Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=339983#post339983][b]Gryllus Matilda - 2014.07.20. 14:44[/b][/url]

Mikor szabályosan csúszva megérkeztem a keleti szárny első emeletén húzódó folyosó elé, melyet kijelöltem, mint kezdőpont, alig kaptam levegőt. A térdemre támaszkodva fújtam egy-kettőt, és az órámra pillantottam. Hiába, így is elkéstem, bár magamhoz képest egész jó időt futottam. Szó szerint.
Kikémlelek gyorsan, aztán rájövök, hogy semmit se láttam, ezért valamivel lassabban újból kinézek a folyosóra. Egy magas alakot látok, aki épp ekkor ordít valamit az egyik festménybe. Úgy látom, időben érkeztem, és még nem állt neki dolgozni, de ha tovább váratom, lehet megint inkább különös és veszélyes hóbortjának élve felgyújt egyet-kettőt. Gyorsan lesimítom hát összegyűrődött ruhám, és határozottnak szánt léptekkel elindulok Ombozi Noel felé.
Igen magas fiú. Mikor azon a bizonyos estén még ébren lévő tanárok után kutatva egy-két festett férfi és nő engem talált meg a könyvtárban, és riadóztattak, el sem akartam hinni, hogy egy másodévessel állok szemben. Nem csak magasságával, de viselkedésével is kitűnt évfolyamtársai közül. Azt gondoltam, mestertanonc. Mikor pedig megláttam a pusztítást, amit véghezvitt, ennek megfelelően kedvem lett volna kipenderíteni a kastélyból. De olybá tűnt, mégiscsak gyerek még. Ők pedig botladoznak.
- Szerintem vízre volna szüksége - szólítom meg a fiút, amint a közelébe érek. Remélem nem látszik rajtam, hogy ki vagyok pirulva a futástól. Egyáltalán miért futottam? Ő van megbüntetve, nem én, ő az, akinek nem szabad késnie, én aztán késhetek, ha úgy tetszik! Ez a gondolat mindenesetre későn jut eszembe. Nem nagyon megy még nekem ez a Házvezetősdi.
Hogy értse, mit akarok ezzel mondani, a kezemben tartott vödörbe bökök pálcámmal, mire az egy pillanat alatt megtelik vízzel. Jól le is rántja a karom, és a vödör a folyosó kövén csattan. Szerencsére a nagy ricsajban nem annyira hallatszik, és én is igyekszem úgy tenni, mintha nem lepett volna meg a hirtelen lehúzó erő.
- Tessék, itt van rongy is, kezdj hozzá - nem tudom, mennyire sikerül szigorúra a hangom, pedig igazán igyekszem, csak még soha nem próbálkoztam ezzel a hangsúllyal. A szúrós tekintetet is gyakorolnom kellett a tükör előtt. Remélem megállja a helyét.
- Tudom, hogy már kaptál fejmosást, így attól megkíméllek, de amíg nem ragyog itt, és a másik két szinten is valamennyi festmény kerete, itt leszünk. Én hoztam magammal olvasnivalót, szóval nem fogok unatkozni.
Furcsán idegennek érzem a hangom. De nem is baj, Noelnek kijár. Még örülhet is, hogy én csíptem nyakon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=340068#post340068][b]Gryllus Matilda - 2014.07.20. 16:15[/b][/url]

Kicsit szerencsétlenül indítok, azt elismerem. Némileg az önbecslésem is földre kerül a vödörrel együtt, mert bár próbálom könnyedén venni a botlást, Noel figyelmét nem kerüli el, és ahhoz képest, hogy épp büntetésben van, elég vidáman nevet rajtam. Igyekszem nem törődni vele, és szavait is figyelmen kívül hagyni, de a végét hallva én is kénytelen vagyok nevetni egy kicsit. Csak az enyém kissé keserűre sikerül.
- Azokat a festményeket is igen óvatosan gyújtottad fel. - Ezt inkább csak úgy magamnak mondom, őt már sikerül azzal is láthatóan kiakasztanom, hogy közlöm, nem csak ez az egy folyosó vár ma rá. Megrökönyödését látva kicsit összehúzom a szemöldököm, próbálgatva a szigorú tekintetem. Még vadiúj, be kell járatni.
- Akkor valamit nagyon félre-- - kezdek bele, de aztán elfordul tőlem, és megint nekiáll a festményekkel kiabálni, sőt, pálcáját is rájuk emeli. Eltátom a számat döbbenetemben. Egy-két kép elhalkul, de miután másik keretbe ugrik át lakója, ugyanolyan hangon folytatja, Noel pedig még mindig pálcáját tartva kezében újratölti a vödröt is, amiből kifröccsent egy kevés, mikor "letettem". Közben folytatja szónoklatát arról, hogy ő bizony nem takarító, és nem csinálja meg. Ezúttal nem kell megerőltetnem magam.
- Noel. Jobb, ha tisztázzuk ezt. Igenis megcsinálod a kirótt büntetést, méghozzá a két kezeddel, ahogy a muglik szokták - eddig kedves voltam, pedig nem érdemelte meg. Közben hozzákezd a kép takarításához, és még csevegni is kezd velem. Először nem is gondolkodom el kérdésén, csak rögtön elutasítom.
- Nem tudom, hol találkoztunk, de mielőtt folytatnád, kérem a pálcádat, vagy rögtön meglátogathatjuk az igazgató urat is akár. - Kinyújtom kezem felé, tekintetem pedig az övébe fúrom. Nagyon remélem, hogy nem akarja a büszkeségét tovább erőltetni, mert a legkevésbé sem szeretnék neki rosszat. De felelős pozícióban vagyok már, ennek megfelelően kell viselkednem, és nem szabad eltűrnöm a lázadó viselkedését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=342762#post342762][b]Gryllus Matilda - 2014.07.24. 19:27[/b][/url]

Tűnődve figyelem arcát, ahogy látható büszkeséggel beszél tettéről, amiért tulajdonképpen itt kell lennie ma. Nem tudom, miért, de ahelyett, hogy haragudnék, vagy a fejemet csóválnám azon, hogy milyen egy vandál, azon jár az eszem, vajon miért csinálhatta mindezt, milyen lelki hatás késztette rá. Valahogy nem tudom elhinni róla, hogy jobb dolga híján, vagy unalmában rongálta volna meg a képeket, főleg a beszámoló alapján, ami "tébolyodott, eszement őrült"-ként hivatkozott az időközben már munkához látó, teljesen normálisnak és értelmesnek tűnő srácra, ráadásul több ízben is, sőt, indokolatlanul sokszor kiemelve azt, hogy mennyire megháborodott. Látványosan magára vonta a figyelmet akkor éjjel, és ha igaz, még a Levitába is betört, amit azonban nem sikerült rábizonyítani.
Miközben én rajta felejtett pillantással gondolkodom, ő kifakad, először a festményekre, aztán a "minden nőre", beleértve ezáltal engem is. Nem tetszik a fiatalúrnak a munka, nem fűlik a foga a büntetéshez. Teljesen érthető, látszik megjelenésén, hogy nincs hozzászokva, hogy ilyesmit csináljon. Felém fordulva mondja a magáét, lóbálja a vizes rongyot és a képet is, melynek lakója, egy öreg mágus a kalapjába kapaszkodva kapkodja tekintetét jobbra-balra, és láthatóan szörnyen érzi magát.
- Tudod mit? Maradjunk annyiban, hogy az a maximum, amit meg kell csinálnod - mondom kissé megenyhülve, máris elveszítve fene nagy szigoromat. Láthatóan nem jött be. - Meglátom, hogy haladsz, mennyit panaszkodsz, és mennyire tűnsz bűnbánónak, és aztán eldöntöm, mikor ér véget a büntetésed.
Ennél jobb ajánlatot nem ajánlhatok neki, de ha nem fogadja el, akkor vagy megcsinálja dúlva-fúlva mind a három szintet, vagy kénytelen leszek lemondani róla. Szimpatikusnak találom, tekintetéből egyszerre süt vadság és nyugodt intelligencia. Nem egy rosszindulatú, neveletlen kölyök, nem akarok neki rosszat. De meg kell értse, hogy amit tett, az komoly bűn, és legközelebb nem én fogadom majd, hanem egy vasmarkú illető a javítóból.
Máris szerez egy jó pontot, belőlem pedig úgy elillan a harag, mintha csak levegő lenne, én pedig lufi, egy pillanat alatt mosoly váltja fel gyengén kivitelezett, szúrós pillantásomat. Látom rajta, hogy nem repes a boldogságtól, de pálcája a kezemben köt ki. Máris a hátam mögé teszem, és már majdnem azt hiszem, hogy mindennel megvagyunk, mikor egy magasban lévő képre bök. Értem a célzást, és persze sikerül ismét zavarba jönnöm.
- Igazad van.. bocsi - saját pálcámat előhúzva intek a magasabban lévő képek felé, mire azok sorban leugrálnak kampóikról és a kelleténél talán kicsit kevésbé finoman földet is érnek a fal mentén.
Tényleg van nálam könyv, de előbbi megjegyzése miatt nem érzek túl sok késztetést, hogy olvasgassam is, míg ő dolgozik. Nem akarom, hogy nehezteljen rám, vagy legalábbis szeretném a minimumon tartani a dolgot. Nem vagyok én bunkó börtönőr. Csak azért vagyok itt, hogy ő biztosan megcsinálja, amit kell, és úgy, ahogy kell.
- Szóval.. hol is találkoztunk? - kérdezem kis szünet után, kissé bizonytalan hangon. Lehet, hogy már nincs is kedve beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=379182#post379182][b]Gryllus Matilda - 2014.09.07. 09:03[/b][/url]

Egyszerre kissé kellemetlenül kezdett érinteni, hogy szem- és fültanúi lett a folyosó szinte valamennyi festménye, hogy mennyire a béka segge alatt vergődik a tekintélyem.
Nem mondhatnám, hogy érzékeny volnék erre, hiszen csak most, nemrég kezdtem el egyáltalán növeszteni, azelőtt soha nem voltam olyan pozícióban, mely ilyesmivel járt volna. Könyvtárosként is inkább csak egy voltam a többi könyvmoly között, mintsem olyasvalaki, aki szigorú tekintettel járja a sorokat, és azt nézi, ki nem bánik megfelelő módon a könyvekkel.
De most házvezető helyettes voltam, és ez több mindennel járt, többek között azzal is, hogy nem hagyhattam szó nélkül, ha valaki.. nos, helytelenül viselkedik. És Noel nem volt épp minta példával elöljáró a helyes viselkedésben, azt gondoltam, hogy keménynek kell lennem vele. Tévedtem.
És ahogy igyekeztem változtatni a módszeremen, valószínűleg elég nevetséges benyomást kelthettem. Mint, aki nem tudja, mit csinál. Nem is igazán voltam biztos benne, hogy tudom.
Úgy tűnt, ha kedvesebb vagyok vele, azzal több sikerem lesz, így végül dobtam a szigorú néni szerepet. Már csak azért is, mert egyáltalán nem én voltam, nem ment ez a szerepjátszás. Nem tudtam úgy tenni, mintha más lennék, mint aki.
Hosszú percek teltek el néma munkával, és egyre csak gyűltek a fal mellett a megtisztított képek. A magasabb helyre valókat pálcám intéseivel küldtem vissza helyükre, ahogy haladtunk a folyosó mentén. Némelyik visszaesett, és egyik-másik festett lakó ezt egy halálsikollyal jutalmazta, de mivel nyomban újra elkaptam őket a levegőben a lebegtető bűbájjal, hamar abbahagyták, és sűrű bocsánatkéréseim közepette végül csak visszakerültek a helyükre ők is.
Szépen haladt Noel, és végül megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni, mert nem szerettem volna, ha haragban válunk el, ha végez a büntetésével.
Karácsonyi bál, piros ruha. Emlékeztem, úgy néztem ki aznap, mint egy mikulás virág. Nagyon szép kis ruha az. De ami fura, hogy a rellonos srác is pontosan emlékszik rá, noha szavaiból ítélve alig pár másodpercig láthatott. Megrántja a vállát, mintha nem is számítana, csak úgy mellesleg megemlítette.
- Ó. Sajnálom, nem akartam. Ugye nem volt nálad ital? - Nem ritka történeti elem, hogy ilyen esetekben úgy lököm meg az embereket, hogy azok leöntik magukat valamivel. Utálatos egy dolog, mert nem mindenki öltözik úgy, mint én, hogy a ruhára ömlő puncs ne hagyjon nyomot, hisz ugyanolyan színű az ital, mint a ruha.
- Igen.. elég sokan néznek még most is diáknak. Bár mióta házvezető helyettes vagyok, valamivel ritkábban - mondom kicsit kuncogva. Noelre függesztem tekintetem, újabb képpel készült el közben. - Te viszont sokkal idősebbnek tűnsz a korodnál.
Egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy ez vajon most sértő lehetett-e, de nem tudom megállapítani. Sok nőnek viharfelhő költözne a feje fölé, ha ilyet hallana valakitől, de egy fiatal srác talán máshogy éli meg a kérdést.