Tanár úr

Kb. túl éltem az első napom, a nehézkes kezdés ellenére. A suli kellemes eddig, csak semmit sem találok. Az egész olyan, mint egy kastélyba zárt labirintus. Bár ezen valószínűleg a házirendhez kapott térkép segítene...kár, hogy azokat az ágyon hagytam belepillantás nélkül.  
Úgyhogy marad a jól bevált felfedezés és kérdezősködés, vagyis csak maradna, mert sehol senki. Napközben még össze-össze futottam diákokkal, de már egy ideje senki nincs a közelemben a képeken kívül. Akik hol kedvesen, hol mérgesen reagáltak a kérdéseimre. Összességében jól haladok néhány helyet már ismerek a házamon túl is. Most pedig, ha minden igaz rövidesen eljutok a konyhába és szerzek magamnak némi késői vacsorát.
Erre a gondolatra újra megszaporázom a lépteim, elindulok egy furcsa mulató képekkel teli folyosón. Hirtelen csönd lesz, aztán mintha mi sem történt volna folytatják a szórakozást.  
Már éppen megállnék nézelődni amikor egy ismeretlen férfihang megszólít. Kíváncsian fordulok a hang irányába, egy viszonylag fiatal fáradt arcú férfival kerülök szembe. Enyhe érdeklődéssel nézek az illetőre.
–Nos, azt kétlem. Mivel ön nem tűnik konyhai személyzetnek.   
Rövid szünet után elmosolyodom és folytatom.
–De annak nagyon örülnék, ha megmondaná merre találom a konyhát.

Tanár úr

Hirtelen csend, aztán újra nyüzsgés és mulatozás. Érdekes, ez a folyosó egész szimpatikusnak tűnik.  
Már éppen leállnék az egyik kevésbé mulatozó festménynél amikor megszólítanak. A hanghoz fordulok és egy kissé morcos, kíváncsi férfival találom magam szemben. A kérdésre szemrebbenés nélkül válaszolok, egy futó mosollyal pedig megpróbálom elérni, hogy segítsen az ismeretlen.  
Pechem van, úgy tűnik kifogtam egy tanárszerűséget. A finom célzás alapján pedig tényleg elkellet volna olvasnom a házirendet... Na, mindegy, valahogy azért kimentem magam. Előveszem a lehetőleg elbűvölőbb mosolyom és kecsesen megkerülöm a pontos választ.
–Szólítson csak nyugodtan Voninak, a legtöbben így hívnak.
A következő kérdéséből érzem, hogy nyert ügyem van, nem egy szőrös szívű tanárral sikerült elsőre találkoznom.
-Oh, ennyire látszik?   
A hátam mögött összekulcsolom a kezem és ártatlan arccal folytatom.
–Igen, ma érkeztem és a sok elintéznivaló mellett még nem tudtam elolvasni a házirendet. Remélem nem szegtem meg nagyon a szabályokat.
Jó lenne nem büntetésről írni az első levelemben haza, szóval remélhetőleg nem csak én hanem ő is fáradt. Különben is ki nem nézné el egy ártatlan gólya apró bal lépését?

Tanár úr

Úgy látszik tévedtem, nem úszom meg a büntetést... Még egy picit sem rezzen meg a szája, a becézés, pedig holt hidegen hagyja. Na, ez kellemetlen. Finoman biccentek.
-Igen, abból.
Itt az ideje megpróbálni menteni a menthetőt, hátha megúszom valami aprósággal. Végül is csak a takaródót szeghettem meg, az nem nagy ügy. Azaz, ha most készséges és bájos leszek, biztos kisdologgal megoldjuk. Megpróbálok azzal érvelni, hogy új vagyok, nem volt időm elolvasni a házirendet, de semmi. Szimplán csak elutasító…lelombozó egy találkozás ez.  
Amikor meglátom, hogy papírt vesz elmotyogok néhány francia szitokszót. Szép év kezdés lesz ez. Elmondja a büntetés felvezető szöveget én pedig semleges arccal válaszolok.
-Persze, meglesz.
Magamban fintorgok kicsit, nem olyan drámai a feladat, de akkor is bosszantó. Sőt, egyelőre még mást sem tudok "megkérni", úgyhogy tényleg nekem kell megcsinálnom... Lebiggyesztem a szám, hát ez aztán pech.
Amíg én a sorsomon merengek kérdést intéz hozzám. Semleges hangszínnel felelek.
-Melissa Von vagyok.   
Majd kissé habozva folytatom a beszédet.
-Első évfolyam, Rellon.
Ezután már csak várom, hogy a kezembe nyomja a cetlit és elválhassanak útjaink...illetve ezzel van egy kis bökkenő. Nem tudom hogyan jutok vissza. Zavaromban elkezdem a cipőm orrát bámulni. Most mi csináljak? Ha nem kérek segítséget elkaphatnak újra és nekem nincs kedvem még több büntető munkához, de, hogy pont vele kelljen vissza jutnom... Ah, ez csak még kellemetlenebb.

Tanár úr

Az, hogy ő el is elmond valami káromkodás szerűt meglep. Enyhe érdeklődéssel pillantok rá. Mégis érdekes ember lenne? Hm...még meglátjuk.
A biccentésre nem reagálok, jegyezze meg nem érdekel. Ha van is közös óránk, majd hátra ülök és nem zavarjuk egymást, kész. Nem lesz nehéz így kibírni az együtt töltött időt, esetlég jó is leszek az elején tárgytól függetlenül.
Amikor közli, hogy ő a repüléstan tanárom úgy nézek rá, mint akit leöntöttek egy lavór hideg vízzel. Na, ne! Mért pont bele kellett összefutnom? Repülni szeretek...
Apró sóhajjal bólintok, ez már biztos nem az én napom. Sok idő lesz mire elfelejtettem ezt a kellemetlen találkozást. Pedig már olyan szépen elterveztem, hogy a reptan tanárommal jobban leszek. Ez aztán a pech.
Ezután gyorsan túl esünk a kötelező körökön. Újabb biccentéssel átveszem a cetlit, kezdetnek meg kell csinálnom ezt a büntetést. Nem sokat fog változtatni a rólam alkotott képről, de kis lépésekben csak meglesz.  
Az óhaj-sóhajra válaszkép elkezdem bámulni a cipőm orrát, itt az ideje segítséget kérni. Bár most már inkább vesznék el újfent...
Veszek egy nagy levegőt, lassan, mint ha fájna kinyögőm.
-Nos, igen... Lenne kedves elmondani, hogy jutok vissza a hálókörletembe?
Megpróbálom leplezni a zavarom, kisebb-nagyobb sikerrel ez meg is történik. Amint nem érzem magam elvörösödve felpillantok.

Tanár úr

Sikeresen kinyögőm mit szeretnék, már, ha siker az, hogy elvörösödők és a cipőm orrát nézem...
Ezután újabb sokk volt mikor kiderült, nem tudja elmondani. Szép mondhatom, a végén kezdhetek el újfent tippelve elindulni, teljesen a szerencsére utalva. Ezzel aztán teljes lenne a mai nap, a rengeteg utazás, minden elintézése és a büntetés, most pedig ez...
De nem, még sincs ekkora pechem. Mondjuk nem is öröm, hogy vele kell még több időt töltenem. Végül is ez még mindig istenes, sokkal rosszabbat is el tudok képzelni.
Arra, hogy voltam-e már a körletemben bólintok. Lepakoltam, találkoztam egy-két emberel és egy picit körülnéztem. Azt viszont egyel talán nem tudom merre kellene innen mennem, valószínűleg, ha közelebb leszünk már felismerem.
Ezt letisztázva elindulunk, lassan sétálok félig mögötte, nincs sok kedvem beszélgetni, de tűrhetően válaszolok a hozzám intézetkérdésekre. A honnan jöttem típusú kérdésekre a lehető legtömörebben, a repüléshez kapcsolódóhoz bővebben. Így egész gyorsan eljutunk ahhoz a ponthoz, ahol megáll. Érdeklődve körül nézek, ez a folyosó ismerős. Innen már vissza jutok, remek. Mielőtt bármit mondhatnék elmondja merre induljak tovább. Enyhén mosolyogva bólintok.
-Köszönöm. Jó éjt.
Aztán sietős léptekkel elindulok, pont elég volt mára ennyi.

Gréta
Outfit

Lehet, hogy érdemes lenne benézni jóslástanra? Nem vettem fel, de kezdem unni ezt a rossz helyen lévő lyukas órát. Ha első óra lenne legalább alhatnék, de mivel második óra erre sincs lehetőségem...  
Unottan sétálok a folyosón, nincs mit csinálnom, mugliismeretből ugyan kaptunk némi utána nézni valót, viszont ahhoz még túl korán van nekem. Esetleg lemehetnék a konyhába egy kávéért, pontosabban még egyért. Kitudja miért az első nem hatott, sőt majd, hogy nem álmosabb vagyok. Biztos ez a nyomot idő teszi, a létezéshez is meleg van. Emiatt pedig rosszul alszom, szóval jó lenne valami változás időjárás terén, a pillanatnyi tarthatatlan. Még az eddig hűvös kastélyban is kezd egyre melegebb lenni...  
annyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre se veszem az ablakon kibámuló lányt és kicsit meglökőm. Meglepetten pillantok az ütközés irányába.  
-Bocsi.   
Egy gyors pillantással végig mérem, halvány lila gőzöm sincs ki a csaj, szóval egyszerűen csak tovább indulok.

Boglár Gréta

Átlagos szerdának indult a mai nap, az első óra olyan volt, mint eddig. Az azt követő lyukasom pedig úgy kezdődőt ahogy szokott. Talár a táskába és indulás keresni valami elfoglaltságot. Ezután villámcsapás szerűen jött a változás, a lány, akinek véletlenül neki mentem elkezd a vállamnál fogva rázni. Döbbenten nézek az enyhén elmeháborodottnak tűnő arcba, elsőre megszólalni sem tudok. Merlinre, mi becsöppentem már megint? Azt még érteném, ha az lenne a baja, hogy neki sétáltam a kihalt folyosón ábrándozás közben, de a pillanatnyi helyzet teljesen érthetetlen. Ki a jó sárkányt keres?  
Lassan sikerül összeszednem magam, a meglepettség helyét harag veszi át. Kitépem magam a kezéből és teszek hátra egy-két lépést. Aztán onnan nézek rá ellenszenvesen.
-Neked meg mi a jó Isten bajod van?   
Eközben az egyik kezem a táskámban lapuló pálcám felé mozdul, nem vágyom rá, hogy még egyszer elkezdjen rázogatni. Szóval jobb lesz, ha távol marad tőlem. Hiába gyanús lelkiállapotú, gondolkozás nélkül megátkozom még egy ilyen támadásért.