Emma McNeilly leírása

Állia Szipenni

ruha

Blanka szereti a telet, de ez a front teljesen kikészíti. Mostanában annyit fáj a feje, hogy már az ágyból is nehezére esik kikelni.  Ráadásul még a csuklója is nagyon fáj, amit pár éve tört el. De most erőt vett magán és kimozdult a szobájából. Mivel odakint a szelek háborúznak és amúgy is hideg van, kint úgy gondolta ráhangolódik kicsit a szép, téli hóeséses estékre, amit az ablakából szokott nézni. Ennek legjobb módjának azt tartotta, hogy ha kicsit megpróbál valahol egyedül lenni. Valami szép, csendes és meleg helyet keresett, amit a Lélek szobában talált meg. Szóval felkelt az ágyából és kivonszolta magát a fürdőbe, hogy rendbe tegye magát.  Letusolt, kivasalta a haját és felöltözött. Szóval körülbelül egy óra elkészült arra, hogy olvasson. Felöltözve megfogta kedvenc könyvét és elindult az előbb említett szoba felé. Végigment a folyosókon és a lépcsőkön. Közben orrot fújt, mert természetesen ő is náthás, de csak éppen hogy. Belépve a szobába jó érzés töltötte el. Mintha egy szempillantás alatt megnyugodott volna a lelke. Igen, valószínűleg ezért hívják Lélek szobának. Valami finom illatot érzett, de nem tudta eldönteni mi lehet az. Megnyugtató volt a nyugalom, a csend. Lehuppant a kanapéra és maga mögé húzott pár párnát. Kinyitotta a könyvet és elkezdte olvasni. Pár perc múlva felnézett, lerakta a könyvet az asztalra és felállt. Odatérdelt az ablakhoz és csak bámult maga elé. Nem is a látványt figyelte, csak simán elbambult. Feleszmélve már nem is emlékezett min gondolkodott. Kicsit kinyitotta az ablakot hagy jöjjön be egy kis friss levegő. Legalább három napja nem volt már kint a szabadban. Jól esett neki a hűvös szél még így is hogy majd meg fagyott.

Állia

Az ablakon beáradó levegő már nagyon hideg volt és a bambulásból is ez hozta vissza őt a jelenbe. Épp amikor Blanka becsukta volna az ablakot egy hang megszólalt mögötte. Valaki köszönt neki. A hangjából megállapítva egy lány lehet.
- Szia. – Válaszolt vissza, igazából ügyet sem vetve rá. Becsukta az ablakot és visszaült a kanapéra.
Fáj a feje és amúgy sincs most kedve társasághoz, úgyhogy most nem is szól a lányhoz. Felpakolta lábait az asztalra és visszatért a könyvbe.  Pár lap után belegondolt, hogy azért mégis csak kéne mondani valamit a lánynak. Bár lehet ő is csak azért jött, hogy egyedül lehessen és nem kíváncsi senkire csak illedelmességből köszönt. Na, mindegy nem veszthet vele semmit.
- Blanka vagyok és Rellonos. -Ő is annak tűnik, mert ismerős neki, de azért megkérdezi. – Te? Rellonos vagy te is ugye?  Egyébként miért vagy itt?- a kérdést nem bunkóságból vagy gonoszságból tette föl szimplán érdeklődik a lány felé.  Blanka ismét visszatért a könyvbe, de már nem is igazán olvasta azt. Csak nézte és minden mondatot legalább kétszer háromszor el kellett, hogy olvasson ahhoz, hogy megértse. De nem maradt meg belőle a fejében semmi. Ránézett a lányra. Nem tudta hogy mondjon-e valamit vagy hagyja a beszélgetést és térjen vissza teljesen a könyvbe  és a gondolataiba. Egyenlőre, nem szólalt meg csak olvasott és fel- felnézett , várva hogy a lány mond valamit, vagy neki jut eszébe valami kérdés, amivel folytatódna a beszélgetés. De nem volt semmi, ami most érdekelte volna bárkiről is.
- Szereted a pandákat?- pattant ki belőle mégis a kérdés. Nem tudni, honnan és hogy miért hogy miért pont a pandákról, de ez jött ki. Elmosolyodott magán és folytatta.
-A pandák olyan aranyosak nem? –kérdezte ismét elmosolyodva.
A szoba még mindig nagyon nyugtató volt és kezdte felismerni az illatot, ami elöntötte.  Olyan illat volt, mint ami a nagymamája konyhájában szokott lenni, amikor valami vaníliásat süt. Meg is enne már valami finom süteményt. Olyat, amilyet a mamája csinál nem olyat, amilyet a cukrászdákban árulnak, mert az nem az igazi.Magához húzott egy párnát és azt ölelte. A hideg levegő, amit az előbb beengedett az ablakon már felmelegedett. Az egész szobában jó meleg, de mégis friss levegő volt.

Állia

A lány neve Állia. Érdekes egy név még sosem hallotta Blanka. Állia is olvasni kezd, de látni, hogy nem is igazán olvassa, a könyvet csak úgy tesz.
- Mi jót olvasol?- teszi föl Blanka a kérdést, hogy kizökkentse a lányt a bambulásból.
A fejét a párnák közé nyomja és folytatja az olvasást. Még mindig el kell olvasnia a mondatokat legalább háromszor, mert nem igazán jár most a könyvön az agya. Elképzelte, ahogy a nagymamája süteményét eszi és a kedvenc takarójával betakarózva nézi a meséket a mamájával és a kisöccsével. Megnyugtató volt. Legalább annyira, mint maga ez a szoba, de lehet még megnyugtatóbb.
- Elsős vagyok. És te? –Blanka örül, hogy a lány érdeklődik felé. Az előző pandás kérdését nem igazán értette, de Blanka nem is foglalkozik vele. Blanka szereti a pandákat és igazából azért is tette föl a kérdést.
- Csak úgy. - rendezte le ennyivel a lányt. Nem akarta, hogy megszakadjon a beszélgetés, úgyhogy gondolkodni kezdett mit kellene kérdezni vagy mondani. De most olyat kellene kérdeznie, aminek az okát, értheti a lány.
- Utálom ezt az időt. Mindig fáj tőle a fejem. A kora tél szörnyű. Amikor nincs hó, csak a szél fúj és meg lehet fagyni, de még annyira nincs hideg, hogy a Balaton is befagyjon annyira, hogy lehessen rajta korizni. – A lány mondandója közben felült és érdekes fejeket vágott és a végén még el is mosolyodott rajta hogy milyen idiótán nézhet ki. Megigazította a haját és visszafeküdt. Még mindig mosolygott a fején. Érezte, hogy a lány is elég hülyének nézhette, ahogy magyaráz. De most ez érdekli a legkevésbé. A könyv olvasását feladta. Nincs semmi értelme annak, hogy mindent háromszor el kell olvasnia ahhoz hogy megértse. A plafont kezdte bámulni. Csak nézte és feküdt némán. A feje már nem fájt annyira, de néha még mindig nagyon rossz volt. Főleg amikor eszébe jutott, hogy igazából mennyire keveset alszik mostanában a fejfájása miatt. Rossz volt, mert nagyon nehezen tudott elaludni. Volt, amikor órákig szenvedett, nyögött és kínlódott. Mindent kipróbált már, semmi nem használt. Tűrnie kellett akár milyen rossz is volt. Ha elmegy ez az idő sokkal jobb lesz. És akkor jön már a karácsony is, amikor hazamehet, és a családjával lehet végre, hosszú idő után.
- Neked is fáj ettől a fronttól a fejed? Nagyon rossz érzés. Egész nap csak ágyban akarok feküdni. –Ránézett a lányra és elmosolyodott. Jó lenne végre valaki, akivel jóban van és valaki, akihez tud fordulni ha valami gondja van. A legjobb barátnője Siófokon, azaz otthon, mugli. Még azt sem mondhatta el neki, hogy ő kicsoda, és hogy hova megy. Rossz érzés volt hogy 5év után ez az első dolog amit nem mondhat el neki.