36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 135 136 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. augusztus 26. 12:38 | Link

Akiknek párkapcsolati tanácsadó kell

Csendben hallgatja a két fél párbeszédét, ujjait összefűzve áll az egyre hangosabban morgó kutya mellett. Nem akar belefolyni ebbe a vitába, igazából már azt sem tudja pontosan, mi volt ideutazásának igazi célja, de ha már ilyen szépen összegyűltek, miért ne békíthetné ki az éppen egymásra gyilkos pillantásokat lövellő volt párt? Végül is egyszer amúgy is fel kellene csapnia ilyen "békítőnek" , miért ne lehetne az ma?
- Megállni! Mindketten! - hangja hangosan csattan, a lámpák adta félhomályban jól látszik az arcán tükröződő kétségbeesés és...düh. Ökleit összeszorítja, s még a lábával is toppant, mire a kutya végre abbahagyja mellette a szűkölést és hátrál egy lépést.
Alíz még mindig nincs teljesen tudatában annak, hogy barátnőjének mennyire fájhatott mikor megtudta Krisztián titkát, vagy esetleg fordítva; mit érzett a fiú, mikor lebukott. Ő csak annyit tud, hogy a lány szenved a szakítás miatt. Valamikor szenvedett, barátnője pedig ismeri már annyira, hogy tudja, vagy legalábbis sejtse, mi lehetett a szöszi ideutazásának legnyomósabb oka. Biztos nem azért jött haza, hogy nyugodt környezetben tanuljon a vizsgákra.
- Senki sem megy sehova! - toppant lábával újra. Szemeit először Krisztiánra, majd Gwenre szegezi, végül az előbbi felé indul el nagy léptekkel és ha engedi (ha nem, az se olyan nagy baj, Alíznak végül is nem kell engedély), a csuklóját megragadva húzni kezdi a szőke után. Öt perces álma, hogy kibékíti a két bolondot most egyre erősödik, és nem, nem fogja tehetetlenül nézni Gwen lelépését.
Amint sikerül beérni a feltehetőleg már megállt leányzót, úgy Krisztiánt mellé húzza és elégedetten fújtat egyet. Karjait összefonja a mellkasa előtt, közben dühös pillantásokat lövell a barátnője felé amolyan "nem jössz vissza amíg ez meg nincs" üzenet gyanánt.
- Most szépen elmondod Gwennek, hogy mi volt a legnyomósabb okod a lelépésre - először a fiú felé fordul, aztán mielőtt még bármelyikük válaszolhatna, a lány arcát kezdi tanulmányozni. - Aztán te jössz. Gyerünk. Addig innen egyikőtök sem megy el.
Hozzátenné, hogy ha kell leátkozza őket, de valószínűleg nem lenne jó ötlet iskolán kívül varázsolgatni a nyílt utcán - függetlenül attól, hogy rajtuk kívül jelenleg senki sem tartózkodik a környéken.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2015. augusztus 29. 22:19 | Link

Lányok
Pécs | Éjjel 11 után | Három héttel azután, hogy elhagytam az iskolát

Kezd elegem lenni. Nagyon elegem. Mindenki úgy csinál, mintha elkövettem volna az évszázad baklövését. Megértem, hogy nem örülnek neki, de ez mégiscsak az én életem, az én döntésem. Gwen pedig megszabadult tőlem, inkább örülne neki, hogy a továbbiakban nem hátráltatom. Másrészről úgy is tűnik, hogy már továbblépett, elvégre felőle aztán le is léphetek. Megzavartam kis éji sétáját. Pardon. Majd mindjárt bocsánatot is kérek, sőt térdelve könyörgök érte.
Alíz rángatását csak azért hagyom, mert meglep a vakmerősége. De az, az utolsó csepp a pohárban, amikor elkezd úgy beszélni velem, mintha óvodás lennék. A nevemet és a jelemet ne soroljam el, óvónéni?
- Elég volt! - mondom, és kivételesen tisztán érthetőek a szavaim, talán kicsit túl hangosak is. - Titeket valójában egyáltalán nem érdekelnek az indokaim! Önzőségetekben egyszer sem gondoltatok bele az én helyzetembe! Valójában tojtok rá, hogy én mit érzek! Meg vagytok győződve róla, hogy én Gwennek csakis rosszat akarok, érzéketlen tuskó vagyok, mellesleg pedig a vérfarkasság szivárványnyalás pehelycukorral!
A végén már konkrétan üvöltök, néhány közeli lakásban fel is kapcsolódnak a villanyok, valószínűleg valaki hamarosan ránk fog szólni, hogy húzzunk a rákba, vagy ránk hívják a rendőröket. Az még buli lenne.
A kiabálástól és az adrenalintól némileg lihegve, halkabban folytatom véleményem kifejtését.
- Nem az. Egyáltalán nem. Nektek végignézni sem lenne merszetek egy átváltozást, nemhogy átélni azt a borzalmat. Minden hónapban, újra és újra. A tehetetlenséget, a fájdalmat, az undort... De minek is koptatom a szám, inkább lelépek, nektek úgyis mindegy, nem?
Elfordulok, nem várok válaszra, de, ha van, nem fogok elmenni anélkül, hogy meghallgatnám őket. Nem vagyok olyan, aki megfutamodik egy ilyen helyzetben. Ráadásul régen voltam már ennyire dühös.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 30. 00:14 | Link

Krisz és Alíz

Alíz kifakadása meglepi a lányt, de nem mozdul. Kíváncsi mit akar mindebből kihozni a vörös és ezért türelmesen várakozik, ami nála nehezen megy. De most itt marad, legalábbis amíg meg nem mondja a véleményét. Ideráncigálja elé a fiút, majd az indokokról kezd beszélni, aztán Gwenre is "ráparancsol". A szőke így veszi az elhangzott szavakat, neki ez már annak számít. És nem szereti, ha valaki megpróbálja megmondani mit, csináljon. Megy a saját feje után és ezt Alíz tudja jól. Talán ezért szeret belefolyni az Ő dolgaiba. Ezt már többször tapasztalta, de most nem hagyja annyiban. Azonban ezt később is el tudja intézni, most a fiúra koncentrál.
- Én soha nem mondtam, hogy olyan, és azt sem, hogy érzéketlen vagy - válaszolja halkan a lány. A fiú hallhatja, ha nem tett hátrafelé lépéseket. Az lenne a legjobb, ha Alíz már nem értené a mondottakat. Perpillanat nem akar semmit megosztani a vörössel, csak az előbbi gondolatait.
- Muszáj, beleszólnod mindenbe? Idegesítő, nem érted? - szegezi neki a kérdéseket, miután a fiú abbahagyja a mondandóját. Nem bírta magában tartani. Ez talán egy újabb lehetőség a veszekedésre, de a szőke lányt ez izgatja a legkevésbé. Ha ennyiszer összevesznek, az talán nem is igazi barátság.
Aztán a fiú folytatja, és az átváltozásról kezd beszélni. Gwen nem érezheti, ami akkor történik, nem is tudja milyen. Elképzelése sincs a dolgokról, csak, amit az órán tanult, meg amit más könyvekből tudott meg. Ám azt még Ő is sejti, hogy ez kevés. Egy átváltozás, nem olyan egyszerű és fájdalommentes, mint azokban az ostoba vámpíros filmekben, ami teljesen elgörbíti a valóságot.
- Akkor mutasd meg - kéri a lehetetlent a lány. Ezt még Ő sem gondolhatja komolyan. Az arckifejezését elnézve mégis, vakmerőségét most sem hazudtolhatja meg. De számára egy burkolt kérdés volt, hogy elmegy-e. Lehet, hogy őrültség, amit csinál, de nem érdekli. Ha kell valami, vagy valaki, aki megvédje, szól Kathnek. Na, ezt már nem lehet fokozni, a lánynak elment az esze.
- És ne mond azt, hogy nem lehet megoldani, mert mindent meglehet - most nem érdekli, hogy Alíz is ott van, ezt akarta. Beszéljék meg. A sajátos formájukban, de azt csinálják. Kérdőn pillant a fiúra, hogy mit mond ezekre. Ha komolyan gondolta, akkor a szőke elmegy. Ha nem, ezek után tényleg el fogja felejteni Krisztiánt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. augusztus 30. 17:19 | Link

Akiknek párkapcsolati tanácsadó kell
Részemről zárás. Köszi a játékot! (:


Krisztián hagyja magát odarángatni Gwenhez, ez viszont már meg sem lepi, ahogy a fiú reakciója sem. Jogosan borulhatna ki mind a három - na jó, csak kettő - fiatal, és a környéken lakók is jogosan hívhatnák rájuk a zsarukat. Bár az még mindig bulisabb lenne mint hallgatni kettejük veszekedését.
Némán hallgatja a részben fejéhez vágott szavakat, tekintetét közben az éppen hozzá beszélőébe fúrja, nem hátrál meg. Miért is tenné? Elvégre azért jött ide, hogy... pontosan nem emlékszik, miért, de biztos köze volt a barátnőjéhez és annak volt barátjához. Hát csak rájuk kell pillantani, még veszekedni is aranyosan tudnak. Ezt viszont nagyon gyorsan ki kell vernie a fejéből, és pár pillanattal később így is tesz. Még mindig nem hátrál meg, csak a fejét ingatja. Nem próbálkozik semmiféle frappáns visszaszólással, azzal úgysem javítana egyikük helyzetén sem, a sajátján meg főleg nem. Csak hagyja, hogy a másik kettő folytassa a vitatkozást, elvégre ez is haladás. Legalább kommunikálnak egymással.
Alíz türelmesen megvárja, míg Gwen és Krisztián is egymásra emelik a pillantásaikat, hogy folytassák a vitát. Ő csak ekkor lép nagyon halkan hátra. Mosolyogva mered maga elé ahogy hangtalanul tovább hátrál; kizárt, hogy a másik kettő észrevegye a mozdulatait, most éppen nagyon el vannak foglalva Krisztián átváltozásának ecsetelésével. Alíz ebben a pillanatban fordul ki az utcából egy másikba, hátát a falnak dönti és a sötétségben maga elé mosolyogva még hallgatja pár pillanatig a pár beszélgetését. ~ Gwen meg akarja nézni ~ gondol vissza az alig fél perce elhangzottakra, aztán int a kutyának és megnyújtott léptekkel tovább sétál az utcán egyre jobban távolodva a pártól. Alakját hamarosan elnyeli a késő esti sötétség.
Végül is elérte a pár másodperce újra eszébe jutó célját. Gwen és Krisztián végre újra kommunikálnak egymással, ha még ilyen csúnya módon és ilyen buta dologról is. Ennél már az sem lehet rosszabb, ha a lány tényleg meglátja, milyen az, mikor a fiú átváltozik. De legalább beszélgetnek...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2015. szeptember 4. 22:01 | Link

Lányok - Én is zárok. Öröm volt. :3
Pécs | Éjjel 11 után | Három héttel azután, hogy elhagytam az iskolát

Dühöm nem csillapul sem a lány szelíd szavaitól, sem Alíz hallgatásától, de megértem, hogy ezt nem itt és nem most fejezzük be. Vélhetőleg nem is szavakkal, mert hiába is beszélünk, egymást meg nem győzhetjük. Ő azt hiszi, tudja, mit vállal azzal, ha mellettem marad. Én tudom, hogy fel sem tudja fogni, mennyire nincs így.
Nem csak attól féltem, ami vagyok, de az emberek véleményétől. A vérfarkasok megítélése még napjainkban sem túl pozitív. Persze azt mondaná, hogy nem érdekli. Amíg nem éli át, nem tudja átérezni. Most még gondolhatja azt, hogy nem bántanák a vélemények, a negatív diszkrimináció, a pletykák, az összesúgások, a kirekesztés... De vajon hónapok, évek múlva is ugyanígy gondolkodna? Kétlem.
- Legyen. Bagolyban megbeszéljük a részleteket - egyezek bele ebbe a teljes őrültségbe, még magam sem tudom miért. Talán mert annyira feldühítettek. Talán mert be akarom bizonyítani az igazamat. Azt, hogy ő sem bírná ki mellettem. Ugyanakkor valahol félek, sőt rettegek tőle, hogy tényleg így lesz. De már nem fogok visszatáncolni.
Figyelem a lány eltűnő alakját, és csak ekkor tűnik fel, hogy Alíz már rég nincs mellettünk. Mélyet sóhajtok, majd elsietek a helyszínről, mielőtt a mugli rendőrök valóban feltűnnének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 23. 16:46 | Link

Kensimensi<3
in the middle of nowhere

Tisztán látta maga előtt a házat. Vagyis azt, ami megmaradt belőle. Vakon ásító ajtó-és ablaknyílások. Padlót borító nyirkos avar, amit befújt a szél, rongy és szivacs cafatok. Összefirkált, csupasz, hideg kőfalak, pergő vakolat. A tetőről egy nagy foltban hiányzó cserepek, kikandikáló gerendák. Moha, zuzmó, kőtörmelék, üvegszilánkok. Szinte érezte az áporodott, dohos levegőt, az évek alatt kialakult állandó, enyhe bűzt.
Kírának fogalma sincs, miért jutott eszébe ez a hely. Kirázza a hideg, ahogy hirtelen a fák között találja magát alig húsz méterre az épülettől. Járt már itt, hiszen elevenen élt benne a kép, mégsem tudja felidézni mikor és miért. Vagy, hogy most mi hozta ide.
Szipog párat, letörli arcáról a sós cseppeket.  Ködös tekintettel pislog le a könnyektől nedves ujjaira. Felrémlik előtte a sikátor, a lány és a férfi. De mindez csak valami távoli víziónak tűnik, valaminek, ami nem is vele történt, és főleg nem alig egy perccel ezelőtt. A nadrágjába törli a kezét, és sóhajt egyet. Nem tudja hová tenni az előbbi képet, de nem ez most az első eset. Többnyire nem akad már fenn az ilyesmin, nem is próbál minden emlékképbe belekapaszkodni és a helyére tenni azt. Egyszerűen csak hagyja, hogy mint a homok, kifolyjanak az ujjai közül. Könnyebb nem ragaszkodni, nem keresni a magyarázatot. És Kíra bizonyos helyzetekben szereti a könnyebb utat választani.
Lassan, óvatosan indul el az omladozó ház felé. Valami láthatatlan erő vonzza befelé. Nem is volt kérdés, hogy bemegy, ha már itt van. Rengeteg érzés, gondolat kavarog a fejében. Egyszerre rettenti és izgatja a helyzet. Egyedül van. Most nem látja senki. Nyugalommal, önbizalommal, szabadságérzettel tölti el a gondolat. Egyedül van, nem látja senki és bármi történhet, de fél attól, hogy történni fog.
Lassan lépi át a küszöböt, aztán kikerül egy kisebbfajta bokorkezdeményt, ami a padló repedései közül nőtte is magát. Határozottan vág át az első helyiségen, a másodikban ismerősen csikorognak a talpa alatt a szilánkok, de megy tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 23. 19:17 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Végül mégis elkísértem a szőke navinést a sikátorbeli események után egy darabon. Hiába tűnt fel és próbálta megakadályozni ezt a zaklatott kedves. Csak annyit ért el, hogy mindenki még rosszabb állapotba került. Komolyan mindenki. A diáklánynak több se hiányzott azután, hogy megtámadtak, minthogy felbukkanjon valaki a semmiből és megátkozza, majd az ő pálcája kapja telibe véletlenül a megmentőjét, hogy még ez is nyomja a lelkét. Aztán ott van Kíra, aki teljes tévképzetekben fürdőzve érkezett meg és hagyta is el a helyszínt kétségbeesetten, könnyek között. Végül pedig itt vagyok én, aki elűztem a navinéstől a támadóját, majd miután a féltékenységtől elborult kedves megjelent a színen, mindkét boszorkányt lefegyvereztem, hogy a végén nehogy nagyobb kárt tegyenek egymásban, ennek eredményeként pedig az egyik ott hagyott, a másik pálcája pedig ugyebár véletlenül eltrafált. Dúltan, megátkozottan érkezem tehát a semmi közepére.
Kíra után jöttem. Vissza akarom adni a pálcáját, és különben is... látni szeretném őt. Siettem, ahogy csak tudtam. A kötelékünknek hála, hamar a nyomára akadtam. Itt lesz valahol. Bent a házban. Hallom neszeit, érzem illatát. Besétálok az elhagyatott épületbe. Nyelvem még mindig a szájpadlásomhoz tapadva. Nem tudom hát szólítani őt. Viszont megijeszteni sem akarom a néma settenkedéssel. Nem tudhatja, hogy én vagyok az. A bajt megelőzendő, pár pillanat múlva határozott léptekkel sétálok oda a szoba küszöbére. Direkt úgy, hogy hallja érkezésem és rám nézzen. A pálcáját a kezemben lógatom magam mellett. Végigpillantok rajta.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. szeptember 23. 20:03 | Link

Már legalább egy órája csak a Hold tündököl az égen, csillag-háremével körülvéve. Tiszta az égbolt, a víz felszínén hosszúkás árnyként csillan a Hold ezüstös fénye. A tó fenekén békésen szunnyadnak már a halak és társaik, mintha nem is léteznének, csak napfelkeltétől napnyugtáig. Kihalt a környék, csak a tücskök muzsikája töri meg az éteri csendet, néhol egy-egy kutya nyüszítése, madarak riadt röppenése, faágak rezdülése. Görnyedt alak ücsörög a köveken. Piszkos sárga, kötött kardigánja 2 számmal nagyobb, mint az ő mérete, anyaga pedig pókláb hosszúságú ujjaira is rácsúsznak, ahogy egy fényképet tart bennük. Kócos hajával az esti szellő kénye-kedve szerint játszik, de nem foglalkozik vele túl sokat. Ugyanez a szellő megfodrozza az előtte elterülő Velencei-tó felszínét, a nádast meghajlítja, a fülledt levegőt tovarepíti, ám mindebből semmit se lát az ott ülő alak. Nem tudni milyen kifejezés ül az arcán, talán nem is lényeges, de mivel az ember szereti tudni az ilyet: semmitmondó és merengő. A képen, amit zongorista ujjaiban tart, egy fiú meg egy lány látható, minden bizonnyal egy párt alkotnak. Egy teljesen hétköznapi jelenet elevenedik meg rajta és játszódik le újra meg újra, mint egy felvétel. Az ott szereplő lányt már ismerjük hátulról, ő üldögél itt a köveken. A képen is bozontos, göndör, piszkosszőke haja van, amit az erősen fújó szél hol az arcába pakol, hol eltűri onnan. Egy viccet mesél. Nem túl különleges, még csak nem is kifejezetten poénos, de látszik, hogy nekik, kettejüknek igenis, vicces. Lényegtelen a tartalma, hisz ez csak nekik, kettejüknek humoros. A lány itt-ott beleakad, mire a végére ér, ám szemmel láthatóan jól sikerült, mert a férfi társa, egy jó kiállású, feketés hajú, sűrű, hosszú szemöldökű fiatalember, közepesen vékony szájjal és erős járomcsonttal, azonnal elkezdett teli torokból nevetni - melyet bár a kép nem ad vissza. De a vak is látná: tetszett neki, élvezte és átjött neki a poén. Szemei egészen résnyire összeszűkülnek, nevetőráncai megjelennek, ajkait a füléig tolja a mosoly. Átkarolja a lány nyakát, magához húzza és homlokon csókolja. Aztán az elejétől ismétlődik ez a jelenet.
A tó mellett üldögélő egyénünk egy mély sóhaj kíséretében nyakához nyúlt, majd medáljának a láncát összecsippentve előhúzta azt a pólójából. Egy lakatot ábrázol. Egymás mellé teszi ezt a két tárgyat, majd ahelyett, hogy tovább mustrálná őket, elréved a tekintete a távolba. Ha egy mondatban össze lehetne foglalni az őt gyötrő problémát, akkor az a következő lenne: A jövője ajtaján bekopogtatott a múltja. Jobb kezében a fénykép, baljában a már szabadon lengő medál. Mindkét tárgynak egész más a tapintása, egész más érzéseket társít hozzájuk. A nyaklánchoz tartozó személy emléke régóta kíséri és kísérti az életét, majdnem 6 éve. Egy nagyon őszinte és mély érzelmet jelképez, s egyúttal ez a múlt. A fotó egy új keletű érzést takar, a fényt a sötétségben, a levegőt az óceán mélyén, a boldogságot a kínok sűrűjében. Bizalmat és örömet, kötődést és szabadságot, megnyugvást és hiperaktivitást. De hiába a képre siklik többször a pillantása, ha a medál valami nagyon mélyre eltemetett dolgot hoz a felszínre újra és újra, ahogy meglátja.
Percekig, sőt, talán még órákig ücsörgött ott. Többször felemelte a bal kezét, hogy az abban lévő tárgyat a víz bugyraira bízza, ám mégis, valami visszahúzta a kezét, valami nem engedte. Ha a kép széttépése vagy a lánc elégetése között kéne választania, fel se merülne benne a választási lehetőség, hisz azonnal tűzbe vetné az ezüstöt.
De most még nem tudja eldobni a múltat a szebb jövőért. Olyan hirtelen kocogtatta meg a vállát és vigyorgott a képébe a lezáratlan élete, amitől szabályosan megrettent - ezért is jött le a számára is felajánlott házba ide a tó mellé. Kell egy kis magány. Hogy végiggondolhasson pár dolgot. Nem mintha kifejezetten menekült volna e bal kezében tartott tárgy adójától, csak.. nem akarta többé látni. Jobb volt ez így. Jobb volt nem tudni. Jobb volt elfelejteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 23. 21:11 | Link

Kensimensi<3
in the middle of nowhere

Kíra elmosódva, a fejében furán lüktetve hallja a közeledő léptek zaját. Egész testében megrándul. Mintha csak kipukkanna a lány körül a képzeletbeli buborék, a jövevény könyörtelenül rángatja ki őt a kellemes magányából. A könnyed érzésből, hogy nem kell semmire és senkire sem figyelnie, hogy egyszerűen csak lehet. Kénytelen energiát fordítani a környezetére.
Ösztönösen a pálcája után nyúl, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy a varázseszköz nincs nála. Fogalma sincs, hol lehet. Nyel egyet, a félelem lassan kezd felkúszni a gerincén. Mintha csak most ébredne igazán tudatára annak, hogy mi veszi őt körül, és hol van egyáltalán. Egy fél pillanat alatt méri fel, hogy nem tud sehová sem rejtőzni. Elkerülhetetlen hát, hogy a küszöbre toppanó férfi meglássa őt és fordítva.
Nem mozdul az alakot látva, némán méri végig a másikat. Szemei kitágulnak, beszívja a levegőt, ajaki összepréselődnek, ahogy megpillantja a másik kezében a pálcáját. Mert az az ő pálcája, nem kell közelebbről megvizsgálnia, hogy tudja. ~ De mégis... hogyan, miért? ~ Nyel egyet, minden idegszála megfeszül, csak a legapróbb rezzenésre vár, hogy ha kell, meneküljön. Tehetetlen düh, félelem, zaklatottság, zavarodottság, sok minden kavarog benne. Leginkább csak meg akar szabadulni a szituációból, a másik tekintetének kereszttüzéből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 23. 21:57 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Igazából azt sem tudom, felismer-e engem egyáltalán. Vagy csak egy ellenséget lát, aki a pálcáját bitorolja. nem tudom kivenni. A szíve hevesen ver, a légzése éles. Látszik bár még rajta, hogy nem rég sírt, ám az arcán és tekintetében már nyoma sincs ennek. Egészen más indulatok fűtik.
Közelebb lépek és kinyújtom felé a pálcát. Nem rá szegezve, hanem hosszában tartva, valahol a közepén markolva. Így meg tudja fogni bármelyik végét. Őt talán nem bántja a saját pálcája. Várom, hogy elvegye. Másik kezemet magam mellett lógatva tartom. Egyik szemembe belóg kissé hajam. Mozdulatlanul figyelem őt. Szomorúan pislogok rá lefelé.
Nem tudok hozzá szólni. Jellemző, hogy máskor bőszen hallgatok, most meg, amikor beszélnék, nem lehet. Próbálom ismét lehúzni nyelvemet a szájpadlásomról. Márványszerű vonásaim kínlódva torzulnak el. Szememet szorosan összezárom. Hiszen fáj. Fáj, ahogy próbálkozom. Már ott tartok, hogy erővel leszakítom onnan a nyelvem. Úgyis begyógyul. Azonban az átok nem hagyja ezt sem. Csak remélni merem, hogy mihamarabb elmúlik.
Egy kellemetlen, ingerült fújással kapom szabad kezem a számhoz és szorítom rá. Lassan engedem csak vissza és borúsan pislogok a kedvesre. Megtehetném, hogy a szemébe nézve, a tudatán át szólok hozzá. Ilyen lépést azonban nem akarok tenni. Nem csinálhatom ezt. Nem használhatom ki így a képességeimet folyton. Nem díjazná ő sem. Bár nem mindig tudom, mit díjaz egyáltalán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 26. 03:06 | Link

Valami megszakadt közöttük a napokban. Képtelen elkapni a dolog fonalát- hol és mikor kezdődött el a folyamat? Ott, hogy haladékot kért? Vagy az volt a gyújtópont, hogy Roxy ázottan, csatakosan keveredett haza egyik éjjel? Furcsa, nehézkes hallgatás telepedett közéjük. Hirtelen nem tudtak mit mondani a reggeli kávé és a szelet kenyér elfogyasztása alatt. „Hogy aludtál?” hosszú szünet, aztán „Jól, asszem” . Kínos volt? Nem. Nyomott. Igen, nyomott volt. Mintha rájuk ült volna egy láthatatlan szörnyeteg, és befogta volna a szájukat, hogy ne beszéljenek egymással. Az a törékeny bizalom tovaillanni látszik, nincs, ami egy helyben tartsa. Titkolóznak. Nem segít ezen az ölelés, a csók, az együttlétek sem. Az agyuk teljesen máshol kalandozik.
Reggel nem találta őt sehol. Megnézte mindenütt, felhívta az ismerőseiket is. Nem hagyott üzenetet, sem smst, sem e-mailt, semmit. Nem … aggódott érte, nem! A nyugtalanság és a rossz előérzet nincsenek egy kategóriában az aggodalommal… ugye? Úgy negyed órát körbe-körbejárt a nappaliban aztán… hát kiürült az agya. Végül is csak úgy… házasok. Nyitott kapcsolat. Barátok. A barátoknak megvan a saját terük, a saját szükségleteik. Lezuhanyozott, átöltözött, bezárta a lakást és nem sokkal ezután elment levezetni a feszültségét.
Igen, próbálkozni lehet, kell is. A kudarc vidáman nevet a képébe: azt hitted, Saint-Venant, majd jól letudod ennyivel, és kész? Hát nem! A gondolatai egyre-másra visszakanyarodnak Roxy hiányához; az értetlenség és a tehetetlenség fullánkként vájnak bele idegszálaiba, egyre jobban felspanolják, és még jobban, és még jobban, és még, és még… Aztán ellöki magától a rongybabát, kalap kabát, kiviharzik az ajtón. Sehogy sem jó, sehol sem jó. Nem tudja, hova ment el. Meglepetten és dühösen konstatálja, hogy nyugtalan, de nem tud mit kezdeni vele. Mi a fenét kell tegyen? Mit várnak tőle? És még a saját végén sem rendezett el semmit. Sem-mit!
Megfordult a fejében, hogy visszamenjen a lakásukba, de amilyen rózsás kedve van most, szétverné a berendezést, és otthagyná napokra, egy egész hétre is a helyet. És őszintén szólva nem érdekelné, ki találja meg, vagy ki rabolja ki a kérót. Szóval az eszébe jutó egyetlen választási lehetőség mellett dönt: kimenni Velencére, a telekre. Az odavezető útról ódákat lehetne zengeni, ha valaki arra kíváncsi, mennyire egyhangú és unalmas ez a perceket felölelő helyváltoztatás A ponttól B-be, de a végeredmény ugyanaz lesz: az úton végigsiető férfi képe ahogy jön, úgy iramodik tovább a kiszemelt kapu felé. Odaérve előkapja a kulcsát, megfordítja a zárban, ugyanezen műveletet végigpepecseli túloldalról is a nyílászáróval. Úgy öt percet tölt a házban, ami épp elég ahhoz, hogy lepakolja terheit, némi inni- és ennivalót, és felmérje, hogy nem csak ő van itt. Vagy valaki itt járt tegnap/ma. Valaki, aki Michelle… vagy Roxanne.

Csendes a partszakasz. Csípős szellő lengedez az átlagosan lehűlt időben, de az égbolt tiszta, a nádas kedves susogással fogadja, mint legutóbb. Már a fények is felgyúltak odafönt: az égi vándor, a Hold, elkezdte szokásos körútját. Véget nem érő zarándoklatot folytat az égen, mintha arra várna, hogy egyszer csak megtaláljon egy fontos részletet a saját életéből. De minden hajnalban üres kézzel távozik átadva helyét az égbolt igazi, tündöklő urának. Szomorú történet. Szomorú az egész körforgás, ha közben a pohár üres részét nézi. Amikor tele az a fél, a gondok is eltűnnek. Amikor üres, még a fogba vájt lyuk is kétszeresen tud sajogni.
Lassan poroszkál a part mentén, szoktatja a szemét a sötétséghez, a részletekhez. Olyan részletekhez, mint például a nem messze tőle ücsörgő, hosszú hajú alak. A bozontos üstökről száz közül is egyből őt nevezné meg tulajdonosnak, még ha bakot is lő. De nem hiszi. Minden reggel emellett a torzonborz frizura mellett ébred, képtelennek hiszi a hibavétést.
Némán, óvatosan ereszkedik le a lány mellé, a kövekre, közben a zsebéből előkotorja a pakkot és az öngyújtót. Körülményes mozdulatokkal kapar ki két szálat belőle: az egyiket Roxy felé nyújtja az öngyújtóval együtt. Nyugodtan, türelmesen megvárja, hogy meggyújtsa a szálat, ha elfogadta (ha meg nem, tárgytalan az egész), aztán átveszi tőle az öngyújtót és rágyújt a sajátjára is. Az első, mélyen letüdőzött a legjobb annak ellenére, hogy elfogja a köhögés. Két rövid hullám, felületes és elfojtott. Nem az a mély, megszokott köhögése. Mintha ezt is el akarná titkolni, ahogy mostanában mindenről hallgatnak egymás előtt. És megint a csend, az öblös, sehová sem vezető hallgatás. De, ha egyszer nem tud mit mondani…
- Nem voltál otthon. – Jegyzi meg végül hosszú szünet után rekedtes hangon. Nincs a szavaiban semmi vádló vagy támadó, de annál több a bizonytalanság és az üres csengés. Amikor azt sem tudod, mi baj, vagy hogy melyik végén fogd meg, nem megy olyan könnyen a róla való beszélés sem.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2015. szeptember 26. 03:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. szeptember 26. 14:02 | Link

Hosszú, véget nem érő, mélabús gondolatok üldözték a lányt. Ha valami dalt hallgatna most, akkor az bizonyára nagyon lassú lenne. Nem tekerné fel a hangerőt, most biztosan nem. Épp, hogy csak hallaná az alig ringó dallamot, amiben talán csak egy vokál, meg egy.. zongora játszik. Vagy gitár? Nem tudni. Sőt.. hegedű. Alig vánszorgó dal lenne az, mint egy meglőtt farkas utolsó segélykérései, mielőtt a kegyelemlövést megadná neki a vadász.
Soha az életben nem került még ilyen rettenetes helyzetbe. Lehetetlen szituáció, mely egyelőre megoldhatatlannak tűnik. Elnehezült a szíve, napok óta emészti belülről ez az egész, de erről mégis hogy meséljen a tulajdon férjének? Hát inkább nem beszélt róla. Az újabban vigyori Roxanne megint azzá vált, akit Mihael először megpillantott akkor, ott a tetőtéren, miközben rágyújtott. Szemei akkor üresen csillantak a Hold fényében, most viszont szomorkásak.
Hallotta a lépteket. Nem nézett hátra, hisz mire olyan közelségbe ért az illető, hogy az már zavarta volna a magánszféráját, addigra megérezte az illatát. Szíve megdobbant, s mintegy menekülés végett: behunyta a szemét. Röpke pillanatig tartott mindez, és ugyan nem vette észre, mégis.. a fényképet tartó keze erősebben szorította azt a tárgyat. Ezt nem akarja elengedni. Elfogadta a cigarettát az öngyújtóval együtt, s mikor már az apró kis égő rész felvillant a dohánya végén, visszaadta a tüzet párjának. Mondani akar valamit, de azt sem tudja, hol kéne kezdenie a történetet, amiről alig mesélt neki. Persze említette a férjének, hogy volt valaki korábban, aki nagyon csúnyán átejtette, de ennél többet sose mondott az egyénről, aki most, mint egy régen meghalt szellem, felkelt poraiból és megkísérti a belgát. Mélyet sóhajtott. Lehelete a hűs levegőben pont úgy nézett ki, mint a tűzrakás füstje egy fülledt, nyári estén.
Odadőlt Mihaelhez. Akár átölelte a kezével, akár csak egyszerűen hagyta, hogy felmosórongy-fejű felesége hozzá bújjon, most érezte, hogy megnyugodott. Mint mikor egy csatában járt férfi 5 év után hazatér a feleségéhez, s szavak nélkül az ölébe hajtja a fejét. Megnyugvást talált otthon. Mihael a megnyugvás. Mellette nem kell idegeskedni vagy félni, túlteljesítenie vagy alul múlnia magát.
Gyerekes gondolat jutott eszébe. Tudta, hogy ezt most és itt kell megtennie, különben még magával kell cipelnie ezt a terhet nagyon messzire. Fejet hajt a vonatra felszállt egyén előtt, megköszöni a lehetőséget, és az ura ölébe ül, akárkivel is trécsel az éppen. Neki már nem kell az, ami rég elúszott. Már.. már rég nem kell neki. Hogy mióta? Vélhetően ezt még Roxanne sem tudná megmondani. Valahogy a napok alatt a tudatalattija megértette, miért kellett anno Rubennel elszakadniuk egymástól - hisz azzal, amit most nyert, ezerszer többje van, mint amit valaha kapott vagy kaphatott volna Rubentől.
Döntött. Mihael szavai, az a 3 egyszerű szó után tisztán látta, mi a teendő. Elhajolt párjától, kezeit a köveknek támasztva felállt azokon. Egy pillanatra megingott, reflex-szerűen Mihael felé kapott, ám megtalálta az egyensúlyát.
- Gyere. - kezével férje felé nyúlt, s egyértelműen tudatta vele: fogja meg a kezeit. Azokat a hosszú, zongorista ujjait Mihael ujjaiba fonta, picit közelebb lépett hozzá - bár ezeken az ingatag, nagy köveken az is szép teljesítmény volt, hogy mezítláb nem esett el vagy sértette fel a bőrét. Megszorította Mihael kezét, persze mindezt azután, hogy jobb kezéből a képet a farmerzsebébe pakolta és átvette a bal kezében tartott medált - bal keze így felszabadult. - Valamit nekem is le kell zárnom. Most, ebben a pillanatban. - Férjére nézett. Várt valami bíztatást. Valami támogatást tőle, hogy igen, ő most nem engedi el a kezét. Hogy.. hogy révbe ért. Hogy eldobhatja a múltat. Hogy ő lesz a jövő..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 26. 15:50 | Link

Elmosódni látszik a tér és az idő, formátlan kavalkáddá alakul, míg ők fix pontokként megmaradnak a köveken ülve, cigarettáikat szívva a csillagos ég alatt. Eltűnik a sötétben a forma, a talaj, a tó tükröződő horizontja, helyét egy fénypöttyökkel szórt szőnyeg veszi át. A kedves, balzsamos éjsötét. Régen félt a feketeségtől, szörnyeket rejtett, szülői szidalmakat, de akadt ott lágy simogatás, homlokcsók, ölelés. Néha. De azért többet rettegett, mint merült alá a nyugalomba.
Átkarolja fél kézzel a vállához bújó Roxy-t, lepöcköli a hamut a csikk tetejéről, és bámulja tovább meredten a csillagszőnyeget. Ülnek a világ peremén, és csak ők vannak. Ülnek a csillagok lábánál, hódolnak a varázsnak, hagyják megülepedni a kimondatlan szavakat. És összefonódnak. Merre tartanak? Mi lesz ezután? Mi van most? Az egyik csillag fénye megrebben, mozog. Bizonyára nem égi fényfolt, hanem egy repülő jelzőfénye, de most egy vándorló égitestnek tekinti. Beleszövi a lágy mese fonalába, hogy ott ragadjon, és szentjánosbogárként pislákoljon a történetükhöz.
Ha mérlegelnie kellene, ilyen nyugalmat és harmóniát sosem találna A Másiknál. Esélytelen. Egy robbanó, és mindent elemésztő folyam lenne a kapcsolatuk, de sehová sem vezetne. Napok óta ezen törte a fejét, mérlegelt. Mit akar? További pörgést? Persze, igénye van rá, ez nem is vita tárgya. Még több életveszélyt? Nem mindig. Belekóstolt a békébe, és ízlett az aromája, nem szeretné elveszíteni, sőt mi több, ezzel a békével együtt jár kéz a kézben az izgalom és a folyamatos sürgés-forgás. Kellemes egyensúly, idővel változtatható arányok, megőrizhető érték- ezt jelenti neki a kapcsolata Roxyval. Ő is érzi most, hogy idővel annyira hozzá fog nőni a lányhoz, hogy ha bármi történne vele, belerokkanna, s ugyan még nem érték el ezt az állapotot, azért óhajtja, hogy az oldalán maradjon. Kényszeríteni nem kényszerítheti, de megviselné, ha egy nap kalapját véve Roxy elmenne, mert talált valami mást. A köztük húzódó kötelék nem olyan viharos, mint a régi, Lucával szőtt szála volt, a se-veled-se-nélküled, végül sehogyan. Ám nem is túl békés, mint a Linnel megélt pár hónapja. Azt is szerette, kiegyensúlyozottabb volt, jó hatást tett a lány közelsége, de ő maga is érezte, hogy rövid úton felemésztették volna a kapcsolatukat. Lin részéről nem nyilatkozhat nyilvánvalóan, de az akkori önmaga rengeteg terhet rakott volna a lányra, és utólag visszagondolva, ezt nem lett volna joga megkövetelni Lintől, hogy viselje el az összes mocskát, és szeresse. Ő is kötve érezte volna magát a jó gyerek szerepéhez- nem ebben kultiválódott, még ha alapvetően nem is egy rossz érzésű ember.
Felnyúl Roxy hajához, ujjai belemásznak a szénakazal fürtökbe, és laza kis köröket kezdenek leírni a fejbőrön. Cirógat, törődően, puhán. Meg akarja becsülni, amije van, mert megtanították, hogy nem biztos, hogy örökre megtarthatja a kapott ajándékait. Köztük Roxy-t. Ki kell élveznie azt, amit kapott, amíg megteheti. Csak a felesége felállása szakítja meg kurkászó tevékenységét; hagyja tápászkodni, könnyedén a kezét is odaadja, hogy kapaszkodjanak belé, ha akarnak, de végül a kedves kivágja magát és nem esik hátra. Ettől még a kezét nem húzza vissza- engedve a hívásnak ő is feltápászkodik a köveken egyensúlyozva, és fogva egyúttal Roxanne kezét, bár nem érti, mire megy ki a játék. Ettől függetlenül bízik a kócos kis gólyafészkében; fura, annyi kellett, hogy leüljön mellé, érezze a közelségét, és a sötét gondolatai nagyrészt visszahúzódtak agya mélységeibe. Csak a bizonytalanság és az üresség érzései vendégeskednek továbbra is a felszínen. Előbbi jobban felerősödik az utolsó szavak hallatán, amikor a lezárásról esik szó. Elmegy. Elhagyja. Szépen, szemtől szemben, nyugodtan közli majd, hogy a színjáték itt véget ért, a főnök sem fog megorrolni egy válásért, úgysem családtagok. És ő ebbe némán bele fog egyezni. Az elejétől úgy írták alá a házassági papírjaikat, hogy ha valamelyikőjük ráun, ne legyen kérdés, aláírják-e a válást vagy sem. Ez egy kőkemény feltétel volt. Úgy látszik, most be kell tartania a sajátját, de a mellkasát szorító vaskapcson ez mit sem lazít. A légzés kifejezetten nehézzé válik, ahogy fagyottan, árva tekintettel fogja meg Roxy ujjait. Annyira érezni belőle a marasztaló, szolid húzást, de közben az arcára valami semmis egykedvűséget próbál varázsolni, hogy ne szenvedjen túl nagy csorbát a kis lelke a hír hallatán majd. Ettől még a bizonytalanság és az esdeklés gyászos egyvelege vidáman átköszön a hézagos maszk alatt Roxyra. Várja az elkerülhetetlent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. szeptember 26. 16:54 | Link

Ahogy feltápászkodott némi segítséget igénybe véve, kristálytisztán látta a kézzelfogható, vagy csak alig érzékelhető különbségeket élete két kapcsolata között. Az első és az utolsó között. A holt és az élő között. A külsőségeket figyelmen kívül hagyva kapásból az egyik legmeghatározóbb eltérés: az egyikük ott volt, mikor szüksége volt rá, míg a másik szó nélkül elengedte a kezét. Az egyikük éjszaka nem alszik egy percet sem, ha nem fekszik ott mellette az ágyban, míg a másikkal talán ha hetente egy alkalommal aludtak együtt. Az első mosolyt csal az arcára, a másik könnyeket. Az egyikük.. hagyjuk ezeket a dolgokat. Már nincs jelentőségük. Azóta nincs, hogy az egyikük itt áll mellette.
A köztük húzódó kötelék egy ideje meglazult, először csak az egyikük oldaláról, ám most itt állnak, s mindkettejük kezéből kezd kicsúszni a kötél. Roxanne biztosra vette egy időben, hogy Mihael ereszti el, s most, bár a lány ezt nem tudja, Mihael hiszi azt, hogy ő engedi ki a kezéből.
Már jócskán elmúlt 23 óra. Az egyetlen létező támaszték pillanatnyilag az ő ujjait fonja össze sajátjaival, s némán retteg a következő percektől. Roxanne egész testével a víz felé fordul, a szellő egy szusszanásnyi ideig az arcába fújja haját, majd, mintha meggondolta volna magát, erőteljesen a belga arcába csapva loboncát a háta mögé fújja. Kezébe pihenő láncra tekint, majd a végtelennek tűnő víz fodrozódását kémleli. Már nem sóhajt többé. Halovány mosoly kúszik fel kialvatlan arcára, gyűri meg szeme körül a bőrét, szűkíti szeme rését. A változás szele az, ami most a hűs levegőt fújja az arcukba.
Jobb kezét hátralendítióette, majd íves célzással a vízbe hajította a nyakláncot. Kisebb csobbanással nyelte el az koromsötét víz, miután mintha megnyílt volna a Pokol kapuja, s az abban lakozó kis lények atomjaira bontották az eddig oly sokat jelentő tárgyat. A pár csepp, ami a levegőbe emelkedett, alig hallhatóan visszaolvadt a tó tükrébe, a körkörös gyűrűk a becsapódás helye körül egészen a partig elértek, ahol semmivé váltak és alig fél perccel azután, hogy megszabadult ettől a lelkét fogva tartó tárgytól, emléktől, múlttól.. máris minden mintha egyszerűbb lenne. Egyensúlya picit megingott, mikor a lánc kicsúszott ujjai közül, s mihelyst a tó fenekére ért az eddigi ékszer, Mihaelhez bújt. A férjéhez. Aki addig is fogta a pracliját, tartotta benne a lelket, mikor már ő maga, Mihael sem tudta, mi történik. Talán félt valamitől, mégsem kérdezett vagy kért. Nem akarta befolyásolni.. Nehéz ezt megmagyarázni. Mihael biztosabb ember az életében, mint akármi más eddig. Egyik lábával arra a kőre lépett, ahol a párja állt, és kezeivel a derekát ölelte át, arcát valahova odafúrta, ahova tudta. Teljesen mindegy, mi történik most már, ő, Roxanne Delacroix alig egy perce döntötte el, hogy lelkileg is Saint-Venanttá válik. Köszöni szépen az eddigi lehetőségeket, ő tisztelettel lehorgonyozna. Partot ért. Ez a fiú lett azzá, akit akart, noha nem így indult. Szorosan ölelte magához Mihaelt és valami, számára szinte idegen érzés töltötte el, valami, amit nem érzett eddig és nem is állt szándékában. Ez már nem csupán boldogság. Ez már nem csak egy kósza mosoly. Ez már nem csak egy izgatott szívdobbanás.
Szeretett volna mondani értelmeset, ami ilyen helyzetekben megállja a helyét, ami nem hosszú, de kellően velős. Mégsem jutott eszébe semmi ilyesmi, vagy hasonló mondat, frázis - így csendben maradt. Ha nem tudsz jót szólni, akkor inkább ne mondj semmit, igaz?
Az ő kezét soha nem fogta meg senki, így aztán nem is igényelte sose, hogy pátyolgassák, vezetgessék, mellé álljanak. Kiállt ő saját magáért. Most viszont itt áll valaki mellette. Valaki, akinek ő, Roxanne nyújtotta oda a kezét s kérte némán a segítségét. Valaki, aki megfogta a lány száraz kezét, ujjait a pókláb hosszú ujjakbs fonta és utána jött. Valahogy nem találta a legkifejezőbb szavakat, így csak szuszogott Mihael ruhájába, és életében először szerencsésnek.. a legszerencsésebbnek érezte magát - hogy Mihael az _ő kezét fogta meg.
Utoljára módosította:Roxanne Megane Saint-Venant, 2015. szeptember 27. 16:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 26. 20:27 | Link

Kensimensi

Önkéntelenül is hátralép, amint a másik közelíteni kezd. Épp csak egy fél lépés, épp csak egy apró mozdulat, mégis világosan jelzi, Kíra valóban nem ismeri most fel Adamet. Ő most egy teljesen más világban jár, valahol, ahol egyedül van, ahol csak magára számíthat, ahol üldözik, ahol bántani akarják, ahol egy pillanatra sem lankadhat az ébersége.
Habozik, mielőtt megfogná a felé nyújtott kőrisfa pálca markolatát. De aggályai ellenére úgy tűnik, semmiféle trükknek nem esik áldozatául. Újonnan visszaszerzett fegyverét egyenesen a vele szembe álló férfira fogja. Az, hogy visszakapta tőle a pálcáját még nem jelent semmit Kíra számára. Sőt! Még szép, hogy visszakapta! Így fair. Nyel egyet, igyekszik palástolni a félelmét, zaklatottságát. Összehúzott szemekkel, vékonyra préselt ajkakkal néz fel a férfire.
Nem igazán érti, mi történik a férfivel. Felismeri, hogy valami nagyon fájhat neki, de az a lehetőség, hogy a nyelvét próbálja meg elválasztani a szájpadlásától, fel sem merül Kírában. Sokkal valószínűbbnek tetszik számára, hogy éppen valamiféle sötét erő szállta meg, kínozza. Egy pillanatra meg is sajnálja a férfit, de a pillanat gyorsan tova is reppen. Aztán egyszerűen csak arra gondol, hogy talán így a másik sebezhetőbb.
- Prohibere!- célozza meg a férfit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 26. 22:11 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Lehet, hogy nem kellett volna utána jöjjek. Persze, vissza akartam adni a pálcáját, és főleg meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem azért vált köddé, hogy aztán magányosan sírdogáljon valahol. Bár talán jobb lenne, mint ez. Legalább kiadta volna magából, és kimerültségében a feje is megtisztult volna. Most viszont egyik pillanatról a másikra rám fogja a pálcát, amint visszakapja. Lemondóan szusszanok és hunyom le szememet. Ez nem lehet igaz. Dehát nem hagyhattam pálca nélkül bolyongani. Ki tudja, mi történhetett volna vele? Noha való igaz, pálcával nem kevésbé veszélytelen. Sem másokra, sem magára nézve.
Lassan ráébredek: nincsen jó megoldás. Nincs megfelelő választás. Kíra esetében nincs. Hiszen kiszámíthatatlan. Nem tudhatod, mivel okozol kárt, és mivel segítesz. Vagyis persze ez így nem teljesen igaz. Hiszen van olyasmi, amivel meglehetősen csökken annak a valószínűsége, hogy rosszat teszel. Ez pedig a megadás. Önmagad nyugodt kiszolgáltatottá tétele. Persze, ez is felbosszanthatja. Ám aki egy falat rugdos, azért elég hamar felhagy vele. Hiszen nem csak hogy a fal az marad, de egyre fájdalmasabb és romboló az egész, ráadásul omlik a vakolat, amit neki kell majd rendbe tenni. Ezt pedig pontosan tudja.
Jöjjön csak az az átok! nekem mára már úgyis mindegy. Hagyom belém vágódni. Végülis több se hiányzik. Fújok egyet. Bakancsaim talpát mintha a régi deszkákhoz szegezték volna. Magam mellé engedem kezeimet és csak állok, lefelé pislogva a kedvesre, semmilyenül. Elmúlhatna már az első átok hatása.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Győrött
Írta: 2015. szeptember 27. 18:42
| Link

Drága Lori
Sok mindent először tapasztaltam meg az utóbbi hónapokban, olyan dolgokat, melyeken sokan már tinédzser éveikben túlestek. Olyan dolgokat, melyeknek egy huszonkilenc éves nő számára már nem feltétlenül kellene olyan szintű zavart okozniuk, hogy megszólalni se tudjon, és egy könyv mögé temesse az arcát. Már ha épp volt könyv a közelben, mert olykor csak a takaró maradt.
De nem, nem arról van szó, hogy ezek a dolgok rosszak lettek volna, kellemetlenek, vagy bántam volna, hogy át kell őket éljem, egyszerűen csak esetlennek, szerencsétlennek éreztem magam közben. Tudatlannak, olyannak, aki hiába olvasta el könyvek százait, nem tudott semmit a valódi világról. És az emberekről benne, és a szerelemről. És mindarról, ami vele járt. Ami egyszerre volt csodálatos, és ijesztő. Hatalmas kaland és kihívás.
Meg akartam felelni neki, azt akartam, hogy magabiztosan tudjam kezelni ezeket az új életszituációkat is, megtaláljam a helyem bennük. A kapcsolatom működőképes része akartam lenni. Mert szerelmes vagyok Loriba.
Nagyot nyeltem, ahogy a taxiból kiszállva felnéztem a házra, melyben felnőttem. Nem a ház volt maga ijesztő, bár régimódi volt, és sötétben még baljóslatú is, sokkal inkább attól rettentem meg, ami odabent várt rám. És Lorira.
Remegő kezem felé nyújtottam, ahogy magam mellett találtam őt, és összefűztem ujjaim az övéivel. Rámosolyogtam, biztatóan, de sokkal inkább én szorultam volna biztatásra.
- M.. mondd, hogy vagy? - kérdeztem tőle, bár eredetileg azt kellett volna, hogy "mehetünk-e". De még nem éreztem, hogy készen állnék elindulni az ajtó felé.
Közben a taxi elhajtott mögülünk, én pedig utána kaptam a tekintetem, és néztem, ahogy távolodik, kicsit remélve, hogy a sofőr visszafordul, mert nem adtunk elég pénzt neki, vagy a kocsiban hagytunk valamit. De persze egyikről sem volt szó, és a jármű a következő pillanatban eltűnt a sarkon.
Ismét a házra fordítottam tekintetem. Győrben voltunk, mugli szomszédságban, kicsit furcsán is festett a sok modern ház között a Gryllus rezidencia. Kétszintes volt (plusz tetőtér), lépcsőfeljáróval, és díszes, magas ablakokkal. Szögletes, masszív építmény volt, vörös téglából emelt falakkal, és fehér oszlopokkal, melyek a kinyúló, szürke palatetőt tartották a körben húzódó terasz felett.
Megszorítottam Lori kezét kicsit, bátorságot gyűjtve, és inkább magamat győzködve szólaltam meg ismét, mielőtt elindultunk volna, hogy találkozzunk a szüleimmel.
- Minden rendben lesz.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. szeptember 27. 18:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. szeptember 27. 21:13 | Link



Amikor Tilda megkért, én gond nélkül mondtam igent és bólintottam rá az egészre. Szeretne bemutatni a családjának. Ez pedig inkább egy kedves gesztus, mint egy ijesztő valami, sokkal inkább értékelem. Ha nem olyan lenne a családom, amilyen, én is viszonoznám. Viszont Tilda szerintem nem tudja pontosan, milyenek a szüleim, és azt hiszem, jobb, ha így marad.
Mostanában gyakran túlgondolok dolgokat. Pedig én tényleg csak meg akarom védeni őt minden esetleges rossztól, amitől csak lehet. Túlféltő lehetek, vagy csak pont ezzel szúrok el valamit, igen, ez is benne van a pakliban. De ha csak egyszer-kétszer jót teszek vele, akkor is megéri. Próbálok mindig őszinte lenni vele, hiszen gyakran egész nap dolgozom, és nem engedhetem meg magamnak, hogy lássák rajtam a gondolataimat. De amikor hazaérek hozzá, mindig tudja, ha fáradt vagyok, ha mérges, ha jó napom volt, ha lelkes vagyok, ha szomorú. Tilda ismer engem. És talán nem is tudja pontosan, milyen különleges helyet foglal el a szívemben, az életemben. Mennyire önmagam lehetek mellette, szabad, őszinte. Mert tudom, hogy akkor is itt lesz és még ha nem is tud segíteni, ugyanúgy szeretni fog, bármi is legyek. És ez az a biztosság, ami nagyon-nagyon hiányzott az életemből és most már elképzelni sem tudnám nélküle.
A taxiban utazva nem csak játszom, hogy nyugodt vagyok. Ez csak egy látogatás, ahol kedvesnek kell lennem. Idáig sem nagyon befolyásolták az életünket, szerintem ez után sem fogják, ha nem tetszenék nekik. Amúgy sem lenne túl sok értelme, mindketten felnőtt nők vagyunk és el tudjuk dönteni, mit csinálunk anyu és apu segítsége nélkül. Az egyetlen, ami kissé feszélyez, hogy Tilda tényleg ideges, fél, látszik rajta. Nem tudom, van oka rá, vagy csak túlgondolja a dolgokat? Fürkészem kicsit az arcát a taxiból kiszállva, hátha valami használhatót le tudok róla olvasni, de egy picit össze vagyok zavarodva.
- Én jól vagyok, de rajtad nem ez látszik - állapítom meg egyik szemöldököm kissé felvonva. Nem kérdőre vonom, csak inkább aggódok érte és tök jó lenne, ha elmondaná, hogy mi bántja. Még most, amíg nyugodtan meg tudjuk beszélni.
Ennek ellenére mégis megfogja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat. Biztos vagyok benne, hogy nem az érzéseiben kételkedik, de vajon miben? Miért fél a saját szüleitől? Minden esetre hüvelyujjammal nyugtatóan körözök kicsit a bőrén, hátha segít neki egy kicsit feloldódni. Bár néha olyan érzésem van, hogy az arcába kiabálnék, hogy hahó, föld hívja Tildát! Csak én vagyok az, Lori. Igen, pont az a Lori, akivel együtt laksz és akit szeretsz és akitől az ég világon semmi félnivalód nincs.
- Ez most nekem szólt, vagy inkább magadnak? Tilda... - sóhajtom kérlelően, ahogy közel lépek hozzá, szabad kezemmel pedig végigsimítok az arcán, finoman a füle mögé igazítva pár kósza, szőke tincset. Az egyik kedvenc mozdulatom, gyakran szoktam csinálni. Én viszont egy tényleg biztató mosolyt küldök felé.
- Nem kell félned, bármi történjék, én itt leszek - adok még egy finom puszit az ajkaira, mielőtt még elindulnék az oldalán. De akaratlanul is megfogalmazódik bennem egy kérdés. Vajon ez a tény elég lesz neki? Megelégszik velem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 27. 21:30 | Link

Kensimesi<3<3


Sikerült, eltalálta. De egy csepp örömmel, elégtétellel  vagy megnyugvással sem töltötte el a gondolat. Szabadulni akart ettől a kellemetlen érzéstől, de nem tudta hogyan. Nem tudta, mit tegyen, hogy megszűnjön ez a szörnyű nyomás. Ez az elviselhetetlen, egyre csak kaparászó, égető érzés, amely belülről feszítette a sejtjeit.
Kíra a feszültségtől enyhén remegve, fájó grimasszal mered a padlóhoz szögezett férfire. De továbbra sem látta őt valójában, nem ismerte fel Adamet. Majd a felé mutató pálcára téved a tekintete, el is felejtette, hogy még mindig szorítja. Egy gyors mozdulattal, fújtatás kíséretében engedi le a fegyvert. Ennyiből is bebizonyosodott számára, hogy egy cseppet sem érzi jobban magát az átkozódástól. Nincs értelme, nem hozza el a várt hatást.
Legszívesebben ordított volna. Végigkúszott volna a mocskos padlón, csak csak legyen láthatatlan, csak ne foglalkozzanak vele, csak múljon el az egész.
Végül elfordítja fejét a férfiről, sietős léptekkel sétál el mellette és hagyja el a szobát. Csak egy helyiséggel megy arrébb, gyakorlatilag semmi nem változott, ugyanúgy egy légtérben van a másikkal. Kíra mégis teljesen máshogy érezi. Megszűnt a kényszer, hogy ellenálljon ennek a céltalan, pusztító, őt belülről mardosó erőnek. Nincs más, ami elterelje a figyelmét, hirtelen mindig idegszálával hatványozottan érezi a nyomást. Zúg a feje. Szabadulni akar. Lélegzése egyre gyorsul, egyenetlenné válik. Felgyorsította lépteit, szó szerint nekirongyol a falnak. Aprót szusszan, ahogy fájdalom nyilall a vállába. Szinte élvezi ezt az egyszerű, érthető, fizikai következményt. Háttal fordul a falnak, koponyája jellegzetes koppanással ütődik a kemény kőnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. szeptember 27. 22:21 | Link

Drága Lori
Amúgy sem fordulhattunk volna vissza, Anyu készült, várt ránk, és ha halogatom a dolgot, csak Apa lett volna ideges a pontatlanság miatt. Előbb-utóbb be kellett lépjünk azon az ajtón, és az agyam egyszerre tiltakozott ellene és sürgetett, hogy mielőbb túlessek rajta.
Mondtam Lorinak, hogy apámmal nehéz lesz, de ennél jobban nem igazán sikerült megbeszélnünk a ránk váró találkozás részleteit. Igazából egyrészt azért, mert nagyon próbáltam nem gondolni rá, másrészt egyébként sem tudtam, pontosan mire számítsak majd. De tudtam, hogy Apa nem érti meg. Hogy anyám hosszú heteken át győzködte, míg beleegyezett ebbe a közös vacsorába. Ha ez a tény nem volt elég riasztó, akkor nem tudom, micsoda.
Idegesen rámosolyogtam páromra, mert bizony míg ő a nyugalom szobra volt, én valóban remegtem kissé. Esélytelen lett volna letagadjam, és ha Lori nem dolgozott volna annyit, már korábban is észrevette volna, hogy ki vagyok akadva. De persze egyáltalán nem szemrehányásként gondoltam erre. Büszke voltam arra, amit csinál, és mikor végre együtt voltunk, teljesen kizártam a rossz gondolataimat, mert csak a jóra akartam fordítani a közös időnkből. Tudom persze, egy párkapcsolat nem lehet mindig tökéletes harmónia és boldogság, de amíg ezt módomban állt fenntartani, meg is tettem.
Nagy levegőt vettem, miközben követtem tekintetemmel keze mozgását. Ahogy visszanéztem rá, megerősítettem elhatározásom, és mosolyom is határozottabban sugárzott már.
- Jól vagyok.. én.. tudom, hogy nem kell félnem - suttogtam, majd hagytam, hogy a röpke csók egy pillanatra elragadjon szülői házam küszöbéről egy szebb, és gondtalanabb világba, ahol csak Ő és én léteztünk. Aztán visszaereszkedtem a betonra, cipőm még koppant is rajta finoman.
-  De apám.. Tudod, sokat jelent számomra a véleménye - folytattam kissé halkan, mintha attól félnék, meghall minket valaki. Talán egy kerti törpe. Bár nem volt túl valószínű, hogy anyám kertjében egy is lenne.
- Nagyon.. nagyon szeretném, ha el tudna fogadni Téged.
Nem akartam, hogy úgy hangozzon, mintha a véleménye fontosabb volna nekem Lorinál, de megrettentem, hogy talán így hathatott. Közelebb húzódtam Lorihoz, és ezúttal én csókoltam meg őt.
- De szeretlek, bármi legyen is.
Igen, ez így volt, még ha eléggé össze is szorult a torkom a gondolatra, hogy a bármi milyen rossz is lehet esetleg. Újból megszorítottam párom kezét, és végre némi bátorságot erőltetve magamra elindultam vele az ajtó felé.
A csengő épp úgy szólt, mint elmúlt három évtizedben mindig.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. október 11. 15:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. szeptember 27. 23:58 | Link

Matilda és Lorelai

- Tehát, amit megbeszéltünk, drágám.
Ezzel a végszóval hagyja magára Rella, a már nappaliban ülő és tüntetően újságot olvasó férjét. Nem volt könnyű Medárdot rávenni arra, hogy megejtsék ezt a családi beszélgetést, az asszony mégis reménykedik benne, hogy férje és lánya dűlőre jut.
Megigazítja magán az otthonosan elegáns és mutatós blézert - hiszen vendéget fogadni szedett-vedetten mégsem illendő -, úgy nyit ajtót a küszöbön álldogáló lányának és párjának, Lorelainak. Jellegzetesen olyan nő, akit a kor sem sorvaszt el, legfeljebb karakteresebbé teszi az arcát. Vékony, légies teremtés, hosszú, barna hajába már javában ősz szálak vegyülnek, de a laza konty, amibe kötötte, nem bomlik ki akkor sem, amikor szelíden megöleli Matildát.
- Örülök, hogy eljöttetek.
Figyelmét Lori felé fordítja, diszkréten és minden sértő szándéktól mentesen végigmérve. Hiába elfogadó, neki is szoknia kell a gondolatot, hogy Matilda vele kívánja megosztani az életét. A lány felé nyújtja a kezét.
- Gryllus Medárdné. De nyugodtan szólíts csak Rellának. - Azzal, hogy elhagyja a formális magázódást, már egy lépést tesz afelé, hogy az este lehetőleg kevésbé feszült légkörben teljen. Még megvárja, míg a másik is bemutatkozik, aztán nem húzza tovább az időt csevegéssel, beljebb invitálja őket a házban. Odabenn rend és tisztaság uralkodik, ám a berendezésen meglátszik a női kéz nyoma: kényelmes, szívélyes otthon képét adja a beltér. Miközben elhalad mellette Matilda, bátorítóan, rövid mozdulattal rásimít a vállára, majd el is engedni. Tudják mind, hogy ez nem lesz könnyű este, de ha rajta múlik, mindent megtesz azért, hogy a család feldolgozza ezt is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 28. 22:13 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Nem ismer fel továbbra sem. Hiába állok itt előtte. Hiába ad elég fényt a hold ahhoz, hogy ki tudja venni vonásaimat, jellegzetes alakomat. Nem tudja, hogy én vagyok az. Viszont láthatóan megviseli, amit tesz. Az, hogy akit átkoz, nem áll ellen. Nem támad rá, nem tör az életére. Csak így van. Csak így magasodik előtte a romos ház egyik elhagyatott szobájában.
Mikor magamra hagy, szusszanok egyet és nem teszek egyebet, mint várok. Várok, hogy múljon a varázs. Valamelyik. Akármelyik. Közben pedig hallgatom, ahogy a kedves össze meg vissza töri magát odaát. Egy fájdalmas kis hümmögéssel hunyom le a szemem. Tekintetem azonban csakhamar felpattan, mikor a nyelvem szépen leereszkedik szájpadlásomról.
- Kíra... - szólíthatom meg végre a lányt szelíd baritonomon. Fejem oldalra fordítom, profilomat mutatva az ajtónak, amin keresztül távozott és aminek háttal állok, földbegyökerezett lábbal. Hallgatom neszeit.
- Kíra, én vagyok az. Adam. - folytatom, figyelve, van-e hatása szavaimnak. Amennyiben van, remélem, hogy jó hatás. Nem sok kedvem van hozzá, hogy végignézzek egy újabb összeomlást a téveszméi miatt. Nem akarom rémültnek, kétségbeesettnek, idegesnek, sem szomorúnak látni. Szeretném, ha felismerne. Szeretném, ha rájönne, ki vagyok, hol vagyunk és mi történt. Szeretném, ha nem nézte sem démonnak, sem semmilyen ártó szellemnek. Ez akkora kérés? Azt hiszem, igen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 29. 11:10 | Link

Kensimensi<3

Valamiféle fura megnyugvást talál a fizikai fájdalomban, amit saját magának okoz. Legalább tudja, hogy ezt ő teszi, hogy ő irányítja. Legalább ezt, ha már egyébként szinte teljesen kicsúszott a kezéből a kontroll. És fogalma sincs hogyan enyhítse ezt a belső, mardosó érzést.
Mozdulatlanná merevedik, ahogy meghallja, ahogy az ismerős hang a nevén szólítja. Vadul kalapáló szívvel simul a falhoz, tekintete kissé ijedten, értetlenül villan. Nem jut el a tudatáig, hogy a hang a szomszéd szobából jön.  Lassan, hátát végig a falnak vetve csúszik le a padlóra. Feladja. Nincs már kedve megmozdulni, ellenállni, kapálózni. Jöjjön, aminek jönnie kell, nem számít már neki, hogy mi történik, vagy meddig tart, csak múljon is el. Kicsire összehúzódik, felhúzza a térdeit és karjával átfogja őket.
Nyel egyet, szusszanva engedi ki a levegőt Adam nevének hallatán. De nem meri elhinni, hogy tényleg őt hallja.
- Nem igaz...nem vagy itt - suttogja alig hallhatóan. Eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha a férfi valóban megjelenne. Most nem érdekelné, hogy adam mit gondol róla, egyáltalán mit csinált vagy mit nem, egyszerűen csak szeretne Adamhez bújni, egy öleléssel mindent rendbe hozni. De nem mer vakon bízni a hangban. Csak ül, kissé rémülten pislog körbe, ujjai továbbra is pálcájára fonódnak.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 29. 11:27 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Legalább hall engem. Legalább felismeri a hangom. Ez nem csak szavaiból derül ki számomra, hanem szíve kalapálásából, lélegzetéből is. Ez már nem az őrület felfokozottsága. Ez már csöndes vágyódás és némi félelem, hogy a másik szobából érkező hang csak egy hazugság. Csak valami, amit szeretne, de ami nincs. Pedig van. Csak éppen nem tud mozdulni. Legalábbis a lábát nem tudja elemelni a padlótól.
Arcom enyhe, erőlködő fintorba torzul, ahogy újabb kísérletet teszek a szabadulásra. De persze mind hiába. Nem fog menni addig, ameddig tart az átok. A lány meg nincs abban az állapotban, hogy feloldja. Kivárok hát. És neki is várnia kell. Csak állok itt a romos falak között és hallgatom a lány elveszett szuszogását, dübörgő pulzusát. Eltelik így néhány néma perc. Csak a fák lombjait zörgeti kint az éjjeli szél. Aztán... a nyikorgó deszkák elengedik bakancsom talpát.
Nem óvatoskodok, nem tétovázok. Amint érzem, hogy feloldott az átok, már suhanok is át a másik szobába. Nem kockáztatom, hogy a lány már megint valami gonosz árnyékot fedezzen fel bennem, ahogy közeledem felé. A közeledés fázisát átugrom. Egyszerűen ott termek nála, mellette térdelve. Egyik kezemet nyakára csúsztatom, a másikat a pálcáját markoló kezére. Ez utóbbit nem titkoltan azért, nehogy megint rám szegezze. Már nagyon elegem van a rohadt varázslatokból.
A kedves szemébe nézek közelről. Ugye már lát engem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 29. 20:20 | Link

Kensimensi<3

Nem érkezik válasz. Nem történik semmi. Pedig Kíra fülel, vár. Arra vár, hogy ne legyen igaza, hogy történjen valami. Bármi. Hogy végre minden egyértelmű legyen, hogy ha kell, megszabadulhasson a remény kicsi csírájától is. Hiszen már nem tudja kiverni a fejéből a lehetőség gondolatát, hogy Adam eljön érte, hogy egyszerűen itt van vagy lesz neki. De egyre telnek a másodpercek és nem érkezik újabb jel. Amit Kíra jobb híján úgy értelmez, hogy igaza volt, Adam nincs itt és nem is lesz. Már valóban kezd oszlani a köd az elméjéről, de olyan állapotban még nincs, hogy fogja magát felkeljen és eltűnjön. Attól fél, hogy ez a valami, ami megpróbálta becsapni, csak erre vár. Hosszú percek telnek el így. Némaságban. Várakozva. Kíra meg-megrezzen a különböző éjszakai neszek hallatán.
Aztán épp hogy pislant egyet, és a következő másodperben már Adam régi fényű szemeibe mélyed a tekintete. A meglepődéstől kerekre nyílik a szeme, lassan fújja ki a levegőt. Közel áll hozzá, hogy ma este már másodszor eltörjön nála a mécses. De visszafogja a könnyeit, előrehajol, átöleli a férfit és a vállába fúrja a fejét.
- Nem csinálhatom ezt... - suttogja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 29. 23:43 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Hozzásimítom arcomat hajához. Hűs kezem nyakáról hátracsúszik tarkójára, a másik pedig fel a karján. Lehunyom a szemem. Nyugtatón, védelmezőn simogatom őt. Őt, aki nem sokkal ezelőtt még átkot küldött rám. Sajnos igaza van. Nem csinálhatja ezt. De koránt sem annyira miattam, mint inkább saját maga miatt. Nekem mindegy. Én tűrök. Hosszan. Kegyetlenül hosszan. Csak éppen ő közben olyasvalakit bánt, akit... akit kedvel. Aki fontos neki. Akinek nem akarna ártani, mégis megteszi. Ha fájdalmat okozunk egy szerettünknek, az nekünk gyakran sokkal keményebb. Mert míg ő esetleg megbocsájt, mi magunknak nehezebben. Ráadásul nyilvánvaló, hogy azért benne is megtörik valami. Ő sem fog ugyanúgy látni a dolgokat, mint előtte.
Szusszanok egyet. Felnyitom a szemem és egy ideig még pislogok a falra, majd éppen csak annyira húzódom el a lánytól, hogy ránézhessek. Hüvelykujjammal tarkóját simogatom haja alatt, miközben nagy kezemmel szinte tartom nyakát.
- Gyere... - biccentek az ajtó felé fejemmel.
- Sétáljunk egyet. - javaslom csöndesen.
- De... jöhetsz a nyakamba is, ha gondolod. - mosolyodom el, felajánlva neki ezt a lehetőséget, ha esetleg nem volna most kedve, ereje az erdőben bandukolni. Direkt evezek most ilyen könnyedebb, derűsebb vizekre. Noha a felvetése jogos volt, ilyen állapotában csak még mélyebbre süllyedne, ha túl sokat gondolkozik ezen. Inkább megmutatom neki, mennyivel jobb így. Mennyivel jobb, ha képes felfogni a világot maga körül. Mennyivel jobb, ha nem lát mindenütt démonokat. Mennyivel jobb, ha nem szegez rám pálcát és nem rendez jelenetet a semmiért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. szeptember 30. 10:57 | Link

Kensimensi<3

Kíra is érzi, tudja, micsoda pusztítást végez, mikor így elhagyja magát. Amikor elveszti a kontrollt, és egyre csak belelovalja magát az őrületbe. Mélyeket lélegzik, lassan egészen megnyugszik Adam karjai között. Hálás a férfinek, amiért vele van, amiért mindig megpróbál a kedvére tenni, amiért oly sok mindent elnéz neki. Holott úgy érzi, néha igazán nem érdemli meg, hogy kevésbé fájna, ha a férfi megharagudna rá. Az egyetlen oka, hogy nem marcangolja magát folyton, és még nem tört össze teljesen, az is valahol az őrületében keresendő. Egyszerűen elzárja ezeket a gondolatokat, mintha nem is hozzá tartoznának, mintha neki ezzel nem kellene foglalkoznia. Csak akkor van baj, mikor eltörik a zár és újat kell kerítenie.
Csak bólogat egy sort Adam javaslatára, szája halvány mosolyra húzódik.
- Oké, de vigyázz a fejemre - tetszik neki az ajánlat, és gyorsan végig is gondolja, hogy az épületben nem biztos, hogy elég nagy ahhoz a belmagasság, hogy azon nyomban a férfi nyakába üljön.
- Amúgy, komolyan nem tudom, hogy jutott eszembe ez a hely. Vagyis... - megpróbálja felidézni a pillanatot. De csak jeges, fojtogató, keserű érzés emléke kezd felkúszni a torkán. - nem tudom. Fura. Annyi minden egyszerre...Azt hiszem, még kicsi voltam, amikor először voltam itt, akkor...más volt. Ah, mindegy. - miközben beszél, feltápászkodik, és Adammel kézenfogva elindul kifelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. szeptember 30. 20:26 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Lassan elengedem, simítva húzom le róla kezeimet. Felemelkedek a térdeplésből, miközben figyelem, ahogy ő is felkel a fal mellett ücsörgésből. Nyújtom neki a kezem, hátha belekapaszkodna. Fürkészőn pillantok körbe a elhagyatott épületben, ahogy megemlíti, hogy járt már itt ezelőtt. Ráadásul ezt nem is akárhogy közli. Szavai egyszerűek bár, a kisugárzása közben annál kevésbé az.
- Egyáltalán nem emlékszel? - kérdezem őt az épületről, lefelé pislogva rá magam mellé, ahogy kéz a kézben kifelé vesszük utunkat a szobából, meg magából a házból. Persze, nem akarom a témát forszírozni, hiszen nagyon valószínű, hogy kellemetlen a számára. Szóval ha az érdeklődésem nyomán sem ugrik be neki semmi, akkor hagyom a dolgot. Talán később eszébe jut.
Kiérünk a falak közül a holdfényes éjszakába. Elengedem a kedves kezét, mögé húzódok, könnyedén megemelem a derekánál fogva és egyszerűen a nyakamba ültetem. Előre hajtom meg forgatom egy kicsit a fejem, hogy a hajamat kihúzzam a combjaim alól. Lágyan markolom vékony bokáját.
- Kényelmes? - érdeklődöm meg tőle, felnézve rá kicsit, miközben már indulok is. Nem fogom beverni a fejét, nem kell aggódnia. Akadnak itt alacsonyan lévő ágak, de figyelek rájuk. Segítek neki elhajolni előlük egy kevés oldalra dőléssel, vagy úgy en bloc kikerülöm őket. A több ősznyi, felgyűlt avar szárazon ropog bakancsom talpa alatt, ahogy bevetem magam az erdőbe édes terhemmel. Egy idő után felcsúsztatom kezem a combjára. Ott még jobb fogni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. október 5. 20:36 | Link

Kensimensi<3

- Mármint, hogy miért jöttem ide? - kérdez vissza szórakozottan. Csak szeretne túl lenni ezen a témán, mint mindig. Csak szeretné még a gondolatot is jó mélyen eltemetni, hogy olyasmit tett, amivel bántotta Adamet, a kapcsolatukat, és hogy egyszerűen megint hagyta kicsúszni a kezéből a dolgokat. - Tényleg nem. De hagyjuk. Néha van ilyen...Elég rossz anélkül is, hogy rákérdeznél. - válasz végül egy vállrándítás kíséretében, a lehető legjobban elhatárolva magától mindattól, amiről szó van.
Adam kissé meglepi, ahogy az épület elég érve, egyszerűen csak felkapja és a nyakába ülteti. Kíra segít Adamnek kiszabadítani a tincseit, majd kezeit lazán a férfi fejére teszi, hogy mégiscsak legyen valami kapaszkodója.
- Igen, mehetünk - néz le Adamre. Valóban egészen stabilan ül. Bár Adam  megteszi helyette, hogy figyel az alacsonyabb ágakra, azért Kíra jórészt csak felfelé tekintget, a lassan kopaszodó ágakra, s a mögülük előbukkanó csillagos égre. Kinyúl, megpróbál elérni egy ágat, ami jóval a feje felett van, de az ujjai csak a levegőt szelik át. Egészen addig próbálkozik, míg végül egy olyan ág alatt haladnak el, amibe sikerül belekapaszkodnia, ezzel visszahúzva Adamet, aki közben már Kíra combjaira helyezte át a fogást.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. október 5. 21:30 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Könnyedén felülemelkedem az épület témáján, hiszen meglehetősen egyértelmű, hogy most erről nem akar beszélni. Legyen. Bár meg kell valljam, felmerült már bennem, vajon jó-e ez így. Jó-e, ha mindig mindent így ráhagyok, hogy legyen, ahogy ő akarja. Persze, ez így nem teljesen igaz, egyáltalán nem mindig van ez, de tény, túl gyakran merül fel bennem, hogy nem kéne őt így szabadjára engednem. Igen, dühös lenne. Igen, kiakadna. Igen, talán meg is utálna érte, ha korlátozni akarnám. De ha egyszer valaki fontos, megkockáztatjuk, hogy haragudjon ránk olyasmiért, ami az ő érdeke. Amit érte teszünk. Általában nem átallok így cselekedni. Kíra esetében viszont valahogy... nem feltétlen merem ezt meglépni. Hiszen tényleg fogalmam sincs, mit szól hozzá. Hogy megértené-e majd valaha, hogy miatta tettem, amit tettem. És ha megértené, hajlandó volna-e megbékélni. Egyszerűen tartok ezektől a válaszoktól. Pedig érzem, hogy eljön az idő, amikor mégis csak lépni fogok. De szeretném még odázni. Csak hát meddig lehet ezt?
Megállok. Muszáj megállnom, mert a kedvesnek sikerült belekapaszkodnia valamibe, és ha mennék tovább, vagy lezúgna rólam, vagy mindketten hátraesnénk. Oké, egyik se történne meg, hiszen nem engedném lehullani őt rólam, én meg nem esek olyan könnyen hátra. Szóval szerintem az ág törne le elsőnek. Minden esetre tényleg jobb, ha megállok. Meg visszább is lépek kicsit. Felnézek a lányra, mit ügyködik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 135 136 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek