Botond


Dottienak feladata van. Dottienak küldetése van!
Tányéron borsópöttyszemű ideges manólány járkál fel-alá a mulatozó portrék között, egy szalaggal átkötött dobozzal a kezében, a tányér pedig úgy fest, mintha az egy szem borsó levesben úszna, ugyanis a manólány sírdogál. Bizony, nehéz élete van egy házimanónak a Bagolykövön, akit mindig, mindig de mindig a Navinébe osztanak be, mert gyenge idegzetű, és az ő birkatürelmük képes a zokogó-sikítórohamait kezelni, ellentétben talán a többiekkel, és most mégis ide kellett jönnie, sőt, be kellene jutnia a Levitába. Egy dobozt kell kézbesítenie, ez a feladat, de ő sajnos nem tudja, hol is van pontosan a bejárat, mert elfelejtette. Nem, mintha szüksége lenne a bejáratra, hiszen valójában hoppanálni is tudna a házimanók különleges mágikus volta miatt, amire nem hat a hoppanálásgátlás a kastélyban, de úgy tűnik, a nagy idegeskedésben, hogy a kékekhez kell bejutnia, ezt is elfelejtette... nem csoda hát, hogy idegroncsként mászkál fel-alá, időnként hangos vinnyogásban kitörve, és a rózsaszínné mosott lepedőruháját húzogatja magán. Feladata van! Küldetése van.

Annabell és Axel


Ahogy Annabell futásnak ered, nem jut nagyon messzire, mert amikor egy pillanatra hátra néz, hogy meglesse, a fiú utána jött-e, gyomorral szalad bele egy zongorába.

Botond


Végre, egy ember, ráadásul egy diák! Dottienak nem is lehetne nagyobb szerencséje, mert ha Dottiet egy tanárral hozta volna össze manósora, most még jobban sírna. De így Dottie megnyugodhat, hiszen a diákok előtt nem olyan nagy szégyen az, hogy nem tud elvégezni egy feladatot, mint a tanárok előtt. Ahogy a fiú hozzászól, hangos, sikító, szirénára emlékeztető vijjogásban tör ki a manólány, idegesen szorongatva tovább a dobozt meséli, hogy mi is történt vele, de csak artikulálatlan zokogásra futja, miközben a dobozt emelgeti a fiú felé. Talán arra akar utalni, hogy átadná neki, hogy ő kézbesítse helyette, mert szegény azt is elfelejtette, kinek szól a csomag.

Botond


A manó visítása kezdi elérni az üvegrepesztő hangtartományt, és ebben a pillanatban vére, Dottie végre megmenekül. A fiú megérinti a dobozt, amit a manó annak jeléül fogad el, hogy innentől akkor az ő felelőssége kézbesíteni, és azzal a lendülettel eltűnik, hogy felbukkanjon a konyhában. De a manó eltűnését kísérő hanggal egyetemben a doboz fedele is egy hangos zörgéssel repül a levegőbe, hogy azután a világ legabszurdabb látványa táruljon Botond szemei elé: egy keksztestű, macskafejű, szivárvány-kondenzcsíkot húzó plüsslény repül ki a dobozból, egyenesen megcélozva Botond arcát, még fülsüketítőbb hangot hallatva, mint amilyen a manó hangja volt. Undorítóan édes, vagy rémes?!

Botond


Nyannyan nyannyan nyannyannyannyannyan, közli a keksztestű szivárványhúzó macska a levegőben repülve, aminek kapcsán több kérdés is felmerülhet, és nem az a legabszurdabb, hogy hogyan repül szárnyak nélkül. A macska igazán cukinak képzeli magát, és elképzelni sem tudná, hogy valaki menekülni akarjon tőle, így a fiú hátrálását csak betudja annyinak, hogy talán... mutatni akar neki valamit? Mondjuk sok másik embert, akiket körbeszivárványozhat jól? Természetesen el is indul szivárványvágtában a fiú felé, közel repül hozzá, és közelebb, és közelebb, célozza az arcát, hogy megnyalhassa szivárvány-nyelvével.

Botond


Ha a szürreális macskeksz értené, amit a fiú motyog, és tudna mást is mondani azon kívül, hogy nyannyan, akkor most nyilván megbotránkozna azon, hogy csak most mondja azt, kezd fura lenni. Nem ehhez a bánásmódhoz szokott, hanem ahhoz, hogy első pillanatra rásütik a fura jelzőt, aztán csak még rosszabb és rosszabb lesz a helyzet.
Kitartóan követi a fiút, az arca felé száguld, és ezt észre is veszi a levitás, próbál elfordulni, de elkésik. Ez a macskeksz nem kezdő a pályán, és elég erős lehet az a varázslat is, amivel megbűvölték, tekintve, hogy pontosan tudja, közel kell kerülnie, és meg kell nyalnia a bőrét ahhoz, hogy a szállaszercsi beteljesüljön, így még gyorsabb repülésre vált, amivel együtt a nyandallam is felgyorsul, majd bevág a fiú arca elé, és visszafordulva jól képen nyalja szivárványszínű nyelvével.
Botond, ha megáll egy pillanatra elgondolkozni, nagyon furcsa érzésnek lehet tanúja. Mintha valamilyen megmagyarázhatatlan helyen a testének belső részébe cukrot öntöttek volna, minden olyan édesnek tűnik, és a cukorsokktól (ami persze valójában nem az) kedve lenne magához ölelni a páncélokat, a portrélakókat is, mindenkit, de ami a legfontosabb: körbecsókolni az összes kastélylakót!

Botond


Nyankeksz tudja, hogy a varázslat végbement, és a fiú megfertőződött cukisággal, még csak ellenőriznie sem kéne, így amint hátrarepülésben kikerült Botond arcából, már csak egy helyben lebeg. Örömmel tapasztalja, hogy a levitás láthatóan azonnal máshogyan viszonyul a világhoz, és dúdolni kezdi a dallamot. Ez olyannyira tetszik neki, hogy hangosabbra vált, és amikor a fiú elszalad, hogy továbbadja a kórt, ő sem rest elrepülni egy másik irányba, hogy újra, és újra körbenyaljon valakit, ezzel a cukinál is cukibbá téve.

Rebeka és Zoltán

Zente

A gravitáció egészen furcsán működik - hiába kapaszkodik Zente kétségbeesetten a fűbe, ha kicsit odafigyel, azt fogja érezni, hogy szilárdan áll a talajon. Vagyis a plafonon, mert a padlón Lili áll és a falakon lógó képeket is fejjel lefelé látja. Sőt, az ablakon kinézve is olyan, mintha az égből nőnének a fák és a talpánál lenne az ég.
Ettől függetlenül a vér nem tódul a fejébe. Ha nem látszana a kastély maradéka, a helyzet nem is lenne annyira szürreális.

Lili most előnyös helyzetben van - szó szerint meg átvitt értelemben is, mert Zente ijedtségét kihasználva ügyesen eltüntetheti a könyvet. Azonban a varázslatról, ami a táblákhoz kötődik, ő maga sem sokat tud; elvégre rövid utasítást és leírást kapott csak mellé.

Mivel próbálkoztok?