odamentem egy fatörzshöz, és ledobtam a táskámat, majd vállig elmerültem benne. Egy ideig még kutakodtam, majd kihúztam egy fehérjeszeletet belőle. - Kérsz? - mutattam túratársának. Szívesen megosztottam vele, amim volt. Általában két emberre pakoltam az öcsém miatt, és hát igyekeztem kevesebbet pakolni, még mindig túl sok lett nekem. Komolyan, az a fiú annyit eszik, mintha a hasa egy kész fekete lyuk lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=734462#post734462][b]Jonas Thorsen - 2018.09.19. 13:39[/b][/url]

Kicsit várnom kell, de végül mégiscsak belemegy az üzletbe. Nem látom át, hogy ez neki miért jó, de biztosan van valami oka. Lehet csak segíteni akar - bár az ritka, úgyhogy kétséges. Talán most mondták először rólam, hogy nem tűnök alkoholistának. Hálásan pislogok fel rá kék szemeim mély árkaiból. Ahogy lelép, megint az ismeretlenre koncentrálok odabent, de újra csak falnak rohanok. Ritkán találkozok erősebb okklumentorral, vagy egyáltalán olyan varázslóval, aki már azelőtt védekezne, hogy én támadni próbálnék. Ez sokat elmond azért. A célpontom közel van. Ha most ez egy játék lenne, hangosan kiabálná mindenki körülöttem, hogy forró. Lehet, hogy az orrom előtt van, csak én nem vagyok képes meglátni. A gondolat borzalmasan frusztrál. Mint vérszagot fogott kopó, akit láncon tartanak s nem bír szabadulni.
- Óó köszönöm! - veszem át csillogó szemekkel az üveget és rögtön lecsavarom a tetejét, a tartalmának a felét pedig két kortyból legurítom. A gyönyörtől felsóhajt a gyomrom, és én is jólesőn mosolygok, túlvilági bágyadtságban.
- Húú a fürdést nem tudnám megmondani - elgondolkodva vakargatom a szakállam. - De ettem tegnap, az tuti, és aludtam… tegnapelőtt? Talán. De aludni ráérek. Inni volt fontos - emelem meg az üveget és gyorsan be is fejezem. Valójában tudok vizet varázsolni, eléggé alap, de ha valaki kóstolta a mágikus vizet, az tudja, hogy az semmire se jó. Elhiteted az agyaddal, hogy adtál neki innit, aztán azon kapja magát nemsokára, hogy teljesen dezhidratálódtál és már órák óta rózsaszín, tütükés hippogrifeket hallucinálsz. Annyira nem jó buli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=734465#post734465][b]Emerald Stone - 2018.09.19. 14:44[/b][/url]

Igaza van, inni volt a legfontosabb, s a sör bármily furcsán is hangzik, igen jó ellenszere a dehidratáltságnak. Tele van jótékony anyagokkal folyékony mivolta mellett. A férfi szinte kéjes örömmel kortyolja, amin magamban elmosolyodom, ám arcomon ennek a jóleső elégedettségnek nyoma sincs, az mozdulatlan és érzelemmentes marad. A válasza melyet ad, koránt sem kielégítő számomra, ezért leveszem hátizsákomat és előszedem belőle azt a szendvicset, mely megmaradt abból az adagból, amit magammal hoztam a tatai felfedezőutam első napjára. - Tessék, ezt egye meg. Vaj van benne, sonka és paprika - nyújtom oda a jókora zsömlét a férfinak - Nem hajléktalan, igaz? - kérdezem míg várom megeszi-e a felajánlott ételt, s közben lelki szemeim elé furcsa szaggatott képek futnak, mintha más szemén át látnám a környéket. Gyorsan elhessegetem őket, hogy a férfira koncentrálhassak. - Nem töltheti kinn az éjszakát, már hűvös van. Jöjjön, nálam úgyis van egy szabad hely és le is zuhanyozhat - közlöm vele ajánlatomat. Talán teljesen bolondnak tűnhetek, hogy elvinném a szállásomra, hiszen akár bűnöző is lehet, de a megérzésem azt súgja nem az, csak egy utazó, akivel jót tehetek, s ez nekem semmibe sem kerül. Ha igent mond kisvártatva el is indulunk a kis panzió felé, ahol szobát foglaltam magamnak. A kulcs nálam van, így minden gond nélkül be tudunk jutni. A szoba egyszerű, de kényelmes, teljesen semleges berendezésű és tiszta. Színeiben a halványlila árnyalatok vannak túlsúlyban, míg a fürdőszoba inkább kékes. A zuhanyfülke matt üveg, a mellette lévő polcon illatos, puha törölközők sorakoznak. Az én tusfürdőm levendula illatú, így neki is megfelelő lehet, feltéve, hogy nincs saját piperecsomagja - Van váltás tiszta ruhája? - kérdezem, miközben lepakolok az egyik ágy melletti éjjeliszekrényre. Leülve az ágy szélére leveszem cipőm, majd töltök magamnak egy kis gyümölcslevet abból, amit még reggel vettem magamnak, hogy ne kelljen feltétlen csapvizet innom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=734481#post734481][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.09.19. 19:57[/b][/url]

Ez a szünet valami mesés. Már kissé beljebb vagyok, kezdem túltenni magam a sokkon, hogy Lily, az unokatestvérem itt hagyta a sulit, és semmi infóm nem volt arról, hogy miért. Maradt hát a találgatás. Vajon köze volt a Levita-torony összedőlésének ehhez? Passz.
Anyáék mindenesetre megnyugtattak azzal, hogy nem sokáig leszek egyedül, ugyanis jövőre már Donát és Csilla is Bogolyfalvára jönnek. A nyár eddig szuperül telik: megdicsértek otthon a jó eredményeimért. A repüléstantól nem voltak elragadtatva, hogy évet kell ismételnem, kérdezték is, hogy mi történt, és hát itt jött képbe a Csanád-sztori. Meglepett, hogy simán elengedtek vele, és a Pécshez közeli birtokukra nyaralni, de feltétlenül kiemelték, hogy apának a szakácsversenyét meg kell néznünk majd a Balatonon, mert neki semmi sem számít – még az eseteges győzelem se – a lurkói nélkül.
Csani örült a dolognak, ugyanis csak akkor mert bejönni az ajtónkon, amikor már az ablakunkon hallotta, hogy minden oké, jöhet, apa nem készül puskával agyonlőni, ahogy az apalegendák szokták. Még csak kertben elásni se akarta.
Szóval, így kötöttem ki Pécsen, és most egyedül próbáltam meg elnavigálni magam a Marcipánmúzeumig. Ma kierősködtem Csanitól, hogy térkép alapján tök egyedül is menni fog ez. Azért van ez a nagy szám, hogy kérdezzek, ha valami nem stimmel.
Márpedig most szükségem is volt erre, úgyhogy egy arra járót megkérdeztem kínomban. Nem akartam felsülni szívszerelmem előtt, hogy tájékozódni se tudok.
– Elnézést, meg tudná mondani, hogy merre van a Marcipánmúzeum? – érdeklődtem barátságosan egy hölgytől, aki viszonylag kedvesnek látszott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=734931#post734931][b]Maja Bojarska - 2018.09.24. 23:44[/b][/url]

Hosszúra és naagyon boldogságosra nyúlt ez a reggel, pedig eléggé brekicsendesen telt. Bizony. Aminek két oka is volt. Az egyik, hogy bizony egyre ügyesebb nagykislányok, és már éjjel is csak Ania kelt fel az elmúlt héten, ő is csak két nap és vissza is aludt hami nélkül. A másik, hogy senkinek nem kellett reggel sehova menni, olyan kettecskés volt éééés nagyon ragacsos meg nutellás, mosolygós, pisszegős, kicsit zavarban lévős na meg csinipizsis. Majdnem egészen kilencig az ágyikóban is lehettünk, de akkor már nagyon mehetnék volt, egyrészt mert éppen mire összeszedte magát a férjecske, hogy kimegy és kitalálja, mi legyen ma a menü én meg belebújtam az unipacis köntösbe, megcsapkodta egy kicsi kacsó az ajtónkat, majd a kicsi körmös mancsok is szaladós hanggal jelezték, hogy vendég jön. Lewy kinyitotta az ajtót, majd Klara egy "Tata" kiáltással kinevette és beszaladt hozzám mászva fel az ágyba. Fel is húztam magam mellé, és mi még ott hemperegtünk vagy negyed órát, mielőtt kivittem volna reggelizni. Szeretem ezt, valahogy annyival másabb volt ez a pár nap, mint korábban. Nem éreztem magam jól akkor, sok volt az, ami nem kellemesen érintett, meg stresszes volt és uuundi. A rosszféle.
Tegnap megkaptam a papírt, hogy bizony elég szépen sikerült az írásbelim, bár voltak hibáim. A pontokat is aláírták és megkaptam a levélkét a gyakorlati vizsga helyéről és idejéről. Viszont el kellett küldenem postán vissza az adategyeztetős lapot és az aláírt lapocskát a hozzájárulásommal, hogy az eredményt közölhetik a teljes bizottsággal, így be kellett tipegtem a postára. Már egész este csak vinnyogtam meg örültem, meg ráztuk a brekikkel és ilyesmik.Az apu későn ért haza így egyedül vártam meg a hírekkel, de aztán mi együtt is jót ünnepeltünk mint az ábra is mutatta. Végül megbeszéltük, hogy én beszaladok a levélkéimmel és eljön velem Klara, meg kaphat egy picimini fagyit, mert tudja, hogy úgyis útba ejtem, addig ő elrendezi Aniat meg kitalálja a délutáni programunkat. Nos, így kerültünk kettecskén a városba, éppen a pici kacsót fogtam, ahogy a hófehér szandikában tipegett mellettem, pont olyan volt, mint az enyém miniben, a ruhánk mintája is hasonlít, de neki csini egybe szoknyája van. Egy mini szökőkutacska van a buksija tetején gumizva és viccesen lifeg, mikor jobban szalad. Imádom.
- Hm? - fordultam meg, mert nem igen hallottam, és azt sem tudtam, bárki hozzánk szólt-e. Csak ekkor vettem észre a vöröses hajú lánykát. Szerettem Pécsen lenni, mert azon kívül, ahol laktunk nem mindenki volt képben a varázsvilággal eléggé, hogy a nyakunkba ugorjanak, hogy uuuh ő a Bojarski-baba és most megtapizom. Nem szeretem a taperolós embereket. Münchenben sokkal több van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=735564#post735564][b]Jonas Thorsen - 2018.09.30. 19:41[/b][/url]

Sokkal jobb így, hogy nem porzik a torkom. A fejem is mintha kitisztult volna. De így, hogy már nem vagyok egyedül, nem próbálkozok meg egy újabb támadással. Egyébként sincs sok értelme, nem fogja egyhamar leengedni a védőfalakat. Mással is próbálkozhatnék, az igaz, de továbbra is társaságban vagyok. És... jó-jó, tényleg nem zárhatom ki teljesen, hogy esetleg, talán hulla vagyok.
A nő elém tart egy szendvicset és olyan határozottan szól rám, hogy vegyem el, hogy eszembe sem jut ellenkezni. Akkor is megenném, ha nem lennék éhes. Igenis! Biccentek egyet köszönömképp s le is hámozom a védőcsomagolást, hogy beleharaphassak. Ezt nem habzsolom annyira, mint a sört, az éhség mindigis kevésbé jelentett problémát.
- Tényleg? - vonom fel a szemöldököm. Lenyelem a falatot és hitetlenkedve, de egy mosoly kezdetének az ígéretével nézek fel rá. - Minden idegent ilyen könnyedén felhív magához? Veszélyes lehet ám - jegyzem meg felvont vállakkal, nagyon ártatlan képpel, s újra beleharapok a szendvicsbe. Persze én nem vagyok veszélyes, azt láthatja, meg egyébként is, elfogadtam tőle egy kétes eredetű kaját! Akár ő is veszélyes lehet. Nem szabad idegenektől szendvicset elfogadni, meg felülni a seprüjükre, nekem mindig ezt mondta anyukám.
Az anyai jótanácsokat kivágva a sunyiba, követem a nőt a szállására.
- Van...? - felelem, enyhén kérdezve. - Vagyis hát lesz. - Lecsapom a hátizsákom egy székre, s kihalászok belőle egy pólót. Óvatosan az orromhoz emelem, de gyorsan eltartom magamtól. Biológiai fegyver. Néhány jól irányzott vízsugár-, szárító- meg tisztító-bűbáj azonban mindig megteszi, most is egész vállalható állapotba kerül fél percen belül. A fehérneműt nem merném kivenni előtte, azt majd esetleg a mosdóban. - Van - állapítom meg nagyon büszke fejjel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=735751#post735751][b]Emerald Stone - 2018.10.01. 19:39[/b][/url]

Megjegyzésén, melyet még a padon tesz magamban jót mosolygok, ám arcom rezzenéstelen marad. Érzelmeim nem árulom el, nem volna értelme. A segítségem ajánlom, nem mást. - Minden idegent megkér, hogy vegyen magának sört? - kontrázok vissza elterelő szándékkal, s bár az ő szavaiban nagyobb igazság van, nem szívesen ismerném be ezt épp neki. Főleg annak biztos tudatában, hogy szavainak semmi jogalapja nincs. Egyáltalán nem veszélyes. Ebben teljesen biztos vagyok. Tudna az lenni, efelől sincs szemernyi kétségem, de velem szemben nincs oka támadólag fellépni. Egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy velem tart és elfogadja segítségem. Hamar a szállásra érünk, s az ott bemutatott varászlása valódi mosolyt csal ajkam szegletébe, ám egy kérdést is azonnal felvet - Honnan tudta, hogy biztonsággal varázsolhat előttem? - érdeklődöm, mivel é úgy tudom, hogy ebben a városban nem csak hozzánk hasonlók élnek. A magam részéről csak akkor és azok előtt fedem boszorkány mivoltomat, ha biztos vagyok a dolgomban és abban, akivel vagyok. Természetesen Bogolyafalva ebből a szempontból a "mindenütt és mindenki előtt" címkét viseli, de Tatával egészen más a helyzet. Itt nem csak mágikus erővel rendelkezők élnek, hanem muglik is, így köztük járva a magam részéről én nem vagyok más, mint egy kiránduló, aki az Öreg tó körüli parkban végezte a napját. - Azt remélem tudja, hogy ez a pár mentő bűbáj nem megoldás. Menjen, fürödjön meg, a többit pedig bízza rám, jó?! - nézek rá enyhén rosszalló de vidám pillantással. Ott bujkál a nevetés smaragdzöld szemeimben, ahogy elnézem a tagbaszakadt utazót, a fél tiszta pólójával, meg a zsákjával. - Tessék, ez jobb mint az itteni welcome tasakos tusfürdők - nyomok a kezébe egy a saját megbűvölt zsákomból származó patikában Dr. Noxen receptúrája alapján kikevert, illatát és hatását a vele tisztálkodó neméhez, ízléséhez és bőrének szükségleteihez alakító fürdőkrémet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=737035#post737035][b]Jonas Thorsen - 2018.10.17. 17:46[/b][/url]

A kérdésén komolyan elgondolkodok, annak ellenére, hogy én kérdeztem előbb. Ha hárít, akkor majd másképp kérdezek. - Nem, nem minden idegent. Csak akin látom, hogy hajlandó volna venni. - Ez egy creepiness-csomagba burkolt bók, de attól tartok, lehet, hogy nem esik le a nőnek. - Általában nincs ilyen gondom, egy sörcsap mellett töltöm az időm nagy részét, de most elszakadtunk egymástól. - Egy drámai sóhajjal nyomatékosítom a helyzetem tragikumát.
Az újabb kérdésére felvont szemöldököm alól pislogok rá. - Beküldtem egy varázslóktól hemzsegő kocsmába, mágus pénzt adtam a kezébe és - ne haragudjon, de nagyon nem úgy fest, mint egy mugli. - Persze tudom, hogy errefele vegyesen élnek, kevés is a tisztán mágus település, inkább csak negyedek és környékek vannak elkerítve, mint valami kedves kis gettók, de eleget éltem már mindkét közösség tagjai között ahhoz, hogy megtudjam őket különböztetni, s főleg, hogy ne aggodalmaskodjak fölöslegesen. Ha egy mugli meglát varázsolni, majd törlöm az emlékezetét, a mugliügyi osztály embereit meg elintézem. Megszídnak, esetleg megbüntetnek, de mást nem fognak tenni, amíg nem kezdem el szántszándékkal felfedni a létezésünket. - Ennyire aggódik? A muglik miatt? Vagy a Minisztérium miatt? - rohamozom meg további kérdésekkel.
A tisztálkodási szokásaimat illetően nincs elájulva tőlem, nem is meglepő módon, a nők mindig finnyásabbak. Pedig csak nem kell szagolni, ha nem tetszik, nem nagy ügy. De mivel vendég vagyok, akit úgy szedett össze az utcáról, mint egy rühes kutyát, szó nélkül elveszem a tusfürdőt vagy szappant, vagy mi ez, amit elém tart, és a többi cuccomat ott hagyva elvonulok, hogy megtisztuljak. Odabent jut csak eszembe, hogy vagy visszaveszem a koszos ruháimat, vagy ruha nélkül kezdek el flangálni előtte. A ruháimra tett megjegyzése miatt megkapja az utóbbit, én legalább már tiszta vagyok. A derekamon egy törölközővel, a kezemben a - tényleg szagos - ruhákkal lépek ki a fürdőből, próbálok semmit sem elejteni, miközben a nem túl nagy anyagot is igyekszem magamon tartani.
- Még vannak ezek - nyújtom felé a halmot. - Köszönöm a tusfürdőt, odabent hagytam - mutatok át a vállam fölött a mosdó ajtajára. Sokkal jobb így, úgy érzem magam, mint egy baba. Menta illatú, tiszta, ha még meg is borotválkoznék, akkor teljesen vállalható lenne a külsőm. Ha egy hétig aludtam volna, akkor sem lennék ilyen friss és üde. Már csak enyhén szédülök és általában betudok fókuszálni, annyira nem úszik minden körülöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=737177#post737177][b]Emerald Stone - 2018.10.20. 08:42[/b][/url]

 A jó szándékom sodor mindig bajba, de legalábbis ilyen érdekes helyzetekbe, de úgy neveltek, hogy segítsek másokon úgy, ahogy az nekik jó. A férfinak jelen esetben sörrel és szállással. Így ezt a fura csonthéjba burkolt pozitív visszacsatolást részéről halvány mosollyal nyugtázom. Színpadias sóhaján azonban nem tudok nem kuncogni, bár gyorsan igyekszem leaplikálni a vigyort az arcomról, nehogy oda legyen komolyságom hitele. - Na, jó most megfogott! Mágus pénz és varázslókocsma. Ott a pont! - tárom szét belátón kezeim - Azzal viszont nem értek egyet, hogy nem nézek ki muglinak - kezdek  méltatlankodni, de hangomban vidámság bujkál. Kicsit elgondolkodom, mert végtére is igaza lehet. Bár ruházatom és mozgásom átlagos, küllemem sajnos nem és emiatt a beolvadás sosem ment olyan jól. Ezt azonban most nem tárom a megtermett viking elé. - Nem aggódom, csupán a szándékok és az igazság érdekel - jelentem ki tárgyilagosan, minden érzelem nélkül a tényt, amiért azt kérdeztem, amit az imént. Ezután őt elnyeli a fürdőszoba, így nekem is van időm levetkőzni és egyszerű, sötétzöld, térdig érő vékonyabb, frottír köntösömbe belebújni. A ruháimat csinos kis halomban rendezem el az ágyam végén álló széken, majd az ő holmijára szórok pár hatékony tisztító és illatosító bűbájt, amiket még a szállodában gyakorolhattam be az ottani sokkal több szennyesen. Ott aztán volt minden és nem válogathattam, így megedződtem. A férfiak ehhez valahogy nem értenek, legyenek bár muglik, vagy mágusok a ruhák tisztítása, a teregetés, és a zokni párosítás egyiküknek sem erőssége. - Jó, adja csak, később megcsinálom - nyújtom kezem azokért amiket nyújt, miután kijött, a vizes blokkból. Orrom megcsapja a menta friss illata és örömmel látom, hogy mennyivel jobban néz ki a férfi, minden tekintetben - Ezeket felveheti, készen vannak - adom át a friss és üde darabokat. Ezután magam is bevonulok a fürdőbe, hagyva neki intim szférát. A tusolókrém az én bőrömön a levendula letisztult aromáját veszi fel és selymessé teszi érzékeny kültakarómat. A víz kellemesen átmelegít és elfeledtet velem mindent, ami az utóbbi napokban történt. Relexálok még kicsit homlokomat és tenyereimet a hűvös csempének támasztva, majd elzárom a csapot, magamra kanyarítom köntösöm és visszatérek a szobába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=737466#post737466][b]Mikola Keve Áron - 2018.10.23. 12:38[/b][/url]

- Hm... - mormogtam elgondolkodva, mint aki valóban fontolóra vette azt, amit Max mondott. Szó sem volt róla. Elemileg éreztem ahogy az agyvizem lassan forrásnak indul minden újabb alkalommal, mikor ezt végigjátsszuk. Isten tudja mióta megy, de vagy fél éve biztos. A menet mindig ugyan az, ő megjelenik vagy csak átsétál Lucáéból az én aurámba, majd leolt, mint egy taknyos öt évest. Ha jót akarna se érteném ezt az egész logikát. Megfáradtam a hadakozásban, vagy túlságosan másnapos vagyok, egyelőre nem tudom eldönteni. Talán sok volt és erős a nevét így megtolni ezért sóhajtva néztem is rá.
- Tudod, nekem Gracie ez a más - néztem rá sokatmondóan anélkül, hogy tovább taglaltam volna a hasonlóságokat. Tudtam volna, ó de mennyire, ez sem tegnapi, de azt hiszem ezt az olajat nem ma fogom a tűzre borítani. Egyelőre csak megint egyeneset akartam a görbe helyén tudni. Abból csak az este jó, de azok nagyon, ezt mi ketten jól tudtuk és azt hiszem nem csak rajtam múlt, hogy nincs már verseny a cipőkből vagy az alsóneműkből az erkély párkányára aggatva. Csak senki ne ítélkezzen, van aki bélyeget gyűjt mi élményeket. - Azért ez elég vicces - közöltem nevetve is, ahogy végül a sörbe ittam levágva magam ismét a kanapéra. Kényelmes volt, az italom meg hideg miért kellene ezt tovább rontani ilyenekkel. De azért csak oda kellett szúrni.
- Életemben nem hallottam tőled nőre, vagy bármi nővel kapcsolatos állandóra, hogy kell. Pedig nem tegnap kezdtük - billent meg a fejem oldalra, ahogy felé intettem az állammal. Megvártam még ő is magához veszi a magáét, de másra nem igazán reagáltam. Anne más lap volt, ott sok dolgot tettem, amit utólag átértékeltem, de akkor éppen ez tűnt a jó útnak. Mindenkinek vannak kútba esett próbálkozásai. Van akinek több is.
- Ami azt illeti - írtam le egyik kezemben az üveggel a sziluettet a levegőben elégedetten bólogatva magam elé. - Többek között. Hidd el, sokkal több dolgot, mint gondoltam volna. Bírja amit én, a kölykeimmel is jól kijön és meg sem próbál rózsaszín ruhákkal és platinakártyákkal dobálni - emeltem meg a szemöldököm, sajnos volt már ezekhez is szerencsénk.
- Minden. Max. Szeretek vele lenni, nem csak éjjel - nem mintha éjjeli program lenne az éjjeli, más kérdés - hanem úgy egyébként is. Jó nő, van esze és most sem tudom melyik csatornában kevernék ha nem hoz haza még görényként is. Nekem ez kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=738295#post738295][b]Reissner Eliza - 2018.10.27. 20:02[/b][/url]

Az élet nem fair.
17 évesen mások eljárnak bulizni, a fesztivál outfitjeiken aggódnak, vagy azon, hogy tudnák kicselezni a szüleiket. Nem pedig megrendezik az anyukájuk temetését. Liza mégis végigcsinálta, még csak nem is sírt.
Akkor sem, amikor neki kellett megírnia a pap beszédét, sem amikor feladott egy hirdetést a helyi újságnál. Családtagokat nem kellett értesítenie, ami csak növelte benne az ürességet. Most már teljesen egyedül maradt.
Őrá nem gondolt, aki okozta ezt az egészet. Szigorúan elzárkózott mindentől, pedig nem egy auror jelentkezett be nála, hátha tud valamit. Akkor csapott le megint, amikor senki nem várta.
Szögegyenes derékkal ült, ahogy hallgatta a számára ismerős monológot. Alig jelentek meg páran, leginkább csak a falusiak, akik szerették Vivient. A hozott csokrok, emlékiratok ott sorakoztak a zárt koporsó előtt. Azonnal arra gondolt, mennyire szerette volna a virágokat az anyukája. Akkor kedvelte leginkább a növényeket, amikor nem neki kellett gondozni.
A sír felé tartó úton is csak maga elé meredt. Nem érzett semmit, minden kikapcsolódott, ahogy meghallotta a hírt. Egy hete történt, mégsem sikerült feldolgozni. Az otthonukba ment, mielőtt ide indult, akkor is arra várt, mikor toppan be a nő óriási szatyrokkal, segítségért kiabálva. Egymás elé pakolta a lábait, abban reménykedve, mikor fogja átölelni a vállát az anyukája, hogy megnyugtassa. De nem történt semmi, csak elérték a végső nyughelyét. Páran rá néztek, hátha mond ő is egy beszédet, de Liza nem így akart elbúcsúzni.
Elővette a táskájából a tollat, amit hónapok óta keresett az anyukájának. Két hónap múlva akarta odaadni karácsonykor, de ember tervez, Isten végez. Most már nem fogja megtudni, hogy tetszett volna Neki, vagy hogy megint frászt kapott volna a mágikus dologtól.
Így utólag nem csodálta, hogy miért utálta az anyja ennyire a varázsló közösséget. Hiába kapott frászt először, ő mégis felnevelt egy boszorkányt a legjobb tudása szerint, örült, hogy négyszer is iskolaelső lett a lánya. Az ötödik alkalmat pedig már nem fogja látni.
Az élet nagyon nem fair.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=738456#post738456][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.10.28. 15:19[/b][/url]

Van az a mondás, hogy a történelem ismétli önmagát. De arról nem volt szó, hogy ennyire gyorsan.
Az emeleti szobában, Alexa szobájában egy kislány készülődik, hogy az utolsó útjára kísérje az édesanyját. Ő a második lány, aki erre készül ebben a házban. Az első Kincső voltám, ám ő akkor még olyan apró volt, hogy semmit sem fogott fel belőle, szerencsére. Még mindig nem mondták el neki, hogy mi az igazság, még mindig csak görgetik maguk előtt a beszélgetést a kislánnyal, és most, itt egy újabb akadály, megint egy ok, ami miatt Kincső esete hátrébb sorolódik. Anna kérdezte, hogy mikor, de valahogy úgy érzem, hogy még egy terhet most nem kéne a ház légkörére rápakolnunk. Majd.
Ő nem jött velünk, kértem, hogy ne jöjjön, mert nem bízok abban, hogy ez a mai esemény zavartalanul lemegy. Kincső és ő maradjanak csak otthon, ahol nem bánthatják őket, ahol külön védelem alatt állnak. Én is felvettem a temetéseken viselt egyenruhámat, hiszen ez a mai alkalom az auroroknak egy bukás, mivel ennyi idő alatt el kellett volna már kapni Reissnert, vagy jobban meg kellett volna védeni a lányt és az anyját. Szótlanul haladok mellette, lapátkezemet folyamatosan a hátán tartva, de a tekintetem egy pillanatra sem lankad. Látni akarom, ha történik valami, ha valaki máshogy mozdul, mint normális volna. El akarom kapni, és érzem, hogy ma eljön ide.
A szertartás alatt az apa helyén ülök, nem mintha ő megérdemelné azt, hogy akár csak ezt a levegőt szívja. Ha azt tehetném, amire vágyok, akkor nem is venne levegőt többé. A pár ember között álcázott aurorok is megbújnak, más-más kinézettel ugyan, de folyamatosan figyelnek. Az nagyon gyanús lenne, ha most felkelnék, és elkezdenék itt masírozni. Kezemmel megfogom Eliza kezét, és bátorítóan megszorítom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=738683#post738683][b]Reissner Eliza - 2018.10.28. 20:45[/b][/url]

Felnéz a férfira, ahogy érzi a szorítást a kezén. Azt mondták neki, hogy benne megbízhat, hogy majd ő megvédi. Korábban látta párszor az iskolában, még a tanórájára is jelentkezett, hogy jobb jegyeket kapjon.
De nem tud bízni benne.
Tekintetét a sír felé fordítja, üveges szemekkel nézi, ahogy elkezdték rászórni a földet. Nem tudná megmondani, hogy mennyire végeztek gyorsan, vagy elhúzódott-e, csak a tollat kereste végig. Persze hamar betemették, mire egy pillanatra elbizonytalanodott. Anyja egész életében elzárkózott a varázslatos dolgoktól, Liza most mégis mellé helyezte és az lesz mellette örökké.
De már nem tudta visszacsinálni, meg nem is akarta. Végülis boszorkány volt, ha mást nem is, de ezt elfogadta az anyukája.
Lassan a temetés vége felé érkeztek, sorra ölelték át a lányt és fejezték ki részvétüket. Eleinte még próbált szót váltani az emberekkel, de a végére ebbe is beleunt.
Egészen addig, amíg nem érkezett meg Dóri. Homlokát ráncolva nézett a nőre, akit ezer éve nem látott. Még kiskorában párszor átment hozzájuk a hölgy, de ez is abbamaradt, amikor felköltözött a fővárosba. Liza azt hitte, hogy összevesztek az anyjával, ezért nem is gondolt rá.
- Őszinte részvétem - szólalt meg előbb Dóri.
Liza összevonta a szemöldökét, közelebb lépett a nőhöz. Homályosan élt csak az emlékeiben, de az megmaradt, hogy sosem mulasztotta el Liza cicának nevezni. Igazából csak azért emlékezett még erre, mert nagyon utálta ezt a becenevet.
Bólintott egyet, mire a nő ajkai megremegtek és a lány nyakába borult. Szorosan ölelte át, amit nem is tudott lereagálni hirtelen Liza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739483#post739483][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.11.03. 09:57[/b][/url]

Mi is történik egy temetésen?
Megható beszéd, emlékezés, csend, majd csendes részvétnyilvánítások, aztán ki jobbra, ki balra el, és a végén nem marad semmi.
Mi történik a fejekben?
Na az más sokkal érdekesebb. Emlékek, jók és rosszak, de valahogy azért inkább jók, vagy a rosszak jóba fordítása. Mert hát tény, hogy Vivike kicsi gyermekként megette a legjobb barátnője, Betti sütijét is a zsúron, de milyen szerencse, hiszen, ha nem tette volna meg, Betti elméje szerint most kétszáz kilós lenne. Kicsit összevonom a szemem ennél a gondolatmenetnél, mert bár nem hiszem, hogy egy szelet tortán múlik a dolog, de hát ki tudja.
Marika néni, aki párszor vigyázott Elizára, ergo, árgus szemekkel figyelte, hogy vajon egy pillanatra is magára marad-e a kislány, egy esetleges feljelentés reményében, emlékszik, hogy több ízben is meglátogattam én az elhunytat, amíg a kislány a kertben játszott, és mekkora baj lehetett volna ebből, hiszen a gyerekek simán beleszaladnak a fűkaszába. Nyilván pedig, mert sokat jártam oda, így én viszem magammal Elizát, mint nevelőapa. Mekkora ostobaság, hiszen nem is ismertem az elhunytat, és ha nem lenne némi fogalmam arról, hogyan kell ezt csinálni, plusz, ha nem lenne Anna, akkor nagy valószínűséggel most nem én ülnék itt.
Az emberek fejében sok minden lezajlik egy temetésen. Az emlékezésben könnyes arcuk halvány mosolyra húzódik, a fejüket szégyenlősen lehorgasztják, hiszen nem akarnak illetlenek lenni. Ha én egyszer elmegyek, remélem, nálam mernek nevetni, főleg, mivel mindent leírtam a szervezésről, megvan a helyszín, a bár, a félretett pénz, sőt, én még perverz módon egy videót is csináltam, amit minden évben bővítek az aktuális hülyeségekkel, amikre lehet emlékezni. Sosem mondtam, hogy normális vagyok.
Aztán jön jő, a mímelt nő, akivel valahogy nem oké valami. Nem tudom, hogy mi, hiszen sem a gondolataiban, sem a kifogásaiban nincs hiba, inkább Elizán érzem meg azt, hogy valahogy nem tetszik neki a dolog.
- Gyere csak egy kicsit Cica, itt van Kata is.
Húzom a lányt magamhoz, remélve, hogy a harmadik fél enged a szorításból. Közben látom, ahogy páran a mieink közül közelebb lépnek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739671#post739671][b]Reissner Eliza - 2018.11.04. 18:10[/b][/url]

Persze tudja, hogy célzásképp akarta mondani a nevelőapja - most először mondja ki magában - a legutálatosabb becenevet valaha, de akkor is mérges lesz egy kicsit ettől.
Nem látja, hogyan reagál erre a másik nő, pedig kíváncsi lenne rá. Megpróbál ellépni onnan, hátha még elkapja a pillantását, de ez elég nehezen kivitelezhető. Vagyis Dóri továbbra is csimpaszkodik, csak nagyon lassan engedi el. Liza hátrébb lép egyet, ha nem tanult volna némi illemtant, biztosan felsóhajt.
Viszont amit remélt, azt nem látta. A nő továbbra is sírt, bár próbálta eltüntetni ennek a nyomait a kezével, tökéletesen nem tudta kivitelezni.
- Köszönöm - mondja lassan, már épp fordulna el, hogy az említett Katához menjen, még ha csak kitalált is.
A cipője orrát nézi, aztán hirtelen eszébe jut valami. Lehet, hogy őrültség, sőt, egészen biztosan, de most vannak itt. Visszafordult, még ugyanott állt a nő, ahol hagyta. Először azt akarta megkérdezni, hogy került ide, mégis elvetette.
- Esetleg nincs meg valahol az a karkötő, amit anyutól kapott? - Kapásból magázta, de ezen nem lepődött meg. Most már ismeretlen lett számára. - Amin voltak azok a szép csüngők, görkorcsolya, magnó, meg... - nem fejezte be és még csak nem is szándékos volt. Tényleg kutatott az emlékei között, hátha eszébe jut, mi volt a harmadik, de ha a nő egészíti ki, neki úgy is jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739753#post739753][b]Mesélő - 2018.11.05. 17:38[/b][/url]

Nem akarom megtenni. Nem akarom elengedni. Nem azért, mert érzelmileg kötődnék hozzá, ugyan miért is tenném, mikor is alakult volna ki ez? Több érzelem fűzött a drága Vivienhez, mint hozzá, és abból is mi lett? Egy kis szúrás itt, egy leheletnyi vágás ott, és most eresztik a föld alá. Mert így akartam. Azt akarom, hogy Eliza - milyen bájos név, bájos pofi -, mellettem maradjon. Hogy használnám is a képességeit vagy csak úgy haláli mókát űznék vele, nem tudom, de érzem, ahogy a bosszúság egy pillanatra felfortyant, majd el is múlik, ahogy jött, úgy távozik, mert észbe kapok, de késő, hiszen a kis nyavalyás kicsúszott a kezeim közül. A vérszomj érzem, hogy lassan el fogja önteni az agyam, ahogy utána nyúlok, de ujjaim között a ruhája egyetlen hajtása se halad át. Nézem őt, nézem a férfit, és összeszűkül kissé a tekintetem. Láttam már őt korábban, de csak lassan esik le, hogy miért is szólt, és úgy tűnik, ez valami családi vonás lehet, mert abban a pillanatban, hogy úgy tűnik, ideje kereket oldanom, a lány visszafordul. Ostoba liba.
- Fagylalt.
Mondom úgy, hogy közben meg sem remeg a hangom. Biztos vagyok a válaszomban, ugyanis a karkötő most is ott van a zsebemben. A nő, akinél volt, ezt viselte akkor, amikor megszereztem a hajszálát. Erről jut eszembe, az időm lassan lejár, így gondolkodás nélkül ugrok előre, és késemmel támadást indítok a kis taknyos irányába, miközben a bájos arc kezd eltűnni, és helyét átveszi az igazi arcom, Látom, hogy a kés találatot ért, hiszen véres, és nem is érdekel, hogy melyiküket érte, miközben rám erős kezek szorítanak, és már érzem is az átkokat a hátamban, meg a nyomást a köldökömnél, ahogy elhoppanálunk. Csak remélem, hogy sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739866#post739866][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.11.06. 19:54[/b][/url]

Éppen mondani akarom neki, hogy lassan induljunk, és úgy nézni, amiből a gyerekeim tudni szokták, hogy ellenkezésnek helye nincs. Szerintem ő is megértette, és azt is, hogy valami nem tetszik, de ahelyett, hogy a kis praclijait egymás után téve, a normális részideje alatt elhagyná a helyet, visszafordul és kérdez. Mármint tényleg, visszafordul. Hát az agyamat most fogom eldobni teljesen. Nyúlnék utána, hogy ne legyen hülye, de addigra már késő, kérdez, választ kap, és ahogy lendül a kéz, csillan a tárgy, úgy lépek kettejük közé, kezeimet Eliza vállára téve. Mivel jóval magasabb és szélesebb vagyok nála, nem kizárt, hogy a mellkasommal kicsit megütöm az arcát, de most egy kicsit sem izgat.
Az sokkal inkább, hogy a kés a húsomba hatol, és nem csak, hogy új sebet okoz, egy nemrég behegesedettet is felszakít. A lány vállán lévő ujjaim megfeszülnek, de hangtalanul tűröm, ennél voltak sokkal súlyosabb sérüléseim, és mégis túléltem őket, sem nyavalyogni, sem belehalni nem fogok ebbe. Viszont szó nélkül nem hagyom, lendületből fordulok, és bár már rámarkoltak a karjaira, izomból kétszer bele verek a képébe, érzem, ahogy reccsen az orra, és talán csak ez az egy hang állít meg.
- Gyökér.
Rázom le a kezemről a vérét, majd sokkal határozottabban fogom meg Eliza könyökét, mint ahogy az előbb tettem, és bár nem vagyok híve az erőszaknak, esküszöm, Alexát is csak egyszer egyetlen pofonnal jutalmaztam a mutatványaiért - bár még mindig érzem, hogy néha többször kellett volna -, most hasonlóan ellentmondást nem tűrően húzom magam után a lányt.
- Elmegyünk innen.
Nem érdekel, hogy még nincs teljesen vége, sem az, hogy mi lesz még itt, nem maradhat itt. Menet közbe a másik kezemet felé nyújtom, abban ott van a karkötő.
- A zsebében volt, gondolom szuvenírként. Van egy olyan tippem, hogy nem csak pár hajszálat vett el a nőtől, hanem az életét is.
Muglik, mindenhol muglik, nincs egy normális pont, ahol az ember nyugodtan hoppanálhatna.
- Ott hátul jó lesz, oda megyünk.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=740014#post740014][b]Grünwald Olivér Dávid - 2018.11.08. 02:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=740015#post740015][b]Edler Bonnie - 2018.11.08. 02:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=740027#post740027][b]Grünwald Olivér Dávid - 2018.11.08. 11:38[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=740030#post740030][b]Edler Bonnie - 2018.11.08. 12:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=740031#post740031][b]Grünwald Olivér Dávid - 2018.11.08. 12:39[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=740032#post740032][b]Edler Bonnie - 2018.11.08. 12:46[/b][/url]