Emma McNeilly leírása

Lubaba <3

A hónapok lassan teltek, már bőven benne jártak a tanévben és ez Lyrán is meglátszott. A kviddicsmeccsek, a prefektusi teendők, és persze mindenekelőtt a rengeteg tanulás láthatóan megviselte a másodikos levitást. Társai nem szóltak ugyan, de ő is tudta, hogy szemei alatt mély karikák húzódtak, hogy még hallgatagabb lett, és úgy általában az embernek az első szó, ami eszébe jutott, ha ránézett, a fáradtság volt.
Azonban ideje nem volt tenni ez ellen, most is, takarodó előtt fél órával még a folyosókat rótta. Övé volt ma az első őrjárat, addig pedig felesleges lett volna visszamennie a kékek közé, ahol csak még rosszabbul érezte volna magát a sok vidám arc között. Céljául tűzte ki tehát, hogy keres magának egy csendes kis termet, ahol meghúzhatja magát és lehetőség szerint pihenhet is egy kicsit. Vele volt Mica is, elvégre társasága rajta kívül valószínűleg nem lesz az este folyamán, ilyenkor már a legtöbb diák visszavonult klubhelyiségébe, hogy véletlenül se kapja el egy arra járó prefektus - mint ő.
Ahogyan bandukolt a kastélyban, meglátott egy ismeretlen ajtót. Nem sűrűn járt az északi szárnyban, így ez nem volt különösebben furcsa, de azért felkeltette a figyelmét. Egy pillanatnyi tűnődés után aztán határozott, megtette az utolsó pár lépést és lenyomta a kilincset, belökte az ajtót, hogy aztán...
Hogy aztán elképedve bámuljon, fel sem fogva igazán, hogy mit lát. Az esze tudta, hogy még mindig a kastélyban van, és a berendezés is ezt erősítette meg, viszont minden más... A falak színe mélyindigóban játszott, rajtuk ezernyi apró világító pöttyel, mintha csak a rétről nézne fel az égre. A levegő megtelt illatokkal, az élő földdel, ezernyi virággal - annak ellenére, hogy közel s távol egy növényt sem látott Lyra. Ahogy fülelt, mintha a kabócák és tücskök zenéjét is meghallotta volna, az éjjeli madarak hangjait, a fák között rejtőző állatok halk neszeit.
Egészen elképesztő volt az élmény, az összes érzékét bombázta a szoba, az elképzelhető legkellemesebb módon. Hamar mosoly kanyarodott a lány ajkaira, majd felbátorodva lépett beljebb, maga után gondosan bezárva az ajtót. Lépteit a puhának tűnő kanapé felé irányította, majd le is ült rá, hogy aztán egy pillanatnyi hezitálás után inkább elfeküdjön.
Az eddig a vállán utazó Mica erre átmászott a hasára, ott gömbölyödött össze, a lány pedig egy sóhaj után engedte, hogy a nyugalom végre átjártja.