Emma McNeilly leírása

Timothy


Október lévén már hűvösebb volt a kastélyban, ezért szokásos esti sétájához egy meleg takarót is vitt magával. Timothynak már korábban megüzente, hol fogja várni ugyanis aznap egy kicsivel tovább merészkedett, hogy sérült lábát úgymond edzésben tartsa. Bicegve az út hosszadalmasnak tűnt, de amikor már felpolcolt lábbal pihegett a kanapén úgy érezte, hogy semmi sem volt hiábavaló.
Betakarta magát az óriási méretű takaróval- ami alatt akár négyen is kényelmesen elfértek volna,- és levitás lévén belemerült kedvenc könyvébe, amit talán tizedjére olvasott.
Lágy dallam hallatszott, valami klasszikus, amire nemrég még ő is táncolt. Közben sűrűn az ajtó irányába pillantott, hogy mikor érkezik Tim. A zene és a folytonos ajtó leséstől már csak egy ürügy maradt a könyv kezében...

Timothy


Nem kellett sokáig várnia az elengedhetetlen mosolyra, annak gazdájára és a kellemes hangra, ami mindig a fülében csengett. Figyelmeztetnie kellett magát, hogy ne vágjon bamba képet, ahányszor csak együtt vannak, mert Timothy közelsége bénítóan tudott hatni a szőkeségre.
Feljebb húzta magát ültében,aminek köszönhetően a könyv kiesett az öléből és lappal lefelé elterült a földön. Olympia nem izgatta magát miatta, jó helyen volt ott, annál lejjebb már úgysem eshetett.
Tim máris mellette termett azzal a lazasággal, amit a lány mindig irigyelt, ráadásul szerzeményeit sem ejtette a nyakába, amiért igen hálás volt.
-Ilyen gyorsan sikerült mindent befalnod?- elismerően pillant a kedvesre, miközben hozzábújt és megsimogatta Tim hasát. Közben persze azt is nagyon jól tudta, hogy amit a kezében tartott, az már a repetájának a repetája. Szó mi szó a krémes csók igazán jól esett neki.
-Furcsa! Nagyon nehéz visszaszokni, egyszerűen nincs kedvem tanulni- tudja, hogy más emiatt nem izgatná magát, de Olympia a maximalizmusából is a legtöbbet akarta kihozni.
-Ma egy kicsit jobban fájt, de nem vészes- bal lábbal támaszkodva és lendületet véve imbolyogva hátratolta magát egyenesen Timothy ölébe -remélve hogy minden tortát kikerült közben-, így most egy vonalban volt a tekintetük és kényelmesen átkarolhatta a fiú nyakát, ráhajthatta fejét a vállára.
- Mégis úgy érzem nem gyógyul olyan ütemben, ahogy kellene. A hónap végén már előadásom lenne- böki ki, ami ott, legbelül nyomasztotta.
De a puszi és az édesség látványa belé fojtotta a szót és olyat tett, amire egyáltalán nem számítanának, legalábbis nem ez volt a bevett szokása.
-Persze!- mintha teljesen hétköznapi lenne, hogy elfogad egy sütit. Elveszi Timtől, de ahelyett, hogy beleharapna az ujját végighúzza a krémen és a fiú ajkaira keni, hogy aztán megcsókolja és az édes massza elkenődjön a szájukon.
-Köszönöööm!- mosolyog. -Így még jobb!
A takarót most már mindkettejükre teríti. A piros alapon fehér rénszarvasos textília téli hangulatot árasztott, mégis Timothy közelsége volt az, ami igazán megnyugtatta a lányt.
- Na és ma hány női szívet törtél össze?- kérdezi nevetve, mégis kíváncsian, mert nagyon jól tudja, ahogy ő is, úgy sokan mások is törnék magukat a navinésért.

Timothy

-Egy szép napon szerepet cserélünk és én fogok majd kettő helyett enni- mondja mosolyogva, miközben még a szeme is csillog.
Mulatságos a gondolat, hogy anyuka ölébe ültetik újszülött gyermekét miközben az édesapa mindkettőjüket megeteti. Egyet a babának és egyet a mamának.
Időre lesz szüksége, hogy megtanulja a határait és azokat szépen lassan átlépni, ha evésről van szó. Az évek alatt annyira összeszűkült a gyomra, hogy napi 2-3 almánál talán nem is férne több belé. Az elején még biztosan Tim fogja belé traktálni az ételt vagy nagy szigorral ellenőrizni, hogy mikor, mit és milyen mennyiségben evett. De ez persze még várhat, most nagyon jól érzi magát. Timothy egyenletes légzése megnyugtatja, bőre- ahogy hozzábújik,- és a takaró melegen tartja. Csak ne lüktetne úgy a lába...
Ugyan magától elmondja, de ha mások kérdezik, igyekszik kerülni a témát, ezért sem néz Timothy szemébe és próbálja magát kihúzni a válaszadás alól. Persze ez is egy egyértelmű reakció a fiú számára... Olympia ma is elfelejtette a kenőcsöt...
-Sokat gondolkoztam és lehet pont ez a baj, hogy túlkomplikálom a dolgokat, de arra jutottam, hogy ideje lassan visszavonulnom. Hiába áltatom magam, hogy menni fog, mert mindig lesz nálam fiatalabb és tehetségesebb, aki a helyemre szeretne lépni és sikerülni is fog neki. Most már több éve vagyok primabalerina és azt hiszem, elfáradtam- lehajtott fejét Timothy vállának támasztja.
De az a csók, az a krémes puszi a lányt is képes visszarángatni az önsajnálatból és óvatosan letöröli mutató ujjával azt a minimális krémet, ami még megmaradt Timothy és a saját ajkain.  
-Pedig neked lett volna a legjobb szurkolód. Ott éljeneztem volna a lelátón mindenféle transzparenssel, amíg ki nem szúrom velük a környékemen állók szemét és rá nem lépek a lábukra a nagy izgalomban...
-Viccet félretéve- bár Olympia mindezt képes lenne megtenni,- nagyon szerettem nézni a meccseidet. Egy ideig azt hittem, hogy ezt a pályát fogod választani.

Timothy  


Sokkal kiegyensúlyozottabb, határozottabb volt, amíg a kastélyon kívül együtt éltek. Már csak a tudat, hogy Tim minden este lefekszik mellé, átkarolja megnyugtatta és biztonságban érezte magát. Most ez nehezebben kivitelezhető, ezért is nyűgösebb, hisztisebb a levitás. Akkor is akadtak gondjai, de rendszerint másnap úgy kelt fel, hogy volt némi elképzelése a megoldásról. Ezzel szemben a mostani megoldhatatlannak tűnik vagy a megoldás túl fájdalmasnak. Visszavonulni, beismerni, hogy csak ennyit bírt...
Felemeli a fejét Tim válláról, még közelebb hajol hozzá, mintha nem hallaná elég jól a navinés magyarázatát a kérdésére. Mosolyogva csóválja a fejét, mert mindketten tudják, Timothy mindre képes lenne. Nyilván a diéta nehezebben menne. Olympia megszokta, ezért sem tűnik számára annyira rettegett dolognak.
-Tim...-nevet, főként a leleményességén a szurkolás terén.
Jobb kezével végigsimít a fiú arcán. - Ha már evésről van szó... itt még maradt egy kis...- az ellenkező oldalra fordítja a fiú fejét és megpuszilja szája szélét, mintha valóban maradt volna ott egy kis krém, de persze erről szó sincs.
Teljesen felvillanyozta a gondolat, hogy eltöltsenek egy napot a faluban. Olympia mindig szeretett kijárni, hiszen nem kellett a kastély falain belül rostokolnia, másrészt karácsonykor a falu meseszép. Persze jól tudja, hogy még csak október van és a hangulat még nem az igazi, ráadásul rajta kívül senki sem gondol ennyire előre az ünnepekre. Viszont a boltok ilyenkor már kipakolják a karácsonyi dolgaikat és ha még sokaknak korainak tűnik, nagyon jó érzéssel tölti el a lányt, mert két hobbiját is egyszerre kiélheti... a karácsonyt és a vásárlást...
- Mit szólnál új karácsonyfa díszekhez? A tavalyiak fele már tönkrement.
- Óóóó... és fenyő koszorú, amit fel lehet díszíteni, ahogy akarjuk, pucér angyalkák, no és fagyöngy persze...- az utolsón még szemöldök húzogatással nyomatékosít.
Szinte előtte van, ahogy az egész napos vásárlástól és talpalástól elfáradtak, már régen besötétedett, a kastély kapuit már bezárták, ezért a faluban szállnak meg és végre a fiút is kárpótolják az egész napos fáradalmak miatt.
- Imádom a karácsonyt!- felnyújtózik és hátradől a kanapéra fölfelé nyújtott kezekkel. Ha váratlanul éri a fiút, akkor Olympia a hátán fekszik, a takaró a derekára csúszik, a hófehér hasa kivillan és valószínűleg Timet oldalra dönti vele valamelyest.

Timothy  

Egy kicsit... nagyon elragadtatta magát, de ha karácsonyról van szó egyszerűen nem bír nyugton megmaradni a fenekén. Így volt ez minden egyes évben. Talán a szülei nevelték belé, náluk a karácsony mindig nagy izgalommal járt, mármint a készülődés, mert Olympia kimondottan utálta, amikor a kiöregedett balett táncos rokonai arthrosis-sos lábukat vonszolva becsörtettek a nappaliba és egyenként megfogdosták a pofikáját és elmondták az ellengedhetetlen mondókát, hogy milyen nagylány már és hogy hegyesedik a pólója...
Ezt a -mondhatjuk,- hagyományt szeretné megteremteni- mármint a készülődést, nem a hegyes pólót..,- a jövőbeli családjukban, mert sokkal egyszerűbb már októberben elkezdeni, mert nem egyszerre kell kiadni azt a sok pénzt és amíg mások fejvesztve rohannak az utolsó percekben, ők nyugodtan hátradőlhetnek és élvezhetik.
Nehezen rángatja magát vissza a valóságba, de végül észreveszi és visszafogja a beszélőkéjét.
-Tudom, tudom és azt is, hogy nagyon szereted a Halloween-t, de na...- még élénken emlékszik arra a Halloween-i partira, amire Olympia csak nagy nehezen tudta rávenni magát, hogy elmenjen. Egyrészt, mert nem tudta, hogy Timothy ott lesz, másrészt a lány annyira nem rajongott az eseményért. De az este jól sikerült, hisz annak köszönheti, hogy most itt lehet vele, a közös életüket.
Természetesen nem arra célzott, hogy decemberig cölibátust fogad, de mindenképpen egy méltó megkoronázása lesz a napjuknak. Bár őszintén elsőre nem esett le neki, hogy Tim miért hozta fel az ötletet, de percekkel később már mindent értett.
Timothy gyorsasága még arra sem adott időt a lánynak, hogy meglepődjön. Alig, hogy elterült a kanapén, a takaró már be is lepte őket.
Azokban a rövid időnek tűnő hosszú percekben, amit a takaró alatt töltöttek már minden világossá vált a szöszinek.

Percekig csak fekszik, összekócolódott haját ujjaival kifésüli az arcából. Amikor már végérvényesen is feldolgozta az információt, hogy bizony csúnyán megleckéztették egy nyögéssel a fejére húzza a takarót és valami olyasmit lehet kihallani alóla, hogy Timothy nagyon, nagyon gonosz... Ezt nem átalkodik akkor is kijelenteni, amikor felhúzza magát ülésbe, a kanapé támlájára könyököl és azokba a szép szemekbe néz.
-Gonosz vagy!- mégis nagyon mosolyog...