A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=825633#post825633][b]Harmat Betti - 2021.01.31. 22:25[/b][/url]

Halványan elmosolyodok a hárítására. Nem is tudom, miért ez az ösztönös reakcióm a dologra. Talán egyféle együttérzés nyilvánítás a dolog. Ahogy a grimasz is, ami arcomra ül, mikor a mugli iskolát említi. Én négy évet töltöttem egy mugli iskolában, és nem szép emlékeim vannak onnan. Folyamatos stresszben éltem, hiszen tudtam, hogy a mágiám bármikor előjöhet, és nagyobb célponttá tehet mint amekkora amúgy is voltam. A szüleim elvesztése után kerültem oda, nem vágytam rá, hogy beszélgetésbe bonyolódjam bárkivel is. A sarokban ülve, sokszor olvasással töltöttem a szüneteket, ez pedig nem adta meg nekem a "menő" státuszt egy csapat 10-11 éves gyerek körében.
Visszamosolygok a barátomra, és aprót bólintok, valamiféle köszönetként. Köszönetként, hogy bízik bennem. Ha tudnám valahogy némán, én is a tudtára adnám, az érzés kölcsönös. Nekem is akkora a bizalmam őbenne, mint neki bennem. A szoba mintha kicsit meg is tenné helyettem a munkát, mert feleszmélve, észre veszem, hogy a színek melegebbek, a halk zene pedig sokkal lágyabb, mint amilyenek eddig láttam.
Az idilli pillanatból egy csapat diák zökkent ki. A szünidő előtt mindenki próbálja kihasználni az együtt töltött időt. Ilyenkor nehéz olyan helyre bukkanni a kastélyban, ahol nyugalom van.
Egyetértően bólintok Hunor felé, és lábaimat kihúzva magam alól, felkászálódom a kanapéról. Hangjára azonban visszafordulok. Meghatódva veszem át a papírt, és átfutva a három sort, mosolyogva megölelem a fiút.
- Köszönöm - mondom halkan a fülébe az ölelés közben.
Kibontakozva pedig udvariasságból intek a magunk mögött hagyott társaságnak, majd Hunorral az oldalamon elindulok vissza a Levita Toronyba, befejezni a csomagolást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=826578#post826578][b]Pálffy Vencel - 2021.02.20. 21:27[/b][/url]

Elégedett képpel hagyom el a hálókörletet, még egy vizsgát magam mögött tudhattam. Azt nem mondom hogy agyon hajtottam magam az elmúlt időszakban, de úgy tűnik, legalább ebben szerencsém van. Az eredményem kézhez kapása után csak az ágyamon bámultam a plafonon a pókot, azon filózva, hogy örülök -e egyáltalán ennek. Ennek, meg úgy bármi másnak. Nem mondtam ugyan senkinek, mert cikinek tartom, de nem gondoltam volna, hogy anyám ennyire hanyagol. Év eleje óta nem adott életjelet magáról. Nem azért, mert annyira hiányolnám, de azt gondoltam, azért egy megvagy e még kölyök kérdést csak küld, miután....de úgy tűnik, ennyire sem érdeklem. Nem azt mondom, hogy baromira meglepett a dolog, de azért zavar, azt hiszem. Mégis elégedett képpel megyek előre, mert megszoktam, hogy elégedetett képet vágok. Nincs annyi fölösleges hülye kérdés, amire talán nem is kíváncsiak, és nem kell összehazudnom semmilyen választ. Úgy csinálnék valamit, ami valamilyen érzést kicsihol belőlem. Egy szöszke Levitás lehívott a faluba, és őt is hamar faképnél hagytam. Untatott. Pedig nessmi különösebb baj nem volt vele, de azt éreztem olyan szoros itt a nyakam körül valami, mintha futóférget rakott volna körém. Többször a nyakamhoz kaptam, de nem találtam ott semmit. Fogalmam sincs miről hadovált, a Fő utca után én le is kanyarodtam, és egy mellék úton vissza jöttem. Az északi szárnyhoz érve most automatikusan a torony felé megyek tovább. Belépve a fal rögtön világos szürkévé változik. Úgy tűnik a kedvem azért megüti a kéket, de közelében sincs. Nem nagyon nézek körbe, azonnal hanyatt vágom magam magam a kanapén cipőstül. A szoba üres és néma csend van, ami a mai nap után valóságos zene füleimnek. Elveszem az asztalon lévő újságot, ami egy ünnepi edictum kiadás. Karácsony, szokások blabla... kettőt lapozva belenézek a pletykarovatba, ki kivel mit, aztán visszadobom a példányt és hanyatt fekszem. Próbálom teljesen kiüríteni az agyam egészed addig, amíg egy gondolatmag sem marad. Hajrá Vencel, felejts el mindent. Gondolj először csak egy dologra, és fókuszálj arra. Egy fa. Semmi másra ne gondolj, csak nézd az a fát. Megvan. A törzsán érzed a kérget, ahogy beteríti az egész fát. Ott vannak a levelei, a leveleket érzed az ujjad begyével az ereit. Aztán szépen lassan ezt is kiüríted, elhomályosul, nincs többé. A tér üres. Üres vagy, mint egy..mint maga az üresség.
Egyre egyenletesebben lélegzem, azt hiszem, sikerül. Minden érzés és gondolat tompulni kezd, és szépen   lassan   elalszok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=826725#post826725][b]Rentai Boglárka - 2021.02.23. 21:49[/b][/url]

A vizsgaidőszak cseppet sem visel meg. Látom a diáktársaimon, hogy van akit a teljes ideg összeroppanás fenyeget, de én szerencsére nem tartozom közéjük. Eddig sem voltak túl nehezek ezek a megpróbáltatások, de idén esküszöm mintha még az eddigieknél is sokkal könnyebbek lennének. Talán most már mindenki úgy van vele, hogy mi féllábbal úgyis kint vagyunk az iskolából, felesleges minket szivatni. Ehelyett az energiákat inkább a kicsik feladataiba teszik, hogy ezzel is ösztönözzék őket tanulásra. Szerintem nem éppen ez a legjobb megoldás, de végül is hatékony lehet, mert mindenki emlékezni fog rá, hogy ez előző évben mekkora szenvedés volt, és ezért a jövőben sokkal nagyobb lelkesedéssel fognak készülni. Már ha jót akarnak maguknak persze. Biztos vagyok benne, hogy így is lesznek egy csomóan, akik tesznek az egészre magasról, aztán ennyi, mit érdekli őket, hogy átmennek-e vagy sem. Na az ilyeneknek írom én a beadandóit jó pénzért például.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, miközben szokás szerint közel egy órával hamarabb indulok neki a járőrözésnek, mint kellene. Meglepő, hány szabályszegő idiótát kaptam már el csak azért, mert takarodó előtt már a folyosókon voltam. Én kérem egy kötelességtudó prefektus vagyok, aki becsülettel végzi a munkáját. Nehéz is lesz a helyemre olyan valakit találni, aki legalább fele ennyire becsületes és szabálykövető, mikor végre elballagok. Egyszerre várom és nem várom a pillanatot, mikor utoljára lépem át a kastély küszöbét. Furcsa lesz, hogy nyolc év után nem vesznek körbe ugyanazok az arcok, hogy nem kell négy-öt emberrel osztoznom egy szobán, hogy nem lesz tömegnyomor a fürdőben és hogy körülöttem csend és némaság lesz. Nem szeretem az ilyen drasztikus változásokat.
Ahelyett, hogy a jövőn agyalnék inkább belépek a Lélek szobába, hiszen az ajtaja félig nyitva áll. Nem hiszem, hogy van bent valaki, hiszen akkor biztos magára csukta volna az ajtót, de jobb az ilyesmit ellenőrizni egy ilyen késői időpontban. Eredeti felvetésemnek tökéletesen ellentmondva odabent egy a kanapén szuszogó diákot találok. Hát persze, nincs szerencsém.
- Hé, jó reggelt - simítok végig finoman a vállán, hátha ettől felébred. Nem akarok rögtön a drasztikus rázogatás és ütögetés módszerével élni, az kicsit talán sok lenne, még tőlem is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=826956#post826956][b]Pálffy Vencel - 2021.02.28. 12:00[/b][/url]

Általában kimondottan jól alszok. Értem ezalatt a mély alvást, amitől reggel nem érzi az ember magát úgy, mintha előző este felöntött volna a garatra. Ez talán annak is köszönhető, hogy lefekvés előtt mindig jól kiürítem a fejem. Semmilyen gondolatnak nem engedek teret, még a semmit mondóaknak sem. Ha ezt sikerül abszolválnom, akkor hamarosan jön is az álom. Mint ahogyan...hát igen, mint ahogyan ezt a példa is mutatja. Elbóbiskolásom nem is nyúlik különösebben hosszúra. Nincs nagyon időm arra, hogy egész vidékeket járjak be, vagy helyzetemnél fogva kitöltsek egy egész vizsgalapot. A körübelül 20-30 perc álomvilágban töltött idő alatt csak beléptem a terembe, körül néztem, rájöttem, hogy rossz teremben vagyok, és hirtelen csupa idegen vett körül. Évfolyamtársaim arcai helyett kézarcú idegenek vettek körül, mint akit éppen elrabolni készülnek. Nem mondom, hogy sose vágytam arra, hogy egy másik bolygóra kerüljek egy kis időre, de azt hiszem, ez most nem a legalkalmasabb időpont lenne. Már éppen mondanám nekik, hogy nem értem, mit keresnek itt, nekem most dolgom van, de nem haragszom rájuk, ha kellenének, majd szólok, amikor valami, vagyis valaki kizökkent. -Hé, jó reggelt
Mintha valaki egyszer csak a hasamnál fogva kihúzna az álomképből, úgy eszmélek fel. Ahogy kinyitom a szemem, hirtelen nem tudom megmondani, hol vagyok, így tekintetem egyszerre álmatag és meglepett. Egy számomra ismeretlen lány arca rajzoódik ki,ahogy kezdek észhez térni. Zavartan pislogok, majd gyorsan felülök, úgy nézek körül ismét. Még jó, hogy nem pizsamában vagyok. Az lenne az extra kellemetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=827600#post827600][b]Rentai Boglárka - 2021.03.14. 19:27[/b][/url]

Már épp ott tartok, hogy akkor mégis csak ideje lesz megrázni vagy felpofozni, de nem, megébred ő magától is. Hála az égnek, nem nagyon lett olyan kedvem magyarázkodni, hogy miért csattan a tenyerem az arcán.
- Igen, az nekem is feltűnt – válaszolok, miközben közönyös pillantással végig mérem. Elsős levitás, ebben biztos vagyok, mert emlékszem rá. Mindig külön oda kell figyelni az újoncokra, ez amolyan kellemetlen mellékfeladata a prefektusi létnek. Mármint ja, mindenkit szemmel kell tartani, de mivel az elsősök még nem igazán tudják, hogy mi a dörgés erre felé, ezért Iza néni mindig külön felhívja a figyelmünket, hogy legyünk kedvesek szemmel tartani őket. Hát tessék, egyszerűen csodás vagyok hogy pont sikerült elcsípnem.
- Különösebben nem érdekelt, nagyjából kettő perce lehetek itt. – Nem tudom miért hiszi azt mindenki magáról, hogy olyan értékes és érdekes, hogy én figyelek majd rá. Mit érdekel engem ha alszik meg nyáladzik? Mindenki szokott, nem csak ő, nincs ebben semmi különleges. Különben is, minek ültem volna és néztem volna ahogy durmol? Hát van nekem ettől sokkal jobb dolgom is. Egyszer akarok kedves lenni aztán nesze, ez lesz belőle. Mindenki egy idióta.
- Igazából prefektus vagyok, gondoltam jelzem hogy hamarosan takarodó és nem ártana, ha akkor már a Levitában lennél – magyarázom meg neki, hogy miért pont én keltettem fel legszebb álmaiból. Megtehettem volna hogy itt hagyom, aztán ha legközelebb erre járok alaposan megbüntetem. Persze lehet, hogy egy másik prefi hamarabb futott volna bele, ki tudja, mindenesetre szerintem a büntetésből talán tanult volna. Így meg csak… kedves voltam. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha bekövetkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=828040#post828040][b]Vörös Ajsa - 2021.03.23. 16:09[/b][/url]

Már a sarkon járok és hallom Hunor hangját, ahogy a nevemen szólít. Elgondolkodom, hogy vissza üvöltsek, de nem biztos, hogy meghallaná amit mondok. Viszont jobban félek attól, hogy a pók meghallja és esetleg mégis úgy dönt inkább mégis én leszek a főfogás. És bár még nem próbáltam ki milyen ha meg akar enni egy pók, nem szeretném most pótolni ezt a hiányosságomat.
A sarkon befordulva látom ahogy Hunor ide oda forgatja a fejét és engem keres. Felemelem a kezeim és csápolok neki míg felé közeledem. A szemem sarkából mozgást látok a kanapé alatt, így jobbnak látom megszaporázni lépteimet és futva közeledek Hunor cipőjéhez, hogy ott biztonságban legyek. A lába mögött kikémlelve nézek vissza, de sehol egy nyolc lábú pók. Hál isten.
- Nem szeretnék pók vacsi lenni. - kiáltom, hogy Hunor is hallhassa és közben a nadrágjába kapaszkodom. - Nem akarlak siettetni, de már nem olyan jó buli kicsinek lenni, szóval mi lenne ha megpróbálnál visszavarázsolni? - kérdezem és közben reménykedem, hogy sikerülni fog neki a mihaszna boszorkány visszaváltoztatása naggyá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=828047#post828047][b]Demeter Hunor - 2021.03.23. 21:31[/b][/url]

- Áh! - megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor megpillantom a szőnyegen. Rohanva közelít felém, egészen a lábamig szalad. Leteszem a pálcám és lehajolok hozzá, hogy valahogy segítsek, de csak ügyetlenül forgatom a tenyeremet a feje fölött. Valamit nézelődik, én meg nem értem, mit akar. Mintha csak kimondatlan kérdésemre válaszolna, felkiáltja, mit kémlel éppen.
- Szent Kelofás! - csúszik ki a számon. Gyorsan felkapom Ajsát, bár nem látom a pókot. - Nem gondoltam, hogy ilyen veszélyes kicsinek lenni!
A nyomás egyre nehezedik rám, de elszántság is vegyül bele. A kezembe veszem az irányítást. Ajsát meg leteszem a kezemből.
- Jobb volna, ha állnál inkább - vezényelek.
Arrébb csusszanok a kanapén, hogy jobban Ajsa felé fordulhassak, és visszaveszem a combom és a párna közé gurult varázspálcám.
- Nem jó, figyelj, inkább a földön kéne, megnézzük, van-e pók, jó?
Ha hagyja, leteszem inkább magunk elé a szőnyegre, én pedig eléguggolok.
- Magamhoz fogom mérni a magasságod. A kanapén félő, hogy túl nagyra vagy túl kicsire hagytalak volna - magyarázom neki. Így sem biztos, hogy a tökéletes méretét fogom eltalálni, de ezt nem teszem inkább hozzá.
- Akkor kezdjük.
Megköszörülöm a torkom és elnyomom magamban a szorongást. Nagyon jó vagyok bűbájtanból. Felidézem, pontosan mit fogok csinálni, azután Ajsára szegezem a pálcám.
Icipici arcáról próbálom levenni, készenáll-e. Azután...
- Baziteo - mondom ki tisztán a varázsigét, és barátom növekedésének ütemében én is lassan állok fel, nem szakítva meg a bűbájos összeköttetést közte és a pálcám között. Megkönnyebbülés és öröm tölt el, hogy működik az ige. Amikor közeledik az én magasságomhoz, visszafojtom a levegőt, annyira koncentrálok. Nagyon fontos, hogy időben szakítsam meg a varázslatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=828136#post828136][b]Vörös Ajsa - 2021.03.26. 22:33[/b][/url]

Kicsit feszengek mikor elhatározza magát és a földre tesz, hogy bele kezdjen a varázslatba. Nem attól tartok, hogy elrontja, hanem attól, hogy mi lesz ha nem hat a varázsige. Aztán kimondja a varázsigét és egyszerre elmúlik a félelmem. Elkezdek nőni, magamon nem igazán érzem, de a külvilágon igen. Már nem olyan nagyok a tárgyak körülöttem, már nem vagyok olyan pici. Aztán végül szemmagasságba érek Hunorral és ő megszakítja a varázslatot. Nem érzek semmi változást magamon. Lenézek a lábamra, normál méretűnek tűnik, aztán végig nézem magam lentről felfele haladva. Lábak pipa, törzs pipa, karok pipa, kézfejek és ujjak pipa. Közben még ellenőrzöm magam előtt forgatom a kezeimet. Majd végig tapogatom a fejem. Igen, minden olyan mint amilyen volt pár órával ezelőtt. Hunor remek munkát végzett. Boldogan felkacagok, majd a nyakába ugrom ujjongva.
- Sikerült! Sikerült! - kiáltom és közben szorosan magamhoz ölelem. - El sem hiszem, hogy sikerült. Mármint bíztam benned, csak magamban nem. - mosolygok rá. - Köszönöm, hogy segítettél, nagyszerű barát vagy. És én meg az adósod vagyok. - hálálkodom miközben elengedem és ismét végig nézek magamon.
- Na most gyere te szőrös pók, már nem vagy olyan nagylegény. - kacagok fel ismét boldogan és a kanapé alját kémlelem, már amennyit látok belőle így állva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=828137#post828137][b]Demeter Hunor - 2021.03.26. 22:47[/b][/url]

Úgy látszik, Ajsa elégedett az eredménnyel. Míg ő a tagjait veszi számba, én szúrós szemmel próbálom eldönteni, tényleg nem maradt-e egy leheletnyit kisebb. Vagy nagyobb.
A vizsgálódást egy nagy öleléssel szakítja félbe. Na, hát végül is ez a lényeg. Büszke örömmel mosolygok a válla fölött. Be kell valljam, én sem voltam teljesen biztos benne, hogy sikerül. Szerencsére a varázslásnál nem az önbizalom a legfőbb szempont.
Most már normális hangerőn beszél, így már biztos lehetek benne, hogy egy pókkal hadakozott korábban. Belegondolni is rémes!
Meg abba is, hogy most, hogy visszakapta eredeti méretét és fölényét, esetleg lecsapja szerencsétlen párát. Őt ismerve mondjuk nem kéne félnem, hogy ilyet tesz, de azért jobb, ha elvonom a figyelmét.
- Nem tudom, van-e kedved hozzá, de én tök örülnék egy rajznak, amin a pici Ajsa egy karddal szembeszáll egy hatalmas pókkal - dobom fel az ötletet ott helyben találva ki a jelenetet.
Azzal - lévén nálam nincs tiszta papír csak a tanulós füzeteim meg könyveim - kiterelgetem a helyiségből, mert hát miért ne lenne kedve rajzolni? Ő Ajsa!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=838970#post838970][b]Hollósi Zalán - 2021.11.08. 23:24[/b][/url]

Október utolsó estéjének vacsorája különösen jó hangulatban telt a diákok körében. Talán mert kétszer annyi desszertből tudtak válogatni, vagy mert lépten-nyomon hangulatos töklámpások tárultak a szem elé, vagy csak simán vasárnap volt, rengeteg okuk volt örülni. Mégis, akiről bármelyik levitás bátran elmondaná, hogy a jókedvéről ismert, az most csendbe burkolózva ült az asztal végében, egyedül. Zalánt többen is hívták beszélgetni, még az Eridon asztalától is integettek felé, de míg egyik felét udvariasan, de elutasította, addig a másik feléről még csak tudomást sem vett.
 Autumn-ot kereste egy darabig tekintetével, de nem találta. Hát persze. Hétvégén nem valószínű, hogy bejár. Talán most is dolgozik. Aztán Ramira esett pillantása. Nem mintha sok újdonságot látna. Háttal ült neki, hozzá hasonlóan egyedül. A különbség az volt, hogy ő mindig így tett. Zalánra nem volt jellemző.
 Már többeknek is feltűnt a jelenség, érezte magán az értetlen, kutakodó szempárok kereszttüzét. Nem volt túl kellemes. Amikor már nem bírta tovább, fogott egy szalvétát, felnyalábolt egy nagy maréknyi kondéros kekszet még, majd elindult a nagyterem kijárata felé. Az ajtóban két eridonos folytatott egy beszélgetést olyan beleéléssel, amit ő csak akkor vesz észre magán, ha a kviddicsről kezd el magyarázni. Nem figyelt arra, mit beszélnek, csupán egy-két név hangzott el. Csak akkor ismerte fel a logikát bennük, amikor már félúton járt a szfinx portréja felé: prefektusok nevei voltak.
 Nem tudta, hogy a sors fintora volt-e, de neki is az első ötlete az volt, hogy fel kéne keresnie Bettit vagy Zentét, ugyanis a Szfinx hiányzott a helyéről. Az ő Szfinxük. Sosem hagyná ki a lehetőséget, hogy találós kérdésekkel gyötörje a diákokat, mivégre nincs itt akkor? Értetlenül nyújtogatta a nyakát, de a folyosón más festmény nemigen volt. Elindult, hátha a következő folyosón több szerencséje lesz. Csak meg kell találnia a Szfinxet és kérni, hogy menjen vissza a helyére. Egyszerűnek tűnt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839249#post839249][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.11.21. 17:00[/b][/url]

Úgy eltelt ez a pár hónap, hogy észre sem vettem. Zajlik az élet, néha csak kapkodom a fejemet, hogy mégis mi a franc történik, de egészen helytállok. A magam módján. A szüleimnek nem szólhatok arról, hogyha valami probléma adódik, úgyhogy a legjobb megoldást szoktam választani az ilyen helyzetekre: ha nagyon erősen bízok benne, akkor megoldom egyedül. Az esetek többségében bejön, ami meg nem, arról nem beszélünk. Például arról, hogy a Nagyterem megint mennyire hangos, mert mindenki meghibbant a Halloween miatt. Kicsit tényleg olyan, mintha egy őrültek házában ülnék, és valaki léptem-nyomon mindig meglök, szóval az olvasást már el is vetettem, mint opció. Fejemet emelem fel, miután combom alá csúsztattam a könyvet és látom meg Zalánt, aki szokatlan módon elég erőteljesen elhatárolódott mindenkitől. Szemöldököm megemelkedik ugyan a jelenségtől, de nem vagyok az a fajta, aki ajtóstul ront a házba, szóval… kivárás. Ami másnál egyszerűbb lenne, de amikor Zalán elindul és indulnék utána, rá kell jönnöm, hogy nem vagyok annyira gyors. Ja, a sors fintora. Kissé lihegve fordulok rá a folyosóra, amin barátom áll, de indul is tovább. Hiába kiabálnék, meg sem hallaná az alapzajban. Már-már durcásan szusszanva indulok utána.
- Merlinre mondom, azt hittem soha nem fogsz megállni - támaszkodom jobban a mankóra, majd lépek beljebb a szobába, amiben soha nem jártam még. Kékjeimet körbejáratom a szobában, amik ismét Zalánon állapodnak meg. - Hallottam pár diákot beszélgetni, miközben kergettelek. Valahogy ki lettünk zárva a körletekből, a Rellon van nyitva mindenkinek valami bulival - még pár lépést teszek a szoba belseje felé, ahogy barátomra mosolygok, miközben a könyvet tolom vissza jobban hónaljamba. - Megmondom az őszintét, nem vonzanak a zöldek - húzom el a számat látványosan. Még akkor is, ha egyértelmű, hogy nem mindegyik zöld gonosz, de akkor is van valami a kisugárzásukban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839308#post839308][b]Hollósi Zalán - 2021.11.23. 18:44[/b][/url]

Sok portré csak üresen állt a helyén. Mi a fene van már ezekkel? Nemhogy a Szfinx nincs meg, de még segítséget sem kérhet egyik festménytől sem. Egy félig nyitott ajtó mellett sietett el, de vissza is lépett, amikor fura hangokra lett figyelmes. Tényleg a nevét hallotta, vagy...?
 Összevont szemöldökkel pislantott be az ajtórésen, de odabent vaksötét volt. Amikor tovább akart menni, megint valamiféle suttogást hallott a szobából. Libabőrös lett hirtelen és hazudott volna, ha azt állította volna, nem riadt meg a jelenségtől. De a kíváncsiság erősebbnek bizonyult a pillanatnyi félelemnél, így nagyobbra tárta az ajtót és belépett a helyiségbe.
 Bár nem volt sok fény a folyosón sem, szoknia kellett szemének a homályt. Értetlenül fordult körbe, de úgy érezte, nincs más rajta kívül odabent. Éppen ezért kiáltotta el magát, amikor az ajtóban egy körvonalat vélt felfedezni.
 - Szent griffgané, Kornél! - mondta még mindig a kelleténél hangosabban, de legalább a pánik tovaszállt, amikor a tónust nagy nehezen sikerült összepárosítania barátjával. Megkérdezte volna, hogy mégis mit keres itt, de jobban lefoglalta a szobában végbemenő változás. Mintha világosabb lett volna. Már látta a másik vonásait is. Eközben Kornél meghozta neki a választ, amiért pár perccel ezelőtt nekiindult a folyosón.
 - A Rellonban? - kérdezte kissé vontatottan, mert most minden új információt nehezére esett befogadni. Már a meglévőket is kezdte elfelejteni. Hát tényleg, Halloween van. Az, Halloween...
 - Ezzel azt hiszem, nem vagy egyedül - vallotta be végül egy halvány mosoly kíséretében. Még azért zavarban volt rendesen. - Megijesztettél. Amikor a nevem mondtad. Már azt hittem, hogy... mindegy is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839316#post839316][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.11.23. 20:10[/b][/url]

Értelmet nyer, hogy miért tűnt el mindenki és mindenhonnan a félhomályos folyosókról, amikor a Rellon megint hozza a formáját. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a portré eltűnéséért is ők felelnek, de ugye nem mutogatok ujjal addig, amíg nincs arra bizonyítékom, hogy valóban ők voltak. Végül is, teljesen mindegy jelenleg, mert ahogy elnézem a mellettem elhaladókat a hatalmas mosollyal arcukon és néhányukon a rögtönzött jelmezzel, komolyan élvezik. Van, akinek zsánere ez. Én nem tartozom közéjük, mint most kiderült, így csak örülök, hogy Zalán nem arrafelé tart. Egy hatalmas kő koppant mögöttem, amit elhagytam a megkönnyebbüléstől.
- Merlinre! - kiáltok fel én is, ahogy Zalán teszi, mert megáll bennem az ütő. Szent isten, erre mi szükség volt? Szemeimhez kapok, dörzsölök rajtuk, amíg szívem újra normálisan kezd el verni, majd osztom meg az információt. A visszakérdezésre bólintok egy aprót, miközben beljebb sétálok a félhomályos szobában. Vállamat is megvonom, hogy nem vagyok vele egyedül. Végül csak megállásra kényszerít, és először csak vállam felett nézek hátra, de ahogy folytatja fordulok vissza teljesen. Fejem biccen félre, ajkaim elnyílnak kicsit egymástól, agyamban pörög az elmúlt pár perc.
- Nem akartalak megijeszteni, bocs - szalad ráncba a szemöldököm. - Figyelj… én nem szólítottalak a neveden. Öm… van itt valaki? - húzom ki magam végül, szúrós tekintettel pillantok körbe, hangomat is igyekszem a lehető legjobban megkeményíteni a kérdés közben. Úgy tűnik hiába, mert válasz nem érkezik. Elhúzom számat. - Mit hittél? Lehetek valami elmebeteg gyilkos, ha az a kívánság - bár elég vicces látványt nyújtanék mankóval és sántán, mint gyilkos, de hát olyan modern világot élünk, talán ez lenne a legkisebb, amin fennakadnának az emberek. - Még amúgy sem döntöttem el mi szeretnék lenni, ha nagy leszek - látványosan forgatom meg szemeimet, mert nagymamám szavai az én számból még komolytalanabban hangzanak, mint amennyire amúgy nem tudom őket komolyan venni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839318#post839318][b]Hollósi Zalán - 2021.11.23. 21:27[/b][/url]

Amennyire megörült Kornélnak, annyira hervadt le a mosoly az arcáról, amikor körbenézett ő is a szobán.
 - Nagyon vicces vagy - mondta szárazon, tekintete ellaposodott. Nyilván ő szólongatta. Ki más lett volna? Talán elkapta őt is a halloweeni láz. Mint ahogy mindenki mást a kastélyban. Szerencsére már nem tudta újra úgy megijeszteni. Legalábbis abban a pillanatban ezt gondolta. A szoba is sokkal barátságosabbnak tűnt, most hogy már világos volt... De mitől lett ennyire világos?
 Lebámult Kornél kezére. Nem látta nála a pálcáját. Villanykapcsoló sem volt mellette, bár olyasmivel amúgy is kevéssel találkozott a kastélyban. Szólásra nyílt a szája, hogy megjegyezze észrevételét, meg említette volna, hogy most nem annyira vevő az ilyen viccekre, de megint változott a szoba hangulata. Zalán gyomra görcsbe rándult tőle.
 Ismét homály borult rájuk. Távoli nevetés hallatszott, amitől a fiú karja libabőrös lett. Most már biztos volt abban, hogy ezt nem Kornél csinálta vele. Női hang volt. Kicsit talán ismerős is, ami azt illeti.
 - Zalán! - úgy visszhangzott a neve, mintha egy üresen kongó tanteremben álltak volna, de amikor még látott, megesküdött volna rá, hogy ez a szoba annál sokkal kisebb. Kornél irányába lesett kérdőn, mert nagyon remélte, hogy ő segít ezt neki megmagyarázni.
 - Te tudod, hogy hol vagyunk most? - kérdezte óvatosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839323#post839323][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.11.23. 22:01[/b][/url]

Vicces vagyok? Mármint most miért? Értetlen nézek barátomra, mert most tényleg elvesztettem a fonalat, ami elég ritkán fordul elő velem, de isten látja lelkemet, nem tudom mi folyik itt. Zalán lepillant, én is fordulok, hogy arrafelé nézzek, amerre vélhetően ő, de semmit nem látok, mikor a szoba ismét érezhetően megváltozik. Borzongás fut végig gerincem mentén, szólásra nyitom a számat, amit azonnal be is csukok, amint homályba borulunk megint.
- Ezt te csinálod? - francokat ő, amikor jön a nevetés! Erősebben fogok a mankóra, kékjeim zizegnek ide-oda a félhomályba borult helyiségen, hátha kiveszek valami alakot, de Zalán sziluettjén tényleg nincs senki a szobában. Mondjuk ez ebben a szituban egyáltalán nem biztató. Lehet a rellonosok találták ki ezt is? Egyáltalán nem vicces, amikor megszólal a női hang, Zalánt szólítja, én meg megmerevedek. Fejemet felkapom, végül sacperra pillantok Zalánra, hátha ő tud mondani valamit, de a kérdéséből kiindulva, aligha.
- Nem - felelem szűkszavúan, még erősebben markolok a segédeszközre, alsó ajkamba harapva mozdulok lassan, amivel egy időben lesz ismét fényes a szoba. Oké. Mérlegeljünk. Hang, ami Zalánt szólítja, sötétség, majd világosság. Mi a fene folyik itt? Mintha… - Te is hallod ezt? - koncentráltabban fülelek a halk zenére, ami agyam hátsó zugából kerül elő egyre hangosabban. Zene is van. Miért van zene, amikor az előbb még valaki szólt? Szemöldököm szalad ismét ráncba, ahogy hümmentve gondolkodom el. Tüzetesen átolvastam a kastélyban található helyiségeket, amikor a házirendet is, a térképet immár kívülről fújom, ez a hely mégsem bukkan fel a megannyi információ között. Várok pár hosszabb másodpercet, mielőtt megszólalnék.
- Tényleg nem én szóltam neked - hangom halk, és tudom, hogy már egyértelmű, de azért szeretném letisztázni, hogy nem én szívattam. Főleg, mert az én hátamon is áll a szőr az egésztől, de eszembe sem jut megmozdulni, hogy elhagyjam a szobát, amíg Zalán nem dönt úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839335#post839335][b]Hollósi Zalán - 2021.11.24. 12:02[/b][/url]

  - Én semmit... - kezdte volna, de újabb zaj csatlakozott az előbbiekhez. Inkább dallam. Nem éppen mostani. Mintha régi lemezjátszóról szólt volna. Egyszerre volt vészjósló, de nosztalgikus is, mintha...
 - Lumos - mondta végül, miután előhalászta övéről a pálcáját. Frusztrálta, hogy egyre több érzékszervével járatták a bolondját s ez ha kicsit is, de segített nekik. Már amennyire a platánpálca engedte. Remegő, kicsit sem stabil fény tört elő a hegyéből.
 Már elhitte, amit Kornél mondott s most inkább azt kívánta, bárcsak fordítva lenne. Még barátja viccei is jobbak lennének annál, mint hogy egy ismeretlen dolog rémítse őket halálra.
 A zene mellett játékos nevetés csendült. Gyerekeké. Zalán szemei tágra nyíltak a felismeréstől és bár egyszerre örült, hogy ez nem valami rossz halloweeni tréfa, értetlenül állt a jelenség előtt. Most képzelődik vajon? Nem lehet, hiszen Kornél is hallotta az előbb.
 - Ez... - motyogta, miközben lassan körbejárta a helyiséget a pálca fénye mellett. Orrába különös illatkavalkád kúszott. Régi, lakkozott fa. Levendula. Alma és csalántea. - Ez a nagyszüleim háza. Mármint olyan, mint az ő házuk.
 Amikor felfogta, hogy nagy valószínűséggel orbitális ostobaság hagyta el a száját, szégyenlősen elfordította a fejét Kornéltól és további bizonyítékokat kezdett keresni ahhoz, hogy alátámassza az elméletét. A szoba berendezése nem épp úgy nézett ki, mint az általa említett hely, de... A zajok és az illatok. Ezek mind onnan voltak ismerősek neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=839900#post839900][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.12.07. 14:19[/b][/url]

Rendben van, de ha ő semmit, akkor mégis mi folyik itt? Hallottam, ahogy Zalánt szólítja a hang, ami valahogy a semmiből jött - szó szerint -, és a Lumos sem segített. Mármint nem azért, mert amúgy is zizegett mindenfele - kicsit közrejátszhat -, hanem mert rajtunk kívül tényleg senki nem volt a szobában, és ez a fénytől sem változott meg.
A nevetésre kapom fel fejemet, automatikusan nézek körbe, mert ez kezd egyre ijesztőbb lenni, és egyébként nem terveztem ilyen korán elhalálozni. Megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy egyszerűen fogom a mankót és felcsapom, mintha csak egy kard lenne, hogy ha harc, akkor legyen harc, már jobban rá is markolok, de Zalán megszólal. Értetlen nézek rá, majd ismét körbe a helyiségen. Egy szempillantás alatt változott meg minden, az én agyamat is kitöltve a mondandó, az illatok, a hangok. Ez egy ló volt? Még értetlenebbül állok a szoba közepén, mint eddig tettem.
- És a nagyszüleid tartanak lovakat? - kúszik orromba egy pillanatra az egyedi szag, ami csak az istállókban vannak. - Ez most levendula? - szívok egy mélyebbet, majd fordulok teljes testemmel Zalán felé. Hogy a fenébe változhat minden ilyen gyorsan? És mit keresünk Zalán nagyszüleinek a házában? Talán a leglogikusabb lépés az lenne, hogyha rákérdezek, de elfordul tőlem, én meg még nagyobb szerencsétlenségként állok előtte.
- Olyan… otthonos - mondom ki végül. Kékjeim járnak körbe ismét. Bicegve indulok el az egyik szekrény felé, nem tudván, hogy lehet az nem is Zalán nagyszüleié. Amúgy sem tudom mi folyik itt, legalább ne tudjam végérvényesen. - És jó illat van. Gyakran látogatod őket? - mosolyodom el kedvesen hátrafelé, vállam felett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840034#post840034][b]Hollósi Zalán - 2021.12.09. 12:56[/b][/url]

- Nem, nincsenek lovaik. - vallotta be. Váratlanul is érte az ismeretlen inger. - De nektek vannak - mutatott rá hirtelenjében. Kezdett egy elmélet körvonalazódni a fejében. Hangosan ötletelni kezdett. - Talán ide jöhetnek azok, akiknek honvágyuk van. Ez a szoba sajátossága.
 Ahogy Zalán aggodalma halványulni kezdett, ismét világosabb lett a helyiségben.
 - Vagyis nem tudom, neked mennyire van honvágyad - tette hozzá kisvártatva. A maga részéről ezt elég valószínűnek tartotta. Hiszen egész nap más sem járt a fejében, csak az otthona, de tudta, hogy Kornélnak ennél kicsit összetettebb a képlet.
 - Igen, az. Tényleg otthonos - válaszolt egy halovány mosoly kíséretében. Felfogta, hogy nincs mit szégyelnie, barátja nemhogy nevetségesnek hívta volna, hanem egyenesen érdekelte a jelenség, ami annyi emlékhez fűzte őt. - Most már egyre kevesebbszer szoktunk menni. Nagyapa elég elfoglalt még mindig a seprűműhellyel, szóval nincs sok ideje velünk foglalkozni. Meg aztán én is itt vagyok már, ugye. Ritkábban jutok haza.
 Hátrébb lépett párat, amikor megütközött egy ülőalkalmatosságban. Most, hogy már biztossá vált, hogy senki nem akarja a bolondját járatni velük és nincs okuk menekülni, óvatosan leült. Végtére is egy helyet keresett, ahol magában lehet. Hát most megtalálta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840307#post840307][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.12.17. 14:32[/b][/url]

Szám marad eltátva több pillanatig, mint az indokolt lenne. Csoda, hogy nem fészkel bele valami madár. Mi tartunk. - Szóval… - fordulok körbe. - Keverednek az érzéseink, ezért van mindig más illat és más hangulat - fogalmazon meg megfoghatóbban Zalán elméletét, ami egyébként megállja a helyét. Elmosolyodom, ahogy világosabb lesz a szobába, és végre az én szívverésem is úgy ver, ahogy normális.
- Maxim otthon van, szóval kicsit - fordulok el tőle lesütött tekintettel. A szoba hirtelen lesz ismét sötétebb, mert eddig bele sem gondoltam, hogy valóban rossz érzés, amiért én itt vagyok, míg Maxim otthon van. És hónapok óta nem láttam. Halkat szusszanok. - De Pandáék jobban - nevetek fel halkan, miközben visszafordulok felé, majd széles vigyorral arcomon hallgatom ahogy mesél. Ajkaim ó-t formáznak.
- Szoktál segíteni nagyapádnak? - az én emlékeim kissé már homályosak mindkét nagyapámról. Mindketten eltávoztak már, de annyi megmaradt róluk, hogy mindkettő ugyanolyan vaskalapos aranyvérű volt. Erős kézzel tartották egyben a családot, aligha mert nekik ellentmondani bárki is. - Téli szünetben bepótolod - mosolyodom el visszafogottan. Derekamat döntöm az egyik szekrénynek. - Mert hát… szóval nem muszáj jönnöd a szünetben. Menj haza a családodhoz, legalább, amikor lehetőséged van rá, tölts velük időt - sütöm le tekintetem egy pillanatra, majd érzem meg ismét a szalma illatát, amire felkapom fejemet. Igazán befejezhetné ezt a szoba, de legalább már nincs félhomály, hanem ismét kellemes fényesség van. Viszonylag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840381#post840381][b]Hollósi Zalán - 2021.12.18. 23:39[/b][/url]

Egyetértően bólintott. Kétség sem fér hozzá, hogy rájöttek a szoba egzaht különlegességére. Biztonság érzése telepedett rá, ennek fényében már több értelmét látta eloltani a pálcáját.
 Hitetlenkedve, ugyanakkor mosolyogva csóválta a nevét Kornél lovának neve hallatán. Egyszer muszáj lesz rákérdeznie, honnan jött neki az ötlet.
 - Igen, bár egyelőre nem sokmindenben tudok. Rengeteg ráolvasást kell csinálni egy seprűnél, meg egy rakat bűbájt használni, amihez én nem értek. De amikor nagyapa rájött, hogy apámat nem tudja bevenni a bizniszbe, eléggé teperni kezdett azért, hogy minél többet legyek ott. - Megállt egy kicsit, hogy mentálisan egy objektívebb szemszögből tekintsen a témára. Talán Kornél félreérthette a csendjét, mert magyarázkodni kezdett. Zalán ennek hallatán hevesen rázni kezdte a fejét és tiltakozásra nyíltak ajkai.
 - Azt hiszed, nem fogok tudni elég időt tölteni velük? Hidd el, még sok is lesz az a pár nap. Anyáék sem bánják... Mondjuk anya lehet azért, mert nem tudja, hogy repülnek a lovaitok, de én tényleg szívesen mennék. - Kényelmesebben helyezkedett el a párnák között, úgy folytatta. - Mellesleg nincs sok kedvem a műhelyben lenni. Nem mertem még elmondani papámnak, de ez a része nem érdekel annyira, mint maga a repülés. Tudod, neki a munka a mindene. Főleg, amióta a mamám...
 Gombócot érzett a torkában, mert ezt így sosem mondta még ki. Ami azt illeti, még nem is beszélt róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840492#post840492][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.12.21. 09:04[/b][/url]

Komolyan csak kicsit szorul össze a mellkasom a testvérem említésére. Hónapokkal ezelőtt láttam utoljára, a legutóbb küldött bagolyra sem reagált, pedig volt merszem eldicsekedni, hogy szereztem egy barátot, és az egyik mankómat is elhagyhattam. Minimálisan húzom el ajkaimat, mert hát hozzászoktam már, hogy nem válaszol, de mégis... abban reménykedtem, erre talán fog. Legalább a barátra. Most meg otthon van, amit anyától tudtam meg.
- Ez is érdekel? - fordulok végül felé. - Izgalmasnak hangzik, de ne haragudj, nem tudnám elképzelni, hogy te a seprű másik végén legyél, és ne rajta - kuncogok fel halkan. Zalánnak a gyors-repülés olyan, mint nekem a lovaglás. Gondolom. Ott szabadul fel, ott érzi, hogy helyére kerülnek a dolgok, és csak remélhetem, hogy a baleset után ismét lóra ülhetek, ha anya... na, igen. Majd apa lemeccseli vele. Remélem. Ahogy nekem is le kell Zalánnak a szünetet, azonban sokkal másképpen sül el. Már félig lemondtam arról, hogy eljön, hiszen mégis a családjáról van szó, mikor megszeppenve vagyok kénytelen ránézni. Zavartan nevetek fel, tarkómra simul kezem.
- Jó-jó-jó, értem. Anyuká... várj, anyukádnak nem mondtad el, hogy ezek szárnyas lovak? - elképzelhetetlen lenne számomra, hogy másmilyenek, de nem hibáztatom érte az anyukáját. - Ó, remek lesz, ha megtudja. Főleg, ha még fel is ülsz rájuk - nevetek fel halkan, majd ingatom meg fejemet lassan. Igen, valahogy gondoltam, hogy nem fűlik hozzá a foga, majd... nagyot nyelve lököm el magam a bútortól, hogy a kanapéhoz érve üljek le, a mankómat magam mellé támasztva.
- Majd elmondod neki, ha késznek érzed magad rá. Vagy éppen őt - mosolyodom el halványan, csak oldalra sandítva. - Én sem mondtam még el apának, hogy nem érdekel a politika - vonom meg vállamat, pedig ez ennél komolyabb, és tudom, hogy Zalánnak sem fog segíteni. A mamája elment, én meg nem tudom mit mondhatnék, vagy tehetnék...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840494#post840494][b]Hollósi Zalán - 2021.12.21. 09:34[/b][/url]

A szoba fénye néha-néha megremegett. Nem tudta, hogy azért, mert a nagyanyjára gondolt vagy mert Kornél fejében kavarogtak éppen olyan gondolatok. Talán utóbbi, mert egészen más illatok kerültek előtérbe a szobában. Furcsának találta először, hogy ennyi negatívum jut eszükbe, de jobban végiggondolva ez egy egészen hétköznapi jelenség. Sokszor kavarog az ember fejében sötét képzelet, csak máskor ez nem észrevehető a külvilágon. Kizárólag rajtunk, ha nincs elég önuralmunk.
 - Nem, nem igazán izgat. Nekem sem sikerül elképzelni - rázta a fejét egy szégyenlős mosollyal párosítva. Közben elővette a zsebéből azt a nagy maréknyi kondéros kekszet, amit még vacsoránál csomagolt el magának, és letette maguk közé, hogy barátja is vehessen belőle, ha akar.
 - Figyelj, ha van egy mugli szülőd, aki szíve szerint minden mágikus sporttól eltiltana, mert azt vallja, hogy túl veszélyes, te sem lennél teljesen őszinte vele ilyenkor. Múltkor vett nekem egy kerékpárt. Érted? Egy mugli kerékpárt. Kicsit nehéz megértetni vele, hogy ez a része az életemnek nem egy kinevelhető hóbort.
 Kornél végső konklúzióját hallva megkönnyebbült. Sosem kellett neki sokat magyarázkodnia. És ezt igencsak értékelte barátjban.
 - Nos. Azt a saját szemével is látnia kell, hogy te ahhoz nem vagy elég rámenős. Meg ahogy észrevettem, mintha gerinced is lenne. - szúrta oda viccelődve és próbálta figyelmen kívül hagyni a már csak messzi távolból hallatszó gyerekkacagást. Volt egy tippje, hogy ez ő és Szofi lehettek még nagyon régen.
 - A testvérednek is ugyanilyen pályát képzelt el? - kérdezte végül kíváncsian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840495#post840495][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.12.21. 09:55[/b][/url]

Kicsit frusztrál, hogy a hangulatingadozásom, ami most mintha erősebb lenne, Zalán elé van rakva a szoba által. Talán jól is jön, így felesleges szavak helyett beszél helyettünk a szoba, de nem vagyok ezzel kibékülve.
- Akkor megpróbálni sem kell - bólintok határozottat. Tényleg nincs előttem, hogy Zalán seprűket machináljon, mintsem rájuk üljön, szóval felesleges a képzelettel játszani. Kékjeim követik végig a mozdulatsort, ahogy kirakja a kekszet, majd pillantok felé. Kerékpár? Szemöldök ráncolva próbálom követni a történetet. Nem tudom elképzelni milyen lehet mugli szülővel felnőni, mivel az én családom az aranyvérűek táborát erősíti évszázadok óta, és ebből kifolyólag soha be sem merném vallani, hogy mennyire érdekesnek találom őket.
- Engem nem zavar, hogy nem mondtad el. De azért érthető, hogy aggódik, hiszen... neki ezek nem mindennapi dolgot. Én ebbe születtem, ahogy te is, neki ezek furcsák lehetnek - dörzsölöm meg arcomat lassú mozdulattal. - A kerékpár az a két kerekű, vázas valami, amire felülsz, tekered és gurul? - vagy teljesen el vagyok tévedve, és nem érte meg hónapokig küzdeni anyáékkal, hogy felvehessem a Mugliismeretet, mert semmit nem tanultam. Felé fordulok, majd nevetek fel hangosan.
- Valahogy így - értek egyet szavaival. - Anya ellenzi, apa szeretné, hogy én töltsem be a pozícióját, de én... nem is tudom mit csinálnék - lovaspóló vagy hegedű? Bezzeg Maxim már eldöntötte, hogy ő bizony kviddics világbajnokká teszi a csapatot, ahova bekerül. Irigylem ezért a határozottságért.
- Ó, ő... - akadok meg egy pillanatra. - Szóval ő kicsit más, mint én - halkul el hangom a végére. Vajon elmondhatnám, hogy már engem tartanak az örökösnek, mintsem a bátyámat? - Nem nagyon képzeltek el neki semmit - válaszolok végül értelmesen is a kérdésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840498#post840498][b]Hollósi Zalán - 2021.12.21. 11:19[/b][/url]

- Tudom. Amikor apához ment, beleegyezett, hogy a mugli életét hátrahagyja, mert hát... kockázatos volt. De nem minden részét akarja elfogadni a világunknak. - ecsetelte a kezében lévő sütire meredve.
 - Igen, az a tekerős cucc a kerékpár. Most ott rozsdásodik a hátsó kerti sufniban. A mugli gördeszkát már próbáltam, azt mondjuk élveztem is.
 Elgondolkodva hallgatta Kornélt, ahogy a családi örökségről beszél. Képtelenség lett volna nem párhuzamot feltételezni kettejük szituációja között. Éppen ezért volt olyan nehéz megmondani, hogy vajon melyik lépés lenne jó kettejük jövőjében. Ő kifejezetten örült volna, ha az apja nyomdokaiba léphetne, míg Kornél... nos igen.
 - Ez abszurd! - bukott ki belőle az értetlenkedő felelet. - Miért téged terhelnének minden ilyen bugyutasággal, amikor van egy idősebb testvéred? - Persze, sokmindennel szokta fárasztani őt a családja, de azt már nagyon jól megtanulta, hogy ez azért van, mert ő volt a legidősebb a Hollósik újabb generációjában. Szofival sokkal elnézőbbek voltak, Fannival meg pláne. Nem is nagyon voltak a szülőknek elvárásaik feléjük, csak hogy tudjanak viselkedni és ne zavarják a felnőtteket a dolgukban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840503#post840503][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.12.21. 11:52[/b][/url]

- Nehéz lehet megértetni vele, miért szereted annyira a repülést - mosolyodom el halványan. Nálam sem volt probléma addig, amíg le nem rokkantam hónapokra. Azóta anya kicsit feszült lesz, ha a lovaglás jön szóba, és őszintén megértem, de nem győztem hangsúlyozni, hogyha felépülök, akkor lóra fogok ülni, az első adandó alkalommal.
- Gördeszka? - fejemben lapozok, hátha találok róla valami halvány információt, ami segíthet, de semmi, szóval megvonom a vállam. - Klassz cuccoknak hangzik. Én megbűvölt illatgyertyákat szoktam kapni nagynénimtől, hogy elűzze a közelemből a halált - kuncogok fel halkan, mert most, hogy hangosan kimondtam, még abszurdabb, mint ahogy eddig a nőtől hallgattam. Kékjeim esnek a kekszekre, végül előrébb dőlve kaparintok meg egyet magamnak, hogy bele se harapjak, amikor a testvérem jön szóba.
Maxim és én tényleg ég és föld vagyunk, míg Zalánnal most elég sok megegyező dolog lát napvilágot. Ha olyan lenne a testvérem, mint a barátom, akkor vajon anyáék is elégedettek lennének? Biztosan. Zalán kedves és okos, határozott és vicces, tényleg olyan, mint amilyen fiúra szüksége lenne apának. Megáldatott kettővel, egyik mégis rosszabb, mint a másik. Zalán felcsattanására kapom felé fejemet.
- Mert a testvé... - harapom el a mondatot, ahogy lesütöm a tekintetem. Beszélhetek neki erről, ugye? Gondolom. Erre vannak a barátok. - Maxim nem felel meg örökösként, sőt fiúként sem apámnak. Ő szabad szelleműbb, bátrabb és sokkal függetlenebb, mint amit a szüleink kezelni tudnak. Megkerülve őt lettem én az örökös, amit a baleset után közvetlen tudtam meg - na, igen. Ez a kellemetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=840633#post840633][b]Hollósi Zalán - 2021.12.23. 11:02[/b][/url]

- Ez nem igazán fair veled szemben - vallotta be, majd a sütibe harapott és elcsendesedett. Persze, panaszkodott ő arról, hogy a nagyapja tovább szeretné ruházni rá a családi örökséget, de... ez azért sokkal komolyabbnak hangzott. Lehet, hogy köze van az aranyvérnek hozzá? Őt talán azért nem piszkálták ennyit, mert neki nem folyik arany az ereiben. Bár sosem éreztették vele, hogy ez valaha gond lenne, így nem is folytatta a gondolatmenetet. Buta ötlet volt.
 - De azt a bátyádnak is észre kéne vennie, hogy ez neked nem tetszik. Azt hittem, hogy jóban vagytok. Én nem éppen bátorságnak nevezném azt, hogy elmenekül a kötelességei elől, hogyha ezzel a te nyakadba akaszt plusz terhet. Miféle testvér az olyan?
 Hirtelen lekapta a tekintetét Kornélról, mert az utolsó mondatát nagyon tapintatlannak érezte. Mégis kicsúszott a száját valahogy.
 - Bocsánat - tette hozzá halkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=841323#post841323][b]Athanaczkovics Kornél - 2021.12.30. 15:22[/b][/url]

Csak egy vállvonásra telik tőlem Zalán szavaira. Hiába mondom, hogy mi fair és mi nem, előbb vagy utóbb el kell fogadnom, hogy az a sorsom, hogy a család örököseként átvegyem apám pozícióját a Minisztériumban. Messze van még, de ha ilyen gyorsan telnek a napok, hamarabb fog eljönni ez az idő, mint azt sejteném.
Megszeppenve pislogok rá, ahogy kifakad. Fájnak a szavai, lehajtom fejemet, ahogy elszégyellem magam. Minden szava igaz, és tudok róla, hiszen nem burokban élek. Van szemem, és látok vele. Kékjeim esnek a lábamra, ami meg-megremeg attól is még, hogy rosszul tartom, így térdhajlatomba nyúlva húzom feljebb kicsit. Hiszen a lábam is…
- Semmi baj - mosolyodom el magam elé, majd fordulok Zalán felé, hogy láthassa: a mosolyom őszinte. - Igazából nem elmenekült, csak közölte, hogy ő nem fog itt továbbtanulni, így anyáék nyugodt szívvel küldték el a Roxfortba. Még talán meg is könnyebbültek - teszem hozzá az utolsó mondatot halkan. - Öm… próbálkozu- próbálkozom jóban lenni vele, de ő más, mint én - mosolyodom el ismét. - Anyáék esélyt sem akarnak neki adni, hogy megmutassa mennyire jó a kviddicsben például. Elvakultan azt látják csak, hogy én milyen jó vagyok a lovaspólóban, vagy milyen szépen játszom a hegedűn - vonom meg vállaimat, ismét magam elé figyelek. A szőnyeg mintái valahogy nagyon érdekesnek tűnnek, főleg most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=841428#post841428][b]Hollósi Zalán - 2022.01.01. 00:01[/b][/url]

- Egy minisztériumi poszt mégsem egy trón - jegyezte meg száját elhúzva. Hosszú szünetet tartott, mielőtt újra megszólalt volna. - Egyikőtöket sem kéne ilyesmire kötelezni, ami azt illeti. És... akkor mi a terv? - kérdezte óvatosan. A szoba változásai már nem jelentettek akkora ingert számára, talán azért, mert most nem az ő érzései voltak előtérben.
 - Talán ha mindketten sikereket produkáltok abban, amit szerettek, meg tudnátok győzni a szüleiteket. Márpedig úgy tudom, hogy egyikőtöknek az gyerekjáték. - cinkos félmosolyt küldött barátja felé, hátha ezzel kicsit pozitívabb mederbe tudja terelni a beszélgetést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=841449#post841449][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.01.01. 12:24[/b][/url]

Barátom kérdése telibe talál. Vállaim esnek be egyetlen pillanat alatt, ahogy fejemet hajtom le. Észre sem veszem, hogy a szoba jókedve szinte, mintha levágták volna, úgy tűnik el. Alsó ajkamat rágcsálom, és nem tudom, hogy a válasz ilyen nehéz-e, vagy egyszerűen nem akarom kimondani. Soha nem beszéltem ezekről még senkinek. Nemhogy a szüleimmel nem, de barátokkal meg főleg nem. Erre itt van Zalán - oldalra is sandítok rá -, aki úgy tűnik valóban aggódik és érdeklődik. Halkan nevetve dörzsölöm meg arcomat a hosszú csend után.
- Nincs tervem - vonom meg végül vállaimat. - Mindkettőt szeretem, nekem mindegy melyiket csinálom, és ha apa úgy dönt, én öröklök, nincs beleszólásom - ez a legaranyvérűbb dolog, ami valaha megtörténhet. Jó, a kényszerházasság még idetartozik. Ez a kettő az, amit minden örökös ki nem állhat, de mégis megteszik a családjukért, mert tudják miért születtek meg - azért, hogy fenntartsák a nevet.
Hangosabban, de nem bántóan hangosan nevetek fel.
- Eddig ez a taktika nem jött be - mosolygok tovább rá. - Valamiért Maxim nekik túl sok. Esélyt sem adnak neki - halkulok el a végére, majd rázom meg a fejemet, amit zavartan fel is kapok. Ó, bakker, túl sokat beszélek.
- Inkább beszéljünk másról, kérlek - fordulok felé rendesen. - Mesélsz nekem a nagyszüleidről? - hátha Zalánnak vidámabb történetei vannak a nagyszüleivel, mint eddig nekem. Vagy akár a szüleimmel is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=841506#post841506][b]Hollósi Zalán - 2022.01.01. 23:42[/b][/url]

Lehet pont azért, mert nem az ő érzései voltak a szoba palettáján érzékelhetőek, egy idő után képtelenség volt figyelmen kívül hagyni, hogy valami nem oké Kornéllal. Nem kellett volna ennyire belemásznia a témába. Most már bánja. Az ujjai között forgatta esetlenül a következő sütit, nem tudta hirtelen, mitévő legyen.
 - Oké - bólintott szinte azonnal egyetértően, amint barátja terelni próbálta a témát. Amit Kornél választott, az előzőek fényében nem kellett volna hogy váratlanul érje, mégis nehezen sikerült elkezdenie beszélni.
 - Persze. Talán arról, amit te is hallhattál az előbb. Mamám nagyon ügyes volt a védőbűbájokkal. És nem csak a muglik ellen használta, hanem valahányszor el akart dugni előlünk valamit. Szülinapi ajándékokat vagy a desszerteket, amiket vacsorára tartogatott, ilyesmit. Az unokatestvérem egyszer elhitette velem, hogy a Magpies egyik hajtójának, Alasdair Maddocknak az aláírásával van elrejtve egy kvaff valahol a házban. - mosolyogva emlékezett vissza, milyen nevetségesen lelkes lett a feltételezéstől.
 - De sehogy nem találtam meg, szóval Szofi azt tanácsolta, hogy vegyük kölcsön a nagyi pálcáját. Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy nem volt semmiféle labda, csak ki akarta próbálni a pálcával, hogy az általa költött vers mennyire működik bűbájként. A mama nagyon ki volt akadva, amikor meglátta - újra felcsendült a távoli gyerekkacagás és az éles női hang, ami Zalán után szólt. - Utána szaladtak velem a gyógyítóhoz, mert megállás nélkül nőttek elöl a metszőfogaim. De szokás szerint én vittem el a balhét. Mily meglepő... Sok ilyen jó emlék van. Bár az utóbbi évekből egyre kevesebb. A legutolsó az.. hát az nem éppen volt kellemesnek mondható. Nem voltam túl kedves vele. Most meg már hiába akarnék az lenni.