A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=796056#post796056][b]Aksel Vasquez - 2020.02.28. 21:17[/b][/url]

Aksel elégedett volt. Nem is, inkább hálás. Eh, maradjunk inkább a megkönnyebbültnél. Igen, ez a három érzelem kavargott benne, mikor megtudta, hogy a Bagolykő Mágustanoda befogadná, mint diák. A szintfelmérő vizsga miatt nem különösebben aggódott, tudásában biztos volt, odahaza a Beauxbatons-ban jó, sőt, remek eredményeket tudhatott magának. Gondolta csak nem taníthatnak homlokegyenest mást itt, a Kárpátok szívében, mint Franciaországban. Inkább a húgán járt az esze. Silje nagyon sírt, amikor megtudta, milyen büntetést vett át a válláról az iker-bátyja. Aksel talán akkor először látta sírni. Persze, a gyermek sír, ha leesik a fáról, sír, ha eltaknyol és felhorzsolja a térdét. De az más. Mikor zokogva magához ölelte, a fiú érezte. Átérezte a szégyent, fájdalmat és szomorúságot a lány lelkében. Mintha füstként átgomolygott volna a fiúba, át a felsőjén, be a mellkasán. Akkor legszívesebben ő is sírt volna, de nem tudott. Nem ment. Nem volt rá képes. Hiszen már nem lehet visszacsinálni. Nem lehet visszacsinálni a szétbombázott mosdót, azt sem, hogy kicsapták, azt sem, hogy egy egész iskolatanácsnak hazudott, csakhogy a húga még egy alkalommal megmeneküljön és ne tanuljon a hibáiból. De most talán megértette. Talán felfogta. Habár nem látta Aksel párnába temetett, sikoltva bömbölő arcát, nem érezte arcán a szülei égő, maró, csalódottságtól és szomorúságtól tocsogó tekintetét, abban az ölelésben tényleg megértés és jobbá válni vágyás érződött. De erről már személyesen nem bizonyosodhat meg. Még kissé meg is könnyebbült, mikor cókmókjával együtt elhagyta a hírhedt francia mágusképző falait. Időre volt szüksége. Távol akart lenni Silje-től, hogy legyen ideje megbocsájtani. A fiú eljátszott a gondolattal, hogy a húga ír majd neki és bagolyban fog érdeklődni felőle. Habár gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Mikor egy iskolában tanultak, akkor is csak rövid, felszínes beszélgetéseik voltak, illetve Silje csak akkor kereste, mikor bajba keveredett, mert tudta, hogy a jófej nagy testvére majd kihúzza a slamasztikából. Hát, most már csak magára számíthat.
Egészen tetszett Aksel-nek az új környezet. Eddig mindenki kedves volt vele. Kicsit meglepte, hogy az Eridonba került, de nem látta értelmét sokáig töprengeni ezen, hisz tenni nem sokat tud ellene. Gondolta, még mielőtt beleesik a tanulás sűrűjébe, nem árt körbenézni és felfedezni a kastélyt, hisz kellemetlen lesz elkésni már az első óráiról, pláne, hogy majd azzal magyarázná az egészet, hogy eltévedt. Egy ilyen felfedezés során került a fiú az Északi szárnyba, a Toronyba, ha egészen pontosak akarunk lenni. Úgy császkált végig a folyosókon, mint aki életében először lát maga fölé magasodó falakat. Mindössze csak lenyűgözte az építészet. Igen, merthogy Aksel egy olyan varázslópalánta, aki csodálatra méltat ilyen dolgokat. Látott ajtókat is a falakba belesüllyedve. Nem sok teketória után be is lökte az egyiket. Maga sem értette, miért lepődött meg annyira, hisz nem várhatta el, hogy egy terem üres legyen, ha belép oda, hisz egy ekkora kastélyban embereknek is kell lenniük valahol. Mégis szemei egy pillanatig tágra nyíltak, s dereka kissé hátra hajlott a meglepődésben. De ez csak pár pillanatig tartott, után Aksel megint egy alappozícióban nézett farkasszemet egy lánnyal. Igazából ahogy eddig látta, csak ő volt bent egyedül, szóval igazán hívhatja A lánynak. Mivel úgy tanulta, hogy egy ilyen szituációban köszönni kéne, vagy mifene, valami ilyesmire szánta el magát. Kissé tanácstalanul oldalra fordította a tekintetét, majd vissza a lányra,s nagy nehezen kinyögte:
- Bonjour! - spékelte meg egy csak alkart megmozgató intésben. Ezután eszébe jutott, hogy nem biztos, hogy franciául kellett volna nyitni, de ha a lány esetleg nem beszéli a nyelvet, majd úgy is megosztja ezt vele. Szóval most állunk és várunk az üdvözlés fogattatására.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=797231#post797231][b]Aksel Vasquez - 2020.03.06. 19:35[/b][/url]

Ahogy Aksel belépett a szobába, a falak mintha átváltoztak volna. Tisztán látta, hogy a mostani, koszos farmerkék csak épphogy kialakult. A háttérben pedig mintha esőcseppek lágy neszét hallaná. Fura, ugyanakkor kellemes érzés töltötte el, hallgatva a finom kopogást. S csak ezután vette csak észre az eddig a szobában tartózkodó lányt. Aki nem mellesleg úgy nézett a fiúra, mintha az éppen rajtakapta volna az éléskamra kifosztásán. Majd tekintete meglágyul, csak szemei maradnak elkerekedve. Az arca kissé ismerős volt Aksel-nek, csak azt nem tudta, honnan. Lehet egy házba járnának? Elképzelhető. Minden esetre meg mert volna esküdni, hogy látta már valahol őt. Legnagyobb meglepetésére egyből visszaválaszol a lánynak valószínűleg idegen nyelvű üdvözlésre? Vagy ő is francia lenne? Nem, azért annyira nem jó a kiejtése. De eléggé jól esett hősünknek, hogy megint hallhatja. Még ha így is csupán. Folytatja is a lány, elég jól, de aztán sikerült belekavarnia magát. Aksel egyszerűen nem tudott uralkodni magán és akaratlanul is összehúzta szemöldökeit. Nem mondott ő... ezek szerint Sára akkora hülyeséget, csak a fiú nem ezt szokta meg ez után a mondat után. Kicsit rosszul is kezdte érezni magát, hogy gúnyt űz a lányból. De ebből semmi nem látszott az arcán.A szokásos módon.
- Gyakoholnom kell á magyaht, inkább 'asználjuk ázt. - jegyezte meg a szokásos, másoknak olykor bunkónak tűnő arccal - Aksel Vasquet. Ehidon. Gondohom ez lép meg á leghiobban, de... fhancia. - emeli föl a szemöldökét, reménykedve, hogy üt a poén. Lehet, hogy nem a legjobb az érzelmei kimutatásában, de legalább karizmatikus egy kicsit. És erre büszke is volt. Egy kis ideig várt, egy helyben, egyenes állásban, nézelődött körbe a szobában, megállapítva, hogy ez egy igen szépen berendezett helyiség. A farmerkék mondjuk kicsit szomorkás hangot adott neki. Aksel kíváncsi volt, vajon milyen lehetett azelőtt, hogy belépett.
- Léül'etek? - mutatott hűvös arccal a lány mellé. Nem közvetlen mellé, inkább egy olyan tisztes, egy-másfél méteresen mellé. Merlin mentse, hogy ilyen közel kelljen lennie egy idegenhez. Egy szeretett személy már más téma. De az új ismerős annyira nagyon közeli sose lesz. Csak barát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=800609#post800609][b]Aksel Vasquez - 2020.03.25. 00:39[/b][/url]

- Oui, idén köhtöztem idé. Szoval té sem nékem. - jegyezte meg a fiú, kissé elismerően bólogatva. Kedvesnek tűnt a lány, ezzel nem volt probléma. A gond már a röntgen érzetű tekintetnél kezdődött, ami olyan volt, mintha a lány kiskutyaként végignyalná szeme világával, majd aztán beszippantaná, mint egy fekete lyuk. Aksel elég kényelmetlenül érezte magát, igyekezett kerülni a lány tekintetét. Szóvá már nem tenné. A francia inkább az a "csendben meghalok" típus volt, ami megint abból a problémából ered, hogy nem tudja kommunikálni az érzéseit. Habár másik szemszögből a lány abbahagyhatná, hogy aktívan bámulja. Általában ez a legtöbb ember számára kellemetlenséget okoz. Senki sem szereti, ha bámulják, főleg Aksel. Ő soha sincs sehol, max beleolvad a tapétába. Ha ennyire nézték, mindig fent állt a félelem, hogy megtámadják, vagy valami, elvégre egy csendes, vékony, más érdeklődésű srác elég könnyű célpont. De szerencsére sosem volt ilyenre példa. A Beauxbatons-ba is túlnyomó részt normális emberek jártak. Eddig itt sem volt probléma. A csaj sem tűnt rossz szándékúnak eddig. De azért Értékelte volna, ha abba hagyja a szemlegeltetést.
A kis szarkazmust tartó visszaszólásra szavakkal nem reagált, csak amolyan "hát igen, ez van" nézéssel bólogatott maga elé, összepréselve ajkait. Aztán észrevette, hogy társasága pakolni kezdett. Talán távozni készült? Őszintén szólva a francia nem esett volna túlzottan kétségbe, vagy letargiába. Ugyanakkor feltűnt neki, hogy a lánynak is figyelmébe ötlött a változó környezet. Mintha még egy kis nemtetszést is érzékelt volna. De nem tudott volna sok mindent tenni ellene. Nem tudta, hogy működik ez a dolog.
Az ülésre való engedély megkapása után megkönnyebbült bólintással helyet foglal, de úgy ült ott, mint akinek seprűt kötöztek a hátához. Tekintete egy minimális nyakmozgás nélkül körbejárta a szobát, majd egy sóhajjal visszatért maga elé. Látószögéből észrevette, hogy a lány kissé megrázta fejét. Vajon mi járhatott a fejében? A lelkében lévő kíváncsiság az arcára sajnos már nem jutott el. Ott inkább valami megvetéses, csodálkozós felhúzott szemöldög jelent meg.
- Es... hajzohlsz? - szólalt meg végül a kínos csend által rá gyakorolt nyomás alatt. Komolyan érdekelte, hogy a lány mit csinálhat, de arcán csak egy fapofa gubbasztott. És csak ott ült, egyenes derékkal, tenyerei a térdein, válaszra várva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=805600#post805600][b]Aksel Vasquez - 2020.04.15. 19:50[/b][/url]

Aksel valahogy mindig úgy érezte, hogy aki túlságosan kedves, mondhatni bűzlik a jóindulattól, az biztos csak megjátssza magát. Lehet ezt az általa olvasott mesékből tanulta, vagy az ösztönei ültették el ezt a kis magot a fejében. A legrosszabb ebben a hipotézisben az volt, hogy nem létezett rá egyértelmű válasz. Legalább is ez a bizonyos válasz még nem volt a fiú birtokában. Addig, ameddig ez ebben az esetben kiderül, addig nincs más opció a francia számára, mint koppanni a lánnyal folytatott felszínes beszélgetésen. Aksel érdekes módon az alkotásban, a művészetben éltette a szubjektivitást, hogy minden dologból ezer út visz, s hogy mindezek együtt tudnak létezni egymás mellett. Viszont emellett gyűlölte ugyanezt a való életben. Gyűlölte, hogy egyszerűen a többiekkel, a húgával ellentétben kényelmetlenül érezte magát mások között. És ha esetlegesen azok a személyek fontosak is lennének neki, ezt nem tudja kommunikálni feléjük. Amire képes volt, az csupán csak egy sekélyes szóváltás. Irigyelte a lányt, ő nyilván a kisujjából rázza  ki ezeket a szociális kötelességeket.
- Igazán gyönyöhű, habáh kise öhegebbnék tűnik, mint á hégi iskohám. - nézett fapofával maga elé a francia. Egyáltalán nem rossz értelemben gondolta ő, amiket mondott. Sőt, el volt ragadtatva a Bagolykő csodás épületétől. Csak hát néha dolgok teljesen máshogy hangoznak kibukva a szájából, mint lebegve a kócos fejében.
- Cool. Mit mutát? - emelte fel kissé orrát hunyorítva a kis francia. Mint lelkes alkotó, szerette megnézni mások, főleg kortársak alkotásai. Jelentsen ez akadémiailag elismert művészeket, vagy csak szimplán barátokat. Az alapján, hogy az ember milyen gondolatokat vet papírra, könnyen meg lehet állapítani a szándékait.
A lány szólavinájára kikerekedtek a szemei, szíve hevesebben kezdett lüktetni. Kérdéseket? Neki? Miért? Minek? Miről? Lelkét kelletlen fintor, a szoba falai pedig tintacseppenként fekete színt öltenek. Hősünknek csak kicsit vonta el helyzetéről figyelmét a környezetváltozás. Csak barna szemei fordultak egyet a falak irányába, egyébként mozdulatlan maradt. Ellentétben beszélgetőpartnerével, aki úgy tűnt, mintha fel akart volna robbanni, vagy legalább is el készült pattanni, mint egy rugó.
- Nyügodj még, nékem lenne okom félni. - nézett minimális értetlenséggel a tekintetében Aksel - Mit is kéhdeznél tölém ámugy? - csengtek kissé haragosan szavai, ami őt magát is megijesztette, hisz a fiú lelkében semmi harag nem honolt. De inkább nem szólt semmit, csak várt és remélt, hogy nem lesz ebből vita.