Keith
Április 1-je, 8 óra körül


*Huhú, itt az első április elsejére a kastélyban! A mugli sulijában rendszeresen megtréfálták a tanáraikat, mindenféle gonosz dologgal. Legalább olyankor megbecsülték a többiek, mert neki nagyon jó tervei voltak arra, hogy hogyan hozza a frászt a tanárokra.  Szeretett különféle mini robbanásokat kreálni, amivel az őrületbe kergette a tanerőket. Az már igazából kiverte a biztosítékot náluk, úgyhogy átállt arra, amit most Saci néni ellen is tervez elkövetni: egy nagyobbacska műpókot fellógatni az ajtó fölé úgy, hogy ha a nő kinyitja az ajtót, akkor leereszkedik.  
Ebben a tudatban pattant ki ma reggel az ágyából, az eszközöket már tegnap előkészítette. Nem volt nagy meló megszerelni a pókos zsineget, már vagy negyedszerre csinálja. Izgatottan készülődött reggel a mai naphoz. Felhúzott egy laza, kényelmes hacukát: egy túlméretezett kék pulcsit, ami akár a bátyjáé is lehetne, meg hozzá egy vastag fekete leggingset. Felkapta a táskáját, amibe gondosan elrejtette az előre elkészített alapanyagot. Most egyre idegesebben lépked a folyosón, ahogy közeledik áldozata szobájához. Egy fura érzés járja át, mert egyedül még sosem csinált ilyet. Oké, hogy a nő már nem házvezető meg nem is tanítja, de mégis csak egy tanár. Egyre lassabban lépked,majd amikor végre elér Somlói professzor irodájához megáll az ajtó előtt. A levegőt kifújja, a szíve hevesen kalapál az izgalomtól. Áh, ez csak egy ártatlan tréfa, rá sem jönnek, hogy ő volt az. Elvégre ki gyanakodna egy ártatlan szőke, kék szemű kislányra? Szerez magának egy széket, bizonytalanul feláll rá, s felszereli az eszközt, majd a helyére rakja az ülőalkalmatosságot. Úgy érzi, mintha lábai ólomból lennének, ahogy visszalép a tanárnő ajtaja elé. Még egy utolsó nagy levegő, majd csigalassúsággal megemeli a karját, és bizonytalanul bekopog az ajtón. Nincs visszaút, uzsgyi innét! Az ólomlábak egyszeribe helyrejöttek, mintha csak valami különleges visszérkrémet használt volna. Gyorsan futásnak ered, nem is számolva azzal, hogy az izgalom és a testmozgás határozottan rossz kombináció: a szíve nem túlzottan szereti. Főleg most, hogy reggel van, emiatt az esti bájitalok már nem hatnak tökéletesen, a reggeliek meg még nem. Ezzel most nem tud törődni, mert szeretne minél távolabb kerülni a professzor szobájától, menekülni. Nincs ő hozzászokva ahhoz, hogy egyedül vigye el ezekért a balhéz. Bum, Bumm… a szíve majd’ kiszakad a mellkasából, nehezen veszi a levegőt, a világ forgásnak áll. Nehogy már, túl hamar jött a rosszullét. Bumm…bumm. Kótyagosan teszi meg az utolsó lépéseket, miközben kétségbeesetten a táskájában matat. A bájital kell… most. A föld egyre instabilabb alatta, úgy rogy össze, mintha valami képzeletbeli kar rántotta volna ki alóla a lábait. Még eszméleténél van,de sürgősen ki kell halássza azt a bájitalos flaskát a táskájából…*

Keith

* Hihetetlen, hogy ma ennyi elég volt a ketyegőjének! Végigjátszott egy kviddics meccset, ahol rá volt állva az ellenfél terelője, és mégsem pörgött így túl a szíve. Pedig elvileg nem nagyon kéne ilyen szárnypróbálgatásokat tennie a sport irányába, mert ha ennyire megemelkedik a pulzusszáma, mint most, akkor abból bajok származhatnak. Ehhez a mai rosszulléthez hasonló nagyon ritkán fordul elő, évente talán egyszer, de inkább még annyiszor sem. Valamennyire tudja kontrollálni az izgatottságát, így nincs túl nagy gondja a hétköznapokban ezzel, mozogni meg… nos, semmit nem szokott. Most mégis sem sikerült ez a bevált trükk, mert inkább az iszkolással volt elfoglalva. Nem is kellene ennyire paráznia, elvégre nem olyan a nő híre, mint például Felagund professzornak. Vele biztosan nem merné megcsinálni ezt a trükköt, még úgy sem, hogy nem tanítja. Igaz, még taníthatja, mert egyre erősebb vonzalmat táplál a bájitalok irányába. Meglehet, hogy ez csak azért van így, mert a férfi egyelőre nem a tanára. De most a jövője a legkisebb gondja, mert jelenleg a szíve majd’ kiszakad a mellkasából, olyan erősen kalapál. A földön fekve behunyja a szemeit, bár azt ilyenkor annyira nem szabadna, mert könnyebben elveszítheti az eszméletét. Erősen szuszogva tapogatózik a táskája sötétjében, amikor hirtelen melegség járja át a bal karját. Mintha égett szagot is érezne. Ekkor léptek zaja töri meg ezt a csodálatos idillt. Valószínűleg az előbb hallott fiú közelít felé. Mintha… égne? Hogy éghet a ruhaujja? Placcs, hirtelen megkapja az idei húsvét első locsolását. Minderre csak valami morgással képes reagálni, és tovább kutat a tatyójában, miközben kiköpi a szájába kerülő vizet. Ez most mire volt jó, talán azt hitte, hogy ettől feléled? Összeszedi minden erejét és résnyire kinyitja a szemét. A szűk nyíláson át egy szőke fiút lát, aki aggódva figyeli őt. Vesz egy nagy levegőt, összeszorítja arcizmait, végül megpróbál kinyögni egy szót.* - Azt… * Motyogja, miközben vékonyka ujjával pontosan afelé a bájitalos üveg felé bök, amit a fiú észre is vesz. Sietősen átveszi tőle a flaskát, bizonytalan mozdulatokkal feltépi zárat és mohón megissza az aprócska fiola tartalmát. Arca ismét fintorra húzódik, borzalmas íze van a löttynek. Annyira keserű, hogy még a könnye is kifolyik tőle, remélhetőleg a srác nem fogja azt hinni, hogy valami bőgős fruska. Néhány másodperc múlva már csökken a pulzusszáma, könnyebben veszi a levegőt. Körülbelül 2 perc múlva képes –még ingatagon ugyan- felülni. Ahogy a kezére támaszkodik, észreveszi megpörkölt pulóverét. Eddig nemigen volt alkalma tüzetesebben felkutatni, hogy mit érzett akkor, egészen eddig a pontig a rosszullét okozta zavartságnak tudta be az egészet.* - He? Ez?*Mormogja még mindig kótyagosan. Kérdőn néz a fiúra, nem érti az egészet. Fél kézzel megdörzsöli a bal szemét, majd folytatja.* - Köszi, amúgy… a segítséget. Kínos lenne találkozni Winnetouval… * Magyarázza hangjában némi borzongással. Talán a férfitól tart leginkább a kastélyban, hiba volt azt hinnie a múltkor, hogy nem érti a nyelvet. Ahogy helyreáll a testi és lelki békéje eszébe jut, hogy igazából miért is futott.* - Ugye… nem láttál erre egy idősebb ősz hajú nőt, aki ideges? *Kíváncsiskodik izgatott hangon, miközben a pulóvere ujját kezdi el alaposabban megvizsgálni. Mi a rosseb történt ezzel?*

Keith

* A bájitaltól erőteljes fintorokat vágva extra meglepetésként éri, hogy a fiú letörli a kicsorduló könnycseppet. Mi? Mit akar ez a gyerek? Eléggé feszélyezi, ha hímnemű egyedekkel ilyen közeli kapcsolatba kerül, hogy már meg is érintik egymást. Igaz, az általános iskolájában még ott tartottak a fiúk, hogy ha kimentek a mosdóba órán, akkor a lányok mellett elhaladván nyomtak egy barackot a fejükre, majd pedig a visszaúton is eljátszották ezt az infantilisnak egyáltalán nem mondható, teljesen normális rituálét. Ha nem lenne még ilyen gyenge, meg nem ilyen körülmények között lazulnának a folyosó kövén, lehetséges, hogy legorombítaná a srácot. Ahogy ránéz, inkább a segítőkészséget látja rajta, mint inkább azt, hogy nyomulna. Kicsit elmebeteg dolog lenne rögtön letámadni azt, aki megmentette attól, hogy az indián kezelésbe vegye. * - Nem sírtam! Ez bűn keserű és maró. *Magyarázza a megszokott büszkeséggel a hangjában. Beszédéből a gyengeségtől egyelőre hiányzik a szokásos hév, vérszegény az egész próbálkozása arra, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna, így inkább érdeklődve hallgatja a srác mondandóját. Időnként hunyorog egy kicsit, még mindig nem tökéletes minden odabent, de nem veszíti el az egyensúlyát vagy ilyesmi. Ha visszajut a körletbe, csak reménykedik, hogy nem találja ott a szobatársait. Szüksége van egy kis magányra, pihenésre és csendre ahhoz, hogy kipihenje ezt az egész őrült kalandot. Biccentve átveszi a törülközőt, majd átdörzsöli vele hosszú hajzuhatagát, végül a vállára teríti. Kezd hűvös lenni ilyen nedves szerelésben itt a földön. Ezen nem sokáig problémázik, mert a srác beismeri, hogy felgyújtotta. Elkerekedett szemekkel nézi pár másodpercig a furcsa, festékes külsejű fiút. Ennyire rossz lenne a propagandája az iskolában, hogy teljesen idegenek felgyújtják, miközben kis híján elveszíti az eszméletét?* - Hogy mit csináltál? Ezt te okoztad? * Kérdi indulatosan, miközben a pulóverén tátongó lyukra mutat. Alatta egyben instant epilálás is történt, mert a leányzó karjáról bizony teljesen eltűntek a szőke szőrszálak az érintett területen, s a bőre is kipirosodott kicsit. Szerencsére időben jött rá a húsvéti életérzés a fiúra, legalább megvolt az első locsolkodója a mai nap folyamán. Valószínűleg az utolsó előtti, mert ugyan őt a családján kívül nem büdösítheti, vagy fürdetheti meg ezen a napon. Tőlük sem szereti, de elviseli, mert ugye a hagyományok meg a satöbbi.* - Miket meséltek neked rólam, hogy felgyújtottál? * Nem kenyere az önsajnáltatás, így nem teszi hozzá, hogy pláne ilyenkor, amikor éppen a hattyú halálát játszottam el a folyosó kellős közepén. A két elhaladó diáktársukat gyilkos pillantással illeti, mintha ők tehetnének az egészről. Egyszerűbb másra fogni, minthogy beismerje a tényt: ezt elszúrta. Mindenesetre elég groteszk látványt nyútjhat a két szőke a folyosó kövén.* - Winnetou? Ja, nem ismered? Ő a gyógyítónk, indián. Amúgy valami Chaske Tsosie, vagy mi a neve. Nem bírja képem… * Ismeri be olyan nyugodt hangon, hogy még önmagát is meglepi vele. Tényleg nem akar a gyógyító szeme elé kerülni. Ez a fiú különc, az nem vitás. Tétován megereszt felé egy vigyorféleséget. Ilyen kérdéseket? * - Nem, az övé pont nincs itt. Fogalmam sincs. * Vallja be a kezeit széttárva. Szemmel láthatóan a szőke sérót leszámítva különbözik az érdeklődési körük, de nem úgy ismeri az iskola társait, akik az ilyen különcöket csak úgy befogadnák. Meg hát... a bátyját leszámítva ő az egyetlen a kastélyban, aki végigélt mellette egy rohamot, s piszok jól kezelte a dolgot. Vagyis felgyújtotta, de amúgy nem kezdett sipákolni, vagy ilyesmi. Összerezzen a hirtelen égszakadásra. Nem fél a vihartól, egyszerűen csak frászt kap a hirtelen a semmiből érkező hangoktól. Talán rossz lenne a lelkiismerete? * - Áh, normálisabb szokott lenni… tuti a tanárok bűvöltek valamit április elseje alkalmából. Hű, mekkora trüüüükk!  *Válaszol szem forgatva a srácnak. Nem érti, hogy miért lesz valami attól vicces, hogy változik. Biztos röhögnek a tanáriból azok a szemetek, ahogy a napozó libákat egyszeribe telikapja egy ökölnyi jégdarab. Várjunk csak! Azt ő is megnézné!* - Bizony, kapott pókot az ajtaja fölé! * Dicsekszik a tenyerét összedörzsölve. Szemmel láthatóan jobb színe van, mint néhány perccel ezelőtt, így a fiú karijába kapaszkodva megpróbál felállni. Így még szédül egy kicsit, meg valami furcsa szag is megcsapja az orrát. A srác részeg? Szétpillant a folyosón, ahol mindenféle mulatozó festmény látható, némelyik majd’ kidől a képkeretből, annyira be van állva.* - Azt a rohadt! Ez a képek be vannak bambizva! Hooogy? *Kérdi a fiúra nézve. Remélhetőleg ő tudja a választ, ha már tetőtől talpig úszik a festékben. *

Keith
Boldondok reggele

*Nemigen van hozzászokva ahhoz, hogy a benne felgyülemlett dacot valaki ilyen jól kezelje. Igazából, a régi iskolájában ekkora már biztosan kitaláltak volna valami kellemes történetet arról, hogy a lány miért kezdett el bőgni a folyosó közepén. Emiatt már egyfajta ösztönös válaszreakcióként fiú barátságos mosolyát gúnynak fogja fel, így egy szúrós pillantással jutalmazza a baráti gesztust. Ha nem lenne ilyen bágyadtka még, akkor több is jutna, de egyelőre jobban érdekli a felgyújtás ténye, mint az, hogy bebizonyítsa az igazát. Némán és gyanakodva figyeli a szőke srác minden mozdulatát, nem túlzottan értékeli a locsolós poént, mert hát ugye ezt az egész locsolkodási népszokást is úgy betiltatná, ahogy van. Nem példátlan dolog nála, hogy húsvétkor ő is hidegvízzel telikapja a családjuk férfi tagjait. A fiú válasza meglehetősen vegyes érzelmeket váltottak ki nála. Egyrészt dühös rá, másrészt megdöbben a srác reakcióján. Teljesen úgy beszél erről az esetről, mintha a legtermészetesebb esemény lenne, hogy ismeretlenek lobbannak lángra a környezetében. * - Nem szeretem a locsolkodást… *Sziszegi végül a szőke srácnak, aki tovább magyaráz így biccentéssel reagál arra, hogy a fiú kifizeti a pulóverét, nem akar közbevágni, a kíváncsisága felülkerekedett dühén.  A végén csak kibújik a szög a zsákból, a fejét oldalra döntve mered le a fiú mondandóján. Ez több mint érdekes, hiszen ő már elég jól meg tanulta irányítani a dolgokat, olyan 12 éves korára. * - Nem? De…? * Motyogja zavartan, miközben kirázza a szeméből a haját. Végignézve a srácon, nem egészen biztos benne, hogy egyáltalán akarja-e tudni irányítani az erejét. Az ad egy plusz adrenalin löketet az ember életének, ha néha felrobbant dolgokat. * - Tudsz apacsul? * Kérdi gúnyolódva, mialatt ismét szúrós pillantásokkal jutalmazza a kioktatást. Az a fajta ember, aki nem szereti, ha kijavítják a hibáit-noha ő szívesen megteszi másokkal ugyanezt.  Még a végén kiderülne, hogy az indiánoknál a névről is megállapítható a törzsük, és megmondja a tuti, hogy uff bácsit a sziúk nevelték azzá, aki. Ismét egy bólintással reagál a fiú azon kijelentésére, miszerint ez egy király hely. Kétség sem fér hozzá, hogy sokkal jobban szereti, mint a mugli helyét, itt valamivel elfogadóbbak vele szemben a népek, sokkal többféle ember is megfér, nem csak azok a szabvány mugli sablonok élnek itt, akik 1-2 féle stílust követve utánozzák a másikat. * - Áh… azt én sem fognám meg… vissza kéne nézni, hogy megtalálta-e… * Válaszolja némi mosolyféleséget erőltetve a szája sarkába, miközben figyeli, hogy ne nyúljon bele a szőke fiú pólóján éktelenkedő festékfoltok egyikébe sem.* - Köszi… mit festettél? Trullussal meg lehet csinálni a szobádat. * Kérdezi az egyensúlyát igyekezvén megtartani, már némileg nyugodtabb hangon, s a földön felejtett üres fiolát berugdossa a táskájába. Nem hiányzik, hogy valamelyik tanár vagy prefektus meglássa, hogy valamit fogyasztott, mert akkor magyarázkodhatna, hogy minek kellett neki ez. * - Kösz, majd lepihenek. Nem nagyon kéne többet pattognom mára. Meg elvileg el kéne mennem Chaske Tsosiehoz… * Feleli némileg megnyomva a férfi nevét, kis iróniával utánozni próbálja a fiú indián kiejtését. Valószínűleg jobban járna, ha valóban meglátogatná, mert nagyon fognak rá morogni, hogy ismét titkolja a dolgot. Remélhetőleg a fiú nem rohan a házvezetőjéhez azzal, amit látott. A festmények eléggé jól érzik már magukat ahhoz, hogy senki ne higgyen nekik ebben a kérdésben. Legalábbis remélhetőleg senki nem fog nekik hinni, hisz ők csak festmények. A lányok nyüzsgése még zavarná a pihenését, meg valószínűleg észre is vennék még rajta, hogy nem stimmel vele egészen valami, így inkább rámutat az egyik párkányra.* - Ez jó lesz? *Kérdi, miközben elindul az újdonsült fekhelye irányába. Az ablakon kipillantva pont látja átváltozni a hóesést egyszeribe tündöklő napfénnyé, néhány pehely még a levegőben eltűnik, olyan hamar elillan az egyszeriben kerekedő melegtől. Ez a hirtelen időjárás változás sem tesz jót a lány szívének. Ma úgy tűnik, hogy az összes csillagzat összeesküdött az állapota ellen. A következő április elsejét lehetséges, hogy nem lenne tanácsos a kastélyban töltse.
Őszinte érdeklődéssel figyeli a fiú minden szavát.  Azt már nagyjából tudta, hogy a képek hogyan képesek mozogni és beszélni, de részeg portrékat eddig bizony nemigen látott. * - Áh, értem. Vajon hol lehet az a boros festmény? * Tűnődik el hangosan, miközben szétnéz, hátha a közelben megleli. Ezért nem fogja a nyakába kapni a kastélyt, de megnézné, hogy hány kidőlt alak fekszik a képeknél.  A merengését a fiú kérdése szakítja félbe. A tarkóját megvakarva nagy szemekkel a fiúra néz. * - Öhhm… * Kezd bele a habogásba.* - Egy kicsit kilógok a tömegből. Nem vagyok épp társasági figura. * Mondja most már kicsit összeszedettebben, mint az imént. Itt nem voltak szerencsére olyan balhéi, mint a mugli iskolájában, de ettől függetlenül általában meg lehet az emberek véleménye róla, nem szívesen kapcsolódik bele a társalgásukba.* - Egyébként, még nem is ismerlek. Új vagy? Hm… Eridon? * Tudakolja, a végén inkább állítva, mint kérdezve. Erőteljesen a egy elvarázsolt főnixre emlékezteti a fiú. * - Szeretsz mozgó festményeket készíteni? * Utal vissza az iménti témára, majd ismét elkalandozik a tekintete a képek irányába. *