A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=558414#post558414][b]Lepsényi Zalán - 2015.12.28. 14:24[/b][/url]

Továbbra sem szerettem a gólyalakot, annyira zsúfolt és mindig valaki beszél. Olyan sosincs, hogy ne tartózkodna bent egy személy se amikor én. Amióta a kastélyban élek, még jobban irtózok a tömegtől. Vasárnap délután eldöntöttem, hogy keresek egy helyet, ahol az ember nyugodtan tud létezni. Mondjuk általában ezt teszem, nem csak vasárnap, nem csak most. Be kéne már fejeznem az elkezdett számomat, így gitárral a kezemben lementem a klubhelyiségbe, ahol azonban öt-hat diák szunyókált a nagy adag ebéd után. Elhagytam a Levita házat. Kényelemre vágytam, ezért jutottam el a lélek szobához. Benyitottam és láttam hogy nem volt senki bent. Ekkora mázlit, de  komolyan! Beslisszoltam, ajtót magam mögött becsuktam, hogy még véletlenül se szúrja ki senki szemét a szoba. Kis meglepetés ért, ugyanis a hely színei megváltoztak, a fehéres falak sötétedni kezdtek, amíg egy sötétszürkés árnyalat ki nem bontakozott. Lestem, hogy ez meg mi a csuda volt, mondjuk tetszett az új kinézet. Lekuporodtam a párnás kanapéra és a kottás papírjaimat az előttem lévő dohányzóasztalra tettem. Bágyadt hangulat uralkodott az iskolában, én is szívesen aludtam volna egyet, de nem volt hozzá kedvem. Már valami máson járt az eszem: a gitárom húrjain. Elkezdtem a pengetést és haladtam a már fejeben meglévő ritmusokon át. Néhány perc után éreztem, hogy valami nem stimmel, nem olyan hangja van, mint kellene. Megálltam és akkor kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen hangforrás. A szoba is zenélni kezdett, egészen hasonlóan mint amit én produkáltam. De engem zavart, úgyhogy elővettem a pálcámat és egy varázslattal elnémítottam mindent magam körül. Ezt a varázslatot bátyámtól tanultam, aki rendszeresen alkalmazta rajtam, mikor gitároztam otthon. Micsoda segfej! Most, hogy elhalkult a szoba, folytattam a gitározást.
Rá tíz percre abbahagytam az ismétlést. Eljátszottam vagy hatszor az eddig kész ritmusokat, ideje volt hogy folytassam a művet. Az ihlet percei következtek, próbáltam kihozni valamit, ami jól hangzott. Sajnos nem igazán voltam elégedett magammal, biztos a jóllakottság és a vasárnapi unalom hibája. Kezdtem mérges lenni és ezt a szoba is érzékelte, ugyanis a szürke falak és bézs párnák a vörös mély színét és a feketét öltöztették magukra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=558820#post558820][b]Lepsényi Zalán - 2015.12.28. 23:33[/b][/url]

Nem igazán álltak össze a ritmusok, amiket ott helyben improvizáltam. Nekem nem tetszettek és bár sok témában unott vagyok és hasznavehetetlen, ha zenélésről van szó, akkor a tökéletességre törekedek. Mi lenne velem, ha a tanulásban is ilyen lennék? Apám büszke lenne rám. De nem és magasról teszek rá, hogy mit gondol rólam az apám.
Az elégedetlenségem miatt a szoba is megváltozott, a viszonylag nyugodt helyiség befeketedett és elvörösödött. Nekem így is tetszett. Folytattam a gitározást, eljutottam valameddig. Kezdtem ráérezni és tudattam magammal is, hogy mi az amit akarok, milyen ritmusokra vágyok. Éppen ekkor nyitottak be a szobába, mire én felnéztem a gitáromról és megláttam a lányt. Na szuper, pont most tört rám egy személy. Próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lenne, csakhogy ezt a képességet még nem sikerült elsajátítanom. A kezdeti meglepettség után beljebb lépett és odaállt mellém összefont karokkal. Mi ez, valami ellenőrzés? Nyugi van, nincs nálam fű! Néhány másodperc után elegem lett és megálltam a pengetéssel. Nem én szólaltam meg elsőnek. Mi tagadás, tényleg pofátlanság megzavarni, de nem ez volt a kérdése.
- Igen. - Igen, zavarna a csatlakozása. Egyszerűen megmondtam az igazságot, hisz az egyikőnknek sem lett volna jó, ha nem lettem volna őszinte. Azt akarta, hogy játsszak egy másik dalt, mire bepipultam. Idejön és még azt sem tehetem amit akarok? Ezek a nők!
- Bocs, de a saját dallamomat akarom játszani. - Utasítottam el a feltevését. Persze nem volt semmi rossz a kérésében, csak az idő nem volt a megfelelő rá. Megjött az ihletem, nem terveztem most abbahagyni. Ezt megerősítve pengettem néhányat újra, de ismét megálltam, mert a lány bemutatkozott. Még jobban nem kellett volna bunkónak lennem, elvégre semmi bajom sem volt vele, ezért én is bemutatkoztam a magam bőbeszédű stílusában.
- Zalán. - Azzal elkezdtem megint elölről a gyors ritmusú zeneszámot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=558959#post558959][b]Lepsényi Zalán - 2015.12.29. 13:20[/b][/url]

Hát ja, jól megmondta a csaj, őszinte vagyok. Lehet még értékelte is. Aztán úgy kiosztott, hogy csak lestem. Most akkor nekem kéne elnézést kérnem, hogy ő megzavart engem? Sosem értettem meg a nőket és ez a harcias szőkeség elég befolyásolhatatlannak mutatkozott.
- Jól van, nyugi má'. - Ha már megzavart, legalább tegyen úgy, hogy nem létezik és csak csöndben figyeljen. Bár azt is ki nem állhatom, de még mindig normálisabb lenne. Ezúttal azonban nem egy csöndes, könyvmoly levitással találkoztam. Mondjuk a kék szín sem jelent sokat, azon a házon belül is olyan színesek az emberek, még ha a könyvet bújó stréberek is vannak túlnyomó többségben. Zavart a lány stílusa, fontolgattam, hogy rajta is alkalmazom azt a némító varázslatot, ám annyira pattogott itt mellettem, csak még jobban zavarna.
- Mégis mi közöd hozzá? Ha hallgatni akarsz, rendben, tőlem két lépésnyi távolságra lekuporodhatsz, de nem parancsolgass, hogy mit játsszak a saját gitáromon. - Elszabadultak az érzelmek, erősebb hangra váltottam, ami egyébként nem sokszor történik meg velem és ez sem szándékos volt. Némi csend következett, úgy tett, ahogy mondtam, de feltételezem, hogy nem engedelmességből, hanem mert ő le akart ülni és pont oda. Nekem is jobb volt, hogy arrébb ment, mert nem szeretem, ha hozzám közel vannak az emberek. Bemutatkoztunk egymásnak, milyen véletlen, hogy pont a testvérét is így hívják. Nem hatott meg a dolog, inkább folytattam a zenélést. A húrokat figyeltem, de perifériáról feltűnt, hogy tetszett neki. A dúdolása már kissé idegesített, de nem volt vészes, a gitár hangja jóval erősebb volt. Mikor megszólalt, én megálltam. Elhúztam a számat, amolyan "mi van már megint" gondolattal. Egy váza után nyúlt és ölébe helyezve elkezdte utánozni a dobolást. Kezdetben bosszankodtam, de aztán elfogadtam az ötletét. Belenyugodtam, hogy az eredeti elhatározásomat nem fogom tudni megvalósítani, kizártak tűnt, hogy innen kimegy a lány egyhamar és hogy újra egyedül leszek. A dobolás nem volt olyan, mint a régi bandánk dobosáé és nem azért, mert egy vacak váza volt a kezében, mindazonáltal nem volt rossz a hangzása. Hagytam és én is folytattam a gitározást. A zeneszám - amennyi eddig kész volt belőle - végén ismét megálltam.
- Igen. Nem szoktam ilyenekkel viccelni, se hazudni. - Feleltem kérdésére. Már kiskorom óta gitározok, ez a hobbim, miért olyan lehetetlen hogy magamtól is írok egy dalt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=559082#post559082][b]Lepsényi Zalán - 2015.12.29. 20:21[/b][/url]

- Nagyon úgy tűnik. - Ezen én is gondolkoztam már. Engem is a süveg sorolt be a házba, mint ahogy mindenkit, bár lehet, hogy akkor éppen be volt tépve, vagy random vágta a diákokhoz a házak nevét. Ettől függetlenül engem nem zavar a Levita és az sem, hogy nem oda illek. Legalább nem mindenki olyan, mint a mellettem lévő nőszemély. Akkor lehet eret vágtam volna már. Mondtam neki hogy nem szeretem, ha emberek, ráadásul idegenek az aurámban vannak, amire ismételten csípős válasz érkezett tőle. Nem lepődtem meg, mondjuk szavai elgondolkodtatóak voltak. Én csak azt nem szeretem, hogyha túl közel vannak hozzám, ám van egy ismerősöm, aki egyenesen gyűlöli ha a közelében vannak és hogy megérintik. Ha jól tudom, haptefóbiás. Kissé rosszul esett, hogy ezzel viccelődött Luca, hiszen ez egy komoly fóbia és tényleg vannak, akik ebben szenvednek és az esetek többségében komoly ok váltotta ki bennük. Szerencse, hogy az én esetemben ez nem ilyen vészes, mert akkor jobban a szívembe mart volna. Az érzéseimet lepleztem, bár mivel nem válaszoltam a gúnyolódására, sejthetet valamit.
A zenéléssel valamennyire lecsillapodtunk. Elmondtam neki, hogy amit hallhat, az valóban az én szerzeményem. Kicsit szüneteltettem a pengetést, lábaimat kinyújtottam és jobb karomat is combomon pihentettem, mikor a furcsa név elhangzott. Zétény? Pedig a testvérét is Zalánnak hívják, nem? Aztán következtek az újabb sértések. Nem értettem, hogy mi miatt kaptam ezeket a jóleső megjegyzéseket, hiszen az utóbbi percekben meg sem szólaltam. Megint rosszul estek a szavak, de úgy voltam vele, hogy nem válaszolok rájuk, nem süllyedek le erre a szintre. Nem érdekem tovább fokozni a feszültséget. Közelebb lépett hozzám és megfogta hirtelen a homlokom. Megelőzött, illetve nem számítottam rá, hogy ennyire közvetlen lesz. Hozzámért, amit nem szeretek idegenektől. Reflexszerűen emeltem hozzá közelebb eső kezemet és az alkarommal erősen ellöktem az ő kezét a homlokomtól. Lehettem volna finomabb is a lánnyal, de ez - ahogy már említettem - reflexszerű mozdulat volt. Majdnem kicsúszott a számon, hogy "ne érj hozzám", de végül nem ejtettem ki, a lehet még ezzel is elkezdett volna piszkálni. Nem vagyok lázas és láthatóan pasi vagyok.
- Wáó, gratulálok! Díjat érdemelsz, micsoda felfedezések. - Az, hogy pasi vagyok-e, ennyiből nem mondhatta meg, de ne is evezzünk ilyen vizekre. Az vagyok, megsúgom. Hihetetlen mennyit tud ez a csaj beszélni! Na de, most már nem csak szidni tudott. Jó ötlet volt csendben maradni.
- Nincs semmi bajom, csak te idejöttél és borult minden elképzelésem. Utálom, ha megmondják mit játsszak. Egyébként meg ritkán akadok ki, de neked most sikerült elérned. - Nem állt szándékomban újabb vitát kezdeni és örültem volna ha megkímél még egy hasonló szócsatától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=559127#post559127][b]Lepsényi Zalán - 2015.12.29. 21:38[/b][/url]

Minden mozdulatomra, minden kijelentésemre volt megjegyzése és gúnyos, sértő szavai. És még én vagyok a hisztis?! Attól még, hogy én nem hangsúlyozom ki, ő legalább olyan borzaszó ilyen téren. A gond csak az, hogy hasonlít kicsit a jellemünk, mindketten makacsak vagyunk és nem sikerül engednünk a másiknak. Bár az elmúlt percekben nem is mondtam semmit és még így is be nem állt a szája. Biztos van oka, de azért kicsit figyelhetne már magára. Ahonnan én jövök, ott az emberek nem tapizzák a másikat. Ilyen családban nőttem fel és ehhez vagyok hozzászokva. Most már megismert legalább.
- Kényes, hisztis... ezeket már mondtad. Esetleg tudsz másról is beszélni? - Már nagyon témát akartam váltani, de Luca tartotta magát ehhez. Sokkal jobb lett volna, ha egy fiú töri rám az ajtót, akkor néhány pofonnal elintéztük volna egymást aztán kész. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan fejezzem be a szám végét. Ilyen hangulatban már elég nehéz. Aztán felállt Luca és hátat fordított nekem. Gyakorlatilag elköszönt tőlem durcásan, aztán elindult kifelé és el is hagyta a szobát. Ismét egyedül és csendben. Próbáltam értelmezni az elmúlt percek történéseit. Ez meg mi a franc volt? Ki volt ez a lány? Mindegy. Megráztam magam és próbáltam koncentrálni a dalra, elvégre azért jöttem ide.

Köszönöm a játékot!