Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=829111#post829111][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.06. 19:46[/b][/url]

Nincs este, nem kell még figyelő szemekkel őrizni a rendet, mégis, valamiért azt súgja nekem a belső hang - hogy éhes -, hogy jöjjek el erre. Vagyis, hazudok, mert semmi ilyenről nem volt szó, egyszeriben csak tudok erre egy rövidebb utat a konyha felé. Nem szeretem kihasználni a manók kedvességét, azonban mégis, ami muszáj, az muszáj, a faluba pedig ma nem lehet lemenni. Húsvét van, a zsebem mélyén akad egy kölni, virágillatú valami, ha van és volt merszem, egy-egy nagyjából korban hozzám illőt meglocsoltam, az idősebbek közül inkább azokat, akiket ismertem. Egy kedves tanárnő is megállt, megengedte, így már ő sem fog elhervadni. A piros tojások mégsem gyűltek, meg nem csokival kéne tömnöm magam, ritkán fordul elő, hogy ilyentájt én teljesen korgó gyomorral maradok. Vagyis nem korog, mert azért egy-egy csokit kaptam és abból ettem is valamennyit, de... Mindegy.
Ha ezen a folyosón átvágok, minden rendben lesz. Még pár lépés, de már innen látni, hogy valami itt nem stimmel. Állok, mert nem lépek tovább, lejjebb hajolok és elolvasom a táblát.
- Fűre. Milyen f... - csak az államat kell megemelnem, ajkaim elnyílnak egymástól, állam koppan, ahogy végül fejem hátravetve bámulom a füves, bokros, virágos rétet a PLAFONON. Megdörzsölöm a szemeimet, tovább nem megyek, hanem nyakropogtató irammal fordítom jobbra majd balra a fejem. Ez, délelőtt, korábban, tuti nem volt itt. Valamit magyaráznak a portréalakok is, de túl harsányak és összefolynak a mondatok.
- Jó, jó, jó, értem - legyintek nagyot feléjük és elindulok. Mert azt mondták, még a közelben van. Én, mint valami nyomozó, minden páncél, de talán még a szőnyeg alá benézek. Épp lefelé bámulok, mintha a vadonban lennék és lábnyomokat látnék, amikor két lábfejet pillantok meg. Lili jön velem szembe, vagyis én botlok bele majdnem, kissé zihálva, ahogy szedem a lábaim sebesen. Hátrébb lépek egyet, amint ránézek.
- Szia... szia.. - nagy levegő, kézfejemmel legyezem magam. - Te láttad, hogy mi műveltek a folyosóval...? - mutatok a hátam mögé. Teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy a tettes még a közelben van, valahol elbújt, de Lili most ért ide, láttam volna a szakasz elején. Így aztán, a gyanúm nem létezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=829427#post829427][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.11. 12:33[/b][/url]

Az biztos, hogy jelenteni kell egy tanárnak, bárkinek. Az is mindegy, hogy ki lesz az, az első, aki szembejön velem, amint kifutkoztam magam. Vagyis nem futok, inkább csak tortyorgok körbe-körbe. Na igen, a festmények még mindig hangosak, egyik fele mulat – az, hogy rajtam, a helyzeten, a folyosó külsején vagy csak úgy, nem tudom -, a másik része meg talán, portré-életükben először, segítene. De nem figyelek én rájuk, bólogatok, hogy jó, értem még mindig, de ez nem old meg semmit. Így a könyv, amely ott hever, az én tudatomig nem jut el. Megállok, megint a plafon felé nézek. Amúgy nagyon szép és mutatós, ügyes bűbáj. Részben, legyen az bárki, meg kell majd őt dicsérni, milyen ügyes és szép lett. Persze, rongálás is, mert a folyosóval tette, engedély nélkül, ahogy múltkor az a valaki a festmények közül firkált össze párat. Nem volt elég az alakok panaszát hallani, siralmát, hogy hogyan néznek ki, hogyan mertek ilyet tenni és bezzeg régen inkább tisztelték őket, nem ezt. Most meg itt ez a folyosó. Szerencsémre, a folyosók nem panaszkodnak, így azt nem kell hallgatnom, hogy mi történt a plafonnal. Másrészt könnyebb lenne, mert ő megmondaná, ki a tettes. Biztos a festmények is – van, amelyik azt magyarázza, még a szeme is piros volt, itt döntöm el, hogy nem hiszek nekik. Ahány féle, annyi leírás.
Éppen fordulok is be-ki, ki honnan nézi, amikor beleütközöm valakibe. Lili az, mintha sietett volna, lehet hogy a hangzavar miatt. Én is beszéltem, de a portrék most hangosabbak a kelleténél, szerintem itt hamar tömeg lesz. Jaj nekem, azt nem kellene! Ki tudja, nem-e esik valaki fejére föld, virág, bármi. Sosem lehet tudni, hogy ami szépen néz ki, mennyire ártatlan. Nem engedhetek be oda senkit sem.
- Hát a folyosót – mutogatok is magam mögé. – Vagyis pontosabban, a plafont. A tábla még semmi – emelem meg a kezem, majd várom, hogy megtalálja. Nem nehéz, inkább úgy tűnik, kevésbé esett le neki, miről beszélek. Kezeim leejtem és szusszanok egy nagyot. Lehet csak én fújom ezt fel.
- Kár… azt hittem, hogy találkoztál vele jövet közben. Ez így nem lesz jó – dünnyögöm, mintha ezzel meg tudnám oldani. Közelebb lépek a táblához, felfele pislogok, majd aztán vissza a lányra. – Ki kellene nyomoznom, de előbb lehet szólok egy tanárnak. Igen, azt hiszem az lesz a menete – gondolkodom hangosan, egyelőre azonban nem indulok. Kicsit fáj a lábam, túl hamar és túl sokat toporogtam, futni akartam is, meg nem is. Szusszanok egyet, meg figyelek, senki se jöjjön erre.
- A tebót? Nem láttam! Mi van a másodikon? – pislogok nagy szemekkel felé. Az egész kastély megkergült. – Komolyan, valaki nagyon unatkozott – mormogom. Mert ha a tebó ott van, biztosan az vitte oda, aki ezt művelte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=829517#post829517][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.12. 21:24[/b][/url]

Oké, oké, oké. Le kell higgadnom. Szerintem az a nagy helyzet, hogy ez az első komolyabb dolog, amit prefektusként látok és ami ellen, amiért tehetnék valamit. Csak ez magyarázza, hogy ennyire felkapom, felfújom és ügyet csinálok belőle. Pedig nem ronda amúgy, kreatív, szép, értékelni is tudom, meg minden, csak… csak azért mégsem szabályos. Vagyis, én így gondolom, lehet sokan, sokkal többen lennének amellett, hogy ez valami kreatív feladat része. Húsvét van, ilyenkor szoktak dolgokat tenni, nem ilyeneket és nem azt, mint bolondok napján vagy éppen halloweenkor. Jó, jó, talán tényleg nem kezelem ezt túl profin, de nézze el bárki, nagyon friss a jelvényem, az egész élmény. Tuti, hogy fogok bakizni, valamit nem nézni és mint most, nagyon nézni a talán semmit. Pfuh. És ebbe társul bele Lili, talán ezért próbálok moderálni magamon, mert na, nem lenne a legszebb, ha háztársam előtt égek be, hogy mennyire nyomi prefektusa van. Kicsit kínosan mosolygok felé, miközben rendezem magam. Hirtelen támad fel bennem az ösztön, hogy tanárt keressek, és akkor ő majd biztosan tudja, hogy mi lesz a helyes megfejtés. Talán ő rájönne mindenre, amire én nem, mert egyszerre vagyok izgatott és kissé talán ijedt.
- Aha, szerintem kéne szólni neki. Azért ez mégis… mégsem csipcsup – nézek fel a plafonra, majd vissza Lilire. Ha neki ez a csipcsup. Nem is akarom tudni, mire mondaná azt, hogy globális katasztrófa. Jó, azért mosolygok kicsit. – Nem hiszem, hogy zavaró lenne, azért is vannak – rendet meg fegyelmet teremteni, igen. Meg azt megtartani. Elvégre, én nem dönthetek mindenben, kiszórhatok büntetést, de pontot nemigen vonhatok le. Vagyis, mondhatom egy tanárnak szerintem. Mindegy, mert most ebbe bele fogok zavarodni. Viszont amit utólag tolt hozzá, fejbevág kicsit.
- Basszus! – káromkodom kicsit, de ezért még nem járna szappan a nővéremtől, remélem. – Lehet, hogy… lehet… eszembe sem jutott – csapok a homlokomra. Húsvét, ünnep, tanárok. Palmer tanárnő pedig illúziómágus, tehát, az egész csak látvány és talán hozzá se lehet érni, ezért került oda, mutatóba. A növények lehet mind gyógynövények az egész tananyagból, csak épp innen nehezen látni. Elnevetem magam, már inkább kínomban.
- Őszintén, nem is gondoltam arra, hogy a tanárok lephettek meg minket egy ilyennel. Lehet, ha közelebb megyek, látok egy-egy tojást is a fűben és ha rámutatok, meglepi lesz. Na, neked volt most  tök jó logikád! – mert szoktak ők meglepni minket, tényleg ez is benne van. Nem, nem vetem el az, hogy csín és „rongálás”, de ezt se. – Viszont ezt tényleg csak tanár tudná megmondani, hogy mi az igaz – térek vissza hümmögve az előbbi témához és közelebb lépkedem a táblához, onnan nézek felfelé. Innen fordulok hátra.
- Hát azokat nem látni, nem? Szóval felesleges lenne. De én se tudom, meg kéne talán nézni mégis. Biztos, ami biztos és akkor lehet látunk tanárt is – hah, jó alkalom! – Eljössz velem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=829731#post829731][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.17. 16:15[/b][/url]

Inkább tanítani. Ez mind rendben van, ha mindenki jó lenne és azt tenné, amit csak szabad és kell. De nem, nem azt teszik, rendszerint mindig van valami galiba, ami miatt nem csak tanítani, hanem nevelni is kell. Ki hogy teszi, az már más kérdés. Van, akin mosolyogni lehet közben, van, aki elől inkább futni kell.
- Persze, hogy azért – helyeselek végül hangosan is. – De kell a rend is. Láttuk mi van anélkül – nem éppen a mostani helyzetre célzok, hanem olyanra, amikor tényleg valami vad és fékezhetetlen dolog söpört végig a kastélyon, a tanárok és a prefektusok meg csak a fejüket fogták rá. Elmosolyodom, ahogy engem említ meg végül.
- Jó, de nem mindenki „fogad szót” nekünk, meg nem is csinálhatunk mindent. Mindegy, mert egyedül nem lennék elég ügyes ehhez még. Csak most kezdtem – csóválom meg a fejem, hogy nincsen évek tapasztalata mögöttem. Most jönne jól az elődöm, ő idősebb volt sokkal, meg volt az a farkas cucc, biztos jobban tartanának tőle, mint tőlem. Sőt. Mindegy, mert ő most tanít, mondjuk akkor ha tudnám hol van, lehetne neki is szólni. De azt tudom, hogy sosem lakott a kastélyban. Mondjuk megértem, én se tenném, ha a kórság velem lenne. A helyzet viszont így sem javul, nem is fog, azt hiszem, vagy feladom vagy erősködöm. Lili valamiért nagyon nem akar tanárt, kicsit gyanús is az, hogy ennyire tiltakozik ellene. Ráncolom a szemöldököm, majd leesik, mi lehet a gond.
- Jaj, nyugi. Ha jön egy tanár, arról biztosítom, hogy te segítettél nekem, nem vagy bűnös – ha tudnám, amit kellene, nem mondanám ilyen nyugodtan, hogy nem tettes hanem velem van. De nem indulok el végül, csak magyarázok tovább, mintha muszáj lenne. Igen, valahol muszáj is, mert így kimegy belőlem a feszültség.
- Hát nem merném megfogni, annyi szent. Még ha látom is. Azért annyira nem vagyok jó a lényekből, simán megharap aztán nem tudok majd semmit se beadni, mert a kezemnek annyi - jó, ez hülyeség, de mindegy. Valahogy megoldom, megnézni meg lehet annyit is, hogy tényleg eldőltek-e a páncélok és a vázák.
- Szuper – bólogatok, már indulnék is, de megtorpanok. – Biztos okos dolog szétválni? És ha pont akkor lépnek meg? – nem nagyon akartam egyedül menni, de tény és való, logikus, amit mondd. Csak az nem, amerre mutat. Megrázom végül a fejem.
- Arra nagyon hosszú, túl sok időt kap. Én megkockáztatom, hogy nem esik a fejemre semmi és erre megyek – és mielőtt bármit tudna tenni ellene, már indulok is a tábla felé. – És akkor a rövidebb kerülő neked marad! – mosolygok hátra rá, ahogy előre nézek. Nagy levegő, elsétálok a tábla mellett és…
Kiáltok. Egy pillanatról a másikra fejjel lefelé találom magam. Kezeim a zöld fűben támaszkodnak, alattam a padló, Lili, minden. A réten vagyok, csak nem a jobb helyen.
- Ezt nem hiszem el! – kap el a tériszony, szédülök. Csak ne hányjam el magam… az kéne még. A füvet markolom, nagyon nem akarok leesni, mozdulni sem merek. Nagyon félek, ahogy végül lefelé sandítok. – Se… segíts… valahogy. Nagyon rossz idefent! – hangomon mégis hallani, hogy félek. Reszketek, szemem összeszorítom. Ez nem lehet igaz! Mindig pórul járok…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=831345#post831345][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.05.16. 17:46[/b][/url]

Lesz még mit tanulnom a jelvénnyel, úgy érzem. Sosem voltam jó a nyomozós dolgokban, még egy szimpla társasban is tudtam veszíteni és persze, elsiklani olyan dolgok felett, hogy néha már rám szóltak, hogy számoljam át vagy olvassam át, mielőtt döntök. Nem tartom magam logikátlannak, csak inkább… figyelmetlennek? Nem volt eddig belőle gondom, remélem most sem lesz, más kérdés, hogy mi fog sikerülni ebből az elképzelésből. Így aztán, nem most lesz életem fogása, kezdem érezni. Hiába szaladnék, vagy hívnék ide valakit, a tettes, mire mi ezt, ezeket megvitattuk, már simán akár Bogolyfalván jár és vissza sem néz. Szóval, fújok egyet, egy kicsi vereségízzel a számban, de nem, mert még nem veszett semmi, talán nem. Talán rájövök a dolgokra, de Lili kizökkent belőle. Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, majd csak pislogok. Egyedül megoldani? Nos, az már nem lehetséges, mert ezt, ha nem is most azonnal, de mindenképp jelenteni fogom valakinek. Nem tettem le róla és nem is fogok, ha már szétválunk és a nézelődés közben keresek egy felnőttet. Jobb lesz így, mert akkor még én kapok majd amiatt, hogy nem szóltam. Egyedül megoldani… ahhoz az kellene, hogy meg tudjam szüntetni a folyosót sújtó bűbájt, de úgy érzem, erre a tanult “Finite Incantatem” se lenne elég, mert olyan szövevényesnek tűnik. Először is, ott a virágos mező, fejjel lefelé, azt kéne virágmentesen eltüntetni, aztán még ki tudja, mi akad a fűszálak között.
- Neeem, nem. Ezt én egyedül nem tudnám, hát le kell onnan azt szedni. Ahhoz én nem vagyok még elég ügyes, meg nem is örülne sem Matyi bá, sem senki más, hogy én ilyen… magánban nyomom - rázom meg a fejem, hogy nem engedek abból, hogy én itt majd hős leszek. Már akkor is szoktak dicsérni és köszönni, amikor valami különös helyzet miatt szólunk, még nem voltam prefektus tavaly, de szóltam, hogy valaki állandóan kipingálja az egyik folyosó falát, nem tudom, hogy meglett-e a tettes, de azt tudom, hogy örültek, hogy nem hagytuk, hagytam szó nélkül. Amúgy nem vagyok spicli, nem szoktam beköpködni embereket, na nincs okom rá. De ha nincs ott már rég valaki, akkor meg nem ártok senkinek, szóval, egy ilyen félmegoldás. Közben a homlokom ráncolom.
- Nem, nincs tudomásom szerint főprefektus… de az minden bizonnyal a legidősebb lenne, logikusan. Nem léptetnek elő prefektusokat, csak le - mert vannak persze olyanok, akiktől elveszik később, mert nem csinálják a dolgukat időben vagy nagyon rosszul. Nem tudom név szerint ezeket, voltak, akikről mindenki tudott, és voltak, akikről csak később, hogy jééé, hova tűnt. Érdekes lenne egy főprefektus, de amilyen arcoknál van a jelvény néha, felesleges.
Talán a szavaim is, hogy mi kell ide, vagy mi sem, de megoldjuk. Tényleg mondanám neki, mármint a tanárnak, még ha annak az első gondolata lehet Lili lenne, mint tettes. Szerintem azért nem, mert akkor nem lenne itt, nem épp a legjobb dolog a helyszínen maradni, ha a gyanú halovány, akkor sem. Aztán ki tudja, lehet, hogy akkorát tévedek, mint a ház. Azzal mondjuk biztos, hogy erre indultam el. A hosszabb út kellett volna, mire azonban ezt mondom magamban, már mindegy… Nem kiabálok többet, ellenben nagyon félek attól, hogy leesek, ki is tépek pár fűszálat, ekkor veszem észre, hogy ez nem ezen múlik. Kiengedem ujjaim közül, ahogy lassan felülök, ugyan úgy lógva közben fentről le és mégis, mintha csak a talajon lennék. Bár ettől még mindig kellemetlen.
- Le tényleg nem, de… Nem tudom - mozdulok, egyelőre lefelé nézek, így az olyan, mintha amúgy a réten lennék. Csak amikor tekintetem előre, lefele, illetve felfelé esik, akkor jut eszembe, hogy nem jó helyen vagyok. A gyomrom bukfencezik, mint amikor hirtelen indul a lift fel vagy le, nem merek felállni. Egyelőre csak rendesen leülök a fenekemre és kapaszkodok megint a fűbe.
- Légyszi! Lehet, ha sétálni kezdek vagy felállok, leesek. De most olyan, mintha a plafonra ragasztottak volna! - tudtam én, hogy kell tanár, viszont azt nem, hogy pont hozzám. Na ezt ha majd a többiek hallják… nem lesz semmi, talán csak kioktatnak, hogy ne dőljek be ilyeneknek vagy éppen, másoknak. - Könyv? Hol volt itt könyv? Hé! - ne most könyvtárazzon. Hunyorogva figyelek lefelé, ahogy látom mozogni. Én mindent megnéztem és nem láttam, ezek szerint ő vagy igen, vagy tudta, hogy ott van. Sóhajtottam egyet, most akkor mégis tévedtem? Mindegy, nem érdekel a tettes most, csak le szeretnék innen kerülni, egyben.
- Siess, kérlek! Azt hiszem szédülök - pedig nem olyan, mint a mászókán lógni le, nem kezd a fejem fájni sem. De attól még nem kellemesebb.