A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

Nyöh, ez az iskola baromi nagy… Most már elhiszem, hogy miért nevezik ezt egy kastélynak, de én ráaggatnám még a labirintus nevet is. Folyamatosan eltévedek, ráadásul mindenki olyan nyelven karattyol, amit nem értek meg. Tányusnak igaza volt, jó lett volna elkezdeni megtanulni a magyar nyelvet, most nem lennék elveszett lélek… Senkit nem ismerek Lottin és a rokonaimon kívül, de őket se találom most, hogy segítséget kérjek abban, hogy merre van a bűbájtan tanterem. Ez a vizsgáknál nagyon érdekes lesz, mert ismerve a szerencsémet, biztosan akkor futok majd be, amikor már mindenki végzett, és insta megbukás lesz az adott tantárgyból. Na, azt azért nem szeretném, hogy nézne már ki? Idejövök, és bukással indítok… Anyuék ki is akadnának.
Fogalmam sincs, hogy merre bolyongok éppen, de benyitottam egy random helyre, és egy üres szobába jutottam. Már mint nem teljesen üres, mert a bútorok, ilyesmik ott voltak, de egy nebuló sem volt bent. Csodálatos, rly… valaki jöjjön már erre, és segítsen. Habár ez a szoba eléggé csábított, hiszen egy nagyon ismerős, és az egyik kedvenc zeném csendült fel, nem is beszélve narancs illatról. Becsuktam magam mögött az ajtót, és a szoba közepéhez sétáltam. Olyan érzés fogott el, mikor egyedül voltam otthon, max hangerőn üvöltött a zene, és senki nem szólt érte. Mivel itt is egyedül voltam, táncolni kezdtem, de az se nagyon érdekelt volna, ha valaki bent van. Imádom ezt a számot, ne szóljon be senki sem, amikor hallgatom, vagy esküszöm, hogy kivágom az ablakon. Cuki gyerek vagyok, mondtam már? Nem? Hát akkor most mondom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505679#post505679][b]Isaac Nikolai Eccelstone - 2015.08.15. 12:01[/b][/url]

Nyöh, ez az iskola baromi nagy… Most már elhiszem, hogy miért nevezik ezt egy kastélynak, de én ráaggatnám még a labirintus nevet is. Folyamatosan eltévedek, ráadásul mindenki olyan nyelven karattyol, amit nem értek meg. Tányusnak igaza volt, jó lett volna elkezdeni megtanulni a magyar nyelvet, most nem lennék elveszett lélek… Senkit nem ismerek Lottin és a rokonaimon kívül, de őket se találom most, hogy segítséget kérjek abban, hogy merre van a bűbájtan tanterem. Ez a vizsgáknál nagyon érdekes lesz, mert ismerve a szerencsémet, biztosan akkor futok majd be, amikor már mindenki végzett, és insta megbukás lesz az adott tantárgyból. Na, azt azért nem szeretném, hogy nézne már ki? Idejövök, és bukással indítok… Anyuék ki is akadnának.
Fogalmam sincs, hogy merre bolyongok éppen, de benyitottam egy random helyre, és egy üres szobába jutottam. Már mint nem teljesen üres, mert a bútorok, ilyesmik ott voltak, de egy nebuló sem volt bent. Csodálatos, rly… valaki jöjjön már erre, és segítsen. Habár ez a szoba eléggé csábított, hiszen egy nagyon ismerős, és az egyik kedvenc zeném csendült fel, nem is beszélve narancs illatról. Becsuktam magam mögött az ajtót, és a szoba közepéhez sétáltam. Olyan érzés fogott el, mikor egyedül voltam otthon, max hangerőn üvöltött a zene, és senki nem szólt érte. Mivel itt is egyedül voltam, táncolni kezdtem, de az se nagyon érdekelt volna, ha valaki bent van. Imádom ezt a számot, ne szóljon be senki sem, amikor hallgatom, vagy esküszöm, hogy kivágom az ablakon. Cuki gyerek vagyok, mondtam már? Nem? Hát akkor most mondom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=508694#post508694][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.08.24. 14:04[/b][/url]

Mivel mostanában leginkább tanulni kellene, így természetes, hogy ahogy csak lehetett menekültem a szobámból, nem voltam az a tanulós típus. Bár, ami azt illeti, minden lépéssel amivel magam mögé utasítottam a Navinét egy kicsit bűntudatom lett, Vince biztos nagyon mérges lesz, ha bármiből is megbukok, anyuról, apuról nem is beszélve. Mindig azt mondják, hogy kövessem a bátyámat, hiszen ő remek tanuló, sokat olvas és minden iránt érdeklődik, bezzeg én. Én is érdeklődöm, csak nem a könyvek iránt, ami persze szúrja a szemüket rendesen, ha megtudnák, hogy nem tanultam, biztos nagyon mérgesek lennének.
Na de félre ezzel, gyorsan megvizsgálom magamat az egyik lovagi páncél tükröződésében a folyosón, megigazítom a fullcapemet, mert ez így trendi és egy stílszerű sasszével már állok is odébb, soha nem érdekelt igazán, hogy mások bolondnak, vagy furának néznek, már megszoktam..a mi családunkban valamiért mindenkinek eggyel több kereke van, mint kellene.
Ha már így elindultam, úgy voltam vele, hogy keresek valami elfoglaltságot, amihez társaság is jól jönne, csakhogy minden barátom tanult a könyvtár pedig nem az én terepem, mert ott csöndben kell lenni, az meg nekem nem megy. Így inkább a folyósokat róttam, kutatva egy-két ismerős után, akikre ráakaszkodhatok. Hát így láttam meg az ismerős alakot, aki kissé tanácstalanul bolyongott jó négy méterrel előttem, a semmiből tűnt fel, kicsit meg is lepődtem - pedig amúgy csak nem figyeltem oda, de sokkal varázslatosabb volt azt gondolni, hogy csak úgy odapottyant - de aztán gyorsan összeszedtem magamat és utána osontam. A terv az lett volna, hogy a hátára ugorva ijesztem meg, de tett egy éles kanyart jobbra, be a lélekszobába. Megtorpantam és oldalra billentett fejjel vártam, hogy mikor fog kirohanni onnan a meglepetéstől, de mivel ez nem történt meg, lassú osonó léptekkel mentem az ajtóhoz, pedig mellettem négyen is elmentek közben engem kiröhögve majd mikor odaértem belöktem az ajtó, kopogtatás nélkül természetesen. Belépni azonban nem léptem be, mert ismertem a szoba kis titkát. Az orromat megcsapta a narancs illata a zenétől pedig rögtön elkezdett járni a csípőm, így inkább nekidőltem az ajtófélfának és a látványtól hangosan felnevettem. Nem őt nevettem ki, hanem az egész helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=531235#post531235][b]Isaac Nikolai Eccelstone - 2015.10.14. 22:31[/b][/url]

Tánci, tánci, tánci. Aztán egy fordulás, és megtorpanás. Lotti állt az ajtóban, és nevetett, csak azt nem tudtam, hogy mitől. Ennyire viccesen nem táncolok, és ahogyan végignéztem magamon, még nevetségesen se nézek ki, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy miért nevet. De, ha rajtam is, az se érdekelt, mert széles vigyorral indultam meg, hogy elé érve én is az ajtófélfának dőlve nézzek rá. Természetesen a másik oldalon, nem közvetlen vele szemben. Viszont, megszólalni… nem igazán ment a kommunikáció a szigeten sem, azóta meg alig tanultam valami magyart. Mert hát elkezdeni… nem, de pár szó rám ragadt, mint pl a…
– Szia. –s ennél meg is állta a tudomány. Érdekes lesz így a beszélgetésünk, olyan activity gyanús lesz, már látom előre. Vagy azóta tanulhatott valami angolt, mert belőle előbb kinézem az idegen nyelv elsajátítását, mint magamból. A kínos csend, viszont nem az én asztalom, így aztán ellöktem magamat, és mosolyogva nyújtottam a kezemet Lotti felé. Táncra invitáltam, bár azt nem tudom, hogy a szoba zenélő része hogyan működik, már pedig, ha nekem akar kedvezni, akkor ajánlom, hogy lassú szám következzen. Megmagyarázhatatlan viszont az is, hogy táncra hívom Lottit, főleg, hogy keveset tudok róla. No, de a figyelmemet nem kerülte ám el, hogy rákezdett a zenére, ami eddig bent szólt, szóval biztosan nincs ellenére, hogy velem táncoljon. Ha már így is „megtettük”, most meg is erősíthetjük ezt a fajta kötelékszerű dolgot. Már csak reméltem, hogy megfogja a kezem, és ha úgy tett, már húztam is be a szoba közepére.