Emma McNeilly leírása

Állia

Furcsa érzés volt visszatérni a kastély hűvös falai közé a madagaszkári hőség után. Mivel itt egyből bálozással indítottunk jóformán a végzősök tiszteletére, én inkább visszavonultam terepet felfedezni, meg egy kicsit csillapodni. Túl sok minden történt az elmúlt időszakban, szükségét éreztem az elcsendesedésnek.
Sajnos nem menekültem a népes állatseregletemtől – Tarzan, a majmom, aki egyébként Madagaszkáron ragadt a nyakamba Mazsolával együtt, meg Foltos, az ölemben levő nyulam szinte mindenhová követtek. Jó, Foltos még csak el-el volt a terráriumában, de Tarzan és Mazsola viszont mindenhová követtek.
- Sosém ákádtok lé rólám, qui? – sóhajtottam. – C’est la vie.
A Lélekszobában még sosem jártam, azt mondják, jó hely. Hát merem ajánlani, fő, hogy csendes, nyugis legyen, és mentes a hangos bálozóktól. Nincs szükségem most vihorászó, egymással nyálaskodó párocskákat bámulni. Én el sem tudtam volna képzelni a magam részéről, hogy csicsás göncöket aggassak magamra egy számomra tökéletesen ismeretlen, végzős srác kedvéért. Egyébként is, még csak másodikos voltam, mi közöm hozzájuk? Ma. a levitásokhoz, de szerintem több a végzős lány nálunk, mint a pasi.
Oké, persze, illene tiszteletemet tenni a háztársak felé, de valahogy nem ragadott magával a bálozás hangulata, és amúgy sem hívott meg senki.
Legalább lesz időm tanulni jó levitás módjára, és ezúttal még egyszer bepróbálkozok valamelyik életviteles projekttel. Már csak azt kéne eldöntenem, melyikkel.
Meglepetésemre azonban nem voltam egyedül a helyiségben, nyilván más is a bál elől menekült.
- Boun jour! Té is á bésongott bágás élől menekültél? – érdeklődtem barátságosan. Egy kis ünneplős vacsora még hagyján, de hogy én, meg a bál… na azt már nem! HA valaki rávesz, hogy bálozzak, hát minimum egy hétig teljesítem a kívánságait bizonyos fokig.
De simán lehetett még, hogy szimplán csak készülődött, esetleg megnyugodni jött ide. Nem tudhattam, sok minden megeshetett, nem születtem látnoknak. Ez van. Mondjuk még korán volt, de a legtöbben már ilyenkor nekiálltak pacsmagolni, és én inkább elmenekültem. Nem értem, minek kell annyit pepecselni, a a srácok úgysem a tonnányi sminkre, hanem a személyiségünkre fognak bukni. - Rémélém, non megbántani téged.