Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=176356#post176356][b]Szombat Anna - 2013.09.26. 00:00[/b][/url]

Hát mégiscsak sikerült neki teljesíteni. Itt volt az alkalom, és bizonyított. Az utolsó hónapra érkezett az iskolába, de minden vizsgán átment. Igaz, hogy immel-ámmal ugyan, de sikerült és ez a lényeg, nem? Még sosem érezte magát ilyen elégedetten. Mintha épp most nyerte volna meg az olimpiát. Minden számát.
 Ilyen csodálatos alkalom megünneplésére csak egy dolgot tudott kitalálni: keres egy jó kis kalandot a közelben. Mivel újonnan megismert barátai nem voltak a közelben, és nem akart egy egész napot tölteni egy ilyen hatalmas kastély átkutatásával, egyedül vágott neki az útnak.
 Nem nézett még körül alaposabban ezen a helyen, és most minden olyan újnak és izgalmasnak tűnt. A mozgó festmények, a kiállított szobrok és úgy egyáltalán ezek az óriási méretek mindenhol! Mintha nem is emberek, hanem óriások építették volna, vagy laktak volna itt. Bár az eddig látottak alapján ezt is el tudta képzelni.
 Emeleteket járt át, tornyok legtetején csodálta a kiállítást, elment a Nagyterembe és benézett az Erőnlét termébe. Azt hitte már mindenhol járt, amikor hangos zsivaj visszhangja jutott el hozzáig. Aha, szóval a kaland és az a sok diák errefelé kódorog ilyenkor.
 Határozottan célba vette a vélt irányt, majd percekkel később - mikor a hangok kezdtek halkulni - a hátraarc után majdhogynem futólépésben közeledett az immár helyes irány felé. Ki tudja, miről fog lemaradni, ha nem siet.
 Kicsit lelassított, mielőtt még a tömegben valakibe belerohanna, így viszonylag nyugodt tempóban fordult be a sarkon. Aztán meg is állt. A tömeg nem volt sehol. Egyedül állt a folyosó szélén, ebben a furcsa, bódító illatban.
 - Borgőzös szép estét kívánok! - rikoltott közvetlen mellette a falnál valaki, mire Anna ijedtében nekirohant a szemközti falnak. Sosem volt az az ijedős fajta, de ha közvetlenül a füle mellett valaki elkiáltja magát egy üres folyosón, akkor bizony meglepődik.
 - Vigyázzon kisasszony, a végén még megcsúszik a... - már késő volt. Anna a következő pillanatban egy tócsában ült, pontosan a folyosó közepén.
 Hát persze, hogy a jókedvű, piros orrú festmények zajonganak itt! Az idősebbek már meséltek neki erről a folyosóról, ahol minden csupa zaj és jókedv. No meg alkohol. Már csak az a kérdés, hogy került oda az a bizonyos folt a földre. Nagyon remélte, hogy nem borról van szó, bár erre már ilyen tapasztalatlanul és naivul is tudta, hogy nem így van. Ha bor, akkor meg már úgyis mindegy. Képtelen lesz kiszedni ebből a ruhából a foltot. Nagyon dühösek lesznek rá...
 A gondolatra egy kicsit megborzongott, de a borús hangulat nem tartott túl sokáig. A festmények azóta hahotáznak rajta, mióta csúnyán lehuppant a pocsolyába. Szép kis társaság, no. Kinevetni egy hölgyet ily cudar helyzetében! Igaz ami igaz, legszívesebben ő maga is megmosolyogta - na jó, biztosan hangosan kiröhögte volna - ügyetlenségét. Bár remélte, hogy senki nem látta a mutatványát. Az nem biztos, hogy olyan vicces lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=186178#post186178][b]Szombat Anna - 2013.10.18. 21:39[/b][/url]

 Mindig eljön az a pillanat az ember életében, amikor rájön, hogy valaki figyeli. Olyan érzés, mint mikor a sötét sikátorokban sétálunk, ahol nem látni, de érezni lehet azt a két vagy több figyelő szempárt, akik csak arra várnak, hogy egy védtelen pillanatodban kiraboljanak. Anna pont így érezte magát, miután ez a lány csak úgy odasettenkedett hozzá. Tisztában volt vele, hogy látta a csodálatos esését, talán még azt is, ahogyan a "láthatatlan" és "ijesztő" alakok elől menekül egyik faltól a másikig. El is pirult a gondolatra.
 Viszont volt valami, amit nem értett. Ha végignézte is a jelenetet, miért nem neveti ki, és megy tovább. Normális esetben - legalábbis amit ő rövidke élete során megtapasztalt - ezt tették volna. Balsejtelemtől övezve végül is elfogadta a felkínált kezet. Ki tudja, talán mégsem olyan kárörvendőek az emberek, mint gondolta.
 Nem is értette teljesen tisztán, mit mondott a lány - éljenek az irtó hangos, és mindenkit túlkiabáló festmények -, de gesztusából arra következtetett, hogy nem valami csúnya kérdést tett fel.
 - Jól vagyok, köszönöm - válaszolt illendően (ám kizárólag halkan, hátha mégis valami mást kellett volna mondani... az nagyon kellemetlen lett volna), miközben alaposan végigmérte a lányt. Így közelebbről és hasonló magasságból már egyáltalán nem tűnt olyan ellenszenvesnek. Sőt mi több. Határozottan szimpatikus volt, talán mert ő is olyan elveszettnek tűnt, mint ő.
 Zavartan megvakarta a tarkóját, és megpróbálta a füle mögé tűrni vörös tincseit.
 - Köszi, hogy segítettél, nem sokan állták volna meg nevetés nélkül, főleg hogy a ruhám is...
 Megpróbált megfordulni, hogy lássa azt a valószínűleg óriási foltot a fenekén, amit a - most már biztosan - bor ejtett rajta. Forgott, mint a ringlispíl, de nem volt ám olyan hajlékony, hogy megnézhesse a foltot. Ilyenkor nagyon bánta, hogy hátul nem adott neki az Isten szemeket. Határozottan hasznosnak találta volna, de így kénytelen volt másra hagyatkozni.
 - Megnézed, hogy... tudod... van-e ott valami - fordult meg zavartan és várta a választ. Bár ez igazából csak a meggyőződéshez kellett, hisz elücsörgött egy darabig, úgyhogy szinte biztos, hogy jól megszívta magát az anyag.
 - Ó a fenébe, ez tuti, hogy nem jön ki. Pedig a kedvenc nadrágom volt - zsörtölődött félig hangosan félig magában, mielőtt még választ kapott volna a kérdésére, majd eszébe jutott a jómodor. Hisz azt mondták neki, mindig be kell mutatkozni.
 - Öh... én Anna vagyok - tett gyorsan egy száznyolcvan fokos fordulat és nyújtott kezet. Nem szokott ám ilyen szétszórt lenni, de a festmények harsogó zaja elvonta a figyelmét, és ha bár próbálta kizárni a fejéből, valahogy mindig kihallott egy-két csúnya szót, amit már az árvaház környékén is sokat emlegettek. Ezektől pedig mindig megborzongott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=189876#post189876][b]Szombat Anna - 2013.10.26. 20:18[/b][/url]

 Még egy ideig foglalkozott azzal a képzeletében már lassan rajta is túlnövő folton, de a lány szavai némiképp megnyugtatták. Hisz ebben a világban semmi sem lehetetlen, nem igaz? Akkor miért pont ezt ne tudnák megcsinálni. Igen, biztos benne, hogy olyan lesz ez a nadrág, mint újkorában, és senki nem veszi észre ezt a baklövést.
 - Ha a manóknak sikerül, akkor minden rendben lesz. Nagyon remélem, hogy nem akarják kivágni a foltot és más anyaggal helyettesíteni a lyukat. azt hallottam, hogy néha ezt csinálják, amikor nincs kedvük az ilyesmihez. Aztán azokból az anyagokból titokban maguknak varrnak ruhákat, és amikor senki nem látja őket, azokat szokták felhúzni...
 Fel sem tűnt, hogy már megint elkalandozott a gondolata, csak mikor már Dóra bemutatkozása közben lassan elfehéredett az arca, és le nem huppant a hideg kőre. Egy pillanatra azt hitte, ez is valami buta vicc, és még a végén ő is leül a tócsába, de szerencsére nem így történt. A következő percben már félve guggolt le a lány mellé.
 - Jézusom, jól vagy? Oké, ez hülye kérdés volt... - kezdett bele idegesen a hadarásba. - Mit tudok segíteni? Menjünk ki a levegőre? Vagy hozzak egy kis vizet?
 Azzal a lendülettel fel is pattant és elkezdett az egyik irányba sietni, aztán a következő másodpercben már meg is állt. Hisz ő most boszorkány, nem igaz? És van neki egy jó kis varázspálcája, amivel már nem csak hadonászni tud és mások szemét kiszúrni, hanem ha minden igaz, már képes varázsolni is. És ilyen vészhelyzetben nem kell elrohannia vízért, hisz itt van ő és a pálca.
 Vissza is sietett Dórához már a kezében a pálcával.
 - Ne aggódj, mindjárt adok egy kis vizet, az biztos segíteni fog - hadarta izgatottan. - Ne félj, egyszer már sikerült a varázslat. Igazából nem is olyan bonyolult, szóval biztosan most is sikerülni fog.
 A pálca végét a lány felé irányította, elkezdett koncentrálni, úgy ahogy órán is tanították. Most tényleg menni fog, és remélhetőleg nem történik semmi olyan incidens, mint legutóbb. De ezt egyelőre Dórának nem kell tudnia.
 - Aguamenti - mondta ki a varázslatot, bár hangja kicsit megbicsaklott a végén. A pálcából egy halvány vízsugár spriccelt ki, egyenesen Dórára.
 - Sikerült! - kiáltott fel örömében, majd a vigyor rögtön le is hervadt az arcáról, mikor meglátta a lány ruháján és arcán csöpögő vizet. Ezt megint elszúrta, minden segítő szándéka mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=190534#post190534][b]Szombat Anna - 2013.10.28. 17:49[/b][/url]

 Kissé megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy talán mégsem rontott el megint valamit, és a úgy tűnik, Dóra már valamivel jobban van. Biztosan így van, ha már el tudott sétálni az ablakhoz és ki tudta nyitni.
 A felajánlásra boldogan elvigyorodott.
 - Már épp akartam javasolni. Ez a folyosó kezd nagyon ellenszenves lenni. Nem is jövök többet erre... legalábbis nem túl gyakran - jelentette ki határozottan, mire a közelben lévő festmények szereplői felmordultak. Anna csak megvonta a vállát.
 - Ne legyetek ilyen sértődékenyek. Inkább igyatok kevesebbet. Biztos  több látogatótok lenne - jegyezte meg az alakoknak.
 Most, hogy már biztos benne, nem csak neki vannak gondjai ezzel a szinttel, sokkal nyugodtabb. Határozottan el is indul a folyosó közelebbi vége felé, remélve, hogy Dóra követi. Egy perccel később meg is torpant, mikor a képeken lévők hahotában törtek ki, amint elhaladt mellettük. Azonnal elvörösödött az arca, majdnem egybeolvadt a színe a hajával.
 Dühösen felmordult, és miközben megpróbálta kizárni a hangokat, Dórához fordult.
 - Talán jobb lenne előbb kezdeni valamit a nadrágommal. Vagy lecserélni azt. Így csak nem mászkálhatok - tárta szét tehetetlenül a karját.
 Fejében már le is játszódott a jelenet, amint kimennek a szabadba. A friss levegőn rengeteg diák gyűlt össze, kicsiktől kezdve a legnagyobbakig, és ha jobban körülnéz az ember, néhány tanárt is észrevehet köztük. Ott beszélgetnek, olvasnak, nevetgélnek, élik normális és némely szempontból unalmas délutánjukat. Hisz valamivel mégiscsak el kell foglalni magukat, hogy az a szabadidő egyszer csak elteljen. Végigsétál köztük, miközben élvezi az őszi napsugarakat. Minden tökéletes és napos, talán az égen még egy szivárvány is megjelenik, rajta éneklő madárkákkal és csillámpónikkal. Na de azért mégsem.
 Aztán a diákok hirtelen rámerednek, akár egy horrorfilmben. Az ég elborul, a csend kézzelfogható és még egy éles késsel sem lehetne megszakítani. Ennek ellenére a diákok többsége mégis felnevet. Éles, majdhogynem visító hangon, a mély csendbe ijesztően belehasítva. És mindenki csak nevet, és ujjal mutogatnak a foltos nadrágra.
 Ekkor kétségbeesetten a tanárok felé néz, hátha ők segítenek, de ugyan már, hisz ők is ugyanúgy nevetnek rajta. A szégyen lemoshatatlan lesz, és amíg a Bagolykőbe jár, ő lesz a Foltos Nadrág. Ezt pedig nem engedheti meg magának. Hisz ki kell építenie a jelenleg még nem létező imázsát.
 Megrázza a fejét, mintha a sötét gondolatoktól is megtisztíthatná. A harsogó nevetést azonban élő egyenesben illusztrálták a freskók bor- és örömittas lakói.
 - Nem, mindenféleképpen át kell öltöznöm, mielőtt kimegyünk!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=246007#post246007][b]Szombat Anna - 2014.03.02. 17:06[/b][/url]

 Kár lenne egy ilyen szép napot veszni hagyni!
 Ezzel a felkiáltással indult neki szokásos körútjára a kastélyban. Sosem járta be az egész épületet. Arra még egy nap sem lenne elég. Mindig csak egy-egy kicsi részt. A hangulatától függően döntött, merre induljon. Ha rossz kedve volt, akkor a sötét alagsorba ment, ha még annál is rosszabb kedve volt és nem érdekelte semmi a világban, elrejtőzött az Eridon torony valamelyik kevésbé látogatott zugában. Szerette a nyugati és keleti szárnyat, az északit meg a délit. De a Könyvtárral még mindig nem volt kibékülve. Inkább lement a falu könyvesboltjába, ha más világokra vágyott.
 Most viszont úgy döntött, elmegy megnézni régen látott festmény-barátait. Ha bár legutóbb nem éppen kellemes esemény történt itt, de hát a borgőzős bácsik figyelmeztetni próbálták. Arról meg igazán nem tehetnek, hogy Anna meg ilyen ügyetlen volt. Bár szerette a zsivajukat, a jókedvüket és úgy mindenüket, nagyon régen járt már erre. És bizony ilyen szép napon nem is lehetne másfelé menni, mint hozzájuk.
 Dudorászva sétált végig az ódon falak között, miközben élvezte, ahogy egy-két ember fejcsóválva utána bámul. Az ő bajuk, ha nem értékelik a jókedvet. Meg amúgy is, Annának nem volt ám olyan rossz hangja. Csak nem igen szokta használni. Mert hát mi van akkor, ha esetleg valaki megszólja érte? Az intézetben is inkább csendben kellett üldögélni, miközben a nevelőnők magyaráztak nekik az illemről. (Bár mi tagadás, valószínűleg senki sem figyelt arra, mit mondanak. Az asztal alatt játszottak a becsempészett labdával.)
 Szóval a lényeg a lényegtelenségben, nagyon jókedvűen ment-mendegélt a folyosókon, mígnem egy sarokkal előrébb meg nem hallotta a jól eső nevetéseket. Rögtön széles vigyor jelent meg az arcán, és kicsit felgyorsította lépteit. Aztán meghallott valami mást is. Zenét. Talán hegedűt? És milyen vidám dallam!  Ha lehet, akkor még jobban elvigyorodott. Talán csatlakozott a festmények sokaságához egy zenekar is? Milyen izgalmas lenne új alakokat látni a folyosón!
 Be is kanyarodott a sarkon, ám ahelyett, hogy az üres lett volna, egy szőke srác zenélt a portréképeknek. De abból legalább igaza volt, hogy hegedűről van szó. Bár őszintén szólva, elég félreismerhetetlen a hangja, de sose lehet tudni egy ilyen helyen, mint a Bagolykő.
 Nem is ment tovább, megállt a sarok takarásában, és hallgatta, ahogyan a fiú játszik. Lába az ütemet kopogta a padlón, de csak halkan és óvatosan. De a zene egyre jobban tetszett neki, és bizony milyen eridonos az olyan, aki nem használja ki a lehetőséget a mókára?
 Nem bírta tovább és pörögve-forogva táncolt be a folyosóra, hangosan üdvözölve a vidám portrékat. A vigyort továbbra sem lehetett levakarni az arcáról, így üdvözölte az idegen zenészt, és kezével mutatta, hogy ne zavartassa magát, nyugodtan folytassa a játékot. Addig ő itt nagyon szívesen táncol rá, bár egy párral még jobb lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=265929#post265929][b]Szombat Anna - 2014.04.04. 11:04[/b][/url]

 Már majdnem teljesen elszédül a forgásban, így mikor vége a dalnak, egy kicsit várnia kell, hogy a tárgyak és a festmények a helyükön maradjanak. Ilyenkor mindig úgy érzi magát, mintha egy szakadékon átívelő kötélpályán állna. Kezével maga körül egyensúlyozott, és mikor már a fiú hegedűje is csak apró köröket írt a levegőben, kezdett el hevesen tapsolni.
 - Nagyon szép volt! - kiáltott fel lelkesen, akárcsak a folyosón függő portrék. - Amint látom neki is nagyon tetszett - bökött fejével az alvó öregre.
 - Ne bánd, ők így értékelik a zenét - vont vállat vidáman. - Amúgy én Anna vagyok.
 Ó hát persze, hogy egy külföldi diákkal áll szemben. Néha olyan érzése támadt, hogy az iskolában több a külföldi, mint a magyar. Vajon az országban ilyen kevés varázsló lenne, hogy határon túliakkal kell feltölteniük az üres helyeket? Ilyen kevés ember foglalkozik bájitalokkal? Ki tudja, mindenesetre megmosolyogtató Axel akcentusa. Meg akarja tőle kérdezni, hova valósi és miért jött a Bagolykőbe, de ő felajánlja, hogy most bizony Anna választhat dalt. Micsoda megtiszteltetés!
 Igen ám, csak hogy a leányzó nincs teljesen tisztában úgy a zeneszerzőkkel, mint Axel. Neki éppen elég volt azt tudni, hogy az elektromos zene nem ugyanaz a népi zenével, és hogy a DJ-knek valamiért folyton rángatózik a fejük. Na nem mintha nem lett volna sose ének-zene vagy valami hasonló órája (még a furulyát is rákényszerítették a mugliiskolában), de hogy zeneszerzők! Na de nem maradhatnak virgonc dallamok nélkül a festménylakók, így mondnia kell valamit.
 -  Legyen még egy ilyen vidám, a választás lehetőségét viszont megtartom neked - mosolygott nyugodtan, bár az is lehet, hogy zavarában elkezdte a kezével az alsó ajkát csippentgetni. Ezzel nem volt teljesen tisztában, már olyan automatikusan jönnek a mozdulatok. Talán ezzel nem árulja el magát, milyen tudatlan. Lehet, hogy többet kellene olvasnia, vagy felvenni valami zenei órát. Van ilyen egyáltalán a Bagolykőben?
 Abban viszont biztos volt, hogyha a fiú kiválasztotta a dalt és eljátssza neki, újabb pörgés-forgás lesz annak a vége, ami még testedzésnek sem utolsó. A kérdez-felelek meg jöhet a mulatozás végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=706210#post706210][b]Anna Weißling - 2017.10.20. 19:56[/b][/url]

 Aznap éjszaka ő őrjáratozott a kastélyban. A keleti szárnyat nem igazán szerette, főleg azt a hangoskodó folyosót, ahol egyik alkalommal még talán elsőéves korában belevarázsolódott a portrék világába. Néhány festett alak azóta is felemlegette a kalandját, és folyamatosan invitálták egy-egy izgalmasabb borozásra őt is.
 Ezért is kerülte, ha a keleti szárnyba osztották be. Míg az összes többi folyosón legalább háromszor elment, addig az éjszaka is hangos freskóknál csak egyszer egy éjszaka alatt. És hát mit ad isten, pont ott kószált egy taláros gyerek a kutyájával.
 Fújt egyet, és határozott lépésekkel elindult felé. A kutyát és a diákot is látta már, ha jól emlékezett az Eridon tornyán belül, így az állat is felismerhette őt.
 - Tudtad, hogy tilos éjszaka a folyosón járkálni? - tette fel a kérdést a tőle telhető legszámonkérőbb hangon, és a teljesség kedvéért még keresztbe is tette a kezeit.
 Nem tudta, mi van ezekkel az elsősökkel. Ott volt az a navinés lány, előtte meg az a nagyszájú Fruzsina. Remélte, hogy ezzel a fiúval nem lesz annyi gondja. Már egészen kezdett hozzászokni, hogyan kell visszakísérni az elkószált bárányokat a helyükre.