Ismételten felfedeztem valamit! Szerdán, igen komor hangulatban voltam, magam sem tudom miért. Az időjárás okozhatta talán? Esetleg hogy összevesztem a testvéremmel? Hát persze hogy az utóbbi, mert Ben öcsém, igen ki tudja hozni az embert a sodrából. Nem nagyon hasonlítunk, talán őt örökbefogadták? Még ezen a tréfás megjegyzésen sem mosolyodtam el. Néha legszívesebben eltűnnék a világból, főleg amikor nem az van amit szeretnék! Dehogyis, ez nem igaz. Most az öcsém helyében gondolkoztam. A csodába, hát már biztos hogy mi testvérek vagyunk. Az agyunk is néha ugyanazon jár, főleg mikor anyu a híres fasírtját készíti. Esetleg akkor, amikor apu folyton a motorokról beszél. Nagymenő a fater, de az ám. A baráti társasága is szakasztott olyan mint ő. Fred bácsi, no meg Mario bácsi, aki olasz származású. Mindenketten teljesen olyanok mint az apu. Ahogy így tanakodok, meglátom hogy egy újabb portrés folyosóra értem. Juppi, eggyel több. Úgy is éppen arra jártam, miért ne nézzek körül? Volt ott minden féle! Táncoló apácák, bikalovagló férfiak - akiket a bika ledobált, de az emberek fürgén visszamásztak - de a kedvencem egy kislány volt, aki táncoltatta a kutyáját. Szegény állat, rémülten nézett enegem, segítséget várt. Kikacagtam magam miközben a többi freskót bámultam, de megszólalt a gyomrom, vagyis korgott, nagyon éhes voltam, így hát elmentem ebédelni.