36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. január 18. 21:23 | Link

Brigitta
~ vasárnap hajnal

Ittléte óta nem sokat változtak alvási szokásai. Gyógyítónál még nem járt, és fiatalabb korában mugli orvos sem látta. Bőven a Nap álmodása után fekszik, és percekkel a Nap égre jövetele előtt ébred. Kialvatlan, mégis éber, szenved az álmatlanságtól, mégis így érzi magát jól. Az évek során olyannyira megszokta az örök gondolkodás fogságát, a napi három-négy óra nyugtalan alvást, hogy olykor elmereng azon, vajon megváltozik-e ez az állapot valaha? Lesz valaki, aki segít rajta? Sokat gondol arra, hogy azért van ébren húsz, huszonegy órát egy napöltőn, mert neki sokat kell élnie sorsából fakadóan. Látnia, éreznie, hallania kell. Észrevennie titokzatos dolgokat, összefüggéseket felfedezni, cselekedni és uralkodni. Rengeteget kell még tanulnia, de ellentétben másokkal, ő neki önmagáról, az életről, és a végcélról, az akaratról kell a létező összes ismeretet zsebre tennie, hogy végül ő legyen az első ember. A legjobb lesz, a legfontosabb.
Ma hajnalban vastag pulóverében áll a bejárati csarnok tölgyfaajtaján kívül, és perzselő tekintetével várja, hogy az új nap kezdetét vegye. A Nap vöröslő színeivel töri át a sötét fellegeket, és ez mindig erőt ad az elsőévesnek. Feltüzeli, megtölti élettel, tisztábbá varázsolja a célokat, és a kiválasztott utat, amely hozzájuk vezet. Ezekért a pillanatokért érdemes korán ébredni, és bármily karimás és sápadt is a fiatal arca, belül tele van energiával. Hosszú percekig követi a fénylő gömb útját az egekbe menet, majd hátat fordít neki, és újult erővel indul meg ő is saját útjára, hogy mint a Nap, egyszer ő is felérjen a magasba, a megdönthetetlen csúcsra.
Bakancsa kopogása felkelti az alvó, morgó festményeket, de most nincs kedve egyik vásznát sem felhasítani, így rájuk sem hederítve, céltudatosan halad a hideg folyosókon. Nemrégiben hallott egy teremről, ami az északi toronyban fekszik, és állítólag aki betér oda, az a teljes nyugalom éden kertjében találja magát. Azt mondják, hogy ez a szoba felveszi az ember kedélyállapotának jellegzetességeit, és a dallamot, ami szól, mintha csak a lélek dobjai játszanák. Noel őszintén kíváncsivá vált erre a helyre, hiszen nem ismerte még önmagát annyira, hogy tudja mi is vár rá pontosan, ha belép a kidolgozott, tölgyből készült ajtón. Remegés halad át testén, gerincét végigjárja a hideg, és karjain felállnak a szőrszálak, amint megpillantja a jó pár lépcső megmászása után megjelenő, s olyannyira vágyott ajtót.
A kilincset lenyomja, és szemeit behunyva, egy szusszanás után lép be. A halk zene, ami lépteit követően felhangzik eléri, hogy a fiú őszinte elismerésével adózzon a szoba létrehozójának, hiszen az tökéletes harmóniát teremt bensőjében. A szoba egésze felveszi a rellon színeit, és egy kis vörös is beleveszik a fekete, ezüst és zöld színekbe. Ő maga az ajtónak dönti hátát, és hangosan nevetni kezd.
- Ez fantasztikus!
Kiáltása után ellöki magát az ajtótól, és körbejárja a szobát. Őrület. Ez őrület.
- Istenem, ha vagy, ezt nekem találtad ki...
Bár nem hisz a méltóságos Úrban, az összes létező parancsolójában, most önfeledt boldogságában idézi fel az előzőleg felkelő Nap látomását.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. január 18. 21:25
Hozzászólásai ebben a témában

Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 21. 17:01 | Link




Elképesztően fáradt napokat, sőt, heteket tudhatok magam mögött. Sok mindent be kellett pótolnom, nem akartam, hogy ha valamelyik tanórán netán felszólítanak, nem tudok semmit, és ott helyben kelljen elsüllyednem. Oké, persze, nem mintha akkora "stréber" lennék, hogy csak a tanulásnak élek, de utálom a megaláztatást, így hát...jobb félni, mint megijedni.
Most is az egyik könyvem felett görnyedtem, szemeim már kezdtek lecsukódni, mikor megráztam fejemet, becsaptam a könyvet, és feltápászkodtam a székemről. Felsóhajtottam, mikor kitekintettem az ablakon, és megláttam, hogy a nap lassan kezd felkelni. Ez azt jelentette, hogy egész éjjel le se hunytam a szememet, tehát a mai nap folyamán biztosan használhatatlan leszek. Eleve az szoktam lenni ha kb. 7 óránál kevesebbet alszok, mi lesz velem ezek után?!
Átöltöztem egy kicsit kényelmesebb ruhába, majd elhagytam a már jól megszokott kis kuckómat. Eleget bámultam azt a 4 öreg és fehér falat, napokig. Kezdett már unalmassá válni. A folyosók kihaltak voltak, semmilyen hang, vagy nesz sem szűrődött ki az ajtók mögül. A kastély még aludt, úgy nézett ki csak én voltam az a hülye, hogy ilyen korán, hajnalban, sétára indultam. Gondoltam folytatom a kastélyban a kis felfedezőtúrámat, hiszen amióta itt vagyok, elég komolyan ügyködöm ezen, bár egyelőre még nem túl sok sikerrel, de nem adom fel. Miért is tenném? Mondjuk, ha minden jól megy még itt leszek egy pár évig, szóval ráérnék, de ha elhalasztanám, az nem én lennék. Én minden jót rögtön elsőre eljátszom, későbbre meg persze nem marad semmim. Hihetetlen egy nőszemély vagyok! Sokszor próbáltam már megváltozni, megkeresni és magamba "építeni" azokat a tulajdonságokat, amik a legjobbak, de sosem sikerült. Igen, most már hivatalosan is javíthatatlan vagyok.
Észre sem vettem mennyire elkalandoztak a gondolataim, már csak akkor kaptam észbe mikor egy ajtó előtt álltam. A lábam csak ment a maga útján, az agyam pedig kikapcsolt ez alatt a kis út alatt. Felsóhajtottam, majd körülnéztem, nem is tudom miért, hiszen tisztában voltam vele, hogy senki sehol. Nem tudtam mi vár rám az ajtó mögött, mivel mikor hallgatózni kezdtem, semmit sem hallottam odabentről. Nem tétováztam sokáig, pár másodperc múlva nyeltem egyet, majd lassan benyitottam. Egy aranyos kis rendezett szoba tárult elém, tele párnákkal és fotelokkal. Mikor beljebb léptem, a szoba falainak színe fehérről átváltozott olyanná, akár a tűz vagy egy gyönyörű szép naplemente. Minden pirosban, narancssárgában és rózsaszínben pompázott, majd halk gitárpengetésre lettem figyelmes. Azt se tudtam hirtelen, hogy ki vagyok és hol is, annyira elbűvölt a hely szépsége. Teljesen ellazultam, csak bámultam a falakat, ahogy színei ide-oda cikáztak, mikor is szinte majdnem felbuktam valakiben. Így jár az, aki nem néz az orra elé. Tehát Én. Kissé megrémültem, mikor is a falak átváltottak feketére és zöldre, majd mikor összeszedtem magamat, és megnyugodtam, minden visszaváltott a tüzes hangulatra. Magam elé pillantottam, hogy jobban szemügyre vegyem kinek vagy minek ütköztem neki, mikor is egy fiút láttam. Ő is ugyanúgy el volt ámulva a szobától mint én, legalábbis ezt olvastam le az arcáról.
- Jajj, ne haragudj! Kértem bocsánatot gyorsan, remélve, hogy nem zavartam meg nagyon. Tudtam, hogyha a fiút épp rossz pillanatában kaptam el, vagy épp megzavartam a relaxációját, akkor valószínűleg nekem fog ugrani, de reménykedtem. Mégpedig abban, hogy ha kiabálni kezd, akkor hagy a fejemen pár hajszálat. Arcomon látszott a megbánás, és egy kis izgalom is, hogy elfogadja-e a fiú a bocsánatkérésemet, avagy sem.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. január 25. 14:58 | Link

Brigitta

A hajnali órák a nap legtitokzatosabb, s mégis legtisztább periódusa, amely nézőjét, és átélőjét minduntalan hatalmas energiával tölti fel. A rellonos bár nem beszél róla, de éltető ereje a kora reggeli első Napfényben rejlik, az első percek, amelyeket a törekvő erővel tölthet el megismételhetetlen élménnyel szolgálnak. Nincs ugyanolyan felkelő Nap, az összes sugár, és szín más, nincs egyezés, hacsak az nem számít annak, hogy a fiatal ittléte óta az összeset látta. Sűrűn bújik elő az alagsor menedékéből, így sok embert ismer, még többel köszönőviszonyban van, de amint végez a napi dolgaival, azonnal visszahúzódik a Rellon sárkányokkal telt fészkébe. Nem félelemből teszi, csupán ott érzi magát különösen jól, az alagsor az otthonává vált, védelmező anyjává. Ugyanúgy érez házvezetőjével kapcsolatban is, hiszen tudja, hogy bármilyen problémájával fordulhat hozzá, ő segítene neki, és sárkánykarmaival tenne igazságot. A szobában gyönyörködik, a lelkében domináló színekben veszik el, és széles mosollyal konstalálja, hogy jól gondolta mi rejlik benne. A zene ami szól, mintha tényleg belőle szólna, mintha saját rezgései komponálnák a finom dallamot. Kemény legény, akinek érzékeny zene szól lezárt lelkében. Noel tűnődik a szólamon, és a vidám mosoly hamar lehervad arcáról. Nem feltétlenül kell metálnak szólnia benne, vagy fájdalmas nótának. Az nem baj, hogy van ízlése, és a testében megszülető tűz nem égeti el benne azokat az érzéseket, és gondolatokat, amelyek emberré - ha naggyá is - de emberré teszik. Gondolatai kuszán kavarognak a zene hallatára, amikor mögötte az ajtó kinyílik, de ő nem néz hátra, kíváncsi a szobára, a nyomban változó színekre, az idegenből szóló zenére, és aurájára. Aztán nekiütközik a jövevény, és ő megfordul, hogy közelebbről is szemügyre vegye az érkezőt. Döbbenet. Csend. A lány, aki az imént nekiütközött szőke, szép, és kedves. A fiú nem képes levenni zöldjeit a magas lány arcáról, csendesen nézi őt, miközben a szeme előtt lejátszódó képsorban mereng el. Hirtelen ötlik fel benne Lyra, nem jól sikerült randevújuk, a lányra erőltetett kapcsolatuk, és saját önzése, agresszivitása, és megtörhetetlen személyisége. A kapcsolatuknak hamar véget vetett, a volt kedvest gyorsan tette tönkre, úgy hagyta el, ahogy azt ember nem érdemli meg. Most ösztönszerűen rázza meg fejét, és felvéve domináns stílusát, a lányra villantja fehér fogsorát. Mosolya sárkányszerű, tekintetében ragyog a tűz, érzi, hogy vissza kell tartsa ösztönös hódítását.
- Nem történt semmi baj - mondja vigyorogva, majd a tüzes falakra pillant, hogy végül ismét a lányon kössön ki zöldes tekintete. Kedélyállapota hamar intenzívre kapcsol, nagyon tetszik neki a lány, és bár nem szeretne senkivel sem járni, a fizikai lét azonnal begyújtja fiatal testét, lázba hozza hormonjait, és az, hogy éppen zsánere nyitott rá, éppen ebben a szobában, ezt sorsszerűnek gondolja. Egyszerűen nem lehet véletlen egybeesés. A kanapékhoz sétál, és leül két párna közé. A dohányzóasztal polcáról levesz egy régi, poros edictumot, majd kinyitva azt felpillant az új szőkére.
- Szereted a hajnalt? - kérdezi tőle érdeklődve, aztán észreveszi, hogy a falak színe tovább sötétedik. Valószínűleg saját tüze tovább égeti a lányét, és a zene is intenzívebbé válik. Noel elvigyorodik, majd kényelmesen elhelyezkedik, könyökét az egyik párnába süllyeszti, így lapozgatva újságját.
- Ritka, hogy bárkivel is összefussak ilyentájt, kivételt képeznek ez alól természetesen a házimanók, de a diáktársak és a tanárok ilyenkor fordulnak a másik oldalukra. Esetleg nem tudtál aludni?
Erős kezdés, ez tagadhatatlan, de a rellonosnak nem szokása kertelni, a romantika kiveszni sem tudott belőle, hiszen ki sem fejlődött lelkületében.Meg akarja ismerni a jövevényt, és ha ő is hajlandóságot mutat, akkor határ a csillagos ég.
Hozzászólásai ebben a témában

Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 26. 16:03 | Link




Szinte már visszafojtott lélegzettel álltam a fiú előtt, várva a csodára. Egyikünk se szólalt meg, egy kis ideig csak bámultunk egymásra, ami kezdett kínossá, de egyben ijesztővé is válni. Megköszörültem kicsit a torkomat, mikor is a velem szemben álló is kicsit észbe kapott, majd hagytam, hogy ő törje meg a csendet. Az Én torkomon egy értelmes szót se tudtam volna kipréselni. Nem történt tehát semmi baj. Lelkemről egy hatalmas kő zuhant le, amire nem tudtam magyarázatot adni. Ő is csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más a kastélyba, miért paráztam rá ennyire, hogy netán nem bocsájtja meg a kis koccanásunkat? A tekintete folyton rajtam volt, egyszer sem tévedt el sehová, amitől arcomon megjelent egy kis pír, de igyekeztem minél hamarabb elhessegetni azt. Ekkor, a fiú elsétált a fotelok felé, ahol leült, majd feltett egy kérdést. Pár másodpercig haboztam, hirtelen nem tudtam, mi is lenne erre a jó válasz, de vettem egy mély levegőt, majd rájöttem, idiótaság, hogy folyton idegeskedem. Fel kellene szabadulnom, és élvezni az életet, még az apróbb dolgait is!
- Igen, szeretem. Szerintem csodálatos! Mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon, karba font kezekkel. Nálam ez azt jelentette, hogy kicsit zavarban vagyok, de épp a leküzdésén fáradozom. Pár lépéssel közelebb mentem a fiúhoz, mikor az újra megszólalt. Elmosolyodtam kijelentésén, majd ismét tettem egy lépést feléje, és egy laza mozdulattal lehuppantam melléje a fotelbe. Körülnéztem, a szoba színei még mindig nem változtak, sőt, egyre intenzívebbek lettek, amik csak még jobban elvarázsoltak engem. Szeretem az erős színeket, furcsa, de nekem mindig magabiztosságot sugalltak.
- Mi van, ha én egy álcázott manó vagyok? Kérdeztem vissza, majd gyanús tekintettel kezdtem el méregetni a fiút, utána pedig elnevettem magamat. Végre, feloldódtam. Pár másodpercet még vártam, általában poénjaim nem szoktak nagy sikert aratni, ezért is tartottam a hatásszünetet, majd újra megszólaltam.
- Amúgy csak egyszerűen korán ébredtem fel, és nem tudtam visszaaludni. Meséltem el a fiúnak, majd vállat vontam. Nem akartam neki elmesélni, hogy csak nemrég jöttem át egy másik iskolából, és pótolni voltam fent egész álló éjjel. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy hamarosan látni is fogja majd rajtam, a kialvatlanság jeleit.
Vártam pár percet, ez idő alatt nézelődtem, majd a szoba színe változni kezdett, átment olyanná, akárcsak a tiszta, tenger. Zöld és kék színek váltakoztak, néhol még egy kis csillogást is felfedeztem. Szemem ragyogni kezdett a látványtól, a lelkem boldog lett. Mikor magamhoz tértem, ismét köhécseltem egy párat, majd visszafordultam a fiúhoz, és feléje nyújtottam a kezemet.
- Brigi vagyok...amúgy. Mondtam barátságosan, várva, hogy elfogadják a bemutatkozásomat.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. február 15. 19:33 | Link

Brigitta kedves

A szoba tüzes hangulatát mindkét jelenlévő csak tovább erősíti, személyével még inkább emeli a határozott színek, a dallam és a helyiség megjelenésének összhangját. A tűzjegyűek találkozására azt szokás mondani, hogy robbanásban teljesedik ki. Ez végződhet katasztrofális botrányban; ami szintén kétfelé válhat: lehet pozitív és negatív, de bárhogy is élik meg a felek, az biztos, hogy hatással van rájuk. Alakulhat köztük több is, mint ismeretség, barátokká válhatnak, szeretői lehetnek egymásnak, vagy akár a másik legádázabb ellenségeként írhatják be magukat a másik életébe.
Noel elmosolyodik a lány érdekes humorán, de gondolataiban felmerül a kérdés, hogy bolond-e ez a szőke, vagy csupán navinés? Hamar talányokba feledkezik, ha egy-egy ismeretlen házáról van szó, hiszen azonnal besorolja az illetőt valahova, és eddig csak nagy ritkán fordult az elő, hogy társaságát rossz házba sorolta, akkor sem értette hogyan tévedhetett egyáltalán.
Kíváncsi, hogy a lány miként felel kérdésére, kedveli-e a hajnalt, a korai órákat, és szívesen felkel-e az átlagnál hamarabb, hogy elkezdje napját, esetleg megnézze a Nap égre emelkedését. Látszik, hogy Brigitta zavarban van, karjait mellkasa előtt fonja össze, és csak nagy sokára foglal ő is helyet. A rellonos végig rajta tartja a szemét, hol haját, öltözetét, hol arcát, és domborulatait veszi szemügyre. Szereti nézni a lányokat, időzni testükön, vagy lélektükreikben, hiszen nem mese, hogy a szem minden titok nyitja.
- Ha te manó vagy köpenyben, akkor én rögvest teljesítem egy kívánságod itt és most...
Hosszan mosolyog ezen a képtelenségen, és gondolata, hogy a lány a navine házat képviseli, komoly meggyőződésévé válik. Hallott már badarságot eridonostól is, de a navinésekben van valami egészen megfoghatatlan, amiről érzi a másik, hogy nem tévedett.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Ombozi vagyok, szia.
Gyengéden megrázza a felé nyújtott kezet, majd ő is bemutatkozik, de szigorúan csak apja nevét mondja ki. Keresztneve nem fontos, nem is kell tudnia róla a szőkének, elég ha a lényeget hallja. Mosolyt is párosít a bemutatkozáshoz, hogy aztán elengedje a fehér ujjakat, és hátradőljön a kanapén.
- Megpróbálod elmagyarázni nekem, hogy milyen zenét hallasz? Kíváncsi vagyok a színekre is, amit látsz. Az én szemem zöldet, pirosat és feketét lát körülöttünk, a dallam pedig egészen pörgős, lüktető. Szinte érzem, hogy belőlem áramlik.
Érdeklődik, mert felmerült benne a kérdés, hogy talán nem ugyanazt mutatja nekik a szoba, hogyha bent lennének húszan, akkor mind a húsz ember előtt más árnyalatokban pompázna a lélek szobája. Körbepillant beszéd közben, végül zöldjei visszatalálnak a szőkére. Ismét elmosolyodik, de ez a hosszúra nyúló vigyor talán már nem is Brigittának szól, csak annak az elképesztő nagy mázlinak, hogy mindig szép, szőke lányokkal hozza össze a sors.
Hozzászólásai ebben a témában

Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 13:18 | Link




A fiú egy ideig csak mosolygott, amit először nem igazán tudtam hova tenni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Valahogy a már megtett pár mondatából leszűrtem, hogy nem lehet rossz ember. Vagy csak iszonyatosan jól titkolja. Mikor a mellettem ülőre pillantottam, a szoba színei átváltottak vörösre, ami szinte lüktetett. Mondhatni hasonlított a vér színére, de azt túl durvának tartottam volna. Nem tudom milyen érzést jelentett, de hamar megváltozott. A falak színei átmentek pasztel lilává, és így is maradtak. Szerintem ez a nyugalmat jelképezte, mivel a háttérben halk zongora szót kezdtem el hallani. Magamban elmosolyodtam, lehunytam a szememet, és pár percig, egyszerűen csak kiélveztem az egészet. Teljesen ellazultam, jól esett.
A fiú hangja ébresztett fel, kijelentése után egy széles mosolyt villantott felém, amin én is önkéntelenül elvigyorodtam.
- A fenébe, hogy nem vagyok manó! Mondtam, színészien csalódottan. Ha most az lennék, akkor a fiúnak kénytelen lett volna hoznia nekem egy bögre kakaót. Valahogy megkívántam. Mosolyom nem hervadt le, csak nézelődtem, szemem egyszer a falon, egyszer a fiú arcán volt. Nagyon szépek voltak a vonásai, olyan arca volt, amit még sehol sem láttam. Pár perc múlva lehunytam a szememet, valószínűleg a fiúnak is már kezdett furcsa lenni, ahogyan szinte pislogás nélkül elemezgetem tekintetemmel az arca minden egyes kis pontját. Sajnálom, de nagyon szeretek belemenni a részletekbe.
Szerencsémre elfogadta bemutatkozásomat, majd mikor megtudtam a nevét, egy kicsit elgondolkodtam. Ez lenne a tényleges neve, vagy vezetéknév, vagy valamiféle becézés? Nem mertem rákérdezni, így inkább csak elraktároztam magamban, és tovább léptem. Ombozi.
- Részemről a szerencse! Mondtam kedvesen, és nyugodtan. Felsóhajtottam, mikor ismét a falra pillantottam. Már egy jó ideje nem változtatta meg magát, mit kellene tennem, hogy ezt tegye? Szúrjak magamba tűket, hogy érezzek fájdalmat? Attól biztosan csinálna valamit. Na jó, ilyet azért nem fogok tenni, nem vagyok mazochista, és nem is terveztem az lenni, életem hátralévő részében, szóval lépjünk is tovább.
A fiú hátradőlve nézelődött a szobában. Én is ugyanezt tettem, majd mikor már épp elmerültem volna, ismételten csak a részletekben, hangjára újra figyelmes lettem. Kérdésére először nem tudtam mit felelni, olyan lehettem mint aki nem értette mit mondott, majd nyeltem egyet, ránéztem az arcára, utána pedig a szobára. A színek azonnal visszaváltoztak olyanra, mint mikor bejöttem, csak most erősebbek lettek, olyanná váltak, akárcsak egy hatalmas tűzvihar. A zene viszont nem változott. Ugyanazt a lágy, nyugtató zongoraszót hallottam, mint legutóbb.
- A falak...Olyanok akár egy tűzvihar. Piros, fekete és narancs színek cikáznak, és lüktetnek mindenhol. A zene pedig egy lágyabb zongora szó. Mindig ismétlődik ugyanaz a dallam. Mondtam, közben magam elé meredtem, próbáltam minél hatásosabban átadni a fiúnak azokat, amiket én látok. Tehát ő mást lát. De vajon mit? Tetszik ez a szoba.
- Ez érdekes. Akkor ha a lüktetés belőled, akkor ez a tűz meg belőlem jönne? Kérdeztem, hangomban hallható volt az a kis sunyi, megbúvó kíváncsiság, bár ahogyan így visszagondoltam, kérdésem borzasztóan furcsának hangzott. Mindegy, már feltettem, ezen nem változtathatok. Ombozi szemébe pillantottam, mintha azon fáradoznék, hogy én is láthassam azt amit ő. Jó is lenne.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. február 16. 13:21
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. február 28. 11:21 | Link

Brigitta

A köztük kialakuló némaság, az akadozó gondolatok mind-mind a szoba rejtelmes varázserejének köszönhető. Egyáltalán nem kínos a beálló csend, sokkal inkább nevezhető nyugtatóan zavarba ejtőnek, hiszen a legtöbb ember nem bírja elviselni a társasalgás közben előforduló csendesebb perceket. Noel bágyadtan mosolyog Brigittára, aki hosszasan viszonozza az elnyúló pillantást. A rellonos képtelen nem észrevenni, hogy minden apró vonásán, arcélén, tekintetén, és talán még hosszú haján is végighordozza a szőke tekintetét. Szívesen rákérdezne, hogy tetszik-e neki amit lát, hogy mire gondol most, mi játszódik le fejében vele kapcsolatban. Egy időre lesüti szemeit, hogy a navinés maradéktalanul kiélvezhesse arcának fürkészését, és csak akkor néz ismét rá, amikor félreérthető válasszal szolgál neki.
Nem válaszol azonnal, csak keresi a lány szemeit, hogy amikor megtalálja őket, sokáig nézhesse azokat, kimondatlan kérdésére keresve a lány lelkének válaszát. Egészen belesüpped a kanapéba, jobb lábát átveti a balján, és csak elmélkedik, hogy hogyan tovább. Bagolykőben tartózkodása során ráébredt arra, hogy miként képes hatni a lányokra, és hogy a lányok - főleg a szőkék - milyen hatalmas erővel bírnak felette.
- Örülök, hogy nem vagy az - mondja halkan, míg szája széle mosolyra görbül. - Ha az lennél, nem szívesen jelennék meg veled mondjuk a cukrászdában, hogy meghívjalak egy szelet süteményre.
Ahogy a lány, úgy ő maga is kétesen fogalmaz. Szavait Brigitta veheti meghívásnak, de tarthatja azt egyszerű megállapításnak is. Noel mindeddig spontán döntéseket hozott, sohasem gondolkodott azon, hogy valamit meg kellene-e tennie, vagy várjon vele, esetleg temesse el magában fejüket felütő gondolatait. Most viszont a beálló csöndben azon töpreng, amit az imént mondott társaságának. Rápillant a navinésre, elmosolyodik, s a bemutatkozás után úgy látja, hogy a lány nem tudja hova tenni vezetéknevét.
- Ombozi Noel - segíti ki az elgondolkodott leányzót, s bólint a kedves viszonzásra.
A fiú türelmesen várja, míg a szőke körbehordozza tekintetét a falakon, és szinte vele együtt érzi, ahogy füleit képes lesz hallásra nyitni, szemeivel pedig látni kezdi a valóságot. Lassan érkezik kérdésére válasz, de ez egyáltalán nem zavarja, hiszen - minden bizonnyal a szoba teszi ezt vele - testének összes sejtje ellazul, mintha csak tilos szereket használt volna magán, mielőtt ide érkezett volna. Tőle nem megszokott módon vigyorog, akár egy nem épelméjű tenné, és a szoba leírására ő is bámulni kezdi a színeket.
- Én is a tüzet látom bennük vadul keveredni a zölddel, a zene pedig folyton változik. Előbb zongora, most dob. Vágtat, és dobog mint a paripák patái, lüktet az egész szoba, mintha én magam volnék. Mintha a lelkem elhagyta volna a testem, hogy beköltözzön a szoba falaiba, és dallamként halljam vissza.
Igaz, hogy nem kérdezte Brigitta, hogy a rellonos mit lát, de neki sohasem kellettek kérdések ahhoz, hogy feleljen.
- Tűzjegyű vagyok, emellett tűzember is, ugyanakkor lehet, hogy igazad van, és a saját szemedben te képviseled a tüzet, én pedig a lüktetést.
Még egyszer körbepillant, hogy tekintete végül ismét a lányon pihenjen meg. Egyre inkább érzi, hogy elfogja a vadászösztön, az erősödő érzet, hogy akarja ezt a lányt, mert tetszik neki és egyébként is, ez a vad jár neki. Hódítani, megkapni, felfalni, eldobni. Gondolatai hevessége megváltoztatja a falak zöld színét, azok feketévé változnak, és úgy keverednek a vörössel. Hajába túr, és egy mély levegőt vesz. Nem figyeli tovább a szőkét, mert csak még inkább megbolondítaná őt, és olyat tenne, amit nem tehet meg minden neki tetsző lánnyal. Hirtelen áll fel, és tengelye körül forogva igyekszik kikerülni a kis asztalt, de megbotlik benne, és a majdnem esés után elnézést kér a lánytól, és az ajtó felé veszi az irányt.
- Túl jó vagy ahhoz, hogy maradjak, fogadd bocsánatkérésem, de mennem kell - mondja még visszanézve a szőkére. Nem tudja eldönteni, hogy mi fáj neki jobban: a lehetőség elvesztése, vagy hogy szíve helyett eszére hallgatott. A képzelete színes képkockákban játszadozik elméjével, és pontos utat mutat a lány ajkáig, amit most könnyedén dob el magától.
~ Ekkora idiótát, mint te vagy... komolyan mondom, kezdesz papucs lenni kisfiam... Sárkány vagy, sárkány vagy, nem unikornis, atyaég...~
Az ajtó halkan csukódik háta mögött, majd hátát nekitámasztva öklével párat homlokára csap, csakhogy némileg megbüntesse magát elbukott vadászatáért. Aztán ellöki magát a tölgyajtótól, és a rellon felé veszi az irányt, az út alatt százszor is megesküdve önmagának arról, hogy erről soha senkinek nem fog beszélni.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony