Alexci

Péntek van, péntek van, ki ki nyugalomban. Ki ki meg nem. Egyeseknek még ilyenkor is könyvvel az orrukban kell járkálni, mert holnapra meg kell írjon egy esszét az első repülési élményéről.... ami borzasztó volt, de istenem, meg kell írnia, nincs mese. Kifejtheti majd, hogyan szerezte be az első lábszárcsont-törését. Már a gondolattól is fájdalmasan nyög fel, nem hogy majd a leírásától. Na mindegy, ebbe, mármint az írásba belehalni nem fog. Most inkább a Matildától kikölcsönzött „Kviddics évszázadai” című művet bújja és közben persze nem is nézi, merre viszi a lába. Így történhet, hogy rögtön az első útjába akadó lépcsőben megbotlik és lebucskázik a lépcsőfordulóig, ott aztán jól nekivágja a fejét a falnak. Jó pár percig csak nyögdécsel és jajgat. Nem valami vidám dolog a kobakunkat ide-oda beverdesni, de hát ha az az illetlen fal nem volt hajlandó arrébb ugrani...
Végül felszedelőzködik úgy ahogy, leporolja a ruháját és összeszedi a mázsás hátizsákját (azzal járkál az épületben a tonnányi könyve miatt), nagynehezen felsegíti magának a hátára, s megint nekiveselkedik a könyvének, mely majdnem kinyírta az előbb. Azért a könyökét is jól beverte s lehorzsolta, csak még nem érzi.
Akárhogyan is, egy adott ponton ő is eljut erre a bizonyos folyosószakaszra, ahol nagyon vidám és nagyon hangos alakok mulatoznak a jelek szerint. Egy máris beleköt leányunkba.
-Eszem a csöpp szád, jer’ csak közelebb, hadd fogom még a feneked, te lyány!- vihogja az egyik részeg nagy torokkal, ő meg erre riadtan pislog fel rá, de elhatározza szinte rögtön, hogy nem hagyja annyiban a sértő viselkedést.
-Úriember nem mond ilyeneket... egy.... hölgynek!- a végén harciasan normális hangerőre emeli csöpp oktávját, mire a részeg képlakó hörögve-nyerítve felvihog és még a társát is odahívja, hogy gúnyolódjanak együtt Runácskán. Na több sem kell, szedi magát és nekiindul, hogy elszaladjon innen, ám nagy igyekezetében sikeresen nekimegy Alexnek és a székének, ám úgy le is pattan a fiúról, ahogy jött: slunggal. Végigcsattan a folyosón, a könyv a mellkasán landol, ő maga pedig már másodjára nyöszörög fel és ezúttal hüppögni is kezd. Az a sanda gyanúja, hogy amikor találkozik valakivel újabban, szinte mindig történnie kell egy ilyen esetnek.
Na nem baj, legalább megpróbál felülni, s miután törekvését siker koronázta, szépen felpislog, kinek ment neki. Alex láttán még nagyobb szemeket mereszt és egy fokkal hangosabban kezd hüppögni.
-A-Annyira.... sajnálom... Csúnyákat mondtak.... és csak el akartam.... menni.... hogy ne halljam.- két öklével igyekszik kidörgölni a könnyeket a szeméből, mielőtt még több gyűlik oda. Meg közben fel is kellene tápászkodni, na igen.... akad egy kis munkája.

Alex
ugyan-ugyaaan  

Valahogy nincs hozzászokva, hogy verbálisan kínozzák egyrészt a hülyeséggel, másrészt meg a szemtelenséggel. Igen, ilyen szempontból valóban hölgy, mert ő például nem tud csak úgy bárkivel is ilyen faragatlan, goromba fráter lenni, mint ezek a festett alakok vele. Sértik az illemérzékét, ráadásul amilyen bátortalan és önbizalom hiányos, azonnal menekülésre is késztetik. Úgy megindul, hogy koronázatlan sikerrel borítja magával együtt majdnem Alexet is fel a székről nem is beszélve persze. Rögtön szabadkozni kezd, hogy nem akarta, meg csak a festmények miatt... és pityeregni kezd. Az emlegetett jómadarak persze már párban vihognak, harsánykodnak ismét a háttérben, mintha mi sem történt volna, csak úgy, ahogy a magentás hölgy kidőlése után tették.
Láthatóan Alexet is "megviselte" a karambol, ugyanis zamatos hangokkal fejezi ki, hogyan élte meg az ütközés pillanatait, az "Ajj te" mondatot pedig ő úgy értelmezi, hogy neheztelnek rá, hát még inkább legörbül a szája széle, ahogy felpislog a nálánál nyilvánvalóan idősebb fiúra. Ja hogy miben nyilvánul meg? Mondjuk okosabban áll az adott helyzethez nála és nem veszi fel egy festmény piszkálódását. Ez már talán elegendő bizonyíték lehet.
-M-Mindjárt eltű...nik az egész.- dadogja hirtelenjében azt sem tudva, mit tegyen, hiszen a könnyei már adottak, leállítani kicsit nehezebb őket és mintha Alexnek ez a pityergős dolog nem tetszene (gyatra néha az értelmezési készsége, ami az emberi reakciókat illeti), ám a következő mondattal hirtelen rácsodálkozik Alexre és még pityeregni is elfelejt. Rajzolni? Annyira pozitívan döbben meg, hogy még mosolyra is húzódik a szája és lelkesen bólogatni kezd. Abba most az agya valahogy nem akar belegondolni, mit fog szólni egy prefektus vagy bárki hivatalos szerv, ha rájuk bukkan. Egy-két bajuszba még nem halt bele senki és ez az előbbi gúnyolódás piszkálja az oldalát, bosszúért nyújtózkodik.
-Ühümm. Lehetne vastag szemöldökük.- oldalra pislog a bácsira, aki már megint vedel, miután vele befejezte a csúfolódást, közben ő gondolkodik, mit lehetne még kezdeni a gonosz emberrel.
-Ne haragudj, hogy elütöttelek. Nem lett bajod?- persze azért rend a lelke mindennek, muszáj megkérdeznie, Alex hogy érzi magát, másként nem lenne nyugodt a pici lelke és hajj, na akkor jönne az igazi pityergés, ha Alex kijelentené, hogy megütötte magát vagy valami ilyesmi.
-De... hogy gondoltad a rárajzolást?- teszi hozzá halkabban, mert ő aztán tart tőle, hogy Rudi csak tetteti, hogy egy alkoholista majom és éppen dáridózik a másik gunyorossal (nevezzük mondjuk Töhötömnek!).

Villám McQueen  

Már csak reflexből is nekiállt most magyarázni, hogy tényleg mindjárt rendben lesz ő, csak kell hagyni neki csöppnyi időt, míg visszanyeri az uralmat a könnycsatornái felett, s akkor aztán minden a legnagyobb rendben lesz megint. Szerencsére úgy tűnik, mintha Alex arcán is enyhült volna az aggodalom. Egyáltalán aggódott? Vagy csak zavarta az ütközés, az esés és a könnyek triója? Ennyire nem jó emberismerő sajnos, így nem tud rájönni, mi is a talány nyitja.
Bizony, nagyon hamar, szinte drámai gyorsasággal hagyja abba a szipogást, amint felvetődik a bosszú kérdése. Nos természetéből fakadóan nagyon nehézkes a rosszaságba belerángatni, ám rajta kívül álló okok hatására képes belemenni. Azt hiszem, mindenki egyetért velem, ha azt mondom, ebben az esetben a kislány tökéletesen rajta kívül álló ok hatására bólogat rá a bajuszfestés ötletére, elvégre a két férfi provokálta és amúgy sem egy szilárd és megingathatatlan jellemű leányzó, hát belemegy ebbe a kis bosszúba minden különösebb lelkifurdalás nélkül. Szemet szemért, sértést bajuszért! Ollé! Touché!
-Ühm, okés.- ugyan nyújtja a kezét, de hihetetlenül -, s talán túlságosan is- tapintatos lányka: alig érezni, hogy rátámaszkodna Alex kezére, inkább másik kezéből jó erőset (azaz normálisat, de magához képest erőset) nyom a padlón ezzel ellendítve magát, s bár így majdnem ráesik ismét a fiúra, sikerül megtámaszkodnia felszabadult kacsójával Alex székének karfájában, továbbá megajándékozza egy kínos mosoly és „ehehe” egyvelegével jelezvén, hogy érzékelte a helyzet húzós vonulatát- most is.
-Áhh, nem nehéz, ráadásul egyenesen tartja a gerincoszlopom is...- visszakozik, nem válna meg a táskájától. Egyrészt, még ha fel is ajánlották, nagyon nem akarja, hogy más cipelje az ő holmiját, nem szeretne senkit sem kihasználni, másrészt meg azt sem árulná el szívesen, milyen dögnehéz is tizennégy könyvet és még tizennégy füzetet cipelni odabent minden nap. Mert hát órák után be szokott ülni a könyvtárba és ott tanul látástól mikulásig, ameddig csak bír.
-Nem, nem, semmi sem történt.- vagy, ha történt is, az holnapra belilul és fájlalja majd akkor. Szokott ő foltos panda lenni és nem csak a pizsamája miatt. Nekimegy ennek meg annak meg amannak és mindjárt olyan, mint egy rosszul megérett padlizsán. Azért a verdás viccre végre elkuncogja magát (ez nála a nevetés, a rendes nevetés meg a röhögés) és helyeslően bólogat egy sort, mert igaza van Alexnek- ő hamarabb töri össze magát, mint ez a kerekesszék.
-Hátőőő...- leteszi a hátizsákot, ami jó nagyot puffan, bár a két festményalak aligha erre figyel, mivel gondosan Alex mögé állt, Alex meg takarja őket egymaga Rudiék elől. Elkezdi szétboncolni a táska száját és nemsokára előkerül két penna, három üveg tinta (mondtuk már, hogy málhás ló szindrómában szenved? Cipelhetnékje van!) , egy radír, sőt egy alkoholos filc is! Utóbbira felcsillan a szeme és azonnal meglebegteti Alex orra előtt.
-Szerinted ezt használhatjuk? Vagy....- itt hirtelen holtra válik az arca- ... mi lesz, ha egy prefektus rajtakap?- ezt már csak suttogni bírja, annyira megijedt most még a gondolattól is, hogy ők itt most rongálásra készülnek. Azért hátha nem pont ma téved erre egy rendfenntartó szervi egyén. Hátha...
Nos visszatérve haditervükre, amint pillantása a zsepikre és a tintásüvegekre esik, azonnal kitörlődik az agyából minden más, mintha csak egy könyvet dugtak volna az orra alá. A zsepik tetszenek neki is, csillogó szemei elárulják, mennyire tetszik neki az ötlet, hogy betintázzák esetleg nyakig a galád gazfickókat!
-Fel!- jelenti ki suttogva, de a lázas elkötelezettség jeleivel az arcán. Még ki is pirult az izgalomtól (egészen emlékeztet egy túlbuzgó anime figurára), így most olyasfélén fest, mintha rózsahimlője lenne vagy mi. Pedig azon de rég átesett már. Nem is emlékszik rá.
Rudi és társa vidáman iszogatnak tovább, közben mellettük egy alak tényleg az emlegetett asztalra zuhan nagy robajjal (valószínűleg ez napi műsor lehet, mert mintha az asztal azon pontja arcformájúra lenne mélyítve már), s ez által már Alexnek is alkalma nyílhat a szórakozásra. Ő részéről a háta mögé rejti a tartós filcet, meg a tintás zsepit és mikor Rudiék elé ér, rájuk mosolyog angyalian.
-Né’ má’, illedelmes kisasszonka visszatét... hikk.... Tán köllene a fogásom, hikk?- érdeklődik a részeg úr, mire leányunk előveszi a filcet, s mintha csak egész életében erre készült volna, elkezdi azt a bajszot és a túlburjánzott szemöldököket rajzolni az erre hangosan jajongani kezdő festmény arcára.
-Hölgyeket –vonás- megszégyeníteni  - újabb vonások- NEM ILLIK! – a festményalak fájdalmasan vinnyog, miközben próbál egy tükröt keresni. Röhejesen fest vastag, esetlen bajusszal és még vastagabb, akkora szemöldökökkel, hogy ki sem lát alóluk, így elbotlik az asztal lábában és egyenesen Alex öléig, azaz a kép aljáig, a padlóra esik le arccal.

Alex és a meseautó  

Bizony, majdnem megint rá akar esni Alexre. Szerencsére a fiú is résen van és megtámasztja a kiscsajt deréktájt, amitől ő bizony kissé kipirul, mert hát Alex mégis csak FIÚ (elmés megállapítás, lányom, esetleg arra is rájöttél már, hogy tud beszélni vagy éppen enni is szokott a változatosság kedvéért?)  és ő meg éppen, hogy nem esett rá teljesen lendületével. Összegezve a katasztrófa nem következett be és így ő sem kell többet és tovább pirosodjon, mint kell.
Leányunk nagyon nem akar senkit kihasználni, éppen ezért nem akarja egyelőre elfogadni azt a felajánlást a cipekedéssel kapcsolatban. Ugyan csak magát terheli le, de hát ezek szerint neki ez így jó, vagyis nyugodtabb a lelke, hogy nem terheli Alexet. A vicc az, hogy nem használ tértágítót, csak simán agyig tömte mindennel szegény táskát, ettől kőtömb súlyosságú. Nemsokára előbányássza belőle az alkoholos filcet meg még, amit csak talál, de sajnos filce csak egy van, így a tintát és a papírzsebkendőket sem hagyhatják parlagon heverni csak úgy. Megközelítik az áldozatokat, pontosabban inkább Alex a szemtanúja, ő pedig majdnem szó szerint nekik esik, hogy bosszút álljon a gonoszkodásokért, amiket az előbb kapott ingyen. Bőszen kezd rajzolgatni bajuszt meg szemöldököt a gaz festményalaknak, hogy az már visong-vinnyog, hogy hagyja abba a vad leányzó, ám nem! Nincs menekvés, bűnhődni kell! Kioktató szavakat intéz az „úrhoz” arról, hogy mit illene és mit nem, végül az alak leesik Alex orra elé. Eközben ő már a másik tagot dekorálja, akinek egy merő szakáll, azaz bozót jut az állára és fekete fogazat. Na az is szépen viríthat ott magának ezentúl ítéletnapig. Remélhetőleg nehezen fogják levakarni az alkoholos filc nyomait a képlakókról és azok kicsit megemberelik magukat ezentúl. A minimum az lenne, hogy ha őt meglátják a jövőben, visítsanak és meneküljenek el a képből.
Amikor Alex megráncigálja a ruháját, ő is arra fordul, amerre a fiú. Hirtelen nem tudja, mi az ijedelem tárgya, ám ahogy elnézi a közeledő női alakot, biztosra veszi, hogy nem diák, másképp Alex nem vágna ilyen fejet.
-Menjünk innen.- suttogja holtra váltan, miközben felkapja a táskáját és remélhetőleg Alexszel az oldalán távozik a tett helyszínéről két lábon illetve négy keréken.